Commora Aula honlapja-Ne a tömegben kiabáld az igazadat, hanem azzal szemben
Az autonómia örök aktualitása miatt, egy effektív konfliktusmegoldó módszer, egy történelmi igazságtalanságokat kiegyenlítő legitim követelmény.

Keresés a honlapon

MENÜ


BELÉPÉS
Azonosító:

Jelszó:

Elfelejtett jelszó
Regisztráció



Tiltakozzunk az arrogancia ellen!

frissítés:
2010.06.29., 9:30
Most kaptam egy levelet, amiben Bastrnák talpnyalói meg akarják akadályozni törvénysértő módon, a tüntetés lebonyolítását, mert állítólag nem teljesítettem minden feltételt, de hogy mit nem teljesítettem azt már nem adták. Közben pedig direct pontosan úgy jelentettem be, mint június 4-i pozsonyi tüntetést, amit a pozsonyi óvárosi hivatal jóváhagyott. Basti hivatalnokainak az arroganciája felülmúlja a fico kormány arroganciáját is.
Megáll az ész, Pozsonyban ez a bejelentési forma rendben van, az elnöki palota előtt tüntethettünk, autóbusznyi rendőr figyelme mellett, de Komáromban már ez a bejelentési forma nem jó. Én minden törvényes feltételt teljesítettem, ezt 100%-an tudom, ha a komáromi hatalmi masinériának ez nem tetszik én a bejelentésemen változtatni nem fogok, mert nincs min változtatnom, ők kötelesek megadni, konkrétan megfogalmazni mi nem jó a beadványomban. Úgy látszik Bastrnák konfrontációra törekszik a saját polgáraival, gyáva és törvénysértő módon.
Ráadásul nem is nekem címezték a válaszlevelüket, hanem aki helyettesít engemet, ha én nem lennék ott, amit tekinthetek úgy is mintha nem is küldték volna el válaszlevelüket, mert a bejelentő én vagyok és ráadásul a bejelentés rendben van. Nekem csak másolatot küldtek. Ha én vagyok a bejelentő a válaszlevelet nekem kell küldeiük, megadva benne konkrétan a hiányosságokat, ez helyett egy semmitmondó levelet küldtek, mert tudják, ha válaszolni fogok, akkor már nem fogok beleférni a törvény által megadott 5 napba.
Ezek azt hiszik mi már teljesen hülyék vagyunk, basti Baątrnák és hivatalnokai szemtelemsége, már nem ismer határokat.
Úgy tudom, ebben az országban egy és ugyanazok a törvények vannak érvényben, úgy tünik ez a komáromi polgármesterre és talpnyalóira nem vonatkozik, ő azt tesz, amit akar. Biztosan fico utasításai szerint cselekszik, mindenáron meg akarja akadályozni, hogy Komárom polgárai megvédjék a jogállamiságot és törvényes eszközök segítségével felléphessenek a törvénysértőkkel szemben. Így maga Komárom polgármestere is törvénysértővé válik, mert a polgár alkotmányos jogát a gyülekezésre akadályozza meg hazugságokkal és törvénysértő módon. Ezért büntetőjogi feljelentést teszek ellene, ha megpróbálja megakadályozni a tüntetés békés lebonyolítását.
Én ott leszek a tüntetésen biztosan.
Akár egyszemélyes tüntetés formájában, amit nem kell bejelenteni sem.

2010.06.25.

2010 július 4.-én és 5.-én reggel 8.00 és este 18.00 között tiltakozást tart Bósza János polgármesterjelölt, Komáromban a Kossuth téren az új körforgalom mellett. Az erre a célra lefoglalt 225 m2 területtel próbálja megakadályozni Szlovákia nemzeti ünnepén- Cirill és Metód napján- az ünnep névadóit ábrázoló szobor elhelyezését. Miután ma hivatalosan bejelentette a demonstrációt, így a rendőrkapitányság már nem hagyhat jóvá egyéb rendezvényt az említett területen.

Ezzel a törvényes módszerrel próbálja megakadályozni az államhatalom törvénytelen szoborállítási szándékát. Miután alig egy hónap alatt ez már a másodig engedély nélküli szoborállítás, amellyel szemben a helyi hivatalok tehetetlenek, más demokratikus megoldást kellett választani. A tegnapi bejegyzésemből kiderült, hogy egyik hivatal illetve állami szerv sem rendelkezik információval a szoborról, így hivatalos eljárást sem tudnak senkivel szemben kezdeményezni. Tény, hogy a körforgalom közepén jól kivehetően egy szobortalapzatszerű építmény magasodik, amely nem szerepel sem az építési, sem a közlekedési hatóságok által jóváhagyott terveken, de pillanatnyilag nem bizonyítható, hogy szoborállításról lenne szó. A kivitelező állítása szerint egy kisebb építészeti módosítás történik, amely nincs hatással a kiadott engedélyekre. A “kis” módosítás 100.000 euróba kerül.

Ismételten szeretném hangsúlyozni, hogy az erőszak és a jogellenes magatartás miatt tiltakozunk. Amennyinek a helyi szlovák közösségnek, vagy annak kulturális szervének igénye lenne egy emlékhely kialakítására, akkor arra lenne békés és törvényes megoldás. Az említett szobor elmozdítását nem támogatják sem a helyi magyarok sem a szlovákok. Miután engedély nélkül elhelyezett tárgyról van szó a város vezetése megpróbált méltó helyet találni a szobornak. Az ősszel tárgyalások folytak a helyi szlovák gimnázium vezetésével, amely örömmel fogadta azt a javaslatot, hogy az iskola előtti kertbe kerüljön át a balesetveszélyesen egy épület homlokzatán álló szoborcsoport, de mivel sem a szobor, sem a szlovák kulturális egyesület székháza -amely homlokzatán áll a szobor-nincs komáromi tulajdonban, nehéz egyességre jutni.

Fontos megjegyezni, hogy egy engedély nélkül, erőszakkal felállított szobor újabb és ismét engedély nélküli áthelyezéséről van szó!


http://www.komarom.org/2010/06/tiltakozzunk-az-arrogancia-ellen/

Megjelent a barikad.hu-n is.



Hozzászólások:

Ot -bumm.sk-ról
2010-07-02 09:19:41
Nézzük, milyen következményei lehetnek a szobor felállításának?
A szobrot felállítják, és nincs tiltakozás: ez felhívás a keringőre minden magyarellenes erőnek, újabb hasonló akciókra. A szobor ott áll a körforgalomban, emlékeztetve mindenkit, hogy mindent meg lehet csinálni a felvidéki magyarokkal, egy idő után ez az emlékmű egy újabb indok lesz a beletörődésbe.

Szobrot nem tudják felállítani a tiltakozások miatt. Mindenki számára világossá válik, hogy nem lehet mindent megtenni, és jobb kibékülni a magyarokkal, és nem bőszíteni a felvidéki magyarokat.Ez lendületet ad a nyelvtörvény stb elleni tiltakozásoknak, egyenes gerinccel jobb élni.

Vajon kinek mi az érdeke? Kinek érdeke, hogy behúzzuk a fülünk farkunk, és megtörjék a magyarokat? ki hogy áll hozzá a szoborhoz, csak meg kell nézni, hogy megkapjuk a választ.



babolcsai néni | 2010. június 26. szombat 12:41

Komáromhoz és a szlovákokhoz semmi köze nem volt Cirillnek és Metódnak. Nekünk magyaroknak több közünk van hozzájuk, és reméljük ezt hamarosan hasznosítani is fogjuk. Árpád magyarjai kazár földön találkoztak velük, de rajtunk nem volt mit megtéríteniük, hiszen mi már akkor keresztények voltunk, ahogy azt a 896 körüli és későbbi sírjainkban fellelt bronz keresztek is bizonyítják. Azután a két szerzetest a mai szerbek területére küldték Nagy-Moráviába, Rasztiszláv fejedelem udvarába, ahonnan "konzultációra" 2-3 év után Rómába mentek a pápához. Ott Cirill meghalt és csak Metód tért vissza, de most már az északról (Nyitra környékéről) elűzött frank vazallus Pribina morva származású fejedelem udvarába, Mosaburgba, a mai Zalavárra. Itt hosszabb ideig tevékenykedett, templomot is alapított az egyik balatoni községben. A frank papok azután fogságba vetették. Kiszabadulása után a mai Morvaországba ment és annak fővárosában hunyt el. Ebben azért kételkedünk, és inkább a déli Nagy-Moráviába való visszatérését valószínűsítjük, mert a Dunántúltól északabbra, a mai Morvaországban és Nyitra környékén sincs jele sem a galgolita írásnak, holott ez az írás egész Bulgáriában és a mai Szerbiában is elterjedt. Persze van egy ezt cáfolni igyekvő (mély)magyar elmélet is amely szerint ez a Mosaburg és bizonyíthatóan Mocsárvárnak, Blatengradnak nevezett település valójában a karantánok földjén, a mai Ausztriában lévő Moosburg lenne. Véleményünk szerint ugyanakkor az őslakos magyarságot korábban igazgató avar kagánokat és frank őrgrófokat hihetően váltotta föl egy szláv uralkodó-papi réteg, akik helyébe azután Árpád magyarjai léptek.
(Újszóból)

babolcsai néni | 2010. június 26. szombat 01:18

Úgy tűnik Basta úr elárulja a várost ezekkel az emlékművekkel:
- a Slota sírkővel kapcsolatban feltételes - egyébként dicséretes és régen várt - megállapítás, tájékoztatás van egy azonnali intézkedés helyett. Pedig ez utóbbit teljes mértékben indokolja a tájékoztatás, persze a valósághű határozott kijelentésekkel, valahogy így:
„Nem törvényes a Szlovák Nemzeti Pártnak a komáromi határátkelőn elhelyezett Trianon-emlékműve, ugyanis hivatalunk beleegyezését senki nem kérte ehhez. Enélkül a kompetens szerv, azaz a kerületi közlekedésügyi hivatal ugyanis nem adhat ki építési engedélyt. Ha ezt mégis megtette, akkor az semmis.”
- jó lenne humorizálni, hogy mi minden épülhet a körforgalomban, de helyette harcos, a lentebb ismertetett időpontban és helyen meghirdetett tüntetéssel kell kiállni a törvényesség és az igazság mellett. Bósza úrnak és reméljük minél több követőjének kívánunk ebben kitartást és minél több támogatást. (Újszóból)



Cirill és Metód keze nyoma Zalavárról?

Cirill és Metód keze nyoma Zalavárról?
A szláv kultúra számára mondhatni kegytárgy értéke lehet annak a néhány hete Zalaváron talált cseréptöredéknek, amelyen egy glagolita írással készült feliratrészlet olvasható - nyilatkozta lapunknak Szőke Béla Miklós régész, az MTA Régészeti Intézetének tudományos főmunkatársa, aki 15 éve vezeti a zalavári ásatásokat. Jelenleg ugyanis ez látszik a legrégebbi szövegnek, amelyet a glagolita ábécé betűivel írtak le. Mindössze négy jel: két és fél betű és egy kereszt. Még az is elképzelhető, hogy Cirill vagy Metód keze vonását őrzik, jegyzi meg az archeológus.
Csordás Lajos|
2010. június 12. | 19:12:21

Van itt egy kis szép videó is:
http://videa.hu/videok/tudomany-technika/asatas-zalavaron-iras-kozepkor-regeszet-xPgYYEHBVrqpQJwG#
staropramen | 2009. augusztus 13. | 14:22:09

Szívből remélem, hogy a cím csak jelképes kéznyomról beszél.
Volt már nekünk esztergomi Boticellink , meg barguzini Petőfink is.
Dr Photon | 2009. augusztus 13. | 10:29:03

A Cirill es Method idejeben elo nepesseg is keverek nep volt. kb 800-ig a karpat medence avar uralom alatt allt (kb 550-tol, tehat 250 evig). A frankok Nagy Karoly alatt legyoztek az avarokat, megsemmisitettek az avar birodalmat, pontosabban a Dunaig betagoltak a Frank birodalomba, azon tul meg sorsara hagytak. A megtizedelt avarok valoszinu legnagyobb resze attert a keresztenysegre. Mivel mar az avar birodalom idejen is szlav tobbseg volt az orszagban es a vegyes hazassagok nagyon nagy szamban fordulhattak elo, tovabba mert Cirill es Method hatasara az egyhaz es az adminisztracio nyelve szlav lett, valoszinu rohamos lehetett az elszlavosodas. Ezzel egyutt a szlavnak nevezett allamok uralkodoi nem szlav ferfiagi felmenokkel buszkelkedhettek, pl onogur azaz obolgar (torok-hun keverek) felmenokkel, lasd pl a wikipedia onogurs cimszava:

"The origin of the names "Hungary" and "Hungarian" does not originate from the Huns (a Central Asian nomadic people), as previously believed, but rather from the name of the Onogurs, or from that of the seventh century Onogur tribal alliance. The term was revived by Utigur-Bulgar governors like Ratimir, Pribina, Salan and Glad and Morut during their rule in Pannonia."

Genetikai vizsgalatokbol a kozeljovoben akar a szlovakok, akar mar kornyekbeli szlavok eredeterol meg tobbet fogunk megtudni. Mindenesetre, ha szlavul is beszeltek, uralkodoreteguk eredete, legalabbis ferfiagon, valoszinuleg nem szlav volt. Hasonlo tortent pl a german frankokkal is, akikrol Franciorszag a nevet kapta. Uralkodo reteg lettek, majd beolvadtak egy latinos nyelvu nepessegbe.

Tehat nem lehet etnikai ertelemben ugy szlavnak tekinteni a Cirill es Metod altal megteritett nepet, ahogy azt manapsag definialnank.
zsigmond | 2009. augusztus 13. | 08:52:45

Bocs, de valamiröl lekéstetek.
Hogy Zalavár vagyis Blatnohrad, a nagy Ószlovák birodalom része volt, azt a szlovák iskolákban évtizedek óta tanitják.
autopia | 2009. augusztus 12. | 23:14:34

Mosaburg (Zalavar) 872-ben érseki székhely volt. Meddig?
erlauer | 2009. augusztus 12. | 20:00:05

Szenzációs felfedezés! Jó volna tudni, mit jelent az "-ио-", persze nem cirillbetűkkel, hanem glagolitával. Mit ír az ember egy cserépre? Nevet? Valami mágikus szöveget?
zstoth75 | 2009. augusztus 12. | 19:05:49

Nem tudom mi történt, kérem töröljék az ismétlődést.
zstoth75 | 2009. augusztus 12. | 19:05:17

Pontosabban harminccal, nem tudom, hogy került oda az 1-es.
zstoth75 | 2009. augusztus 12. | 19:04:53

Hurvinek: Agyrém, ahogy reagálsz erre a hírre. 130 évvel a Honfoglalás előtt járunk... Az agyalágyult soviniszták (esetünkben mondjuk szlovákok, bár a nemzetiség ebben a visszamaradott kategóriában másodlagos) esetleges ostoba megnyilvánulásait megelőzendő nekitámadsz egy fontos tudományos felfedezésnek. Gratulálok!
zstoth75 | 2009. augusztus 12. | 19:04:27

Pontosabban harminccal, nem tudom, hogy került oda az 1-es.
zstoth75 | 2009. augusztus 12. | 19:02:21

Hurvinek: Agyrém, ahogy reagálsz erre a hírre. 130 évvel a Honfoglalás előtt járunk... Az agyalágyult soviniszták (esetünkben mondjuk szlovákok, bár a nemzetiség ebben a visszamaradott kategóriában másodlagos) esetleges ostoba megnyilvánulásait megelőzendő nekitámadsz egy fontos tudományos felfedezésnek. Gratulálok!
Hurvinek | 2009. augusztus 12. | 13:44:46


Szőke Béla Miklós a töredékkel
Zalai Hírlap - Katona Tibor A glagolita írást a görög kurzív írás betűi alapján, de új jeleket is alkalmazva, a morvák megtérítésére rendelt két bizánci szerzetes, Konstantin (Cirill) és testvére, Metód alkotta meg a 860-as években. Ez időben jártak az egykori Pannónia területén is: 866-867-ben éppen Mosaburgban, a mai Zalavár helyén állt erősségben. A mocsarak által jól védett település a Karoling-birodalom legkeletibb grófságának székhelye volt, amely Német Lajos frank uralkodó jóvoltából a 840-es évektől Priwina ("Pribina") és fia, Chezil ("Kocel") birtoka lett.

Itt épült fel az akkori Ke-let-Közép-Európa legnagyobb temploma, a Hadrianus mártír tiszteletére szentelt, s egyben a vértanú holttestét őrző zarándoktemplom. Alapjait az 1980-as években Cs. Sós Ágnes vezetésével tárták fel. A városka 872-ben érseki székhely lett, s itt élt a pápa által kinevezett pannóniai érsek: Metód, aki testvérével együtt az ószlávot a liturgia nyelvévé tette. A most talált glagolita felirattöredék tehát valószínűleg Cirill és Metód itteni tevékenységének vagy Metód érsekségének idejéből való lehet - véli a régész.

Mint mondja, Zalavár egy természetes, szigetszerű kiemelkedésre épült a mocsarak között, s három nagyobb részből állt: egy erődített udvarházból, egy központi fekvésű egyházi részből, ahol a zarándoktemplom is volt, s egy lakónegyedből, a suburbiumból. Az épületek többsége fából készült, egyebek közt az érseki rezidencia is, amelynek maradványait 2000 és 2007 között tárták fel. A glagolita feliratot rejtő cserépdarab az udvarházat és az egyházi körzetet egykor elválasztó, 3 méter mély árokból került elő, annak is a legaljáról. A fölötte levő rétegek tanúsága alapján a 870-es éveknél későbbre nem keltezhető. Az eddig ismert glagolita feliratok márpedig a X-XI. századból valók, ezért különleges lelet a zalavári.


A korsóból vagy palackból származó töredék feliratán az "izse" és az "on" betű látható tisztán. Olvasatuk: "io". Ez akár egy név részlete is lehet. Egyelőre nem eldönthető, hogy pontosan milyen nyelven íródott. Nyilván segítséggel lehetnek majd a megfejtésben a cirill írást használó országok kutatói. Az orosz tudományos akadémia történeti intézetéből már jelezték is érdeklődésüket.
http://www.nol.hu/kult/20090812-cirill_es_metod_keze_nyoma_zalavarrol_




Szóljon hozzá

Név:
E-mail:
Az e-mail cím nem jelenik meg az oldalon
Szöveg:





HÍREK
Felvidéki magyar térkép
- 2009.05.20.





Magyar élettér autóatlasz
- 2009.05.20.





Történelmi emlékesztető
- 2009.05.19.

Felvidék
Honföldünk


Nemzeti dal
- 2009.03.14.

LINK KLIKK: Esküszünk,
hogy rabok tovább
nem leszünk


Utassy József gondolata
- 2009.03.15.

Én szemfedőlapod lerántom:
Kelj föl és járj, Petőfi Sándor!
Zúg Március, záporos fény ver,
Suhog a zászlós tűz a vérben.
Hüvelyét veszti, brong a kardlap:
Úgy kel föl, mint forradalmad!
Szedd össze csontjaid, barátom:
Lopnak a bőség kosarából,
A jognak asztalánál lopnak,
Népek nevében! S te halott vagy?!
Holnap a szellem napvilágát
Roppantják ránk a hétszer gyávák.
Talpra Petőfi! Sírodat rázom:
Szólj még egyszer a Szabadságról!


A Szent Korona Őrzője
- 2009.03.11.

A Szent Korona Őrzőjének Eskü alatt tett Nyilatkozata.



Új menü
- 2009.02.27.


- Autonómia hírek máshonnan
- Mi az autonómia?
- Az autonómia kivívásának a formái
- Decentralizált autonómia
- A kisebbségi autonómia (működő
modellek, magyar elképzelések)

- Az autonómia és az új világrend
- Felvikéki hírek
- Preambulum
- Aláírásgyűjtés az autonómiáért
- A szlovák alkotmány nem tiltja az autonómiát
- A felvidéki magyarok történelme
- Csehszlovákiai kisebbségi szerződés
- Beneą-dekrétumok
- Szlovákiai nyelvtörvény
- Polgártársaim, barátaim
- Múlt, jelen, jövő
- Szlovákok igazi történelme
- Dálesz
- Erdélyi hírek
- Erdély és Székelyföld autonómiája
- Vajdasági hírek
- Vajdasági autonómiaterv
- Kárpátaljai hírek
- Kárpátaljai autonómiatervek
- Kárpátaljai autonómia-koncepciók
- A KÁRPÁTALJAI MAGYAR AUTONÓMIA
- Horvátország, Szlovénia,
Ausztria hírek

-

- Magyarországi autonómiahírek
- Magyar címer története
- 1868-as kisebbségi törvény
- Miért a 20. század?
- Autonómiák Európában

- English news
- Observations on the Beneą Decrees
- EÚ-us hírek
- Finn autonómiamodell
- Dél-Tirol és Korzika autonómiája
- Katalán autonómia
- Baszk autonómia
- Kínai autonómia - Másfajta autonómiák
- Saját írásaink
- Rólunk írták
- Az Emberi Jogok
Egyetemes Nyilatkozata

- A modern szabadságjogok
- Kirándulások a Zsitva folyócska
mentén

- Mátyusföld és Csallóköz,
Dunamenti-síkság
- Nem igaz
- Egy város a Duna két patján
- Slovenské aktuality
- Autonómia SK
- Commora Aula články
- Okolo autonómie Text
- Slováci a maďari jedna rodina
- ©túr a autonómia
- Fantázia képek
- Komáromi képek
- Olimpia 2016 Commora Aula
- Gondolatok


Történelmi párhuzam
- 2009.03.05.

Stefan Marko Daxner: "Magyarország számunkra csak annyiban létezik, amennyiben benne elismerést nyerünk." (1861)
most mi is megfogalmazzuk ugyanezt
Bósza János: "Szlovákia számunkra csak annyiban létezik, amennyiben benne elismerést nyerünk. (2009)"


Az önrendelkezésről
- 2009.03.05.

Aki esetleg mégis úgy gondolná, mi köze mindehhez, annak ajánlanám szíves figyelmébe Martin Niemüller, a német protestáns lelkipásztor gondolatait.
"Amikor elvitték a kommunistákat, én hallgattam, mert nem voltam kommunista. Amikor elvitték a szociáldemokratákat és a szakszervezeti embereket, én hallgattam, mert sem szociáldemokrata, sem szakszervezeti ember nem voltam. Amikor eljöttek és elvitték a zsidókat, én hallgattam, mert nem voltam zsidó. És amikor eljöttek és elvittek engem, már nem maradt senki, aki szólhatott volna értem."


Vígh Károly
- 2009.03.05.

„Magyarországon és máshol is (Szlovákiában is- a szerk. megj.) láttuk és megéltük, hogy a történelmi traumák és frusztrációk önsajnálatból történõ ápolása a nemzetekbõl a legrosszabb erõket szabadítja fel, amelyek csak a katasztrófát ismerik, és csak ebbõl táplálkoznak. Miért nem vagyunk képesek valami újat, reménytelibbet kezdeni?- kérdezi Churchill…”

Az élet
- 2009.03.02.

Az élet egy nagy cirkusz, ahol tanár a bohóc és nebuló a közönség.

Cikkajánló:
- 2009.03.01.

Slota sértegethet minket, klikk a képre





Autonómia terv. klikk a Commora képre
- 2006.09.01.








Szavazás a Commora Aula honlapról
- 2006.12.08.

Szavazás!

Indult 2006.11.10-én
- 2006.11.11.

Felmérés
Kell-e nekünk az autonómia

Igen minél hamarabb
Igen, de majd később
Igen, ha a szlovákok is akarják
nem tudom
Nem, mert úgyse lehet
Nem, mert rossz az időzítés
Nem, mert nincs rá szükség


Véletlen link.



Kukac.sk link felvidéki magyar fórum
- 2007.12.15.









Rovásírás
- 2007.06.09.





Újévi mondóka
- 2008.01.01.

Adja a Teremtő, hogy -
Minden rügyed megfakadjon!
Minden magod kihajthasson!
Minden dalod szívből jöjjön!
Minden napod tündököljön!
Minden szájat etethessél!
Minden élőt szerethessél!
Minden mi él üdvözöljön!
Minden álmod teljesüljön!
Minden bánat odébbálljon!
Minden csoda megtaláljon!
Minden napod egészségben,
Minden perced békességben
Teljen, az új esztendőben!
Úgy legyen!
Varga Ibolya


Lao Ce
- 2008.01.24.

Egy bölcs hadvezér azt mondotta:
"Mint a vendég, nem mint a gazda:
nem vonulok hüvelyknyit előre,
inkább egy lábnyit vissza."
Ez a tétlen cselekvés,
az erőszak nélküli siker,
az ellenség nélküli háború,
a fegyvertelen győzelem.
Harcban az ellenség ócsárlása
megsérti az út-at;
ha két hadsereg összecsap,
a kíméletesebb győzelmet arat.


Szlovák-magyar barátság
- 2009.03.14.

LONG LIVE

Szózat
- 2009.03.14.

LINK KLIKK: Szózat
Szózat ének


Vörösmarty Mihály Szózat
- 2009.03.14.

Hazádnak rendületlenül
Légy híve, oh magyar;
Bölcsőd az s majdan sírod is,
Mely ápol s eltakar.

A nagy világon e kívül
Nincsen számodra hely;
Áldjon vagy verjen sors keze:
Itt élned, halnod kell.

Ez a föld, melyen annyiszor
Apáid vére folyt;
Ez, melyhez minden szent nevet
Egy ezredév csatolt.

Itt küzdtenek honért a hős
Árpádnak hadai;
Itt törtek össze rabigát
Hunyadnak karjai.

Szabadság! itten hordozák
Véres zászlóidat,
S elhulltanak legjobbjaink
A hosszú harc alatt.

És annyi balszerencse közt,
Oly sok viszály után,
Megfogyva bár, de törve nem,
Él nemzet e hazán.

S népek hazája, nagy világ!
Hozzád bátran kiált:
"Egy ezredévi szenvedés
Kér éltet vagy halált!"

Az nem lehet, hogy annyi szív
Hiába onta vért,
S keservben annyi hű kebel
Szakadt meg a honért.

Az nem lehet, hogy ész, erő,
És oly szent akarat
Hiába sorvadozzanak
Egy átoksúly alatt.

Még jőni kell, még jőni fog
Egy jobb kor, mely után
Buzgó imádság epedez
Százezrek ajakán.

Vagy jőni fog, ha jőni kell,
A nagyszerű halál,
Hol a temetkezés fölött
Egy ország vérben áll.

S a sírt, hol nemzet sülyed el,
Népek veszik körul,
S az emberek millióinak
Szemében gyászköny ül.

Légy híve rendületlenül
Hazádnak, oh magyar:
Ez éltetőd, s ha elbukál,
Hantjával ez takar.

A nagy világon e kívül
Nincsen számodra hely;
Áldjon vagy verjen sors keze:
Itt élned, halnod kell.


Hun imádság
- 2009.03.14.

Kr.u. 410-460-ban keletkezett. Hun ezüstveretes szíjvégen rovásírással írva, a Kijevi Nemzeti Múzeumban van. A kijevi múzeumban őrzött hun övvereten, szíjvégen levő rovásírásos ima gyönyörű.

HUN IMÁDSÁG

MIATYÁNK ISTENÜNK
BENNÜNK VAN ORSZÁGOD.
ELŐTTÜNK SZENT NEVED
TÖRVÉNY AKARATOD.

MINDENNAPUNK GONDJÁT,
MAGADON VISELED.
BŰNEINKET MINT MÁSNAK,
NEKÜNK ELENGEDED.

TE KEZED VEZET
KÍSÉRTÉSEKEN ÁT,
S LEFEJTED RÓLUNK
GONOSZ JÁRMÁT.

TIÉD A NAGYVILÁG
ÖSSZES HATALMA, ÜDVE,
MINDÖRÖKTŐL KEZDVE,
LEGYEN MINDÖRÖKRE.


Petõfi Sándor: A szájhõsök
- 2009.03.17.

Meddig tart ez őrült hangzavar még?
Meddig bőgtök még a hon nevében?
Kinek a hon mindig ajkain van,
Nincsen annak, soha sincs szivében!
Mit használtok kofanyelvetekkel?
Évrül-évre folyvást tart a zaj,
És nem ott-e, ahol volt, a nemzet?
Nincs-e még meg minden régi baj?


Tenni, tenni! a helyett, hogy szóval
Az időt így elharácsoljátok;
Várva néz rég s oly hiába néz az
Isten napja s a világ reátok.
Nyujtsátok ki tettre a kezet már
S áldozatra zsebeiteket,
Tápláljátok végre a hazát, ki
Oly sokáig táplált titeket.



Áldozat s tett, ez a két tükör, mely
A valódi honfiút mutatja,
De ti gyáva s önző szívek vagytok,
Tettre gyávák s önzők áldozatra.
Hiszem én, hogy mint a fák tavasszal,
Megifjodnak a vén nemzetek,
De ti hernyók új lombot nem adtok,
Sőt a régit is leeszitek.



S oh mi vakság! fölemelte még a
Népszerűség őket paizsára,
Az elámult sokaság, miképen
Megváltóit, karjaiba zárja.
Megváltók? ők a hon eladói,
Elveszünk ez ordítók miatt...
Rólok tudja ellenünk, hogy félünk,
Mert a félénk eb mindég ugat.



Én ugyan nem állok a sereghez,
Mely kiséri őket ujjongatva,
És ha egykor közibök vetődöm,
Nem egyébért lépek e csapatba,
Csak azért, hogy fölfordítsam majd ez
Ál nagyok győzelmi szekerét,
S haragomnak ostorával vágjam
Arcaikra a bitó jelét!

Petőfi Sándor


Soviniszta
- 2009.03.26.

Illyés Gyula szerint patrióta az, aki jogot véd, soviniszta az, aki jogot sért.

Táncsics Mihály:
- 2009.03.30.

Az egyenlő szabadság
és az egyenlő jogok teszik
a forrást, melybül
mindenki egyaránt
meríthet jólétet,
bolgogságot, áldást.


József Attila
- 2009.04.03.

«az igazat mondd, ne csak a valódit,
a fényt, amelytől világlik agyunk,
hisz egymás nélkül sötétségben vagyunk.»
(József Attila)


A harc, melynek nincs győztese
- 2009.05.18.

Miért ne-ken

Nyelvlecke
- 2009.05.18.

Gyimóthy Gábor: Nyelvlecke

2009.3.11
Gyimóthy Gábor: Nyelvlecke

Egyik olaszóra során,
Ím a kérdés felmerült:
Hogy milyen nyelv ez a magyar,
Evrópába hogy került?

Elmeséltem, ahogy tudtam,
Mire képes a magyar.
Elmondtam, hogy sok, sok rag van,
S hogy némelyik mit takar,

És a szókincsben mi rejlik,
A rengeteg árnyalat,
Példaként vegyük csak itt:
Ember, állat hogy halad?

Elmondtam, hogy mikor járunk,
Mikor mondom, hogy megyek.
Részeg, hogy dülöngél nálunk,
S milyen, ha csak lépdelek.

Miért mondom, hogybotorkál
Gyalogol, vagy kódorog,
S a sétáló szerelmes pár,
Miért éppen andalog?

A vaddisznó, hogy ha rohan,
Nem üget, de csörtet - és
Bár alakra majdnem olyan
Miért más a törtetés?

Mondtam volna még azt is hát,
Aki fut, mért nem lohol?
Miért nem vág, ki mezőn átvág,
De tán vágtat valahol.

Aki tipeg, mért nem libeg,
S ez épp úgy nem lebegés, --
Minthogy nem csak sánta biceg,
S hebegés nem rebegés!

Mit tesz a ló, ha poroszkál,
Vagy pedig, ha vágtázik?
És a kuvasz, ha somfordál,
Avagy akár bóklászik.

Lábát szedi, aki kitér,
A riadt őz elszökell.
Nem ront be az, aki betér . . .
Más nyelven, hogy mondjam el?

Jó lett volna szemléltetni,
Botladozó, mint halad,
Avagy milyen őgyelegni?
Egy szó - egy kép - egy zamat!

Aki "slattyog", mért nem "lófrál"?
Száguldó hová szalad?
Ki vánszorog, mért nem kószál?
S aki kullog, hol marad?

Bandukoló mért nem baktat?
És ha motyog, mit kotyog,
Aki koslat, avagy kaptat,
Avagy császkál és totyog?

Nem csak árnyék, aki suhan,
S nem csak a jármű robog,
Nem csak az áradat rohan,
S nem csak a kocsi kocog.

Aki cselleng, nem csatangol,
Ki "beslisszol", elinal,
Nem "battyog" az, ki bitangol,
Ha mégis: a mese csal!

Hogy a kutya lopakodik,
Sompolyog, majd meglapul,
S ha ráförmedsz, elkotródik.
Hogy mondjam ezt olaszul?

Másik, erre settenkedik,
Sündörög, majd elterül.
Ráripakodsz, elódalog,
Hogy mondjam ezt németül?

Egy csavargó itt kóborol,
Lézeng, ődöng, csavarog,
Lődörög, majd elvándorol,
S többé már nem zavarog.

Ám egy másik itt tekereg,
-- Elárulja kósza nesz -
Itt kóvályog, itt ténfereg. . .
Franciául, hogy van ez?

S hogy a tömeg mért özönlik,
Mikor tódul, vagy vonul,
Vagy hömpölyög, s mégsem ömlik,
Hogy mondjam ezt angolul?

Aki surran, miért nem oson,
Vagy miért nem lépeget?
Mindezt csak magyarul tudom,
S tán csak magyarul lehet. . .!



A magyar nyelv szépségeiről sokat lehetne beszélni, hiszen nem csak Európában számít egyedülállónak. Az angolok például már nem értik Shakespeare 1600-as évek körül íródott műveit, azok eredeti nyelvezetét "óangolnak" nevezik. Érdekes belegondolni, hogy az azóta eltelt majd' 400 évben mennyit változott a nyelvük. Velük ellentétben azonban mi, magyarok a mai napig megértjük pl. az Ómagyar Mária Siralom 1300as évekre datált hangzását.
...és, hogy mit mondanak a külföldiek a magyar nyelvről? Néhány idézet:

Grimm Jakab meseíró (XIX. század), aki egyben az első német tudományos nyelvtan megalkotója is: "a magyar nyelv logikus és tökéletes felépítése felülmúl minden más nyelvet".

N. Erbersberg bécsi tudós (XIX. század): "Olyan a magyar nyelv szerkezete, mintha nyelvészek gyülekezete alkotta volna, hogy meglegyen benne minden szabályosság, tömörség, összhang és világosság."

George Bernard Shaw drámaíró (az amerikai CBC-nek adott interjújában sokkal bővebben kifejtve) mondta: "Bátran kijelenthetem, hogy miután évekig tanulmányoztam a magyar nyelvet, meggyőződésemmé vált: ha a magyar lett volna az anyanyelvem, az életművem sokkal értékesebb lehetett volna. Egyszerűen azért, mert ezen a különös, ősi erőtől duzzadó nyelven sokszorta pontosabban lehet leírni a parányi különbségeket, az ér zelmek titkos rezdüléseit."

Grover S. Krantz amerikai kutató: "A magyar nyelv ősisége Magyarországon /.../ meglepő: úgy találom, hogy átmeneti kőkori nyelv, megelőzte az újkőkor kezdetét /.../ az összes helyben maradó nyelv közül a magyar a legrégebbi."

Ove Berglund svéd orvos és műfordító: "Ma már, hogy van fogalmam a nyelv struktúrájáról, az a véleményem: a magyar nyelv az emberi logika csúcsterméke." (Magyar Nemzet 2003. XII. 2. 5. o.)

Teller Ede atomfizikus halála előtt pár évvel ezt mondta Pakson: "...Új jeles felfedezésem, miszerint egy nyelv van, s az a magyar." (Mai Nap, Budapest, 1991. 9.)
Nem különös-e, hogy a magyar tudomány minden erőt bevetve igyekszik lefokozni a magyar nyelvet, ám a külföldi szakvélemények ennek az ellenkezőjét hangsúlyozzák: nyelvünk egyedülálló nagyszerűségét, ősiségét, mi több, van ki a magyar nyelv Kárpát-medence-i ősi volta mellett is kiáll.
A genetikai eredményekből már tudjuk: teljes joggal.)

De ne csak a nyelvünket, hanem annak teremtő erejére vonatkozó véleményekre is figyeljünk:

Isaac Asimov scifi író: "Az a szóbeszéd járja Amerikában, hogy két intelligens faj létezik a földön: emberek és magyarok."

Enrico Fermi olasz atomfizikustól mikor megkérdezték, hogy hisz-e az űrlakókban, azt válaszolta: "Már itt vannak, magyaroknak nevezik őket!"

A magyar anyanyelvű nagy matematikusok is többször vallották: hja, magyar anyanyelvvel könnyű nagy matematikusnak lenni.
/VARGA CSABA : Mire lehet büszke a magyar (részlet)/
És ami mosolyt csalhat az arcotokra: Gyimóthy Gábor (Firenze 1984. X. 12.) Nyelvlecke című írása. Figyeljétek meg, hogy a mozgást kifejező igére hányféle szinonimát használ! Már kétszer is nekiugrottam, hogy átszámoljam, de egyszer 63 jött ki, másszor meg 81 - de talán a számok annyira nem is lényegesek, mint a magyar nyelv gazdagságának ténye. Talán nincs is a földön még egy ilyen nyelv, mint a mienk! Szerintem joggal lehetünk büszkék rá.
Forrás: Transylvania, 40 évf. 2. szám.
beküldő: olvasó



Ez a honlap a Commora Aula magántulajdona