Végjáték

Végjáték


2007.4.21
Kosovo leválásának folyamata utolsó szakaszába lépett.
Most már csak az a kérdés, várható-e vétó Oroszország, esetleg Kína részéről, amikor né­hány héten belül az ENSZ Biztonsági Tanácsa a már készülő új Kosovo-határozatról kell sza­vazni. A szerb fél még a tárgyalások folytatását szorgalmazza, a tartomány felosztásának ötletét szeretné újra időszerűvé tenni, de a folyamat halad a maga útján. Kosovo felosztása teljességgel nem zárható ki, de nem valószínű. Mert túl sok fejfájást okozna a nagyoknak.
Szerbia „nem alkuszik”, illetve húzná az időt, az Amerikai Egyesült Államok viszont érettnek ítéli meg a helyzetet arra, hogy a nemzetközi politikai színtéren nyíltan kézbe vegye a dolgok irányítását.
A végjáték a nyugatiak rendezésében zajló eseménysorozatának jelenleg két fő vonulata van. Az egyik célja Oroszország beleegyezésének megszerzése, vagy legalább vétójának kiküsz­öbölése. A másik a szerb vezetés elbizonytalanítása, ellenállásának megtörése.
Az Egyesült Államok! ban, a szenátusi és kongresszusi bizottságok is, Kosovo függetlensé­gét tartják az egyetlen jó és tartós megoldásnak. Oroszország ellenkezik, de vétót nem jelentett be. Vele szemben azzal érvelnek, hogy a stabilizációs folyamat anyagi terheit az USA, a NATO és a EU viselik, logikus tehát, hogy a végjáték az ő rendezésükben menjen végbe.
Szerbia irányában többféle, több oldalról érkező politikai és gazdasági nyomásnak lehe­tünk tanúi. Hátránya eleve adott. Háborúzott és két felvetésre nincsenek meggyőző feleletei. So­kak szerint Szerbiának a januári választások óta azért nincs még kormánya, mert a szerb vezetés tudja, hogy Kosovo esetében a veszett fejsze nyele után kapkod, s most nincs politikus, aki vál­lalná a történelmi veszteséggel járó nagy felelősséget. A másik felvetés, amire nincs válasz: mit jelent a „több mint autonómia, kevesebb, mint függetlenség” szlogen? Van-e Szerbiának elkép­zelése arra vonatkozólag, mit tenne Kosovóban, ha a gyakorlatban is visszakapná a terület feletti szuverenitását? Nincs, hiszen tudvalevő, hogy 1913-tól 1999-ig csak folyamatos, kemény rep­resszió árán tudta azt megtartani. (Szerbia a Balkán-háborúk eredményeként kapta meg Kosovót, s gyakorlatilag 1999-ben a NATO-bombázások után veszítette el.)
A szocialista Jugoszlávia hozott ugyan az albánoknak némi enyhülést, de az nem a szer­beknek volt köszönhető, hanem kommunista zsarnok Titónak, aki vaskézzel és némi nyugati se­gítséggel egyben tudta tartani a hat köztársaságból és két autonóm tartományból álló föderációt.

A Kojen- és a Zobel-eset
Bizonyítja ezt a kijelentést követő szerbiai felzúdulás is. Szerbiában megmozdult a szél­sőjobb. A szabadkai magyar főkonzulátus előtt randalírozó „hazafi” által kiváltott incidensre a rendőrség példás gyorsasággal reagált. De, a politikus „hazafiak” nem hagyják magukat. Részben a Belgrádra nehezedő diplomáciai nyomásra reagálva, amolyan utolsó csodafegyverként, elhang­zott például a javaslat, hogy Kostunica alakítson kormányt Seselj radikálisaival és a Milosevic-követő szocialistákkal. Mindenki tudja, hogy a kombináció megvalósulhat. Lenne hozzá parla­menti többség. Ijedség azonban nem tapasztalható, mert a realitás az, hogy ezzel Szerbia saját magát helyezné politikai vesztegzár alá. Nem valószínű, hogy szocialisták álmatlan éjszakákat okoznának bárkinek is.
A Szerbiai Szocialista Párt tisztségviselőjének ez a javaslata üzenet: a szerb nacionalisták kemény magja nehezen nyugszik bele a megváltoztathatatlanba. S jelzés is arra, hogy Kosovo megtartására Szerbiának nincsenek racionális érvei.

Két koordinátarendszerben gondolkodunk
Kosovo kapcsán Szerbia egyik leginkább érdekelt partnere Magyarország, pontosabban a magyarok lettek.
A magyar diplomácia két tűz közé szorulva óvatos. Mert az EU követelésnek, hogy Ma­gyarország segítse a demokratikus folyamatokat Szerbiában nálunk a Vajdaságban van olyan olvasata is, hogy ezt a tevékenységet a vajdasági magyarság autonómiaigényeinek egyidejű szor­galmazásával pedig ne zavarja.
Mára világossá vált, hogy az autonómiáról, csakúgy mint kettős állampolgárságról a ma­gyar diplomácia és a kétpólusú, de néhány fontos kérdésben egymáshoz közeledő vajdasági ma­gyar politikai elit két koordinátarendszerben gondolkodik.
A magyar diplomácia a Szerbiával kapcsolatos államközötti kapcsolatokra helyezi a hang­súlyt. A magyarul beszélő szerb állampolgároknak igyekszik ugyan apróságokban kedvezni, de nem látható mi a véleménye a nemzetről magáról, s főleg az, milyen sorsot szán a vajdasági ma­gyarságnak?
A VMDP, s a minapi szabadkai tanácskozás részvevői, a nemzet egészének helyzetét tartják elsősorban szem előtt. A szerb állampolgárságú magyarokat is a nemzet részének tekintik és szerintük a vajdasági magyar közösség gondjait nem a Szerbiának nyújtott ilyen-olyan ked­vezmények keretében, hanem mint a nemzet egy részének a nehézségeit kellene orvosolni. Elvi különbségről van tehát szó. Amely az egyik oldalon a kedvezményes vízumokban, a másikon a kettős állampolgárság intézményében csúcsosodik ki.
Ezt a különbséget rendes körülmények között természetesnek is minősíthetnénk.
A magyar nemzet történelmének időszerű mozzanatai azonban, a schengeni vasfüggöny leereszkedése meg a kosovói szerbek és a romák Észak-Bácskában zajló, az etnikai egyensúlyt különösen károsító, s a helyi hatalom által leplezett folyamatos beszivárgása, a gondolkodásbeli különbség súlyos gyakorlati következményeire utalnak és egyben sürgetik feloldását.
Nem kell csodálkozni azon, hogy a vajdasági magyarság a Magyarországon agyonhall­gatott szabadkai tanácskozáson félreverte a harangokat.

A magyarok a végjátékban
A gond az, hogy a magyar diplomaták körében a szerb hatalom által levezényelt betelepí­tési akciók – leginkább a szerbiai demokratikus folyamatok erősítésére való hivatkozással – máig nem váltottak ki olyan reakciót, amilyenre a helyzet súlyosságát tekintve a vajdasági magyarok vártak.
Baj az is, hogy a szabadkai magyarnak mondott önkormányzat hallgat. De még szomo­rúbb az, hogy a magyar diplomácia magas rangú képviselője az etnikai arányokat megbontó, fo­lyamatban levő betelepítés veszélyét bizonytalan, jövőbeni gondnak látja. Akkorra tippeli az esetleges veszélyt, amikor az ENSZ BT döntése nyomán Kosovo elnyeri függetlenségét.
A helyzet az, hogy a vagyontalan kosovói szerbek és romák kitelepülése Kosovóból évek óta tart. Ezek az emberek általában Kosovo legszegényebb vidékeiről, a velük szemben toleráns­nak koránt sem nevezhető albánok közül menekülnek, s jobb életkörülmények közé szeretnének kerülni. Eddig ez rendben is van. Az azonban elfogadhatatlan, hogy a szerb kormány az áttele­pülők jelentős részét suba alatt Szabadkára és környékére, vagy Bánát magyarlakta településeire vezényli. Érdemes megnézni, milyen telep jött máris létre mondjuk Szabadka Bajai Szőlők nevű negyedében, de másutt is.
Kosovo leválása után a beszivárgás – a romák vonatkozásában bizonyosan – megszűnik. A romák optálását Szerbia aligha fogja vállalni. Az ott maradt szerbek pedig csak azután jönnek, ha meglevő ingatlanaikat, azokat is, amelyeket a nemzetközi felügyelet alatt a magánosítás útján még megszerezhetnek, jó áron eladják. Mindez azonban csak a jövőben esedékes. Ma még tart a betelepülés. S a folyamatnak a másfél milliós tartományi ingatlanvásárlási projektummal történő segítése. Mellyel összefüggésben Korhecz tartományi kormányalelnök még mindig késik a beje­lentett cáfolattal.
A VMDP szerint – várható, hogy ezekben a kérdésekben a VMSZ sem lesz a szerb hatalom oldalán – Magyarországnak az EU meghagyásokkal összhangban segítenie kell a szerb demokrati­kus folyamatokat, de nem úgy, hogy közben gyorsuló ütemben akadálytalanul folytatódjon a magyar többségű települések etnikai arányainak szándékos, szervezett megbontása.
Továbbá, a viszonosság és az egyidejűség elve alapján történjenek lépések a vajdasági ma­gyar kisebbségi közösség önazonossága megőrzéséhez szükséges változások irányába. Szorgal­mazza a magyar kormány és a diplomácia Szerbiában a részarányos parlamenti képviseletet, vala­mint a nem-területi, tényleges nemzeti alapú autonómia létrehozatalát. Tudjuk, a magyar kormány­nak és diplomáciának nem könnyű követelőzni Szerbiában, ha otthon is mulasztásos alkotmánysér­tésben van (például a kisebbségek parlamenti képviseletét illetően), de nem látunk más jó megoldást.
Az EU-ta alkalmazásának ódiumát, az autonómia és a részarányos képviselet érdekében most kellene lépni. Kosovo ügyeit ugyanis valamivel több mint félezerévenként szokták rendezni. S erről a mos­tani rendezésről a magyar nemzetnek nem szabadna lemaradni. A kosovói szerb kisebbség védelmé­ben most megszülető európai megoldásokat, Szerbián belül igenis precedensként kellene értelmez­nünk.
A másik, a budapesti gondolkodási minta szerint Magyarország Kosovo státusának rende­zése kapcsán EU-s ösztönzésre láthatóan csupán a szerbiai demokratikus folyamatokat szorgal­mazza. A szerbiai magyar nemzetiségű állampolgárok törekvései Budapest szerint csak ennek kere­tében érvényesülhetnek. Ha a vajdasági magyar politikusok meg tudnak egyezni a szerb hatalommal. S ha például az autonómiaügyben, előbb maguk a kisebbségi pártok is meg tudnak egyezni.
E képlet szerint a vajdasági magyarság esélyei egyenlők a nullával.
A szerbiai demokratikus folyamatok Magyarország részéről történő erősítése a vajdasági magyarság szempontjából lényegében haszontalan tevékenység. A napokban a különben türelmes Amerika is erre a megállapításra jutott. Nincs az a demokratikus folyamat, amelyben akár az elején, akár a végén, Szerbia feladná Kosovót.

Demokratizálni az EU-t, megregulázni a vajdasági magyar politikai elitet!
A vajdasági magyarok autonómiaköveteléseinek támogatása nemzeti érdek: kívánatos és le­hetséges.
Az egyik lehetőség: Magyarország hoz egy tudományosan is megalapozott politikai döntést arra vonatkozólag, melyek a nem-területi, nemzeti alapú politikai autonómia ismérvei és azokkal saját kisebbségi közösségeinek érdekében és az EU-beli demokratikus folyamatok elindítása végett (az EU-ban minden hetedik polgár egyben tagja valamelyik nemzeti kisebbségnek is), kilép a nem­zetközi politikai színtérre és saját hozzájárulásként, felajánlja politikai szolgálatait.
Ez a vállalás természetesen nem zárná ki a másik, modellben is megformált kisebbségi ma­gyar törekvés, a székely területi autonómia támogatását.
A vajdasági magyarok dolgában Magyarországnak fel kellene hagynia a várakozással, hogy autonómiaügyben majd egység alakul ki, amelyet kényelmesen lehet majd támogatni. Nem a kor­mányzati felelősségvállaló politikai szerencselovagoké, hanem Magyarországé a történelmi felelős­ség azért, hogy a Kárpát-medencében élő magyar közösségekből – határmódosítás nélkül – újra eu­rópai nemzet legyen.
Közös autonómiamodellel egyik Kárpát-medencében élő magyar kisebbségi közösség sem dicsekedhet. Holott a kisebbségi világok egyik legjellemzőbb sajátja pont az autonómiatörekvés. A Vajdaság esetében nincs mit várni. Történelmi felelősségének tudatában intő szóval Budapestnek kell tárgyalóasztalhoz invitálni azokat, akik másfél évtized alatt sem tudtak egyességre jutni. Hogy pótvizsgán hozzák létre a közös javaslatot.
Ha erre Budapesten meglenne a politikai akarat, a hosszas előkészületeknek és a tömérdek már lebonyolított vita eredményeként, a nemzetközileg is prezentálható autonómiamodell kidolgo­zása néhány hét alatt befejeződhetne.
Lehet tehát megoldást találni a szerbiai demokratikus folyamatok ösztökélésére, s egyidejű­leg a magyar nemzeti érdek képviseletére is, csak változni és változtatni kell. Mindenek előtt a ma­gyar politikai tényezőknek. Mind a Vajdaságban, mind Magyarországon.

Dokumentum

Kostunica a görög külügyminiszternek: több mint 200 ezer szerbet űztek el Koszovóból
Több mint 200 ezer szerbet üldöztek el Koszovóból, az ott maradt néhány tízezer pedig állandó félelemben, az albánok erőszakos fellépésétől rettegve él. Ezért lesz nagyon fontos az ENSZ BT tényfeltáró küldöttségének jövő heti koszovói látogatása, jelentette ki Kostunica a gö­rög külügyminiszternek.
A szerb kormányfő szerint veszélyes dolog eleget tenni a koszovói albán szeparatisták követeléseinek, akik erőszakkal fenyegetőznek arra az esetre, ha a tartomány nem kap függetlenséget. A nemzetközi közösségnek el kellene ítélnie a fenyegetést és az erőszakot, mert ha nem ezt teszi, azzal veszélyes precedenst teremt.
(MTI, Novosti nyomán)
forrás: Hírlevél VMDP