Commora Aula honlapja-Ne a tömegben kiabáld az igazadat, hanem azzal szemben
Az autonómia örök aktualitása miatt, egy effektív konfliktusmegoldó módszer, egy történelmi igazságtalanságokat kiegyenlítő legitim követelmény.

MENÜ


BELÉPÉS
Azonosító:

Jelszó:

Elfelejtett jelszó
Regisztráció



Mellébeszélni, bizonyítékok nélkül rágalmazni és hazudozni azt szabad Felvidéken.

2011.06.02.
Ennek a cikknek az olvasása késztetett, hogy leírjam a saját véleményemet is az ügyben.

LINK

Hozzászólás:

írta: Bósza János / 2011.06.02. - 08:00

Tisztelt Király Zsolt, amit itt írt a rengeteg részigazságot tartalmaz, de ugyebár a féligazságok a legnagyobb hazugságok. Ezt ebben az írásában nagyon látványos módon ki is használta. Ön a politikai karrierjét az MKP emlőink egyengette, egyengeti, vagyis megélhetési politikus, akárcsak Bastrnák, a volt MKP-s, ma hídas politikus. Most sorolhatnám az MKP-s és volt MKP-s listát kik mik, kikből áll a felvidéki magyar politikai paletta. Nem ott a baj, hogy vannak megmondó emberek az Önök pártjaiban, hanem az a baj, hogy Önöket csak egy dolog érdekli minél tovább ott maradni a húsosfazék körül. Tudja én még emlékszem mikor 2008-ban olyan okosan beszólt a Belousovovával folytatott tévés vita után. Ami szó az lenézés és sértegetés volt, ezt a stílust képviselte a 2010-es választáskor is. Tudja magával és a magukfajtájával ellentétben és sohasem törekedtem babérokra, le tudtam mondani még Stubendek javára is, hogy magyar lehessen a komáromi polgármester, de Önök nem voltak képesek még csak annyit sem mondani köszönöm, ez helyett marad az a beteges lenézés. Csak egyet nem tudok, miért érzik magukat annyira a lovon? Kik maguk? Megmondom, azok akik átadták Komáromot egy szlovák polgármesternek, akik benyaltak neki, akik képtelenek a határról a törvénysértő módon elhelyezett trianoni szlotakövet eltávolítani. Tudja magukkal ellentétben legyenek mököpösök, hídasok én tudom, hogy mit akarok és ezért teszem a dolgokat és sajnos nem a soviniszta szlotafélék tesznek nekem leginkább keresztbe, hanem a magukfajtája. Tehát az Ön szájából azt hallani, hogy a Bastrnák lenne a felelős egy személyben, hogy Öregkomáromot eladták, elárulták 30 ezüstért, az bizony túl nagy merészség az Ön részéről. Nézzen tükörbe és lát még egy árulót. Csak komáromi szinten, most több tucatnyit tudnák megnevezni, de miért is tenném, hogy megint lovat adjak maguk alá. Majd az utókor fog ítélkezni és odakerülnek ahová valók a szemétdombra. Persze van még megoldás, van még egy utolsó esélyük, ezt pedig igazmondásnak hívják. Nehéz a rögös út, de csak így érdemes élni, küzdeni. Csak így lehet jót és hasznosat cselekedni saját nemzetünk részére. Félek, hogy a lényeget megint nem érti meg, pedig világosan fogalmaztam.

írta: nyomkereso / 2011.06.02. - 09:16

válasz

Bósza úr, Stubendek László kampányfőnökeként ott voltam a Pokol Hotelben, amikor lakossági fórumunkon Ön bejelentette, hogy visszalép. Stubendek László erre kezet nyújtott Önnek, és megköszönte. De ha lehet, maradjunk a témánál.
írta: Bósza János / 2011.06.02. - 10:55

válasz

Látja megint nem mond igazat. Elmentem oda, hogy tiszteletemet mutassam ki, mint ellenfélnek. Talán 10 percig voltam ott. De én ott semmit nem jelentettem be. Honnan veszi ezt? Csak Stubendek köszöntött, mint ellenfelet. Ezek után adtam neki kezet. Ha ott volt ismernie kellene az igazságot.

Én a témánál vagyok, ha Önöket és a bastit érdekelte volna igazán Öregkomárom sorsa, akkor lehetett volna megegyezés. Mit gondoltak akkor, amikor bastinak ultimátumot adtak, hogy visszalép, akkor temették el Komáromot és alapozták meg Marek győzelmét. Vagy ez volt az egyik megoldás, ha már nem győzhetnek, akkor győzzön Marek. Ki lett az alpolgármester egy bólogatós MKP-s, vagy tévednék. Magukat és a basti csapatát csakis a hatalom érdekelte. Emlékszik egy témában, amiből Ön tudatosan kihagyott erről már írtam, ki akart tiltatni, tudja ez a baj ez a beteges dolog. Elég arról a magas lóról leszállni és mindjárt más légkör alakulhat ki. Csak ehhez egy kis önkritika és akarat kéne.
írta: nyomkereso / 2011.06.02. - 11:42

válasz

Bósza úr, több mint százan voltak jelen, akik mindezt tanusíthatják!

http://www.bumm.sk/47577/del-komarom-kepviseloi-is-ott-lesznek-stubendek…

http://www.komarom.org/2010/10/bosza-janos-visszalepett/

De már sajnálom, hogy reagáltam Önre.



írta: Bósza János / 2011.06.02. - 12:56
Maga azt állítja, hogy én ott a Pokolban bejelentette, hogy visszalépek és erre több, mint száz tanú van. Nem fél, hogy magára szakad az ég. Akkor még én sem tudtam, hogy visszalépek, erre bizonyíték a levelezésem, ami el van téve, csak másnap bizonyos dolgok hatására döntöttem úgy, hogy visszalépek, amihez maguknak semmi közük nem volt. A bumm és az Újszó azt hozta le, hogy a Pokolban jelentettem be a visszalépésemet? Maga olvassa el az említett cikkeket, mielőtt rájuk hivatkozik. Sajnálom az MKP, ha ilyen a főstratégái, mint maga is. Tudja állítani valamit, amire nincs bizonyítéka és még több száz tanúról beszélni, amikor én ott meg sem szólaltam, csak Stubendeknek megköszöntem, hogy köszöntött ott és ráadásul arról beszélt, hogy ne mint ellenségek nézzünk egymásra, hanem mint ellenfelek csupán. Nézze vissza a videofelvételeket padtársa az egészet feljátszotta. Tudja maga nagyon szívesen mellébeszél, vagy csak úgy egyszerűen hazudozik és olyan tényekkel dobálódzik, ami nem igaz. Ezt már megfigyeltem pl. 2007-ben és 2008-ban is. Talán tényleg jobb lett volna nem reagálnia, mint valótlanságot állítani.


írta: Bósza János / 2011.06.02. - 13:03

válasz

Tisztelt Király úr

a maga linkje mit is tartalmaz?
Én ezt találtam :

Elmegyek viszontlátogatásra, az enyémen is voltak emkápésok, remélem senkisem fog elzavarni.
abraka
2010-10-19 08:59:32

Ennyi történt semmi más.

Az Önök egyik embere meglátogatott engemet és én ezt viszonoztam este.

Tehát ne akarjon hazugságokkal, vagy tudatlansággal érvelni.

Tudja ismeri a sántakutyás esetet.

írta: nyomkereso / 2011.06.02. - 13:21
válasz
Bósza úr, tényleg kár a szóért. A téma itt Bastrnák Tibor haszontalan volta, nem pedig arról vitázni, hogy ki hogy emlékszik, október 18. vagy október 20-án jelentette-e be, hogy visszalép az MKP jelölt javára. Amit egyébként akkor is megköszöntünk.


írta: Bósza János / 2011.06.02. - 14:53
válasz
Nézze nem az a baj, hogy más nézeteket vallunk én hiszek az autonómia jogosságában és kikövetelhetőségében, Ön pedig nem, hanem az a baj, amikor az egység helyett széthúzás a téma, egymás lejáratása. Tudja azt írja Bastrnák a téma. Szerintem ne Bastrnák legyen a téma, hanem az, ami fontos nekünk, mindannyiunknak, a megmaradásunk a szülőföldön. Ehhez pedig egységre van szükség, egységes fellépésre és ebben helye van a bastrnák féléknek is, a magukfajtájának és a magamfajtájának is, vagyis minden magyar egységére kell törekedni. Miért nem erről ír, miért állandóan a széthúzásról, ami szétválaszt minket. Évek óta igyekszem csakis az igazat leírni, cserébe csak lenézést, “pofonokat” kaptam, pedig az igazmondás a kezdet minden egység irányába. Nekem sem kellemes azt olvasni, hallani, hogy állandóan a családomat támadják, vagy tudatlansággal vádolnak és lesziszeznek mindenfajta bizonyíték nélkül. Mondja mire jó ez? Ha Bastrnák a Hídban érzi jó magát legyen ott, ha Ön az MKP-ban látja a megoldást OK ez is rendben van, de végre ne állandóan abból induljunk ki és mi választ minket szét, hanem abból mi köt össze.
Pl. miért nem tudjuk létrehozni a Felvidéki Magyar Nemzeti Tanácsot? Megmondom miért nem megy, mert mindenki a maga szájíze szerint szeretné irányítani. Erre kirívó példa a kerekasztal. Én más nézeteket vallok, így be sem engedtek oda. Egy nemzeti tanácsot nem irányítani kell, hanem értelmes tartalommal feltölteni, vitázni és küzdeni a jogainkért alapon a tettek mezejére lépni. Szerintem van közös ügy, ami alapja lehetne egy olyan dolognak, megmaradásunk ügye. Amiből ki lehetne indulni az a jogegyenlőség és a méltóságteljes élethez való jog. Ennyi elég lenne az induláshoz. DE!!! Sajna mi még erre is képtelenek vagyunk. Pedig most csak a szlovák alkotmányból idéztem. Bárki bármit kezdeményez, mindjárt potencionális ellenfelet, sőt mi magyarok ellenséget látunk egymásban. Nem kellene így lennie, csak egy dolog kell hozzá, hogy az igazmondós szabad akaratunk irányítsa tetteinket.


írta: Geofrine / 2011.06.02. - 15:53

válasz

Bósza János!
Ön azt írja, hogy ne Bastrnák legyen a téma. Oké. De ennek a posztnak Bastrnák a témája. Az, hogy ön teljesen félreviszi a vitát, nem csak ezt a fórumot teszi tönkre (meg a többit, ahová ír), hanem magát az autonómiatörekvéseket teszi hiteltelenné. Kérem, legalább gondoljon ebbe bele!


írta: Bósza János / 2011.06.02. - 17:45

Mielőtt választ ad gondolkozzon el azon mit írtam, ha ez problémát okoz és csak a mellébeszélés marad, akkor írjon, amit akar. Ha velem van baja írja le, de konkretizálja, vagy inkább ne, mert a válaszát előre ismerem, én mindig a témához írok, mégha ez maguknak nem tetszik, akkor is ez így van. Mivel teszem hiteltelenné az autonómiatörekvéseket, azzal, hogy maguk csak sértegetni, mellébeszélni tudnak, de az autonómia szó kimondásától is félnek. Ennye-bennye, ugyebár zavar a szívekben, zavar a fejekben, ez jellemző Önökre és ez a válasz is csak a mellébeszélésről szólt, beszélni, de nem mondani semmit alapon, megmosolyogtatott a hozzászólásával, nem vette még észre ez a stílus már lejárt lemez.

írta: Frate Zebra / 2011.06.02. - 18:24

válasz

Addig, amíg a SIS-től kapod a fizetésed, hallgass Bósza János!
írta: Bósza János / 2011.06.03. - 08:35

válasz

Tudja eredetileg nem akartam válaszolni, mert ilyen aljas megjegyzésre, főleg nem bizonyítható hazugságra a legjobb válasz a hallgatás lenne. DE!!! A magafajtájának, kimondom hazudozó magafajtájának nem szabad engedni, hogy visszaéljen az emberek bizalmával és ok és törvényeket sértve sértegessen másokat. Ilyen sajnos már a körképen a régebbi időben is megjelent, pedig a rágalmazás a törvények szigorúan tiltanak. nemrég olvastam, hogy egy rágalmazót, aki az internetet használta ki törvényellenes cselekedeteihez több évre elítéltek. Úgy döntöttem, ha Király Zsolt alias nyomkereső, nem fedi fel, az Ön kilétét, IP címét és nem kér nyilvánosan bocsánatot, akkor beperlem a Körképet nyilvános rágalmazásért. Van 24 órája, hogy ezt megtegye. Elegem van a családomat és a személyemet érintő aljas rágalmazásokért. Király úr van 24 órája. Egyébként, ha ki is törölné a témát, a google mindent elraktároz és én is elmentettem eredeti formájában több helyre is, így mindenfajta sakkozást az Ön részéről ki tudok védeni. Válaszát várva a kért adatokkal, tisztelettel.
Bósza János
2011. június 3-án, reggel 8:33-kor íródott


a bummról, mert válasz helyett kitiltás lett:

A hozzáférés megtagadva. Access Denied.

Király Zsolt ez a válasza a sziszegésére, nem jó válasz.

Mondja nem szégyelli magát, miféle ember maga, sérteget, majd gyávám kitiltat. Az helyett, hogy a kért dolgot megadná, nem baj majd az ügyészség kikéri.
Tudja mi szomorú én csak igazságot akartam szolgáltatni, maga a bűnös helyett engemet az ártatlant tiltotta ki. Én senkit nem sziszeztem le, nem sértegettem, csak leírtam a véleményemet, vulgáris szavakat nem használtam, szégyenletes, amit csinált.
boszajanos
2011-06-06 17:01:13

Idézet
Mi van király Zsolt két napja a honlapja nem érhető el, megijedt, hogy az oldalán lévő sértegetések ügyészi útra terelődnek. Lehet, de az is elég ha kiadja a kért adatokat. A homokba dugott fejek nem megoldás persze, ha magáról van szó akkor megértem, hogy a honlapja elérhetetlen, de azért tudjuk, hogy létezik. Megnyugtatom elmentettem a honlapja tartalmát és várom a bocsátkérését, amivel az egész ügy lezárható, vagy az is elég, ha őszintén elkezd küzdeni a felvidéki magyarság érdekeiért, mindenfajta pótcselekvések nélkül, amiben az MKP nagyon jeleskedik, beszélni, de nem csinálni semmit alapon.
boszajanos
2011-06-06 13:57:44
http://www.bumm.sk/56152/ad-bastrnak-tibor-a-savanyu-szolorol.html



Ad: „Bastrnák Tibor: A savanyú szőlőről“

írta: nyomkereso, készült: 2011.06.02. - 01:26, megváltoztatva: 2011.06.02. - 01:48, olvasták: 50



Bastrnák Tibor a Most-Híd parlamenti képviselője tegnapi írásában belekóstolt korábbi pártjába. Berényi József, az MKP elnöke a kisebbségi nyelvhasználati törvény kapcsán szerinte nem mond igazat. Bár konkrétumokat nem mondott, a magyar párt hőzöngéseit Bastrnák szerint nem lenne nehéz cáfolni. Mint írja, nem az elfogadott törvényi állapot, hanem az MKP riogatása az, ami elbizonytalanítja az embereket anyanyelvük használatában. Bastrnák ezért arra buzdít mindenkit, hogy az ellenkampány ellenére (sic!) bátran használják anyanyelvüket.

Végül felteszi az ötmilliós kérdést: kire van nagyobb szüksége a szlovákiai magyaroknak? A magyarságukat a közéletben érvként használókra, akik meglévő jogaikkal sem élve szlovákul írják nevüket (szerk. megj. Bastrnák példaként négy, köztiszteletben álló komáromi lakost hozott fel, köztük Dr. Baątrnák Ferencet és Dr. Viola Pált, akik az önkormányzati választások előtt meglátogatták őt, hogy lépjen vissza a polgármester-jelöltségtől annak érdekében, hogy Komáromnak magyar polgármestere legyen), vagy azokra, akik a szürke hétköznapokon is igyekeznek minél többet hozzátenni közösségünk értékeihez? (Ez lenne ő).

„Meggyőződésem, hogy nem szabad a hőzöngőkre hallgatnunk, hanem a tetteket kell értékelnünk.“- fogalmaz Bastrnák. Értékeljük hát a tetteket!

Kisebbségi nyelvhasználati törvény

A tény az, hogy egy alapjában véve jelentős előrelépéseket tartalmazó törvényjavaslatot fapadosítottak a szlovák nacionalisták szerint úgy, hogy megfeleljen a többségi nemzet elképzeléseinek.

A törvényt, ha gyakorlati oldaláról nézzük, visszalépésként értékelni ugyan erős, érdemi előrelépésként pedig megtévesztő. A kétnyelvű táblák esetében maradt a status quo, a mai állapotok konzerválása. Igor Matovič elérte, amit akart. A nyelvhasználati küszöb ugyan húszról tizenöt százalékra csökkent, de csak 2021-től. Magyarán, elfogadtunk valamit, amivel csak 10 év múlva tudunk majd élni. Feltéve, ha az addigi kormányok nem változtatnak rajta. Sokatmondó, hogy már a ruszin kisebbség is elégedetlenkedik.

A törvény pozitívuma, hogy a kétnyelvű dokumentációk esetében jelentősen bővíti a lehetőségek körét. Házassági levelet, anyakönyvi kivonatot, adóbevallási íveket innentől kezdve bátran kérhetünk magyarul is. A gond csak az, hogy ezekkel a lehetőségeket a szlovákiai magyarok nagy része nem fog élni. A magyar nyelv ugyanis az utóbbi évtizedekben annyira konyhanyelvvé silányult a mindennapi szóhasználat terén, hogy az kihat a hivatalos, magyar nyelű dokumentumok értelmezésére is. Magyarán: a szlovákiai magyar nem érti, amit hivatalosan magyarul olvas. Friss példa: sok helyütt a helyi szlovmagyar nem értette a magyar nyelvű népszámlálási íveket! A napi szóhasználatban ugyanis az abban foglalt megnevezésekkel, fogalmakkal egyáltalán nem találkozik.

Ami a kétnyelvű dokumentációk lehetőségétől sokkal fontosabb lett volna, és az eredeti javaslat tartalmazta, az a magyar nyelv szóbeli használatának kibővítése volt a hivatali ügyintézés során. Ezzel ugyanis naponta élünk. Itt viszont jelentős visszalépés történt. A törvényből kiesett a nemzeti kisebbségek nyelvét ismerő hivatalnokok alkalmazásának kötelessége. Ezentúl, a hivatalok vezetői szabhatják majd meg, mikor lesz magyar nyelvű félfogadás. Nem akkor, amikor az ügyfél szeretné, hanem amikor a hivatal azt jónak tartja. Akár heti egy nap, 1-2 órában.

A törvénnyel kapcsolatos további érvek pro és kontra itt olvashatók:

Bastrnák Tibor szerint a kisebbségi nyelvhasználati törvény mégis lényegesen jobb lett, mint előtte volt. Hogy ez valóban így van-e, olvasóink megitélésére bízzuk.

A haszontalan

A Most-Híd politikusa tovább is kérdez: „a második legerősebb kormánypárt államtitkáraként Berényi vagy elnökelődje, Csáky Pál miniszterelnök-helyettesként mit tettek azért, hogy jobb legyen ez a törvény (semmit) és sok kérdést feltehetnék még, de nem ez a lényeg.“

Nos, az ilyen kérdéseknél érdemes megnézni, ki az, aki felteszi őket, és van-e rá erkölcsi alapja. Bastrnák Tibor ugyanis releváns kimutatások szerint (szerk. megj. 2010. decemberi állapot) haszontalan politikus. Rendszeresen azon képviselők között virít, akik teljesen feleslegesen ülnek a szlovák törvényhozásban! Az adófizetőknek nem mindegy, hogy teljesítménye alapján parlamenti ciklusokon keresztül a legingyenélőbb honatyák közé tartozik!

Verbális képességeiről korábban már értekeztünk. Arról, hogy mire képes parlamenti felszólalásaiban, az archívumok és az őt ismerők mélyen hallgatnak.

Komáromi ténykedéséről tavaly novemberben mondtak véleményt a helyi választópolgárok: hivatalban levő polgármesterként csúfos vereséget szenvedve 8 év után az utolsó helyen végzett a polgármester-jelöltek között. Nem szabad elfelejteni azt sem, hogy neki köszönhetően van szlovák polgármestere Komáromnak.

Tavaly augusztus 20-án az Új Szóban Bugár Béla, a Most-Híd elnöke sem zárta ki annak lehetőségét, hogy olyan független jelöltet támogatna a párt, aki integráló személyiség. A komáromi Most-Híd ezt az elképzelést elvetette, mint ahogy Bastrnák is annak lehetőségét, hogy az önkormányzati választások előtti hajrában visszalépjen Stubendek László javára, aki végül több száz szavazattal megelőzte őt.

Király Zsolt



Ha autonómia, akkor csak Bósza-féle

Ha autonómia, akkor csak Bósza-féle


Túlságosan leegyszerűsítve a dolgot írhatnám azt is, hogy nem vagyok autonómia-rajongó. Nem mintha szégyelleni kellene, ha netán az lennék, de ezt mégis jobbnak láttam az elején tisztázni. Hozzátartozik a dologhoz viszont, hogy sokféle autonómia van és ezekből egy pár szerintem mindenképpen hasznunkra lehetne. De attól tartok, hogy ezt nem Bósza Jánostól fogjuk megkapni.

Sosem gondoltam volna, hogy autonómia témában valaha billentyűzetet ragadok, de ezt most nem hagyhattam ki. Megmondom őszintén, amikor kitört ez a Bósza-őrület, nem nagyon tudtam kommentálni a dolgot, mert nem ismerem az illető úriembert. Feltételeztem, hogy megvilágosodása még évtizedekkel ezelőtt történt, és akkor, egy álmos vasárnap reggel - esetleg valami konkrét és ésszerű impulzus hatására - úgy döntött, mostantól életcélja lesz az autonómiára való törekvés.

Feltételeztem, tömérdek könyvet olvasott el a témában, esetleg a sikeres autonómiájáról híres Aland-szigeteken volt ösztöndíjas, cserediák, vagy saját költségen merészkedett ki oda a témát tanulmányozni... De valószínűleg nem, illetve nem hiszem... Bósza úr ettől sokkal modernebb úriember, aki a 21. század minden vívmányát használja ki érdekünkben.

Mert mit kellett olvasnom a Hospodárske Noviny-nek adott interjújában? Első olvasatra azt hittem, ez valami vicc. A riporter azon kérdésére hogy "Mikor kezdett el az autonómiáról elmélkedni?", ezt felelte: "Körülbelül másfél évvel ezelőtt bepötyögtem a számítógépemben a keresőbe az autonómia szót. Tulajdonképpen így kezdődött". Hm, mit is lehet erre mondani? Szerintem gyűjtsünk neki elég pénzt ahhoz, hogy minden országban, ahol magas szinten működnek az autonómia különböző formái, eltölthessen egy évet a releváns szervekben. Amikor hazajön, én leszek az első, aki meghallgatja, hogy hogyan is kellene. Addig nem. Hisz elég profi ugyan a Google, de aki szakember akar lenni a témában, annak ez bizony sajnos nem elég. Mint ahogy a másfél év sem.

Bejegyezte: rigi dátum: 22:04

Címkék: mindennapjaink

4 megjegyzés:

Ranieri írta...

Bosza szerintem vagy egy nyilvanossagot kereso bohoc, vagy pedig egy a SIS altal becskerkeszett ember ( a hires titkosszolgalatunknak nem idegen az ilyen taktikak praktizalasa). Teny az, hogy csak neheziti a helyzetunket, es a “hej szlovakok” malmara hajtja a vizet.
2007. augusztus 22. 11:31
tibi írta...

nincs itt semmi osszeeskuves teso.. en elhiszem, hogy igy szuletett... az autonomia kivitelezhetetlen... max. ha csak nem kulturalisrol beszelunk
2007. augusztus 22. 15:22
haho7 írta...

Azt hiszem, hogy az önkormányzatiság vagy önigazgatás kivitelezése lehetséges, tehát semmi akadálya, csak ahhoz nemcsak Bósza Jánosnak, hanem az itt élő lakosság, Délföld lakossága többségének akarnia is kell azt! Egyenlőre csak egyik része a magyaroknak meri ezt nyiltan vállalni. Bósza János közéjük tartozik. Személyesen támogatom az önigazgatást! Számomra az autonómia önigazgatás=önkormányzatiság jelentésű. Ma is létezik és minden korban létezni fog, annak jogi keretet a nép és képviselői adnak majd.
2007. szeptember 21. 13:02
Névtelen írta...

a szlovákoknak vajon miért volt fontos, hogy ne Budapesten vagy Prágában döntsenek sorsukról? mert senki sem szereti, ha róla döntenek nélküle. most Pozsonyban ez a helyzet, a 90%-ban szlovák irányitás alatt. most pedig igazán kimutatták foguk fehérjét a dekrétumok kapcsán a "rendes" szlovákok képviseletében is. csak magunkra számithatunk! a vegyes területeken pozsonytól függetlenül kell hozni fifti-fifti alapon döntéseket szlovák-magyarra EGYENLŐ tekintettel. erre az autonómia/tartomány a megoldás! nemcsak a kisebbségi autonómiák működnek európa szerte, de pl németországban is a tartományi parlamentek és minisztériumok széles körben hoznak törvényeket, ott pedig még a nemzet is egy (csak ugye bajor, meg szász, stb). itt meg full-szlovák és vegyes régió van (minimum). e kettőt a legtisztább lenne külön kezelni egyiket pozsonyból, másikat pl Komáromból. az autonóm területen mini svájcként tényleg egyenlő lenne magyar, szlovák. Oktatás, kultúra simán nem való a "full-szlovák" irányitás alá. továbbá Hedvig ügye óta az igazságszolgáltatás sem, belügy sem, egészségügy sem. Tényleg csak a pénzügy és hadügy. azok meg ECB és NATO valójában. állam az államban lehetne, nem kell parázni, nem fog az leválni, ezt nem akarja senki, mert nem igazán esélyes a kivitelezése.
a jelenlegi állapotok konzerválása csakis a szlovákoknak kedvez! 70 éve 600e magyar és 2 milla szlovák volt...
ha tudományos olvasnivalót kerestek a témában:
Győri Szabó Róbert: Kisebbség, autonómia, regionalizmus

ISBN: 963-389-880-3
Sorozat: Osiris tankönyvek
Témakör: Politológia
Kiadási év: 2006
Oldalszám: 588
Formátum: B/5

Fogyasztói ár: 3 980 Ft
de az okoskodástól már eddig is többet ért Bósza úr és társai cselekvése, gonolkodásra sarkallása! ha pártot alapit, tuti rá szavazok! mkp-nak nem ártana felébredni és mellé állnia, koalicióban választásra mennie...

üdv! Parker
2007. szeptember 25. 23:35



Google Szolgáltatások Feltételei

Google Szolgáltatások Feltételei

Üdvözöljük a Google-en!

1. A Google-el való jogviszony

1.1 A Google termékeinek, szoftverének, szolgáltatásainak és weboldalainak (a jelen iratban ezek együttesen: a “Szolgáltatások”, ami viszont nem foglalja magában az olyan szolgáltatásokat, amelyeket a Google külön írásos szerződés alapján nyújt) Ön általi használatára az Ön és a Google között létrejött szerződés feltételei vonatkoznak. A jelen iratban a “Google” a Google Inc-et jelenti, amelynek üzleti központja az Amerikai Egyesült Államokban, 1600 Amphitheatre Parkway, Mountain View, CA 94043 alatt található. Ez az irat leírja a szerződés létrejöttét és rögzíti néhány feltételét.

1.2 Eltérő írásbeli megállapodás hiányában a jelen iratban foglalt feltételek az Ön és a Google között létrejött szerződés minimum tartalmi elemei, amelyekre a jelen dokumentumban “Általános Feltételekként” utalunk.

1.3 Az Ön és a Google között létrejött szerződés az Általános Feltételek mellett az adott Szolgáltatásra vonatkozó egyéb Jogi Feltételeket is tartalmazza. Ezeket a jelen dokumentumban “További Feltételeknek” nevezzük. Amennyiben egy adott Szolgáltatásra irányadóak További Feltételek, Ön ezeket a Szolgáltatások használata során vagy a Szolgáltatások keretében ismerheti meg.

1.4 Az Általános és a További Feltételek együttesen képezik az Ön és a Google között létrejött és a Szolgáltatások igénybevételére irányuló szerződést. Fontos, hogy szánjon időt arra, hogy ezeket alaposan végigolvassa. Az Általános és További Feltételekből álló szerződést a továbbiakban “Feltételeknek” nevezzük.

1.5 Amennyiben az Általános és a További Feltételek között ellentmondás van, a További Feltételek az irányadóak az adott Szolgáltatásra.

2. A Feltételek elfogadása

2.1 A Szolgáltatásokat akkor veheti igénybe, ha elfogadta a Feltételeket. Ön nem jogosult a Szolgáltatások igénybevételére, amennyiben nem fogadja el a Feltételeket.

2.2 Ön az alábbi módon fogadhatja el a Feltételeket:

(A) az elfogadom gombra kattintással, ha ez az opció az adott Szolgáltatás interfészén megjelenik; vagy

(B) a Szolgáltatás igénybevétele során. Ebben az esetben Ön elfogadja, hogy a Google a Feltételek elfogadásaként értékeli a szolgáltatás használatát.

2.3 Ön nem veheti igénybe a Szolgáltatást, illetőleg nem fogadhatja el a Feltételeket, amennyiben (a) Ön nem éri el a Google-el való szerződés megkötésére lehetőséget biztosító cselekvőképességet jelentő korhatárt; vagy (b) az Egyesült Államok vagy azon állam joga szerint, amelyben az Ön állandó lakhelye van, vagy amelyben a Szolgáltatásokat használja, Ön nem veheti igénybe a Szolgáltatásokat.

2.4 A Szolgáltatások igénybevétele előtt nyomtassa ki vagy mentse el az Általános Feltételek egy példányát saját felhasználásra.

3. A Feltételek nyelve

3.1 Ön tudomásul veszi, hogy amennyiben a Google a Feltételek angol nyelvű változatát lefordíttatta az Ön nyelvére, azt csak az Ön kényelme érdekében tette, és csak az angol nyelvű Feltételek az irányadó az Ön és a Google közötti viszonyra.

3.2 Amennyiben az angol nyelvű Feltételek és annak bármilyen nyelvű változata között ellentmondás van, az angol nyelvű változat az irányadó.

4. A Szolgáltatások Google általi nyújtása

4.1 A Google világszerte számos leányvállalattal és társvállalattal rendelkezik (“Leányvállalatok és Társvállalkozások”). Esetenként ezek a vállalatok fogják Önnek a Google nevében nyújtani a Szolgáltatásokat. Ön elismeri és elfogadja, hogy ezek a Leányvállalatok és Társvállalatok jogosultak a Szolgáltatások nyújtására.

4.2 A Google folyamatosan fejleszt és újít annak érdekében, hogy a használóknak a legjobbat nyújtsa. Ön elismeri és elfogadja, hogy a Google időről időre előzetes értesítés nélkül megváltoztathatja a Szolgáltatások formáját és jellemzőit.

4.3 Ön elismeri és elfogadja, hogy a Google a fent említett folyamatos innováció érdekében saját belátása szerint (véglegesen vagy ideiglenes jelleggel) leállíthatja a Szolgáltatások (vagy azok bármely tulajdonsága) nyújtását anélkül, hogy Önt erről előzetesen írásban értesítené. Ön bármikor felhagyhat a Szolgáltatások igénybevételével és erről nem köteles külön értesíteni a Google-t.

4.4 Ön elismeri és elfogadja, hogy amennyiben a Google nem teszi lehetővé a hozzáférésének használatát, úgy Ön nem férhet hozzá a Szolgáltatásokhoz, a postaládájához, illetve az abban található file-okhoz és tartalomhoz.

4.5 Bár a Google egyelőre semmilyen korlátozást nem jelöl meg a Szolgáltatáson keresztül küldött vagy érkezett kommunikációk, valamint a Szolgáltatáshoz kapcsolódó tárolóhely vonatkozásában, Ön elismeri és elfogadja, hogy a Google bármikor szabad belátása szerint bevezethet ilyen korlátozást.

5. A Szolgáltatások igénybevétele

5.1 Bizonyos Szolgáltatások igénybevétele érdekében Ön a Szolgáltatás igénybevétele való regisztráció részeként vagy a Szolgáltatás folytatólagos használata során bizonyos információkat (így például azonosító adatokat vagy elérhetőséget) kérünk. Ön kijelenti, hogy minden regisztrációhoz szükséges információ, amelyet Ön a Google-nek ad pontos, valós és időszerű.

5.2 Ön elfogadja, hogy csak olyan célra használja a Szolgáltatásokat, amely összhangban áll (a) a Feltételekkel és (b) az adott államban irányadó jogszabályokkal, szabályzatokkal és általánosan elfogadott gyakorlattal (beleértve az adatok vagy szoftverek Egyesült Államokba vagy Egyesült Államokból, illetve más államokba vagy más államokból történő exportjával kapcsolatos jogszabályokat).

5.3 Ön elfogadja, hogy a Google által biztosított interfészen kívüli eszközökkel nem csatlakozik (illetve nem próbál meg csatlakozni) a Szolgáltatásokhoz, kivéve ha az Ön és a Google között létrejött külön szerződés ezt kifejezetten megengedi.

5.4 Ön elfogadja, hogy nem folytat olyan tevékenységet, amely megakadályozza vagy lehetetlenné teszi a Szolgáltatások (vagy az ehhez kapcsolódó szerverek vagy hálózatok) működését.

5.5 Ön semmilyen formában nem jogosult a Szolgáltatások reprodukálására, sokszorosítására, másolására, forgalomba hozatalára, illetve eladására, kivéve ha ezt az Ön és a Google között létrejött külön szerződés kifejezetten megengedi.

5.6 Ön vállalja, hogy kizárólag Ön felelős a Feltételekben foglalt kötelességei megszegéséért és vállalja azok következményeiért a felelősséget (beleértve mindazt a kárt és veszteséget, amely emiatt a Google-t éri). A Google az Ön kötelezettségszegése miatt nem tartozik felelősséggel Ön vagy bármely más harmadik személy felé.

6. Az Ön jelszavai és hozzáférésének biztonsága

6.1 Ön elismeri és elfogadja, hogy Ön a felelős mindazon jelszavai titokban tartásáért, amellyel a Szolgáltatásokat el tudja érni.

6.2 A fentieknek megfelelően, egyedül Ön tartozik felelősséggel a Google felé azokért a tevékenységekért, amelyek a hozzáférésén keresztül történnek.

6.3 Amennyiben tudomására jut, hogy a jelszavát vagy postafiókját jogosulatlanul használták, azonnal értesíti a Google-t a http://www.google.com/support/accounts/bin/answer.py?answer=48601&hl=hu-n keresztül.

7. Bizalmas és személyes információk

7.1 A Google adatvédelmi gyakorlatával kapcsolatos információk tekintetében olvassa el a Google adatvédelmével kapcsolatos http://www.google.hu/privacy.html weboldalon foglaltakat. Ez a weboldal tartalmazza, hogy a Google hogyan kezeli az Ön személyes információit a Szolgáltatások igénybevétele során.

7.2 Ön hozzájárul ahhoz, hogy adatait a Google adatvédelmi szabályainak megfelelően felhasználják.

8. Tartalom a szolgáltatásokban

8.1 Ön tudomásul veszi, hogy minden olyan információért (adatokért, írásbeli szövegért, számítógépes szoftverért, zenéért, audio file-ért illetve más hangokért, fényképekért, videókért vagy más képanyagokért), amelyhez Ön a Szolgáltatások részeként vagy annak használata során hozzáfér, az a személy felelős, akitől Ön az adott információt kapta. A fent megjelölt információkat a továbbiakban “Tartalomnak” nevezzük.

8.2 Tájékoztatjuk, hogy a Szolgáltatások – beleértve a Szolgáltatások során megjelenő reklámot, illetve a Szolgáltatásokon belül szponzorált Tartalmat - részeként az Ön rendelkezésére bocsátott Tartalom azon szponzorok vagy reklámozók szellemi tulajdonjogának védelme alatt állhat, akik a Tartalmat a Google rendelkezésére bocsátották (vagy amelyek ezek nevében járnak el). A Tartalmat (sem részben, sem egészben) nem módosíthatja, bérelheti, adhatja bérbe vagy kölcsön, értékesítheti, forgalmazhatja és nem készíthet belőlük származékos műveket, kivéve ha a Google vagy a Tartalom jogosultjai egy külön szerződésben Önt erre felhatalmazta.

8.3 A Google erre irányuló kötelezettség vállalása nélkül fenntartja a jogot, hogy bármilyen Szolgáltatás tekintetében előszűrje, ellenőrizze, megjelölje, kiszűrje, módosítsa, visszatartsa vagy kitörölje a Tartalmat vagy annak egy részét. Egyes Szolgáltatások tekintetében a Google rendelkezésre bocsáthat olyan segédeszközöket, amelyek kiszűrik a kifejezett szexuális tartalmat. Ilyen segédeszköz például a SafeSearch preferencia beállítási lehetőség (lásd http://www.google.hu/help/customize.html#safe). Továbbá, vannak olyan kereskedelmi forgalomban hozzáférhető szolgáltatások és szoftverek, amelyek korlátozzák az olyan adatok letöltését, amelyeket Ön aggályosnak tart.

8.4 Ön tudatában van annak, hogy a Szolgáltatások igénybevétele során találkozhat olyan Tartalommal, amelyeket Ön támadó jellegűnek, illetlennek vagy aggályosnak találhat, és elismeri, hogy az ilyen Tartalom tekintetében saját felelősségére veszi igénybe a Szolgáltatásokat.

8.5 Ön elismeri, hogy kizárólag Ön a felelős minden olyan Tartalomért, amelyet Ön készít, továbbít vagy tüntet fel a Szolgáltatások igénybevétele során és Ön a felelős a saját tevékenységének következményeiért (beleértve azokat a veszteségeket és károkat is, amelyeket Ön a Google-nek okoz). A fentiek miatt a Google nem tartozik Önnek vagy bármely harmadik személynek felelősséggel.

9. Tulajdonjog

9.1 Ön elismeri és tudomásul veszi, hogy a Google (illetve a Google-t licenciába adók) a Szolgáltatásokkal kapcsolatos minden jog jogosultja, beleértve a Szolgáltatásokkal kapcsolatos szellemi tulajdonjogot is (függetlenül attól, hogy ezeket a jogokat nyilvántartásba vették-e, illetve függetlenül attól, hogy ezek a jogok a világ mely országában állnak fenn). Továbbá, Ön elismeri, hogy a Szolgáltatások tartalmazhatnak olyan információkat, amelyeket a Google bizalmasként jelöl meg és amelyeket Ön a Google előzetes írásbeli engedélye nélkül nem hozhat nyilvánosságra.

9.2 A jelen Feltételek közül egy sem jogosítja fel a Önt arra, hogy használja a Google kereskedelmi nevét, védjegyeit, megjelöléseit, logoit, domain neveit és egyéb megkülönböztető márkajegyét, kivéve ha az Ön és a Google között létrejött írásbeli megállapodás erre lehetőséget ad.

9.3 Amennyiben az Ön és a Google között létrejött külön írásbeli szerződés kifejezetten felhatalmazza Önt a márkajelzés felhasználására, úgy Ön vállalja, hogy azt ezen külön szerződés, a Feltételek vonatkozó rendelkezései, valamint a Google márkával kapcsolatos, időről időre frissített iránymutatásai feltételeinek megfelelően használja fel. Ezeket az iránymutatások megtekinthetők online a http://www.google.hu/permissions/guidelines.html honlapon (vagy más URL-en, amelyet a Google időről időre az Ön rendelkezésére bocsáthat).

9.4 A 11. pontban foglalt korlátozott felhasználási engedély kivételével a Google elismeri és elfogadja, hogy a jelen Feltételek szerint nem szerez semmiféle jogosultságot, illetve tulajdonjogot Öntől (vagy az Ön számára engedélyt adóktól) azokra a Tartalmakra, amelyeket Ön a Szolgáltatásokon keresztül vagy a Szolgáltatásokon ad fel, küld el, illetve jelenít meg, beleértve az adott Tartalomhoz kapcsolódó szellemi tulajdonjogot is (függetlenül attól, hogy ezeket a jogokat nyilvántartásba vették-e, illetve függetlenül attól, hogy ezek a világ mely részén állnak fenn). Kivéve ha az Ön és a Google között írásban létrejött szerződés másképp rendelkezik, Ön vállalja, hogy a fenti jogok védelméért és az azokkal való rendelkezésért Ön a felelős és a Google nem köteles az Ön nevében ezekkel kapcsolatban eljárni.

9.5 Nem távolíthat el, nem torzíthat el és nem változtathat meg semmiféle, a Szolgáltatásokban található vagy azzal kapcsolatos szellemi tulajdonjoggal kapcsolatos megjegyzést (beleértve a szerzői jogot és a védjeggyel kapcsolatos megjegyzéseket).

9.6 Nem használhatja olyan cég vagy szervezet kereskedelmi nevét, védjegyeit, megjelöléseit, logoit, domain neveit és egyéb megkülönböztető márkajegyét, amely összekeverhetővé teheti a tulajdonos személyét, illetve az ilyen védjegyek és megjelölések, nevek vagy logók feljogosított használóját, vagy amely ezt célozza kivéve ha az Ön és a Google között létrejött írásbeli megállapodás erre lehetőséget ad.

10. Felhasználási engedély a Google-től

10.1 A Google személyes, világszerte felhasználási jogosultságot biztosító, ingyenes és nem kizárólagos használati jogot biztosít Önnek arra a szoftverre (a továbbiakban “Szoftver”), amelyet a Google bocsát az Ön rendelkezésére az Ön rendelkezésére bocsátott Szolgáltatások részeként. Ez a felhasználási engedély kizárólag azt a célt szolgálja, hogy Ön a Feltételek keretein belül szabadon igénybevehesse és élvezhesse a Google által nyújtott Szolgáltatásokat.

10.2 Ön nem másolhatja le, nem fejtheti vissza vagy szedheti szét, illetve más módon nem próbálhatja megszerezni a Szoftver forráskódját vagy annak bármely részét, nem hozhat létre belőle származékos művet, és nem is adhat erre másnak engedélyt. A fentiek alól kivételt képez az az eset, amikor az Ön és a Google között létrejött írásbeli szerződés erre kifejezett felhatalmazást ad vagy azt jogszabály kifejezetten lehetővé nem teszi vagy elő nem írja.

10.3 Ön nem engedményezheti (illetve nem adhatja tovább) a Szoftver használatára vonatkozó jogait, nem adhatja azokat hozzájárulásként másnak, illetve nem engedményezheti a Szoftverhasználati jogosultságát, kivéve ha a Google ehhez írásbeli hozzájárulását adja.

11. A Tartalom felhasználási engedélye

11.1 A Szolgáltatásokon keresztül feladott, elküldött vagy a Szolgáltatáson feltüntetett Tartalommal kapcsolatos szerzői jog és más joga fennmarad. A tartalom feladásával, elküldésével vagy feltüntetésével Ön állandó, visszavonhatatlan, világszerte érvényes, ingyenes és nem kizárólagos licenciát biztosít a Szolgáltatásokon keresztül feladott, elküldött, illetve a Szolgáltatásokon feltüntetett bármilyen Tartalom reprodukálására, átalakítására, módosítására, lefordítására, nyilvánosságra hozatalára, nyilvános lejátszására, nyilvános megjelentetésére és forgalomba hozatalára. A licencia kizárólagos célja, hogy a Google a Szolgáltatásokat megjeleníthesse, terjeszthesse és promotálhassa, és a licenciát az egyes Szolgáltatások tekintetében az adott Szolgáltatáshoz fűződő További Feltételek alapján vissza lehet vonni.

11.2 Ön tudomásul veszi, hogy ez a licencia feljogosítja a Google-t arra, hogy a Tartalmat olyan vállalatok, szervezetek és magánszemélyek rendelkezésére bocsássa, amelyek részére összekapcsolt szolgáltatásokat nyújt, továbbá, hogy a Tartalmat az ilyen szolgáltatásokkal kapcsolatban használja.

11.3 Ön tudomásul veszi, hogy a Google a Szolgáltatások felhasználók részére történő nyújtása körében tett technikai lépések során (a) továbbítja, illetve forgalmazza az Ön által használt Tartalmat különféle nyilvános hálózatokon és kommunikációs eszközökön keresztül; és (b) olyan változtatásokat eszközölhet a Tartalomban, amelyek szükségesek az adott Tartalomnak a kapcsolódó hálózatok, készülékek, szolgáltatások és médiumok technikai feltételeinek való megfeleléshez. Ön hozzájárulását adja ahhoz, hogy a licencia alapján a Google jogosult megtenni mindezeket a lépéseket.

11.4 Ön kijelenti és szavatolja a Google felé, hogy minden olyan joggal, feltétellel és felhatalmazással rendelkezik, amely szükséges a fenti licencia megadásához.

12. Szoftver frissítés

12.1 Előfordulhat, hogy az Ön által használt Szoftver időről időre automatikusan letölti és felinstallálja a Google-n lévő frissítéseket. A frissítések célja az, hogy a Szolgáltatásokat fejlesszék, jobbá és könnyebben használhatóvá tegyék. A frissítések előfordulhatnak "bug fix" formában, tartalmazhatnak fejlettebb funkciókat, új szoftver modulokat és teljesen új verziókat. Ön hozzájárul ahhoz, hogy a Szolgáltatások használata során ilyen frissítésekre kerüljön sor (illetve hogy a Google Önnek ilyeneket bocsásson a rendelkezésére).

13. A Google-lel való jogviszony megszűnése

13.1 A Feltételek mindaddig hatályosak, amíg Ön vagy a Google meg nem szünteti azokat az alábbiak szerint:

13.2 Amennyiben Ön meg kívánja szüntetni a Google-el kötött szerződését, úgy azt megteheti (a) a Google-nek küldött értesítéssel, valamint (b) minden olyan Szolgáltatás hozzáférésének megszüntetésével, amelyet Ön használ és amely tekintetében a Google megadta Önnek a felmondás lehetőségét. A felmondást írásban kell elküldenie a Google címére, amely a jelen Feltételek elején szerepel.

13.3 A Google bármikor felmondhatja az Önnel kötött szerződést, amennyiben:

(A) Ön megsértette a Feltételekben foglalt bármely rendelkezést (vagy tevékenységéből egyértelműen arra lehet következtetni, hogy Ön nem hajlandó vagy nem képes betartani a Feltételek rendelkezéseit); vagy

(B) a Google jogszabály alapján köteles erre (például amennyiben a Szolgáltatás nyújtása az Ön részére jogellenesnek minősül vagy jogellenessé válik); vagy

(C) az a partner, amely segítségével a Google Önnek a Szolgáltatást nyújtotta, felmondta a Google-lel fennálló szerződését vagy úgy döntött, hogy nem nyújtja tovább Szolgáltatását az Ön részére; vagy

(D) a Google úgy dönt, hogy megszünteti a Szolgáltatások nyújtását abban az államban, amelynek Ön az állandó lakosa, vagy amelyből Ön a Szolgáltatásokat igánybe veszi; vagy

(E) a Google-nek, saját belátása szerint, üzleti szempontból nem éri meg Önnek Szolgáltatásokat nyújtani.

13.4 A Feltételek 4. pontjában rögzített feltételek szerinti Szolgáltatások nyújtásával kapcsolatban a jelen pont egyetlen rendelkezése sem érintheti a Google jogait.

13.5 Amennyiben a Feltételek hatályukat vesztik, ez nem érint semmilyen olyan jogot, kötelezettséget és felelősségvállalást, amely az Ön vagy a Google érdekében állt, amelynek Ön vagy a Google az alanya (vagy amelyet Ön vagy a Google a Feltételek hatálya alatt szerzett meg), illetve amely kifejezetten határozatlan időre jött létre, és ilyen esetben a 20.7. pontban foglalt rendelkezések továbbra is határozatlan ideig irányadóak a fenti jogokra, kötelezettségekre és felelősségvállalásokra.

14. A szavatosság kizárása

14.1 A Google a Szolgáltatásokat a mindenkori formájukban bocsátja az Ön rendelkezésére és sem a Google, sem Leányvállalatai vagy Társvállalatai, sem a felhasználási jogot adók nem vállalnak rá szavatosságot.

14.2 Különösen, a Google, Leányvállalatai és a Társvállalatai, illetve a felhasználási jogot adók nem szavatolják az Ön számára, hogy:

(A) az Ön által igénybevett Szolgáltatások megfelelnek az Ön által állított követelményeknek,

(B) az Ön által igénybevett Szolgáltatások megszakítások nélküliek, pontosak, biztonságosak és hibamentesek lesznek,

(C) a Szolgáltatások igénybevétele során szerzett információk pontosak és megbízhatóak, és

(D) a Szolgáltatás részeként az Ön rendelkezésére bocsátott Szoftver működése során keletkező hibák kijavításra kerülnek.

14.3 A kifejezetten a jelen Feltételekben foglalt követelményeken felül és túl semmilyen feltételek, szavatosságvállalások vagy egyéb feltételek (beleértve bármilyen olyan hallgatólagos feltételt, mint például a kielégítő szint igénye, a leírásnak megfelelő működés) nem vonatkoznak a Szolgáltatásokra.

14.4 A jelen Feltételek nem érintik azokat a jogokat, amelyek Önt fogyasztóként megilletik, illetve azokat, amelyeket Ön szerződésben nem változtathat meg, illetve amelyekről Ön szerződésben nem mondhat le.

15. A felelősség korlátozása

15.1 A jelen Feltételek egyik rendelkezése sem zárhatja ki a Google felelősségét az olyan károkért, amely okozásáért az irányadó jogszabályok értelmében a felelőssége nem zárható ki, illetve nem korlátozható.

15.2 A fenti 15.1. pontban foglaltakat figyelembevéve, a Google, a Leányvállalatai és Társvállalatai, valamint a felhasználási jogot adók nem felelősek Ön felé:

(A) semmilyen olyan közvetett vagy következményi kárért, amely Önnél felmerült. Ez magában foglal minden (közvetlenül vagy közvetetten felmerülő) elmaradt hasznot, goodwill vagy üzleti hírnév sérelmét, illetve adat elvesztését;

(B) minden olyan veszteséget és kárt, amely Önnél az alábbiak miatt merül fel:

(i) Ön számított a Szolgáltatások teljességére, a reklámok pontosságára és létére, de a Szolgáltatás számításainak nem felelt meg, illetve amennyiben az Önt ért veszteség vagy kár az Ön és az olyan reklámozó vagy szponzor közötti kapcsolat vagy tranzakció eredménye, akinek a reklámja a Szolgáltatáson megjelenik;

(ii) bármilyen, a Google által a Szolgáltatásban eszközölt változtatás, illetve a Szolgáltatások (vagy azok valamely funkciója) végleges vagy ideiglenes jelleggel történő megszüntetése;

(iii) a Szolgáltatáson keresztül vagy annak használatával őrzött vagy elküldött Tartalom vagy más kommunikációs adat törlése, megrongálása, mentésének elmulasztása;

(iv) Ön elmulasztott a Google részére hiteles információt szolgáltatni a hozzáféréséről;

(v) Ön elmulasztotta a jelszóval vagy a hozzáférésével kapcsolatos információkat titokban és bizalmasan tartani, megőrizni;

15.3 A 15.2. pontban meghatározott, a Google felelősségének korlátozására vonatkozó szabályok abban az esetben is irányadóak, ha a Google-t megfelelően tájékoztatták, illetve a Google tudhatott volna a fent meghatározott veszteségek felmerülésének lehetőségéről.

16. Szerzői jog és védjeggyel kapcsolatos szabályok

16.1 A Google szerzői jogi védelemre vonatkozó politikája szerint minden olyan állítólagos szerzői jogi jogsértéssel kapcsolatos észrevételre válaszol, amely megfelel az irányadó nemzetközi szellemi tulajdonjoggal kapcsolatos szabályoknak (így például az Egyesült Államokban a Digital Millenium Copiright Act-nek) és megszünteti az ismétlődő jogsértést elkövetők hozzáférését. A Google szerzői jogi védelemre vonatkozó politikája a http://www.google.hu/dmca.html weboldalon található.

16.2 A Google a reklámozási tevékenységével kapcsolatban védjegy használati kifogásokkal kapcsolatos eljárást folytat le, amelynek szabályai a http://www.google.hu/tm_complaint.html weboldalon találhatóak.

17. Reklámok

17.1 A Google egyes Szolgáltatásokat reklámbevételekből finanszíroz, így a Szolgáltatásokon reklámok és promóciók is megjelenhetnek. Az ilyen reklámok a Szolgáltatásokon tárolt információ tartalmához kapcsolódó reklámok és erre vonatkozóan a Szolgáltatásokon vagy más információkon keresztül lehet kérdéseket feltenni.

17.2 A Szolgáltatásokon keresztül történő reklámozás módszerét, módját, illetve terjedelmét a Google saját belátása szerint, előzetes értesítés nélkül megváltoztathatja.

17.3 A Szolgáltatások rendelkezésre bocsátásáért és igénybevételéért cserébe Ön hozzájárul ahhoz, hogy a Google reklámokat helyezzen el a Szolgáltatásokon.

18. Egyéb tartalom

18.1 A Szolgáltatások tartalmazhatnak más weboldalakhoz, tartalmakhoz illetve forrásokhoz vezető hiperlinkeket. A Google-nek nincs rendelkezési joga olyan weboldalak vagy források felett, amelyeket a Google-el kapcsolatban nem álló más vállalkozások vagy személyek bocsátanak rendelkezésre.

18.2 Ön tudomásul veszi és elfogadja, hogy a Google nem tartozik felelősséggel az ilyen külső weboldalak vagy források elérhetőségéért, illetve nem támogatja az ilyen weboldalakon vagy forrásokban szereplő reklámok, vagy más termékek vagy anyagok letöltését.

18.3 Ön tudomásul veszi és elfogaja, hogy a Google nem felelős semmilyen olyan veszteségért vagy kárért, amely Önt amiatt érte, hogy Ön nem fért hozzá a külső weboldalakhoz vagy más forrásokhoz, vagy amiatt, hogy számított az ilyen weboldalakon és forrásokon található reklámok, termékek vagy más anyagok teljességére, pontosságára, de számításai nem teljesültek.

19. A Feltételek módosítása

19.1 A Google időről időre megváltoztathatja az Általános és a További Feltételeket. Amikor ezek a módosítások elkészülnek, a Google az Általános Feltételek új változatát elérhetővé teszi a http://www.google.com/accounts/TOS?hl=hu –n és az Ön rendelkezésére bocsátja a Szolgáltatásokon belül, vagy azokon keresztül.

19.2 Ön tudomásul veszi és elfogadja, hogy amennyiben Ön a Szolgáltatásokat azt követően is igénybe veszi, hogy az Általános és További Feltételek megváltoztak, a Google úgy tekinti, hogy Ön elfogadta az Általános és További Feltételek módosított változatát.

20. Általános jogi feltételek

20.1 Előfordulhat, hogy Ön a Szolgáltatások igénybevételekor (annak eredményeképpen vagy annak során) egy másik vállalat vagy személy szolgáltatását veszi igénybe, vagy ezek szoftverét tölti le, illetve áruit vásárolja. Ezekre a szolgáltatásokra, szoftverekre, illetve árukra az Ön és az érintett vállalat vagy személy között létrejött külön szerződés feltételei az irányadóak. Ebben az esetben a Feltételek nem érintik az Ön és az ilyen vállalkozások vagy személyek között fennálló jogviszonyt.

20.2 A Feltételek az Ön és a Google között létrejött teljes szerződést jelentik, amelynek szabályai irányadóak a Szolgáltatás igénybevételére (kivéve azokat a szolgáltatásokat, amelyeket a Google külön írásbeli szerződés feltételei szerint nyújt Önnek), és amely felülír minden, a Szolgáltatásokkal kapcsolatosan Ön és a Google között korábban létrejött szerződést.

20.3 Ön hozzájárul ahhoz, hogy a Google e-mailben, postai úton vagy küldeményben értesítést küldjön Önnek a Feltételek megváltozásáról.

20.4 Ön hozzájárul ahhoz, hogy amennyiben a Google nem él bármilyen olyan jogával vagy jogorvoslati lehetőségével, amelyre a Feltételek (vagy az irányadó jogszabályok) szerint lehetősége lenne, az nem jelenti azt, hogy a Google formálisan lemondott volna rendelkezésére álló jogairól vagy jogorvoslati lehetőségeiről.

20.5 Amennyiben valamely joghatóság alatt eljáró bíróság a jelen Feltételek bármelyik részét érvénytelennek nyilvánítja, úgy az érvénytelen feltételek a Feltételek többi részének érintése nélkül eltávolításra kerülnek. Az érvénytelen feltételen kívüli feltételek változatlanul érvényesek és kikényszeríthetőek.

20.6 Ön tudomásul veszi és hozzájárulását adja ahhoz, hogy a vállalkozáscsoport minden olyan tagja, amelynek a Google az anyavállalata, a jelen Feltételek kedvezményezettjének/engedményesének minősül. Az ilyen vállalkozások jogosultak a Feltételek minden olyan rendelkezését közvetlenül kikényszeríteni, azokra hivatkozni, amelyek rájuk nézve valamilyen előnyt (vagy jogosultságot) tartalmaznak. Ezeken a vállalkozásokon kívül semmilyen vállalkozás nem lehet a Feltételek harmadik személy kedvezményezettje.

20.7 A Feltételekre, illetve az Ön Google-el való jogviszonyára az angol jog irányadó. Ön és a Google egyetértenek abban, hogy az angol bíróságoknak kizárólagos joghatósága van a a Feltételekkel kapcsolatos bármilyen jogvita elbírálásában. Mindazonáltal, Ön hozzájárul ahhoz, hogy a Google a fentieken kívül közbenső intézkedések érdekében jogorvoslati lehetőséggel (illetve az adott joghatóságban rendelkezésre álló sürgős intézkedést biztosító jogorvoslati lehetőséggel) rendelkezik bármilyen joghatóság szerint.



Bósza felajánlkozott az MKP-nak

Andruskó szerint a jövő héten megkezdődhetnek a tárgyalások az MKP és a Híd között Bósza János, Komárom, polgármesterjelölt
Bósza felajánlkozott az MKP-nak


2010. augusztus 18. szerda, 19:00 | ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ
Komárom
http://ujszo.com/online/kozelet/2010/08/18/bosza-felajanlkozott-az-mkp-nak

Felhívással fordult az MKP helyi alapszervezetéhez Bósza János komáromi autonómiaharcos.

Azt javasolva, hogy a párt ne indítson saját polgármesterjelöltet az őszi helyhatósági választás során, hanem az ő jelölését támogassa. Andruskó Imre, az MKP helyi elnöke komolytalannak nevezte az ötletet.

Bósza nyílt levelében azzal indokolta javaslatát, hogy közösen legyőzhetnék Bastrnák Tibor jelenlegi polgármestert és megakadályozhatnák egy szlovák ellenjelölt győzelmét is. „Az én nézeteim és az MKP programja között nagyon sok hasonlatosság található. Ahol a nézeteink nagyban eltérnek talán a megvalósíthatóság és a 20 éve az MKPs struktúráiba bebetonozott káderek nemakarásának valamint a bátortalan magnyilvánulásokban rejlik. … Én hajlandó vagyok most én azonnal elfelejteni minden olyan sérelmet és nézeteltérést, amit egyesek az én rovásomra követtek el és egyúttal én is elnézést kérek minden olyan becsületes MKP-tól, akit esetleg akaratlanul is eddigi tevékenységemmel megsértettem.“ - áll egyebek között a nyílt levélben (szó szerinti idézet, a nyelvtani pontatlanságokkal együtt).
Andruskó Imre elmondta: a párton belül egyáltalán nem foglalkoznak Bósza felvetésével. „Komáromban van legalább 5-6 olyan személy, aki véleményem szerint alkalmas lenne a város vezetésére, de Bósza nem tartozik közéjük. Fontosnak tartom, hogy a jelölt egyrészt megfelelő kapcsolati tőkével, másrészt vezetői gyakorlattal rendelkezzen“ - szögezte le. A pártelnök elárulta azt is, hogy miután Bastrnák Tibor jövő héten visszatér nyári szabadságáról, a két MKP-alelnök, Szabó Béla és Czíria Attila társaságában leülnek vele tárgyalni a választások előtti esetleges együttműködésről, illetve egyéb lehetséges variációkról. Bastrnák Tibor, a Híd komáromi elnöke nem sokkal a parlamenti választásokat követően közös Híd-MKP lista felállítását ajánlotta.


Hozzászólások:

SCIPIO köszönöm a tanácsokat!
Zsiga | 2010. augusztus 22. vasárnap 06:53

Eddig még nem éreztem úgy, hogy bármivel is a felvidéki közösségünk hasznára tudnék válni; bár az is igaz, ha egyszer úgy gondolnám, hogy lépnem kell, azaz tennem kell valamit a felvidéki magyarságért, nem haboznék.

A kocsmában ülőkkel kapcsolatban valószinűleg kicsit félreértettél. Nem gondolom, hogy bárkit is ki kellene rekeszteni, sőtt vallom, hogy az elveszett bárány sorsa kell, hogy a legjobban aggassza a "jópásztort".

Velük kapcsolatban, azt szerettem volna sugalni, hogy téged ne bántson, hogy azok az emberek, a környező kocsmai teraszokról, nem vettek részt a koszorúzáson! Ők azok, akik Lovász Attila megfogalmazásában a felvidéki "csodavárók" népes táborát képezik. Várják pld. hogy valaki koszorúzzon helyettük. Várják, hogy valaki jó példát mutasson nekik, s hajlandók lesznek akár felsorakozni is mögé, csak legyen nekik kitől várni azt a bizonyos csodát. Sajnos úgy látom az MKP jelenlegi vezetősége sem lesz egy ilyen értelembe vett "csodagyár". Az igaz, hogy Berényi József szemmel láthatóan jobban teszi a dolgát, mint tette azt anno Csáky Pál; kérdés marad azonban az, hogy ez mire lesz elég...

válasz

Zsiga ha a politikában
SCIPIO | 2010. augusztus 21. szombat 11:12

Zsiga ha a politikában kivánsz részt venni ne ess bele ugynabba a hibákba mint mi 89-után.Megkérlek ,hogy ne rekessz ki onnan senkit olyan kijelentésekkel,hogy a kocsmában ülők majd alkalmazkodnak stb.A kocsmában ülőt is érdekelté kell tenni abban,hogy javitson a maga nyomorúságos sorsán.Ha Te nem törődsz vele,majd ő megkeresi azt aki nagyon-nagyon szivesen segit rajta-ismerős a példa ugye?.. Mindenkivel törődni kell mert ha valakit kihagysz ,magad ellen dolgozol.Persze vannak kivételek pld.óriási hiba volt a régi rendszer embereinek a politikában hagyása.Nem tudtunk megujulni mert magukkal hozták a korrupciót a mutyit aztán kakukkfiókaként kiszórták a gerincesebbjét.A tásadalom nem tud megujulni Nem tud felpörögni mig ezek az elemek benne lesznek.Az Istenadta nép szemében ők még mindig a mindent elintézni tudó jóságos tündérek.Nem elég ha egy intellektuális réteg a hatalomra kerül ...na ha már még manapság ilyen a hatalomra tud jutni.. és a saját tudása szerint akar irányitani, nevelni kell példával előállni ami meggyőzi a népet- és itt kéne az Egyháznak nagyobb szerepet vállalnia- és akkor még nem beszéltem a gazdasági háttérről.Sajnos-hogy utálom ezt a szót!-a nagy tömeg nem volt kész 89 után az erkölcsi megújulásra az anyagiakat részesitette előnyben és ezt használták ki a Tündér bácsik.Most is ez folyik felnőtt egy generáció aki mit sem tud 89 előttről.Áll a bál lehet hülyiteni X Y -hoz ne nyúlj mert ha ő nincs kiesik a kenyér a szádból és hasonló badarságok.Polarizálják a társadalmat mesterséges problémákkal és uralkodnak a gazdasági érdekcsoportok.Zsiga tudod ,hogy milyen erőre van szükség ahhoz ,hogy ezt a fertőt megtisztitsd?Olyan erő itt már nincs.Ezeknek ellenére tisztelet és becsület azoknak akik megpróbálják tisztábbra csiszolni homályos helyzetünket itt a Felidéken.Tiszteletem.

válasz

Köszönöm Zsiga,sajnos
SCIPIO | 2010. augusztus 21. szombat 08:31

Köszönöm Zsiga,sajnos keveset tartózkodom itthon,most szabadságomat töltöm aztán Karácsonyig megint a vizözön.Szabad időmben tudok csak az oldalakra figyelni és a zömére csak utólagosan reagálok....sajnos ez az ábra.

válasz

Na remelem Bastrnak nemfog
Gabor | 2010. augusztus 20. péntek 10:37

Na remelem Bastrnak nemfog leulni ezekkel a szamarakal targyalni!!

válasz

SCIPIO, Zsiga voltam az előbb, csak lemaradt a nevem.
Zsiga | 2010. augusztus 20. péntek 09:34

üdvözletem

válasz

SCIPIO igazad van
Névtelen | 2010. augusztus 20. péntek 09:29

Én is sajnálom, hogy nem lehettem ott közöttetek. Szivesen megismerkednék veled.
Ady szavaival élve, "rettenetes, hogy kevesen vagyunk".
Mégis azt mondom, hogy ez Téged ne aggasszon!
Nem a mennyiség, hanem a "kemény mag" jó minősége az elérendő cél. Kevesen vagyunk, de erősek!
Jézus tanítása szerint sem kell feltétlenül mindenkinek közénk tartoznia. Nem szórhatjuk gyöngyeinket a disznók elé, mert széttapossák azokat. Azok, akik a kocsmában ülnek, általában az életben is csak jeleket figyelnek és igazodnak a tömeghez, a szomszédaikhoz, a barátaikhoz, az időjáráshoz, a függőségeikhez...Nem kell velük törődni! Ők majd igazodnak hozzánk, csak sikerüljön beindítanunk a felvidéki magyar karavánt, vagyis véget vetni a széthúzásnak, újra egyesíteni a felvidéki magyarságot."Ez a mi dolgunk és nem is kevés."

válasz

Igazad van Zsiga de ezt
SCIPIO | 2010. augusztus 20. péntek 08:36

Igazad van Zsiga de ezt elmondhattad volna ma élőben a Szent István ünnepségen is.Nekem nagyon hiányzott egy karakán felszólalás nagyot dobott volna a rendezvény szinvonalán.Komáromban többen ültek a a három legközelebbi kocsma teraszán mint ahányan voltunk az ünnepségen.

válasz

Wgy érdekes cikket
Bósza János | 2010. augusztus 20. péntek 08:00

Wgy érdekes cikket jelentetett meg a Körkép a bumm oldalán, erre válaszoltam, ide is beteszem, mert lehetséges sok érdekes felvetésra választ ad.

#

Írta boszajanos, ekkor: 2010. augusztus 20. 19:48

Kedves Király Zsolt Ön rólam sohasem írt hízelgőleg, mondhatnám tipikus példája volt, az, a felvidéki magyarságnak, aki kivár, csodára vár és csak kritikára képes. Ha erősen akarnék fogalmazni, …. miért ne: Önmagukat becsapva, saját nemzeti érdekeiket feladva, lassan, de biztosan saját magukat elárulva önként ugranak a szakadékba és zuhanásuk közepette azt kérdezik:
Ki a magyar?

Ki a magyar hát, cimbora?
Te, vagy én? Vagy a harmadik?
Nosza döntsük el szaporán,
míg el nem süllyed a ladik!

Ragadjunk hát lapátot, csákányt,
evezőt! Ebura fakó!
Így csináljuk már ezer éve,
ez hát nekünk való!

Aztán , ha majd holt tetemünket
kiveti a víz a partra:
magyar leszel Te is, én is,
a harmadik is, mind, mind, kit halva,
bevert fejjel, némán, gyászban
fektethetünk a ravatalra. (Wass)

Ugye kedves Zsolt az Ebura fakó, ….. de még van megoldás, szabad akaratnak hívják.

válasz

Emberek, álljon meg a menet!
Zsiga | 2010. augusztus 20. péntek 05:50

Végigolvasván a kommenteket az az érzésem,mintha Bósza János temetésén lennénk. Ne dicsérjétek a Bószát, könyörgöm! Nem arra van szüksége. Ha kezdeményezi, álljatok melléje, oszt csókolom! Ez ilyen egyszerű. Rajtatok múlik az ügyünk alakulása. Bósza lehet az út, amelyen végigmehetünk, de azzal,ha az utat dicsérjük, még nem jutunk el a célunkig, jó lenne ezt tudatosítanunk!!!

válasz

neemand
Forgotten | 2010. augusztus 20. péntek 05:47

Ki az a Bósza János!?...........

válasz

Csak az bírálja Bósza Jánost
Névtelen | 2010. augusztus 20. péntek 04:02

Csak az bírálja Bósza Jánost aki többet tett a felvidéki magyarságért !

válasz

Köszönjük szépen kedves Bósza János!
Névtelen | 2010. augusztus 20. péntek 04:00

Kedves Bósza János köszönjük, hogy helyettünk is kiáll a felvidéki magyarság érdekében. Nekünk a többségnek akiknek nincs megfelelő bátorságunk, hogy szembeszálljunk a létünket fenyegető sokszor fasisztoid megnyilvánulásokkal szemben, Önt teljes mértékben támogatjuk a közös magyar érdekekért folytatott harcában!
Köszönjük szépen!

válasz

Támogatom Bósza János
Névtelen | 2010. augusztus 20. péntek 03:52

Támogatom Bósza János törekvéseit és kívánok hozzá jó egészséget. Komáromiak támogassátok Bósza Jánost, mert az a mi közös érdekünk, hogy megfelelő ember álljon a város élén! Kedves Bósza János biztos vagyok benne, hogy sokkal több a támogatója mint azt gondolná. Köszönjük kedves Bósza János az erőfeszítéseit! A jó Isten áldja meg!!!

válasz

Bosza magyarazd meg hol az
Névtelen | 2010. augusztus 20. péntek 12:34

Bosza magyarazd meg hol az anyad pi...ajaba te akarsz autonomat?Hiszen itt delen mar tobb a szolak mint a magyar.

válasz

Így van
Bósza János | 2010. augusztus 19. csütörtök 10:43

2007-ben amikor a DFÖT létrejött két főprogramja volt:
Az egyik, hogy kimenni az emberek közé és elmagyarázni mi is az autonómia, magyarnak miért jó és szabad követelni és elmondani a szlováknak miért nem kell félni tőle, mert csak azokat az alkotmányos jogokat adja meg a magyaroknak, ami a szlováknak születésétől megvannak.
A másik, hogy népszavazást kiirni ezek után, hogy ki akarja kinem az autonómiát.
A DFÖT igyekezete,az MKP nemakarásán bukott meg, most nem akarom részletezni miért, de erre is egyszer bizonyára fény fog derülni, én tudom, hogy így van, mert minden olyan döntésnél, válaszreakcióknál ott voltam, ami befolyásolta a történéseket.
Nehéz és hosszú téma, de egy biztos, ha lettek volna eszközeink, akkor a felvilágosítási utakon már túl lettünk volna. Tudja mikor Durayhoz és SZAKC fordultunk segítségért a válasz negatív volt, mert ahhoz támogatnunk kellett volna a duraysták látszattevékenységét, én pedig erre nem voltam hajlandó.
Miéer? mert minden maradt volna a régiben és a megélhetési politizálás folytatódott volna. A saját commora aula honlapomon az eltelt évek alatt ezt a témát eléggé széttrancsíroztam, rengeteg írás, javaslat és elemzés formájában, remélem mások számára, akik majd utánnam jönnem jó kiindulási alapot jelentenek majd.

válasz

Bósza úr minden
GA | 2010. augusztus 19. csütörtök 10:24

Bósza úr minden tiszteletem az Öné, azért amit tesz!
Az autonómia a világ legdemokratikusabb formája az együttélésnek és bevált módszer sok külföldi (nyugati) országban. Ezt kell hangoztatni, ill. elmagyarázni az embereknek!!! Állítom, hogy az emberek 90 százaléka nincs tisztában vele mit is jelent az autonómia (és ezért eleve negatív hozzáállást tanusít). Olyat, amit nem ismernek, vagy nem értenek nem fognak akarni...
Sok sikert, erőt és egészséget kívánok Önnek a további munkásságához!!!

válasz

Köszönöm szépen
Bósza János | 2010. augusztus 19. csütörtök 09:00

Kedves SCIPIO köszönöm szépen jól esett, a rengeteg pofon terhe alatt bizony náha-néha jól esik a hozzád hasonló ember lelkesítő szavai és egy kicsit meg is kö..... bevallom betyárbecsülettel.
Jó a nick neved, Karthágó és Hannibál legyőzője bizony nagy és okos konzul volt, bár én Hannibál hadvezér tetteit is nagyrabecsülöm, főleg amikor a lehetetlen cselekedett és átkelt az Alpokon 40 ezres segével, amiből csak harmada maradt mégis megverte az 50 ezres római seregeket és Rőma falait fenyegette.

válasz

Végig olvastam irásaidat
SCIPIO | 2010. augusztus 19. csütörtök 08:47

Végig olvastam irásaidat János és őszintén mondom, elszomorodtam. Nem miattad, Te olyan vagy mint egy nőstényfarkas aki kölykei érdekében neki megy a medvének....annak ellenére ,hogy a medve agyba -főbe pofozza.A politikai,gazdasági, erkölcsi állapot ami nemcsak a Te Komáromodban van hanem mindehol körülöttünk egyszerűen mondva görényszagú.Sajnálom,hogy nincs melletted legaláb száz de lehetne akár ezer olyan ember aki változtatni szeretne a poshadtságon .Félig én is Komárominak érzem magam mert a fiatalságom nagy részét ott töltöttem és bevallom nekem már minimum 20 éve valami nagyon nem tetszik Komáromban.Annak ellenére ,hogy a Felvidék bástyájának tartott város iskoláiban még az átkosban is kitartásra és a Magyar hazaszeretetre oktaták az általam nagyrabecsült tanáraink a diákokat , döbbenetes passzivitás érezhető a társadalmi és politikai élet terén.A megemlékezések a tiltakozási akciók,évfordulók ,szoboravatások és egyéb rendezvények tömege bizony nem a Komáromiak többségéből állt.Persze most mondhatná az illetékes bölcs,hogy könnyű máshol pofázni tedd otthon .El is fogadnám,ha nem éppen a volt komáromi haveroktól,barátnőktől kaptam volna a leforrázó helyreigazitó tuddhogykivagy intelmeket.Nem akarom részletezni ...nagyon lehangoló.Megnyugtatásul kedves János csak annyit,hogy számomra megnyugtató TÉNY,hogy vannak ilyen tökös Komáromi gyerekek mint Te vagy....bár volna bélőled milló.Erőt,kitartást,és jó egészséget kivánok.Tisztelettel.Sz.Ferenc

válasz

Rossz felé lövöldözött
Bósza János | 2010. augusztus 19. csütörtök 08:38

És ehhez nekem mi közöm, én nem vagyok a harmónia alapítója sem tagja. talán az éríntetteteket kéne kérdezni, hogy mi is történt.
Nézze az én autonómia törekvéseim mögött csakis a szabad akaratom és a szív igazsága áll, ha érti mit is akartam mondani. A többi hazugság meg nem érdekel, akárcsak mindaz, ami majd a mostani polgármesteri választások kapcsán fel fog merülni. Tudja miért? mert minden olyan téma, ami engemet lejárattatna már rég nem téma, a hazugság és a megtévesztés útvesztőjében forgolódnak, néha-néha valaki, tudatlanságból, informátlanságból, vagy provokatív célból onnan ki-ki emel valamit, hogy mások megint visszategyék, vagy a saját hazugságuk terhe alatt újból visszazuhannak oda ahová valók a történelem szemétdomjára.
Nézze az én lelkiismeretem tiszta bármikor képes vagyok bárki szemébe belenézni, vitatkozni bármiről, még a számomra kényes témákról is. Nem fogom azt medializálni, ami hazugság, de a feltett kérdésekre minden tudásom és az igaz szó szellemében válaszolni fogok, mert nincs mit takargatnom. Ez a legerősebb fegyverem, persze mindenki be lehet feketíteni, de ha ez bekövetkezik, én akkor is emelt fővel fogok védekezni az igaz szó nevében.

válasz

Titkos Bosza
J | 2010. augusztus 19. csütörtök 07:45

Bosza ur, azt tessek inkabb elmagyarazni, hogyan van az, hogy az Onok ugy masfel evvel ezelotti autonomiajavaslata a szlovak titkosszolgalat szamitogepen szuletett. Mivel az osszes lap egy mondatban elintezte a hirt, gondolom igaz a tortenet. Csak a Szentandrasi tanar urat sajnaltam, hogy hagyta magat ilyen szarba belehuzni.

En konnyen el tudom kepzelni, hogy vmelyik szolgalat all az autonomiatorekvesek egy resze mogott. Ha imitt-amott valamit megpiszkalnak, legalabb kiderul kik a szimpatizansok es konnyebb oket figyelni.

válasz

nyelvtani pontatlansàgok
Taki | 2010. augusztus 19. csütörtök 02:31

Èrdekes,hogy pont az ùj szò(az utòbbi hònapok teljesìtmènyèt figyelembe vève csak ìgy kisbetüvel)hìvja fel a figyelmünket nyelvtani pontatlansàgokra.Ezek szerint nem nagyon gyakran olvassàk a sajàt cikkeiket.

válasz

Bószarból nem lesz kutya | 2010. augusztus 18. szerda 09:57
Sir Nyű | 2010. augusztus 18. szerda 10:03

Irigyled, hogy Bósza úrnak egyenes a gerince? Mi a bajod vele? Az MKP-nak meg a Hídnak kellene szégyelnie magát, ha nem tudnak megegyezni és szlovák polgármestere lesz Komáromnak. Ez lesz csak igazán nagy szégyen kakaskodó barátom!

válasz

Mélyen kell lennie az MKP-nak, ha elfogadná ezt ...
Bószarból nem lesz kutya | 2010. augusztus 18. szerda 09:57

vele valamelyik idegszanatóriumban kellene komolyabban foglalkozni

válasz

Andruskó nem mond igazat
Bósza János | 2010. augusztus 18. szerda 08:11

akárcsak az Újszó cikke is, már magában a cikk címe sem fedi a valóságot, mert én nem felajánlkoztam, hanem együttes fellépés ajánlottam fel az MKP-nak a siker érdekében. Én mint független jelölt fogok indulni egy kispárt listáján, nem pedig az MKP listájára törekszem.
Innem olvasható a válaszlevelem:
Válaszlevél Andruskónak, az Újszónak és a Bummnak
http://www.boszajanos.shp.hu/hpc/web.php?a=boszajanos&o=valaszlevel_az_u...

válasz




HÍREK
Felvidéki magyar térkép
- 2009.05.20.





Magyar élettér autóatlasz
- 2009.05.20.





Történelmi emlékesztető
- 2009.05.19.

Felvidék
Honföldünk


Nemzeti dal
- 2009.03.14.

LINK KLIKK: Esküszünk,
hogy rabok tovább
nem leszünk


Utassy József gondolata
- 2009.03.15.

Én szemfedőlapod lerántom:
Kelj föl és járj, Petőfi Sándor!
Zúg Március, záporos fény ver,
Suhog a zászlós tűz a vérben.
Hüvelyét veszti, brong a kardlap:
Úgy kel föl, mint forradalmad!
Szedd össze csontjaid, barátom:
Lopnak a bőség kosarából,
A jognak asztalánál lopnak,
Népek nevében! S te halott vagy?!
Holnap a szellem napvilágát
Roppantják ránk a hétszer gyávák.
Talpra Petőfi! Sírodat rázom:
Szólj még egyszer a Szabadságról!


A Szent Korona Őrzője
- 2009.03.11.

A Szent Korona Őrzőjének Eskü alatt tett Nyilatkozata.



Új menü
- 2009.02.27.


- Autonómia hírek máshonnan
- Mi az autonómia?
- Az autonómia kivívásának a formái
- Decentralizált autonómia
- A kisebbségi autonómia (működő
modellek, magyar elképzelések)

- Az autonómia és az új világrend
- Felvikéki hírek
- Preambulum
- Aláírásgyűjtés az autonómiáért
- A szlovák alkotmány nem tiltja az autonómiát
- A felvidéki magyarok történelme
- Csehszlovákiai kisebbségi szerződés
- Beneą-dekrétumok
- Szlovákiai nyelvtörvény
- Polgártársaim, barátaim
- Múlt, jelen, jövő
- Szlovákok igazi történelme
- Dálesz
- Erdélyi hírek
- Erdély és Székelyföld autonómiája
- Vajdasági hírek
- Vajdasági autonómiaterv
- Kárpátaljai hírek
- Kárpátaljai autonómiatervek
- Kárpátaljai autonómia-koncepciók
- A KÁRPÁTALJAI MAGYAR AUTONÓMIA
- Horvátország, Szlovénia,
Ausztria hírek

-

- Magyarországi autonómiahírek
- Magyar címer története
- 1868-as kisebbségi törvény
- Miért a 20. század?
- Autonómiák Európában

- English news
- Observations on the Beneą Decrees
- EÚ-us hírek
- Finn autonómiamodell
- Dél-Tirol és Korzika autonómiája
- Katalán autonómia
- Baszk autonómia
- Kínai autonómia - Másfajta autonómiák
- Saját írásaink
- Rólunk írták
- Az Emberi Jogok
Egyetemes Nyilatkozata

- A modern szabadságjogok
- Kirándulások a Zsitva folyócska
mentén

- Mátyusföld és Csallóköz,
Dunamenti-síkság
- Nem igaz
- Egy város a Duna két patján
- Slovenské aktuality
- Autonómia SK
- Commora Aula články
- Okolo autonómie Text
- Slováci a maďari jedna rodina
- ©túr a autonómia
- Fantázia képek
- Komáromi képek
- Olimpia 2016 Commora Aula
- Gondolatok


Történelmi párhuzam
- 2009.03.05.

Stefan Marko Daxner: "Magyarország számunkra csak annyiban létezik, amennyiben benne elismerést nyerünk." (1861)
most mi is megfogalmazzuk ugyanezt
Bósza János: "Szlovákia számunkra csak annyiban létezik, amennyiben benne elismerést nyerünk. (2009)"


Az önrendelkezésről
- 2009.03.05.

Aki esetleg mégis úgy gondolná, mi köze mindehhez, annak ajánlanám szíves figyelmébe Martin Niemüller, a német protestáns lelkipásztor gondolatait.
"Amikor elvitték a kommunistákat, én hallgattam, mert nem voltam kommunista. Amikor elvitték a szociáldemokratákat és a szakszervezeti embereket, én hallgattam, mert sem szociáldemokrata, sem szakszervezeti ember nem voltam. Amikor eljöttek és elvitték a zsidókat, én hallgattam, mert nem voltam zsidó. És amikor eljöttek és elvittek engem, már nem maradt senki, aki szólhatott volna értem."


Vígh Károly
- 2009.03.05.

„Magyarországon és máshol is (Szlovákiában is- a szerk. megj.) láttuk és megéltük, hogy a történelmi traumák és frusztrációk önsajnálatból történõ ápolása a nemzetekbõl a legrosszabb erõket szabadítja fel, amelyek csak a katasztrófát ismerik, és csak ebbõl táplálkoznak. Miért nem vagyunk képesek valami újat, reménytelibbet kezdeni?- kérdezi Churchill…”

Az élet
- 2009.03.02.

Az élet egy nagy cirkusz, ahol tanár a bohóc és nebuló a közönség.

Cikkajánló:
- 2009.03.01.

Slota sértegethet minket, klikk a képre





Autonómia terv. klikk a Commora képre
- 2006.09.01.








Szavazás a Commora Aula honlapról
- 2006.12.08.

Szavazás!

Indult 2006.11.10-én
- 2006.11.11.

Felmérés
Kell-e nekünk az autonómia

Igen minél hamarabb
Igen, de majd később
Igen, ha a szlovákok is akarják
nem tudom
Nem, mert úgyse lehet
Nem, mert rossz az időzítés
Nem, mert nincs rá szükség


Véletlen link.



Kukac.sk link felvidéki magyar fórum
- 2007.12.15.









Rovásírás
- 2007.06.09.





Újévi mondóka
- 2008.01.01.

Adja a Teremtő, hogy -
Minden rügyed megfakadjon!
Minden magod kihajthasson!
Minden dalod szívből jöjjön!
Minden napod tündököljön!
Minden szájat etethessél!
Minden élőt szerethessél!
Minden mi él üdvözöljön!
Minden álmod teljesüljön!
Minden bánat odébbálljon!
Minden csoda megtaláljon!
Minden napod egészségben,
Minden perced békességben
Teljen, az új esztendőben!
Úgy legyen!
Varga Ibolya


Lao Ce
- 2008.01.24.

Egy bölcs hadvezér azt mondotta:
"Mint a vendég, nem mint a gazda:
nem vonulok hüvelyknyit előre,
inkább egy lábnyit vissza."
Ez a tétlen cselekvés,
az erőszak nélküli siker,
az ellenség nélküli háború,
a fegyvertelen győzelem.
Harcban az ellenség ócsárlása
megsérti az út-at;
ha két hadsereg összecsap,
a kíméletesebb győzelmet arat.


Szlovák-magyar barátság
- 2009.03.14.

LONG LIVE

Szózat
- 2009.03.14.

LINK KLIKK: Szózat
Szózat ének


Vörösmarty Mihály Szózat
- 2009.03.14.

Hazádnak rendületlenül
Légy híve, oh magyar;
Bölcsőd az s majdan sírod is,
Mely ápol s eltakar.

A nagy világon e kívül
Nincsen számodra hely;
Áldjon vagy verjen sors keze:
Itt élned, halnod kell.

Ez a föld, melyen annyiszor
Apáid vére folyt;
Ez, melyhez minden szent nevet
Egy ezredév csatolt.

Itt küzdtenek honért a hős
Árpádnak hadai;
Itt törtek össze rabigát
Hunyadnak karjai.

Szabadság! itten hordozák
Véres zászlóidat,
S elhulltanak legjobbjaink
A hosszú harc alatt.

És annyi balszerencse közt,
Oly sok viszály után,
Megfogyva bár, de törve nem,
Él nemzet e hazán.

S népek hazája, nagy világ!
Hozzád bátran kiált:
"Egy ezredévi szenvedés
Kér éltet vagy halált!"

Az nem lehet, hogy annyi szív
Hiába onta vért,
S keservben annyi hű kebel
Szakadt meg a honért.

Az nem lehet, hogy ész, erő,
És oly szent akarat
Hiába sorvadozzanak
Egy átoksúly alatt.

Még jőni kell, még jőni fog
Egy jobb kor, mely után
Buzgó imádság epedez
Százezrek ajakán.

Vagy jőni fog, ha jőni kell,
A nagyszerű halál,
Hol a temetkezés fölött
Egy ország vérben áll.

S a sírt, hol nemzet sülyed el,
Népek veszik körul,
S az emberek millióinak
Szemében gyászköny ül.

Légy híve rendületlenül
Hazádnak, oh magyar:
Ez éltetőd, s ha elbukál,
Hantjával ez takar.

A nagy világon e kívül
Nincsen számodra hely;
Áldjon vagy verjen sors keze:
Itt élned, halnod kell.


Hun imádság
- 2009.03.14.

Kr.u. 410-460-ban keletkezett. Hun ezüstveretes szíjvégen rovásírással írva, a Kijevi Nemzeti Múzeumban van. A kijevi múzeumban őrzött hun övvereten, szíjvégen levő rovásírásos ima gyönyörű.

HUN IMÁDSÁG

MIATYÁNK ISTENÜNK
BENNÜNK VAN ORSZÁGOD.
ELŐTTÜNK SZENT NEVED
TÖRVÉNY AKARATOD.

MINDENNAPUNK GONDJÁT,
MAGADON VISELED.
BŰNEINKET MINT MÁSNAK,
NEKÜNK ELENGEDED.

TE KEZED VEZET
KÍSÉRTÉSEKEN ÁT,
S LEFEJTED RÓLUNK
GONOSZ JÁRMÁT.

TIÉD A NAGYVILÁG
ÖSSZES HATALMA, ÜDVE,
MINDÖRÖKTŐL KEZDVE,
LEGYEN MINDÖRÖKRE.


Petõfi Sándor: A szájhõsök
- 2009.03.17.

Meddig tart ez őrült hangzavar még?
Meddig bőgtök még a hon nevében?
Kinek a hon mindig ajkain van,
Nincsen annak, soha sincs szivében!
Mit használtok kofanyelvetekkel?
Évrül-évre folyvást tart a zaj,
És nem ott-e, ahol volt, a nemzet?
Nincs-e még meg minden régi baj?


Tenni, tenni! a helyett, hogy szóval
Az időt így elharácsoljátok;
Várva néz rég s oly hiába néz az
Isten napja s a világ reátok.
Nyujtsátok ki tettre a kezet már
S áldozatra zsebeiteket,
Tápláljátok végre a hazát, ki
Oly sokáig táplált titeket.



Áldozat s tett, ez a két tükör, mely
A valódi honfiút mutatja,
De ti gyáva s önző szívek vagytok,
Tettre gyávák s önzők áldozatra.
Hiszem én, hogy mint a fák tavasszal,
Megifjodnak a vén nemzetek,
De ti hernyók új lombot nem adtok,
Sőt a régit is leeszitek.



S oh mi vakság! fölemelte még a
Népszerűség őket paizsára,
Az elámult sokaság, miképen
Megváltóit, karjaiba zárja.
Megváltók? ők a hon eladói,
Elveszünk ez ordítók miatt...
Rólok tudja ellenünk, hogy félünk,
Mert a félénk eb mindég ugat.



Én ugyan nem állok a sereghez,
Mely kiséri őket ujjongatva,
És ha egykor közibök vetődöm,
Nem egyébért lépek e csapatba,
Csak azért, hogy fölfordítsam majd ez
Ál nagyok győzelmi szekerét,
S haragomnak ostorával vágjam
Arcaikra a bitó jelét!

Petőfi Sándor


Soviniszta
- 2009.03.26.

Illyés Gyula szerint patrióta az, aki jogot véd, soviniszta az, aki jogot sért.

Táncsics Mihály:
- 2009.03.30.

Az egyenlő szabadság
és az egyenlő jogok teszik
a forrást, melybül
mindenki egyaránt
meríthet jólétet,
bolgogságot, áldást.


József Attila
- 2009.04.03.

«az igazat mondd, ne csak a valódit,
a fényt, amelytől világlik agyunk,
hisz egymás nélkül sötétségben vagyunk.»
(József Attila)


A harc, melynek nincs győztese
- 2009.05.18.

Miért ne-ken

Nyelvlecke
- 2009.05.18.

Gyimóthy Gábor: Nyelvlecke

2009.3.11
Gyimóthy Gábor: Nyelvlecke

Egyik olaszóra során,
Ím a kérdés felmerült:
Hogy milyen nyelv ez a magyar,
Evrópába hogy került?

Elmeséltem, ahogy tudtam,
Mire képes a magyar.
Elmondtam, hogy sok, sok rag van,
S hogy némelyik mit takar,

És a szókincsben mi rejlik,
A rengeteg árnyalat,
Példaként vegyük csak itt:
Ember, állat hogy halad?

Elmondtam, hogy mikor járunk,
Mikor mondom, hogy megyek.
Részeg, hogy dülöngél nálunk,
S milyen, ha csak lépdelek.

Miért mondom, hogybotorkál
Gyalogol, vagy kódorog,
S a sétáló szerelmes pár,
Miért éppen andalog?

A vaddisznó, hogy ha rohan,
Nem üget, de csörtet - és
Bár alakra majdnem olyan
Miért más a törtetés?

Mondtam volna még azt is hát,
Aki fut, mért nem lohol?
Miért nem vág, ki mezőn átvág,
De tán vágtat valahol.

Aki tipeg, mért nem libeg,
S ez épp úgy nem lebegés, --
Minthogy nem csak sánta biceg,
S hebegés nem rebegés!

Mit tesz a ló, ha poroszkál,
Vagy pedig, ha vágtázik?
És a kuvasz, ha somfordál,
Avagy akár bóklászik.

Lábát szedi, aki kitér,
A riadt őz elszökell.
Nem ront be az, aki betér . . .
Más nyelven, hogy mondjam el?

Jó lett volna szemléltetni,
Botladozó, mint halad,
Avagy milyen őgyelegni?
Egy szó - egy kép - egy zamat!

Aki "slattyog", mért nem "lófrál"?
Száguldó hová szalad?
Ki vánszorog, mért nem kószál?
S aki kullog, hol marad?

Bandukoló mért nem baktat?
És ha motyog, mit kotyog,
Aki koslat, avagy kaptat,
Avagy császkál és totyog?

Nem csak árnyék, aki suhan,
S nem csak a jármű robog,
Nem csak az áradat rohan,
S nem csak a kocsi kocog.

Aki cselleng, nem csatangol,
Ki "beslisszol", elinal,
Nem "battyog" az, ki bitangol,
Ha mégis: a mese csal!

Hogy a kutya lopakodik,
Sompolyog, majd meglapul,
S ha ráförmedsz, elkotródik.
Hogy mondjam ezt olaszul?

Másik, erre settenkedik,
Sündörög, majd elterül.
Ráripakodsz, elódalog,
Hogy mondjam ezt németül?

Egy csavargó itt kóborol,
Lézeng, ődöng, csavarog,
Lődörög, majd elvándorol,
S többé már nem zavarog.

Ám egy másik itt tekereg,
-- Elárulja kósza nesz -
Itt kóvályog, itt ténfereg. . .
Franciául, hogy van ez?

S hogy a tömeg mért özönlik,
Mikor tódul, vagy vonul,
Vagy hömpölyög, s mégsem ömlik,
Hogy mondjam ezt angolul?

Aki surran, miért nem oson,
Vagy miért nem lépeget?
Mindezt csak magyarul tudom,
S tán csak magyarul lehet. . .!



A magyar nyelv szépségeiről sokat lehetne beszélni, hiszen nem csak Európában számít egyedülállónak. Az angolok például már nem értik Shakespeare 1600-as évek körül íródott műveit, azok eredeti nyelvezetét "óangolnak" nevezik. Érdekes belegondolni, hogy az azóta eltelt majd' 400 évben mennyit változott a nyelvük. Velük ellentétben azonban mi, magyarok a mai napig megértjük pl. az Ómagyar Mária Siralom 1300as évekre datált hangzását.
...és, hogy mit mondanak a külföldiek a magyar nyelvről? Néhány idézet:

Grimm Jakab meseíró (XIX. század), aki egyben az első német tudományos nyelvtan megalkotója is: "a magyar nyelv logikus és tökéletes felépítése felülmúl minden más nyelvet".

N. Erbersberg bécsi tudós (XIX. század): "Olyan a magyar nyelv szerkezete, mintha nyelvészek gyülekezete alkotta volna, hogy meglegyen benne minden szabályosság, tömörség, összhang és világosság."

George Bernard Shaw drámaíró (az amerikai CBC-nek adott interjújában sokkal bővebben kifejtve) mondta: "Bátran kijelenthetem, hogy miután évekig tanulmányoztam a magyar nyelvet, meggyőződésemmé vált: ha a magyar lett volna az anyanyelvem, az életművem sokkal értékesebb lehetett volna. Egyszerűen azért, mert ezen a különös, ősi erőtől duzzadó nyelven sokszorta pontosabban lehet leírni a parányi különbségeket, az ér zelmek titkos rezdüléseit."

Grover S. Krantz amerikai kutató: "A magyar nyelv ősisége Magyarországon /.../ meglepő: úgy találom, hogy átmeneti kőkori nyelv, megelőzte az újkőkor kezdetét /.../ az összes helyben maradó nyelv közül a magyar a legrégebbi."

Ove Berglund svéd orvos és műfordító: "Ma már, hogy van fogalmam a nyelv struktúrájáról, az a véleményem: a magyar nyelv az emberi logika csúcsterméke." (Magyar Nemzet 2003. XII. 2. 5. o.)

Teller Ede atomfizikus halála előtt pár évvel ezt mondta Pakson: "...Új jeles felfedezésem, miszerint egy nyelv van, s az a magyar." (Mai Nap, Budapest, 1991. 9.)
Nem különös-e, hogy a magyar tudomány minden erőt bevetve igyekszik lefokozni a magyar nyelvet, ám a külföldi szakvélemények ennek az ellenkezőjét hangsúlyozzák: nyelvünk egyedülálló nagyszerűségét, ősiségét, mi több, van ki a magyar nyelv Kárpát-medence-i ősi volta mellett is kiáll.
A genetikai eredményekből már tudjuk: teljes joggal.)

De ne csak a nyelvünket, hanem annak teremtő erejére vonatkozó véleményekre is figyeljünk:

Isaac Asimov scifi író: "Az a szóbeszéd járja Amerikában, hogy két intelligens faj létezik a földön: emberek és magyarok."

Enrico Fermi olasz atomfizikustól mikor megkérdezték, hogy hisz-e az űrlakókban, azt válaszolta: "Már itt vannak, magyaroknak nevezik őket!"

A magyar anyanyelvű nagy matematikusok is többször vallották: hja, magyar anyanyelvvel könnyű nagy matematikusnak lenni.
/VARGA CSABA : Mire lehet büszke a magyar (részlet)/
És ami mosolyt csalhat az arcotokra: Gyimóthy Gábor (Firenze 1984. X. 12.) Nyelvlecke című írása. Figyeljétek meg, hogy a mozgást kifejező igére hányféle szinonimát használ! Már kétszer is nekiugrottam, hogy átszámoljam, de egyszer 63 jött ki, másszor meg 81 - de talán a számok annyira nem is lényegesek, mint a magyar nyelv gazdagságának ténye. Talán nincs is a földön még egy ilyen nyelv, mint a mienk! Szerintem joggal lehetünk büszkék rá.
Forrás: Transylvania, 40 évf. 2. szám.
beküldő: olvasó



Ez a honlap a Commora Aula magántulajdona