Commora Aula honlapja-Ne a tömegben kiabáld az igazadat, hanem azzal szemben
Az autonómia örök aktualitása miatt, egy effektív konfliktusmegoldó módszer, egy történelmi igazságtalanságokat kiegyenlítő legitim követelmény.

MENÜ


BELÉPÉS
Azonosító:

Jelszó:

Elfelejtett jelszó
Regisztráció



Izsák Lajos:
A felvidéki magyarság jogfosztása és szülőföldjéről való eltávolítása (1944–1949)


Történelmi tény, hogy a felvidéki magyarság már a 11. századtól kezdve lakta, birtokolta és művelte azt a földet, amelyet a második világháború után el kellett hagynia, illetve „hivatalosan” eltávolították onnan. Elődeinknek a felvidéki magyarságnak az etnikai és nyelvhatára a 11. században már a Pozsony–Nagyszombat–Nyitra–Galgóc–Bars–Hont vonalra terjedt. Így pl.
szülőfalumról, Negyedről az első írásos emlék 1111-től való, a zoborhegyi apátság oklevelében már e néven említik. Komárom az Árpád-házi királyok uralkodása idején már kisebb várispánság.
A magyarság a Felvidéken is a síkvidéki és dombsági területet részesítette előnyben, majd a földművelés terjedésével együtt észak felé haladtak, főként a folyóvölgyekben. Így alakult ki a sok évszázadon keresztül fennálló magyar–szlovák nyelvhatár: Léva–Losonc–Rimaszombat–Rozsnyó.
Mária Terézia uralkodása idején az 1773-ban készített első országos összeírás a magyar település terület határát a Nyitra–Léva–Losonc–Rimaszombat–Rozsnyó–Jászó vonalban jelölte meg. 1880 végén a mai szlovák államterületen közel 600.000 magyar élt, s ez a létszám az 1910-es népszámlálás idejére már közel 900.000 főre emelkedett, ami a korabeli lakosság 30,62%-át tette ki. Az azóta eltelt évtizedek azonban óriási etnikai és nyelvi eltolódásokat eredményeztek. Erőszakos magyartalanítási kampányok egész sora zajlott a két világháború között is, de különösen 1944 után. Ez a folyamat már az 1918/1919-es fordulat után kezdetét vette, amikor a berendezkedő új csehszlovák államhatalom rögtön több mint 100.000 felvidéki magyart üldözött el otthonából. Az 1920-as trianoni szerződés okán Magyarország új helyzetbe és környezetbe került. Az ország korábbi 325.400 négyzetkilométer területe 92.900 négyzetkilométerre, lakossága 20,8 millióról 7,6 millióra csökkent. Trianon a magyarság történetének legnagyobb tragédiáját jelentette, hiszen több millió magyar, jórészt egy tömbben került a szomszédos országokhoz. Romániához csatoltak 1.660.000 főt, Csehszlovákiához 896.000 főt, Jugoszláviához 577.000 főt, megkérdezésük, azaz népszavazás nélkül, azaz diktátummal s nem jogbecsülő békeszerződéssel. Hazánkat új szomszédai vesztesként kezelték, s a hozzájuk került magyar közösségek a helyi nacionalizmusokkal szemben védtelenné váltak. „Az 1921. évi, de még inkább az 1930. évi népszámlálások eredményei arról tanúskodtak, hogy a szlovák és rutén többségű területek szórványmagyarsága, a vegyes lakosságú városok magyar polgársága és a nyelvhatáron élő magyarság elsorvadt – állapítja meg a jeles felvidéki történész, a pozsonyi Popély Gyula –. Különösen feltűnő a magyar elem térvesztése a Nyitra környéki, a Verebély és Léva közötti, a Kassa környéki, valamint a Tőketerebes alatti vegyes lakosságú és keverék népességű területeken. A vegyes lakosságú területek szlovákká válásával két helyen is megszakadt az addig összefüggő egészet alkotó magyar etnikai sáv: Nógrád megyében Nagykürtös alatt, valamint Abaújban Kassától délkeletre.” Vagyis Szlovákiában már a két világháború közötti évtizedekben is tudatosan folyt a magyarság sorainak ritkítása. Ez a folyamat 1938-ban azonban rövid időre megszakadt. Az első bécsi döntés értelmében 1938. november 2-án ugyanis 11.927 négyzetkilométer terület, vele Komárom, Érsekújvár, Dunaszerdahely, Somorja, Beregszász, Losonc, Ipolyság, Léva, Rozsnyó, Kassa, Ungvár és Munkács városa – mintegy 1.050.000 lakossal, amelyből 86,5% magyar volt, visszakerült Magyarországhoz, de Pozsony Csehszlovákiában maradt. Aligha férhet hozzá kétség, hogy ez a döntés fedte az etnikai határokat, és aligha eredményezett volna mást vagy többet egy nemzetközi ellenőrzés mellett tartott népszavazás. E döntést követően Chamberlain angol miniszterelnök úgy nyilatkozott a brit parlamentben, hogy Csehszlovákia és Magyarország közötti határokra vonatkozóan nem szükségesek további nemzetközi lépések. Sőt a londoni magyar követ érdeklődésére az angol külügyminisztérium azt is megerősítette, hogy mindez az első bécsi döntés „de jure”, vagyis jogi elismerését is jelenti.

A Felvidék magyarlakta területeinek visszatérése után néhány hónappal, 1939. március 15-től a müncheni egyezményt aláíró nagyhatalmak – Anglia, Franciaország, Németország, Olaszország – döntése következtében az első világháború után kreált Csehszlovákia megszűnt létezni. A német csapatok prágai bevonulásával egy időben létrejött a Tiso vezette szlovák bábállam, amely Hitler szövetségeseként vett részt a második világháborúban. Így Magyarország „Csehszlovákia ellen” háborúba soha sem lépett. Mégis a Csehszlovák Köztársaság 1938/1939. évi szétverésében mondták ki a magyarságot – és a németeket – bűnösnek. „A szlovákiai magyar kisebbség túlnyomó többsége üdvözölte a demokratikus Csehszlovák Köztársaság széttörését, a demokratikusan igazgatott délszlovákiai területeknek a fasiszta Magyarország részéről történt megszállását, és érdemeket szereztek a Csehszlovák Köztársaság széttörésében” – mondotta Gustav Husák 1945. február 28-án Kassán. Majd így folytatta: „A magyar lakosság többségének örömet okozott az, hogy a demokratikus Csehszlovákiától a fasiszta és feudális Magyarországhoz került.” Ez utóbbit tekintve teljes egészében igaza volt, aligha akadt volna ugyanis olyan magyar kormányzat, amely kitért volna a történelmi alkalom megragadása elől. A második világháború után győztesnek nyilvánított Csehszlovákia viszont már a háború idején a magyarok és németek nélküli szláv állam kialakítását, megteremtését tűzte ki célul.
A csehszlovák nemzeti állam megteremtésének programját – az akkorra már nemzetközileg is elismert jogfolytonosság talaján állva Eduard Benes köztársasági elnök és a londoni csehszlovák emigráns kormány 1942 végén, 1943 elején egészítette ki a magyar nemzetiségű lakosság kitelepítésének követelésével. Benes 1943 őszén Moszkvában találkozott a csehszlovák kommunista vezetőkkel is. Érdemes idézni a tárgyalások jegyzőkönyvéből: „Benes hangsúlyozta, hogy megkapta a Szovjetunió hozzájárulását a németek kitelepítéséről a Köztársaság területéről, és már régebben sikerült megszereznie Angliának és Rooseveltnek írásbeli hozzájárulását. Ugyanezt a módszert, amit a németek ellen fogunk alkalmazni, a magyarokkal szemben is érvényesítjük, mikor is ezt az eljárást megkönnyíti a szlovákiai magyar lakosság kicserélése a magyarországi szlovákokért.” A moszkvai csehszlovák kommunista emigráció 1944 tavaszán – a szovjet kormánnyal együtt – a Szlovák Nemzeti Tanács pedig 1944 őszén szintén elfogadta ezt. Benes elnök így érzékeltette országa magyarellenes hangulatát: „Sok emberünk azt mondja: meg kell őket semmisíteni. Magam nem vagyok ilyen radikális. Egy nagyhatalom beszélhet ilyen módon, de mi nem tudunk ilyesfélét megvalósítani.” A Szlovák Nemzeti Tanács (SZNT) ülésén Falton így fogalmazott: „A legnagyobb határozottsággal kell megkezdenünk a tisztogatási munkát… Meg kell fosztani őket vagyonuktól, gyüjtőtáborokba kell őket elhelyezni, és ki kell őket telepíteni Magyarországba, addig pedig Csehországba kell őket munkára vinni, és birtokaikra szlovák földműves családokat kell telepíteni. Haladéktalanul hozzá kell fogni a magyar egyházi birtokok elkobzásához is.” 1944 végén a fokozódó szlovák nacionalista indulatok következtében az egész országot elárasztotta a magyarok elleni gyűlöletkeltés hulláma. Jól példázza ezt a folyamatot annak a cikknek a hangvétele, amelyre Janics Kálmán bukkant a korabeli csehszlovák sajtóban: „Senkire nem szabad tekintettel lenni. Ma nem kell a Csehszlovák Köztársaságnak egyetlen magyar sem, akár szocialista, akár demokrata gondolkodású. Nekünk már ez is elég, hogy ezek az emberek a magyarok, szétverték az államunkat, és ma is bomlasztják a köztársaságot. Magunknak, nemzetünknek és köztársaságunknak ártunk, ha fedezzük és védjük őket. Szabadítsuk meg telkeinket az egerektől és poloskáktól…Menjenek önként és örökre Magyarországra, amely „úri embereket” csinál belőlük, a hamisság és az ázsiai cigányság igazi példányait… kiseperni a magyarokat mindenütt, akkor is, ha kommunisták vagy demokraták.” Az új csehszlovák állam, illetve demokrácia fundamentumába sajnos beépült a gyűlölet.
A Szlovák Kommunista Párt 1945. februári konferenciáján „új honfoglalásra” szólította fel a szlovákságot: „A szlovák parasztnak és munkásnak, akiket kiszorítottak a gazdag déli területekről és századokon keresztül a hegyek között elnyomtak, meg kell ismét kapnia ezeket a régi szlovák területeket és lehetőséget a rendes emberi élethez.” Majd 1945. március elején azért emelt szót, hogy „a múltban vagy az elmúlt hat évben erőszakkal elmagyarosított déli határvidéket tervszerűen és fokozatosan visszaszlovákosítsuk. Dél-Szlovákia gazdag és termékeny földjét, amelyről a magyar grófok és feudális urak a hegyek közé szorították a szlovák parasztot, ismét vissza kell adni a szlovák parasztságnak. Követeljük, hogy a magyar többségű községekbe és városokba gyorsított ütemben küldjenek közigazgatási bizottságot.” Ezen elképzelések, illetőleg tervek jegyében fogant az 1945. április 5-én Kassán meghirdetett kormányprogram, amely a magyar nemzetiséget egészében tette felelőssé Csehszlovákia felbomlásáért. E program VIII. fejezete a következőket helyezte kilátásba a magyar nemzetiséggel kapcsolatban:
„1. a csehszlovák állampolgárságot csak azoknak a magyar nemzetiségű lakosoknak hagyják meg, akik antifasiszták voltak, részt vettek a Csehszlovákia felújításáért folytatott ellenállási mozgalomban, vagy pedig üldözték őket köztársasághoz való hűségükért.
2. a többi magyar nemzetiségű lakos csehszlovák állampolgársága megszűnik, de lehetővé teszik nekik az optálást (két állampolgárság közül az egyiket választja – I.L.); minden ilyen irányú kérelmet külön vizsgálnak meg. 3. azok a magyar nemzetiségű személyek, akik bűntényt követtek el a köztársasággal vagy más nemzetekkel szemben, főképp a Szovjetunió ellen, bíróság elé kerülnek, megfosztják őket csehszlovák állampolgárságuktól és örökre kitiltják őket a köztársaság területéről.” A kormányprogram konkrét javaslatait a kollektív felelősség szelleme hatotta át, mivel a magyar nemzetiségű lakosság túlnyomó többségét hontalanságra ítélte, s ezzel együtt a jog sáncain kívülre helyezte. Számos magyar- és németellenes intézkedés már a kormányprogram, – vagyis 1945.
április 5. – megszületése előtt napvilágot látott. Közülük említésre méltó a SZNT 1944. szeptember 6-án elfogadott rendelete, amellyel megszüntetett Szlovákiában minden magyar és német tanítási nyelvű iskolát. Egyidejűleg megtiltotta, hogy az államilag elismert egyházak német és magyar nyelven tartsák istentiszteleteiket mindazokon a helyeken, ahol azokat az első bécsi döntés (1938. november 2.) után vezették be.


1945. február 21-én kiadott rendelet szerint a földreform céljára azonnali hatállyal és térítés nélkül
elkoboztak minden mezgazdasági ingatlant, amely olyan magyar nemzetiség személyek
tulajdonát képezte, akik 1938. november 1-én nem voltak csehszlovák állampolgárok. Hasonló sors
várt a magyar nemzetiség személyek 50 hektárt meghaladó mezgazdasági ingatlanaira.
„Természetesen soha többé nem engedhet meg, hogy államunkat illojális politikával olyan idegen,
nem szláv nemzetiség kisebbségek gyengítsék, amelyek nagyrészt a náci Németország, valamint a
reakciós Horthy-Magyarország engedelmes eszközévé váltak a köztársaságunkkal szembeni
hódítási vágynak” – szögezte le az 1945. április 5.-i kormánynyilatkozat – s azt is rögtön hozzátette
„Államunknak … meg kell szabadulnia a német és magyar nemzetiségi kisebbség minden
elemétl.”
A kormányprogram meghirdetését követen, 1945. április 7-én jelent meg a SZNT belügyi
megbízottjának rendelete, amely szerint magyarok által lakott településeken nem lehetett nemzeti
bizottságot alakítani, s ha netán ilyenek mégis létrejöttek, fel kellett oszlatni azokat. A magyarok
nem lehettek sem politikai pártnak, sem tömegszervezeteknek tagjai. Április–május folyamán
elbocsátották állásukból a magyar nemzetiség közalkalmazottakat, majd nem sokkal késbb a
magánalkalmazottak menesztése következett. A magyar nemzetiségek tulajdonában lév kis- és
középüzemek, a kisiparosok mhelyeit is beleértve, nemzeti gondnokság alá kerültek. A nagyobb
városokban, különösen Pozsonyban, tömeges méreteket öltött a magyar nemzetiség lakosság
lakásainak igénybevétele, gyakran az érintettek internálásával egybekötve. Internáló táborok
GROTIUS
4
mködtek – többek között – Pozsony-Ligetújfalun, Kassán, Losoncon, Léván, Nagyidán, Nyitrán,
Rozsnyón, Szereden s másutt, ahol több mint 20.000 magyart riztek, s csak kevés szó esik arról,
hogy egyedi kivégzések és tömeggyilkosságok is történtek. Ezek hatására már 1945 tavaszán
megindult a menekültáradat Magyarországra, s néhány hónap alatt mintegy 40.000 menekültek
hazánkba. A kormányprogram rendelkezése alapján közel 800 magyar tanítási nyelv iskolát és
egyéb oktatási intézményt zártak be – az oktatás nyelve csak a szlovák lehetett – így a tanulók
száma, akik nem tanulhattak anyanyelvükön meghaladta a 100.000-t. A vegyes lakosságú
településeken és a városokban a magyar nemzetiség lakosság – családi otthonain kívül – sehol sem
beszélhetett az anyanyelvén, hacsak nem akarta magát kitenni különböz sértéseknek és
atrocitásoknak.
A második világháborúban gyztes nagyhatalmak potsdami értekezlete (1945. július 17–augusztus
2.) elutasította a magyar nemzetiség kitelepítésére vonatkozó csehszlovák kérést. Ez az állásfoglalás
elégedetlenséggel töltötte el a csehszlovák hivatalos köröket és a közvéleményt. Ez mindenekeltt a
magyar nemzetiséggel szembeni türelmetlenség fokozódásában, illetleg a magyar nemzetiség
lakosság jogfosztásában és szülföldjérl való elzésében, üldözésében fejezdött ki.
A felvidéki magyarság további sorsa szempontjából dönt jelentsége volt a 33/1945. sz. elnöki
dekrétumnak, amely augusztus 2-án jelent meg. „Azok a német vagy magyar nemzetiség
csehszlovák állampolgárok, akik az idegen megszálló hatalom jogszabályai értelmében német vagy
magyar állampolgárságot szereztek, az ilyen állampolgárság megszerzésének napján elveszítették
csehszlovák állampolgárságukat – szólt a dekrétum 1.§-a – a öbbi német vagy magyar nemzetiség
csehszlovák állampolgár e dekrétum hatályba lépésének napján elveszti csehszlovák
állampolgárságát.” Hatályba lépésével a magyar nemzetiség lényegében elesett az egészségügyi
ellátástól, a nyugdíjtól, valamint azoktól a szociális juttatásoktól, amelyeket nem nélkülözhetett, ha
élni akart. Az intézkedés csaknem háromnegyed millió magyart érintett. 1945 szeptembere és
december 1-je között a 88/1945. sz. elnöki dekrétum alapján – a férfiak 16 és 55 év között, a nk
18-tól és 45 éves korig bármikor beoszthatók voltak az ország legtávolabbi részén is
munkaszolgálatra – közel 10.000 felvidéki magyart vittek közmunkára Csehországba. A németek
kitoloncolása következtében ugyanis a cseh országrészekben egyre nagyobb lett a munkaerhiány,
amit pótolni kellett.
Magyarország kormánya több ízben is a szövetséges nagyhatalmakhoz fordult, hogy védelmet
kérjen a csehszlovákiai magyarok számára, de ott nem talált megértésre, kitér vagy elutasító
választ kapott. Nem maradt más hátra, mint az, hogy kétoldalú tárgyalásokon kísérelje meg a vitás
kérdések tisztázását a csehszlovák kormánnyal.
1946. február 27-én Magyarország Budapesten lakosságcsere-egyezményt írt alá, illetve kötött
Csehszlovákiával, amelynek az volt a lényege, hogy ahány magyarországi szlovák önkéntesen
jelentkezik áttelepülésre, a csehszlovák hatóságok ugyanannyi magyart távolítanak el az állam
területérl. Csehszlovákia nyilvánvalóan azért ragaszkodott annyira a „kiválogatás” jogához, mert
csak így vélte elérhetnek, hogy közvetlenül a két állam határa mentén elhelyezked lakosság –
ahol lényegében csak magyarok éltek – etnikai arculatát megváltoztathassa. Ez az egyezmény
egyébként egész tartalmából kitnen nem két egyenjogú állam, hanem a gyztesnek nyilvánított
Csehszlovákia és a legyzött Magyarország megállapodása volt. Hazánk hozzájárulását legfeljebb
azzal lehet magyarázni, hogy a mködésében nemzetközileg ersen korlátozott és teljesen magára
hagyott Nagy Ferenc-kormány – más lehetséget nem látván – így próbált az egyoldalú
kiutasításoknak és a magyar etnikum szempontjából rendkívül súlyos és sérelmes rendszabályok
alkalmazásának gátat vetni. Még az egyezmény aláírásakor Vladimír Clementis kezdeményezésére
találkoztak a csehszlovák kormányküldöttség tagjai a koalíciós pártok vezetivel. A találkozón a
GROTIUS
5
csehszlovák külügyi államtitkár –  volt a csehszlovák delegáció vezetje – megismételte azt a
csehszlovák álláspontot, hogy Csehszlovákia nemzeti állammá akar válni, és meg akar szabadulni a
területén él német és magyar lakosságtól. Ennek megoldását abban látta, hogy a két állam újabb
egyezményt köt, amelynek értelmében Magyarország egyoldalúan mintegy 200.000 fnyi felvidéki
magyart fogad be. Clementis a nagyobb nyomaték kedvéért egyúttal azt is leszögezte, hogy a
Csehszlovákiában maradó magyarok semmiféle kisebbségi védelemre nem számíthatnak, s a
Magyarország javára történ területi módosításról sem lehet szó. „Ez az egyezmény arculcsapása
volt a magyar nemzet önérzetének – írta Sulyok Dezs a hazai ellenzék egyik vezére emlékiratában
– teljesen alárendelte annak nemzeti érdekeit a kommunista-cseh-szláv imperializmusnak, törvényes
formában másodrend néppé a magyart tette a szlávokkal szemben: történelmük egyik legnagyobb
vétke volt népünk megmaradása ellen.”
Az egyezmény értelmében a magyar kormány hozzájárult ahhoz, hogy Csehszlovákia a szlovákok
áttelepülésének elkészítésére, a jelentkezésre vonatkozó nyilatkozatok átvételére, agitációra és az
egész akció lebonyolítására kormánybizottságot küldjön Magyarországra.
A Csehszlovák Áttelepítési Bizottság (CSÁB) 1946. március 4-én kezdte meg tevékenységét
Magyarországon. A bizottság tagjai és szakérti sorra járták mindazokat a magyarországi
településeket, ahol szlovák nemzetiség lakosság élt. Gyléseket és eladásokat rendeztek,
csoportos és egyéni beszélgetéseket folytattak, valamint írásos propagandaanyagot osztottak szét,
terjesztettek a szlovákság körében. Emellett kiadták a hetenként háromszor megjelen Sloboda
cím lapot, továbbá több mint másfél hónapon keresztül – napi 30 perces adásban – a CSÁB
rendelkezésére állt a budapesti rádió is. A CSÁB 157 községben fejtett ki propagandát.
De a CSÁB mködésének már az els napjaiban, heteiben kiderült, hogy annak tagjai igen
„rugalmasan” értelmezik és kezelik a lakosságcsere-egyezményt, a szlovák nemzetiség lakosság
hazatelepülésének elkészítését. Különösen az engedély nélkül érkez „szakértkkel” volt sok
probléma. Írók, színészek, újságírók, papok és a szlovák társadalmi élet különböz politikai
beállítottságú képviseli úgyszólván minden ellenrzés nélkül fejtették ki tevékenységüket. Azt is
széles körben terjesztették, hogy azokat a szlovákokat, akik most önként nem mennek el, késbb
erszakkal telepítik át Csehszlovákiába, de akkor már nem kapnak földet. St, az itt maradókat a
magyar hatóságok a Dunántúlon telepítik szét, illetleg Csehszlovákiából kitelepített magyarokat
költöztetnek a szlovák családokhoz.
A CSÁB lakosságcsere-egyezményt sért tevékenységével és propagandájának a túlzásaival
kapcsolatban a Nagy Ferenc-kormány március 21-én hivatalos nyilatkozatot adott ki, amely a
következket tartalmazta: „A magyar kormánynak mindig az volt az álláspontja, hogy szabadon
távozhat az, aki az országot el akarja hagyni. Teljes és hiánytalan jogvédelemben részesül azonban
az, aki Magyarországon akar megmaradni. A magyar kormány politikájának vezet gondolata az,
hogy a kitelepülés sohasem kényszer, hanem mindig önkéntes elhatározás alapján történjen, és a
kitelepülk vagyonukban sérelmet ne szenvedjenek. Áttelepülésrl csakis ebben a keretben van szó.
Magyar állampolgárt sem most, sem utóbb nem fognak erszakkal az ország elhagyására
kényszeríteni, vagy pedig a kitelepítés alkalmával vagyonától megfosztani. Magyarország területén
minden magyar állampolgár törvényeink védelme alatt áll és állni fog a jövben is.”
A csehszlovák kormány elkészítette a kitelepítésre kijelölt felvidéki magyarok listáját járásonkénti
bontásban. Így pl. a dunaszerdahelyi járásban a magyar lakosság 43,1%-át, az érsekújváriban
22,6%-át, a galántaiban 25,1%-át, Kassa 34.8%, Komárom 54,1%, Ipolyság 38,4%, Léva 32,4%,
Ógyalla 44,5% , Párkány 36,4% Somorja 31,1%, Vágsellye 29,9%, Zseliz 40,5%…stb. A listán
összesen 183.692 áttelepítésre kijelölt felvidéki neve szerepel. A lakosságcserére kijelöltek listájára
felkerült felvidéki magyarok „Igazolványt”, „Fehérlapot” kaptak. Ezzel sorsuk megpecsételdött.
GROTIUS
6
A magyar–csehszlovák viszony az egyezmény aláírása után sem javult, st inkább rosszabbodott.
Ez azzal függött össze, hogy a csehszlovák kormány a lakosságcsere-egyezményt valójában csak az
els lépésnek tekintette a magyarok eltávolítása szempontjából. Nem függesztették fel a korábbi
jogfosztó intézkedéseket, st újabbakkal tetézték azokat. „Nyelvem, mely az emberi hang egyik
legcsodásabb hangszere volt, kihágási objektummá szürkült. Újság a bnös nyelvén nem jelenhet
meg, rádiót tilos hallgatni. Lekonyult fejjel járok, és némán, és ha lehet, ki sem mozdulok emberek
közé. Vak, süket és mozdulatlan gettóélet ez mindenképpen: a jogfosztott emberek szégyen- és
félelemterhes élete” – szólt Fábry Zoltán 1946 májusában a cseh és szlovák értelmiséghez. Majd így
folytatta: „És az ok? Egyetlenegy tény, vádak vádja: magyarságom. Magyar vagyok, tehát bnös
vagyok. A faji kizárólagosság barbarizmusának annyi millió emberéletbe került letörése után egy
újabb kelet faji kíméletlenség büntet sommásan, tehát igazságtalanul… Gyzk vannak és
legyzöttek! Örök törvény. Háborús törvény: embertelen törvény. Vae victis! A legyzöttek
csoportjába tartozom újra: magyar vagyok. A legmélyebb megalázottság fokáról, nyelvfosztottan,
szóbénítottan kiáltok hozzátok, szabad emberek, írók és írástudók, kiknek némasága már
feloldódott… A fasizmus perében csak az antifasizmus lehet perdönt mérték… Amikor a vádlott
most szót kér, a legszigorúbb és e perben egyedül illetékes mérték alkalmazását kéri. Semmi többet.
Antifasizmust. Igazságot!”
A „stoszi Remete” a pusztába kiáltott! A szlovák belügyi megbízott 1946. június 17-i rendelete
alapján ugyanis megkezdték a magyar nemzetiség lakosság körében az ún. reszlovakizációt, vagy
más kifejezéssel visszaszlovákosítási kampányukat. A magyarokat választás elé állították: ha
szlováknak vallják magukat, visszakapják állampolgárságukat, ha nem, el kell hagyniuk
szülföldjüket, kiutasítják ket Csehszlovákiából. Ez az önkéntesnek hirdetett kampány a
gyakorlatban az erszak leplezett és nyílt eszközeivel igyekezett elérni, hogy a szlovákul nem is
ért magyarok tömegesen vallják magukat szlovák nemzetiségnek. A létfeltételeikben ersen
megingott és már hosszú hónapok óta zaklatásnak kitett felvidéki magyarok egy része – különösen
azok után, hogy segítséget sehonnan nem kaptak, és nem is remélhettek – eleget tett a hatóságok
kívánságának, s közel 400.000-en „nyilvánították magukat” szlováknak, de még így is több járásban
(a komáromiban, a párkányiban, a felediben, a sellyeiben, stb.) a magyarok többsége ellenállt a
nyomásnak.
A magyar kormány természetesen nem nézhette tétlenül a csehszlovák hatóságoknak sem az
egyoldalú kitelepítésre vonatkozó terveit, sem a reszlovakizációs kampányt. Gyöngyösi János
külügyminiszter 1946. június 28-án a Külügyminiszterek Tanácsához intézett táviratában tárta fel a
magyar nemzetiség lakosságot ért újabb, súlyos sérelmet a szövetséges nagyhatalmak eltt, de ott
nem talált „visszhangra”, válaszra sem méltatták. Ebben az idben (1946. június 8. és 28. között)
tett látogatást Nagy Ferenc miniszterelnök vezette magyar kormányküldöttség (tagja volt Rákosi
Mátyás is) az USA-ban és Angliában. Angliából hazatérben felkeresték Párizst is. Az útról Rákosi
természetesen beszámolt fnökének J. V. Sztálinnak, s levelében a következket írta: „Politikailag
az utazás a békecélok és a magyarság problémáinak ismertetésén kívül semmi néven nevezend
eredményt nem adott. Az amerikaiak lényegében kitér választ adtak, s rendkívül óvatosan
célozgattak arra, hogy ebben a kérdésben az oroszoké a dönt szó. … Ezzel szemben Angliában a
Munkáspárt politikusai azonkívül, hogy kifejezetten csehbarátok voltak, és pl. hallani sem akartak a
szlovákiai magyar kisebbség védelmének a békeszerzdésbe való iktatásáról – elegendnek tartják
a Nemzetek Szövetségének elvi deklarációját.”
Mindezen eseményekkel egy idben 1946. július 29. és október 15. között zajlott le Párizsban a
második világháború 21 gyztes államának békekonferenciája. Gyöngyösi János külügyminiszter
augusztus 14-én ismertette a békeszerzdés-tervezettel kapcsolatos magyar álláspontot.
Csehszlovákiával kapcsolatban felhívta a figyelmet arra, hogy a lakosságcsere után még mindig kb.
GROTIUS
7
félmillió magyar marad Csehszlovákiában, ezek kitelepítése nem oldhatja meg a problémákat.
„Bármilyen súlyos és bármilyen kétségbeejt legyen is helyzetük, lehetetlen megtagadni a
legyzöttl azt a jogot, hogy ezt a követelést az erkölccsel és az emberiességgel ellentétesnek ne
találja – mondta a magyar külügyminiszter. – De ha akadna is magyar kormány, amely küls
kényszer folytán e döntést elfogadná, önmaga és a magyar demokrácia sírját ásná meg vele. A föld
és a nép, amely azt évszázadokon keresztül mvelte és az emberi civilizációba bekapcsolta
elválaszthatatlanul összetartozik. Ezt a kapcsolatot erszakkal megbontani csak az emberi élet
alaptörvényeinek megsértésével lehet. Ha Csehszlovákia meg akarja tartani azt a területet, amelyen
magyarok élnek, akkor tartsa meg az ott él magyarokat is, megadván nekik emberi és állampolgári
jogaik teljességét. Ha azonban ezt Csehszlovákia bármely okból nem vállalná és mindenképpen
meg akarna szabadulni a magyar kisebbségtl, akkor a magyar kormánynak ragaszkodnia kell
ahhoz az elvhez, hogy a népnek joga van a földhöz melyen él.” Majd – hasonlóan a Romániával
kapcsolatos problémákhoz – ebben az ügyben is nemzetközi szakérti bizottság kiküldését kérte.
Továbbá elutasította a Pozsonyi-hídf kiszélesítésére vonatkozó csehszlovák követelést, amely öt
magyar község (Bezenye, Rajka, Dunacsún, Oroszvár és Horvátjárfalu) átengedésére irányult,
illetve vonatkozott.
A békekonferencia illetékes szervei és bizottságai – Románia képviseljének meghallgatása után –
szinte percek alatt eldöntötték Erdély sorsát, mivel a magyar javaslatnak egyetlen támogatója sem
akadt. Így elutasították a Székelyföld területi önkormányzatára vonatkozó indítványt, és
visszaállították a második bécsi döntés eltti magyar–román határt. Részlegesen helyt adva a
csehszlovák területi igényeknek is, elfogadták Dunacsún, Horvátjárfalu és Oroszvár átcsatolását,
így a Trianonban megcsonkított ország területe tovább csökkent. A békekonferencia a
lakosságcsere-egyezménnyel nem foglalkozott, mivel a gyztes nagyhatalmak azt már korábban
tudomásul vették és lényegében a két érdekelt fél ügyének tekintették. A 200.000 magyar további
sorsát illeten pedig – miután az újabb magyar–csehszlovák kétoldalú tárgyalások sem vezettek
eredményre – a nagyhatalmak képviseli a következ szöveg felvételét javasolták a magyar
békeszerzdésbe: „Magyarország kétoldalú tárgyalásokat folytat Csehszlovákiával, hogy megoldja
a Csehszlovákia területén él azon magyar eredet lakosok kérdését, akik nem kerülnek át
Magyarországra az 1946. február 27-én kötött népcsereegyezmény értelmében. Abban az esetben,
ha nem jönne létre megegyezés, jelen szerzdés hatályba lépése után számított 6 hónapi határidn
belül, Csehszlovákiának joga lesz a kérdést a Külügyminiszterek Tanácsa elé terjeszteni és a
Tanácsnál segítséget kérni egy végleges megoldás meghozatalához.”
A békekonferencia döntései után Mindszenty József bíboros is megszólalt: „Ez a második
megcsonkítás sokkal súlyosabb az elsnél. Újabb területet vettek el. Nyomasztó, megroskasztó
fizetéseket raktak ránk (300 millió dollár jóvátétel fizetése: 200 millió Szovjetuniónak, 70 millió
Jugoszláviának, 30 millió Csehszlovákiának 6 év alatt természetbeniekben fizetni – I. L.). Most
még papíron sincsenek kisebbségi jogok az elhasított magyarok számára. Törvényen kívül állnak,
mintha magyarnak lenni már magában is bn és nem emberi lét volna. A Duna, Garam mentén
kegyetlenül bontják már nagy világrészvétlenség közepette az si magyar tömböt. Ki tudja, mit
tartogat még számunkra az emberi elvadulás? Isten óvja több csapástól mi magyar hazánkat!” A
hazai politikai pártok kénytelenek voltak a párizsi döntéseket tudomásul venni. Véleményem szerint
Sulyok Dezsnek – a már korábban is idézett politikusnak – volt igaza, amikor a békeszerzdés
becikkelyezésének vitájában a gyztes nagyhatalmakat tette felelssé, hogy „igazságos béke helyett
olyan békét adtak nekünk, amelytl részleteiben vagy egyáltalán nem, vagy csak nehezen lehet
elvonatkoztatni a büntetés és megtorlás gondolatát. Egyetlen hatalom ügye sem a mi ügyünk, ezért
Magyarország ezután soha sem orientálódhat egyoldalúan külpolitikailag, és soha nem válhat
bármely hatalom vagy hatalmi csoport ’vazallusává’.”
GROTIUS
8
1946 szén, szeptember végétl, október elejétl – a korábban említett 1945-ös közmunkáról szóló
rendeletre hivatkozva – a magyar lakosság tízezreit, kb. 50.000 személyt deportáltak erszakkal
Csehországba, dönten a korábban németek által lakott vidékre. „A magyarok elszállítását olyan
következetesen és pontosan kell végrehajtani, mint a hadseregben a napiparancsot. Tudatosítsák,
történelmi feladatot teljesítenek” – olvasható a Szlovák Kitelepítési Hivatal korabeli utasításában.
Az akciót hivatalosan munkaer-toborzásnak nevezték, de ennek megvalósítása a fegyveres erk
bevetésével történt: katonai teherautók segítségével többnyire ftetlen marhavagonokban,
teherautókon hurcolták el az embereket, családokat, miközben mint háborús bnösöktl elkobozták
minden ingó és ingatlan vagyonukat. Az akció 1947 február végéig tartott, a kényszermunka közel
400 községet érintett. A deportálások fképpen a galántai, párkányi, lévai, érsekújvári és zselizi
járásból történtek.
A magyar nemzetiség lakosság Csehországba történ deportálása miatt a hazai pártok és a
kormány képviseli számos tiltakozó jegyzéket juttattak el a gyztes nagyhatalmak vezetihez. A
Nemzetgylés 1946. november 28-i ülésén Bereczky Albert – a késbbi református püspök – emelte
fel tiltakozó szavát. „Az a vád nem érhet bennünket – hangsúlyozta – hogy amikor ezeket az
embertelenségeket komoly formában szóvá tesszük, újra mi vagyunk a békebontók… Nem
revizionizmus az, ha mi a határainkon túl él magyarság sorsáért, életéért, szabadságáért, emberi
jogaiért felemeljük szavunkat. Nem lennénk méltóak arra, hogy a nemzet bizalmából az 
képviseltében itt legyünk, ha nem fejeznénk ki mély és teljes együttérzésünket a mi szenved,
meghurcolt és sárba tiport véreinkkel.” Tildy Zoltán köztársasági elnök 1947 januárjában
személyesen kérte Clementistl, hogy kíméljék meg a közmunkáktól, illetve a deportálástól
Felvidéken él rokonait, s húzzák ki a transzportlistákból a Tildy, Demény, Fekets, Bodor és
Zongor családot. Mindszenty József bíboros 1947. február elején VI. György angol királyhoz és
Truman amerikai elnökhöz fordult segítségért. „Mély hódolattal, bizakodó esengéssel terjesztem el
a Csehszlovákia által … közel 625.000 magyarnak kegyetlenül borzalmas üldöztetését – szólt a
rádiógram. Közmunka ürügyével fegyveres karhatalommal deportálják a csecsemket, ágyban
fekv súlyos betegeket, szül nket… az ezeréves szülföldtl 500-600 km-es távolságra,
marhaszállító vagonokban, béres szolgáknak… Az emberiség nevében kérem… méltóztassék az
Isten örök törvényeibe és az emberségbe ütköz deportálások ellen tiltakozó szavát felemelni, a
százezrek égbekiáltó gyötrelmét megszüntetni.” A polgári radikális Zsolt Béla, Benes elnök
személyes ismerse, keseren állapította meg, hogy az elnök nemzetiségi politikája nemcsak hogy
nem egyengeti a végleges megnyugváshoz vezet folyamatot, de olyan módszereket alkalmaz a
magyarsággal szemben, melyek a fasizmus eltti Európában is ismeretlenek voltak. „Elzik
otthonukból a zárt magyar etnikai területen él magyarokat, kényszermunkára fogják ket… – írta
Zsolt Béla – ez a csehszlovák nemzetiségi politika nemcsak eszközeiben fasisztikus, de végcéljában
is az.”
E tekintetben is igaza van, és messzemenen egyetértünk a neves felvidéki magyar író, Dobos
László Vádirat cím írásának (Magyar Nemzet, 1997. június 28.) minden sorával. Így azzal is, hogy
„A szlovákiai magyarságot 1945 és 1949 között szervezett, programozott népirtással pusztították.
Szlovákiai magyar holocaustot értünk meg. Ez csak a zsidók tragédiájához hasonlítható. Próbálták
ezt évtizedekig elhallgatni, átlépni, tompítani, összefüggésbe hozni a csinált magyar bnökkel. Nem
csonkíthatja a fenti képet sem az elérzékenyül, sem a feloldó emlékezet. Közel nyolcvan esztend
kisebbségi sors. Ez alatt a többségi erszak százféle formában sarcolta a szlovákiai magyarságot…,
de a legnagyobb pusztítást mégis az 1945 és 1949 közötti id végezte. Erre nincs példa a Kárpát
medencében.”
A két állam közötti nézeteltérések s ezen belül a lakosságcsere végrehajtásával kapcsolatos viták
elhúzódása miatt csak 1947 áprilisában kezddhetett meg a magyarországi szlovákok önkéntes
GROTIUS
9
áttelepítése és a csehszlovákiai magyarok kitelepítése, pontosabban szólva a felvidékiek
szülföldjükrl való hivatalos eltávolítása, elzése.
A Magyarországra érkez kitelepített felvidékieket 16 kirendeltség – Miskolc, Nyíregyháza,
Békéscsaba, Tótkomlós, Kecskemét, Gyöngyös, Balassagyarmat, Budapest, Baja, Szekszárd,
Székesfehérvár, Komárom, Gyr, Sopron, Kaposvár és Pécs – fogadta. Egy-egy fogadóállomás
hatásköre több megyére is kiterjedt, az elhelyezési kötelezettség így minden vármegyét és
Budapestet is érintette. Másképpen szólva az ország egész területén „szórták szét” a felvidéki
magyarságot. A lakosságcserében érintett felvidéki (valamint több mint 200) és magyarországi
(több mint 400) települések listája – honnan hová – még nem teljes, további kutatásokat igényel, de
pl. Alsószelibl 21 magyarországi helységbe, Komáromból 43, Deákiból 33, Felsszelibl 25,
szülfalumból Negyedrl 28, Pozsonyból 44, Somorja 31, Vágfarkasd 16, Zseliz 17 helységbe
telepítettek, a családok száma 1 és 242 között mozgott. Ez utóbbi adat éppen Komáromot érintette,
innen telepítettek Békéscsabára 242 családot. Ez a lista jól mutatja, hogy egy-egy felvidéki
településrl hány magyarországi helyre telepítettek. Azt viszont nem mutatja, hogyan szedték szét a
családokat, barátokat, felekezeteket, s milyen tragédiákat okoztak.
A kitelepítés a csehszlovák hatóságok döntése alapján a galántai és a lévai körzetbl indult, de az
els ütem a komáromi, érsekújvári és a rimaszombati körzetet is érintette. A diószegi állomásra 55,
Lévára 50 vagon érkezett. A telepítés elindítása konfliktusokkal kezddött, mert a csehszlovák
katonaság félreértésbl három nappal korábban kezdte el a nagyfödémesi, nagymácsédi és a
diószegi magyarok bevagonírozását. A magyarországi szlovákok els csoportjának elindítása sem
volt mentes a konfliktustól, de egészen más okok miatt. Kiderült, hogy a kiküldött vagonokat ezért
nem tudták útnak indítani, mert nem tudták megtölteni. A névsorban szerepl, kijelölt szlovákok
közül ugyanis sokan csak egy brönddel érkeztek, s szálltak fel a szerelvényre.
A kitelepítés megkezdése után sem sznt meg azonban a Felvidéken maradó magyarok zaklatása,
deportálása. Hiába járt le a 88/1945-ös – korábban már említett – dekrétum hatálya, mely szerint
csak egy, illetve maximum másfél évig lehetett volna munkaszolgálatra kitelepíteni a magyarokat, a
csehszlovák kormány nem foglalkozott a kérdéssel. Nem is szólva arról, hogy a deportált
vagyonuktól megfosztott magyaroknak már nem volt hova visszatérni. Magyar papok, tanítók,
egyetemisták járták Csehország és Szlovákia tájait, hogy a munkaszolgálatra elhurcoltak
körülményeirl tájékoztassák a közvéleményt. A völgyzárógátakat, utakat építk kétségbeejt
körülményeirl és az rök brutalitásáról rengeteg beszámoló készült, több kötetnyi iratanyag gylt
össze. Arra kérték a magyar kormányt, hogy ha nem tudja megakadályozni a csehszlovák kormány
önkényeskedését, akkor a deportált magyarokat hozza haza Magyarországra.
A fentebbi eseményekkel egy idben – 1947 nyarán – zajlottak a magyarországi rendszerváltást
megelz utolsó többpárti – választások. A pártok külpolitikai célkitzéseikben fogalmazták meg
szomszédainkkal, így Csehszlovákiával kapcsolatos törekvéseiket, álláspontjukat. Közülük érdemes
néhányat idézni. Az MKP és az SZDP, a két munkáspárt közös nyilatkozatban követelte a
tárgyalások megindítását Csehszlovákiával „a szlovákiai magyarság demokratikus jogainak
biztosítására”. A NPP programjában leszögezte: „Mi a magunk részérl mindent megteszünk a
megértés, a barátság, az együttmködés elmélyítésére. De ez csak a kölcsönösség jegyében, az
egyenrangúság alapján lehetséges. Mi teljes népi szabadságot adunk a határainkon él
nemzetiségeknek, a demokrácia szellemében. Ugyanezt akarjuk a határainkon túl él magyarság
számára is.” „A Független Kisgazda Párt a maga közéleti súlyával (ebben az idben a legnagyobb
létszámú párt volt Magyarországon – I.L.) szolgálni kívánja a Duna-völgyi békét, és arra törekszik
– szólt a program –, hogy a politikai határok itt valóban mielbb légiessé váljanak, s az egymás
szomszédságában, egymással keveredve letelepedett Duna-völgyi népek érintkezését sem
GROTIUS
10
államigazgatási, sem érzelmi akadályok ne korlátozzák felesleges mértékben. A megbékélés
érdekében reményét fejezi ki a párt, hogy a határon kívül rekedt magyarok sorsát kétoldali
megegyezések segítségével sikerül megnyugtatóan rendezni.” A Demokrata Néppárt pedig azt
hangsúlyozta: „Földrajzi helyzetünk követeli meg, hogy jó viszonyban éljünk szomszédainkkal. A
mi részünkrl nem lehet semmi akadálya annak, hogy a viszonosság elve alapján a jó szomszédi
viszonyt kiépítsük és fenntartsuk. Sohasem szabad azonban megfeledkeznünk arról, hogy magyarok
a határon túl is élnek, akiknek emberi jogai felett – a nemzetiség joga is ezek közé tartozik –
rködni nemcsak erkölcsi, hanem népi és nemzeti kötelességünk is, amelynek teljesítésérl soha le
nem mondhatunk. …Mi nem akarunk uralkodni senkin … s nincs más igényünk, mint hogy rajtunk
se uralkodjék senki.”
A magyar kormány 1947. június 14-én a Szövetséges Ellenrz Bizottsághoz (SZEB) fordult, hogy
vagy állítsák le a Csehszlovákiából érkez szerelvényeket, vagy engedélyezzék a német lakosság
további kitelepítését Magyarországról. A SZEB döntése után 1947 szeptemberétl Németország
szovjet megszállási övezete fogadta a kitelepül magyarországi németek szerelvényeit. Ezzel egy
idben 1947 szétl folytatódott a felvidéki magyarság kitelepítése. 1947 végéig összesen 7608
felvidéki család települt át fehérlappal Magyarországra 31.184 fvel. Az áttelepítés a téli hónapokba
szünetelt, csak 1948. március 4-én indult újra, s erltetett ütemben jöttek-mentek a szállítmányok,
majd novemberben megkezddtek a tárgyalások az áttelepítés befejezésérl. A magyar fél az
azonnali leállítást kérte, de a Felvidékrl még az év végéig jöttek a szerelvények. Amikor december
31-én az áttelepítést lezártnak mondták ki, a csehszlovák fél még mindig azt kérte, hogy 1949.
január 31-ig a magyar kormány vegyen át további 5000 háborús bnösnek minsített magyart. A
magyar kormány azonban minden további tárgyalástól elzárkózott, csak azzal értett egyet, hogy a
felmerül, indokoltnak látszó családegyesítési kérelmeket 1949. els felében még lebonyolítsák.
Végül számszerüsítve az eddigieket: 1948. december végéig 73.273 (más adatok szerint 71.215)
szlovák hagyta el önkéntesen Magyarországot, illetleg 89.600 (más adatok szerint 85.436) magyart
telepítettek ki Csehszlovákiából. Hozzájuk csatlakozott még 6000 személy, akik hivatalosan
„önként” távoztak Csehszlovákiából Magyarországra. Ténylegesen ennél jóval nagyobb volt a
hazánkba érkezk száma. Nem ebbe a kategóriába tartozott ugyan az a 20.000-30.000 ember, akiket
azért utasítottak ki – a fegyverszüneti szerzdés megszegésével – Csehszlovákiából, mert 1938.
november 2. után költöztek a Felvidékre, mégis új otthonuk megteremtése szempontjából az
elhelyezendk számát növelték. Nem kevesen voltak azok is – köztük középiskolai, egyetemi és
fiskolai hallgatók –akik elssorban tanulmányaik folytatása érdekében vettek átmentileg
vándorbotot a kezükbe, s azután többségükben véglegesen itt telepedtek le. A kitelepítés 1949.
június 5-én fejezdött be: ezen a napon lépte át Párkány és Szob között a csehszlovák–magyar
határt az utolsó család.
Más képet mutat a lakosságcsere gazdasági oldala: a magyarok hátrahagytak a Felvidéken 160.000
kat. hold földet és 15.700 házat. A szlovákok itt hagytak 38.000 kat. holdat és 4400 házat. Az
egyenltlen feltételeket tükröz tények – úgy gondolom – maguk helyett beszélnek. Kártérítést a
felvidékiek nem kaptak! Részleges kárpótlást az 1992. évi XXXII. tc. alapján egyes leszármazottak
igényelhettek, s kaptak.
A magyar állam 1949 áprilisában a magyar–csehszlovák barátsági szerzdésben és legfképpen
Rákosiék az 1949. július végén aláírt csorba-tói egyezményben nyilvánította magát érdektelennek a
Csehszlovákia ellen irányuló „a magyar állampolgárságú személyek jogi követelései és igényei
tekintetében.” Vagyis a jóvátétel fejében lemondtak a felvidéki magyarság kárpótlásáról.
Az 1945 után kiadott, Benes-dekrétumok és végrehajtásuk kimerítik az emberiség elleni bntett
tényállását. Szellemük sajnos még ma is él és negatív irányba munkál. Visszavonásukat
GROTIUS
11
Csehszlovákia korábbi, s utódállamainak jelenlegi vezeti sem kezdeményezték. Elmaradt a
bocsánatkérés, esetleg egy szolid fhajtás a magyar nemzet, illetve a felvidéki magyarság eltt.
Ennek az erkölcsi jóvátételnek már régen elérkezett volna az ideje. Ehelyett mi történt? A
köztársasági elnök szavaival élve újabb „pofont kaptunk”, a szlovák parlament ugyanis – a magyar
frakció nem szavazatával, egyetlen tartózkodással – kimondta a Benes-dekrétumok
érinthetetlenségét.
Felhasznált irodalom
Balogh Sándor: Magyarország külpolitikája 1945–1950. Budapest, 1988.
Balogh Sándor – Izsák Lajos: Pártok és pártprogramok Magyarországon 1944–1948. Budapest,
1977.
Balogh Sándor – Földesi Margit: A magyar jóvátétel és ami mögötte van… 1945–1949. Budapest,
1998.
Csáky Pál: Magyarok Szlovákiában. Pozsony, 1998.
Esterházy-Malfatti Alice – Török Bálint (szerk.): Esterházy János Emlékkönyv. Budapest, 2001.
Fábry Zoltán: Stószi délelttök. Bratislava, 1968.
Fábry Zoltán: Vigyázó szemmel. Fél évszázad kisebbségben. Bratislava, 1971.
Feitl István (szerk.): A magyarországi Szövetséges Ellenrz Bizottság jegyzkönyvei 1945–1947.
Budapest, 2003.
Gergely Jen – Izsák Lajos: A huszadik század története. Budapest, 2000.
Gyönyör József: Államalkotó nemzetiségek. Tények és adtok a csehszlovákiai nemzetiségekrl.
Pozsony, 1989.
Izsák Lajos – Kun Miklós: Moszkvának jelentjük… titkos dokumentumok 1944-1948. Budapest,
1994.
Janics Kálmán: A hontalanság évei. (h.n.) 1989.
Kövesdi János (szerk.): Edvard Benes elnöki dekrétumai, avagy a magyarok és a németek
jogfosztása. Bratislava-Pressburg, 1996.
Kugler István: Lakosságcsere a Délkelet-Alföldön 1944-1948. Budapest, 1992.
László Péter: Fehérlaposok. Adalékok a magyar–csehszlovák lakosságcsere-egyezményhez.
Bonyhád, 2003.
Mindszenty József: Emlékirataim. Budapest, 1989.
Molnár Imre – Tóth László: Mint fészkérl kizavart madár… Budapest, 1990.
Molnár Imre – Varga Kálmán: Hazahúzott a szülföld… Budapest, 1992.
Ölvedi János: Napfogyatkozás. Magyarok Szlovákiában. New-York, 1985.
Polányi Imre: A szlovákiai magyarok helyzete. Dokumentumok. 1944–1948. Pécs, 1992.
Popély Gyula: A felvidéki magyarság a népszámlálások tükrében 1918–1945. Bp. 1991.
Szabó Károly – E. Szke István: Adalékok a magyar–csehszlovák lakosságcsere történetéhez. In
Valóság, 1982. 10. sz.
Tóth Ágnes: Telepítések Magyarországon 1945–1948 között. Kecskemét, 1993.
Vadkerty Katalin: A bels telepítések és a lakosságcsere. Pozsony, 1999.
Vígh Károly: A szlovákiai magyarság kálváriája 1945-1948. Budapest, 1998.
(A tanulmány els közlése: Molnár Imre – Szarka László (szerk.): Otthontalan emlékezet.
Emlékkönyv a csehszlovák–magyar lakosságcsere 60. évfordulójára. Komárom, 2007, MTA
Kisebbségkutató Intézete és Kecskés László Társaság. 31–42. o


http://www.grotius.hu/doc/pub/VLWEGG/izs%C3%A1k%20lajos%20-%20magyar%20k%C3%BClpolitika%20%20a%20felvid%C3%A9ki%20magyars%C3%A1g.pdf



http://hu.wikipedia.org/wiki/Viszonoss%C3%A1g



HÍREK
Felvidéki magyar térkép
- 2009.05.20.





Magyar élettér autóatlasz
- 2009.05.20.





Történelmi emlékesztető
- 2009.05.19.

Felvidék
Honföldünk


Nemzeti dal
- 2009.03.14.

LINK KLIKK: Esküszünk,
hogy rabok tovább
nem leszünk


Utassy József gondolata
- 2009.03.15.

Én szemfedőlapod lerántom:
Kelj föl és járj, Petőfi Sándor!
Zúg Március, záporos fény ver,
Suhog a zászlós tűz a vérben.
Hüvelyét veszti, brong a kardlap:
Úgy kel föl, mint forradalmad!
Szedd össze csontjaid, barátom:
Lopnak a bőség kosarából,
A jognak asztalánál lopnak,
Népek nevében! S te halott vagy?!
Holnap a szellem napvilágát
Roppantják ránk a hétszer gyávák.
Talpra Petőfi! Sírodat rázom:
Szólj még egyszer a Szabadságról!


A Szent Korona Őrzője
- 2009.03.11.

A Szent Korona Őrzőjének Eskü alatt tett Nyilatkozata.



Új menü
- 2009.02.27.


- Autonómia hírek máshonnan
- Mi az autonómia?
- Az autonómia kivívásának a formái
- Decentralizált autonómia
- A kisebbségi autonómia (működő
modellek, magyar elképzelések)

- Az autonómia és az új világrend
- Felvikéki hírek
- Preambulum
- Aláírásgyűjtés az autonómiáért
- A szlovák alkotmány nem tiltja az autonómiát
- A felvidéki magyarok történelme
- Csehszlovákiai kisebbségi szerződés
- Beneą-dekrétumok
- Szlovákiai nyelvtörvény
- Polgártársaim, barátaim
- Múlt, jelen, jövő
- Szlovákok igazi történelme
- Dálesz
- Erdélyi hírek
- Erdély és Székelyföld autonómiája
- Vajdasági hírek
- Vajdasági autonómiaterv
- Kárpátaljai hírek
- Kárpátaljai autonómiatervek
- Kárpátaljai autonómia-koncepciók
- A KÁRPÁTALJAI MAGYAR AUTONÓMIA
- Horvátország, Szlovénia,
Ausztria hírek

-

- Magyarországi autonómiahírek
- Magyar címer története
- 1868-as kisebbségi törvény
- Miért a 20. század?
- Autonómiák Európában

- English news
- Observations on the Beneą Decrees
- EÚ-us hírek
- Finn autonómiamodell
- Dél-Tirol és Korzika autonómiája
- Katalán autonómia
- Baszk autonómia
- Kínai autonómia - Másfajta autonómiák
- Saját írásaink
- Rólunk írták
- Az Emberi Jogok
Egyetemes Nyilatkozata

- A modern szabadságjogok
- Kirándulások a Zsitva folyócska
mentén

- Mátyusföld és Csallóköz,
Dunamenti-síkság
- Nem igaz
- Egy város a Duna két patján
- Slovenské aktuality
- Autonómia SK
- Commora Aula články
- Okolo autonómie Text
- Slováci a maďari jedna rodina
- ©túr a autonómia
- Fantázia képek
- Komáromi képek
- Olimpia 2016 Commora Aula
- Gondolatok


Történelmi párhuzam
- 2009.03.05.

Stefan Marko Daxner: "Magyarország számunkra csak annyiban létezik, amennyiben benne elismerést nyerünk." (1861)
most mi is megfogalmazzuk ugyanezt
Bósza János: "Szlovákia számunkra csak annyiban létezik, amennyiben benne elismerést nyerünk. (2009)"


Az önrendelkezésről
- 2009.03.05.

Aki esetleg mégis úgy gondolná, mi köze mindehhez, annak ajánlanám szíves figyelmébe Martin Niemüller, a német protestáns lelkipásztor gondolatait.
"Amikor elvitték a kommunistákat, én hallgattam, mert nem voltam kommunista. Amikor elvitték a szociáldemokratákat és a szakszervezeti embereket, én hallgattam, mert sem szociáldemokrata, sem szakszervezeti ember nem voltam. Amikor eljöttek és elvitték a zsidókat, én hallgattam, mert nem voltam zsidó. És amikor eljöttek és elvittek engem, már nem maradt senki, aki szólhatott volna értem."


Vígh Károly
- 2009.03.05.

„Magyarországon és máshol is (Szlovákiában is- a szerk. megj.) láttuk és megéltük, hogy a történelmi traumák és frusztrációk önsajnálatból történõ ápolása a nemzetekbõl a legrosszabb erõket szabadítja fel, amelyek csak a katasztrófát ismerik, és csak ebbõl táplálkoznak. Miért nem vagyunk képesek valami újat, reménytelibbet kezdeni?- kérdezi Churchill…”

Az élet
- 2009.03.02.

Az élet egy nagy cirkusz, ahol tanár a bohóc és nebuló a közönség.

Cikkajánló:
- 2009.03.01.

Slota sértegethet minket, klikk a képre





Autonómia terv. klikk a Commora képre
- 2006.09.01.








Szavazás a Commora Aula honlapról
- 2006.12.08.

Szavazás!

Indult 2006.11.10-én
- 2006.11.11.

Felmérés
Kell-e nekünk az autonómia

Igen minél hamarabb
Igen, de majd később
Igen, ha a szlovákok is akarják
nem tudom
Nem, mert úgyse lehet
Nem, mert rossz az időzítés
Nem, mert nincs rá szükség


Véletlen link.



Kukac.sk link felvidéki magyar fórum
- 2007.12.15.









Rovásírás
- 2007.06.09.





Újévi mondóka
- 2008.01.01.

Adja a Teremtő, hogy -
Minden rügyed megfakadjon!
Minden magod kihajthasson!
Minden dalod szívből jöjjön!
Minden napod tündököljön!
Minden szájat etethessél!
Minden élőt szerethessél!
Minden mi él üdvözöljön!
Minden álmod teljesüljön!
Minden bánat odébbálljon!
Minden csoda megtaláljon!
Minden napod egészségben,
Minden perced békességben
Teljen, az új esztendőben!
Úgy legyen!
Varga Ibolya


Lao Ce
- 2008.01.24.

Egy bölcs hadvezér azt mondotta:
"Mint a vendég, nem mint a gazda:
nem vonulok hüvelyknyit előre,
inkább egy lábnyit vissza."
Ez a tétlen cselekvés,
az erőszak nélküli siker,
az ellenség nélküli háború,
a fegyvertelen győzelem.
Harcban az ellenség ócsárlása
megsérti az út-at;
ha két hadsereg összecsap,
a kíméletesebb győzelmet arat.


Szlovák-magyar barátság
- 2009.03.14.

LONG LIVE

Szózat
- 2009.03.14.

LINK KLIKK: Szózat
Szózat ének


Vörösmarty Mihály Szózat
- 2009.03.14.

Hazádnak rendületlenül
Légy híve, oh magyar;
Bölcsőd az s majdan sírod is,
Mely ápol s eltakar.

A nagy világon e kívül
Nincsen számodra hely;
Áldjon vagy verjen sors keze:
Itt élned, halnod kell.

Ez a föld, melyen annyiszor
Apáid vére folyt;
Ez, melyhez minden szent nevet
Egy ezredév csatolt.

Itt küzdtenek honért a hős
Árpádnak hadai;
Itt törtek össze rabigát
Hunyadnak karjai.

Szabadság! itten hordozák
Véres zászlóidat,
S elhulltanak legjobbjaink
A hosszú harc alatt.

És annyi balszerencse közt,
Oly sok viszály után,
Megfogyva bár, de törve nem,
Él nemzet e hazán.

S népek hazája, nagy világ!
Hozzád bátran kiált:
"Egy ezredévi szenvedés
Kér éltet vagy halált!"

Az nem lehet, hogy annyi szív
Hiába onta vért,
S keservben annyi hű kebel
Szakadt meg a honért.

Az nem lehet, hogy ész, erő,
És oly szent akarat
Hiába sorvadozzanak
Egy átoksúly alatt.

Még jőni kell, még jőni fog
Egy jobb kor, mely után
Buzgó imádság epedez
Százezrek ajakán.

Vagy jőni fog, ha jőni kell,
A nagyszerű halál,
Hol a temetkezés fölött
Egy ország vérben áll.

S a sírt, hol nemzet sülyed el,
Népek veszik körul,
S az emberek millióinak
Szemében gyászköny ül.

Légy híve rendületlenül
Hazádnak, oh magyar:
Ez éltetőd, s ha elbukál,
Hantjával ez takar.

A nagy világon e kívül
Nincsen számodra hely;
Áldjon vagy verjen sors keze:
Itt élned, halnod kell.


Hun imádság
- 2009.03.14.

Kr.u. 410-460-ban keletkezett. Hun ezüstveretes szíjvégen rovásírással írva, a Kijevi Nemzeti Múzeumban van. A kijevi múzeumban őrzött hun övvereten, szíjvégen levő rovásírásos ima gyönyörű.

HUN IMÁDSÁG

MIATYÁNK ISTENÜNK
BENNÜNK VAN ORSZÁGOD.
ELŐTTÜNK SZENT NEVED
TÖRVÉNY AKARATOD.

MINDENNAPUNK GONDJÁT,
MAGADON VISELED.
BŰNEINKET MINT MÁSNAK,
NEKÜNK ELENGEDED.

TE KEZED VEZET
KÍSÉRTÉSEKEN ÁT,
S LEFEJTED RÓLUNK
GONOSZ JÁRMÁT.

TIÉD A NAGYVILÁG
ÖSSZES HATALMA, ÜDVE,
MINDÖRÖKTŐL KEZDVE,
LEGYEN MINDÖRÖKRE.


Petõfi Sándor: A szájhõsök
- 2009.03.17.

Meddig tart ez őrült hangzavar még?
Meddig bőgtök még a hon nevében?
Kinek a hon mindig ajkain van,
Nincsen annak, soha sincs szivében!
Mit használtok kofanyelvetekkel?
Évrül-évre folyvást tart a zaj,
És nem ott-e, ahol volt, a nemzet?
Nincs-e még meg minden régi baj?


Tenni, tenni! a helyett, hogy szóval
Az időt így elharácsoljátok;
Várva néz rég s oly hiába néz az
Isten napja s a világ reátok.
Nyujtsátok ki tettre a kezet már
S áldozatra zsebeiteket,
Tápláljátok végre a hazát, ki
Oly sokáig táplált titeket.



Áldozat s tett, ez a két tükör, mely
A valódi honfiút mutatja,
De ti gyáva s önző szívek vagytok,
Tettre gyávák s önzők áldozatra.
Hiszem én, hogy mint a fák tavasszal,
Megifjodnak a vén nemzetek,
De ti hernyók új lombot nem adtok,
Sőt a régit is leeszitek.



S oh mi vakság! fölemelte még a
Népszerűség őket paizsára,
Az elámult sokaság, miképen
Megváltóit, karjaiba zárja.
Megváltók? ők a hon eladói,
Elveszünk ez ordítók miatt...
Rólok tudja ellenünk, hogy félünk,
Mert a félénk eb mindég ugat.



Én ugyan nem állok a sereghez,
Mely kiséri őket ujjongatva,
És ha egykor közibök vetődöm,
Nem egyébért lépek e csapatba,
Csak azért, hogy fölfordítsam majd ez
Ál nagyok győzelmi szekerét,
S haragomnak ostorával vágjam
Arcaikra a bitó jelét!

Petőfi Sándor


Soviniszta
- 2009.03.26.

Illyés Gyula szerint patrióta az, aki jogot véd, soviniszta az, aki jogot sért.

Táncsics Mihály:
- 2009.03.30.

Az egyenlő szabadság
és az egyenlő jogok teszik
a forrást, melybül
mindenki egyaránt
meríthet jólétet,
bolgogságot, áldást.


József Attila
- 2009.04.03.

«az igazat mondd, ne csak a valódit,
a fényt, amelytől világlik agyunk,
hisz egymás nélkül sötétségben vagyunk.»
(József Attila)


A harc, melynek nincs győztese
- 2009.05.18.

Miért ne-ken

Nyelvlecke
- 2009.05.18.

Gyimóthy Gábor: Nyelvlecke

2009.3.11
Gyimóthy Gábor: Nyelvlecke

Egyik olaszóra során,
Ím a kérdés felmerült:
Hogy milyen nyelv ez a magyar,
Evrópába hogy került?

Elmeséltem, ahogy tudtam,
Mire képes a magyar.
Elmondtam, hogy sok, sok rag van,
S hogy némelyik mit takar,

És a szókincsben mi rejlik,
A rengeteg árnyalat,
Példaként vegyük csak itt:
Ember, állat hogy halad?

Elmondtam, hogy mikor járunk,
Mikor mondom, hogy megyek.
Részeg, hogy dülöngél nálunk,
S milyen, ha csak lépdelek.

Miért mondom, hogybotorkál
Gyalogol, vagy kódorog,
S a sétáló szerelmes pár,
Miért éppen andalog?

A vaddisznó, hogy ha rohan,
Nem üget, de csörtet - és
Bár alakra majdnem olyan
Miért más a törtetés?

Mondtam volna még azt is hát,
Aki fut, mért nem lohol?
Miért nem vág, ki mezőn átvág,
De tán vágtat valahol.

Aki tipeg, mért nem libeg,
S ez épp úgy nem lebegés, --
Minthogy nem csak sánta biceg,
S hebegés nem rebegés!

Mit tesz a ló, ha poroszkál,
Vagy pedig, ha vágtázik?
És a kuvasz, ha somfordál,
Avagy akár bóklászik.

Lábát szedi, aki kitér,
A riadt őz elszökell.
Nem ront be az, aki betér . . .
Más nyelven, hogy mondjam el?

Jó lett volna szemléltetni,
Botladozó, mint halad,
Avagy milyen őgyelegni?
Egy szó - egy kép - egy zamat!

Aki "slattyog", mért nem "lófrál"?
Száguldó hová szalad?
Ki vánszorog, mért nem kószál?
S aki kullog, hol marad?

Bandukoló mért nem baktat?
És ha motyog, mit kotyog,
Aki koslat, avagy kaptat,
Avagy császkál és totyog?

Nem csak árnyék, aki suhan,
S nem csak a jármű robog,
Nem csak az áradat rohan,
S nem csak a kocsi kocog.

Aki cselleng, nem csatangol,
Ki "beslisszol", elinal,
Nem "battyog" az, ki bitangol,
Ha mégis: a mese csal!

Hogy a kutya lopakodik,
Sompolyog, majd meglapul,
S ha ráförmedsz, elkotródik.
Hogy mondjam ezt olaszul?

Másik, erre settenkedik,
Sündörög, majd elterül.
Ráripakodsz, elódalog,
Hogy mondjam ezt németül?

Egy csavargó itt kóborol,
Lézeng, ődöng, csavarog,
Lődörög, majd elvándorol,
S többé már nem zavarog.

Ám egy másik itt tekereg,
-- Elárulja kósza nesz -
Itt kóvályog, itt ténfereg. . .
Franciául, hogy van ez?

S hogy a tömeg mért özönlik,
Mikor tódul, vagy vonul,
Vagy hömpölyög, s mégsem ömlik,
Hogy mondjam ezt angolul?

Aki surran, miért nem oson,
Vagy miért nem lépeget?
Mindezt csak magyarul tudom,
S tán csak magyarul lehet. . .!



A magyar nyelv szépségeiről sokat lehetne beszélni, hiszen nem csak Európában számít egyedülállónak. Az angolok például már nem értik Shakespeare 1600-as évek körül íródott műveit, azok eredeti nyelvezetét "óangolnak" nevezik. Érdekes belegondolni, hogy az azóta eltelt majd' 400 évben mennyit változott a nyelvük. Velük ellentétben azonban mi, magyarok a mai napig megértjük pl. az Ómagyar Mária Siralom 1300as évekre datált hangzását.
...és, hogy mit mondanak a külföldiek a magyar nyelvről? Néhány idézet:

Grimm Jakab meseíró (XIX. század), aki egyben az első német tudományos nyelvtan megalkotója is: "a magyar nyelv logikus és tökéletes felépítése felülmúl minden más nyelvet".

N. Erbersberg bécsi tudós (XIX. század): "Olyan a magyar nyelv szerkezete, mintha nyelvészek gyülekezete alkotta volna, hogy meglegyen benne minden szabályosság, tömörség, összhang és világosság."

George Bernard Shaw drámaíró (az amerikai CBC-nek adott interjújában sokkal bővebben kifejtve) mondta: "Bátran kijelenthetem, hogy miután évekig tanulmányoztam a magyar nyelvet, meggyőződésemmé vált: ha a magyar lett volna az anyanyelvem, az életművem sokkal értékesebb lehetett volna. Egyszerűen azért, mert ezen a különös, ősi erőtől duzzadó nyelven sokszorta pontosabban lehet leírni a parányi különbségeket, az ér zelmek titkos rezdüléseit."

Grover S. Krantz amerikai kutató: "A magyar nyelv ősisége Magyarországon /.../ meglepő: úgy találom, hogy átmeneti kőkori nyelv, megelőzte az újkőkor kezdetét /.../ az összes helyben maradó nyelv közül a magyar a legrégebbi."

Ove Berglund svéd orvos és műfordító: "Ma már, hogy van fogalmam a nyelv struktúrájáról, az a véleményem: a magyar nyelv az emberi logika csúcsterméke." (Magyar Nemzet 2003. XII. 2. 5. o.)

Teller Ede atomfizikus halála előtt pár évvel ezt mondta Pakson: "...Új jeles felfedezésem, miszerint egy nyelv van, s az a magyar." (Mai Nap, Budapest, 1991. 9.)
Nem különös-e, hogy a magyar tudomány minden erőt bevetve igyekszik lefokozni a magyar nyelvet, ám a külföldi szakvélemények ennek az ellenkezőjét hangsúlyozzák: nyelvünk egyedülálló nagyszerűségét, ősiségét, mi több, van ki a magyar nyelv Kárpát-medence-i ősi volta mellett is kiáll.
A genetikai eredményekből már tudjuk: teljes joggal.)

De ne csak a nyelvünket, hanem annak teremtő erejére vonatkozó véleményekre is figyeljünk:

Isaac Asimov scifi író: "Az a szóbeszéd járja Amerikában, hogy két intelligens faj létezik a földön: emberek és magyarok."

Enrico Fermi olasz atomfizikustól mikor megkérdezték, hogy hisz-e az űrlakókban, azt válaszolta: "Már itt vannak, magyaroknak nevezik őket!"

A magyar anyanyelvű nagy matematikusok is többször vallották: hja, magyar anyanyelvvel könnyű nagy matematikusnak lenni.
/VARGA CSABA : Mire lehet büszke a magyar (részlet)/
És ami mosolyt csalhat az arcotokra: Gyimóthy Gábor (Firenze 1984. X. 12.) Nyelvlecke című írása. Figyeljétek meg, hogy a mozgást kifejező igére hányféle szinonimát használ! Már kétszer is nekiugrottam, hogy átszámoljam, de egyszer 63 jött ki, másszor meg 81 - de talán a számok annyira nem is lényegesek, mint a magyar nyelv gazdagságának ténye. Talán nincs is a földön még egy ilyen nyelv, mint a mienk! Szerintem joggal lehetünk büszkék rá.
Forrás: Transylvania, 40 évf. 2. szám.
beküldő: olvasó



Ez a honlap a Commora Aula magántulajdona