Commora Aula honlapja-Ne a tömegben kiabáld az igazadat, hanem azzal szemben
Az autonómia örök aktualitása miatt, egy effektív konfliktusmegoldó módszer, egy történelmi igazságtalanságokat kiegyenlítő legitim követelmény.

Keresés a honlapon

MENÜ


BELÉPÉS
Azonosító:

Jelszó:

Elfelejtett jelszó
Regisztráció



Csölösztőn a Szlovákiai Magyarok Kerekasztala

2009.1.21.
Két hazai magyar konferencia egy napon

2009. január 22. csütörtök, 07:41 | Lajos P. János
Pozsony, Újszó


A szlovákiai magyar kisebbség jövőjével az utóbbi két évben összességébennem foglalkoztak annyit, amennyit január 29-én. Ugyanazon a napon ül össze a Somorja melletti Csölösztőn a Szlovákiai Magyarok Kerekasztala, Pozsonyban pedig szakmai konferenciát szervez az MKP Stratégiai Tanácsa.

A Szlovákiai Magyarok Kerekasztalának összehívását a Dél-szlovákiai Civil Információs Hálózat kezdeményezte. „Olyan fórumot szeretnénk létrehozni, ahol a szlovákiai magyarokat érintő legfontosabb kérdéseket meg lehet beszélni” – mondta lapunknak Tóth Károly, a Fórum Intézet igazgatója. A kerekasztalra közel ötven – vagyis szinte valamennyi – szlovákiai magyar szervezet és intézmény, továbbá vállalkozók és magánszemélyek kaptak meghívót, a tervek szerint évente legalább egyszer összeülnek. „Konszezussal hozhat döntéseket, és ha ezt valóban mindenki elfogadja, akkor a döntéseket önmagára nézve kötelezőnek tekinti” – magyarázta Tóth Károly. A meghívottakat és a programot az úgynevezett Előkészítő Bizottság határozta meg, melynek 11 szervezet képviselője a tagja, többek közt a Csemadok, az egyházak, pedagógusok és a szülők szervezetei. Az MKP nem kapott meghívót. „Ez a szlovákiai magyar intézményrendszer kerekasztala, úgy gondoltuk, nem szabad párthoz kötni” – magyarázta az előkészítők álláspontját Tóth. Nem tartja zavarónak, hogy az MKP stratégiai tanácsa is konferenciát tart hasonló témákról, például az asszimilációról, a kisebbségi jogokról. „Ez az egyeztetés hiányának az eredménye, de nem tartom zavarónak – mondta. – A két tanácskozás akár ki is egészíthetiegymást.” DurayMiklós,azMKPalelnöke,a párt stratégiai bizottságának elnöke is egyeztetési problémákkal magyarázza, hogy egy napon lesz a két fórum. „Bennünket nem érdekel, hogy még hányan terveznek konferenciát arra a napra – mondta Duray.–Mi egy politikai párt vagyunk, és a politika számára megfogalmazandó stratégiai kérdésekkel foglalkozunk.” Ennek ellenére a konferenciát nyitottnak hirdetik, melyre nem csak a párt vezetőit és a szakmai bizottságok tagjait várják, hanem minden érdeklődőt. Az egymásra szervezés elsősorban azoknak jelenthet gondot,akik civil szervezeti funkciójuk mellett az MKP-ban is szerepet vállalnak. Hrubík Béla, a Csemadok elnöke előadó lesz a csölösztői fórumon, de egyben az MKP stratégiai bizottságának is tagja. „Az előadásomat megtartom, esetleg elképzelhető, hogy délután részt veszek az MKP konferenciáján is” – mondta Hrubík.
További részletek az Új Szó csütörtöki nyomtatott kiadásában.

forrás: Újszó

egy fórumozó hozzászólása:
Csölösztőn? :D Gondolom a
százkét meleg | 2009. január 22. csütörtök 07:09

Csölösztőn? :D Gondolom a volt "csárdában" amit a helyi MKP-s klientúra kimutyizott és "felújított" :D Ez persze nem igaz! Most majd ott fog konferenciázgatni a naccerű "elitünk" :D és ettől majd megáll a magyarság fogyása, mint Laciban a mennykő :D Bűzlik ez az egész bagázs úgy ahogy van, aki tehette az már elvándorolt a fenébe otthonról (én is) és vissza se megy mutyiföldre ezt a posványt nézni, max. csak röhögni lehet ezen az egész akármicsodán. :D Jó konferenciázgatást és franciázgatást! :D

A legjobb:

"Bennünket nem érdekel, hogy még hányan terveznek konferenciát arra a napra – mondta Duray"

Ez a szánalmas, agresszív ember még mindig közszereplő? :D Amikor gyorshajtásért akarták számonkérni, akkor is ennyire agresszív volt. Őt pedig nem érdekli! Szerintem elgondolkodtató, hogy miért nincs az MKP-nak és ezeknek a naccerű és felkészült politikusinknak 20 éve alternativája..



----- Original Message -----
Odoslaná soráva od, kitöl:
From: Bósza János
pre, kinek
To: toth@foruminst.sk
Sent: Thursday, January 22, 2009 11:26 AM
Subject: Részvételi kérelem

Visszaigazolás: Vaąa správa bola prečítaná, elolvasva
dňa 2009.01.22. 12:39.
Komu: toth@foruminst.sk - kinek
Predmet: Részvételi kérelem - tárgy
Odoslané: 2009.01.22. 11:26 - eküldve





Tisztelt Tóth Károly Úr,
a Fórum Intézet igazgatója részére

A médiákból értesültem, hogy az Önök szervezésében, a Somorja melletti Csölösztőn január 29-én a Szlovákiai Magyarok Kerekasztala konferenciájára kerül sor.
Idézet az Újszóból:
"A Szlovákiai Magyarok Kerekasztalának összehívását a Dél-szlovákiai Civil Információs Hálózat kezdeményezte. „Olyan fórumot szeretnénk létrehozni, ahol a szlovákiai magyarokat érintő legfontosabb kérdéseket meg lehet beszélni” – mondta lapunknak Tóth Károly, a Fórum Intézet igazgatója. A kerekasztalra közel ötven – vagyis szinte valamennyi – szlovákiai magyar szervezet és intézmény, továbbá vállalkozók és magánszemélyek kaptak meghívót, a tervek szerint évente legalább egyszer összeülnek. „Konszezussal hozhat döntéseket, és ha ezt valóban mindenki elfogadja, akkor a döntéseket önmagára nézve kötelezőnek tekinti” – magyarázta Tóth Károly." idézet vége.

Ha megoldható lenne szeretnék, mint magánszemély ezen a tanácsozáson résztvenni, nem vagyok semmilyen párt tagja és az az érzésbem, hogy Önt idézzem, olyan fórumot szeretnének létrehozni, ahol a szlovákiai magyarokat érintő legfontosabb kérdéseket meg lehet beszélni, ebben a témában gondolom részemről sokszintű kezdeményezések történtek (jogegyenlőség, asszimiláció, kisebbségi jogok, önrendelkezés) az elmúlt három évben, ezért szeretnék résztvenni az Önök által meghirdetett konferencián. Gondolom technikai okokból eddig nem kaptam meghívást és nem tudatos kirekesztésről van szó. Ez a találkozó alkalmas lehet sok felesleges nézeteltérés és dezinformáció tisztázására is. A felvidéki magyarság ügye nem lehet személyes szimpátia kérdése, csupán az akarat és a lehetőségek mesgyéjén zajlódhat minden, ha állandóan személyeskedésbe torkollik mindenfajta kezdeményezés, az csak a xenofób szlotaféléknek kezvezhet. A felvidéki magyarságnak egységre van szüksége. A jogegyenlőség alapvető alkotmányos jog. Előre is köszönöm a gyors válaszlevelét. Hallgatását beleegyezés gyanánt fogom kezelni és ott leszek a találkozón, mert semmiféle kirekesztősdi, ami a felvidéki magyarság megmaradásáról szól szülőföldjén nem lehet egyes személyek, csoportulások, politikai pártok magántulajdona. Önök a magyarokat érintő legfontosabb kérdésekről szeretnének vitatkozni, majd döntéseket hozni, akkor az ilyen helyen, az ilyen rendezvényen ott szeretnék én is lenni, mert mint magyart engemet is érint és az az érzésem a hároméves tevékenységemmel, eddigi tapasztalataimmal a konferencia hasznára lehetnék.

Válaszlevelére várva

Címem ahová a meghívót elküldhetik:Bósza János, ul.Frantiskánov 66/28, 94501 Komárno,
vagy erre az email címemre amalezu@mail.t-com.sk
Üdvözlettel
Bósza János, Komárom


Ide bemásolom a fórum institut a szlovák kulrminisztérium támogatásával működő u.n. magyar szervezet igazgatójának, az ő elutasító emailjaimnak a tartalmát és az én válasz emailjaimat.


----- Original Message -----
From: Bósza János
To: Tóth Károly
Sent: Thursday, January 22, 2009 7:35 PM
Subject: Re: Részvételi kérelem


Tisztelt Uram

Ezek az Ön szavai:
„Olyan fórumot szeretnénk létrehozni, ahol a szlovákiai magyarokat érintő legfontosabb kérdéseket meg lehet beszélni” – mondta lapunknak Tóth Károly, a Fórum Intézet igazgatója.(Újszó)

Miért nem azt közölte az Újszóval, hogy csak a kiváltságosok beszélhetnek a felvidéki magyarokat érintő dolgokról, zártkörű rendezvények formájában, csak meghívásos alapon, ami ön szerint egy kulturált dolog. Vagyis nem mondott igazat az Újszónak, mert a legfontosabb dolgokhoz szerintem mindenkinek joga lenne hozzászolni, így nekem is, nem teszik lehetővé a részvételemet, zártkörűvé nyilvánították, bár ezt az Ön újszós nyilatkozata nem tartalmazza.

Akkor ez hogyan is van egyeseknek szabad róla beszélni másoknak nem, ha zárt körben akarják megbeszélni, akkor miért verték nagydobra (Újszó). Ráadásul úgy hozta le az Újszó, mintha két éve az Önök mostani találkozója (kirekesztősdis) és az MKP pozsonyi ellentalálkozóján kívül más két éve nem is történt volna.

A kakasdombukról márcsak a fényes üveggolyócskák hiányoznak és mehet a golyózás ki a nagyobb magyar, a nagyobb hazudózó, megélhetési politikus.

Isten mentse meg a felvidéki magyarságot Önöktől.
BJ


----- Original Message -----
From: Bósza János
To: Tóth Károly
Sent: Thursday, January 22, 2009 3:01 PM
Subject: Re: Részvételi kérelem


Köszöm szépen a "kulturált" válaszát. Nemakarásnak nyögdécselés lett a vége. Ezt az ügyet és felvidéki magyarságát ügyét ilyen könnyen nem lehet lezárni. Minden csak most kezdődik. Remélem, ha majd kulcscsörgetésre kerül a sor, megint jó kommunisták módjára az első sorban fognak büszkén harcolni, helyeszkedni a felvidéki magyarság ügyéért. Remélem én is ott leszek és módom lesz a szemükbe néznem, módom lesz megkérdeznem vajon mit keresnek ott.
Éljen a felvidéki magyar nép szabadsága és joga az önrendelkezésre, valamint az alkotmányos jogegyenlőségre.
BJ
----- Original Message -----
From: Tóth Károly
To: 'Bósza János'
Sent: Thursday, January 22, 2009 1:58 PM
Subject: RE: Részvételi kérelem


Tisztelt Uram!



Lehet, hogy On nem ert egyet a valaszommal, en viszont nem tudok mast mondani, mint amit irtam az elozo levelemben. A zart koru rendezveny minden kulturalt tarsadalomban azt jelenti, hogy azon a meghivottak vehetnek reszt, fuggetlenul annak temajatol. Itt is csak ennyi tortenik. Reszemrol lezartnak tekintem az ugyet.



Tisztelettel



TÓTH Károly



Forum Institute

Samorín, Slovak Republic

Tel.: 00421 905 269 623

E-mail: toth@foruminst.sk

WEB: www.foruminst.sk




--------------------------------------------------------------------------------

From: Bósza János [mailto:amalezu@mail.t-com.sk]
Sent: Thursday, January 22, 2009 1:45 PM
To: Tóth Károly
Subject: Re: Részvételi kérelem



Tisztel Tóth Úr

Köszönöm a gyors válaszát, és szeretném megjegyezni, hogy nem tudok az álláspontjával egyetérteni, tehát elmegyek a tanácskozásra, mert ahogyan azt meghirdették, ott a felvidéki magyarság jövőjőről lesz szó, megmaradásáról, tehát ez a téma nem lehet néhány ember magánügye. Gondolom, plusz egy fő nem okozhat szervezési problémákat. Zártkörűvé nyilvánítani, az annyit jelent, mintha a felvidéki magyarságról igyekeznének döntéseket hozni mi rólunk nélkülünk alapon. Azt írja a következőre talán meghívnak. Megjegyzem az Ön nyilatkozatában az áll, hogy évente egyszer rendeznének hasonló találkozót, tehát talán egy év mulva, ha Önök lesznek olyan kedvesek meghívnak, ez egy fariezusi válasz.

EZ számomra elfogadhatatlan, elmegyek a találkozóra, mert ez a történet rólam és további 550 ezer felvidéki magyarról szól, megszólítom a mádiát is és ha Önök nem engednek be a konferenciára és ha nem mondhatom el a hozzászólásomat, akkor medializálni fogom az Önök logikátlan kirekesztősdis magyarellenes hozzáállását. Erre nincs joguk. Tudom ez Felvidéken egy bevált szokás, hogy a magyarság ügyét jól tejelő családi vállalkozásokká alakították át. Remélem az Önök esetében nem erről van szó. Nekem nincs szükségem arra, hogy ingyen ebéden vegyek részt, elégséges számomra, ha a hozzászólásomat elmondhatom, meghallgatják, egy szék a sarokban én ezzel is megelégszem. Uzsonát viszek magammal, tehát plussz költséget nem jelentek az Önök számára. Megigérem a toaletjüket sem fogom használni. Csak egyet szeretnék, ha végre már elindulni egy igazi megmaradási folyamat, igyekezet ebben az irányban, akarat jót tenni, az igazat mondani és bátran, őszintén képviselni a felvidéki magyarság jogos követeléseit, megmaradását a szülőföldjén, a jogegyenlőségre való alkotmányos jogát. Most erre van szüksége a FELVIDÉKI MAGYAR NÉPNEK, igazi képviseletre, bátor kiállásokra, s ahogyan már írtam főleg igazmondásra van szüksége.

Hiszem, hogy levelem után megváltoztatja az álláspontját és írásbelileg visszaigazolja, hogy a tanácskozáson mégiscsak résztvehetek.

A magyarság egysége nélkül nincs megmaradásunk!!!

Kedves uraim ÉBREDÉS!!! Megváltozott a világ.

Üdvözlettel

Bósza János

----- Original Message -----

From: Tóth Károly

To: 'Bósza János'

Sent: Thursday, January 22, 2009 1:03 PM

Subject: RE: Részvételi kérelem



Tisztelt Bózsa János!



Megkaptam a levelet, es megprobalok gyorsan valaszolni. Az elmult napokban tobb szemelytol kaptunk jelzest, hogy szivesen reszt venne a Szlovakiai Magyarok Kerekasztala tanacskozason. Sajnos, erre most nem lesz lehetoseg, mivel a meghivottak koret az elokeszito bizottsag hetekkel ezelott lezarta. A rendezvenyunk zart koru, es csak a meghivottak vehetnek reszt rajta.

A kereset regisztralom, es az elokeszito bizottsag ele terjesztem, elkepzelheto, hogy a kovetkezo tanacskozas meghivottai kozott masok is szerepelhetnek majd.



Munkajat becsulve, tisztelettel



TÓTH Károly



Forum Institute

Samorín, Slovak Republic

Tel.: 00421 905 269 623

E-mail: toth@foruminst.sk

WEB: www.foruminst.sk




--------------------------------------------------------------------------------

From: Bósza János [mailto:amalezu@mail.t-com.sk]
Sent: Thursday, January 22, 2009 11:26 AM
To: toth@foruminst.sk
Subject: Részvételi kérelem



Tisztelt Tóth Károly Úr,

a Fórum Intézet igazgatója részére



A médiákból értesültem, hogy az Önök szervezésében, a Somorja melletti Csölösztőn január 29-én a Szlovákiai Magyarok Kerekasztala konferenciájára kerül sor.

Idézet az Újszóból:

"A Szlovákiai Magyarok Kerekasztalának összehívását a Dél-szlovákiai Civil Információs Hálózat kezdeményezte. „Olyan fórumot szeretnénk létrehozni, ahol a szlovákiai magyarokat érintő legfontosabb kérdéseket meg lehet beszélni” – mondta lapunknak Tóth Károly, a Fórum Intézet igazgatója. A kerekasztalra közel ötven – vagyis szinte valamennyi – szlovákiai magyar szervezet és intézmény, továbbá vállalkozók és magánszemélyek kaptak meghívót, a tervek szerint évente legalább egyszer összeülnek. „Konszezussal hozhat döntéseket, és ha ezt valóban mindenki elfogadja, akkor a döntéseket önmagára nézve kötelezőnek tekinti” – magyarázta Tóth Károly." idézet vége.



Ha megoldható lenne szeretnék, mint magánszemély ezen a tanácsozáson résztvenni, nem vagyok semmilyen párt tagja sem és az az érzésbem, hogy Önt idézzem, olyan fórumot szeretnének létrehozni, ahol a szlovákiai magyarokat érintő legfontosabb kérdéseket meg lehet beszélni, ebben a témában gondolom részemről sokszintű kezdeményezések történtek (jogegyenlőség, asszimiláció, kisebbségi jogok, önrendelkezés) az elmúlt három évben, ezért szeretnék résztvenni az Önök által meghirdetett konferencián. Gondolom technikai okokból eddig nem kaptam meghívást és nem tudatos kirekesztésről van szó. Ez a találkozó alkalmas lehet sok felesleges nézeteltérés és dezinformáció tisztázására is. A felvidéki magyarság ügye nem lehet személyes szimpátia kérdése, csupán az akarat és a lehetőségek mesgyéjén zajlódhat minden, ha állandóan személyeskedésbe torkollik mindenfajta kezdeményezés, az csak a xenofób szlotaféléknek kezvezhet. A felvidéki magyarságnak egységre van szüksége. A jogegyenlőség alapvető alkotmányos jog. Előre is köszönöm a gyors válaszlevelét. Hallgatását beleegyezés gyanánt fogom kezelni és ott leszek a találkozón, mert semmiféle kirekesztősdi, ami a felvidéki magyarság megmaradásáról szól szülőföldjén nem lehet egyes személyek, csoportulások, politikai pártok magántulajdona. Önök a magyarokat érintő legfontosabb kérdésekről szeretnének vitatkozni, majd döntéseket hozni, akkor az ilyen helyen, az ilyen rendezvényen ott szeretnék én is lenni, mert mint magyart engemet is érint és az az érzésem a hároméves tevékenységemmel, eddigi tapasztalataimmal a konferencia hasznára lehetnék.



Válaszlevelére várva



Címem ahová a meghívót elküldhetik:Bósza János, ul.Frantiskánov 66/28, 94501 Komárno,

vagy erre az email címemre amalezu@mail.t-com.sk

Üdvözlettel

Bósza János, Komárom










Tisztelt Tóth úr

ma olvastam ezt, ilyesvalamire mikor lesznek képesek:
Székelyföld fel nem osztható és be nem olvasztható!
(Felvidéki Nemzeti Tanács: Felvidék fel nem osztható és be nem olvasztható! -BJ megj,)

Székelyföld fel nem osztható és be nem olvasztható!



  2009.01.22. 17:03

Felhívás a Székelyföldi Önkormányzati Nagygyűlés összehívására

Erdély Ma, 2009. január 22


 


Egyre több székely önkormányzat írja ki a népszavazást Székelyföld Autonómia Statútumúnak megfelelő megyehatár módosításra vonatkozóan, és egyre több községháza és városháza homlokzatán leng a székely zászló.



Ezzel párhuzamosan folyik a háttérben a megfélemlítés kísérlete, a hatóságok a zászlók eltávolítását kérik, és huszonhárom székely önkormányzat kapta meg a bírósági idézést a helyi népszavazások ügyében.




Tizenkét év után először nincsen a magyarságnak képviselete a végrehajtó hatalomban, és pont ebben az időszakban kezdődhet meg Románia közigazgatási térképet átrajzoló reform.



A fentiek alapján elmondható: Székelyföld olyan kihívások előtt áll, amelyekre közösen kell jól átgondolt válaszokat adnunk, és egységesen kell felkészülnünk.



Ennek érdekében szükséges a Székelyföldi Önkormányzati Nagygyűlés összehívása, amely pártkötődések fölött átnyúló egységben mondja ki:



- Székelyföld fel nem osztható és be nem olvasztható, és csakis természetes, történelmileg kialakult regionális határai közt, önálló, többlethatáskörökkel rendelkező autonóm közigazgatási egységként képzelhető el a jövőben. Azt az Európai Unióban elfogadott elvet kell irányadónak tekinteni Románia számára is, amelynek megfelelően, a régiókat nem kijelölni, hanem elismerni kell!




- Szükséges megteremteni a székelyföldi összefogás konszenzusra épülő keretét, támogatni és bátorítani a példát, amelyet a Székely Városok Szövetsége mutat. Ezen belül, a székely székek regionális érdekeinek megjelenítésére és képviseletére, létre kell hozni az önkormányzatok széki szövetségeit.



- Szükséges és elodázhatatlan Románia alkotmányának módosítása a decentralizáció regionális intézményeinek megteremtése végett. Szükséges megteremteni a leendő romániai régiók - köztük Székelyföld - regionális önkormányzásának alkotmányos biztosítékait.



- A székely önkormányzatok szolidárisak egymással a népszavazások kiírása és megszervezése, és a székely jelképek használatának ügyében.



- Hatékonyan meg kell jeleníteni Székelyföld érdekeit az Európa Tanács és az Európai Unió intézményeiben, azaz a Helyi és Regionális Önkormányzatok Kongresszusában, valamint a Régiók Bizottságában.



Felkérjük a székelyföldi önkormányzatokat, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség és a Magyar Polgári Párt vezetőit, hogy haladéktalanul kezdjék meg a Székelyföldi Önkormányzati Nagygyűlés megszervezését.



Izsák Balázs


a Székely Nemzeti Tanács elnöke

Marosvásárhely 2009. január 22. 


Mikor lesznek ilyen lokálpatrióták Felvidéken, akik ki merik jelenteni azt ,amit a székelyek:

Székelyföld fel nem osztható és be nem olvasztható! Ráadásul ez nem más, mint egy "Felhívás a Székelyföldi Önkormányzati Nagygyűlés összehívására"!
Mikor fogja a felvidéki magyar önkörmányzatokat megszólítani egy felvidéki magyar szervezet.

Mikor lesz ez a főcím a felvidek.ma, vagy bumm.sk, a parameter.sk-án oldalakon, vagy az Újszóban, a Szabad Újságban vagy mikor szerveznek Önök ilyen, de nem zártkörű, hanem nyilvános tanácskozást : Felvidéki Nemzeti Tanács: Felvidék fel nem osztható és be nem olvasztható! Felhívás a Felvidéki Magya Önkormányzati Nagygyűlés összehívására.
BJ

Tisztelt Uram

Ezek az Ön szavai:
„Olyan fórumot szeretnénk létrehozni, ahol a szlovákiai magyarokat érintő legfontosabb kérdéseket meg lehet beszélni” – mondta lapunknak Tóth Károly, a Fórum Intézet igazgatója.

Miért nem azt közölte az Újszóval, hogy csak a kiváltságosok beszélhetnek a felvidéki magyarokat érintő dolgokról, zártkörű rendezvények formájában, csak meghívásos alapon, ami ön szerint egy kulturált dolog. Vagyis nem mondott igazat az Újszónak, mert a legfontosabb dolgokhoz szerintem mindenkinek joga lenne hozzászolni, így nekem is, nem teszik lehetővé a részvételemet, zártkörűvé nyilvánították, bár ezt az Ön újszós nyilatkozata nem tartalmazza.

Akkor ez hogyan is van egyeseknek szabad róla beszélni másoknak nem, ha zárt körben akarják megbeszélni, akkor miért verték nagydobra (Újszó). Ráadásul úgy hozta le az Újszó, mintha két éve az Önök mostani találkozója (kirekesztősdis) és az MKP pozsonyi ellentalálkozóján kívül más két éve nem is történt volna.

A kakasdombukról márcsak a fényes üveggolyócskák hiányoznak és mehet a golyózás ki a nagyobb magyar, a nagyobb hazudózó, megélhetési politikus.

Isten mentse meg a felvidéki magyarságot Önöktől.
BJ

Levél vendégtől:
Szégyen, gyalázat, hogy még mindig vannak emberek, akik árúba merik bocsájtani a magyar nemzet ügyeit! Felháborító, az árulók viselkedése.ÚGY LÁTSZIK, ITT MÁR MÁS NEM SEGITHET, CSAK EGY NEMZETI ETIKAI SZERVEZET, AMI FELELÔSSÉGRE VONHATNÁ, AZ ÁRULÓKAT! Ezek szerint más kiút nincs....Vagy a nemzet, vagy semmi......Aki nem a nemzetet szolgálja,le a vasútról.......Felháborodást nem titkolva T.I.



Kerekasztal a népességcsökkenésről és az asszimilációról
2009, január 27 - 18:22
A Szlovákiai Magyarok Kerekasztala az Előkészítő Bizottság alábbi sajtóközleménye szerint csütörtökön, január 29-én tartja első tanácskozását a somorjai Kormorán Szállóban 10.00 órától 19.00 óráig.

A reprezentatív testület, melyet az országos hatáskörű szlovákiai magyar civil szervezetek, állami és megyei intézmények, illetve jeles szlovákiai magyar személyiségek (EU parlamenti képviselők, Kossuth-díjas írók, professzorok) és az elmúlt időszakban komoly támogatást nyújtó vállalkozók alkotnak, a népességcsökkenés és az egyre fokozódó asszimiláció legfontosabb aspektusait vizsgálja meg.

A Kerekasztal célja olyan reprezentatív, egyeztető fórum létrehozása, amely megvitatja a szlovákiai magyarsággal kapcsolatos legfontosabb kérdéseket, az elfogadott, közmegegyezésen alapuló döntései a résztvevő intézmények számára kötelező érvényűek, és ezeket az intézmények a maguk munkájukban érvényesítik. Továbbá állást foglal a szlovákiai magyarokat érintő közéleti kérdésekben, és a hivatalos szervekkel szemben érvényesíti a szlovákiai magyar intézmények, szervezetek közös akaratát.

Az első találkozón a következő témakörök kerülnek megvitatásra: 1. A szlovákiai magyarok helyzete és a kisebbségek státusa húsz évvel a rendszerváltás után Szlovákiában. 2. A kisebbségek helye az állam életében, érdekérvényesítő lehetőségeik Szlovákiában és nemzetközi szinten. 3. Asszimilációs folyamatok megfékezése, várható népszámlálási adatok 2011-ben. 4. A szlovákiai magyarok identitása az elmúlt húsz év generációs váltásai tükrében. 5. Az anyagi erőforrások hatékony felhasználása az asszimilációs folyamot megfékezése és az identitás erősítése érdekében. 6. Nyelvhasználati valóság. 7. A fiatal nemzedékek nevelése – versenyképes iskolák, korszerű pedagógiai módszerek.

A Kerekasztal létrehozását a Dél-szlovákiai Civil Információs Hálózat kezdeményezte a Civil Fórum 2008 c. konferenciáján Somorján. A tanácskozás zártkörű rendezvény, melynek programját és meghívotti körét az Előkészítő Bizottság dolgozta ki.. A Kerekasztal évente legalább egyszer ülésezik az előre kialakított programpontok alapján. A Kerekasztal technikai megszervezését és lebonyolítását más szervezetekkel együttműködve a Fórum Intézet vállalja.

(FI/para)


fórumos hozzászólás:
Zártkörű új
Bósza János, 2009, január 27 - 18:38

az Újszóban mikor lejööt még nem volt zártkörű, de miután bejelentkeztem, hogy szeretnék elmenni és elmondani a nézeteimet, hogy hogyan lehet megállítani az asszimilációt, mindjárt záertkörűvé nyilvánította a rendezvényt Tóth igazgató, a válaszemailjábam ez állt.

Egy fórumozó a kukacon ezeket írta:

"Miután átnéztem a támogatók jegyzékét (fórum intézet) és a munkatársak névsorát, úgy gondolom megtaláltam az okát annak, hogy Te nemkívánatos személy vagy a Szlovákiai Magyarok Kerekasztalánál. Abraka nézeteid és a kormányzati támogatók nézetei nem összeegyeztethetők. Az FKI vezetőinek a támogatók valószínű fontosabbak, mint a „felvidéki magyar nép szabadsága és joga az önrendelkezésre, valamint az alkotmányos jogegyenlőségre”. Ha emlékezetem nem csal, több „munkatárs” neve szorosan összefügg az FMK-val illetve annak utódpártjával az MPP-vel, nézeteik közismertek, ezért elvárásaid, hogy meghívjanak alaptalanok."



Sajnos ez az igazság nem az, hogy egy plussz szék a sarokban nem férne el, és egy 15 perces elemzést nem mondhattam volna el. Egyszerűen kizártak OK sajna ez a helyzet, felvidéki megélhetési magyar politizálásról van szó.


nekem ez tetszik
Décse, 2009, január 27 - 19:45

a legjobban, idézem : "A reprezentatív testület, melyet az országos hatáskörű szlovákiai magyar civil szervezetek, állami és megyei intézmények, illetve jeles szlovákiai magyar személyiségek (EU parlamenti képviselők, Kossuth-díjas írók, professzorok) és az elmúlt időszakban komoly támogatást nyújtó vállalkozók alkotnak".

Tehát e jeles társaságban a részvétel megvásárolható ! Bravo !

Kíváncsi volnék a jegyet váltó "piacértelmiség" közül hányan szólalnak majd fel, és milyen témában, mert szülővárosomban, ahol a lakosság nemezetisági megoszlása 50:50 a cégtáblák, és egyéb, vállakozókhoz köthető feliratok kb. 95 százaléka csak szlovák nyelven íródott.


Sok hűhó ...miért.
texi, 2009, január 27 - 22:33
A felhívásból úgy tűnik zártkörű politikai maszturbáció lesz majd a somorjai Kormoránban. Ha valaki ismeri a felvidéki magyar establishmentet, azt is előre tudja, hogy ki kivel és kivel nem...



mindennapjaink, politika - nyomkereső
- január 27, 2009
A bőség zavara

Levelet hozott a gúgli. És benne egy meghívót, ill. felkérést. “A Szlovákiai Magyarok Kerekasztala“ címet viselő szakmai tanácskozásra a Fórum Intézet szervezésében, a Somorja melletti Csölösztőre. Célja, a szlovákiai magyarsággal kapcsolatos legfontosabb kérdések megvitatása, állásfoglalás az őket érintő legfontosabb kérdésekben. Örülnének, szólt a felkérés, ha a vizsgált témakörökhöz két korreferátumban mi is hozzászólnánk. Örömmel fogadtuk, egyben megtiszteltetve érezve magunkat. Annál is inkább, mert nemrég, a témában, egy hasonló pályázati kiírást mi is “megvalósítottunk”.

Másnap a postás is csengetett. Levelet hozott, és benne egy meghívót. “A Magyar Koalíció Pártja Stratégiai Tanácsának szakmai konferenciája“, a felvidéki magyarság sorskérdéseit taglaló szakmai előadásokkal.

Furcsamód ugyanarra a napra, azonos kezdettel, egymástól mindössze alig pár kilométerre.

Mondanunk sem kell, hogy a honi civil szféra és politikum eme újabb remek összefogására a média is kellőképpen ráérzett. Az időpontegyeztetést firtató újságírói kérdésre az alábbi válaszokat érkeztek: “Ez az egyeztetés hiányának az eredménye, de nem tartom zavarónak-…-a két tanácskozás akár ki is egészítheti egymást” reagált az egyik, “Bennünket nem érdekel, hogy még hányan terveznek konferenciát arra a napra“ ill. másik oldal. Jelzésértékű állapot.

Éljen a szlovákia magyarság, éljen a felelősségteljes együttműködés, az egymást támogató kisebbségi képviselet, éljen az előremutató, effektív érdekérvényesítés. Még szerencse, hogy jövőképpel úgyis tele van a padlás.
http://korkep.sk/2009/01/27/a-boseg-zavara/

fórum:
1.
10 válasz to “A bőség zavara”
2.

Akarat van, most mar csak egyeztetni, egyuttmukodni, dolgozni kell! Tettek nem szavak! Jurgen, koszi a turelmed!

By Xx on 2009, január 27. 03:33
3.

Csak egy aprócska kiegészítés: “mi” = vox juventae, a mi megvalósított pályázati kiírásunk = a vox juventae megvalósított pályázati kiírása. Ha netán valakinek úgy jött volna le, hogy ez a körképre vonatkozik. Nem szeretnénk ugyanis más tollával ékeskedni. Vannak személyi átfedések, de a a körkép és a vox juventae nem ugyanaz.
xx: :)

By jürgen on 2009, január 27. 08:21
4.

Mondjuk nem értem mi a gond az időpontegyezéssel, úgyis az volt a baja mindenkinek, hogy az MKP rátelepedik a szlovákiai magyar társadalomra.

ha szabad érdeklődnöm a Körkép, vagy a Vox Juventae kapott meghívást?

By jclayton on 2009, január 27. 08:31
5.

Kérdés visszavonva, csak figyelmesen meg kéne néznem a linkeket :P

By jclayton on 2009, január 27. 08:34
6.

A Vox Juventae. Ja, a válasz visszavonva, csak figyelmesen meg kéne néznem a hozzászólásokat :P

By jürgen on 2009, január 27. 09:00
7.

Nem értem a magyarázkodást, a linkelés szerintem elég egyértelművé teszi, melyik szervezetről is van szó egész idő alatt.

By nyomkereső on 2009, január 27. 10:16
8.

Ezesetben a kerekasztal = mindenki elmondja a véleményét = nagyon sok témában nincs közös nevező = lejár az idő = elfogadunk egy deklarációt vagy sajtóközleményt. Így lehet változtatni :D

By Sanya on 2009, január 27. 10:51
9.

Jó, oké, akkor lehet, hogy csak én olvastam figyelmetlenül. :) Ha mindenkinek világos, hogy a Vox Juventae meg a Körkép két egymástól független dolog, akkor örülök :)

By jürgen on 2009, január 27. 10:54
10.

jclayton: “Mondjuk nem értem mi a gond az időpontegyezéssel, úgyis az volt a baja mindenkinek, hogy az MKP rátelepedik a szlovákiai magyar társadalomra.”

Csak annyi, hogy egyik a másik nélkül úgysem jut semmire.

By nyomkereső on 2009, január 27. 16:38
11.

Ahhoz képest, hogy korábban arról volt szó, mennyire befurakodik a civil szektor minden területére az MKP, ez egy előrelépés. Ha mást nem, szimbolikus előrelépés. Külön kell az érvényesülés útjait keresniük a civil szervezeteknek és külön az MKP-nak. Politika - társadalom. Két különböző dolog, épp elég baj, hogy össze volt a kettő mosva.

btw. a külön konferenciázás nem jelent semmiféle szakítást, én személy szerint sokkal nyugtalanabb lennék, ha a szlovákiai magyar NGO-k elmondanák a mondókájukat és sokatmondó pillantásokat vetnének a rendezvényen ülő MKP-s felé.

By jclayton on 2009, január 27. 19:45



HÍREK
Felvidéki magyar térkép
- 2009.05.20.





Magyar élettér autóatlasz
- 2009.05.20.





Történelmi emlékesztető
- 2009.05.19.

Felvidék
Honföldünk


Nemzeti dal
- 2009.03.14.

LINK KLIKK: Esküszünk,
hogy rabok tovább
nem leszünk


Utassy József gondolata
- 2009.03.15.

Én szemfedőlapod lerántom:
Kelj föl és járj, Petőfi Sándor!
Zúg Március, záporos fény ver,
Suhog a zászlós tűz a vérben.
Hüvelyét veszti, brong a kardlap:
Úgy kel föl, mint forradalmad!
Szedd össze csontjaid, barátom:
Lopnak a bőség kosarából,
A jognak asztalánál lopnak,
Népek nevében! S te halott vagy?!
Holnap a szellem napvilágát
Roppantják ránk a hétszer gyávák.
Talpra Petőfi! Sírodat rázom:
Szólj még egyszer a Szabadságról!


A Szent Korona Őrzője
- 2009.03.11.

A Szent Korona Őrzőjének Eskü alatt tett Nyilatkozata.



Új menü
- 2009.02.27.


- Autonómia hírek máshonnan
- Mi az autonómia?
- Az autonómia kivívásának a formái
- Decentralizált autonómia
- A kisebbségi autonómia (működő
modellek, magyar elképzelések)

- Az autonómia és az új világrend
- Felvikéki hírek
- Preambulum
- Aláírásgyűjtés az autonómiáért
- A szlovák alkotmány nem tiltja az autonómiát
- A felvidéki magyarok történelme
- Csehszlovákiai kisebbségi szerződés
- Beneą-dekrétumok
- Szlovákiai nyelvtörvény
- Polgártársaim, barátaim
- Múlt, jelen, jövő
- Szlovákok igazi történelme
- Dálesz
- Erdélyi hírek
- Erdély és Székelyföld autonómiája
- Vajdasági hírek
- Vajdasági autonómiaterv
- Kárpátaljai hírek
- Kárpátaljai autonómiatervek
- Kárpátaljai autonómia-koncepciók
- A KÁRPÁTALJAI MAGYAR AUTONÓMIA
- Horvátország, Szlovénia,
Ausztria hírek

-

- Magyarországi autonómiahírek
- Magyar címer története
- 1868-as kisebbségi törvény
- Miért a 20. század?
- Autonómiák Európában

- English news
- Observations on the Beneą Decrees
- EÚ-us hírek
- Finn autonómiamodell
- Dél-Tirol és Korzika autonómiája
- Katalán autonómia
- Baszk autonómia
- Kínai autonómia - Másfajta autonómiák
- Saját írásaink
- Rólunk írták
- Az Emberi Jogok
Egyetemes Nyilatkozata

- A modern szabadságjogok
- Kirándulások a Zsitva folyócska
mentén

- Mátyusföld és Csallóköz,
Dunamenti-síkság
- Nem igaz
- Egy város a Duna két patján
- Slovenské aktuality
- Autonómia SK
- Commora Aula články
- Okolo autonómie Text
- Slováci a maďari jedna rodina
- ©túr a autonómia
- Fantázia képek
- Komáromi képek
- Olimpia 2016 Commora Aula
- Gondolatok


Történelmi párhuzam
- 2009.03.05.

Stefan Marko Daxner: "Magyarország számunkra csak annyiban létezik, amennyiben benne elismerést nyerünk." (1861)
most mi is megfogalmazzuk ugyanezt
Bósza János: "Szlovákia számunkra csak annyiban létezik, amennyiben benne elismerést nyerünk. (2009)"


Az önrendelkezésről
- 2009.03.05.

Aki esetleg mégis úgy gondolná, mi köze mindehhez, annak ajánlanám szíves figyelmébe Martin Niemüller, a német protestáns lelkipásztor gondolatait.
"Amikor elvitték a kommunistákat, én hallgattam, mert nem voltam kommunista. Amikor elvitték a szociáldemokratákat és a szakszervezeti embereket, én hallgattam, mert sem szociáldemokrata, sem szakszervezeti ember nem voltam. Amikor eljöttek és elvitték a zsidókat, én hallgattam, mert nem voltam zsidó. És amikor eljöttek és elvittek engem, már nem maradt senki, aki szólhatott volna értem."


Vígh Károly
- 2009.03.05.

„Magyarországon és máshol is (Szlovákiában is- a szerk. megj.) láttuk és megéltük, hogy a történelmi traumák és frusztrációk önsajnálatból történõ ápolása a nemzetekbõl a legrosszabb erõket szabadítja fel, amelyek csak a katasztrófát ismerik, és csak ebbõl táplálkoznak. Miért nem vagyunk képesek valami újat, reménytelibbet kezdeni?- kérdezi Churchill…”

Az élet
- 2009.03.02.

Az élet egy nagy cirkusz, ahol tanár a bohóc és nebuló a közönség.

Cikkajánló:
- 2009.03.01.

Slota sértegethet minket, klikk a képre





Autonómia terv. klikk a Commora képre
- 2006.09.01.








Szavazás a Commora Aula honlapról
- 2006.12.08.

Szavazás!

Indult 2006.11.10-én
- 2006.11.11.

Felmérés
Kell-e nekünk az autonómia

Igen minél hamarabb
Igen, de majd később
Igen, ha a szlovákok is akarják
nem tudom
Nem, mert úgyse lehet
Nem, mert rossz az időzítés
Nem, mert nincs rá szükség


Véletlen link.



Kukac.sk link felvidéki magyar fórum
- 2007.12.15.









Rovásírás
- 2007.06.09.





Újévi mondóka
- 2008.01.01.

Adja a Teremtő, hogy -
Minden rügyed megfakadjon!
Minden magod kihajthasson!
Minden dalod szívből jöjjön!
Minden napod tündököljön!
Minden szájat etethessél!
Minden élőt szerethessél!
Minden mi él üdvözöljön!
Minden álmod teljesüljön!
Minden bánat odébbálljon!
Minden csoda megtaláljon!
Minden napod egészségben,
Minden perced békességben
Teljen, az új esztendőben!
Úgy legyen!
Varga Ibolya


Lao Ce
- 2008.01.24.

Egy bölcs hadvezér azt mondotta:
"Mint a vendég, nem mint a gazda:
nem vonulok hüvelyknyit előre,
inkább egy lábnyit vissza."
Ez a tétlen cselekvés,
az erőszak nélküli siker,
az ellenség nélküli háború,
a fegyvertelen győzelem.
Harcban az ellenség ócsárlása
megsérti az út-at;
ha két hadsereg összecsap,
a kíméletesebb győzelmet arat.


Szlovák-magyar barátság
- 2009.03.14.

LONG LIVE

Szózat
- 2009.03.14.

LINK KLIKK: Szózat
Szózat ének


Vörösmarty Mihály Szózat
- 2009.03.14.

Hazádnak rendületlenül
Légy híve, oh magyar;
Bölcsőd az s majdan sírod is,
Mely ápol s eltakar.

A nagy világon e kívül
Nincsen számodra hely;
Áldjon vagy verjen sors keze:
Itt élned, halnod kell.

Ez a föld, melyen annyiszor
Apáid vére folyt;
Ez, melyhez minden szent nevet
Egy ezredév csatolt.

Itt küzdtenek honért a hős
Árpádnak hadai;
Itt törtek össze rabigát
Hunyadnak karjai.

Szabadság! itten hordozák
Véres zászlóidat,
S elhulltanak legjobbjaink
A hosszú harc alatt.

És annyi balszerencse közt,
Oly sok viszály után,
Megfogyva bár, de törve nem,
Él nemzet e hazán.

S népek hazája, nagy világ!
Hozzád bátran kiált:
"Egy ezredévi szenvedés
Kér éltet vagy halált!"

Az nem lehet, hogy annyi szív
Hiába onta vért,
S keservben annyi hű kebel
Szakadt meg a honért.

Az nem lehet, hogy ész, erő,
És oly szent akarat
Hiába sorvadozzanak
Egy átoksúly alatt.

Még jőni kell, még jőni fog
Egy jobb kor, mely után
Buzgó imádság epedez
Százezrek ajakán.

Vagy jőni fog, ha jőni kell,
A nagyszerű halál,
Hol a temetkezés fölött
Egy ország vérben áll.

S a sírt, hol nemzet sülyed el,
Népek veszik körul,
S az emberek millióinak
Szemében gyászköny ül.

Légy híve rendületlenül
Hazádnak, oh magyar:
Ez éltetőd, s ha elbukál,
Hantjával ez takar.

A nagy világon e kívül
Nincsen számodra hely;
Áldjon vagy verjen sors keze:
Itt élned, halnod kell.


Hun imádság
- 2009.03.14.

Kr.u. 410-460-ban keletkezett. Hun ezüstveretes szíjvégen rovásírással írva, a Kijevi Nemzeti Múzeumban van. A kijevi múzeumban őrzött hun övvereten, szíjvégen levő rovásírásos ima gyönyörű.

HUN IMÁDSÁG

MIATYÁNK ISTENÜNK
BENNÜNK VAN ORSZÁGOD.
ELŐTTÜNK SZENT NEVED
TÖRVÉNY AKARATOD.

MINDENNAPUNK GONDJÁT,
MAGADON VISELED.
BŰNEINKET MINT MÁSNAK,
NEKÜNK ELENGEDED.

TE KEZED VEZET
KÍSÉRTÉSEKEN ÁT,
S LEFEJTED RÓLUNK
GONOSZ JÁRMÁT.

TIÉD A NAGYVILÁG
ÖSSZES HATALMA, ÜDVE,
MINDÖRÖKTŐL KEZDVE,
LEGYEN MINDÖRÖKRE.


Petõfi Sándor: A szájhõsök
- 2009.03.17.

Meddig tart ez őrült hangzavar még?
Meddig bőgtök még a hon nevében?
Kinek a hon mindig ajkain van,
Nincsen annak, soha sincs szivében!
Mit használtok kofanyelvetekkel?
Évrül-évre folyvást tart a zaj,
És nem ott-e, ahol volt, a nemzet?
Nincs-e még meg minden régi baj?


Tenni, tenni! a helyett, hogy szóval
Az időt így elharácsoljátok;
Várva néz rég s oly hiába néz az
Isten napja s a világ reátok.
Nyujtsátok ki tettre a kezet már
S áldozatra zsebeiteket,
Tápláljátok végre a hazát, ki
Oly sokáig táplált titeket.



Áldozat s tett, ez a két tükör, mely
A valódi honfiút mutatja,
De ti gyáva s önző szívek vagytok,
Tettre gyávák s önzők áldozatra.
Hiszem én, hogy mint a fák tavasszal,
Megifjodnak a vén nemzetek,
De ti hernyók új lombot nem adtok,
Sőt a régit is leeszitek.



S oh mi vakság! fölemelte még a
Népszerűség őket paizsára,
Az elámult sokaság, miképen
Megváltóit, karjaiba zárja.
Megváltók? ők a hon eladói,
Elveszünk ez ordítók miatt...
Rólok tudja ellenünk, hogy félünk,
Mert a félénk eb mindég ugat.



Én ugyan nem állok a sereghez,
Mely kiséri őket ujjongatva,
És ha egykor közibök vetődöm,
Nem egyébért lépek e csapatba,
Csak azért, hogy fölfordítsam majd ez
Ál nagyok győzelmi szekerét,
S haragomnak ostorával vágjam
Arcaikra a bitó jelét!

Petőfi Sándor


Soviniszta
- 2009.03.26.

Illyés Gyula szerint patrióta az, aki jogot véd, soviniszta az, aki jogot sért.

Táncsics Mihály:
- 2009.03.30.

Az egyenlő szabadság
és az egyenlő jogok teszik
a forrást, melybül
mindenki egyaránt
meríthet jólétet,
bolgogságot, áldást.


József Attila
- 2009.04.03.

«az igazat mondd, ne csak a valódit,
a fényt, amelytől világlik agyunk,
hisz egymás nélkül sötétségben vagyunk.»
(József Attila)


A harc, melynek nincs győztese
- 2009.05.18.

Miért ne-ken

Nyelvlecke
- 2009.05.18.

Gyimóthy Gábor: Nyelvlecke

2009.3.11
Gyimóthy Gábor: Nyelvlecke

Egyik olaszóra során,
Ím a kérdés felmerült:
Hogy milyen nyelv ez a magyar,
Evrópába hogy került?

Elmeséltem, ahogy tudtam,
Mire képes a magyar.
Elmondtam, hogy sok, sok rag van,
S hogy némelyik mit takar,

És a szókincsben mi rejlik,
A rengeteg árnyalat,
Példaként vegyük csak itt:
Ember, állat hogy halad?

Elmondtam, hogy mikor járunk,
Mikor mondom, hogy megyek.
Részeg, hogy dülöngél nálunk,
S milyen, ha csak lépdelek.

Miért mondom, hogybotorkál
Gyalogol, vagy kódorog,
S a sétáló szerelmes pár,
Miért éppen andalog?

A vaddisznó, hogy ha rohan,
Nem üget, de csörtet - és
Bár alakra majdnem olyan
Miért más a törtetés?

Mondtam volna még azt is hát,
Aki fut, mért nem lohol?
Miért nem vág, ki mezőn átvág,
De tán vágtat valahol.

Aki tipeg, mért nem libeg,
S ez épp úgy nem lebegés, --
Minthogy nem csak sánta biceg,
S hebegés nem rebegés!

Mit tesz a ló, ha poroszkál,
Vagy pedig, ha vágtázik?
És a kuvasz, ha somfordál,
Avagy akár bóklászik.

Lábát szedi, aki kitér,
A riadt őz elszökell.
Nem ront be az, aki betér . . .
Más nyelven, hogy mondjam el?

Jó lett volna szemléltetni,
Botladozó, mint halad,
Avagy milyen őgyelegni?
Egy szó - egy kép - egy zamat!

Aki "slattyog", mért nem "lófrál"?
Száguldó hová szalad?
Ki vánszorog, mért nem kószál?
S aki kullog, hol marad?

Bandukoló mért nem baktat?
És ha motyog, mit kotyog,
Aki koslat, avagy kaptat,
Avagy császkál és totyog?

Nem csak árnyék, aki suhan,
S nem csak a jármű robog,
Nem csak az áradat rohan,
S nem csak a kocsi kocog.

Aki cselleng, nem csatangol,
Ki "beslisszol", elinal,
Nem "battyog" az, ki bitangol,
Ha mégis: a mese csal!

Hogy a kutya lopakodik,
Sompolyog, majd meglapul,
S ha ráförmedsz, elkotródik.
Hogy mondjam ezt olaszul?

Másik, erre settenkedik,
Sündörög, majd elterül.
Ráripakodsz, elódalog,
Hogy mondjam ezt németül?

Egy csavargó itt kóborol,
Lézeng, ődöng, csavarog,
Lődörög, majd elvándorol,
S többé már nem zavarog.

Ám egy másik itt tekereg,
-- Elárulja kósza nesz -
Itt kóvályog, itt ténfereg. . .
Franciául, hogy van ez?

S hogy a tömeg mért özönlik,
Mikor tódul, vagy vonul,
Vagy hömpölyög, s mégsem ömlik,
Hogy mondjam ezt angolul?

Aki surran, miért nem oson,
Vagy miért nem lépeget?
Mindezt csak magyarul tudom,
S tán csak magyarul lehet. . .!



A magyar nyelv szépségeiről sokat lehetne beszélni, hiszen nem csak Európában számít egyedülállónak. Az angolok például már nem értik Shakespeare 1600-as évek körül íródott műveit, azok eredeti nyelvezetét "óangolnak" nevezik. Érdekes belegondolni, hogy az azóta eltelt majd' 400 évben mennyit változott a nyelvük. Velük ellentétben azonban mi, magyarok a mai napig megértjük pl. az Ómagyar Mária Siralom 1300as évekre datált hangzását.
...és, hogy mit mondanak a külföldiek a magyar nyelvről? Néhány idézet:

Grimm Jakab meseíró (XIX. század), aki egyben az első német tudományos nyelvtan megalkotója is: "a magyar nyelv logikus és tökéletes felépítése felülmúl minden más nyelvet".

N. Erbersberg bécsi tudós (XIX. század): "Olyan a magyar nyelv szerkezete, mintha nyelvészek gyülekezete alkotta volna, hogy meglegyen benne minden szabályosság, tömörség, összhang és világosság."

George Bernard Shaw drámaíró (az amerikai CBC-nek adott interjújában sokkal bővebben kifejtve) mondta: "Bátran kijelenthetem, hogy miután évekig tanulmányoztam a magyar nyelvet, meggyőződésemmé vált: ha a magyar lett volna az anyanyelvem, az életművem sokkal értékesebb lehetett volna. Egyszerűen azért, mert ezen a különös, ősi erőtől duzzadó nyelven sokszorta pontosabban lehet leírni a parányi különbségeket, az ér zelmek titkos rezdüléseit."

Grover S. Krantz amerikai kutató: "A magyar nyelv ősisége Magyarországon /.../ meglepő: úgy találom, hogy átmeneti kőkori nyelv, megelőzte az újkőkor kezdetét /.../ az összes helyben maradó nyelv közül a magyar a legrégebbi."

Ove Berglund svéd orvos és műfordító: "Ma már, hogy van fogalmam a nyelv struktúrájáról, az a véleményem: a magyar nyelv az emberi logika csúcsterméke." (Magyar Nemzet 2003. XII. 2. 5. o.)

Teller Ede atomfizikus halála előtt pár évvel ezt mondta Pakson: "...Új jeles felfedezésem, miszerint egy nyelv van, s az a magyar." (Mai Nap, Budapest, 1991. 9.)
Nem különös-e, hogy a magyar tudomány minden erőt bevetve igyekszik lefokozni a magyar nyelvet, ám a külföldi szakvélemények ennek az ellenkezőjét hangsúlyozzák: nyelvünk egyedülálló nagyszerűségét, ősiségét, mi több, van ki a magyar nyelv Kárpát-medence-i ősi volta mellett is kiáll.
A genetikai eredményekből már tudjuk: teljes joggal.)

De ne csak a nyelvünket, hanem annak teremtő erejére vonatkozó véleményekre is figyeljünk:

Isaac Asimov scifi író: "Az a szóbeszéd járja Amerikában, hogy két intelligens faj létezik a földön: emberek és magyarok."

Enrico Fermi olasz atomfizikustól mikor megkérdezték, hogy hisz-e az űrlakókban, azt válaszolta: "Már itt vannak, magyaroknak nevezik őket!"

A magyar anyanyelvű nagy matematikusok is többször vallották: hja, magyar anyanyelvvel könnyű nagy matematikusnak lenni.
/VARGA CSABA : Mire lehet büszke a magyar (részlet)/
És ami mosolyt csalhat az arcotokra: Gyimóthy Gábor (Firenze 1984. X. 12.) Nyelvlecke című írása. Figyeljétek meg, hogy a mozgást kifejező igére hányféle szinonimát használ! Már kétszer is nekiugrottam, hogy átszámoljam, de egyszer 63 jött ki, másszor meg 81 - de talán a számok annyira nem is lényegesek, mint a magyar nyelv gazdagságának ténye. Talán nincs is a földön még egy ilyen nyelv, mint a mienk! Szerintem joggal lehetünk büszkék rá.
Forrás: Transylvania, 40 évf. 2. szám.
beküldő: olvasó



Ez a honlap a Commora Aula magántulajdona