VIDOR fesztivál
Versenyprogramban a CS.A.J

A CS.A.J. meghívást kapott a 2009-es VIDOR fesztivál versenyprogramjába Nyíregyházára!

Előadások időpontja:

2009 augusztus 31. 18 óra és 22 óra.


Interjú Gáspár Andrással és Kálloy Molnár Péterrel
CS.A.J. interjú



Budapesti Kamaraszínház - Ericsson Stúdió
CS.A.J.(Csakazértisjáték)



Budapesti Kamaraszínház - Ericsson Stúdió
CS.A.J.(Csakazértisjáték)

"Kálloy és Gáspár nem őrült, csak színész! Játszanak csakazértis. A konspiratív elmúlás illuzióját ébresztik..."

"Kálloy görcsös, rángatózó végtagjainak minden rebbenése és elsősorban szuggesztív, erőszakos hallgatása vérbeli jelllemszínésszé avatja..."

"A csordulásig telt est meglepetése kétségtelenül ő, Gáspár András, aki diabólikus intuiciót áraszt magából..."

"Ha akarnék se tudnék ilyet csinálni..."


Budapesti Kamaraszínház - Ericsson Stúdió
CS.A.J. (CSakAzértisJáték)

A meztelen színház...


Budapesti Kamaraszínház-Ericsson Stúdió
CS.A.J. (CSakAzértisJáték)

"Jöjj hát te vad, te keserű vezér..."


Budapesti Kamaraszínház-Ericsson Stúdió
CS.A.J. (CSakAzértisJáték)

"Most megtehetném, most imádkozik!
Most megteszem..."


Budapesti Kamaraszínház-Ericsson Stúdió
CS.A.J. (CSakAzértisJáték)

"Mikor tanulsz már meg végre játszani...!?"


Budapesti Kamaraszínház-Ericsson Stúdió
CS.A.J. (CSakAzértisJáték)

"Uram! Íme Jézus, a Nazareti...!"


Budapesti Kamaraszínház-Ericsson Stúdió
CS.A.J. (CSakAzértisJáték)

"Tegnap írtam egy három és fél felvonásos darabot..."


Budapesti Kamaraszínház-Ericsson Stúdió
CS.A.J. (CSakAzértisJáték)

A CS.A.J. (Csakazértisjáték) alkotói:

Balázs Ágnes - író
Gáspár András - színész
Kálloy Molnár Péter - színész

Rendező: Jean-Pierre Boulanger (T.F.P.)


Budapesti Kamaraszínház - Ericsson Stúdió
CS.A.J. (CSakAzértisJáték)



KRITIKA - TIARA MAGAZIN
CS.A.J. (CSakAzértisJáték)

CS.A.J – Csakazértisjáték
Az előadás címe – a rövidített – nem fűtött fel igazán. Különösen nem egy nehezen induló hétfői munkanapot követő estén, amikor többedmagunkkal színházba indultunk. Na hát, kívánok mindenkinek olyan kellemes meglepetést, mint ami minket ért akkor. Régen nevettem ennyit színházban ugyanis.


Ezt az írást most ketten tesszük közzé, két olyan színházszerető, akiknek bár különbözik az ízlésük, ezen az estén összhangban röhögtünk. Én kicsit sírtam is belül, mert a Gáspár András és Kálloy Molnár Péter által prezentált, „mentsük meg a színházat, ha van még mit!” látszathülyéskedése mögött azért jó nagy adag igazság van.

Látszat, írom, mert a lazára vett figurák mögött kemény munka van, mint ahogyan azt a valódi teátristák tudják is: a szemétkedő nagyszínészek, a pénzkövető igazgatók és a lila ködös rendezői húzások működtetik ma is a színházat. Így volt ez száz éve, ötven éve, meg ma is. Balázs Ágnes jegyzi íróként a darabot, aki Ephraim Kishon műveiből szemezve szedte össze a lényeget, amit a két remek színész játszott el nekünk. És egy harmadik, nézőből avanzsált Júlia, aki nagyon erős jellemmel és alázattal nem röhögte szét a halálos jelenetet. Le a kalappal.

Szóval a szöveg adott, maira komponálva, a színészek pedig hát, jók. Ezelőtt nem láttam még színpadon egyiküket sem – mondom, különbözik az ízlésünk –, ezután viszont szívesen megyünk értük (is) bárhova. Ugyanis a legegyszerűbb jelenetet is olyan karizmatikusan, szuggesztíven oldották meg, ahogyan azt érdemes: mindent beleadva. Mert a kis szerep is szerep, persze, a nagy még jobb… Menjenek, nézzék meg, mert tartozunk ennyivel a kulisszák mögötti bepillantásért, meg azért is, mert szembesülünk azzal, hogy mi, nézők mennyire elvárjuk a jó szolgáltatást a színházban.

BSzabóE


--------------------------------------------------------------------------------

Engem a CS.A.J. rövidítés megtévesztett. Nem igazán készültem fel háttér-információkkal az estére, ezért valami könnyed női témát vártam, valami csajosat.

Balázs Ágnes darabja Jean-Pierre Boulanger rendezésében azonban merőben másról szól. Nagyon röviden talán úgy lehetne fogalmazni, arra próbál rávilágítani, hogy miért is érthetetlenek és élvezhetetlenek olykor-olykor a mai magyar színielőadások.

Tehát ez az este nem holmi könnyed női sztorizgatás volt, hanem egy „rémesen komoly” színházszakmai bekukkantó. Ezt a „rémesen komoly”-t nem kell ám szó szerint érteni! Kálloy Molnár Péter és Gáspár András rendkívül nagy derűvel, mégis mély alázattal tolmácsolja mindazt, ami ma egy színházi embert érhet. Ők játszanak, igazán játszanak. A szavakkal, a gesztusokkal, egy-egy jelenet adta lehetőséggel. Előadásuk annyira magával ragadó, hogy az egyszerű néző mindenről megfeledkezik, azaz totális kikapcsolódásban van része. Másfél órára megfeledkezik a válságról, a sertésinfluenzáról, a svájci frankos hiteléről. És hát mi tagadás, ma ez nem kevés, ugye?

Petre Gyöngyi



KRITIKA - COSMOPOLITAN
CS.A.J. (CSakAzértisJáték)



A Budapesti Kamaraszínház legújabb előadása, a CS.A.J. (CSakAzértisJáték) egy rendkívül izgalmas és rendhagyó előadás tele humorral és szellemes szövegekkel. A darabot két remek színész, Gáspár András és Kálloy Molnár Péter adják elő.

A Shakespeare Összes Rövidítve (S.Ö.R.) előadást 1994 óta játsszák, A Görögök Összes Regéi és Cselekedetei (G.Ö.R.CS) 2000 óta van műsoron. A trilógia harmadik darabja, a CSakAzértisJáték, minden eddiginél komolyabb vállalkozásnak ígérkezik. A színészek ezúttal CS.A.J.-ozni készülnek, és lehet, hogy ez lesz az utolsó dobásuk... Láthatunk Hamlet-monológot, illetve a Rómeó és Júlia kriptajelenetét – csak egy kicsit másképp. Kálloy Molnár Péter és Gáspár András mindenféle nehézség nélkül változtatják szerepüket, reflektálva egymásra és a közönségre is.

A darab szerzője Balázs Ágnes, a rendező pedig Jean-Pierre Boulanger.

Helyszín: Budapesti Kamaraszínház - Ericsson Stúdió

Soós Anita
2009. 04. 30.


KRITIKA-SZÍNHÁZAJÁNLÓ
CS.A.J. (CSakAzértisJáték)

CS.A.J. (CSakAzértisJáték)

Meddig él egy színész?

Mi a színház lényege? Erről ahány rendezőt, színészt, dramaturgot, jelmeztervezőt vagy kritikust kérdeznénk meg, annyiféle válasz születne. Kálloy Molnár Péter és Gáspár András válaszát már tudjuk: a játék. Persze a játéknak is vannak fokozatai, hol komolyabb, hol kevésbé az, hol drámai, hol „csak” szórakoztató. A mai estén ez utóbbi lesz túlsúlyban.

Gyászbeszéddel kezdődik a Kishont Ferenc műveiből szerkesztett, Balázs Ágnes által írt egyfelvonásos, amely búcsúztató a Színház elmúlásának szól, aki annyi sikeresen megvívott harc után végül kénytelen volt megadni magát a bulvármédia és a látens agysorvadás erőinek.* Ám mielőtt azt hinné bárki, hogy az előadás a színház-Angyal és a tévé-Ördög párharcra fog felépülni, az már a gyászbeszédet mondó színész (a neve Hakmaniczki Béla) gesztusánál fellélegezhet, hiszen az egyperces néma csönd helyett inkább elsomfordál egy interjúra. Ezek után laza szerkezetű, improvizációra és a színházi kulisszák titkaira épülő (mi más is érdekelhetné ugye a tabloidizálódott társadalmat?) jelenetfüzér kezd el kellemes tempóban hömpölyögni a színpadon. Láthatunk Hamlet-monológot, illetve a Rómeó és Júlia kriptajelenetét (pár nélkül érkező lányok figyelem, ezen az estén bárkiből lehet Júlia, igaz, sajnos tapodóbabává is válhat hirtelen) egy kicsit máshogy, egy-két csatát (vén róka kontra zöldfülű színész, művészrendező kontra mellékszereplő), kortárs drámaírói kálváriát, kritikuskarikatúrát, néhány jól és egy-két kevésbé sikerült stílusgyakorlatot, és febukkan egy-egy megzakkant művész is.

Kálloy Molnár és Gáspár mindenféle nehézség nélkül változtatják szerepüket, reflektálva egymásra és a közönségre is. Ami hiánya az előadásnak, hogy nem sikerül maradéktaéanul kijátszani az alapszituáció(k)ban lévő lehetőségeket, nem „szállnak el” a színészek, nem „tunkolják ki” a jeleneteket annyira, hogy az előadás igazán emlékezetes maradjon, az alapszöveg pedig dramaturgiai egyenetlenségei miatt nem annyira erős, hogy a fergeteges szórakoztatáshoz (merthogy ehhez egyébként minden kellék adott) elég legyen. Ez persze nem azt jelenti, hogy a néző meghatását célzó paródia, vagy a „csakazértis-variációk”, vagy a „színészek egymás közt” pillanatok ne lennének erősek, csak ott van a levegőben, hogy ez lehetne még sokkal jobb is, és ez rátelepszik mindegyik jelenetre.

Ennek ellenére a színészek jól beszélik az effajta eszköztelen színház nyelvét, és ami mindenképpen az előadás javára írható, hogy nem ódzkodik az öniróniától (sőt!), és nem kíván sokkal nagyobbat fogni, mint amennyit markol. Így is kiviláglik a sorok közül a szórakoztatás mögötti tét, az olcsóság, illetve a túlmisztifikált, öncélúan artisztikus művészet egyaránt való tagadása.

Amit az előadás vállalt, hogy felveszi a kesztyűt a tömegszórakoztatás gagyijával szemben, az mindenképpen sikerült, még akkor is, ha ugyanebben a kategóriában már születtek alaposabb, végiggondoltabb, jóval inkább kimunkált előadások is (ebben mindenképpen etalonnak számít a Nézőművészeti Főiskola, amely tematikájában is némileg rokonnak tekinthető). Ám Csakazértis nézzük meg, mit kínál a színház a kereskedelmi tévék esti műsorsávja helyett. (Azt most az egyszer fel lehet venni videóra.)


* (Hogy ez nem légből kapott kiindulópont, arról legutóbb Gabriel Byrne beszélt, és ne gondoljuk, hogy ne lenne igazsága, ám ez korántsem biztos, hogy olyan rossz dolog, ha megtaláljuk a mai, releváns kifejezési formákat.)


►Zsedényi Balázs