TÖRTÉNET

A 20, 40, 60 évvel ezelőtt aktív erőművi, áramszolgáltatói dolgozók időtálló, remek kezdeményezést, kezdeményezéseket tettek: országos találkozóra hívták az ugyanazon sportágat szerető, művelő kollégáikat, családtagjaikat, hogy a más-más vállalatnál egymástól távol, de – képletesen és valóságosan is – sok szálon összefonódó tevékenységet végző villamosenergia-ipari munkavállalók emberi, baráti kapcsolatai kiépüljenek, erősödjenek, miközben nemes versengés közben hódolnak kedvenc időtöltésüknek, ápolják egészségüket, és jó példát mutatnak a következő generációnak.
A kezdeményezésből mára már 10 sportágat felölelő, több, mint 60 éves múltra visszatekintő, évente csaknem 3000 embert megmozgató hagyomány lett, olyan párját ritkító amatőr sportmozgalom, amelyre mi, villamosenergia-ipari munkavállalók nagyon büszkék vagyunk! Olyan hagyomány, amely túlélte a rendszerváltást, a privatizációt, az iparág többszöri átszervezését, és nemcsak, hogy túlélte, de tovább bővült, erősödött!

Mindehhez, persze nem volt elég a munkavállalók, szakszervezetek szándéka, lelkesedése: kellett a mindenkori munkáltatók, vezetők egyetértése, támogatása, áldozatvállalása is.
Ez utóbbinak köszönheti létét Alapítványunk is, amelyet a Villamosenergia-ipari Társaságok Munkaadói Szövetsége hozott létre, elsősorban azzal a céllal, hogy támasza, szervezeti háttere legyen e szép hagyománynak, a villamosenergia-ipari sporttalálkozóknak.
Tevékenységünkben ezért megkérdőjelezhetetlen prioritást élvez az iparági sporttalálkozók évenkénti megrendezésének biztosítása, a hagyomány éltetése, gyarapítása.


2005. évben történt alapításunk után először működésünk szervezeti kereteit alakítottuk ki, erősítettük meg a korábban létrehozott sportszakmai szervezeteknek az Alapítvány működésébe való bevonásával, majd figyelmünket a céljaink megvalósításához szükséges pénzügyi bázis megteremtésére fordítottuk.
Nagy sikerként tartjuk számon, hogy a
villamosenergia-ipari sporttalálkozókra jelentkezett társaságok mindegyikével sikerült megállapodást kötnünk az alapítvány, illetve az iparági sporttalálkozók támogatására. Ez a támogatás tette lehetővé honlapunk elkészülését is, amelytől azt várjuk, hogy legyen naprakész információs forrása a szervezés alatt álló sporttalálkozóknak, a már lezajlottaknak pedig hű krónikása!