Commora Aula honlapja-Ne a tömegben kiabáld az igazadat, hanem azzal szemben
Az autonómia örök aktualitása miatt, egy effektív konfliktusmegoldó módszer, egy történelmi igazságtalanságokat kiegyenlítő legitim követelmény.

Keresés a honlapon

MENÜ


BELÉPÉS
Azonosító:

Jelszó:

Elfelejtett jelszó
Regisztráció



Béla király és Pál apostol sakk partija

2009.2.21
Sme: az MKP-ban a korábbi viszonyok visszaállítására készülnek

A szlovákiai Magyar Koalíció Pártjában (MKP) teljes gőzzel folyik a felkészülés a korábbi viszonyok visszaállítására - írja a Sme című szlovák véleményformáló napilap hétfői kommentárjában.
A mértékadó újság szerint ennek okát nem is annyira abban a reményben kell keresni, hogy a kommunikatívabb és karizmatikusabb Bugár Béla visszatérése a párt élére elősegítené az MKP népszerűségének növekedését, a párton belüli demokráciát vagy a szlovák-magyar kapcsolatokat, amire Csáky Pál (jelenlegi MKP-elnök) bírálói a leggyakrabban hivatkoznak. A korábbi viszonyok visszaállítására törekvők inkább arra számítanak, hogy Bugárral visszatérhetne az MKP esélye a koalícióra, a kormányzati szerepre és az állami pénzekhez való hozzáférésre.
"Az ellenzékbe vonulás a (magyar) kisebbséget és annak elitjét nagyon keményen érintette. Megmutatkozott, hogy milyen gyönge pénzügyi lábakon állnak a kisebbség intézményei és kulturális élete. Az MKP-nak nyolcéves kormányzati ideje alatt sem sikerült elérnie olyan jogviszonyok kialakítását, amelyek függetlenül a mindenkori állami vagy megyei vezetéstől biztosítanák a kisebbség folyamatos fejlődését. Mindent ad hoc módon oldottak meg, s a támogatásokat a lojalitás alapján osztották el" - mutat rá Peter Morvay, a Sme szerzője.
Szerinte a jogviszonyok kialakítása azért nem sikerült, mert a koalíciós partnerek ellenezték, de azért sem, mert az MKP ezt nem tartotta prioritásnak. "Túlságosan is biztos volt abban, hogy a következő kormányoknak is tagja lesz, s a támogatási pénzek feletti ellenőrzés ráadásul az egész közösség ellenőrzését is bebiztosította a pártnak" - áll a kommentárban.
Ellenzékben megmutatkozott, hogy az MKP-nak még kisebb a befolyása a társadalomra, mint a többi koalíciós pártnak. Az MKP kétszeresen ellenzékben van: nemcsak a koalíció ellenében, hanem a ellenzéki partnereivel szemben is, akik szintén etnikai alapon politizálnak.
Bugár Béla visszatérésének sürgetése az MKP élére, nem is annyira a vezetőnek szól - akivel egyébként sokan már torkig voltak -, hanem annak az eszköznek, amelynek segítségével a párt visszatérhetne a kormányba - véli a szerző.
Úgy látja, kétélű dolog Bugár hívei részéről azt a látszatot kelteni, hogy a politikus visszatérése a párt élére elkerülhetetlen. Csáky sértődöttsége és hisztériája egy ponton érthető, hiszen ő csak elődje sikeres taktikáját akarta alkalmazni: úgy harcolni a magyarok érdekeiért, hogy azt a szlovákok ne tudják meg. Kijelentései az autonómiáról, a Beneą-dekrétumokról, akárcsak Bugár hasonló korábbi nyilatkozatai, csak belső használatra szóltak. Duray Mikós sem aktívabb Csáky alatt, mint volt Bugár idején.
A két helyzet közötti eltérés alapvetően az, hogy az előbb említett dolgot most már a szlovákok is tudják, és a szlovák média mindezt megírja. Egyebek között a Bugár-hívek aktív közreműködésével, akik erre a szlovák sajtó figyelmét felhívják. Bár mindez az MKP radikalizálódásának hat, mindössze arról van szó, hogy kinyílt az ablak, amelyen keresztül belátni az MKP politikájának és a kisebbségi életnek a sötétebb zugaiba is, amelyek egyébként Bugár idején is hasonlók voltak. Akkor azonban még Bugárék is el akarták titkolni mindezt.
Ha Bugárék ma abban reménykednek, hogy a hatalomba való visszatérésük után ezt az ablakot majd bezárják, s az MKP újra a rendezett és egységes párt képét fogja mutatni, valószínűleg tévednek - zárja kommentárját a Sme.
(MTI)



Bugár Bélát akarják fel- és kihasználni az MKP-vezetéséből kiszorult elégedetlenkedők Nyomtatás Email
2009.02.20.
Két évvel ezelőtt, az MKP-közgyűlése által szentesített elnökcsere alkalmával - ahogy az "vezérváltás" alkalmával lenni szokott - néhány további személy is kikerült az MKP politizálásának meghatározó személyiségei közül. Az elégedetlenkedők most a volt pártelnököt akarják kihasználni hőn áhított visszatérésük érdekében. Nyilván abban bízva, hogy Bugár Béla majd értékeli igyekezetüket.

Nem vitás, az elégedetlen társaságnak szüksége van Bugár Bélára, mivel közöttük nincs olyan személy, akinek legalább minimális népszerűsége lenne. És tulajdonképpen legitimnek is tekinthető mohó igyekezetük, mert mi tagadás, nehéz lehet hozzászokni a semmittevő, napfényben való sütkérezés utáni gyertyafényes kesergéshez.

Az ő esetük azonban legalább két dologban különbözik Bugár Béláétól. Azon kívül, hogy teljesen népszerűtlenek (legalábbis Bugár Bélához viszonyítva), ők bizony nem akartak kivonulni a politikából. Miután arra nem futja tőlük, hogy saját erejükből visszavergődjenek az MKP meghatározó személyiségei közé, egyedüli eszköz számukra meggyőzni Bugár Bélát, hogy változtassa meg azon, sokszor hangoztatott kijelentését, hogy a most folyó választási ciklust követően veszi a kalapját, és távozik a politikából.

Az elégedetlen klikk érdeke abban, hogy Bugár Béla visszatérjen, így teljesen egyértelmű. De vajon Bugár Bélának milyen érdeke fűződhet ehhez? Bár még most is népszerű, de tudja, tudhatja, ez már korántsem az, mint ahogy az volt vagy öt évvel ezelőtt. Tény, a Statisztikai Hivatal felmérése alapján még a legutóbbi, februári felmérésében is a kilencedik helyen szerepelt, de úgy, hogy két hónappal korábban mért népszerűségéből egy teljes százalékpontnyit veszített, míg ugyanebben az időintervallumban a tizenötödik Csáky Pál népszerűségi mutatója több mint kétszeresére növekedett. Vagy ha Bugár most vasárnapi tévészereplését nézzük a Markízában: a gyengécske kultuszminiszterrel szembeni vitában a nézők szavazatát tekintve kiütéses, kb. 1:4 arányú vereséget szenvedett. Attól az embertől, akit például a közelmúltban Berényi József MKP-elnökhelyettes különösebb erőfeszítés nélkül legyőzött.

Tehát a "régi dicsőség" már igencsak ingatag. Bugár Béla azonban minden bizonnyal nem az az ember, aki a dicsőséget áhítva cselekszik meg vagy éppen utasít el valamit. Remélhetőleg minden alapot nélkülözők az ahhoz hasonló vélemények, mint amilyen az egyik internetes portál olvasói hozzászólásában olvasható, miszerint: "nyílt titok hogy BB ezerrel készül a visszatérésre, a Smer támogatásával. Ha CSP marad ugyanis, akkor a panziója nem kaphatja meg hőn áhított EU-s pénzeket.. így szól az egyezség, ennyi a titok nyitja..." (bumm.sk). És mit szóljon ehhez a választópolgár? Ugyanitt olvasható: "Ez már tényleg őrület. Lett egy elnök, aki tényleg csinál is valamit a magyarság érdekében, hogy ne asszimilálódjunk, erre jön a sok idióta és kérik vissza Bélát, mert akkor a szlovákoknak nem volt annyi bajuk az MKP-val. De vegye már észre mindenki, hogy ez a párt nem a szlovákok nyugalmáért van. Elég volt már, hogy üzleti érdekek miatt az MKP nem csinál semmit az érdekünkben."

Bugár Béla személyét illetően a hamleti "Lenni, vagy nem lenni?"-kérdés úgy is hangozhat: a még mindig sokak által becsült volt pártelnök a saját maga által megjelölt úton halad, vagy haszonleső csicskások játékszerévé válik?

(O.N., Felvidék Ma)
Módosítás ( 2009.02.20. )



Béla az élre! – a Sme jegyzete Nyomtatás Email
2009.02.17.
Ezzel a Bugárral kezd egyre szórakoztatóbbá válni a dolog. Az új autómárkák marketingstratégiájára emlékeztet az egész, amikor a médiában először megjelenik az új modell kereke, majd hirtelen „eltűnik”, ezt követi egy titokban készített fénykép alapján kirobbantott és irányított botrány, hogy végezetül előttünk álljon az új gépkocsimodell – először persze lepellel letakarva – a maga teljes szépségében, miután az alkotók végül lerántják róla a leplet, írja Eva Čobejová Týľdeň című lapban.
Az újságokban már januártól tart a spekuláció: Béla visszatér? Vagy: Bugár nem zárja ki az MKP-elnöki funkcióra történő jelölését – folytatja jegyzetét Eva Čobejová.

Az ősszel még Bugár határozottan tagadta, hogy visszatérne. Még a közelmúltig is olyan embernek mutatta magát, aki a politikában eltöltött annyi év után végre rákap a vállalkozás ízére. A nagyszarvai kastély egyik tulajdonosa, ahol szociális szolgáltatásokat nyújtó ház működik, és amelynek már megvannak az első lakói is. De amikor Bugár Béla a Hospodárske noviny újságírójával saját vállalkozásáról beszélt, nem a legsikeresebb vállalkozóként tűnt fel, írja Čobejová, aki szerint inkább egy olyan ember benyomását keltette, mint akit egy vállalkozói csoport befogadott csak azért, hogy növeljék saját imázsukat. Konkrét dolgokról nem igazán tudott beszámolni, mivel – idézet következik – „minden, befektetéssel kapcsolatos dolgokat a partnerem intéz.”

Csakhogy az ősz után eljött a tél, és Bugár a Plus 7 dní lapban már a következőket mondta: „Elsőként önnek mondom, hogy erősödik a nyomás az én visszatérésemmel kapcsolatban.” Pár nappal később, a JoJ TV De Facto című műsorában még többet árult el: ”Én nem törekszem a funkcióra, mert el szeretnék menni a politikából, ugyanakkor azt látom, hogy az MKP-nak nincsenek magas preferenciái és izolálva van. Ez a pártom részéről egyfajta figyelmeztetés is az elnökség felé” – idézi fel Eva Čobejová az előző MKP-elnök televízióban elhangzott szavait.

Úgy tűnik tehát, hogy Bugár a visszatérés mellett döntött, de mindezt csak óvatosan adagolja, úgy, ahogy azt a marketing törvényei is előírják. Már most tapsolnak neki a médiák, amelyek paradox módon a szlovák politikai pártokban szükséges új arcok után kiáltanak. A magyar pártban viszont inkább a régi márkát szeretnék. Valószínűleg azért is, mert Bugár a maga habitusával és humorérzékével mindig is a médiák kedvence volt, a megfelelő partner a szórakoztató műsorokban, de a beszélgető műsorokban is.

Bugár esetleges visszatérése biztosan sokakat felvillanyozna. A mosolygós Béla ugyanis pontosan az a fajta magyar ember, akit a szlovákok többsége szívesen elfogadna szomszédként, de akár még családtagként is. A kérdés csak az, hogy mit tesznek majd a magyar nemzetiségű választók. Húsz év alatt ugyanis az MKP nem nevelt ki más vezető egyéniséget, mint a Béla-modellt.

- Týľdeň, Felvidék Ma -
Módosítás ( 2009.02.20. )



Bugár belebetegedett? Nyomtatás Email
2009.02.19.
Bélánknak köszönhetően megint van miről csámcsognia a médiának. Kimondta, amin eddig is dolgozott: vissza akar jönni. Nem dolgozni, nem húzni az igát, nem beállni a sorba, mint a többiek.


Ő az élre, csakis az élre akar visszamenni. Tündökölni, viccelődni, hülyéskedni. Számára csakis egy pozíció létezik: a legmagasabb. A többi számára elfogadhatatlan.
A jószándékú magyarok meg felkapják a fejüket. Mi van? Vállalatok mennek csődbe, százszámra bocsátják el az embereket, mindenki a jövőjéért retteg, s akkor jön ez a Béla, akinek csak egy gondja van: az, hogy a feneke alatt legyen valami elnöki szék! Toporzékol itt, mint egy elkényeztetett gyerek, aki belebetegedett abba, hogy elvették a játékát. Az emberek csodálkoznak: ez az a Bugár, akit tiszteltünk? Ez az a komoly politikus, aki most, létfontosságú választások előtt inkább szétveri a pártját, csak az ő önző igénye legyen kielégítve? Ez a szlovákiai magyarság legnagyobb problémája 2009-ben, hogy a Bugár éppen jönni vagy menni akar?

Szánalmas ez az egész. Hogy lehetne tisztelni egy olyan embert, aki elvakultságában nem veszi észre, hogy azzal, hogy az MKP új vezetése ellen fordul, nem Csákyt vagy Berényit bántja, hanem a saját pártjának esélyeit csökkenti?
Vagy éppen ez a cél? Duąan Čaplovič a januári Új Szó-interjúban és néhány televíziós vitában azt mondta, milyen jó lenne (a Smernek meg a Čaplovič-féléknek), ha Bugár vagy Simon lenne az MKP élén!

Innen fújna a szél? Még azt sem mondta el a nyilvánosságnak Bugár, miből tudott kastélyt venni. Szlovák újságoknak elpanaszolta, nem nagyon megy a vállalkozás. A Markíza élő adásában Tomanová miniszter asszonytól kért állami és EU-s támogatást a vállalkozásának, a miniszter asszony ezt a kamerák előtt meg is ígérte.
Akkor most miről van szó? Kinek az érdekeiről van szó?

Persze, szorít az idő. Az MKP-ban azt suttogják, a Smer nacionalista szárnya szeretné újra az elnöki székbe emelni Bugárt. A vállalkozó politikus kezelhető, mondogatják.Azt is suttogják azonban, hogy a Smer normálisabb szárnya éppen Csáky irányában tesz gesztusokat. Azok, akik rühellik Slotát, Mečiart. Akik nem akarnak Európában foltozott gatyában megjelenni 2010 után.

Akárhogy is van, az oktatási törvényt úgy fogadták el, hogy az MKP számára is elfogadható volt. Csáky:Bugár 1:0. A Mikolaj által szorgalmazott földrajzinév-hülyeségeket a parlament megbuktatta, smeres és ellenzéki szavazatokkal. Csáky:Bugár 2:0. Sőt, a négy SNS-es képviselő tervét is, hogy bármilyen szobrot rá lehessen erőszakolni a községekre, a parlament nagy többséggel leszavazta, kormánypárti és ellenzéki szavazatokkal. Csáky:Bugár 3:0.

Persze, ha egyelőre netán nem tudunk róla, és Bugár kastélya támogatást kapott volna, Bélánk szépített. Mondjuk: 3:1. De tényleg szépítés lenne ez?

Alacsony az MKP népszerűsége, mondja. A Focusnál, amely eddig a legpontosabban tudta mérni az MKP-t, a magyar párt a harmadik helyen van. S ha már minden kötél szakad, akkor mondjuk azt, hogy izolációban van a párt. Csak hát a magyarok számára fontos ügyekben együtt szavaz az MKP-val a Smer és az ellenzék! Ez izoláció? Dzurinda és Hruąovský csak-csak visszakótyorogtak az ellenzéki kerekasztalhoz. A Lisszaboni Szerződés megszavazása miatt az MKP-nak nincs mit szégyenkeznie.

Nincs fogás az MKP új vezetésén, ez az igazság. Messze nem tökéletesek, ezt senki nem állítja. De teszik a dolgukat, nem pedig önző módon feszültséget szítanak és csomót keresnek a kákán is. Kedves Béla, nem nekik van szégyenkezni valójuk.
De legyünk igazságosak: Bugár Bélának természetesen joga van megmérettetni magát. 2010-ben, a választások után. Addig viszont tolni kellene a szekeret. Nem Csáky, Berényi, Bárdos, Farkas szekerét, hanem a mi közös szekerünket.

Ehhez kell az emberi nagyság, Béla!

Fekete Sándor
Módosítás ( 2009.02.19. )



Béla az élre! – válasz a Sme jegyzetére Nyomtatás Email
2009.02.18.
Érdeklődéssel olvastam Eva Čobejová jegyzetét Bugár Béla úr esetleges visszatéréséről. Szlovák származása ellenére jól látja a nevezett személy jellemzőit, erényeit és hibáit.

Mint magyar nemzetiségű, az MKP állandó választópolgára, szeretnék Eva Čobejovának arra a kérdésére válaszolni, hogy mit tesz majd a magyar nemzetiségű választópolgár a vele kapcsolatos „marketinghúzásokkal” kapcsolatban. Számomra, és a környezetemben levő hasonló gondolkodásúak számára, amit most tesz, az porhintés, és újabb gesztus az őt menedzselők felé, hogy továbbra is őket fogja szolgálni. Nekünk az MKP a szent és sérthetetlen, és nem Bugár úr kamerák előtti produkciója. Az MKP pedig az itt élő magyar nemzetiségé, és nem Bugár, Simon, Mede, Fekete vagy Fehér úré!

Minden elismerésem Bugár úr erényeivel kapcsolatban, köszönet azért is, amit eddig az MKP, és a magyar közösségért tett. Mert tett, ez vitathatatlan, ezt nem veszi el tőle senki, nem is akarja. Viszont változnak az idők és benne az emberek is. Ami tegnap elég volt egy ember, vagy közösség számára, ez ma már nem elég. Új szelek fújnak Nyugat-Európa felől, s mi ennek klímájában szeretnénk élni. Elég a többségi nemzet bábáskodásából, saját sorsunkat, saját elképzeléseink szerint szeretnénk formálni. Erről van szó és nem többről. Ennek egyetlen járható útja az önkormányzatiság, minden velejáró intézménnyel. Bocsássa meg Bugár úr az őszinteségemet, de a magyar nemzetiségűek többségének elege van a „csalikalapos” bohóckodásából, amely olyan képet festett rólunk, mint Gárdonyi Géza Gőre Gábor figurája a 19. század szlovákjairól. Gárdonyi Géza, műve megjelenése után rádöbbent, hogy a megszületett mű, minden jópofasága mellett, a szlovák nemzetre nézve sértő. Gyorsan megtagadta és megtiltotta minden további kiadását. (Én is csak véletlenül bukkantam rá az eredeti kiadásra, egy budapesti antikváriumban.)

Engem soha nem szórakoztatott Bugár úr jópofáskodása a TV- képernyők előtt, nem tudtam rajta nevetni, mert tudtam, hogy másnap a szlovák kollégáktól, mit fogok eltűrni. Hogy fognak velem szórakozni, az Ön magyaros akcentusát utánozva: „Ten tvoj maďarský ąaąo bol zlatý.“ (Ez a te magyar bohócod megint aranyos volt.). Bugár úr, kérdem én, eszébe jutott-e valaha is, hogy hány szlovák környezetben dolgozó magyar nemzetiségű embernek keserítette meg az életét nap, mint nap? Akik, Önnel ellentétben, akcentus nélkül beszélik a szlovák nyelvet, és nem jópofáskodással jutottak abba a pozícióba, amiben vannak. Akik több száz más nemzetiségű munkatársuk munkáját irányítják, és mutatnak jó példát erkölcsiségből, tudásból, nyelvismeretből és hazaszeretetből. Sok más politikussal szemben, ők tisztában vannak vele, hogy csak ennek birtokában érvényesülhetnek és követelhetnek gyermekeiknek magyar tannyelvű iskolát, könyvet és lelki szükségleteinknek megfelelő magyar kultúrát. Mikor követi meg Ön ezeket az embereket? Mikor mondja azt a Markíza TV kabarészerzőinek, hogy elég volt uraim, több tisztességet velem és a magyar nemzetiséggel szemben. Elég volt a szlovákiai magyar Gőre Gábor csalikalapos figurájából!

Bugár úr, Önnel kapcsolatban nemcsak ez nyomja a szívemet. Nem mindenki nyelvtehetség. Én leginkább a politikai bölcsességét és a „tökösségét” (elnézést a kifejezésért) hiányolom. Egy politikai vitaműsorban „viccelődni”, akkor szokott egy ember, ha kifogytak az érvei, és alulmaradt partnerével szemben. A másik eset, ha berezelt, vagy kisebbségi komplexusai vannak. Az ilyen hátránnyal rendelkező emberek nem lehetnek vezető pozícióban. A gazdasági életben ez lehetetlen. Ma az MKP sem engedheti meg magának ezt. Tragédia lenne számára. Mert berezelés nélkül ki kell mondani, hogy a magyar-szlovák kapcsolatokban addig gyökeres változás nem lesz, amíg az önrendelkezés valamilyen, a közösség által elfogadott formáját a többség nem garantálja számára. Elfogadhatatlan, hogy ma rólunk nélkülünk döntenek. Ebben a kiélezet helyzetben, a magyar – szlovák kérdés gyakori téma a cégen belül is. Naponta mondom a szlovák kollégáknak: jó volna, ha értenétek is azt, amit a Csáky mond, a ti érdeketekben mondja. Kulturális és iskolai önkormányzatiság nélkül félmillió embert szorítotok a falhoz, akiket az asszimilálódás fenyeget. Ismerve a magyar mentalitást, ebből olyan balhé lehet, mint Budapesten a MTV októberi ostroma.

Évtizedek óta élek szlovák környezetben. Ismerem a szlovák kollégák mentalitását is. Tényleg, a két nemzet nagyon közel áll egymáshoz, közelebb állnak ők hozzánk, mit a nyelvrokon csehekhez. Van közös, több mint ezeréves múltunk, csak meg kell keresnünk a jövőhöz vezető utat. Most jött el az idő, hogy ezekről, a dolgokról nyíltan, tabuk nélkül beszéljünk, és asztalhoz üljünk. Maguktól nem fogják azt mondani, hogy itt van, nesze nektek az önkormányzatiság. Kemény tárgyalásokon kell megértetni velük, hogy mi nem akarunk elszakadni tőlük. Elsősorban az ő érdekük, hogy Szlovákia egysége, szuverenitása, anyagi és erkölcsi gyarapodása ne törjön meg. Van példa, hogy egy többnemzetiségű állam évszázadok óta belső és külső forrongás nélkül, békében és jólétben él. Például Svájc.

Bugár úr, a fentieket figyelembe véve, én Csáky Pál úr, és „csikó-csapatában” látom a jövőt. A fiatalok közt is van néhány, aki még a félelemtől néha bevizel, de ez gyerekkori betegség. Gyógyítható. Ha nem tud velük együtt dolgozni, az sem baj. A munkahelyen is előfordul, mi itt elválunk egymástól békésen. Arra is van példa, hogy vezető kolléga kottyant ki titkokat, az igazgatói értekezleten hallott bizalmas információkból. Másnap vagy ő adja be a felmondását, vagy én adom a kezébe. Ez így természetes. Az viszont nem természetes, amit Ön és Simon úr hónapok óta az MKP ellen tesz, mert Csáky úrral a pártot is bántják. Azért az utókor kemény ítéletet mond majd Önök felett. Ezt, az unokáik is szégyelleni fogják.

Kérem, ne forduljon vissza arról az útról, amelyen már elindult. A hiedelem szerint ez balszerencsét hoz. Hagyja békén az új vezetést, ők is menjenek a megkezdett úton. A magyar közösség többsége,- higgye el, nem véletlenül döntött úgy, ahogy döntött. Ráadásul Csáky úr és csapata, már tudja, merre kell, Nyugat-Európába menni! Ne lassítsa a kocsit.


(Felvidék Ma, Tóth Tibor, mérnök)




Mi lesz veled MKP: Tisztújítás vagy további konfliktusok és bomlás?
2009, február 20 - 19:50
Nyílt titok, hogy a Magyar Koalíció Pártjában belső konfliktusok vannak, amelyek azóta rezonálnak meglehetősen intenzíven, amióta Simon Zsolt szembe került az országos elnökkel, Csáky Pállal, számon kérve rajta, hogy sorozatosan nem mond igazat és nem képes összetartani a pártot. A Csáky kontra Simon ügy minapi fejleménye, nevezetesen, hogy Csáky feljelentése nyomán az országos etikai bizottság felfüggesztette Simon párttagsági jogait csak tovább fokozta a viszályt, olyannyira, hogy egyre többen mondják ki, akár a napi sajtóban is (lásd a Sme napilap pénteki számát), hogy Bugár Béla vezetése alatt sokkal konszolidáltabb volt a párt, tehát komolyan mérlegelendő akár egy időközi tisztújítás is a párt élén. Az alábbiakban szűkebb pátriájukban közmegbecsülésnek örvendő MKP-vezetők, párttagok mondják el véleményüket a kialakult helyzetről.
Foto: SITA
Nos, most akkor, ki mondja meg, merre van az arra?
Foto: SITA

Jakab Elemér, járási elnök – Nagymihályi járás:

Véleményem szerint Csáky Pál elnökké választásától fogva komoly problémák vannak a pártban, mind az országos politikai, mind pedig a párton belüli személyes viták miatt. Ezt a véleményemet számtalanszor elmondtam nyíltan magának Csákynak és persze az MKP fórumain is. Ezzel az állasponttal ráadásul nem vagyok magam. Azon kívül, hogy Simon Zsolttal alattomosan elbántak, most az dühít legjobban, hogy járási elnökségünk álláspontja ellenére Csáky fölmondott járási titkárunknak, Mede Istvánnak. Akinek a munkájával, hangsúlyozom, elégedettek voltunk. Csáky viszont kijelentette, hogy ezt a munkát nullának tartja. Szerintem pedig, s ezt közöltem is vele, az ő munkája a nulla, sőt mínuszba megy. Mindent összevetve, úgy gondolom, hogy ideje lenne befejezni a hazudozást, a pártalapszabály folyamatos megszegését, Duray semmittevését. Ezt a véleményemet az Országos Tanács márciusi ülésén sem fogom elhallgatni, mert szétesőben a párt.

Gódány László, Egyházkarcsa polgármestere – Dunaszerdahelyi járás:

Kár lenne tagadni, hogy a lakosság körében is egyre komolyabb nyugtalanságot vált ki, ami az MKP vezetésében történik. Az emberek nem jó szemmel nézik a folyamatos konfliktusokat, egyre többen emlegetik, Bugár Bélának kellene visszatérnie, hogy mentse a menthetőt.

Domsitz Károly, Somorja polgármestere – Dunaszerdahelyi járás:

Az én véleményem közismert a párton belül. A dolgok nem úgy mennek, ahogyan kellene. Csáky nem képes összetartani a pártot, ráadásul Duray tevékenységével kapcsolatosan sem képes egyértelműen állást foglalni, s magam is tapasztalom, hogy egyre többször vetődik föl Bugár Béla esetleges visszatérésének szükségessége.

Agócs József, Fülek polgármestere:

Én a város polgármestereként soha nem az MKP-ból éltem, de tudom, hogy fontos a párt és minden egyes magyar ember. Simon Zsoltot, aki miniszterként és magyarként is helytállt amióta ismerem, inkább meg kellene becsüli, minthogy bárki is megpróbálja kiközösíteni őt. Én az örökös nagypolitikai konfliktusoknak sem vagyok híve, hiszen magyarként nincsen problémám sehol, Besztercebányán sem, ahol a várossal kapcsolatos ügyeket is el tudtam intézni mindig.

Máté Ferenc, Kálosa polgármestere – Rimaszombati járás:

A pártban mindenki tudja, hogy Bugár Bélával sem volt felhőtlen a viszonyom, tehát senki nem vádolhat elfogultsággal, ha az MKP-ban eddig történtek következményeként kijelentem, hogy Bugár jobb és eredményesebb elnöke volt a pártnak. Mindenképpen tisztújátásra van hát szükség, s nekem mindegy ki kerül ki győztesen. Legfeljebb, ha Csáky megmarad, én és sokan, akik ugyanígy gondolkodnak, elmegyünk…

Angyal Béla, a Közbeszerzési hivatal vezetője, az MKP országos elnökségi tagja:

Véleményem egyértelmű, Bugár Béla vezetése alatt sokkal jobb kondíciókban volt a párt. A belső viszonyokat tekintve és természetesen a koalíciós pontenciál szempontjából is.

Berényi József, parlamenti képviselő, az MKP elnökhelyettese – Galántai járás:

Személy szerint nem tapasztalom, hogy sokan követelnének személyi változásokat. Választások előtt állunk, szerintem a felkészüléssel kellene törődnünk.

Gál Gábor, parlamenti képviselő:

Semmilyen okát nem látom annak, hogy Simon Zsolt párttagsági jogait föl kellet volna függeszteni. Ez komoly hiba volt.

Bárdos Gyula, az MKP parlamenti frakciójának vezetője:

Kár tagadni, hogy egyre több az elégedetlenkedő a pártban, én azonban nem helyeselném az EP választások előtti tisztújítást. Ellenben, ha gyengén szerepelünk ezeken a választásokon, az sok mindent, akár a vezetésbeli személycserék kérdését is megválaszolhatja.

-para-



Sme: aláírásgyűjtés az MKP-ban Csáky Pál leváltására
2009, február 20 - 10:48
Aláírásgyűjtés indult a szlovákiai Magyar Koalíció Pártjában Csáky Pál elnök leváltására - derül ki a Sme című szlovák lap pénteki összeállításából.
Foto: SITA
Csáky, Bugár és Bárdos anno
Foto: SITA

Az újság úgy tudja: az MKP rimaszombati járási szervezetében 25-en írták alá azt a petíciót, amely Bugár Béla visszatérését követeli az MKP élére. Hasonló petíció készül a Galántai járásban, s a Tőketerebesi és a Nagymihályi járásban is beszédtéma lett ez. Mede Vencel, a párt pozsonyi területi választmányának elnöke jelezte, hogy a májusi pártkongresszuson javasolni akarja Csáky leváltását.

Bárdos Gyula alelnök szerint tagadhatatlan, hogy a párt élén történt vezetőcsere következtében elégedetlenség is ütötte fel a fejét. Az MKP-nak szerinte most a inkább az EP-választásra kellene összpontosítania.

Az elégedetlenkedők színrelépésével megindult a Csáky-párti ellenpropaganda is, Bugár Bélát támadó, az MKP jelenlegi vezetését pártoló „olvasói“ impressziók formájában, azon a szlovákiai magyar internetes portálon, amely köztudottan Dury Miklós szócsöve.

mti/para

fórum:

Ez a petíciózás annyira beteg, mint maga a párt.
kartel, 2009, február 21 - 12:01

A párttagság saját kórlapja. Egy pártnak alapszabálya van, az pedig szerintem a tagságra nézve kötelező. Petícióról az MKP alapszabálya nem tud. Rendkívüli kongresszus összehívásáról, és rendkívüli tisztújításról pedig tud. Az elnököt a kongresszus választja.

A 27. § 5. bekezdése így ír:

Az Országos Kongresszus kétévente legalább egyszer ülésezik. Rendkívüli kongresszus az Országos Tanács vagy az összes járási konferencia legalább egyharmadának indítványára hívható össze. A rendkívüli kongresszust attól a naptól számított három hónapon belül kell összehívni, amikor az indítványt az Országos Elnökség megkapta.

Tehát a járási konferenciák tegyék dolgukat, mert addig csak tényleg pár elégedetlen ember keveri a szart, és rontja kedvünket meg főleg a bizalmunkat. Nem olvassa a párttagság a saját alapszabályát? Az idén rendes kongresszus lesz. Tehát nem kell összehívni a rendkívülit. A kongresszust járási konferenciák előzik majd meg. Elégedetlenek mi kell még? Nem petíció írás, hanem rendesen előkészített járási konferenciák.

Petíciót majd mi fogunk írni, felvidéki magyarok. Arról fog szólni, hogy végre ránk is gondoljanak. Ez vonatkozik az egész MKP bagázsra.

* A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges

ha már petéciózni akar
lala, 2009, február 21 - 14:27
ha már petíciózni akar valaki, akkor sokkal értelmesebb célok is volnának pl. : petíció a teljeskörű önrendelkezésért, szabad független iskolaügyért, a magyar nemzetrész társnemzetté emeléséért, magyar nyelv azonos rangú hivatalossá tételéért az egész ország területén, Slota és a hozzá hasonlók büntetőjogi felelősségre vonásáért rasszizmus, fajgyűlölet keltéséért, szításáért, a tunelozások vétkeseinek megbüntetéséért, az igazságtalan anmesztiák eltörléséért, a végtelenségig húzódó jogi procedúrák lerövidítéséért, a benesi dekrétumok eltörléséért, és a károsultjaik kárpótlásáért, a független magyar média létrehozásáért. Ez mind sokkal fontosabb lenne.

* A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges





Molnár Gyula: Ha Csáky marad, a párt szakad!
2009, február 9 - 18:33
A Magyar Koalíció Pártja elnökségének címzett, az elnököt, Csáky Pált bíráló nyilatkozattal reagált Tajti község (Rimaszombati járás) pártalapszervezetének 25 tagja az aktuális pártbeli viszonyokra.

A nyilatkozat, amelyet az MKP-alapszervezet pénteki évzáró tagsági ülésén fogadtak el, kinyilvánítja a tagok pártvezetéssel szemben felmerült aggályait, félelmeit és elégedetlenségét, s aláírói kijelentik, messzemenően nem értenek egyet a párt jelenlegi vezetése utóbbi időben eszközölt megnyilvánulásaival, döntéseivel.

A központi etikai bizottság Simon Zsolttal szemben meghozott múlt heti döntésére utalva, amely szerint felfüggesztették Simon párttagsági jogait, kijelentetik: „nem tartjuk elfogadhatónak, hogy a pártban a választó polgárokért végzett lelkiismeretes munkát a párt jelenlegi vezetése az őt bíráló megnyilvánulások miatt a tagsági jogok korlátozásával értékeli“.

A nyilatkozatban továbbá leszögezik: „úgy érezzük, a pártvezetés nem a párt integrációjára, hanem a tagság szétzilálására törekszik. Az idei, fontos választások évében Csáky Pál korábbi ígéreteivel ellentétben máig nincs érvényes, a párt legfelsőbb szerve, a kongresszus által elfogadott, a választópolgárt megszólítani képes programja. Megengedhetetlennek tartjuk, hogy Csáky Pál hiteltelenné tette az MKP-t. Aggodalmunkat fejezzük ki a párt népszerűségének a nagymértékű csökkenése miatt, ami a parlamentbe való jutást veszélyezteti“ – így a szóban forgó nyilatkozat, amelynek záróakkordjaként felszólítják Bugár Bélát, értékelje át a politikai életből való visszavonulásáról szóló kijelentését és térjen vissza a párt élére.

A nyilatkozat egyik kezdeményezője Molnár Gyula, a község MKP színeiben megválasztott polgármestere a Paraméternek elmondta, rendkívül elszomorítónak tartja, hogy ide jutott a jelenlegi pártvezetés: „Meggyőződésem, hogy nekünk, polgármestereknek, egyszerű pártagoknak kell kezünkbe vennünk a dolgokat, amíg visszafordíthatatlan szakadásnak nem indul a párt, amely küldetése szerint a szlovákiai magyarok érdekvédelmére hivatott, nem pedig öncélú hatalmaskodásra és nem szabad az őszinte megnyilvánulások megtorlásának eszközévé tenni sem. Meggyőződésem, ha Csáky marad, a párt szakad – így Molnár.

-para-




További alapszervezeti tagok fordultak szembe Csákyékkal
2009, február 11 - 19:42
NYÍRÁGÓ – Csáky Pált és Magyar Koalícó Pártjának aktuális központi vezetését bíráló nyilatkozatot juttatott el szerkesztőségünkbe Fekete Zoltán, a Zselíz környéki községek MKP-alapszervezeteinek nevében.
Foto: SITA
Mintha nem értené, mi a pálya...
Foto: SITA

A levelet, amely a hétfőn nyilvánosságra hozott tajti község (Rimaszombati járás) pártalapszervezetének állásfoglalásához hasonlóan az MKP-beli viszonyokat bírálja - különös tekintettel Simon Zsolt paralementi képviselő tagsági jogainak etikai bizottság általi felfüggesztésére - több mint száz MKP-tag és választó látta el kézjegyével. A levél tartalmát, annak kísérőszövegével együtt, az alábbiakban teljes egészében közzétesszük.

„A Magyar Koalíció Pártja tagjaként mély megdöbbenéssel vettem tudomásul a hírt, hogy Simon Zsoltot az MKP Országos Etikai Bizottsága tagsági jogaiban kívánja korlátozni. Amikor 2008-ban az MKP Országos Elnöke alapszabályellenesen fordult az MKP OEB-hoz, több MKP-s társammal egy nyílt levelet fogalmaztunk meg és írtunk alá több mint százan. A Nyílt levél tartalma a következő:

Nyílt levél az MKP Országos Elnökségéhez

Úgy érezzük, hogy az elmúlt időszak eseményei után jogunk van választ kapni pár alapvető kérdésre és nyilvános véleményt formálni.

A kérdések:

1. Ki mondott igazat a SMER-MKP találkozót illetően? Csáky, aki tagadta, vagy Bugár és Berényi, akik megerősítették?

2. Átadott-e Csáky Pál Robert Ficónak olyan kérvényt, amelyben egymillió koronás segélyt kér a könyvét kiadó Madách-Posonium számára? Ki mondott igazat a nyilvánosság előtt? Bugár, vagy Csáky? Miért nem nyilatkozott erről Berényi, illetve most mit mond?

Felhívjuk az Országos Elnökség figyelmét, hogy nyilvános véleménynyilvánításért való kizárás vagy azzal való fenyegetés elfogadhatatlan számunkra. Ilyen folyamat egyeduralomhoz, a párt megosztásához vezethet, ez pedig a párt gyengülését rombolását eredményezi.

Ezt a nyílt levelet akkor nem hoztuk nyilvánosságra, sőt az érintetteknek sem küldtük meg, bízva az Elnök úr, Csáky Pál józanságában és igazságérzetében. Sajnos tévedtünk. Úgy gondoljuk, a nyílt levélben felvetett kérdések továbbra is aktuálisak. Ezért fordulunk a sajtó nyilvánosságához, bízva abban, hogy az igazság kiderül.

A nyílt levelet az eredeti aláírásokkal a mai napon elküldtük az MKP Országos Elnökségéhez.

Nyírágó, 2009. 02. 11.

Tisztelettel

Fekete Zoltán“
parameter
http://www.parameter.sk/rovat/regio/2009/02/11/tovabbi-alapszervezeti-tagok-fordultak-szembe-csakyekkal



CSÁKY FEJÉT KÖVETELIK AZ MKP-BAN? 2009. 02. 20.
Nyomtatás

Az MKP vezető pozíciójáért folytatott harc élesedik, írja a SME. A lapi információi szerint Csáky Pál elleni petíciók bukkantak fel. Mede Vencel a pártelnök egyik legfőbb kritikusa, az MKP pozsonyi elnöke a pártgyűlésen javasolni akarja, hogy váltsák le Csákyt.

Néhány nappal ezelőtt a rimaszombati járásbeli Tajtiban bukkant fel egy petíció, melyet 25 MKP-s írt alá. A petíció címe Csáky vagy pártegység, az aláírók Bugár Béla volt elnök visszatérését is követelik.

Mede szerint minden járás meggondolja, csatlakozik-e valamelyik petícióhoz. „Bár a petíciók más-más stílusban íródnak, mindegyik azon alapul majd, hogy Bugár úr térjen vissza az elnöki székbe“ – jelentette ki Mede. Szerinte a pozsonyi kerületi szervezet néhány tagja azt fontolgatja, csatlakozzon-e egy már létező petícióhoz, vagy indítson saját aláírásgyűjtést.

Az MKP közgyűlést tart majd, Csáky szerint május 16-án – mégy az európai parlamenti választások előtt. Kérdéses azonban, tényleg ebben az időpontban tartják majd meg a közgyűlést. Mede a javasolni fogja Csáky leváltását. „Ha senki más nem teszi meg, akkor én fogom megtenni“ – jelentette ki, szerinte Csáky egyetlen lehetséges alternatívája a pártelnöki székben a volt vezető, Bogár Béla. Mede azt állítja, valószínűleg még ezen a közgyűlésen tárgyalni fognak a vezetőség cseréjéről, bár nem szívesen tenné meg a javaslatot az EP-választások előtt.

A SME információi szerint a Galántai járásban készül egy másik petíció Bugár visszatéréséért. A Tőketerebesi és Nagymihályi járásban is egyre többen beszélnek a lehetséges vezetőcseréről. „Az alapszervezetek, a tagok, de az MKP választói is elégedetlenek a jelenlegi vezetéssel. Sokan nem is rejtik ezt véka alál“ – mondja Simon Zsolt, Csáky kritikusa.

„Ez a nyomás arról szól, hogy az elnök és a vezetés hibákat csinál“ – gondolja Bugár. Azt mondja, bár érzi a visszatérésére irányuló nyomást, még nem került a dolog olyan mederbe, hogy Csáky ellen jelöltesse magát. Nem akar olyan spekulációba bonyolódni, hogy mit tenne, ha a közgyűlésen valaki javasolná őt.

Az MKP elnöke, Csáky Pál nem gondolja, hogy nagyobb elégedetlenségi hullám indult volna el személyével kapcsolatban. A petíciókat és a bírálatokat néhány járás helyi érdekeivel magyarázza. Mede elégedetlensége szerinte a Pozsonyi kerület regionális kolaíciójához való hozzáállásból adódik.

Bárdos Gyula, a párt alelnöke szerint nyilvánvaló, hogy a vezetőségben történt változások után felbukkantak elégedetlenkedők is. „Ez érezhető és látható. Most azonban az EP-választásokra kell koncentrálnunk“ – mondja. Szerinte a választások eredménye befolyásolja majd a történéseket az MKP-ban. Ha a párt elvesztené egyik EP-mandátumát a kettőből, biztosan elkezdéodnének a viták az esetleges tisztújításról.

Az első Csáky-ellenes petíció tavaly a Lévai járásban bukkant fel. A nyilvánosság elé csak most került. 110 tag írta alá, azt követelték a pártelnöktől, magyarázza meg a Lisszaboni szerződés elfogadásával kapcsolatos homályos részleteket, találkozott-e a Smer vezetőivel, kért-e Robert Fico kormányfőtől támogatást a Madách Posonium számára, mely könyvet adott ki a pártelnöknek.

bumm/SME



z MKP köszöni, jól van
2009.02.21.
A pénteki sajtóban a Magyar Koalíció Pártján belüli bizonyos aktivitásokról szóló megalapozatlan hírek kerültek napvilágra. Az MKP központi irodája megállapította, hogy ezek a hírek megalapozatlanok, az MKP-n belül semmilyen komolyabb, elnökcserére irányuló kezdeményezés nem létezik.

"Úgy tűnik, ugyanaz az 5 személy megpróbálja megismételni a 2008-as forgatókönyvet: olyan hatást kelteni a köztársaságielnök-választások és az európai parlamenti választások előtt, hogy az MKP-n belül összeütközés van. Az igazság azonban az, hogy Mede Vencel december elején az MKP Országos Tanácsának ülésén javaslatot tett ugyan a Csáky Pál elnöki tevékenységéről szóló vita megnyitására, ez a javaslat azonban a testület 94 tagja közül csak egyetlen támogató szavazatot kapott. Igaz, hogy a lévai járásból érkezett az MKP központi irodájába egy 10 hónappal ezelőtt íródott levél, miközben a levél kezdeményezői a Nyitra Megyei Önkormányzat volt képviselői, akiknek elsősorban a lévai és zselízi korházak szerencsétlen transzformációjában betöltött szerepükről kellene beszámolniuk megyéjük polgárainak. Információink vannak arról is, hogy a Rimaszombati járás két településének vannak olyan polgárai, akik elégedetlenek az MKP vezetésével, járásuk parlamenti és kerületi képviselőinek munkájával, mivel a járás szociális helyzete romlik.

Az MKP ezért a SME 2009. február 20-ai számában megjelent cikket félrevezetőnek tartja, amelynek célja a tavalyi receptnek megfelelően egy álvita indítása volt az MKP-n belüli viszonyokról. Az MKP politikusai ennél az oknál fogva nem fognak bekapcsolódni ezekbe a felesleges mediális játékokba" - olvasható az MKP sajtóközleményében.

(www.mkp.sk, Felvidék Ma)



Kukac fórum:

vencel
2009. Február 11. Szerda, 23:37



törzskukac
törzskukac



Hozzászólás témája: Hozzászólás, az előzmény idézésével
OK..

CSP kert penzt a kiadonak. Taktikai hiba volt.

90.000 skk val tamogatta a kultuszminiszterium a konyvenek a kiadasat a madachposoniumon keresztul. ennek a cegnek kerte a penzt

Vagy valamit mondott majd visszaszivta, vagy semmit sem mondott.

A kultuszminiszteriumi penzoszto bizottsagban 3 az STB vel egyuttmukodo szemelyt turt meg.

kongresszusi hatarozatott nem tartatott be a SPF vel kapcsolatos kinyevezes soran. (a vagyonalap eseteben sem, es az egeszsegugyi ellenorzo blablaval kapcsolatban sem)

keszitetett egy strategiai anyagot,majd egyeztetes nelkul. nyilvanossagra hozatta.

hazudik.

a szuk vezetesevel az ifjusziveket a kompromisszimok oltaran majd fel aldozta.

csokkeno preferenciak

adhoc velemenynyilvanitas.

nyilvanossagra akarta hozatni... a benesi korszak karvallotainak nevjegyzeket, ha sikerult a restituciojuk

az elnoksegenek a javaslata az EU s listaval kapcsolatban megbukott.

kampanyfonoknek Bauer Edietet tetette meg.. aki erdekutkozetben van, mivel az egyik a jeloltek kozul.

arogans

a partpenz.. bratyizos partpropagandara van forditva/

lassubb emberekkel veteti magat korbe.

nem jar helyiszervezeti gyulesekre.

nem szimpatikus..



stb
Hozzászólások: 1393
Felhasználó profiljának megtekintése Privát üzenet küldése Email küldése

http://www.kukac.sk/portal/modules.php?name=Forums&file=viewtopic&t=64&postdays=0&postorder=asc&start=1020



BUGÁR BÉLÁT VISSZA!? DE MIÉRT?

2009. 02. 24.

Bugár Béla és a mögötte állók az új évben beindították a rakétákat és kihasználva jó sajtókapcsolataikat, csepegtetik-lebegtetik a régi pártelnök visszatérésének képét. Az elhangzó érvek szerint azért kell Bugárnak visszatérni, mert az MKP támogatottsága csökkent, Csáky rossz vezető, és nem alkalmas arra, hogy 2010-ben koalícióra léphessen a Smerrel (vagy esetleg másokkal). Röhejes érvek.

Az elején leszögezem, én magam is többet vártam Csákytól. Igaz, nem volt könnyű dolga, mivel rögtön megválasztása után nekirontott a szlovákiai magyar sajtó nagyobb része és teregette a létező és nem létező szennyest. Kérdés, egyes újságírók és a mögöttük állók miért nem tették ugyanezt Bugár idejében, hisz' disznóság akadt akkor is.

Csákynál el tudok képzelni jobb pártelnököt, de őt nem Bugár Bélának hívják.

Úgy látszik, mindenki elfelejtette, mit is ért el Bugár vezetése alatt a magyar párt úgy, hogy 8 évig kormányzott: egy magyar egyetemet. Ennyi. Egy magyar egyetemet, amelyet a megszűnés szélére sodort az új nemzeti-szociális kormány. Ezenkívül csak ad-hoc jelleggel nyomták a pénzt a déli régióba, semmilyen törvényben lefektetett garanciát nem tudtak keresztül verni arra vonatkozólag, hogy ne lehessen egy tollvonással elzárni a magyar kultúrára, oktatásra szánt pénzcsapokat.

Bugár volt a pártelnök akkor is, amikor a Smer Slotát és Mečiart választotta koalíciós partnerül. Nem, nem a szlovákok által állítólag nagyon kedvelt Bugárt és pártját, hanem a zsigerileg soviniszta Slota vezette alakulatot, és az sem számított, hogy ez Európának nem tetszik. Tehát Bugár egyszer már megbukott kormányalakítási tárgyalásból, Csáky még nem kapott erre lehetőséget. Bár ez az egész kérdés egy merő hülyeség, hiszen – ahogy a Fico-Slota-Mečiar trió is mutatja – a kormányalakítás egyáltalán nem erkölcsi kérdés, hanem elsősorban parlamenti matematika függvénye. Ha úgy alakul, tökmindegy, hogy Csáky, Bugár vagy mondjuk Berényi vezeti majd 2010-ben az MKP-t, ha a matematika és egyéb érdekek úgy kívánják, kormánytag lesz a párt.

Elérkeztünk a legtöbbet hangoztatott érvhez, az MKP támogatottságának kérdéséhez. Az bizony – a felmérések szerint – csökkent. Kérdés az, hogy miért? Ha Bugár vezetné a pártot ugyan mi lenne jobb? Mikolaj nem intézett volna támadást a magyar anyanyelvi oktatás ellen? Slota nem gyalázná a magyarokat, helyette Bugárnak udvarolna? Gaąparovič pedig azt mondaná, hogy Szlovákiában 800 ezer magyar van, mivel sokan szlováknak vallják magukat? (Mondjuk ez szerintem közelebb áll az igazsághoz, mint Gaspó eredeti kijelentése) Jobb lenne magyarnak lenni Szlovákiában? Nem próbálkoznának megfélemlítéssel? Bélára nem sütötték volna rá a radikális jelzőt?

Nagyjából minden ugyanígy történt volna akkor is, ha Béla áll a párt élén az elmúlt két évben. Egyetlen dolog miatt képzelhető el, hogy az MKP egy hajszállal népszerűbb maradt volna: talán az MKP-n belüli csoportok nem kezdtek volna a sajtónyilvánosság előtt szarral dobálózni, vagy talán nem ilyen vehemensen. (Lehet, hogy akkor a Bugár-ellenesek folyamodtak volna médiakampányhoz, és az MKP ugyanígy elvesztette volna jó hírnevét. Bár Béla valószínűleg keményebben lecsapott volna a bírálókra, és egy Simonhoz hasonló rebellis már régen kint lenne a pártból. És senki nem jött volna itt alapszabállyal, meg hasonló "botorságokkal".)

Egyetértek Peter Morvayval, aki azt mondja, a Bugár-hívek tévednek, amikor azt gondolják, emberük visszatérése után beszüntetik a piszkos ügyek sajtóban való szivárogtatását, és ugyanúgy eltitkolnak majd minden visszásságot mint a korábbi Bugár-éra alatt. A bili kiborult, a folt látszódni fog, és más is borít majd bilit, ha érdeke úgy kívánja.

Azt sem értem, mitől lenne Bugár koalícióképesebb, mint Csáky? Két szép szeme a politikában semmit nem ér. Ott valamit adni kell, csereakció folyik. Mit ígérhet Béla 2010-ben? Soha többet nem hozzuk fel a Beneą-dekrétumokat? Az autonómia szót többé ki sem ejtjük szánkon? A csúnya, rossz Durayt hamar kizsuppoljuk? Megelégszünk a legkevésbé fajsúlyos minisztériumokkal? Ha koalíciós szerződés aláírására kerül a sor, valamit talán - sajnos - be kell áldozni, de ezt éppúgy tudja Bugár és Csáky is, mint bármely másik politikus az MKP csúcsvezetésében. (És igen, amondó vagyok, hogy inkább beáldozni valamit, mint újabb 4 évig ellenzékben lenni. Mivel 8 év alatt semmi garanciát nem sikerült elfogadtatni, újabb kormánytagság kell ahhoz, hogy törvényi garanciák legyenek legalább a kultúra és oktatás terén. Ez most fontosabb az elveknél, a jelenlegi kormány megmutatta.)

Azt is furcsállom, hogy miért most indult be a Bugár come back kampány. Nem az MKP támogatottsága miatt, hiszen az időről időre zuhan egyet, majd visszakúszik kicsit, egy éve voltak már drámaibb százalékok is. Igazán nem akarok gazdasági lobbizni, még panziózni sem, mindenesetre nem bánnám, ha valaki kiokosítana és elárulná, miért most?

Csáky ugyanis egyelőre semmilyen égbekiáltó hülyeséget nem követett el, főleg olyat nem, amiért valóban elkerülhetetlen lenne leváltása.

Azért azon sem árt elgondolkozni, milyen hatása lenne az MKP belső viszonyaira annak, ha Csákyt megpuccsolnák, azaz rendkívüli tisztújító kongresszuson Bugárra cserélnék. Ez azt sugallná a mindenkori megválasztott pártelnöknek: hohohó, jobb lesz mindjárt az elején kinyírni az ellenfeleimet, kizárni a pártból kritikusaimat, nehogy a végén itt idő előtt pattogjanak valamiféle elnökcserével. (Egyébként hasolóan cselekedett a "nagy demokratikus" Dzurinda is, durván, alapszabályt felrúgva leszámolt bírálóival, mégsem ütötte a sajtó jobban, mint a jelenlegi MKP-elnököt, aki eddig egyetlen ellenlábasát sem távolította el.)

Lehet beszélni arról, hogy ki lenne alkalmasabb Csákynál. De csak nosztalgiából (mely valójában a kormánytagság és az ezzel járó nyugalom és folyó pénzcsapok után érzett nosztalgia) és a visszavágás győzedelmes érzése miatt visszahozni egy régi embert - aki em volt sikerkovács, de elvégezte a munkáját -, egészen értelmetlen dolog, amely a szlovákiai magyarok számára semmi pluszt nem hozna. El tudom képzelni, eleinte sokan azt mondanák, hurrá, Béla visszajött, ez a mi humoros, mosolygós, lezser fiunk, most aztán minden jó lesz, fasza lesz. Pedig ettől még nem lesz fasza, az MKP ellenzékben van, ennyi. És ettől még kormánytag sem lesz, bár egy kis csoport biztosan elélvez majd az örömtől.

Ha az ideális pártelnökről beszélünk, tényleg csak Bugár lenne a válasz? Mondana valaki egy valódi észérvet amelett, miért újra ő?

- csaba ádám bumm.sk



HÍREK
Felvidéki magyar térkép
- 2009.05.20.





Magyar élettér autóatlasz
- 2009.05.20.





Történelmi emlékesztető
- 2009.05.19.

Felvidék
Honföldünk


Nemzeti dal
- 2009.03.14.

LINK KLIKK: Esküszünk,
hogy rabok tovább
nem leszünk


Utassy József gondolata
- 2009.03.15.

Én szemfedőlapod lerántom:
Kelj föl és járj, Petőfi Sándor!
Zúg Március, záporos fény ver,
Suhog a zászlós tűz a vérben.
Hüvelyét veszti, brong a kardlap:
Úgy kel föl, mint forradalmad!
Szedd össze csontjaid, barátom:
Lopnak a bőség kosarából,
A jognak asztalánál lopnak,
Népek nevében! S te halott vagy?!
Holnap a szellem napvilágát
Roppantják ránk a hétszer gyávák.
Talpra Petőfi! Sírodat rázom:
Szólj még egyszer a Szabadságról!


A Szent Korona Őrzője
- 2009.03.11.

A Szent Korona Őrzőjének Eskü alatt tett Nyilatkozata.



Új menü
- 2009.02.27.


- Autonómia hírek máshonnan
- Mi az autonómia?
- Az autonómia kivívásának a formái
- Decentralizált autonómia
- A kisebbségi autonómia (működő
modellek, magyar elképzelések)

- Az autonómia és az új világrend
- Felvikéki hírek
- Preambulum
- Aláírásgyűjtés az autonómiáért
- A szlovák alkotmány nem tiltja az autonómiát
- A felvidéki magyarok történelme
- Csehszlovákiai kisebbségi szerződés
- Beneą-dekrétumok
- Szlovákiai nyelvtörvény
- Polgártársaim, barátaim
- Múlt, jelen, jövő
- Szlovákok igazi történelme
- Dálesz
- Erdélyi hírek
- Erdély és Székelyföld autonómiája
- Vajdasági hírek
- Vajdasági autonómiaterv
- Kárpátaljai hírek
- Kárpátaljai autonómiatervek
- Kárpátaljai autonómia-koncepciók
- A KÁRPÁTALJAI MAGYAR AUTONÓMIA
- Horvátország, Szlovénia,
Ausztria hírek

-

- Magyarországi autonómiahírek
- Magyar címer története
- 1868-as kisebbségi törvény
- Miért a 20. század?
- Autonómiák Európában

- English news
- Observations on the Beneą Decrees
- EÚ-us hírek
- Finn autonómiamodell
- Dél-Tirol és Korzika autonómiája
- Katalán autonómia
- Baszk autonómia
- Kínai autonómia - Másfajta autonómiák
- Saját írásaink
- Rólunk írták
- Az Emberi Jogok
Egyetemes Nyilatkozata

- A modern szabadságjogok
- Kirándulások a Zsitva folyócska
mentén

- Mátyusföld és Csallóköz,
Dunamenti-síkság
- Nem igaz
- Egy város a Duna két patján
- Slovenské aktuality
- Autonómia SK
- Commora Aula články
- Okolo autonómie Text
- Slováci a maďari jedna rodina
- ©túr a autonómia
- Fantázia képek
- Komáromi képek
- Olimpia 2016 Commora Aula
- Gondolatok


Történelmi párhuzam
- 2009.03.05.

Stefan Marko Daxner: "Magyarország számunkra csak annyiban létezik, amennyiben benne elismerést nyerünk." (1861)
most mi is megfogalmazzuk ugyanezt
Bósza János: "Szlovákia számunkra csak annyiban létezik, amennyiben benne elismerést nyerünk. (2009)"


Az önrendelkezésről
- 2009.03.05.

Aki esetleg mégis úgy gondolná, mi köze mindehhez, annak ajánlanám szíves figyelmébe Martin Niemüller, a német protestáns lelkipásztor gondolatait.
"Amikor elvitték a kommunistákat, én hallgattam, mert nem voltam kommunista. Amikor elvitték a szociáldemokratákat és a szakszervezeti embereket, én hallgattam, mert sem szociáldemokrata, sem szakszervezeti ember nem voltam. Amikor eljöttek és elvitték a zsidókat, én hallgattam, mert nem voltam zsidó. És amikor eljöttek és elvittek engem, már nem maradt senki, aki szólhatott volna értem."


Vígh Károly
- 2009.03.05.

„Magyarországon és máshol is (Szlovákiában is- a szerk. megj.) láttuk és megéltük, hogy a történelmi traumák és frusztrációk önsajnálatból történõ ápolása a nemzetekbõl a legrosszabb erõket szabadítja fel, amelyek csak a katasztrófát ismerik, és csak ebbõl táplálkoznak. Miért nem vagyunk képesek valami újat, reménytelibbet kezdeni?- kérdezi Churchill…”

Az élet
- 2009.03.02.

Az élet egy nagy cirkusz, ahol tanár a bohóc és nebuló a közönség.

Cikkajánló:
- 2009.03.01.

Slota sértegethet minket, klikk a képre





Autonómia terv. klikk a Commora képre
- 2006.09.01.








Szavazás a Commora Aula honlapról
- 2006.12.08.

Szavazás!

Indult 2006.11.10-én
- 2006.11.11.

Felmérés
Kell-e nekünk az autonómia

Igen minél hamarabb
Igen, de majd később
Igen, ha a szlovákok is akarják
nem tudom
Nem, mert úgyse lehet
Nem, mert rossz az időzítés
Nem, mert nincs rá szükség


Véletlen link.



Kukac.sk link felvidéki magyar fórum
- 2007.12.15.









Rovásírás
- 2007.06.09.





Újévi mondóka
- 2008.01.01.

Adja a Teremtő, hogy -
Minden rügyed megfakadjon!
Minden magod kihajthasson!
Minden dalod szívből jöjjön!
Minden napod tündököljön!
Minden szájat etethessél!
Minden élőt szerethessél!
Minden mi él üdvözöljön!
Minden álmod teljesüljön!
Minden bánat odébbálljon!
Minden csoda megtaláljon!
Minden napod egészségben,
Minden perced békességben
Teljen, az új esztendőben!
Úgy legyen!
Varga Ibolya


Lao Ce
- 2008.01.24.

Egy bölcs hadvezér azt mondotta:
"Mint a vendég, nem mint a gazda:
nem vonulok hüvelyknyit előre,
inkább egy lábnyit vissza."
Ez a tétlen cselekvés,
az erőszak nélküli siker,
az ellenség nélküli háború,
a fegyvertelen győzelem.
Harcban az ellenség ócsárlása
megsérti az út-at;
ha két hadsereg összecsap,
a kíméletesebb győzelmet arat.


Szlovák-magyar barátság
- 2009.03.14.

LONG LIVE

Szózat
- 2009.03.14.

LINK KLIKK: Szózat
Szózat ének


Vörösmarty Mihály Szózat
- 2009.03.14.

Hazádnak rendületlenül
Légy híve, oh magyar;
Bölcsőd az s majdan sírod is,
Mely ápol s eltakar.

A nagy világon e kívül
Nincsen számodra hely;
Áldjon vagy verjen sors keze:
Itt élned, halnod kell.

Ez a föld, melyen annyiszor
Apáid vére folyt;
Ez, melyhez minden szent nevet
Egy ezredév csatolt.

Itt küzdtenek honért a hős
Árpádnak hadai;
Itt törtek össze rabigát
Hunyadnak karjai.

Szabadság! itten hordozák
Véres zászlóidat,
S elhulltanak legjobbjaink
A hosszú harc alatt.

És annyi balszerencse közt,
Oly sok viszály után,
Megfogyva bár, de törve nem,
Él nemzet e hazán.

S népek hazája, nagy világ!
Hozzád bátran kiált:
"Egy ezredévi szenvedés
Kér éltet vagy halált!"

Az nem lehet, hogy annyi szív
Hiába onta vért,
S keservben annyi hű kebel
Szakadt meg a honért.

Az nem lehet, hogy ész, erő,
És oly szent akarat
Hiába sorvadozzanak
Egy átoksúly alatt.

Még jőni kell, még jőni fog
Egy jobb kor, mely után
Buzgó imádság epedez
Százezrek ajakán.

Vagy jőni fog, ha jőni kell,
A nagyszerű halál,
Hol a temetkezés fölött
Egy ország vérben áll.

S a sírt, hol nemzet sülyed el,
Népek veszik körul,
S az emberek millióinak
Szemében gyászköny ül.

Légy híve rendületlenül
Hazádnak, oh magyar:
Ez éltetőd, s ha elbukál,
Hantjával ez takar.

A nagy világon e kívül
Nincsen számodra hely;
Áldjon vagy verjen sors keze:
Itt élned, halnod kell.


Hun imádság
- 2009.03.14.

Kr.u. 410-460-ban keletkezett. Hun ezüstveretes szíjvégen rovásírással írva, a Kijevi Nemzeti Múzeumban van. A kijevi múzeumban őrzött hun övvereten, szíjvégen levő rovásírásos ima gyönyörű.

HUN IMÁDSÁG

MIATYÁNK ISTENÜNK
BENNÜNK VAN ORSZÁGOD.
ELŐTTÜNK SZENT NEVED
TÖRVÉNY AKARATOD.

MINDENNAPUNK GONDJÁT,
MAGADON VISELED.
BŰNEINKET MINT MÁSNAK,
NEKÜNK ELENGEDED.

TE KEZED VEZET
KÍSÉRTÉSEKEN ÁT,
S LEFEJTED RÓLUNK
GONOSZ JÁRMÁT.

TIÉD A NAGYVILÁG
ÖSSZES HATALMA, ÜDVE,
MINDÖRÖKTŐL KEZDVE,
LEGYEN MINDÖRÖKRE.


Petõfi Sándor: A szájhõsök
- 2009.03.17.

Meddig tart ez őrült hangzavar még?
Meddig bőgtök még a hon nevében?
Kinek a hon mindig ajkain van,
Nincsen annak, soha sincs szivében!
Mit használtok kofanyelvetekkel?
Évrül-évre folyvást tart a zaj,
És nem ott-e, ahol volt, a nemzet?
Nincs-e még meg minden régi baj?


Tenni, tenni! a helyett, hogy szóval
Az időt így elharácsoljátok;
Várva néz rég s oly hiába néz az
Isten napja s a világ reátok.
Nyujtsátok ki tettre a kezet már
S áldozatra zsebeiteket,
Tápláljátok végre a hazát, ki
Oly sokáig táplált titeket.



Áldozat s tett, ez a két tükör, mely
A valódi honfiút mutatja,
De ti gyáva s önző szívek vagytok,
Tettre gyávák s önzők áldozatra.
Hiszem én, hogy mint a fák tavasszal,
Megifjodnak a vén nemzetek,
De ti hernyók új lombot nem adtok,
Sőt a régit is leeszitek.



S oh mi vakság! fölemelte még a
Népszerűség őket paizsára,
Az elámult sokaság, miképen
Megváltóit, karjaiba zárja.
Megváltók? ők a hon eladói,
Elveszünk ez ordítók miatt...
Rólok tudja ellenünk, hogy félünk,
Mert a félénk eb mindég ugat.



Én ugyan nem állok a sereghez,
Mely kiséri őket ujjongatva,
És ha egykor közibök vetődöm,
Nem egyébért lépek e csapatba,
Csak azért, hogy fölfordítsam majd ez
Ál nagyok győzelmi szekerét,
S haragomnak ostorával vágjam
Arcaikra a bitó jelét!

Petőfi Sándor


Soviniszta
- 2009.03.26.

Illyés Gyula szerint patrióta az, aki jogot véd, soviniszta az, aki jogot sért.

Táncsics Mihály:
- 2009.03.30.

Az egyenlő szabadság
és az egyenlő jogok teszik
a forrást, melybül
mindenki egyaránt
meríthet jólétet,
bolgogságot, áldást.


József Attila
- 2009.04.03.

«az igazat mondd, ne csak a valódit,
a fényt, amelytől világlik agyunk,
hisz egymás nélkül sötétségben vagyunk.»
(József Attila)


A harc, melynek nincs győztese
- 2009.05.18.

Miért ne-ken

Nyelvlecke
- 2009.05.18.

Gyimóthy Gábor: Nyelvlecke

2009.3.11
Gyimóthy Gábor: Nyelvlecke

Egyik olaszóra során,
Ím a kérdés felmerült:
Hogy milyen nyelv ez a magyar,
Evrópába hogy került?

Elmeséltem, ahogy tudtam,
Mire képes a magyar.
Elmondtam, hogy sok, sok rag van,
S hogy némelyik mit takar,

És a szókincsben mi rejlik,
A rengeteg árnyalat,
Példaként vegyük csak itt:
Ember, állat hogy halad?

Elmondtam, hogy mikor járunk,
Mikor mondom, hogy megyek.
Részeg, hogy dülöngél nálunk,
S milyen, ha csak lépdelek.

Miért mondom, hogybotorkál
Gyalogol, vagy kódorog,
S a sétáló szerelmes pár,
Miért éppen andalog?

A vaddisznó, hogy ha rohan,
Nem üget, de csörtet - és
Bár alakra majdnem olyan
Miért más a törtetés?

Mondtam volna még azt is hát,
Aki fut, mért nem lohol?
Miért nem vág, ki mezőn átvág,
De tán vágtat valahol.

Aki tipeg, mért nem libeg,
S ez épp úgy nem lebegés, --
Minthogy nem csak sánta biceg,
S hebegés nem rebegés!

Mit tesz a ló, ha poroszkál,
Vagy pedig, ha vágtázik?
És a kuvasz, ha somfordál,
Avagy akár bóklászik.

Lábát szedi, aki kitér,
A riadt őz elszökell.
Nem ront be az, aki betér . . .
Más nyelven, hogy mondjam el?

Jó lett volna szemléltetni,
Botladozó, mint halad,
Avagy milyen őgyelegni?
Egy szó - egy kép - egy zamat!

Aki "slattyog", mért nem "lófrál"?
Száguldó hová szalad?
Ki vánszorog, mért nem kószál?
S aki kullog, hol marad?

Bandukoló mért nem baktat?
És ha motyog, mit kotyog,
Aki koslat, avagy kaptat,
Avagy császkál és totyog?

Nem csak árnyék, aki suhan,
S nem csak a jármű robog,
Nem csak az áradat rohan,
S nem csak a kocsi kocog.

Aki cselleng, nem csatangol,
Ki "beslisszol", elinal,
Nem "battyog" az, ki bitangol,
Ha mégis: a mese csal!

Hogy a kutya lopakodik,
Sompolyog, majd meglapul,
S ha ráförmedsz, elkotródik.
Hogy mondjam ezt olaszul?

Másik, erre settenkedik,
Sündörög, majd elterül.
Ráripakodsz, elódalog,
Hogy mondjam ezt németül?

Egy csavargó itt kóborol,
Lézeng, ődöng, csavarog,
Lődörög, majd elvándorol,
S többé már nem zavarog.

Ám egy másik itt tekereg,
-- Elárulja kósza nesz -
Itt kóvályog, itt ténfereg. . .
Franciául, hogy van ez?

S hogy a tömeg mért özönlik,
Mikor tódul, vagy vonul,
Vagy hömpölyög, s mégsem ömlik,
Hogy mondjam ezt angolul?

Aki surran, miért nem oson,
Vagy miért nem lépeget?
Mindezt csak magyarul tudom,
S tán csak magyarul lehet. . .!



A magyar nyelv szépségeiről sokat lehetne beszélni, hiszen nem csak Európában számít egyedülállónak. Az angolok például már nem értik Shakespeare 1600-as évek körül íródott műveit, azok eredeti nyelvezetét "óangolnak" nevezik. Érdekes belegondolni, hogy az azóta eltelt majd' 400 évben mennyit változott a nyelvük. Velük ellentétben azonban mi, magyarok a mai napig megértjük pl. az Ómagyar Mária Siralom 1300as évekre datált hangzását.
...és, hogy mit mondanak a külföldiek a magyar nyelvről? Néhány idézet:

Grimm Jakab meseíró (XIX. század), aki egyben az első német tudományos nyelvtan megalkotója is: "a magyar nyelv logikus és tökéletes felépítése felülmúl minden más nyelvet".

N. Erbersberg bécsi tudós (XIX. század): "Olyan a magyar nyelv szerkezete, mintha nyelvészek gyülekezete alkotta volna, hogy meglegyen benne minden szabályosság, tömörség, összhang és világosság."

George Bernard Shaw drámaíró (az amerikai CBC-nek adott interjújában sokkal bővebben kifejtve) mondta: "Bátran kijelenthetem, hogy miután évekig tanulmányoztam a magyar nyelvet, meggyőződésemmé vált: ha a magyar lett volna az anyanyelvem, az életművem sokkal értékesebb lehetett volna. Egyszerűen azért, mert ezen a különös, ősi erőtől duzzadó nyelven sokszorta pontosabban lehet leírni a parányi különbségeket, az ér zelmek titkos rezdüléseit."

Grover S. Krantz amerikai kutató: "A magyar nyelv ősisége Magyarországon /.../ meglepő: úgy találom, hogy átmeneti kőkori nyelv, megelőzte az újkőkor kezdetét /.../ az összes helyben maradó nyelv közül a magyar a legrégebbi."

Ove Berglund svéd orvos és műfordító: "Ma már, hogy van fogalmam a nyelv struktúrájáról, az a véleményem: a magyar nyelv az emberi logika csúcsterméke." (Magyar Nemzet 2003. XII. 2. 5. o.)

Teller Ede atomfizikus halála előtt pár évvel ezt mondta Pakson: "...Új jeles felfedezésem, miszerint egy nyelv van, s az a magyar." (Mai Nap, Budapest, 1991. 9.)
Nem különös-e, hogy a magyar tudomány minden erőt bevetve igyekszik lefokozni a magyar nyelvet, ám a külföldi szakvélemények ennek az ellenkezőjét hangsúlyozzák: nyelvünk egyedülálló nagyszerűségét, ősiségét, mi több, van ki a magyar nyelv Kárpát-medence-i ősi volta mellett is kiáll.
A genetikai eredményekből már tudjuk: teljes joggal.)

De ne csak a nyelvünket, hanem annak teremtő erejére vonatkozó véleményekre is figyeljünk:

Isaac Asimov scifi író: "Az a szóbeszéd járja Amerikában, hogy két intelligens faj létezik a földön: emberek és magyarok."

Enrico Fermi olasz atomfizikustól mikor megkérdezték, hogy hisz-e az űrlakókban, azt válaszolta: "Már itt vannak, magyaroknak nevezik őket!"

A magyar anyanyelvű nagy matematikusok is többször vallották: hja, magyar anyanyelvvel könnyű nagy matematikusnak lenni.
/VARGA CSABA : Mire lehet büszke a magyar (részlet)/
És ami mosolyt csalhat az arcotokra: Gyimóthy Gábor (Firenze 1984. X. 12.) Nyelvlecke című írása. Figyeljétek meg, hogy a mozgást kifejező igére hányféle szinonimát használ! Már kétszer is nekiugrottam, hogy átszámoljam, de egyszer 63 jött ki, másszor meg 81 - de talán a számok annyira nem is lényegesek, mint a magyar nyelv gazdagságának ténye. Talán nincs is a földön még egy ilyen nyelv, mint a mienk! Szerintem joggal lehetünk büszkék rá.
Forrás: Transylvania, 40 évf. 2. szám.
beküldő: olvasó



Ez a honlap a Commora Aula magántulajdona