Commora Aula honlapja-Ne a tömegben kiabáld az igazadat, hanem azzal szemben
Az autonómia örök aktualitása miatt, egy effektív konfliktusmegoldó módszer, egy történelmi igazságtalanságokat kiegyenlítő legitim követelmény.

MENÜ


BELÉPÉS
Azonosító:

Jelszó:

Elfelejtett jelszó
Regisztráció

Magyarországi hírek 2009

2009.1.24
Feltépett magyar kapcsok
forrás: Magyar Nemzet
Mára a magyar politikai elit és társadalom gyakorlatilag tudomásul vette, hogy az anyaország kapcsolata a határon túli magyarokkal gyakorlatilag a kulturális területre korlátozódott.
►►►►folytatás

****************

2009.1.21
Wass Albert Üzenet haza
forrás: Wass Albert
Üzenem az erdõnek: ne féljen,
ha csattog is a baltások hada.
Mert erõsebb a baltánál a fa,
s a vérzõ csonkból virradó tavaszra,
új erdõ sarjad gyõzedelmesen.

►►►►folytatás

****************

2009.1.17
Memorandum Szent István Szent Koronájáról
forrás: Geönczeöl Gyula
Mindenféle kormányok, helyett: legyenek azok szakértő, vagy nem szakértő kormányok. Mindenféle képtelen ideológiákat felvonultató pártok és pártszemléletek, szektáns elméletek helyett:
Mindenekelőtt és Haladéktalanul:
Hitelességet, Alkotmányosságot és mindent Történelmi alapokon!

►►►►folytatás

****************

2009.1.14
Shokotu Faisi japán történész: A világ lenemesebb nemzete és fajtája a magyar
forrás: freemail.hu
Mi néhányan, japán őstörténeti kutatók abban a hitben nőttünk fel, hogy a világ lenemesebb nemzete és fajtája a magyar. A "Felkelő Nap" birodalmi ivadékainak hittük és hisszük Önöket, kedves magyar testvérek, akiket a történelem "karma" messzire sodort el.
►►►►folytatás

****************

2009.1.3
Kárpátmedencei összefoglaló 2008
forrás: Echo TV
Kárpátmedencei összefoglaló 2008
►►►►folytatás

****************

2009.1.3
Gavallér János: Belefáradtam
forrás: Polgár Info
Belefáradtam, s belefáradtak őseim is mind a tett szűkmarkú fizetségének kényszerkenyerébe. Fel tudják fogni az értelmiségi munkaköröket betöltő egzisztenciahuszárok, hogy mit jelent becsületesen megélni a minimálbérből?
►►►►folytatás

****************

2009.1.2
2009 legyen a tiszta beszéd éve!
forrás: fricz tamás, politológus
Az elmúlt években a beszédünk, nyelvünk elkásásodott, elvesztette karakterét. Képtelenek vagyunk világos, egyértelmű kategóriákban megfogalmazott kifejtésekre, csak homályos, elgyávult csúsztatásokra telik tőlünk.
►►►►folytatás

****************

2009.1.1
Váltsunk!
forrás: vilagmagyarsag.awardspace.com
Ez az oldal a Magyar Polgári Demokráciáért Alapítvány
népi kezdeményezésének, valamint a Budakalászi
Polgári Körök Szövetsége kezdeményezésének sikerre
vitelében kíván segítséget nyújtani.

►►►►folytatás

****************



2008 és 2007
2008.12.27
Jön a Vona, vagyis a Jobbik?
forrás: parameter.sk
A karácsony előtti rohanásban és hangzavarban eléggé elsikkadt több mértékadó közvélemény-kutató intézet friss felmérése, amely szerint a jelen állás szerint a Fidesz és az MSZP mellett a Jobbik Magyarországért Mozgalomnak van a legtöbb esélye, hogy bejusson az Országgyűlésbe a 2010- ben esedékes képviselőházi választások után.

►►►►folytatás

****************

2008.12.26
Létezik-e a másik világ?
forrás: vendég írta
Két magzat beszélget:
- Te hiszel a születés utáni életben?
- Természetesen. A születés után valaminek következnie kell. Talán itt is azért vagyunk, hogy felkészüljünk arra, ami ezután következik.

►►►►folytatás

****************

2008.12.26
Wass Albert: Karácsonyi mese
forrás: Wass Albert
Nagyapánk ott ült szokott helyén a kandalló mellett, s olykor egy-egy bükkfahasábot vetett a sziporkázó tűzre. A szűzdohány füstje kék felhőbe burkolta pipázó alakját ott a nagyszoba végiben, s ezüstös szakállán olykor megcsillant a láng.
►►►►folytatás

****************

2008.12.26
ÁLLAM, NEMZET, NÉP
forrás: mindentudas.hu
Az előadás a címben foglalt három történeti fogalom változó jelentéseit és a nekik megfeleltethető valós társadalmi tények egymáshoz való viszonyát vizsgálja - elsősorban a 19-20. századi magyar történelem összefüggésében.
►►►►folytatás

****************

2008.12.25
Európa az őserejű korcsok szárazföldje
forrás: epa.oszk.hu
Egyetlen faj sem már eleve megadott bio­lógiai, vagy természeti egység, hanem csak a megadott törzsben lappangó csírának, illetve csíráknak kedvező tényezők behatása alatt való kifejlődése.
►►►►folytatás

****************

2008.12.21
Három hullámban a Kárpát-medencébe
forrás: felvidek.ma
A hunok, avarok és a magyarok egy törzszövetségből származnak - mutatott rá Kiszely István jeles magyarságkutató az Erdélyi Napló-esték sorozat meghívottjaként óriási sikert aratott előadásával, melynek szerkesztett, rövidített változatát olvashatják az alábbi összeállításban.
►►►►folytatás

****************

2008.12.19
Hazafiak! Figyelem!
forrás: Magyar Nádori Szövetség
2008. december 15-én, hétfőn a parlamentben a képviselők Draskovics T. miniszter előterjesztésére azt a T/6855. számú törvényjavaslatot tárgyalják, amely az államhatárt, az államhatár vonalának megállapítását tartalmazó egyes nemzetközi szerződések és határokmányok kihirdetéséről rendelkezne.
►►►►folytatás

****************

2008.12.19
A Józan Ész halálára!
forrás: vendég levél
Ma egy szeretett barátunk halálát siratjuk: a Józan Észét, aki sok éven át volt közöttünk. Senki sem tudja biztosan, hány éves volt, mivel születési adatai már régen elvesztek a bürokrácia útvesztőiben.
►►►►folytatás

****************

2008.12.14
Ne tűrjük a fasisztázást!
forrás: Magyar Hírlap , Echo Tv
A Magyar Hírlap és az Echo Tv munkatársai körében minden esetben mély megdöbbenést keltenek az őket érő igaztalan liberális támadások. Sokadszor, szándékaink szerint utoljára írjuk le: a Magyar Hírlapnál és az Echo Tv-nél egyetlen náci, fasiszta, kirekesztő vagy rasszista ember nem dolgozik.
►►►►folytatás

****************

2008.11.23
Ebes (Sárköz)
forrás: wikipédia
Ebes a 1142-ben alapított bátaszéki, vagy másképpen cikádori cisztercita apátság birtoka volt. A mai Szekszárd területén feküdt.
►►►►folytatás

****************

2008.11.22
Ziua: Budapest Nagy-Magyarországot akar
forrás: Új Magyar Szó, Ma.hu
A bukaresti napilap ismételten két teljes újságoldalt szentelt a témának, miután csaknem két héten keresztül szinte mindennap ugyanekkora terjedelemben közölt magyarellenes cikkeket.
►►►►folytatás

****************

2008.11.20
NYELVLECKE
forrás: forum.gondola.hu
Egyik olaszóra során,
Ím a kérdés felmerült:
Hogy milyen nyelv ez a magyar,
Európába hogy került?

►►►►folytatás

****************

2008.10.31
A sokszínűség tényleges elfogadásáért
forrás: MTI
A közép-európai és a mediterrán országok kisebbségi helyzete és védelme a témája annak a kétnapos konferenciának, mely csütörtökön kezdődött a Szegedi Tudományegyetem Európa-tanulmányok Központja, az általa működtetett Europe Direct Szeged információs iroda, valamint a Jean Moulin Lyon III. Egyetem Jogi Kara szervezésében.
►►►►folytatás

****************

2008.10.15
Pálos-rend magyar központúsága?
forrás: palospassio
A magyar Pálos-rend alapítója Özséb nevet vette fel elődjétől, aki Szent Euzébiusz vértanúról Pannonia első ismeretes vértanúja Valerianus uralkodása alatt (235-259). Özséb II. Andrási Magyarország fővárosában, Esztergomban született 1200-ban.
►►►►folytatás

****************

2008.10.14
Wass Albert: Egységes magyarság
forrás: felvideki polgár info
Ha mindannyian egyet akarunk. Ha mindannyian másképpen is akarjuk azt az egyet, már akkor is egység az.
►►►►folytatás

****************

2008.10.4
Magyarok Nagyasszonya
ünnepét idén a győri BAZILIKÁBAN

forrás: „NE-felejcs” Polgári Egyesület
A „NE-felejcs” Polgári Egyesület hagyományosan, immár hatodik alkalommal ismét megrendezi a
Magyarok Nagyasszonya
ünnepét idén a győri BAZILIKÁBAN,

►►►►folytatás

****************

2008.10.3
Kisantantot hoztak létre magyarok ellen
forrás:MH-összeállítás
Miért életveszélyes az autonómia? Miért vált ki az önrendelkezés kérdése neurózist a homogén nemzetállamokban? Ezekre, és több hasonló kérdésre keresték a választ annak a konferenciának a résztvevői, amelyet kedden késő este tartottak Budapesten a Polgárok Házában.
►►►►folytatás

****************


2008.9.12
Brüsszelben összmagyar képviseleti iroda nyílik
forrás:MTI és MNO nyomán nemzetidal.gportal.hu
A határon túli ( helyesen határon kívül rekedt ND szerk) magyar pártok nyilatkozatban támogatták, hogy Brüsszelben képviseleti irodája legyen a magyarságnak. Ezt Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke jelentette be pénteken, miután a Parlamentben megnyitotta a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumát (KMKF).
►►►►folytatás

****************

2008.9.12
VELED VAGYUNK, EGER!
forrás:Koós Norbert
Budakeszi, Debrecen, Dunakeszi, Győr, Kalocsa, Kecskemét, Martonvásár, Monor, Nagykanizsa, Pécs, Sárospatak, Szentendre, Szombathely, Tatabánya már szervezi az Egriek melletti kiállást, de további városok is jelezték csatlakozási szándékukat.
►►►►folytatás

****************

2008.9.10
második Trianon
forrás: NE-felejcs Polgári Egyesület
2008. szeptember 15-én, hétfőn 17 órakor az Országzászló-emlékműnél megemlékezést tart a
„ második Trianon”, a szégyenteljes párizsi békekötés hatályba lépésének 61. évfordulóján.

►►►►folytatás

****************

2008.9.7
Memorandum,
Szent István Szent Koronájáról

forrás: Geönczeöl Gyula
A kiváló amerikai, John F. Montgomery, aki nyolc éven át Rooswelt elnök nagykövete volt Magyarországon, meghatározta Szent István koronájának valódi, lényeges értékét a Magyar nép számára.” Magyarország a kényelmetlen szövetséges” – satellite c. könyvében a 36. oldalon megmagyarázta, hogy: „Magyarország Angliával és szinte minden más királysággal szemben a koronát mindig a viselője fölé helyezte
►►►►folytatás

****************

2008.9.7
ASSZIMILÁCIÓRA FIGYELMEZTETNEK A SZÓRVÁNY MAGYAROK
forrás: dunatv.hu, hirado.hu
Az ausztriai Felsőpulyán találkoztak a szórvány magyarság képviselői. Amerikából, Ausztráliából és Európából érkeztek előadók, a diaszpórában élő magyarság fennmaradási esélyeit latolgatták, és az asszimiláció veszélyére figyelmeztettek.
►►►►folytatás

****************

2008.8.24
A Szent Korona Eszme és a Szent Korona Tan
forrás: pannoniatv.hu
A Szent Korona Tan a minden korra jellemző ismeretanyag alapján tartalmazza azt az építési tervet, amely az adott kor lehetőségei szerint valósítja meg a harmónia megteremtéséhez szükséges funkciók feltételeit, vagyis az alaptörvényt.

►►►►folytatás

****************

2008.8.20
MVSZ VII. KONGRESSZUS augusztus 20, BESZÁMOLÓK AZ EREDMÉNYEKRŐL
forrás: laborka.multiply.com
A gyűlést az olasz intézetből adják. És épp az olaszok voltak, akik a finnugorizmus ellen írtak hatásos könyvet és a magyar nyelv ősiségéről.
►►►►folytatás

****************

2008.8.16
I. GAZDASÁG, GAZDASÁGPOLITIKA, ANYAGI KULTÚRA
forrás: peter.hu/index
1301-ben férfi-ágon kihalt az Árpád-ház. Az 1301-től 1308-ig terjedő időszakot interregnumnak nevezzük (király nélküli uralom) Végül az Anjou-házi Károly Róbert (1308-1342) került hatalomra.

►►►►folytatás

****************

Magyarországi hírek:
2008.7.19
Orbán: A magyar ügy egyben európai ügy is
forrás:MTI
A magyar ügy egyben európai ügy is - hangsúlyozta pénteken Tusnádfürdőn Orbán Viktor, a Fidesz elnöke, aki a Kárpát-medencei Magyar Autonómia Tanács (KMAT) soros ülésén az autonómia-rendszerek térségbeli fontosságára hívta fel a figyelmet.
►►►►folytatás

****************

2008.7.12
Az SZDSZ új elnöke a kisebbségi magyar autonómiák híve
forrás: vajdasag.ma
Fodor szerint a liberálisok felelősséget éreznek a határon túli magyarok iránt.
A liberális nemzetfogalom befogadó, a liberálisok felelősséget éreznek mindazok iránt, akik a határon túl magyarnak vallják magukat, ott mind az egyén, mind a közösség számára az autonómia jelenti a legjobb megoldást

►►►►folytatás

****************

2008.6.20
1947-es párizsi békeszerződés, avagy a trianoni határok visszaállítása
forrás: Szekfű Gyula
1947. február 10-én a második világháború győztes hatalmai és Magyarország aláírták a párizsi békeszerződést. A magyar vezetők hiába kopogtattak határozott elképzelésekkel a győztesek ajtaján, a döntést ismét nélkülünk hozták meg.
►►►►folytatás

****************

2008.6.10
Az etnikai szavazás vége?
forrás: Népszabadság
Egyelőre szemmel láthatóan nem tudnak mit kezdeni a határon túli magyar pártok azzal a jelenséggel, hogy mára szinte mindenütt - legutóbb a Vajdaságban és Erdélyben - homokszemek kerültek az etnikai szavazás gépezetébe.
►►►►folytatás

****************

2008.6.9
Bíró Béla Trianon okairól
forrás: MTI
A Trianon azért következett be, mert a magyarok képtelenek voltak arra, hogy a nemzetiségek számára megteremtsék az együttélés számukra is elfogadható feltételeit - ezt a gondolatot fejtette ki egyebek között Bíró Béla romániai magyar politológus az Új Magyar Szó című napilap egyik írásában.
►►►►folytatás

****************

2008.6.4
TRIANON ! 88
forrás: Eva Maria Barki
Trianon a magyarság legnagyobb tragédiája. Trianon fel nem dolgozott trauma. Trianon a mai napig gyengíti nem csak a magyarságot, de a magyar államot is.
►►►►folytatás

****************

2008.6.3
Spanyol segítség a magyar forradalomnak
forrás: Köztársaság
Az 1956-os magyarországi forradalommal kapcsolatos külföldi események története jórészt feltáratlan. Így például csak megerősítetlen utalások bukkantak fel arról, hogy Spanyolország komolyan mérlegelte a magyar felkelők katonai megsegítését. Most a tervezett akció egyik főszereplője nyilatkozott lapunknak:
►►►►folytatás

****************

2008.5.30
Kitölti a Kárpát-medencét a turáni átok
forrás: felvidek.ma
Baj van a Kárpát-medencei magyar pártpolitikával. A szlovákiai magyar koalícióban dúl a belharc, melyet a volt és a jelenlegi pártelnök személyes ellentéte is élez.
►►►►folytatás

****************

2008.5.24
Orbán: erős anyaország biztosíthatja a kárpát-medencei magyarság sikerét
forrás: MTI
Csak egy erős, sikeres és gazdag anyaország biztosíthatja, hogy a kárpát-medencei magyarság egésze is sikeres legyen - fejtette ki vasárnap Sepsiszentgyörgyön Orbán Viktor, a Fidesz elnöke.
►►►►folytatás

****************

2008.5.20
CSÍKSOMLYÓI NYILATKOZAT
A KÁRPÁT-MEDENCEI MAGYARSÁG ÖNRENDELKEZÉSI JOGÁRÓL

forrás: Csíksomlyón
Trianon után három generációval a magyarkérdés még mindig nyitott seb Európa Közepén. A szétdarabolt, nyolc országra szétosztott történelmi Magyar Királyság évszázadokon át jelentős tényező volt Európa történelmében, mint védőbástya a keleti veszélyek ellen, vagy mint a vallásszabadság, a regionalizmus és az autonómia bölcsője
►►►►folytatás

****************

2008.5.2
Mártélyon az autonómiáért
forrás: delmagyar.hu
A kétnapos konferenciát követő sajtótájékoztatón Tőkés László református püspök, európai parlamenti képviselő, a KMAT elnöke elmondta: új tagként felvették az Ausztriai Magyar Egyesületek és Szervezetek Központi Szövetségét. A szintén jelentkező ukrajnai és felvidéki szervezet kérelméről később határoznak.
►►►►folytatás

****************

2008.5.1
Új utakon a Kárpát-medencei Magyar Autonómia Tanács
forrás: Duna TV
Új koncepcióra, de legfőképpen szemléletváltásra van szükség ahhoz, hogy létrejöhessen a határon túli magyarság autonómiája. A többi között ez fogalmazódott meg a Kárpát-medencei Magyar Autonómia Tanács két napos mártélyi konferenciáján, amelyen 10 határon túli magyar szervezet vesz részt.
►►►►folytatás

****************

2008.4.28
Egy független sok autonómiát csinál?
forrás: kisalfold.hu
Melyik uniós tagállam akarna Szerbia sorsára jutni, s elveszíteni területének egy részét? A kérdés négy országot érint különösen érzékenyen. Nem véletlen, hogy Spanyolország, Szlovákia, Románia és Ciprus nem hajlandó elfogadni Koszovó függetlenségét.
►►►►folytatás

****************

2008.4.28
Göncz-interjú: Nem vagyont, hanem megértést szeretnének a magyarok
forrás: MTI
Szeretnénk, ha Szlovákia elismerné, hogy a II. világháború után, az elfogadhatatlan kollektív bűnösség elve alapján vétlen emberek szenvedtek - jelentette ki Göncz Kinga magyar külügyminiszter abban az interjúban, amelyet a Hospodárské Noviny című cseh gazdasági és politikai napilap közölt hétfőn.
►►►►folytatás

****************

2008.4.22
AZ MSZP TÁMOGATNÁ AZ AUTONÓMIATÖREKVÉSEKET
forrás: MTI
Támogatni kell a határon túli magyarok autonómiatörekvéseit, ha az ottani magyarok legitim szervezetei fogalmazzák meg. Erről Kozma József, az Országgyűlés külügyi bizottságának szocialista alelnöke beszélt kedden Budapesten sajtótájékoztatón.
►►►►folytatás

****************

2008.4.9
Bem apó
forrás: epa.oszk.hu
1849. március 21-én délután Debrecennek - 1849. január eleje óta a magyar kormányzat székhelyének - lakói nagy betűkkel nyomott, szembetűnő plakátokra figyeltek fel. A hirdetmények tudatták, hogy "Bem, a magyar hadsereg jeles tábornoka martius 15-én a népszabadság évnapját, a nemzethez méltó ünnepéllyel szentelte meg.
►►►►folytatás

****************

2008.4.7
A Harmadik Köztársaság vége - a bukás elkezdődött
forrás: gondola.hu
A 2007 év az 1989-es politikai változások óta a leghosszabb év volt. A 2007-es év 2006. szeptember 17-én kezdődött és valószínűsíthetően valamikor 2008 március 9-én fejeződik be a népszavazással
►►►►folytatás

****************

2008.4.7

A Nemzeti Kerekasztal résztvevőinek nyilatkozata
forrás: Nemzeti Kerekasztal
Az egységes Magyar Nemzet iránt elkötelezett, önszerveződéssel létrejött társadalmi szervezetek képviselői tanácskozást tartottak 2008. április hó 5-én, Budapesten. A nemzeti akarat megnyilvánulásaként, egyhangú döntéssel létre hívták a Nemzeti Kerekasztalt, a nemzeti erők fórumát, amelyen az alábbi Nyilatkozatot fogalmazták meg:
►►►►folytatás

****************

2008.4.7
Történelmi alkotmányt és köztársaságot
forrás: NoRe beszámoló
Első nemzeti kerekasztal - Budapest MVSZ Ház 2008.4.5.
Nemzeti koordinációs bizottság létrehozása.
A Szent Korona eszmére alapuló egység létrehozása, a Kárpát haza geopolitikai előállítása.

►►►►folytatás

****************

2008.4.6
A Szent Korona szellemében váltanák le Gyurcsányt és kormányát
forrás: gondola.hu
Rendszerváltó népgyűlést hív össze a Forradalmi Nemzeti Bizottmány november 25-re. Az egész országra kiterjedő gyűlés célja, hogy három lépcsőben új hatalmat hozzon létre, mely kiváltja a jelenlegit.
►►►►folytatás

****************

2008.4.4
Lázadó zalaiak a világszövetségben
forrás: Magyar Nemzet
A Magyarok Világszövetsége Zala megyei szervezete ismét kiállt a régióelnökség által még tavaly, a szervezet szerint jogszerűtlenül, diktatórikus módon leváltott elnökük, Paál István mellett, s bocsánatkérésre szólítja fel az MVSZ elnökét, Patrubány Miklóst.
►►►►folytatás

****************

2008.4.2
Az ember szabadnak született
forrás: Magyar Hírlap
Esterházy Péter: „Az ember szabadnak született”
„Ki volna az, ki volna az az ütődött, aki szavakban a gyűlölet mellé állna? Szavakban mindannyian a szeretetet hirdetjük. Ki volna az, ki volna az az ütődött, aki a háború mellé állna? Aki a gyilkolás mellé állna? A halál mellé? Szavakban mindannyian a békét hirdetjük.

►►►►folytatás

****************

2008.4.1
Egyelőre nincs költözködés - Pilisszentkereszti tűzszünet
forrás: felvidek.ma
Egyelőre nem kell kiköltöznie a pilisszentkereszti Szlovák Házból a szlovák kisebbségi önkormányzat irodájának, április 30-ig megoldást találnak az intézmény elhelyezésére - közölte a Pest megyei falu polgármestere a rendkívüli önkormányzati testületi ülés után.
►►►►folytatás

****************

2008.4.1
GÖNCZ: A SZLOVÁK KORMÁNY ELISMERTE A KISEBBSÉGEK KOLLEKTÍV JOGAIT
forrás: MTI, bumm
Nem tekinthető többségi-kisebbségi ügynek a pilisszentkereszti szlovák önkormányzatot érintő döntés. A szlovák kormány beavatkozásával ugyanakkor elismerte a kisebbségek kollektív jogait - mondta a külügyminiszter.
►►►►folytatás

****************

2008.4.1
Sólyom: nincs szó nemzetiségi kérdésről Pilisszentkereszten
forrás: ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ
Marta Demjénová, a Szlovák Önkormányzat elnöke leszögezte, a magyar önkormányzati képviselőkkel ma délután öt órától tárgyalnak a kompromisszumos megoldásról. Jelenleg csupán annyi biztos, hogy a kedélyek egy időre megnyugodtak, a szlovákoknak nem kell kiköltözniük.
►►►►folytatás

****************

2008.3.27
Bekéretik a magyar nagykövetet
forrás: SITA, -para
Bekéretik a magyar nagykövetet, a pozsonyi kabinet kész pénzt adni a pilisszentkereszti szlovák intézmények rendes működésére
►►►►folytatás

****************

2008.3.27
Népszavazást fontolgatnak a pilisszentkereszti szlovákok
forrás: ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ
Budapest/Pilisszentkereszt. Nem törődik bele a Pilisszentkereszti Szlovák Önkormányzat, hogy a helyi képviselő-testület döntése szerint a Szlovák Házban lévő irodájának áprilistól új helyre kell költöznie, s akár helyi népszavazást is kész kezdeményezni az ügyben
►►►►folytatás

****************

2008.3.27
Váradi: Személyi konfliktus van Pilisszentkereszten
forrás: parameter.sk
A szlovák Külügyminisztérium tegnap késő délután behívatta a Magyar Köztársaság Pozsonyi Nagykövetségének ügyvivőjét, magyarázatot kérve a pilisszentkereszti Szlovák Ház ügyében. Váradi Lajos szerint érthetetlen, hogy a szlovák kormány a legfelsőbb szinten foglalkozik egy személyi konfliktuson alapuló, ingatlantulajdon körül zajló, helyi jellegű önkormányzati vitával.
►►►►folytatás

****************

2008.3.27
Egy nemzetközi nemzetiségi viszály és környéke
forrás: Csernák Vilmos, parameter
Portálunk is részt vett a kedd esti pilisszentkereszti ülésen. A helyi önkormányzat keddi döntésének értelmében a Szlovák Nemzetiségi Önkormányzatnak ki kell költöznie a Szlovák Házban található, jelenleg általuk használt irodahelyiségből.
►►►►folytatás

****************


2008.3.26
Tükörkisebbség - interjú Fuzik Jánossal
forrás: Magyar Nemzet
Fuzik János a magyarországi Országos Szlovák Önkormányzat elnöke azt reméli: mivel a határ újra eltűnt, a szlovák nacionalisták magyarellenessége gyengülni fog, bár mindig lesznek rá vevők. A Naša obrazovka tévéműsor egykori szerkesztőjével a Magyar Nemzet készített interjút két hónappal ezelőtt, most ezt közöljük.
►►►►folytatás

****************

2008.3.19
Tőkés: Koszovó példája lebeg Erdély szeme előtt
forrás: stop.hu
Soros ülését tartotta Budapesten a Kárpát-medencei Magyar Autonómia Tanács (KMAT). Ezen többek között deklarálták, hogy az Európai Unió segítségét kérik Erdély területi autonómiájának elérése érdekében
►►►►folytatás

****************

2008.3.15
Március 15.
forrás: MTI-Sajtóadatbank
160 éve, 1848. március 15-én az európai városok sorában Pest-Budán is kitört és győzött a forradalom a nemzeti és az egyetemes emberi szabadság, a polgári átalakulás jelszavaival.
►►►►folytatás

****************

2008.2.24
Koszovó a szlávok Trianonja
forrás: Heti Válasz
És persze a románoké. Az érzés, amit a magyarság élt át az immár 88 évvel ezelőtti nagyhatalmi döntés nyomán, osztályrészül most az egykori kisantant jeles tagjának, a szerbségnek jutott.
►►►►folytatás

****************

2008.2.24
Árpád nagyfejedelem és népe
forrás: gomororszag.sk
Ez előtt az Árpád előtt a türköknek más fejedelmük sohasem volt, s ettől fogva mindmáig ennek a
nemzetségéből lesz Turkia fejedelme.

►►►►folytatás

****************

2008.2.22
Kisebbség és nemzetállam
forrás: MTI-ELEMZÉS
A keretegyezmény kidolgozásának ötlete a balkáni háborúk csúcspontján, 1993 õszén fogant meg, az Európa Tanács (ET) bécsi csúcsértekezletén. A dokumentumot eddig 34 európai állam ratifikálta; nincs közöttük Franciaország, Görögország és még jó néhány nyugat-európai ország. Ezek azt hangoztatják, náluk minden állampolgár egyenlõ.
►►►►folytatás

****************

2008.2.9
Rózsadombi Paktum kronológiája
forrás: civil email
Eddig a mese. A valóság pedig az, hogy az MDF és Antall nem tudta (nem is akarta?) a régi szellem maradéktalan kiseprését. Hogy arcukat mentsék - hiszen nem ezt ígérték - agytrösztjük kitalálta és suttogva terjeszteni kezdte a Rózsadombi Paktum meséjét.
►►►►folytatás

****************

2008.1.8
Az EGY őseszméjének titkai
forrás: www.grandpierre.hu
Az EGY ősjelentésének felfedezése magyarságunk, világképünk lényege. Ipolyi Arnold ezzel kezdi „Magyar Mythologiá”-ját. Ősi nemzeti zászlónk és 1848-as címerünk központi jelképéről van szó! Forró talajon járunk. Bepillantunk a magyar érzésvilágba, őseink lelkébe, észjárásába! Az EGY őseszméjének megismerése segít magyarrá lennünk, emberré válnunk, megemberelni magunkat.
►►►►folytatás

****************

2007
Magyarországi hírek:

2007.12.18
Igazságot szolgáltat a történelem
forrás: felvidek.ma
December 20-án, csütörtökön éjfélkor az uniós csatlakozás talán legfontosabb lépcsőjéhez érkezünk: megszűnik a határellenőrzés a szlovák, osztrák és szlovén határokon. A sorompók eltűnése egyben azt is jelenti, hogy egy évtizedekkel ezelőtti, szerencsétlen június 4-i nap után felszívódnak a mesterséges elválasztó vonalak a határokon belül, és az azokon túl élő magyarság egy jelentős része között.
►►►►folytatás

****************


2007.12.15
Cseh lap: Schengen orvosolhatja a magyarok Trianon-traumáját
forrás: vajdasagma
Közép-Európa csatlakozása a schengeni övezethez bizonyos értelemben orvosolhatja a magyarok Trianon-traumáját is, mert eltűnnek a nemzetet megosztó gyűlölt határok. Ehhez azonban feltétlenül szükség van a "páciens" együttműködésére - állítja a Lidové Noviny című cseh konzervatív napilap szombati kiadásában.
►►►►folytatás

****************

2007.12.9
Fidesz-program: autonómia, kettős állampolgárság...
forrás: vajdasagma
Szombaton hivatalosan is bemutatták a Fidesz programját. A dokumentum szerint kormányra kerülése esetén a Fidesz újragondolná az egészségügyi reformot, eltörölnék a tandíjat, lendületbe hoznák a gazdaságot és hangsúlyt fektetnének a környezetvédelemre és a nyugdíjasokra.
►►►►folytatás

****************

2007.11.20
Múlt és jövő határán – Európa közepén
forrás: mtaki.hu
Vannak a magyar eszmetörténetben érinthetetlennek tűnő nagy ráolvasások, keletkezésük idején valóságos, mára azonban idejétmúlt nagy látomások, amelyek az idő előrehaladtával részigazságokká, esetenként anakronizmusokká váltak, s néhányat pedig a 20. század egyszerűen zárójelbe tett.
►►►►folytatás

****************

2007.11.17
Ne felejtsük!
forrás: commora aula gportál
Szomorúan állapítjuk meg, hogy az Európai Parlament külügyi bizottságának 2005. március 29-30-i ülésén, amely Románia és Bulgária csatlakozási folyamatáról szóló jelentéseket fogadott el, az erdélyi magyar nemzeti közösség és a Székelyföld autonómiájára vonatkozó igényt nem magyar európai parlamenti képviselők nyújtották be, hanem a dél-tiroli Michl Ebner  mondta mai Patrubány Miklós, az MVSZ elnöke.
►►►►folytatás

****************

2007.11.16
Tabajdi,a székely autonómia,kettős állampolgárság és Koszovó önállósulásának ellenzője a kisebbségi nyelvvédelemről prédikált
forrás: MTI
A kisebbségi nyelvek fennmaradásáért maguknak a kisebbségieknek is tenniük kell – hangoztatta Tabajdi Csaba (MSZP) európai parlamenti képviselő az EP úgynevezett nemzeti kisebbségügyi frakcióközi csoportjának szerdai strasbourgi ülésén.
►►►►folytatás

****************

2007.11.16
Hol a haza
forrás: MTI
A Kárpát-medencében élő határon túli magyarok azt az államot, illetve régiót tartják elsősorban hazájuknak, ahol élnek - derült ki a témába készített kutatásból, amelynek eredményeiről csütörtökön számoltak be egy budapesti konferencián.
►►►►folytatás

****************

2007.11.7
Amit a világ nagyjai mondtak rólunk, magyarokról
forrás: felvidek.ma
Amit a magyarság szellemi értékekben a világnak adott, messze kimagaslik sok nagy nemzet teljesítményei közül is. Elég ha csak a tudományban és sportban elért eredményekre utalunk. Itt olvasható néhány idézet, hogyan vélekedtek rólunk az elmúlt századokban a világ kiemelkedő szellemiségei.
►►►►folytatás

****************


2007.10.31
Oldás és kötés
forrás: Élet és Irodalom, vajdasagma
A két világháború következtében a magyarság súlyos veszteségeket szenvedett, nem kis részben saját kormányainak rossz döntései következtében. Elég, ha arra gondolunk, hogy a II. világháborúban kétszázezer magyar férfit küldtek a Don-kanyarba meghalni, ötszázezer zsidót gázkamrába küldtek, kétszázezer németet pedig kitelepítettek az országból.
►►►►folytatás

****************

2007.10.31
Vissza, vissza, mindent vissza!
forrás: Stumpf András, Heti Válasz, felvidek.ma
A jó magyar diplomata fő ismérve, hogy ha szembeköpdösi valamely szomszéd állam vezető politikusa, azt nagy mosollyal fogadja, és anélkül, hogy letörölné, saját költségen utazik a helyszínre még egy csattanós pofonért is, amelyet aztán illedelmesen megköszön, hogy dolgát imígyen végezve mély pukedlivel távozzon.
►►►►folytatás

****************



2007.10.30
150 szlovák állampolgár jelentkezett a Magyar Gárdába
forrás: HírTV
Körülbelül 100-150 szlovák állampolgár jelentkezett a Magyar Gárdába - mondta Vona Gábor. A szlovákiai érdeklődők azonban felvételt még nem nyertek, mert a Magyar Gárda a Magyar Köztársaság polgárai számára Magyarországon működik, tette hozzá a Jobbik elnöke.
►►►►folytatás

****************

2007.10.22
Szlovák lapvélemény a Magyar Gárdáról, de nemcsak róla
forrás: vajdasagma
A Magyar Gárda újabb tagjainak felesketésével kapcsolatban közölt cikket hétfőn a pozsonyi SME.
Az esküparádét játszó hóbortosok Szlovákiának sem ártani, sem bántalmat okozni nem tudnak.

►►►►folytatás

****************

2007.10.21
HATSZÁZ ÚJ TAGGAL GYARAPODOTT A MAGYAR GÁRDA
forrás: MTI, bumm, vajdasagma
Közel hatszáz új taggal gyarapodott a Magyar Gárda, a magyar közéletben komoly vitákat kiváltó szervezet új tagjai vasárnap a budapesti Hősök terén, kordonnal elzárt területen tettek esküt.
►►►►folytatás

****************

2007.10.17
Nacionalizmusok a politikai
és kulturális nemzet határán

forrás: epa.oszk.hu
Talán túlzás nélkül állítható, hogy a társadalomtudományi kutatás egyik kedvelt, de kétségtelenül alapvetõ témája, a konkrét viszonyulástól, értelmezéstõl és értékeléstõl függetlenül, a nemzet fogalma, ennek társadalmi, politikai szerepe és az általa kiváltott eszmeáramlatok, szellemi irányzatok befolyása a politikai élet alakulására
►►►►folytatás

****************


2007.10.16
Az első bécsi döntés
forrás: hhrf.org
Az első világháborúban legyőzött Németország a versailles-i békében nemcsak jelentős területeket veszített el, köztük az összes gyarmatát, hanem nagyarányú jóvátétel fizetésére is kényszerült.
►►►►folytatás

****************

2007.10.12
Kárpátalján járt a Magyar Gárda
forrás: Szabó Attila
A Magyar Gárda és a Városi Nemzeti Szövetség gyűjtést szervezett a kárpátaljai Tiszabökény magyar óvodája részére. Ebbe az óvodába járnak a környező falvak magyar anyanyelvű gyermekei.
►►►►folytatás

****************

2007.10.7
Leventék sorsa
forrás: nemzetidal nyomán
Barikád - Amíg a Kádár-korból átmentett elit itt van és meghatározó szerepet játszik a társadalom életében, addig nem számíthatunk a társadalom morális megújulására – mondta a Demokratának Rózsás János író, aki kilenc évet töltött a Gulag táboraiban, s számos kötetben emlékezett meg kálváriájáról. Legutóbbi könyve a leventékről szól, akiket a szocializmus hagyományaként a baloldali ideológusok még ma is gyakran lefasisztáznak
►►►►folytatás

****************

2007.10.6
Varga Csaba: Mire lehet büszke a magyar?
forrás: barikad.hu, nemzetidal
Az olvasó bizonyára megfigyelte élete során, hogy a magyar szavaknak mindig csak valamely más nyelvből való átvételéről hallunk mindenféle fórumon: ezt a szót is átvettük, azt a szót is átvettük, amazt a szót is átvettük valahonnan.
►►►►folytatás

****************

2007.9.28
M E G H Í V Ó - TULAJDON és ELRABLÁS - JOG és IGAZSÁG
forrás: MVSZ B.P.
A leggonoszabb vétek a történelmileg adott ellen és egyáltalán
mindenfajta emberi jog ellen, ha népeket oly módon fosztanak meg az általuk
lakott országban élés jogától, hogy kényszerítik õket máshol
megtelepedni.

►►►►folytatás

****************

2007.9.28
A KIS BICE-BOCA
forrás: intratext.com
Úgy emlékszem arra a napra, mikor a kis bice-bóca elõször kocogott be az iskolánkba, mintha tegnap lett volna. Még csak õsz vége volt, de már porka havak szállingóztak a levegõben, és Habók Fügedi már téli órákat dudált a toronyból.
►►►►folytatás

****************


2007.9.28
Átvertek - 1526 óta
forrás: Prof. Dr. Pungur József
Minket. Megint. A Nyugat. Mint ötszáz éve mindig. 1526 óta. Jött a török. Kértünk katonát. Nem adtak. Elvesztünk 150 évre. Európa megmenekült. Jött az osztrák s nyögtük 400 évig. Négy szabadságharcunkat nem segitették. 1867-ben kiegyezés. Ára 1914 volt. 1916: wilsoni ígéret népszavazásról.
►►►►folytatás

****************

2007.9.16
Sarkozy és a szex
forrás: vajdasagma
A kisebbségellenesség, ha a korszellem által némileg korlátozott formában is, a jobboldali ideológiák szerves következménye.
A magyarországi jobboldal lelkesen ünnepelte Nicolas Sarkozy megválasztását.

►►►►folytatás

****************


2007.9.15
Sarkozy (Sárközi) kijátszotta a magyar kártyát
forrás: index.hu
A francia államfő magyar származásának emlegetésével indított budapesti látogatásán és trianon kérdését sem kerülte el. Nicolas Sarkozy támogatja a magyar kisebbség egyéni jogait, de a kollektív jogokat és a területi autonómiát nem.
►►►►folytatás

****************


2007.9.11
Léteznek és működnek - Gárdák körgyűrűjében Magyarország
forrás: MNO - fidesz.hu
Nacionalista gárdák veszik körül Magyarországot. A Szlovák Testvériség (Slovenská pospolitost) Polgári Társulás a politikusok bejelentései ellenére létezik és működik, vezérük, Ivan Sykora küldöttségével a "testvérszervezetek" közül Romániában a Noua Dreapta képviselőivel, Szerbiában pedig a Srpski Obraz vezetőivel tárgyalt.
►►►►folytatás

****************


2007.9.2
Gémesi Ferenc a "kis Máért" párkányi üléséről
Reagált Duray Miklós kiejelentésére is

forrás: vajdasagma
Gémesi Ferenc szerint Duray Miklós nem mond igazat, amikor arról beszél, hogy senki sem tudja, mit takar az idei költségvetésben szereplő nemzetpolitikai szempontból fontos támogatásokra szánt 2,2 milliárd forint - erről a Miniszterelnöki Hivatal külkapcsolatokért és nemzetpolitikáért felelős szakállamtitkára nyilatkozott az MTI-nek szombaton "a kis Máért" egynapos ülését követően.
►►►►folytatás

****************

2007.8.27
KDNP: Gyurcsány Ferenc határolódjon el Kóka János kijelentésétől!
forrás: vajdasagma
A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) arra kéri Gyurcsány Ferencet, a kormány tagjait, a szabad demokrata politikusokat, hogy határolódjanak el Kóka János kijelentésétől, miszerint ma már nem aktuális a határon túli magyarok autonómiára törekvése - mondta Simicskó István, a KDNP országgyűlési képviselője vasárnap Budapesten.
►►►►folytatás

****************


2007.8.19
Nem lehet senkit diszkriminálni nemzetisége, vallása, fajtája miatt
forrás: vajasagma
Csak üdvözölhetjük, hogy ez Európai Unió jogrendje az egész régióra rákényszeríti az európai jogi normákat, a jogállamiságot, azt, hogy nem lehet senkit diszkriminálni nemzetisége, vallása, fajtája miatt, és nem tűrhető meg, hogy valakit azért érjen bántódás, mert az anyanyelvet használja – mondta ünnepi beszédében Sólyom László magyar államfő, aki vasárnap Szlovákiában, a mátyusföldi Deákin vett részt a Szent István napi megemlékezésen.
►►►►folytatás

****************

2007.8.1
Lehet-e közös magyar-szlovák történelemkönyvet írni?
forrás: talaljuk-ki.hu
Az ezredforduló után szép lassan örökzöld téma lett a közös magyar-szlovák történelemkönyv ügye. Újra és újra fölvetődik a szakmai vagy a politikai közéletben, sajtószenzációként vagy magánbeszélgetéseken – hogy aztán a „bármikor elővehető megoldandó feladatok” polcán aludja álmát a következő riadóig.
►►►►folytatás

****************



2007.7.27

A magyar-örmény rokonság
forrás: felvidek.ma fórum
A magyar-örmény rokonság felfedezése a spanyolviasz felfedezése! Aki erről tudni akart, az tudta is! És ez a magyar-lengyel barátság egyik alapja is! Ugyanis: Dél-Lengyelországban a szlávok odaérkezése előtt, nagyszámban avarok éltek. Tehát magyarok!
►►►►folytatás

****************


2007.7.6
Honfogadások
forrás: uni-miskolc.hu
Két paradigma határán állva beszélünk manapság. Az egyiket posztkommunistának, a másikat posztmodernnek szokták nevezni. Billeg az értekező e két jól kicövekelt, szellemi betontuskókra alapo-zott paradigma határán, mert a mezsgye annál ingoványosabb talaj fölötti hajlékony palló
►►►►folytatás

****************


2007.7.2
Tarihi Üngürüsz
forrás: angelfire.com
Üngürüsz igék üzenete az emelkedő nemzethez egy új kor hajnalán
►►►►folytatás

****************


2007.6.29
Az EU jövője és a magyar kérdés
forrás: Erdélyi Napló
2001. június 13-án jelent meg első ízben a Magyarok Világszövetségének küldöttsége az Európai Parlamentben. Patrubány Miklós, az MVSZ elnöke a Kárpát-medencei magyar nemzeti kisebbségek helyzetét ismertette. Az akkori, Strasbourg-i esemény hatodik évfordulóján, 2007. június 13-án került sor a II. MVSZ-napra Brüsszelben.
►►►►folytatás

****************


2007.6.21
Első Magyar-Madjar törzsi találkozó
forrás: Virtus.hu
Július 4-től 8-ig lesz a kazakisztáni Madjar törzs első (XX. századi) nagygyűlése (Kurultay) amely egyben találkozó a magyarországiak küldötteivel is és ezzel a két nép újra egymásra találásának" az ünnepe is lehet.
►►►►folytatás

****************


2007.6.17
Mátyás király és a székelyek
forrás: Háromszék
Hangsúlyoznunk kell, hogy a székely hadszervezet régi intézmény volt, amelyet 1463-ban Mátyás király írásban rögzített. Ezt az 1473-as rendelet tovább pontosította.
(...) Az 1463-as hadi szabályzatnak abban a részében, amely az erdélyi vármegyék katonai kötelezettségét írta elő, ilyen kifejezésekkel találkozunk: a nemesek hadi szolgálatai, a jobbágyok hadfelkelése, viszont az 1473-as rendelkezés a székelyek hadi népét lovasoknak (primipili) és gyalogosoknak (pedites) nevezi.

►►►►folytatás

****************


2007.6.14
Másfél évezrede leszakadt magyarok találkozója
forrás: MVSZ
Július elején Kazakisztánban, a Szári-özön /Sárga-folyó/ partján tartják kétszáz éve nem volt találkozójukat azoknak a madjar törzseknek a vezetői, amelyek a végtelen kazakh síkságon egymástól sokszáz kilométer távolságban élnek.
►►►►folytatás

****************

2007.6.13
Ezeréves múltunkból
forrás: mek.oszk.hu
Híre kerekedett valahára, hogy a tatárcsorda elhagyja hazánkat. Beszélték, hogy Batu nagyon siet haza, mert nagybátyja, Oktaj meghalt s ő szeretne a tatárok fővezére lenni.
A hír valóságot beszélt, Magyarországot elhagyták a fenevadak.

►►►►folytatás

****************

2007.6.9
A régiók és autonómiák Európája felé
forrás: magyarkronika.com
Egy jó etnikai térképen (ami ritkaság) Közép- és Dél-Kelet-Európa sok vidéke tarka mozaiknak látszik. A mozaik, mint tudjuk, apró, színes darabkákból áll, nem pedig különféle színeknek a palettán összekevert elegye. Vagyis Európa e tája nem a népek olvasztótégelye, hanem egymás mellett, sokfelé keverten élõ, de önazonosságukra, nyelvükre, kultúrájukra és vallásukra büszke, azon féltékenyen õrködõ közösségekbõl tevõdik össze.
►►►►folytatás

****************


2007.6.4
Mai napig rejtély
forrás: vendég
Mai napig rejtély hogy a bé­két diktáló figurák miért fogadtatják el a világgal Magyar­országnak minden ésszerűséget nélkülöző feldarabolását.
►►►►folytatás

****************


2007.6.4
Kettéváltunk és ötfelé szaggattattunk - A sebek a trianoni döntés 87. évfordulóján sem forrtak össze

forrás: nemzetidal
Udvardy Zoltán „Trianon után bizonyíthatóan kettévált a nemzet, mégpedig úgy, ahogyan az megterveztetett: maradék magyarokra és elcsatoltakra" – írta a napokban Duray Miklós. Kerek 87 esztendővel ezelőtt írták alá Versailles-ban azt a békeszerződést, amely megpecséltete Európa 6. legnagyobb államának sorsát.
►►►►folytatás

****************


2007.6.3
Elfogadni, szeretni csak azt lehet, amit ismerünk.
forrás: oki.hu
Az Európai Unió multikulturális neveléssel kapcsolatos ajánlásai között szerepel, hogy azokon a területeken, ahol jelentős kisebbség él együtt a többségi közösséggel, az iskolai tananyagba be kell építeni a kisebbség történelmére, hagyományaira, kultúrájára vonatkozó ismereteket, ezzel is elősegítve a különböző népcsoportok közötti megértést, elfogadást.
►►►►folytatás

****************

2007.6.1
Trianon 87 éve
forrás: nemzetidal
Június 4-e, a világtörténelem egyik legnagyobb igazságtalanságának, a Trianoni békediktátum reánk kényszerítének 87. évfordulója ! 3,5 millió magyar került idegen uralom alá népszavazás nélkül !
►►►►folytatás

****************


2007.5.31
A beteg nemzettest gyógyulása csak ezután kezdödik el
forrás: nemzetidal
Részlet Ádám Sándor Erdély sorsa című könyvéből:
"Az irredenta szót nem mi találtuk ki,hanem az olaszok.Területi követelést jelent. Ennek hangoztatásával ők nyertek Ausztria ellen Tirol vonatkozásában és Románia is Oroszországgal szemben Besszarábia vonatkozásában. Az olaszok és románok tehát nálunk korábban voltak irredenták.

►►►►folytatás

****************


2007.5.18
Sólyom: A szomszéd népeknek is szembe kell nézni történelmükkel
forrás: felvidek.ma
A köztársasági elnök szerint tényszerűen fel kell tárni a magyarság autonómiájának európai lehetőségeit. Sólyom László a Határon túli magyarság a XXI. században című konferenciasorozat harmadik találkozóján, pénteken a Sándor-palotában arról is beszélt: örül annak, hogy előtérbe került a háború utáni történelem.
►►►►folytatás

****************


2007.4.25
Előkészítik az egymillió ázsiai betelpítését?
forrás: hírlevél VMDP
Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága egy új, kiegészítő központ létrehozását tervezi, amelynek lehetséges helyszíneként felmerült Budapest is.
►►►►folytatás
hozzászólás:még nincs

****************



2007.3.22
Sólyom László: nem fordítunk hátat a környező országokban élő nemzetrészeknek
forrás: vajdasagma
A romániai látogatás legfőbb üzenete az volt, hogy nem fordítunk hátat a környező országokban élő nemzetrészeknek. Sólyom László köztársasági elnök ezt a Heti Válasz című hetilapnak adott, csütörtökön megjelenő interjúban mondta.
►►►►folytatás
hozzászólás:még nincs

****************


2007.3.21
A Tízparancsolat a XXI. században
forrás: meridian.apaczai.elte.hu
Galaktikus Birodalom virágzása idején megnőtt az érdeklődés a peremvidék barbár lakói iránt. Tudományos program keretében küldték a fiatal 42. megfigyelőt a Föld vonzáskörzetébe az emberiség viselkedésének feltérképezésére.
►►►►folytatás
hozzászólás:még nincs

****************



2007.3.20
Auto(g)nómia
forrás: felvidek.ma
Valami nagyon nincs rendben a politikai közgondolkodásban és a publicisztikában az autonómia értelmezése körül. Lépten-nyomon előkerül, használják arra is, amire nem illik. Kiüresedőben van, miközben eredeti jelentése elhalványodott.
►►►►folytatás
hozzászólás:még nincs

****************


2007.3.15
1848 - 1998
forrás: nemzetidal
Mit kiván a magyar nemzet.
A szabad sajtó első terméke
Legyen béke, szabadság és egyetértés.

►►►►folytatás
hozzászólás:még nincs

****************


2007.3.15
Sólyom kiállt a gyülekezés joga és az autonómia mellett
forrás: MTI-nemzetidal
Az alapvető alkotmányos és szabadságjogok tiszteletben tartása, egy átfogó és egységes nemzetstratégia, a kisebbségi jogok érvényesítése, az autonómiaformák, illetve a nemzeti konszenzus megteremtése mellett foglalt állást szerdán Kolozsváron elhangzott ünnepi beszédében Sólyom László köztársasági elnök.
►►►►folytatás
hozzászólás:még nincs

****************


2007.3.3
ÓMAGYAR MÁRIA-SIRALOM
forrás: magyar.org
A legrégibb ismert magyar nyelvű vers, illetve versfordítás, mely 1280-1310 között keletkezett. A "Halotti Beszéd és Könyörgés" után következő magyar szövegemlék.
►►►►folytatás
hozzászólás:még nincs

****************




2007.2.24
Európai receptek autonómiára

forrás: Szabad Újság
Interjú Bernat Joan I Marí katalán európai parlamenti képviselővel
– Képviselő úr, mennyire eretnek dolog ma autonómiákról beszélni Európában?

►►►►folytatás
hozzászólás:még nincs

****************


2007.2.15
Sólyom László: A kultúrnemzet és az állam fogalma
forrás: Hírlevél VMDP
Az államfő a zsúfolt terem hallgatósága előtt kifejtette: a mostani romániai útnak számos hivatalos célkitűzése volt. Mint elmondta, két nap alatt egyszer sem ejtette ki azt a szót, hogy magyar kisebbség, mindig csak magyar társadalomról beszélt.
►►►►folytatás
hozzászólás:még nincs

****************



2007.2.13

Az első világháború kimenetele

forrás: home.iae.nl
A szláv veszély -amint tudjuk- valóságos volt. A Monarchia -és így Magyarország is- csak Németországra támaszkodhatott mint szövetségesre.
►►►►folytatás
hozzászólás:még nincs

****************



2007.2.12

Kercaszomor, a Legbátrabb Község

forrás: vendég írta
Az első világháború végén a Kis-Antant államok területéhsége olyan mérhetetlen volt, hogy a győztes hatalmak által megállapított demarkációs vonalat, illetve ideiglenesen kijelölt határokat folyamatosan átlépték.
►►►►folytatás
hozzászólás:még nincs

****************

2007.2.9

Horthy: BECSÜLET ÉS KÖTELESSÉG

forrás: felvidek.ma
Február 9-én volt 50 éve annak, hogy a portugáliai Estorilban 89 éves korában meghalt vitéz nagybányai Horthy Miklós, Magyarország egykori kormányzója, a 20. századi magyar- és európatörténet egyik legjelentősebb politikus-egyénisége.
►►►►folytatás
hozzászólás:még nincs

****************


2007.2.3

1848 tavasza egy rendszerváltás a magyar történelemben

forrás: radio.hu
Pelyach István, a szegedi Tudományegyetem tudományos munkatársa úgy véli, hogy 1848 nem magyar ügy volt. Európai ügy volt, az emberi jogok ügye.
►►►►folytatás
hozzászólás:még nincs

****************




2007.2.3

AZ ÉBRESZTÉSRŐL

forrás: home.fazekas.hu
Sokáig haboztam, hogy belevágjak-e abba, amire vállalkozni szeretnék. Ami visszatart, a feladat nehézsége. Ez így, elszigetelten kimondva, egyszerű közhely, egy tény üres analitikus átfogalmazása: nyilván nem volt még ember, akit ne a feladat nehézsége tartott volna vissza attól, hogy megtegyen valamit, amit tenni szeretne.
►►►►folytatás
hozzászólás:még nincs

****************



2007.2.3

Egynek lenni, s nem egyedül

forrás: mkdsz.hu
Meghirdette a sztrájkot az egységes közszolgálati sztrájkbizottság. Orvosok és betegek együtt tüntetnek kórházuk megmaradásáért. Pedagógusok folytatnak éhségsztrájkot iskolájuk bezárása ellen. A szegénység növekedésével egyenes arányban csökken a közbiztonság.
►►►►folytatás
hozzászólás:még nincs

****************

2007.1.30

Minden rosszban van valami jó

forrás: nolimits.blogol.hu
A fenti a kijelentés közhelynek tűnhet, én mégis úgy döntöttem, hogy megvizsgálom kicsit közelebbről ezt a népi bölcsességet.
►►►►folytatás
hozzászólás:még nincs

****************



2007.1.19

Kollektív jog - vagy emberi

forrás: Népszabadság
Éppen negyven esztendeje annak, hogy az Egyesült Nemzetek Szervezete 1966. december 16-án elfogadta A Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmányát. Ez a dokumentum - noha első cikkében az önrendelkezés és a természeti kincsekkel való rendelkezés tekintetében a népek jogairól szól - döntő részben az egyének polgári és politikai jogait foglalja katalógusba.
►►►►folytatás
hozzászólás:még nincs

****************



2007.1.16

A Szentkorona Tan

forrás: wikipédia
„Az imént kezembe került Szent István király könyve, az ő intelmei fiához. A nagyszerű gondolatok olvasása közben éreztem, minő nagy nemzet ez a magyar nép, amelynek már kilencszáz évvel ezelőtt, a mai európai emberiség hajnalán ilyen halhatatlan eszű királya volt. Én Szent Istvánt a messzi középkor legnagyobb diplomatájának tartom... S én, a francia diplomata, a hívő katolikus erőm fogytáig hirdetem, hogy a Duna-medencében csak a Szent István-i úton lehet keresni a gyógyulást." Paul Clodel író és diplomata
►►►►folytatás
hozzászólás:még nincs

****************



2007.1.15

Orbán erejű széllökések várhatóak

forrás: mkdsz.hu
Legalábbis ezt állítja a sajtónak az a része, amely hosszú évek óta emiatt blokkol, szakmányban, a gépére szerelt leütés-számlálón. Munkája ez neki, sőt, a többség szóköz nélkül állítja ki a számlát, mondván, hogy az üres beszédet ingyen adja. Hogy rázendítettek, máris…
►►►►folytatás
hozzászólás:még nincs

****************




2007.1.4

Útban a nemzetpolitika elsorvasztása felé

forrás: felvidek.ma
Kárpát- medencei magyarság Forrás: Magyar Nemzet, Mák Ferenc
„Értesítem, hogy a 2118/2006. (VI. 30.) korm. határozat 1. pontjának a) és d) alpontjai rendelkezéseinek következtében a Határon Túli Magyarok Hivatala 2006. december 31. napjával megszűnik, és a Miniszterelnöki Hivatal külkapcsolatokért és nemzetpolitikáért felelős szakállamtitkárságába integrálódik

►►►►folytatás
hozzászólás:még nincs

****************



2007.1.2

Huszonheten a táguló Unióban

forrás: mkdsz.hu
Huszonheten alkotjuk immár az Európai Uniót, vagy ahogy régen mondták az Európai Közösséget. Ám nosztalgiára nem építhetünk, tekintsünk inkább előre. Az új tagoknak kijáró udvarias köszöntésen túl nézzük meg: mit hoz magával ez az újabb bővítés?
►►►►folytatás
hozzászólás:1szer

****************



Magyarországi hírek:

2006.12.29
Kiút Trianonból.
Szucsán Károly előadása

forrás: mariaorszaga.hu
Igen nagy megtiszteltetés számomra, hogy kedves honfitársaimnak ma itt előadást tarthatok, a Trianoni diktátummal kapcsolatos eddigi munkásságomról. Mint Párizsban született magyar származású, világos lett előttem, hogy először is, valamilyen formában tájékoztassam a francia közvéleményt a magyarság igazi történelméről, mivel annak nem ismerése végett olyan könnyelműen daraboltatták szét Magyarországot, Trianonban.
►►►►folytatás
hozzászólás:még nincs





2006.12.22
Horthy Miklós kormányzó megkésett portréja

forrás: Nemzeti Hírháló
Hozzá nem értõk számára egy kötetre való adat sem lenne elegendõ annak bizonyítására, hogy Magyarország (geostratégiai helyzete miatt) – egyszerûen – nem maradhatott ki a második világháborúból!
►►►►folytatás



2006.12.15
A szórvány a nemzet határa
forrás: felvidek.ma
Kárpát- medencei magyarság forrás: Magyar Rádió
Sólyom László köztársasági elnök kezdeményezésére, Budapesten a közelmúltban került sor a Határon túli magyarság a XXI században című konferenciasorozat második találkozójára, amelyen magyarországi és a szomszédos országokban élő magyar tudósok, közéleti személyiségek és a civil szféra elismert képviselői vettek részt.

►►►►folytatás



2006.12.14
MDF: a kormány fel akarja számolni a határon túli politikát
forrás: vajdasagma
Az MDF szerint a magyar kormány a teljes határon túli politika, az eltelt tizenhat év alatt kialakult intézményrendszer felszámolására törekszik. Almássy Kornél, a párt országgyűlési képviselője csütörtöki sajtótájékoztatóján hangsúlyozta, hogy a kormányzat drasztikusan csökkentené a határon túli magyarok eddigi támogatását.
►►►►folytatás


2006.06.28
Nemzet, vagy öntudat
forrás: MTI
Ezek szerint az 1919-tól számított szlovákiai illetve az azt megelőző magyar asszimilációs jelenségeket egy kalap alá lehet venni. Hurrá!
►►►►folytatás

2006.05.03

Magyar kül- és biztonságpolitika
forrás: www.law.klte.hu
A magyar kül- és biztonságpolitika a rendszerváltás után. A magyar külpolitika pillérei és prioritásai. Magyarország nemzetközi helyzete.

►►►►folytatás

2005.12.03

Regionalizmus és az autonómia
forrás: Deák klub BP
Felkért előadók:
Jeszenszky Géza, volt külügyminiszter, volt nagykövet,
Józsa László, a vajdasági Magyar Nemzeti Tanács elnöke,
Kántor Zoltán, kisebbségkutató, Teleki László intézet,
Molnár Gusztáv, tudományos kutató, a Partiumi Keresztény Egyetem vendégtanára

►►►►folytatás

2005.05.12

A kisebbségnél az egyetlen megoldás az autonómia?
forrás: Objektív Hírügynökség
A szubszidiaritás alapelve, a megfelelő pénzügyi forrásokkal rendelkező önkormányzatok, és az önálló fejlesztési-közigazgatási régiók tulajdonképpen 80-90%-ban megvalósítják az autonómiát.
►►►►folytatás




HÍREK
Történelmi emlékesztető
- 2009.05.19.

Felvidék
Honföldünk


Nemzeti dal
- 2009.03.14.

LINK KLIKK: Esküszünk,
hogy rabok tovább
nem leszünk


Utassy József gondolata
- 2009.03.15.

Én szemfedőlapod lerántom:
Kelj föl és járj, Petőfi Sándor!
Zúg Március, záporos fény ver,
Suhog a zászlós tűz a vérben.
Hüvelyét veszti, brong a kardlap:
Úgy kel föl, mint forradalmad!
Szedd össze csontjaid, barátom:
Lopnak a bőség kosarából,
A jognak asztalánál lopnak,
Népek nevében! S te halott vagy?!
Holnap a szellem napvilágát
Roppantják ránk a hétszer gyávák.
Talpra Petőfi! Sírodat rázom:
Szólj még egyszer a Szabadságról!


A Szent Korona Őrzője
- 2009.03.11.

A Szent Korona Őrzőjének Eskü alatt tett Nyilatkozata.



Új menü
- 2009.02.27.


- Autonómia hírek máshonnan
- Mi az autonómia?
- Az autonómia kivívásának a formái
- Decentralizált autonómia
- A kisebbségi autonómia (működő
modellek, magyar elképzelések)

- Az autonómia és az új világrend
- Felvikéki hírek
- Preambulum
- Aláírásgyűjtés az autonómiáért
- A szlovák alkotmány nem tiltja az autonómiát
- A felvidéki magyarok történelme
- Csehszlovákiai kisebbségi szerződés
- Beneš-dekrétumok
- Szlovákiai nyelvtörvény
- Polgártársaim, barátaim
- Múlt, jelen, jövő
- Szlovákok igazi történelme
- Dálesz
- Erdélyi hírek
- Erdély és Székelyföld autonómiája
- Vajdasági hírek
- Vajdasági autonómiaterv
- Kárpátaljai hírek
- Kárpátaljai autonómiatervek
- Kárpátaljai autonómia-koncepciók
- A KÁRPÁTALJAI MAGYAR AUTONÓMIA
- Horvátország, Szlovénia,
Ausztria hírek

-

- Magyarországi autonómiahírek
- Magyar címer története
- 1868-as kisebbségi törvény
- Miért a 20. század?
- Autonómiák Európában

- English news
- Observations on the Beneš Decrees
- EÚ-us hírek
- Finn autonómiamodell
- Dél-Tirol és Korzika autonómiája
- Katalán autonómia
- Baszk autonómia
- Kínai autonómia - Másfajta autonómiák
- Saját írásaink
- Rólunk írták
- Az Emberi Jogok
Egyetemes Nyilatkozata

- A modern szabadságjogok
- Kirándulások a Zsitva folyócska
mentén

- Mátyusföld és Csallóköz,
Dunamenti-síkság
- Nem igaz
- Egy város a Duna két patján
- Slovenské aktuality
- Autonómia SK
- Commora Aula články
- Okolo autonómie Text
- Slováci a maďari jedna rodina
- Štúr a autonómia
- Fantázia képek
- Komáromi képek
- Olimpia 2016 Commora Aula
- Gondolatok


Történelmi párhuzam
- 2009.03.05.

Stefan Marko Daxner: "Magyarország számunkra csak annyiban létezik, amennyiben benne elismerést nyerünk." (1861)
most mi is megfogalmazzuk ugyanezt
Bósza János: "Szlovákia számunkra csak annyiban létezik, amennyiben benne elismerést nyerünk. (2009)"


Az önrendelkezésről
- 2009.03.05.

Aki esetleg mégis úgy gondolná, mi köze mindehhez, annak ajánlanám szíves figyelmébe Martin Niemüller, a német protestáns lelkipásztor gondolatait.
"Amikor elvitték a kommunistákat, én hallgattam, mert nem voltam kommunista. Amikor elvitték a szociáldemokratákat és a szakszervezeti embereket, én hallgattam, mert sem szociáldemokrata, sem szakszervezeti ember nem voltam. Amikor eljöttek és elvitték a zsidókat, én hallgattam, mert nem voltam zsidó. És amikor eljöttek és elvittek engem, már nem maradt senki, aki szólhatott volna értem."


Vígh Károly
- 2009.03.05.

„Magyarországon és máshol is (Szlovákiában is- a szerk. megj.) láttuk és megéltük, hogy a történelmi traumák és frusztrációk önsajnálatból történõ ápolása a nemzetekbõl a legrosszabb erõket szabadítja fel, amelyek csak a katasztrófát ismerik, és csak ebbõl táplálkoznak. Miért nem vagyunk képesek valami újat, reménytelibbet kezdeni?- kérdezi Churchill…”

Az élet
- 2009.03.02.

Az élet egy nagy cirkusz, ahol tanár a bohóc és nebuló a közönség.

Cikkajánló:
- 2009.03.01.

Slota sértegethet minket, klikk a képre





Autonómia terv. klikk a Commora képre
- 2006.09.01.








Szavazás a Commora Aula honlapról
- 2006.12.08.

Szavazás!

Indult 2006.11.10-én
- 2006.11.11.

Felmérés
Kell-e nekünk az autonómia

Igen minél hamarabb
Igen, de majd később
Igen, ha a szlovákok is akarják
nem tudom
Nem, mert úgyse lehet
Nem, mert rossz az időzítés
Nem, mert nincs rá szükség


Véletlen link.



Kukac.sk link felvidéki magyar fórum
- 2007.12.15.









Rovásírás
- 2007.06.09.





Újévi mondóka
- 2008.01.01.

Adja a Teremtő, hogy -
Minden rügyed megfakadjon!
Minden magod kihajthasson!
Minden dalod szívből jöjjön!
Minden napod tündököljön!
Minden szájat etethessél!
Minden élőt szerethessél!
Minden mi él üdvözöljön!
Minden álmod teljesüljön!
Minden bánat odébbálljon!
Minden csoda megtaláljon!
Minden napod egészségben,
Minden perced békességben
Teljen, az új esztendőben!
Úgy legyen!
Varga Ibolya


Lao Ce
- 2008.01.24.

Egy bölcs hadvezér azt mondotta:
"Mint a vendég, nem mint a gazda:
nem vonulok hüvelyknyit előre,
inkább egy lábnyit vissza."
Ez a tétlen cselekvés,
az erőszak nélküli siker,
az ellenség nélküli háború,
a fegyvertelen győzelem.
Harcban az ellenség ócsárlása
megsérti az út-at;
ha két hadsereg összecsap,
a kíméletesebb győzelmet arat.


Szlovák-magyar barátság
- 2009.03.14.

LONG LIVE

Szózat
- 2009.03.14.

LINK KLIKK: Szózat
Szózat ének


Vörösmarty Mihály Szózat
- 2009.03.14.

Hazádnak rendületlenül
Légy híve, oh magyar;
Bölcsőd az s majdan sírod is,
Mely ápol s eltakar.

A nagy világon e kívül
Nincsen számodra hely;
Áldjon vagy verjen sors keze:
Itt élned, halnod kell.

Ez a föld, melyen annyiszor
Apáid vére folyt;
Ez, melyhez minden szent nevet
Egy ezredév csatolt.

Itt küzdtenek honért a hős
Árpádnak hadai;
Itt törtek össze rabigát
Hunyadnak karjai.

Szabadság! itten hordozák
Véres zászlóidat,
S elhulltanak legjobbjaink
A hosszú harc alatt.

És annyi balszerencse közt,
Oly sok viszály után,
Megfogyva bár, de törve nem,
Él nemzet e hazán.

S népek hazája, nagy világ!
Hozzád bátran kiált:
"Egy ezredévi szenvedés
Kér éltet vagy halált!"

Az nem lehet, hogy annyi szív
Hiába onta vért,
S keservben annyi hű kebel
Szakadt meg a honért.

Az nem lehet, hogy ész, erő,
És oly szent akarat
Hiába sorvadozzanak
Egy átoksúly alatt.

Még jőni kell, még jőni fog
Egy jobb kor, mely után
Buzgó imádság epedez
Százezrek ajakán.

Vagy jőni fog, ha jőni kell,
A nagyszerű halál,
Hol a temetkezés fölött
Egy ország vérben áll.

S a sírt, hol nemzet sülyed el,
Népek veszik körul,
S az emberek millióinak
Szemében gyászköny ül.

Légy híve rendületlenül
Hazádnak, oh magyar:
Ez éltetőd, s ha elbukál,
Hantjával ez takar.

A nagy világon e kívül
Nincsen számodra hely;
Áldjon vagy verjen sors keze:
Itt élned, halnod kell.


Hun imádság
- 2009.03.14.

Kr.u. 410-460-ban keletkezett. Hun ezüstveretes szíjvégen rovásírással írva, a Kijevi Nemzeti Múzeumban van. A kijevi múzeumban őrzött hun övvereten, szíjvégen levő rovásírásos ima gyönyörű.

HUN IMÁDSÁG

MIATYÁNK ISTENÜNK
BENNÜNK VAN ORSZÁGOD.
ELŐTTÜNK SZENT NEVED
TÖRVÉNY AKARATOD.

MINDENNAPUNK GONDJÁT,
MAGADON VISELED.
BŰNEINKET MINT MÁSNAK,
NEKÜNK ELENGEDED.

TE KEZED VEZET
KÍSÉRTÉSEKEN ÁT,
S LEFEJTED RÓLUNK
GONOSZ JÁRMÁT.

TIÉD A NAGYVILÁG
ÖSSZES HATALMA, ÜDVE,
MINDÖRÖKTŐL KEZDVE,
LEGYEN MINDÖRÖKRE.


Petõfi Sándor: A szájhõsök
- 2009.03.17.

Meddig tart ez őrült hangzavar még?
Meddig bőgtök még a hon nevében?
Kinek a hon mindig ajkain van,
Nincsen annak, soha sincs szivében!
Mit használtok kofanyelvetekkel?
Évrül-évre folyvást tart a zaj,
És nem ott-e, ahol volt, a nemzet?
Nincs-e még meg minden régi baj?


Tenni, tenni! a helyett, hogy szóval
Az időt így elharácsoljátok;
Várva néz rég s oly hiába néz az
Isten napja s a világ reátok.
Nyujtsátok ki tettre a kezet már
S áldozatra zsebeiteket,
Tápláljátok végre a hazát, ki
Oly sokáig táplált titeket.



Áldozat s tett, ez a két tükör, mely
A valódi honfiút mutatja,
De ti gyáva s önző szívek vagytok,
Tettre gyávák s önzők áldozatra.
Hiszem én, hogy mint a fák tavasszal,
Megifjodnak a vén nemzetek,
De ti hernyók új lombot nem adtok,
Sőt a régit is leeszitek.



S oh mi vakság! fölemelte még a
Népszerűség őket paizsára,
Az elámult sokaság, miképen
Megváltóit, karjaiba zárja.
Megváltók? ők a hon eladói,
Elveszünk ez ordítók miatt...
Rólok tudja ellenünk, hogy félünk,
Mert a félénk eb mindég ugat.



Én ugyan nem állok a sereghez,
Mely kiséri őket ujjongatva,
És ha egykor közibök vetődöm,
Nem egyébért lépek e csapatba,
Csak azért, hogy fölfordítsam majd ez
Ál nagyok győzelmi szekerét,
S haragomnak ostorával vágjam
Arcaikra a bitó jelét!

Petőfi Sándor


Soviniszta
- 2009.03.26.

Illyés Gyula szerint patrióta az, aki jogot véd, soviniszta az, aki jogot sért.

Táncsics Mihály:
- 2009.03.30.

Az egyenlő szabadság
és az egyenlő jogok teszik
a forrást, melybül
mindenki egyaránt
meríthet jólétet,
bolgogságot, áldást.


József Attila
- 2009.04.03.

«az igazat mondd, ne csak a valódit,
a fényt, amelytől világlik agyunk,
hisz egymás nélkül sötétségben vagyunk.»
(József Attila)


A harc, melynek nincs győztese
- 2009.05.18.

Miért ne-ken

Nyelvlecke
- 2009.05.18.

Gyimóthy Gábor: Nyelvlecke

2009.3.11
Gyimóthy Gábor: Nyelvlecke

Egyik olaszóra során,
Ím a kérdés felmerült:
Hogy milyen nyelv ez a magyar,
Evrópába hogy került?

Elmeséltem, ahogy tudtam,
Mire képes a magyar.
Elmondtam, hogy sok, sok rag van,
S hogy némelyik mit takar,

És a szókincsben mi rejlik,
A rengeteg árnyalat,
Példaként vegyük csak itt:
Ember, állat hogy halad?

Elmondtam, hogy mikor járunk,
Mikor mondom, hogy megyek.
Részeg, hogy dülöngél nálunk,
S milyen, ha csak lépdelek.

Miért mondom, hogybotorkál
Gyalogol, vagy kódorog,
S a sétáló szerelmes pár,
Miért éppen andalog?

A vaddisznó, hogy ha rohan,
Nem üget, de csörtet - és
Bár alakra majdnem olyan
Miért más a törtetés?

Mondtam volna még azt is hát,
Aki fut, mért nem lohol?
Miért nem vág, ki mezőn átvág,
De tán vágtat valahol.

Aki tipeg, mért nem libeg,
S ez épp úgy nem lebegés, --
Minthogy nem csak sánta biceg,
S hebegés nem rebegés!

Mit tesz a ló, ha poroszkál,
Vagy pedig, ha vágtázik?
És a kuvasz, ha somfordál,
Avagy akár bóklászik.

Lábát szedi, aki kitér,
A riadt őz elszökell.
Nem ront be az, aki betér . . .
Más nyelven, hogy mondjam el?

Jó lett volna szemléltetni,
Botladozó, mint halad,
Avagy milyen őgyelegni?
Egy szó - egy kép - egy zamat!

Aki "slattyog", mért nem "lófrál"?
Száguldó hová szalad?
Ki vánszorog, mért nem kószál?
S aki kullog, hol marad?

Bandukoló mért nem baktat?
És ha motyog, mit kotyog,
Aki koslat, avagy kaptat,
Avagy császkál és totyog?

Nem csak árnyék, aki suhan,
S nem csak a jármű robog,
Nem csak az áradat rohan,
S nem csak a kocsi kocog.

Aki cselleng, nem csatangol,
Ki "beslisszol", elinal,
Nem "battyog" az, ki bitangol,
Ha mégis: a mese csal!

Hogy a kutya lopakodik,
Sompolyog, majd meglapul,
S ha ráförmedsz, elkotródik.
Hogy mondjam ezt olaszul?

Másik, erre settenkedik,
Sündörög, majd elterül.
Ráripakodsz, elódalog,
Hogy mondjam ezt németül?

Egy csavargó itt kóborol,
Lézeng, ődöng, csavarog,
Lődörög, majd elvándorol,
S többé már nem zavarog.

Ám egy másik itt tekereg,
-- Elárulja kósza nesz -
Itt kóvályog, itt ténfereg. . .
Franciául, hogy van ez?

S hogy a tömeg mért özönlik,
Mikor tódul, vagy vonul,
Vagy hömpölyög, s mégsem ömlik,
Hogy mondjam ezt angolul?

Aki surran, miért nem oson,
Vagy miért nem lépeget?
Mindezt csak magyarul tudom,
S tán csak magyarul lehet. . .!



A magyar nyelv szépségeiről sokat lehetne beszélni, hiszen nem csak Európában számít egyedülállónak. Az angolok például már nem értik Shakespeare 1600-as évek körül íródott műveit, azok eredeti nyelvezetét "óangolnak" nevezik. Érdekes belegondolni, hogy az azóta eltelt majd' 400 évben mennyit változott a nyelvük. Velük ellentétben azonban mi, magyarok a mai napig megértjük pl. az Ómagyar Mária Siralom 1300as évekre datált hangzását.
...és, hogy mit mondanak a külföldiek a magyar nyelvről? Néhány idézet:

Grimm Jakab meseíró (XIX. század), aki egyben az első német tudományos nyelvtan megalkotója is: "a magyar nyelv logikus és tökéletes felépítése felülmúl minden más nyelvet".

N. Erbersberg bécsi tudós (XIX. század): "Olyan a magyar nyelv szerkezete, mintha nyelvészek gyülekezete alkotta volna, hogy meglegyen benne minden szabályosság, tömörség, összhang és világosság."

George Bernard Shaw drámaíró (az amerikai CBC-nek adott interjújában sokkal bővebben kifejtve) mondta: "Bátran kijelenthetem, hogy miután évekig tanulmányoztam a magyar nyelvet, meggyőződésemmé vált: ha a magyar lett volna az anyanyelvem, az életművem sokkal értékesebb lehetett volna. Egyszerűen azért, mert ezen a különös, ősi erőtől duzzadó nyelven sokszorta pontosabban lehet leírni a parányi különbségeket, az ér zelmek titkos rezdüléseit."

Grover S. Krantz amerikai kutató: "A magyar nyelv ősisége Magyarországon /.../ meglepő: úgy találom, hogy átmeneti kőkori nyelv, megelőzte az újkőkor kezdetét /.../ az összes helyben maradó nyelv közül a magyar a legrégebbi."

Ove Berglund svéd orvos és műfordító: "Ma már, hogy van fogalmam a nyelv struktúrájáról, az a véleményem: a magyar nyelv az emberi logika csúcsterméke." (Magyar Nemzet 2003. XII. 2. 5. o.)

Teller Ede atomfizikus halála előtt pár évvel ezt mondta Pakson: "...Új jeles felfedezésem, miszerint egy nyelv van, s az a magyar." (Mai Nap, Budapest, 1991. 9.)
Nem különös-e, hogy a magyar tudomány minden erőt bevetve igyekszik lefokozni a magyar nyelvet, ám a külföldi szakvélemények ennek az ellenkezőjét hangsúlyozzák: nyelvünk egyedülálló nagyszerűségét, ősiségét, mi több, van ki a magyar nyelv Kárpát-medence-i ősi volta mellett is kiáll.
A genetikai eredményekből már tudjuk: teljes joggal.)

De ne csak a nyelvünket, hanem annak teremtő erejére vonatkozó véleményekre is figyeljünk:

Isaac Asimov scifi író: "Az a szóbeszéd járja Amerikában, hogy két intelligens faj létezik a földön: emberek és magyarok."

Enrico Fermi olasz atomfizikustól mikor megkérdezték, hogy hisz-e az űrlakókban, azt válaszolta: "Már itt vannak, magyaroknak nevezik őket!"

A magyar anyanyelvű nagy matematikusok is többször vallották: hja, magyar anyanyelvvel könnyű nagy matematikusnak lenni.
/VARGA CSABA : Mire lehet büszke a magyar (részlet)/
És ami mosolyt csalhat az arcotokra: Gyimóthy Gábor (Firenze 1984. X. 12.) Nyelvlecke című írása. Figyeljétek meg, hogy a mozgást kifejező igére hányféle szinonimát használ! Már kétszer is nekiugrottam, hogy átszámoljam, de egyszer 63 jött ki, másszor meg 81 - de talán a számok annyira nem is lényegesek, mint a magyar nyelv gazdagságának ténye. Talán nincs is a földön még egy ilyen nyelv, mint a mienk! Szerintem joggal lehetünk büszkék rá.
Forrás: Transylvania, 40 évf. 2. szám.
beküldő: olvasó



Ez a honlap a Commora Aula magántulajdona