Internetes Irodalmi és Művészeti Kör

Kortárs Irodalom


Pekárovics Zoltán: Őszi fák

VERSEK >>>
PRÓZÁK >>>
Gyerek sarok:))) >>>
HAIKUk >>>
Útkeresők >>>

Kedvcsinálónak:)

Balogh István: Butéliák

B. Tomos Hajnal: Fehér óhaj

Kováts Péter: Borosgazda mondókája
Csata Ernő: Ősi kapocs
Kalber Julianna: MENNI KÉNE
Lelkes Miklós: Az esőházikó
Magyri Barna: Szíved díványán ágyazok
Móritz Mátyás: A költő és a sáros föld
Peterdi Mihály: Kérdés és felelet
Petrozsényi Nagy Pál: A 24. órában
Pődör György: ELHAGYOTT HÁZ
Szőke Kata: A koldus
T.Fiser Ildikó: Tükör
Tábory Maxim: Éjbe omló alkonyat.

és további írások a szerzők oldalain...

Kattints ránk!:)


Prózában mondjuk

Petrozsényi Nagy Pál:
Új Világ

Kopogtattak.
– Tessék! – kapta fel a fejét a hírneves főszerkesztő, éppen kávézott, s ilyenkor nem szerette, ha zavarják.
Fáradt tekintetű ember lépett a szobába.
– Elnézést a zavarásért. A főszerkesztő elvtársat keresem.
– Parancsoljon, én vagyok.
– Bárány – mutatkozott be sután a váratlan látogató. – Bárány Béla, kérem tisztelettel.
– Harsányi. Milyen ügyben keres?
– Hogy milyen ügyben? Hát… izé… hogy is mondjam…?
– Röviden – nyomta szét cigarettáját Harsányi. – In medias res.
– Hogy tetszett mondani?
– Térjen a lényegre, kedves…
– Bárány, kérem tisztelettel. De ha zavarok…
– Csak mondja bátran! – erőltetett arcára némi mosolyfélét. – Mi mindenkit meghall-gatunk. Szeretne panaszt tenni?
– Isten őrizz, én csak egy... novellát hoztam – kurkászott elő a férfi egy gyűrött kézira-tot.
Hiába, a szerkesztőségi munkának is vannak árnyoldalai! Egyszer torzonborz alak robbant a szerkesztőségbe, összevissza gesztikulált, és felemelt ököllel követelte, írjanak azonnal részletes tájékoztatást korszakalkotó találmányáról, amely bármely sörényes lényt tizenöt másodperc alatt örökre megkopaszthat. Ahogy elnézi, ez a Bárány sem ép-pen bárány, bár eddig csak bégetett inkább. De ki tudja, hogy a hamu alatt mi minden pislákol még.
– Tegye le, majd elolvassuk.
– Köszönöm – rebegte Bárány hálálkodva, zavartan állt egyik lábáról a másikra, aztán valahogy mégis bátorságra kapott.
– De nem lehetne most, kérem tisztelettel?
– Sajnálom – emelkedett fel Harsányi. – Keressen meg úgy egy hét múlva.
Bárány elborultan nyúlt a zsebébe, mire a főszerkesztő sietve megkérdezte:
–Rövid?
– Tíz oldal.
– No, nézzük! – rogyott vissza gyanakvóan.
De semmi sem történt. A férfi továbbra is félszeg és előzékeny maradt, csupán a zseb-kendőjét rántotta elő.
– Foglaljon helyet, kérem!
Bárány megkönnyebbülten foglalt helyet.
– Tetszett? – óvakodott elő a kérdéssel, miután a főszerkesztő végignyargalt a novellán.
– Maga erdélyi?
– Miből tetszik gondolni? – lepődött meg a férfi.
– Egyszerű: aki ilyen… hm… stílusban fogalmaz, az csak erdélyi lehet. Disszidált:
– Igen.
– Miért?
– Mert… Nem tudom, meg tetszik-e érteni, de én nem szeretek, és nem is tudok tap-solni.
– Ismeri a magyar himnuszt?
– Egy picit.
– És a románt?
– Elénekeljem?
– Köszönöm, majd alkalomadtán. Háza, autója volt–e?
– Csak reumám, de az most is megvan.
– Mestersége?
– Suszter.
– Párttag?
– Voltam, amíg egy mondat ki nem csúszott a számon.
– Nevezetesen?
– Éhes vagyok.
– Aha! Utána?
– Kizártak.
– Értem. Aztán mondja, miről szoktak beszélni egy-egy pártgyűlésen? Például maga, még mielőtt kizárták volna? – csóválta meg a fejét a főszerkesztő.
– Megköszöntem szeretett főtitkárunk értékes tanácsait, melynek révén soha nem látott fejlődésnek indult a cipőfelsőrész-készítő ipar, továbbá pártunk és kormányunk ál-dozatkész fáradozását, amiért a fény századába vezetnek, és új házakat, agráripari köz-pontokat építenek nekünk. Végül megfogadtam, hogy igyekszem méltó lenni a bizalomra, ezért a jövőben még jobb, selejtmentesebb cipőket készítek.
– Brávó! – tapsolt a főszerkesztő. – El tudom képzelni, hogyan beszélne akkor, ha még tapsolni is tudna. Ha így folytatja, nálunk akár miniszter is lehet.
– Viccelni tetszik?
– Ahogy vesszük – mormogta sötéten. – Én mindenesetre sikert és kellemes beilleszke-dést kívánok. Vegyen magának kocsit, és csináljon néhány gyereket.
– Nagyon szívesen – élénkült meg a derék cipészmester. – Tej van, gyereksegély jár. Csak a menyecske hiányzik – kacsintott hamiskásan.
– Hát csak igyekezzék, igyekezzék! Ami a novelláját illeti, egyelőre elég csiszolatlan, stílusa dagályos és itt-ott magyartalan, szereplői vértelenek, s a mondanivaló is hiányzik – fejtegette Harsányi tárgyilagosan. – A maga helyében előbb a nyelvtant tanulgatnám, hozzá helyes¬írást, aztán stilisztikát. Másrészt próbáljon jobban feloldódni. Azonosuljon a hőseivel, de függetlenítse is magát tőlük, különben sosem tud különbséget tenni aközt, amit ír, és aközt, amit csak gondol. Ez az első írása?
– Legalább a tízedik – szontyolodott el az erdélyi. – De még egyetlen sort sem közöltek – vallotta be őszintén. – Pedig milyen kínnal, verejtékkel írtam, minden szót megrágtam, kérem tisztelettel. Hasztalan, hol a szavakat kevertem össze, hol a gondolatok sántítottak.
– Mégis írt.
– Írtam.
– De hát miért, ha csakugyan annyi kínba, fejtörésbe került? Kényszerítették? Miért nem olvasott, ült be egy moziba inkább? Vagy ilyesmik nem érdeklik?
– Dehogynem.
– Különös – töprengett el a főszerkesztő. – Tulajdonképpen miről írt?
– Hogy egyszer Erdélyben is tanítsák a magyar himnuszt – húzta ki magát a görnyedt cipészmester –, s ne kelljen többé tapsolni, ha lélegzeni akarok.
– Nocsak ! – nézett nagyot a hírneves főszerkesztő. – Nem is olyan buta ez a jámbor suszter. Azt hiszem, kezdem pedzeni, miért kérődzött maga minden mondat után – je-lentette ki fokozódó respektussal. – Remélem, nálunk nem lesznek problémái.
– Remélem – gyúlt ki az erdélyi arca. – Az biztos, hogy eddig csak jót tapasztaltam, sőt… Mintha az idő is szebb lenne, itt kevesebb a felhő, több a világosság.
– Nálunk.
– Bizony, mert ha a nap nem süt, ott a villany, ugye, nem úgy, mint odaát a „fény or-szágában.” A lakosság békés, sorba sem áll senki, mert mindent megkap a hústól a kép-magnóig.
– Nálunk.
– Igaz, hogy drágán, de hát dolgozni kell, s akkor lesz hús is, kérem tisztelettel. Nézze ezt az öltönyt! – mutatott komoran kopott ruhájára. – Tíz éve nyüvöm, de esküszöm, nem sokáig. Legközelebb frakkban és Ladán jelentkezem maguknál.
– Ámen. Ezek szerint feladja, mármint az irodalmat, s a stilisztika helyett most élni tanul.
– Szó sincs róla – válaszolta szinte sértődötten. – Az irodalom nekem mindig szívügyem volt. Egyetemem ugyan nincs, egyet-mást azért megtanultam. A kaptafánál. De ami késik, nem múlik. Egyszer az irodalmat is megtanulom – fogadkozott ünnepélyesen –, és írok egy könyvet a magyar valóságról.
– Máris? – hökkent meg a hírneves főszerkesztő. – Tulajdonképpen mióta él itt, kedves Bárány mester?
– Két hónapja.
– Gratulálok. Én ötven éve ízlelgetem, mégis analfabéta vagyok hozzá.
Teltek a napok. Elmúlt a nyár, az ősz anélkül, hogy Bárány jelentkezett volna. Már jól benne jártak a télben, amikor a főszerkesztő egy részegbe botlott.
– Hülye!
– Bo… bocsánat! – dadogta a toprongyos férfi.
– Bárány úr! – rezzent össze Harsányi az ismerős hangra. – Nem ismer meg?
– Nem, de ha fizet egy fél decit, akkor megismerem.
– Menjünk! – invitálta egy bárba rövid habozás után. – Hogy van? Meséljen! Merre dolgozik most? – bújt ki belőle a kíváncsi publicista.
– Sehol.
– És a Lada? Ha jól emlékszem, azt mondta, legközelebb frakkban és Ladán jelentkezik nálunk.
– Nincs semmiféle Ladám. Az istenit, hát kinek néz maga Csavargó vagyok, most ez a mesterségem, passz – felelte a férfi tompa tekintettel.
A főszerkesztő szívébe szánalom suhant. Szegény tróger! Vajon tényleg nem ismert meg? Egyáltalán mi történt vele, hogy idáig jutott? – találgatta megindultan. Ahogy el-nézi, ez nemcsak a kaptafát, a tollat is rég sutba vágta, s vele együtt álmait egy magyar, új világról.
A romániai menekültek ügye nem sokkal ezután napirendre került, egységes politikai programmá vált, melynek értelmében valamennyi disszidens menedékjogot kapott. Megalakult az Erdélyi Szövetség, mindez akkor, amikor maga Magyarország is kátyúba zuhant. A gazdaság pangott, nőtt a munkanélküliség, infláció. Ugyanúgy, mint az erdélyi Kárpátok között is.
Harsányi sajnálkozva gondolt vissza az egykori suszterre, aki előbb egy maga terem-tette írói világba, majd hozzájuk menekült. Egy nap ajánlott levelet kapott. Bárány írta. A borítékban maszatos füzet lapult. Új világ – silabizálta a hírneves főszerkesztő.
Hanem a füzet abszolút üres volt.

Petrozsényi Nagy Pál további írások >>>


Versben mondjuk

Lukács Mária:
Harmónia

Nyári mező frissítő illata,
Édes harmatos szél fuvallata,
Szerető tested-lelked szép szava,
Telt kalászú búzaföld aranya.
Pipacsbimbók mosolyognak benne,
Búzavirágok lengnek felette.

Valami különös Fény és Erő,
Lágyan ringó és szívvel szerető,
Mézédes csókokkal ébresztgető.

Vágyak benne - szerelem - sóhajtás,
Egy mély lélegzet, örömkiáltás,
Piros pipacsszirmoknak elmúlás.

Körforgás, élet, búcsú, szép halál,
Itt végítélet megadja magát.
Csak képzeleted szül csúfos halált.

Béke, szeretet és harmónia,
Istennek áldás az ember fia.
Szeretet a földi létünk titka,
Így teljes a LÉT, a Harmónia.


Lukács Mária további versek >>>



ÜZENJ! Ha építő szándékú véleményed, kérdésed, kérésed van, vagy bármi, amit szeretnél elmondani, elküldeni...ÜZENJ!

Az Ön e-mail címe:

Üzenet:


HÍREK

Koday Laszló galériája
Kattints a képre!


Gyerek sarok:))) versek, mesék, mondókák
nézz be hozzánk! >>>



Másképp látók
Internetes Irodalmi és Művészeti Kör

Copyright 2006. Minden jog fenntartva



Másképp látók - Internetes Irodalmi és Művészeti Kör