Commora Aula honlapja-Ne a tömegben kiabáld az igazadat, hanem azzal szemben
Az autonómia örök aktualitása miatt, egy effektív konfliktusmegoldó módszer, egy történelmi igazságtalanságokat kiegyenlítő legitim követelmény.

MENÜ


BELÉPÉS
Azonosító:

Jelszó:

Elfelejtett jelszó
Regisztráció



AUTONÓMIÁT!!!

2009.6.7.

AUTONÓMIÁT!!!
2009, június 5 - 11:36 Somogyi Szilárd

Húsz-harminc évvel ezelőtt gondolni sem lehetett rá, '89 után egyre többünknek jutott az eszébe, mára pedig már a társadalom - reméljük - jelentős része áll ki mellettte! Csak arról szeretnénk dönteni, ami a MIÉNK. Új társadalmi szerződés kell, hogy mindenki számára világos legyen, ami tőlünk ered, arról legjobb, ha mi döntünk. Teljesen igazságtalan, és mégis fennáll a mostani rendszer, amelyben csak a felét kapjuk meg az általunk megtermelt bérnek, és még igazságtalanabb, ha a másik felének felhasználásáról olyanok döntenek, akiket gyakorlatilag SEMMILYEN módunk sincs elszámoltatni. Ha már erre elméletileg is csak "elméletileg" van lehetőség, sokkal jobb, ha a saját magunk által megtermelt pénz minél nagyobb részéről MI MAGUNK dönthetünk. Nem csak úgy lehet több pénze az embernek, ha felemelik a fizetését, hanem úgy is, hogy kevesebbet ad a saját béréből az államnak, és a visszatartott részről saját maga dönt, legjobb belátása szerint. Sokan talán el sem tudják képzelni, hogy ilyen autonómia lehetséges. Egyre többen hiszik viszont azt, hogy meg kell próbálni! Ha Ön is úgy gondolja, hogy az egyén kevés, de sok-sok ember hangja már közös akarat, akkor ki kell használni minden lehetőséget, amely egy olyan rendszert hozhat létre, amelyben minden polgár tényleg eldöntheti., viszik vagy vezet!

http://www.parameter.sk/blog/somogyi-szilard/2009/06/05/autonomiat?page=99#comment-13575



Hozzászólás

Tisztelt Somogyi úr
parkany, 2009, június 5 - 22:30
Nem vagyok kozgazdász, de ugyanakkor nem értem, hogy egy esetleges autonómia esetén mi az amit oszthatunk, tehát tobb marad nekunk. Tudni kell, hogy Szlovákia magyarok lakta vidékein nincs "semmi". A mezogazdaság a végét járja, ipari létesítmények szinte nem léteznek a munkavállalók MO-ban dolgoznak, amíg dolgoznak. Tehát ott fizetnek adót és járulékokat. Kérem On DS mint polgár látogasson el a TT megye székhely irányában és megfog lepodni a változások láttán. Ott van mit osztani. Jól ismerem Szlovákiát, még a legeldugottab telepuléseit is, havonta csupán 5-6000 km utazom évek óta keresztul hosszába, szinte naponta látom a változásokat de DS,KN,LV,NZ járásokban nem torténik szinte semmi.

* A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges

AUTONÓMIÁT!!! AUTONÓMIÁT!!! AUTONÓMIÁT!!!!
barnaTEmarha, 2009, június 6 - 09:14
Ilyen Somogyi-féle képmutatókból, sajnos, nagyon sok van. Lásd simonkáék híd-féle fantazmagóriája...

* A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges

Mutassa a képmutatást!
Somogyi Szilárd, 2009, június 6 - 10:08
Mit tart képmutatónak az írásban???

* A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges

MInek a SaS??????
barnaTEmarha, 2009, június 6 - 12:31
ez minipárt, még annál is kisebb, halévány reménye sincs a sikerre. Minek bohóckodtok...

* A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges

igenis ki kell álni a
lala, 2009, június 6 - 12:49
igenis ki kell állni a jogainkért, ha demokrácia van, akkor jár az autonómia nekünk is. Ugyanúgy adózunk, mint a szlovák nemzetiségű álampolgárok, ugyazok a jogok, lehetőségek és minden egyéb is megillet minket. Csak anyitt kéne adniuk, amiért ők is kb. 100 évig el akartak érni a magyaroknál, később a cseheknél. DE az elmúlt 65 év alatt azt bizonyították csak, hogy roszabbak, amint lehetőségük van, mint a magyarok, csehek voltak együttvéve. PL. a szlovákokat sohasem akarták erőszakkal áttelepíteni sehová, nem tagadták meg az álampogárságukat, nem kobozták el tömegessen mindenüket stb.

* A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges

jaj, ne !
amerigoromano, 2009, június 6 - 22:27
Jaj ,megint egy pesszimista megnyilvanulas! Esocseppbol van pocsolya es abbol arviz is lehet!

* A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges

Jól mondod nem vagy
dapo, 2009, június 6 - 13:35

Jól mondod nem vagy közgazdász,ugyhogy írásod csak kocsma beszéd!Bizsonyára a keleti régióból profitál slovákia

* A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges

reális cél
Bósza János, 2009, június 6 - 13:15

"Autonómia, reális cél annak aki hisz benne,

utópia annak aki nem, középső út nem létezik,

aki mégis ezt az utat járja, az vak és

tehetetlen."

Bósza János

* A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges

JANI!! NE ADD FEL..
barnaTEmarha, 2009, június 6 - 21:27
Jani, ne add fel, egyre többen leszünk, van értelme, amit csinálsz...

* A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges

http://www.parameter.sk/blog/somogyi-szilard/2009/06/05/autonomiat?page=99#comment-13575



Érdekes vita az autonómiáról, Bugáristák nemakarásáról és a duraysták tehetlenségéről:

A bugárfélék eddig is
Névtelen | 2009. június 5. péntek 09:42

A bugárfélék eddig is elszabotálták a magyar érdekek valódi képviseletét. Most, hogy ezt már az MKP-n belülről nem tehetik, megpróbálják kívülről. Remélem, hogy lesz annyi józanság a magyarokban, hogy átlátnak a szitán.

Mert az már világos lehet mindenkinek, hogy egy hónappal az EP választások előtt ezt kilépős cirkuszt megcsinálni egyedül azért kellett, hogy az MKP-nak ártsanak, még azon az áron is, hogy kevesebb magyar képviselő lesz az EP-ben.
Ha csak egy csöppnyi tisztesség lenne bennük akkor vártak volna még egy hónapot. De nem tették és ez magáért beszél.


igazad van Bugar Bela most
Névtelen | 2009. június 5. péntek 10:11

igazad van

Bugar Bela most is utasitasra cselekedett

ahogy mar azt megszokta.

nyilvanvalo az volt a cel, hogy tobben szavazzanak a szlovakokra

vagy legalabb vegyek el a magyar valasztok kedvet attol, hogy az MKP-ra szavazzanak

ezt szolgalata a szerdai parlamenti cirkusz is

bizom benne, hogy ez a piszkos igyekezet epp ellentetes reakciot valt ki a felelos magyar valasztopolgarokbol.


Oligarchia
Névtelen | 2009. június 5. péntek 06:21

Bugár a szlovákok favorizáltja, talpnyalója a szlovákiai magyar oligarchia reménysége. Becsületességben és erkölcsileg Csáky sáros nyomába sem jöhet. Csak azok fogják támogatni, akik anyagi előnyt várnak. Remélem előbb-utóbb pofára esnek magyarságunk szégyenei, árulói s kórhadt fából ácsolt hidjuk mielőbb összedől.



Bugár reakciója a Duray
Besenyő | 2009. június 6. szombat 09:02

Bugár reakciója a Duray által felvetett autonóniára az MKP közgyűlésén:

„Duray úr az elmúlt nyolc évben tagja volt annak a csapatnak, amely a pártban bármit javasolhatott. Egyszer sem tette ezt. Tőlünk eltérően, akik igyekeztünk, hogy a kisebbségeknek minél több jogkörük legyen a kultúra és az iskolaügy területén. Most más dolgokat kell megoldanunk, mint Duray úr kitalációit”

Döntse el a kedves olvasó, hogy ki és kinek az érdekeit képviseli a hídegylet.


Névtelen | 2009. június 5. péntek 11:32
lake | 2009. június 6. szombat 10:52

...szerinted lehet higgadtan elemezni, amikor az önrendelkezést (azaz valamilyen szintű autonómiát, mint szakmai-politikai teminus-technicust) Bugár Béla "kitalációnak" gúnyolja?!?!....hát milyen szinten gondolkozik és cselekszik ez az ember, a szlovákia magyarság "leaderje"?????...ezen csak felháborodni lehet!!!
Előre is elnézést kérek az esetleges érintettektől, de Béla a kisegítő iskola tanítójának a szintjén van! Bár azzal a ravasz paraszti ésszel amivel ő rendelkezik, lehet politikát csinálni Szlovákiában!....de csak szlovákiai, és nem európai szinten!...hallott már valaki Bélától egy összetett mondatot?....na ez a tragédia és nem a Duray meg a Csáky meg a Zorbánpatásördög "kitalációi"!

Ja amúgy meg elemzésképpen:
lehet, hogy nem is lesz rossz ez a konstelláció....ugyanis a szórványban és a vegyes lakosságú régiókban rengeteg az olyan ember aki a "békesség" kedvéért már régen csak titokban magyar - az ilyen legalább annyira fél a határozott felvidéki magyar politikától, mint a gyetvai szlovák, mert fél szembesülni naponta (a már szinte eltitkolt) magyarságával, így hát jól is jön neki is meg a szlovák haverjainak is egy "megbélésért párt"..tehát a "határozott magyarok" maradnak az MKP szavazói, a "gyáva magyarok" meg az "elszlovákosodott magyarok" plusz a a magyarbarát és Bélabarát szlovákok, meg lesznek a MOST szavazói...így akár meg is lehet a bejutási küszöb mindkét pártnak (tudom, optimális esetben)...aztán Bélaék mennek a Smerrel a koalícióba (velük együtt egy pár ember a pénzosztó pozíciókba), az MKP meg marad ellenzékben, egy erős magyarországi támogatottsággal.....lesznek helyzetek amikor nagyon utálni fogjuk egymást, de így kerek a világ...amíg majd Bélaék "kanalizációt" intéznek a polgármestereiknek, hogy fejlődjön Szlovákia déli része, addig Paliék meg autonómiát intéznek (kurva sok konfliktus és nehézség árán) a Felvidéknek, hogy megmaradjon a magyarság. Ergó: 8 év alatt kipróbáltuk azt a sokat hangoztatott alternatívát, hogy "először gazdaságilag és infrastrukturában kell fejlődenünk és megerősödnünk, mert akkor majd megmaradunk erős és fejlődőképes magyar közösségnek"...hát lóf.szt mradtunk meg, az eredmény mínusz 50ezer magyar!!! Most meg kell próbálni az intézményesített magyar közösségvédelmet, mert csak akkor marad a magyar magyarnak itt Szlovákiában, ha konkrét és alkalmazható törvényi rendszer garantálja neki a magyarságának szabad felválallását (és itt értsétek ezalatt azt a 80%nyi átlagmagyart, aki nem tudatosan magyar, hanem sodródik a politikai és társadalmi viszonyokkal..és ha szar érzés magyarnak lenni itt akkor egyszerűen feladja a magyarságát...lásd Lampl Zsuzsanna vagy Szabómihály Gizella and co elemzéseit, amelyeket sajnos nem tanulmányoz a politikai elitünk).
Tehát előretekintve: előszir is jön majd a nagy köpködés és átkozódás egymásra...utána jön a magyarországi változás....utána jön a szlovákiai választás...utána meg vagy a "kanalizáció-story" vagy az "autonómia-story", vagy a kettő egymást kiegészítve...szerintem ez lenne a magyarságunk szempontjából a legoptimálisabb felállás....mert ez elmúlt 20 év alatt még nem volt olyan, hogy egyszerre építsünk kanalizációt és autonómiát, pedig kedves Béla és Pali, meg mindenki: A KÉT DOLOG CSAK EGYÜTT HASZNOS!!!


lake | 2009. június 6. szombat 10:52
Demgal | 2009. június 6. szombat 09:05

Kedves ismeretlen, felhaborodni sok mindenen lehet peldaul nehany parlagi, sot vulgaris megfogalmazason is. Azonkivul talan a cimkezes is ide tartozik mint a "határozott magyarok", a "gyáva magyarok" es az "elszlovákosodott magyarok"! Mar csak Hofi "magyar magyarjai" hianyoznak hogy teljes legyen a kep.
Az "elemzesed" erdekes bar hatarozottan elfogult, de legalabb erveket tartalmaz. Meg tetszik is, na persze egyeterteni nem tudnek vele..:-))) Szemely szerint nem szeretem a konfrontacios hangnemet es kifejezetten iritalnak az eloitelek. A konfliktusteremtes pedig eddig meg eredmenyre ritkan vezetett es sajnos a Duray-Csaky tandem ebben Slotanak melto partnere. Tobbre becsulom a kompromisszumkeszseget es targyalokepesseget a hangos fegyvercsortetesnel.
Ha netalantan uj part alakulna nem tartanam a vilag vegenek! Meg akkor sem ha nem nemzetisegi alapon jonne letre. Bugar Bela esetleges szerepvallalasa pedig szamomra garancia lenne arra, hogy ez a part az europai normaknak megfeleloen es a demokracia szellemeben mukodik majd.


Degmal
lake | 2009. június 7. vasárnap 12:03

azért raktam idézőjelbe a "csoportokat" mert szándékosan fogalmaztam sarkítva, az egyszerűség kedvéért (hidd el tudom, hogy az életben ettől összetettebb a kép és bonyolultabb a helyzet), tehát nem volt szándékom előítéleteket gyártani....

Amúgy meg még 1x sommásan : a felvidéki / szlovákiai magyarság tragédiája 1990 óta az, hogy amit Duray/Csáky képvisel (és Katalónia, Baszkföld, Dél-Tirol, belgiumi németek alapján ez egy teljesen legális és európai program) azt a Huncíkok, A. Nagyok, Grendelek, Bugárok, Gyurovszkyk, Petőczök, ujszós Szigetik tudnák a leghatékonyabban "lekomunikálni" a szlovákok európaibb részével, de ők erre nem hajlandóak, a Duray/Csáky-féle csapat meg erre képtelen...azaz: az egyik csoport tudja de nem akarja, a másik csoport meg akarná, de nem tudja...pedig "csak" le kellett volna egyszer ülni egy asztalhoz a MAGYARSÁG ÉRDEKÉBEN, és megegyezni....de ez szinte naiv elvárás, mert hát emberek vagyunk, megsértettük egymást egy életre, és innen nincs visszaút ugyebár....98-ban engedte a Duray-féle vonal (nem is nagyon volt más választása, mert sok Együttéléses is ki volt éhezve a hatalomgyakorlásra és a "kanalizációépítésre") hogy az "először erős gazdaság + fejlett infrastruktúra, s majd aztán ebből lesz az erős magyar társadalom" - elméletet próbálja az MKP megvalósítani a gyakorlatban..nos ennek az "eredménye" a mínusz 50ezer magyar. Most, hogy már kikerült a párt a hatalomgyakorlásból, lett vona idő és lehetőség közösen elgondolkozni az eredményeken / eredménytelenségeken, de neeeem!!!, minek!!!....Durayék kussoltak 8 évig, hagyták Béláékat dolgozni, hogy bizonyítsanak, sőt 80%-ban partnerek is voltak ebben a munkában....miért nem adták meg Béláék ugyanezt a 80%-os "liberális" segítséget a "nemzeti vonalnak" most????...nem került volna nekik semmibe!...a szlovák fassztoidok őgyis Durayt meg Csákyt "ütik" illetve "ütötték volna"....de az esetleges eredményekből a Béláék is részesedtek volna a magyarság előtt, és nem is kis mértékben....na de ehhez politikai akarat, taktikai érzék ls előrelátás kellett volna a Béláék részéről, ami nem volt és nem lesz.

...azt írtam fentebb, hogy "sommásan" :))))) ...hát nem úgy sikerült :)


Talán csak szabad nevükön nevezni a dolgokat
Matt | 2009. június 7. vasárnap 08:23

Az igazság az, hogy a magyar szót egyszerűen ki lehetne cserélni "ember"-re, vagy "személy"-re és azt lehetne mondani, hogy bátor, bátortalan, határozott, határozatlan stb. stb. ember, személy. Akinek nem inge, ne vegye magára. De talán csak szabad nevükön nevezni a dolgokat.

A konfliktusteremtés ritkán vezetett eredményre? A tények sajnos másról beszélnek. Slota és az SNS eddig nagyon jól megél a konfliktusteremtésből, sőt, politikailag nem is létezhetnének konfliktusteremtés nélkül. Mi a fenéért szavaznának a Slotával hasonló gondolkodásúak az SNS-re, ha nem a magyarellenesség miatt? Máskülönben választhatnák a Smer-t, HZDS-t, vagy az ellenzéki pártokat is! Ezek az emberek még álmukban is beikszelnék az SNS-t. A párt botrányai nem érdeklik őket. Nekik csak a magyarellenesség számít.

Most hol, kivel, milyen kompromisszumokra van lehetőség?

Mit lehet tapasztalni Székelyföldön, ahol hasonló helyzet áll fenn, mint a Felvidéken? Azok milyen kompromisszumokra számíthatnak?


http://ujszo.com/node/278909/talk



HÍREK
Felvidéki magyar térkép
- 2009.05.20.





Magyar élettér autóatlasz
- 2009.05.20.





Történelmi emlékesztető
- 2009.05.19.

Felvidék
Honföldünk


Nemzeti dal
- 2009.03.14.

LINK KLIKK: Esküszünk,
hogy rabok tovább
nem leszünk


Utassy József gondolata
- 2009.03.15.

Én szemfedőlapod lerántom:
Kelj föl és járj, Petőfi Sándor!
Zúg Március, záporos fény ver,
Suhog a zászlós tűz a vérben.
Hüvelyét veszti, brong a kardlap:
Úgy kel föl, mint forradalmad!
Szedd össze csontjaid, barátom:
Lopnak a bőség kosarából,
A jognak asztalánál lopnak,
Népek nevében! S te halott vagy?!
Holnap a szellem napvilágát
Roppantják ránk a hétszer gyávák.
Talpra Petőfi! Sírodat rázom:
Szólj még egyszer a Szabadságról!


A Szent Korona Őrzője
- 2009.03.11.

A Szent Korona Őrzőjének Eskü alatt tett Nyilatkozata.



Új menü
- 2009.02.27.


- Autonómia hírek máshonnan
- Mi az autonómia?
- Az autonómia kivívásának a formái
- Decentralizált autonómia
- A kisebbségi autonómia (működő
modellek, magyar elképzelések)

- Az autonómia és az új világrend
- Felvikéki hírek
- Preambulum
- Aláírásgyűjtés az autonómiáért
- A szlovák alkotmány nem tiltja az autonómiát
- A felvidéki magyarok történelme
- Csehszlovákiai kisebbségi szerződés
- Beneą-dekrétumok
- Szlovákiai nyelvtörvény
- Polgártársaim, barátaim
- Múlt, jelen, jövő
- Szlovákok igazi történelme
- Dálesz
- Erdélyi hírek
- Erdély és Székelyföld autonómiája
- Vajdasági hírek
- Vajdasági autonómiaterv
- Kárpátaljai hírek
- Kárpátaljai autonómiatervek
- Kárpátaljai autonómia-koncepciók
- A KÁRPÁTALJAI MAGYAR AUTONÓMIA
- Horvátország, Szlovénia,
Ausztria hírek

-

- Magyarországi autonómiahírek
- Magyar címer története
- 1868-as kisebbségi törvény
- Miért a 20. század?
- Autonómiák Európában

- English news
- Observations on the Beneą Decrees
- EÚ-us hírek
- Finn autonómiamodell
- Dél-Tirol és Korzika autonómiája
- Katalán autonómia
- Baszk autonómia
- Kínai autonómia - Másfajta autonómiák
- Saját írásaink
- Rólunk írták
- Az Emberi Jogok
Egyetemes Nyilatkozata

- A modern szabadságjogok
- Kirándulások a Zsitva folyócska
mentén

- Mátyusföld és Csallóköz,
Dunamenti-síkság
- Nem igaz
- Egy város a Duna két patján
- Slovenské aktuality
- Autonómia SK
- Commora Aula články
- Okolo autonómie Text
- Slováci a maďari jedna rodina
- ©túr a autonómia
- Fantázia képek
- Komáromi képek
- Olimpia 2016 Commora Aula
- Gondolatok


Történelmi párhuzam
- 2009.03.05.

Stefan Marko Daxner: "Magyarország számunkra csak annyiban létezik, amennyiben benne elismerést nyerünk." (1861)
most mi is megfogalmazzuk ugyanezt
Bósza János: "Szlovákia számunkra csak annyiban létezik, amennyiben benne elismerést nyerünk. (2009)"


Az önrendelkezésről
- 2009.03.05.

Aki esetleg mégis úgy gondolná, mi köze mindehhez, annak ajánlanám szíves figyelmébe Martin Niemüller, a német protestáns lelkipásztor gondolatait.
"Amikor elvitték a kommunistákat, én hallgattam, mert nem voltam kommunista. Amikor elvitték a szociáldemokratákat és a szakszervezeti embereket, én hallgattam, mert sem szociáldemokrata, sem szakszervezeti ember nem voltam. Amikor eljöttek és elvitték a zsidókat, én hallgattam, mert nem voltam zsidó. És amikor eljöttek és elvittek engem, már nem maradt senki, aki szólhatott volna értem."


Vígh Károly
- 2009.03.05.

„Magyarországon és máshol is (Szlovákiában is- a szerk. megj.) láttuk és megéltük, hogy a történelmi traumák és frusztrációk önsajnálatból történõ ápolása a nemzetekbõl a legrosszabb erõket szabadítja fel, amelyek csak a katasztrófát ismerik, és csak ebbõl táplálkoznak. Miért nem vagyunk képesek valami újat, reménytelibbet kezdeni?- kérdezi Churchill…”

Az élet
- 2009.03.02.

Az élet egy nagy cirkusz, ahol tanár a bohóc és nebuló a közönség.

Cikkajánló:
- 2009.03.01.

Slota sértegethet minket, klikk a képre





Autonómia terv. klikk a Commora képre
- 2006.09.01.








Szavazás a Commora Aula honlapról
- 2006.12.08.

Szavazás!

Indult 2006.11.10-én
- 2006.11.11.

Felmérés
Kell-e nekünk az autonómia

Igen minél hamarabb
Igen, de majd később
Igen, ha a szlovákok is akarják
nem tudom
Nem, mert úgyse lehet
Nem, mert rossz az időzítés
Nem, mert nincs rá szükség


Véletlen link.



Kukac.sk link felvidéki magyar fórum
- 2007.12.15.









Rovásírás
- 2007.06.09.





Újévi mondóka
- 2008.01.01.

Adja a Teremtő, hogy -
Minden rügyed megfakadjon!
Minden magod kihajthasson!
Minden dalod szívből jöjjön!
Minden napod tündököljön!
Minden szájat etethessél!
Minden élőt szerethessél!
Minden mi él üdvözöljön!
Minden álmod teljesüljön!
Minden bánat odébbálljon!
Minden csoda megtaláljon!
Minden napod egészségben,
Minden perced békességben
Teljen, az új esztendőben!
Úgy legyen!
Varga Ibolya


Lao Ce
- 2008.01.24.

Egy bölcs hadvezér azt mondotta:
"Mint a vendég, nem mint a gazda:
nem vonulok hüvelyknyit előre,
inkább egy lábnyit vissza."
Ez a tétlen cselekvés,
az erőszak nélküli siker,
az ellenség nélküli háború,
a fegyvertelen győzelem.
Harcban az ellenség ócsárlása
megsérti az út-at;
ha két hadsereg összecsap,
a kíméletesebb győzelmet arat.


Szlovák-magyar barátság
- 2009.03.14.

LONG LIVE

Szózat
- 2009.03.14.

LINK KLIKK: Szózat
Szózat ének


Vörösmarty Mihály Szózat
- 2009.03.14.

Hazádnak rendületlenül
Légy híve, oh magyar;
Bölcsőd az s majdan sírod is,
Mely ápol s eltakar.

A nagy világon e kívül
Nincsen számodra hely;
Áldjon vagy verjen sors keze:
Itt élned, halnod kell.

Ez a föld, melyen annyiszor
Apáid vére folyt;
Ez, melyhez minden szent nevet
Egy ezredév csatolt.

Itt küzdtenek honért a hős
Árpádnak hadai;
Itt törtek össze rabigát
Hunyadnak karjai.

Szabadság! itten hordozák
Véres zászlóidat,
S elhulltanak legjobbjaink
A hosszú harc alatt.

És annyi balszerencse közt,
Oly sok viszály után,
Megfogyva bár, de törve nem,
Él nemzet e hazán.

S népek hazája, nagy világ!
Hozzád bátran kiált:
"Egy ezredévi szenvedés
Kér éltet vagy halált!"

Az nem lehet, hogy annyi szív
Hiába onta vért,
S keservben annyi hű kebel
Szakadt meg a honért.

Az nem lehet, hogy ész, erő,
És oly szent akarat
Hiába sorvadozzanak
Egy átoksúly alatt.

Még jőni kell, még jőni fog
Egy jobb kor, mely után
Buzgó imádság epedez
Százezrek ajakán.

Vagy jőni fog, ha jőni kell,
A nagyszerű halál,
Hol a temetkezés fölött
Egy ország vérben áll.

S a sírt, hol nemzet sülyed el,
Népek veszik körul,
S az emberek millióinak
Szemében gyászköny ül.

Légy híve rendületlenül
Hazádnak, oh magyar:
Ez éltetőd, s ha elbukál,
Hantjával ez takar.

A nagy világon e kívül
Nincsen számodra hely;
Áldjon vagy verjen sors keze:
Itt élned, halnod kell.


Hun imádság
- 2009.03.14.

Kr.u. 410-460-ban keletkezett. Hun ezüstveretes szíjvégen rovásírással írva, a Kijevi Nemzeti Múzeumban van. A kijevi múzeumban őrzött hun övvereten, szíjvégen levő rovásírásos ima gyönyörű.

HUN IMÁDSÁG

MIATYÁNK ISTENÜNK
BENNÜNK VAN ORSZÁGOD.
ELŐTTÜNK SZENT NEVED
TÖRVÉNY AKARATOD.

MINDENNAPUNK GONDJÁT,
MAGADON VISELED.
BŰNEINKET MINT MÁSNAK,
NEKÜNK ELENGEDED.

TE KEZED VEZET
KÍSÉRTÉSEKEN ÁT,
S LEFEJTED RÓLUNK
GONOSZ JÁRMÁT.

TIÉD A NAGYVILÁG
ÖSSZES HATALMA, ÜDVE,
MINDÖRÖKTŐL KEZDVE,
LEGYEN MINDÖRÖKRE.


Petõfi Sándor: A szájhõsök
- 2009.03.17.

Meddig tart ez őrült hangzavar még?
Meddig bőgtök még a hon nevében?
Kinek a hon mindig ajkain van,
Nincsen annak, soha sincs szivében!
Mit használtok kofanyelvetekkel?
Évrül-évre folyvást tart a zaj,
És nem ott-e, ahol volt, a nemzet?
Nincs-e még meg minden régi baj?


Tenni, tenni! a helyett, hogy szóval
Az időt így elharácsoljátok;
Várva néz rég s oly hiába néz az
Isten napja s a világ reátok.
Nyujtsátok ki tettre a kezet már
S áldozatra zsebeiteket,
Tápláljátok végre a hazát, ki
Oly sokáig táplált titeket.



Áldozat s tett, ez a két tükör, mely
A valódi honfiút mutatja,
De ti gyáva s önző szívek vagytok,
Tettre gyávák s önzők áldozatra.
Hiszem én, hogy mint a fák tavasszal,
Megifjodnak a vén nemzetek,
De ti hernyók új lombot nem adtok,
Sőt a régit is leeszitek.



S oh mi vakság! fölemelte még a
Népszerűség őket paizsára,
Az elámult sokaság, miképen
Megváltóit, karjaiba zárja.
Megváltók? ők a hon eladói,
Elveszünk ez ordítók miatt...
Rólok tudja ellenünk, hogy félünk,
Mert a félénk eb mindég ugat.



Én ugyan nem állok a sereghez,
Mely kiséri őket ujjongatva,
És ha egykor közibök vetődöm,
Nem egyébért lépek e csapatba,
Csak azért, hogy fölfordítsam majd ez
Ál nagyok győzelmi szekerét,
S haragomnak ostorával vágjam
Arcaikra a bitó jelét!

Petőfi Sándor


Soviniszta
- 2009.03.26.

Illyés Gyula szerint patrióta az, aki jogot véd, soviniszta az, aki jogot sért.

Táncsics Mihály:
- 2009.03.30.

Az egyenlő szabadság
és az egyenlő jogok teszik
a forrást, melybül
mindenki egyaránt
meríthet jólétet,
bolgogságot, áldást.


József Attila
- 2009.04.03.

«az igazat mondd, ne csak a valódit,
a fényt, amelytől világlik agyunk,
hisz egymás nélkül sötétségben vagyunk.»
(József Attila)


A harc, melynek nincs győztese
- 2009.05.18.

Miért ne-ken

Nyelvlecke
- 2009.05.18.

Gyimóthy Gábor: Nyelvlecke

2009.3.11
Gyimóthy Gábor: Nyelvlecke

Egyik olaszóra során,
Ím a kérdés felmerült:
Hogy milyen nyelv ez a magyar,
Evrópába hogy került?

Elmeséltem, ahogy tudtam,
Mire képes a magyar.
Elmondtam, hogy sok, sok rag van,
S hogy némelyik mit takar,

És a szókincsben mi rejlik,
A rengeteg árnyalat,
Példaként vegyük csak itt:
Ember, állat hogy halad?

Elmondtam, hogy mikor járunk,
Mikor mondom, hogy megyek.
Részeg, hogy dülöngél nálunk,
S milyen, ha csak lépdelek.

Miért mondom, hogybotorkál
Gyalogol, vagy kódorog,
S a sétáló szerelmes pár,
Miért éppen andalog?

A vaddisznó, hogy ha rohan,
Nem üget, de csörtet - és
Bár alakra majdnem olyan
Miért más a törtetés?

Mondtam volna még azt is hát,
Aki fut, mért nem lohol?
Miért nem vág, ki mezőn átvág,
De tán vágtat valahol.

Aki tipeg, mért nem libeg,
S ez épp úgy nem lebegés, --
Minthogy nem csak sánta biceg,
S hebegés nem rebegés!

Mit tesz a ló, ha poroszkál,
Vagy pedig, ha vágtázik?
És a kuvasz, ha somfordál,
Avagy akár bóklászik.

Lábát szedi, aki kitér,
A riadt őz elszökell.
Nem ront be az, aki betér . . .
Más nyelven, hogy mondjam el?

Jó lett volna szemléltetni,
Botladozó, mint halad,
Avagy milyen őgyelegni?
Egy szó - egy kép - egy zamat!

Aki "slattyog", mért nem "lófrál"?
Száguldó hová szalad?
Ki vánszorog, mért nem kószál?
S aki kullog, hol marad?

Bandukoló mért nem baktat?
És ha motyog, mit kotyog,
Aki koslat, avagy kaptat,
Avagy császkál és totyog?

Nem csak árnyék, aki suhan,
S nem csak a jármű robog,
Nem csak az áradat rohan,
S nem csak a kocsi kocog.

Aki cselleng, nem csatangol,
Ki "beslisszol", elinal,
Nem "battyog" az, ki bitangol,
Ha mégis: a mese csal!

Hogy a kutya lopakodik,
Sompolyog, majd meglapul,
S ha ráförmedsz, elkotródik.
Hogy mondjam ezt olaszul?

Másik, erre settenkedik,
Sündörög, majd elterül.
Ráripakodsz, elódalog,
Hogy mondjam ezt németül?

Egy csavargó itt kóborol,
Lézeng, ődöng, csavarog,
Lődörög, majd elvándorol,
S többé már nem zavarog.

Ám egy másik itt tekereg,
-- Elárulja kósza nesz -
Itt kóvályog, itt ténfereg. . .
Franciául, hogy van ez?

S hogy a tömeg mért özönlik,
Mikor tódul, vagy vonul,
Vagy hömpölyög, s mégsem ömlik,
Hogy mondjam ezt angolul?

Aki surran, miért nem oson,
Vagy miért nem lépeget?
Mindezt csak magyarul tudom,
S tán csak magyarul lehet. . .!



A magyar nyelv szépségeiről sokat lehetne beszélni, hiszen nem csak Európában számít egyedülállónak. Az angolok például már nem értik Shakespeare 1600-as évek körül íródott műveit, azok eredeti nyelvezetét "óangolnak" nevezik. Érdekes belegondolni, hogy az azóta eltelt majd' 400 évben mennyit változott a nyelvük. Velük ellentétben azonban mi, magyarok a mai napig megértjük pl. az Ómagyar Mária Siralom 1300as évekre datált hangzását.
...és, hogy mit mondanak a külföldiek a magyar nyelvről? Néhány idézet:

Grimm Jakab meseíró (XIX. század), aki egyben az első német tudományos nyelvtan megalkotója is: "a magyar nyelv logikus és tökéletes felépítése felülmúl minden más nyelvet".

N. Erbersberg bécsi tudós (XIX. század): "Olyan a magyar nyelv szerkezete, mintha nyelvészek gyülekezete alkotta volna, hogy meglegyen benne minden szabályosság, tömörség, összhang és világosság."

George Bernard Shaw drámaíró (az amerikai CBC-nek adott interjújában sokkal bővebben kifejtve) mondta: "Bátran kijelenthetem, hogy miután évekig tanulmányoztam a magyar nyelvet, meggyőződésemmé vált: ha a magyar lett volna az anyanyelvem, az életművem sokkal értékesebb lehetett volna. Egyszerűen azért, mert ezen a különös, ősi erőtől duzzadó nyelven sokszorta pontosabban lehet leírni a parányi különbségeket, az ér zelmek titkos rezdüléseit."

Grover S. Krantz amerikai kutató: "A magyar nyelv ősisége Magyarországon /.../ meglepő: úgy találom, hogy átmeneti kőkori nyelv, megelőzte az újkőkor kezdetét /.../ az összes helyben maradó nyelv közül a magyar a legrégebbi."

Ove Berglund svéd orvos és műfordító: "Ma már, hogy van fogalmam a nyelv struktúrájáról, az a véleményem: a magyar nyelv az emberi logika csúcsterméke." (Magyar Nemzet 2003. XII. 2. 5. o.)

Teller Ede atomfizikus halála előtt pár évvel ezt mondta Pakson: "...Új jeles felfedezésem, miszerint egy nyelv van, s az a magyar." (Mai Nap, Budapest, 1991. 9.)
Nem különös-e, hogy a magyar tudomány minden erőt bevetve igyekszik lefokozni a magyar nyelvet, ám a külföldi szakvélemények ennek az ellenkezőjét hangsúlyozzák: nyelvünk egyedülálló nagyszerűségét, ősiségét, mi több, van ki a magyar nyelv Kárpát-medence-i ősi volta mellett is kiáll.
A genetikai eredményekből már tudjuk: teljes joggal.)

De ne csak a nyelvünket, hanem annak teremtő erejére vonatkozó véleményekre is figyeljünk:

Isaac Asimov scifi író: "Az a szóbeszéd járja Amerikában, hogy két intelligens faj létezik a földön: emberek és magyarok."

Enrico Fermi olasz atomfizikustól mikor megkérdezték, hogy hisz-e az űrlakókban, azt válaszolta: "Már itt vannak, magyaroknak nevezik őket!"

A magyar anyanyelvű nagy matematikusok is többször vallották: hja, magyar anyanyelvvel könnyű nagy matematikusnak lenni.
/VARGA CSABA : Mire lehet büszke a magyar (részlet)/
És ami mosolyt csalhat az arcotokra: Gyimóthy Gábor (Firenze 1984. X. 12.) Nyelvlecke című írása. Figyeljétek meg, hogy a mozgást kifejező igére hányféle szinonimát használ! Már kétszer is nekiugrottam, hogy átszámoljam, de egyszer 63 jött ki, másszor meg 81 - de talán a számok annyira nem is lényegesek, mint a magyar nyelv gazdagságának ténye. Talán nincs is a földön még egy ilyen nyelv, mint a mienk! Szerintem joggal lehetünk büszkék rá.
Forrás: Transylvania, 40 évf. 2. szám.
beküldő: olvasó



Ez a honlap a Commora Aula magántulajdona