English


FELHÍVÁS AJÁNLAT TÉTELÉRE
AZ EMBER MÁRIA DÍJ 2023. ÉVI ADOMÁNYOZÁSÁHOZ
A Raoul Wallenberg Egyesület elnöksége 2016-ban megalapította az Ember
Mária Díjat, adózva az írónő emlékének.
A díjat 2017-ben megosztva Simonyi Andrea és Bánki
Miklós civil aktivistáknak, továbbá Csillag Ádám operatőrnek
2018-ban Randolph L. Braham történész professzornak,
és Hardy Titusz bencés atyának,
2019-ben L. Ritók Nóra, az Igazgyöngy Alapítvány vezetőjének és Gergely
Anna muzeológusnak
2020. évre Kriza Borbála szociológusnak és Závada Pál írónak
2021. évre Benedek István Gábor írónak és Sebő Gábornak, a
Szabadságszínpad mozgalom szervezőjének,
2022. évre Gombócz Eszter főiskolai tanár, kutatónak, és
Böröcz László, a 2B Galéria vezetőjének
adhattuk át.
EMBER MÁRIA (Abádszalók, 1931. április 19. – Budapest, 2001. december
30.) magyar író, újságíró, műkritikus, műfordító, történész. Az írónő a
holokausztról szóló „Hajtűkanyar” című könyvének a belső oldalára saját
kézírással azt írta: „Ennek a könyvnek a tárgya nem „a” zsidó sors. Amit ez a
könyv elbeszél, az a magyar történelem.”

Azokat a személyeket kívánjuk a díjjal elismerni akik:
-     munkásságukkal kiemelkedő módon bemutatták a zsidó és nem zsidó
magyar emberek együttélésének történetét, illetve a magyarországi
kisebbségek sorsát,

2
-    vagy a „Vészkorszak” tragikus eseményeit, előzményeit és
következményeit a magyar történelem és kultúra részeként dolgozták fel,
- valamint akik kiemelten hozzájárultak a rasszizmus elleni
küzdelemhez és az emberi jogok érvényesüléséhez.
A díjat, az elbírálás előkészítésére alakult bizottság előterjesztésére az egyesület
elnöksége ítéli oda.
A bizottság tagjai: Beer Miklós, Kardos Tamásné, Rónai Tamás, Sebes József,
Szilágyi Ákos, Vajda Júlia,
A díjra érdemes személyek jelölésére javaslatot,  /ajánlást/ magánszemélyek,
szervezetek és testületek is tehetnek. A javaslatot írásban kell benyújtani az
embermariadij@gmail.com e-mail címre, vagy postai úton az egyesület 1363.
Budapest, Pf. 39. postafiók címére.
A beküldési határidő: 2023. február 15.
A javaslatot akkor tekintjük érvényesnek, ha az az alábbi együttes feltételeknek
megfelel:
- Határidőben beérkezik.
- Tartalmazza az ajánlott személy életútjának és a díjra jogosító
tevékenységének leírását, és
- az ajánló, valamint a díjra javasolt személy elérhetőségét is.
Az elbírálást követően minden ajánlásra írásban válaszolunk. A díjban
részesülőket levélben értesítjük, a díjazottak nevét és tevékenységét a sajtóban
és az interneten is nyilvánosságra hozzuk.
A díj átadására előre láthatóan 2023. április 19-én, az írónő születésnapján,
ünnepélyes keretek között kerül sor.
A díjazottak részére egyedi, művész által alkotott plakettet és oklevelet adunk át.
A díjjal kapcsolatos további információval a bizottság titkára, Kardos Tamásné

szolgál, aki elérhető a +36 30 9647391 telefonon, vagy

embermariadij@gmail.com címen.






Támogatók
















Copyright © 2010 Wallenberg Egyesület

Honlapkészítés