| Kortárs galéria
|
Art-Area Galéria
"Az Art-Area Online Kortárs Képzőművészeti Galéria célja, hogy betekintést adjon a képzőművészetben jelen levő alkotók világába, illetve megkönnyítse az érdeklődő és az alkotás egymásra találását.
A virtuális galériának köszönhetően megtekintheti a művész által fontosnak talált alkotásokat,
illetve tájékozódhat az éppen aktuális kiállításokról. Ezekkel párhuzamosan - többek között - kiállítások szervezését is vállaljuk, továbbá képzőművészeti témájú pályázatokról és eseményekről olvashatnak az érdeklődők."
Nézz be a galériába! >>>
|
|
| Kortárs galéria
|
Egri galéria
Az Egri Galéria 1997-óta, tehát megalapítása óta rendez kiállításokat, tárlatokat falai között, illetve mutatja be kínálatát, mûvészeit vásárokon, expo-kon. Az elmúlt években teret biztosítottunk fiatal tehetségeknek a bemutatkozásra, többen elsõ kiállítóként jelentek meg nálunk, mellettük pedig számos ismert és elismert mûvész tisztelt meg bennünket és az egrieket a munkáival.
Az Egri Galéria nem csak a falai között szeretné a kortárs képzõ- és iparmûvészet szépségeit bemutatni, hanem megragad minden alkalmat, hogy más közegben is szerepeljen. Így szinte minden évben részt veszünk Debrecenben a Kortárs Art Expo-n, kiállítottunk az Art Budapesten 2000-ben, vagy 2002-ben az Antik7 mûvészeti vásáron a Vajdahunyad várában. Kisérleti jelleggel rendeztünk több tárlatot is az egri ZF Hungáriánál, amely egyik meghatározó gyára a városnak, és ahol erre volt is fogadókészség.
Kép: Báró Péter
Nézz be a galériába! >>>
|
|
| Kortárs galéria
|
Art Kortárs Galéria
Az Art Kortárs Galéria 1998 augusztus elejétől működik.
A galériában a legrangosabb festők, grafikusok, szobrászok munkáival találkozhatnak.
A galéria helyt ad időszakos kamarakiállításoknak, amelyeken tehetséges, kevésbé ismert alkotók is bemutatkozhatnak.
Kép: Ladányi Judit madárka
Nézz be a galériába! >>>
|
|
| Kortárs galéria
|
Kortárs galéria Debrecen
A Koncz Muvészeti Galéria 1989-ben alakult. Reprezentatív kiállítótermében (Kortárs Galéria - Debrecen) mutat be és értékesít kortárs muvészeti alkotásokat. További szolgáltatásként képkeretezést végez nagy válaszékból, igényes kivitelben, kedvező árakkal és rövid határidore. Számos kortárs magyar festészetet bemutató kiállítást rendeztünk Magyarországon és külföldön.
„A galériát a többműfajúság (festészet, grafika, szobrászat, kerámia) jellemzi. A gyűjteményre tematikailag és stílus vonatkozásában egyaránt a sokszínuség jellemző. Az élő magyar képzőművészek alkotásai mellett a 20. század elején készült műalkotásokat is bemutatunk. A debreceni galériában - kedvező feltételek mellett - szívesen helyt adunk művészek, alkotó csoportok bemutatkozására.”
Nézz be a galériába! >>>
Kép Hornyik Zoltán: Vihar után
|
|
| Kortárs galéria
|
Erlin Galéria
Az Erlin Galéria 1992-es megalakulása óta folyamatosan szervez és helyt ad kortárs képzőművészeti kiállításoknak. Lehetőséget biztosít a már elismert, kiváló alkotók mellett, fiatal tehetséges művészeknek is. A kortárs magyar képzőművészet viszonylag keskeny szeletét vállalja fel, melynek közös eleme a közvetített elementáris erő, a jelek, jelképek, formák, figuratív vagy sem, de mindenkor míves, felületességet kizáró megjelenítése. Az Erlin elsősorban nem kereskedelmi galéria. A kiállítások mellett építészeti és belsőépítészeti tervezői tevékenységet is folytat. A tervezett épített környezetben, mint a képzőművészet természetes befogadó közegében, a képzőművészet minél erőteljesebb megjelenítésére törekszik. A galéria, mint bemutatóterem is segíti annak az elképzelésnek a megvalósítását, hogy a tervezett épített környezetben minél erőteljesebben legyen jelen a képzőművészet
Kép: Lajta Gábor alkotása
Nézz be a galériába! >>>
|
|
| |
| HÍREK |
Pető Csaba alkotása
Kattints a képre!
Megújult a miskolci Irodalmi Rádió
Kattints a képre!
Másképp látók
Internetes Irodalmi és Művészeti Kör
Copyright 2006. Minden jog fenntartva
|
| |