A modern szabadságjogok

A modern szabadság és a szabadságjogok fogalma és dilemmái


A szabadság problémáját a következő szempontokból vizsgáljuk:

- a régiek és a modernek szabadságának különbsége

- a modern szabadság elvei, a szabadságjogok belső rendszere

- pozitív és negatív szabadság

- a szabadság összetevői: a magánszféra sérthetetlensége, autonómia, önmegvalósítás

- szabadság és egyenlőség: az elosztás elvek

- az emberi jogok problémája

Hogy a modern értelemben vett szabadság, az emberek általános egyenlőségébe vetett hit és az egyéni önrendelkezés közelsem magától értetődő és általános, szemléltesse az egyik leghíresebb, a szabadságról szóló tanulmány (Isaah Berlin: A szabadság két fogalma) részlete:

A szabadság eszméjének uralma inkább kivétel volt, mint szabály, még a Nyugat legújabb kori történetében is. A szabadság ebben az értelemben ritkán lett harci jelszó a nagy tömegek számára. Az a kívánság, hogy ne törjenek rá az emberre, hogy hagyják magára, csak magasan fejlett civilizációkra jellemző mind egyének, mind pedig közösségek esetében. A magánéletre, a személyes viszonyok szférájára mint valami önmagánál fogva sérthetetlen dologra való igény olyan szabadságfelfogásból származik, amely, vallásos gyökerei ellenére, kifejlett formájában aligha régebbi, mint a reneszánsz vagy a reformáció.[A keresztény (vagy a zsidó és a mohamedán) hit az isteni vagy a természeti törvények abszolút hatalmában, valamint az a hit, hogy Isten előtt minden ember egyenlő, egészen más, mint a kívánságaink szerinti élet szabadságában való hit.] Hanyatlása mégis egy civilizációnak, egy egész erkölcsi felfogásnak a végét jelentené.


Mi is különbözteti meg a régiek és a modernek szabadságát? Benjamin Constant, francia gondolkodó (1767-1830) szerint a korabeli fejlett világ polgára a következőket értette a maga (a modern) szabadságon:

* joga van hozzá, hogy csak a törvényeknek engedelmeskedjék, ne tartóztathassák le, ne börtönözhessék be, ne ölhessék meg, semmilyen módon se bántalmazhassák egy vagy több személy önkényes akaratából;

* hogy kinek-kinek jogában álljon elmondani a véleményét,

* megválasztania és gyakorolnia a mesterségét; élni, sőt visszaélni a tulajdonával;

* engedély nélkül ide-oda utazni anélkül, hogy számot adna indítékairól avagy cselekedeteiről.

* hogy joga van hozzá, hogy másokkal összegyűljön, megvitatandó érdekeit, avagy avégett hogy gyakorolja azt a vallást, melyet ő és társai követnek, avagy mindössze azért, hogy hajlamainak és szeszélyeinek megfelelően múlassa az idejét.

* Végül mindnyájuk számára azt jelenti, hogy jogukban áll befolyást gyakorolni a kormányzatra, akár oly módon, hogy kinevezik valamennyi tisztségviselőt vagy egy részüket, akár képviseletek, beadványok, kérvények által, melyeket a hatalom többé-kevésbé köteles figyelembe venni. (B. Constant)


Hogy mik is a modern szabadság elvei, jól szemléltethetjük egy alapvető dokumentum, a Francia Nemzetgyűlés által megfogalmazott és elfogadott Emberi és Polgári Jogok Nyilatkozata rövid elemzésével (előtte és közben is tanulmányozandó maga a szöveg!):

Érdemes legelőször is a nyilatkozat mint szimbolikus gesztus, mint beszédcselekvés jellegére és jelentőségére felhívni a figyelmet.

Vegyük sorra a bevezető rendkívül hosszú és bonyolult mondatát, s próbáljuk elemekre bontani:

"A francia nép Nemzetgyűlésben összeült képviselői abban a meggyőződésben, hogy a közszerencsétlenségeknek, s a kormányok romlásának egyedülvaló oka az ember jogainak nemismerésében, feledésében vagy megvetésében rejtezik, elhatározták, hogy ünnepélyes nyilatkozatban terjesztik elő az ember természetes, elidegeníthetetlen és megszentelt jogait, avégből, hogy a társadalom tagjait ez az állandóan szemük előtt lebegő Nyilatkozat szüntelenül emlékeztesse jogaikra és kötelességeikre, valamint avégből, hogy a törvényhozó és a végrehajtó hatalom cselekedetei, minden politikai intézmény céljával bármely pillanatban összehasonlíthatók lévén, nagyobb tiszteletben részesüljenek, s végül avégből. hogy a polgároknak ezentúl immár egyszerű és kétségbevonhatatlan elveken nyugvó követelései mindenkor az alkotmány s közjólét fenntartását szolgálják."

Először is a népfelség kimondásának tényére szeretném felhívni a figyelmet, amely képviselői által gyakoroltatik. Érdemes megjegyezni azt a jellegzetes felvilágosodásbeli elképzelést, amely a rosszért (a kormányok romlásáért) a nemismerést, feledést teszi felelőssé, melyek ésszerű érvekkel, felvilágosítással eloszlathatók, s csak harmadik helyen van szó a jogok megvetéséről.

A nyilatkozat az "ember jogairól", később "természetes, elidegeníthetetlen és megszentelt jogairól" beszél, az emberen minden egyes embert, s ezek egyenlőségét értve (ahogy Bentham később fogalmazott: mindenki egy, s senki sem több egynél). A jogok mibenlétét a nyilatkozat később részletezi.

Az alkotmányban rögzített alapjogok, alapértékek alapul és előfeltételül szolgálnak a pozitív törvényeknek, melyek nem mondhatnak ellent ezeknek.

Az alapelvek kinyilatkoztatása egyszerre szól az állampolgároknak és a hatalomnak. A hatalom tevékenysége ily módon nyilvánossá: megismerhetővé és bírálhatóvá válik. Az állampolgártól is megkívánja ugyanakkor, hogy ismerje, illetve ismerje el és tisztelje ezeket az alapjogokat. Ily módon - ha konfliktusok során is - létre jöhet egy olyan, elveken alapuló rend, mely a polgárok önkéntes beleegyezésén, részvételén és követési készségén, illetve a hatalom igazolt és igazolható tevékenységén alapszik (az alapelvek megerősítése, a köz jólétének fenntartása).

Az első pont a születésrendi előjogokat eltörölve minden ember szabad és egyenlő jogokkal felruházott voltából indul ki " ezekhez képest a különbségek csak másodlagosak, levezetettek (a közösség szempontjából vett hasznosság). Az elvi egyenlőség fogalma, mint látni fogjuk, további - antropológiai, etikai érveken alapuló - megalapozásra szorul. Az ilyen jellegű politikai dokumentumokban azonban nem ezen van a hangsúly, hanem a jogok terjedelmén és biztosítékain.

A második pont ezeket a jogokat a szabadság, a tulajdon, a biztonság s az elnyomatással szembeni ellenállás jogaiként nevezi meg. A szabadság az egyének szabadságaként határozódik meg, melynek korlátozása szorul igazolásra. Tehát eszerint a szabadság olyan abszolút érték, amely csak annyiban korlátozható, amely mások szabadságát érinti (korlátozza), s ezeket az eseteket törvény szabályozza. Nem valamely egyén vagy csoport mérlegelésén vagy önkényén alapszik, hogy mi engedhető meg, s mi nem, hanem olyan törvényekén, melyek személytelen és pártatlan módon biztosítják az elvek érvényesülését. Olyan törvényekről van szó, melyek létrehozásában, képviselői révén, mindazok részt vesznek, akikre a törvények vonatkoznak. A törvény előtti egyenlőség a közhivatalok betöltésének lehetőségét is jelenti.

A szabadság körének meghatározásában kiemelt jelentőség illeti meg a lelkiismereti, vallás, gondolat- és szólásszabadságot, mely az egyéni életvitel szabad meghatározásának, a társadalomkritikának és ellenőrzésnek a nélkülözhetetlen előfeltétele (vö. 10., 11. pont).

A demokratikus berendezkedés azonban nemcsak az ellenőrzést, hanem a részvétel lehetőségeit is szabályozza (vö. 1 . pont).

Különösen fontos a törvény, illetve a törvény végrehajtását képviselő büntető szervek szerepének körülírása, szabályozása és ellenőrzése, különösen azoké, akik közvetlen hatalmat gyakorolnak. Alkotmányosnak csakis olyan berendezkedés nevezhető, amely tényleges, intézményes biztosítékait nyújtja a hatalom korlátozásának, törvényhozó és végrehajtó hatalom elválasztásának (vö. 16. pont). Ennek kimondása különösen érdekes az olyan későbbi példák fényében, mint az 1937-es szovjet alkotmány, mely a jogok széles körét nyilvánította ki - s hivatkozott rájuk - anélkül, hogy feltételeit, garanciáit biztosította volna.

Végül az utolsó pontra maradt a tulajdonjog meghatározása, mely - mint Locke-nál láttuk - szintén hordozója és biztosítéka az egyéni szabadságnak. Köre és korlátozhatósága azonban mindig is viták tárgyát képezte, és képezi ma is. A Nyilatkozat e pontja a korlátozást oly módon határozza meg, hogy azt csak a közösség törvényesen megállapított szükséglete esetében tehető meg, ám akkor is csak megfelelő kártalanítás fejében


A szabadságot a továbbiakban három alapvető tényező vagy aspektus: a magánszféra függetlensége, az autonómia és az önfejlődés mentén írjuk le:

(A magánszféra sérthetetlensége)

"léteznie kell a személyi szabadságnak bizonyos minimális területének, amelyet nem szabad indok nélkül megsérteni; mivel ha azt átlépik, az egyén túlságosan szűk területen találja magát még ahhoz is, hogy természetes képességeinek minimális kifejlesztésére törekedhessen, sőt, hogy felfoghassa a különböző célokat, amelyeket jónak, helyesnek vagy szentnek tartanak az emberek. Ebből az következik, hogy határt kell vonni a magánélet és a nyilvános tekintély területe között".

"Az emberi szabadság megfelelő régiója" John Stuart Mill szerint három dolgot tartalmaz:

* "a legtágabb értelemben vett lelkiismereti szabadságot; a gondolat és az érzés, a vélemény és az érzelem abszolút szabadságát valamennyi tárgyban, legyen az gyakorlati vagy elméleti, tudományos, erkölcsi, vagy teológiai; (továbbá) a nézetek kifejezésének és közreadásának szabadságát".

* "az izlések és hajlamok szabadságát; hogy saját jellemünknek megfelelően alakítsuk ki élettervünket; hogy tetszésünk szerint cselekedjünk mindazon következményeknek kitéve, amelyek ebből származhatnak; hogy mindaddig embertársaink közbeavatkozása nélkül tehessük ezt, ameddig - meglehet ostobának, ferdehajlamúnak, vagy rosszabbnak kell tartaniuk viselkedésünket - cselekedetünk nem árt nekik".

* "azonos megszorításokkal, az egyének közötti társulás szabadságát".

Autonómia

"Azt kívánom, hogy az én életem és az én döntéseim tőlem magamtól függjenek, ne pedig a külső erőtől, bármi is legyen az. A magam eszköze kívánok lenni, nem mások akaratmegnyilvánulásainak instrumentuma. Alany kívánok lenni, nem tárgy; indokok, tudatos célkitűzések vezessenek, melyek sajátjaim, nem pedig okok, amelyek mintegy kívülről hatnak rám. Valaki akarok lenni és nem senki; tevő, döntéshozó, nem az, aki felől döntenek, önmagam által irányított, s nem olyan lény, akin a külső természet vagy a többi ember akarata kifejti hatását, mint egy dolgon vagy állaton, egy rabszolgán, a képtelen ember szerep eljátszására, azaz arra, hogy felismerje és megvalósítsa saját céljait és útjait. Amikor racionalistának mondom magam, akkor legalább részben erre gondolok, s akkor is, amikor azt mondom, hogy eszem különböztet meg emberi lényként a világ többi részétől." (I. Berlin)

Nélkülözhetetlen feltételek: a tudatosság és a kritikai reflexió, illetve az, hogy

a döntések és a választások valódiak legyenek


Önfejlődés

"Mindazon művek közül, amelyek tökéletesítésével és szépítésével érdemes eltölteni az emberi életet, a legfontosabb kétségkívül maga az ember? Az ember nem minta után készült gép, melyet úgy lehet működtetni, ahogy előírják neki, hanem olyan fa, amely az őt élővé tevő belső ösztönzéseknek megfelelően akarja koronáját minden irányba növelni és fejleszteni"?

A személy tiszteletének, autonómiájának, önfejlődési lehetőségeinek sérelmeinek tekinthető

* amikor behatolnak magánéletébe, és jó okok nélkül beavatkoznak az illető által értékelt tevékenységekbe (vagy mindenekelőtt belső ügyeibe).
(Az egyén bizonyos cselekvései folytán, illetve a társadalomban felléphetnek ugyanakkor olyan szükséghelyzetek, melyek e behatolást igazolttá tehetik.)

* amikor elmulasztjuk cselekvőként és választóként tekinteni, s csak egy cím viselőjét, egy szerep betöltőjét, vagy bizonyos cél elérésének puszta eszközének látjuk benne, vagy ami még rosszabb, puszta tárgynak nézzük.;

* amikor ellenőrzés alá vonják, elfojtják az önálló akaratát;

* vagy amikor ésszerűtlen korlátozzák cselekvési alternatíváit.
Talán a legalattomosabb és legdöntőbb mégis a lehetőségek csökkentése vagy korlátozása, mellyel az illető növelhetné helyzetének és tevékenységeinek tudatosítását.

* ugyancsak az embernek kijáró tisztelet megvonását jelenti azoknak a lehetőségeknek a korlátozása vagy lehatárolása, melyek melyek az ember önfejlődési képességeinek kibontakoztatására szolgálnak.
Ilyen probléma a strukturális egyenlőtlenség, vagyis a társadalmilag hátrányos helyzet halmozódása,

vagy a szocializáció folyamatában az, ha szociálisan meghatározott egyenlőtlenség mutatkozik a nagyobb kihívást és a tehetség, az ügyesség vagy a felelősség nagyobb fejlődését lehetővé tevő munkákban való részvételben.

Ilyennek tekinthető a munkások alantas, egyoldalúvá tevő és unalmas feladatokra szorítása is.

* ha az állampolgároktól megvonják megvonják a valódi részvétel lehetőségét az őket érintő főbb döntések meghozásában és kialakításában, mivel ezáltal nem teszik lehetővé azt, hogy kifejlesszék az aktív önkormányzást.

Gazdasági individualizmus

A gazdasági individualizmus nem abban különbözik az élet középkori vagy szocialista felfogásától, hogy ezekkel szemben nincsenek szociális eszményei, hanem abban, hogy másként fogja fel a társadalmat; szervezetének alapja az egyén a maga hajlamaival, s ezek fejlődése képezi a társadalmi fejlődés alapját is.

A gazdasági individualizmus két intézményen alapszik: a magántulajdon jogán és a vállalkozás szabadságán, vagyis azon, hogy az egyének másokkal versenyben fejlesszék ki hajlamaikat legjobb képességük szerint (emlékezzünk vissza Kantra).

A gazdasági individualizmus egyszerre jelent gazdasági elméletet és egy normatív tant. Az elmélet belső bonyolultságát, sokféle változatát egyszerű formára hozva azt jelenti, hogy a magántulajdonon, piacon és a termelés szabadságán, szerződésen és cserén, az egyének korlátozatlan érdekkövetésén alapuló gazdasági rendszer többé-kevésbé önfenntartó, és leginkább szolgálja az egyéni igények kielégítését valamint (az egyéni és a társadalmi) haladást.

Manapság szigorú értelemben véve csak azok a közgazdászok vagy politikusok számítanak a gazdasági individualizmus híveinek, akik ragaszkodnak ahhoz, hogy egy spontán versenyen alapuló magánvállalkozói gazdasághoz kell igazítani a realitásokat. Úgy vélik, hogy a minimális állami beavatkozás és a maximális gazdasági szabadság a leghatékonyabb, és egyben a leginkább kívánatos. A liberalizmus konzervatív válfaját képviselik a tervezés, bürokratizáció folyamataival valamint a kormányzatok újraelosztó és jóléti politikájával szemben.

F. A Hayek szerint "az igazi individualizmus" megőrizte azokat a "spontán képződményeket", amelyek "egy szabad civilizáció nélkülözhetetlen alapjai", mindenekelőtt "egy hatékony, versenyen alapuló piacot", szemben "az átfogó gazdasági tervezést illető mai vágyakkal", illetve azzal "az alapállással, amely minden társadalmi tevékenységet egyetlen átfogó terv belátható részévé kíván tenni". "Egy bonyolult társadalomban az embernek nincs más választása, minthogy vagy ahhoz igazodik, amit szükségképpen a társadalmi folyamat vak erőinek lát, vagy engedelmeskedik egy felsőbbség parancsainak. Mindaddig, amíg csak a piac szigorú fegyelmét ismeri, úgy vélheti, hogy valamilyen értelmes emberi agy irányítása kedvezőbb lenne számára; de mihelyst kipróbálja, hamarosan fel fogja fedezni, hogy az előbbi még mindig inkább kínál valamiféle választási lehetőséget, míg az utóbbi semmit sem, s hogy még mindig jobb több kedvezőtlenebb alternatívából választani, mint belekényszerítve lenni egybe." (Hayek, 24-25.)

Hayek javaslatai: A gazdasági tervezés megszüntetése, a szakszervezeti erők szigorú megfékezése, a progresszív adózás eltörlése, a terv- és járadékgazdálkodás ellenőrzésének elhagyása, az oktatás közvetlen állami támogatásának elapasztása, a felsőoktatás vagyoncenzusának felújítása és a kormány konzerváló igyekezetének feladása.

A jóléti állam és a neoliberális állam vitája: állami beavatkozás, intézmények, juttatás: alapszint biztosítása, támogatások rendszere, illetve az állam kivonulása, az állami szerepvállalás, kiegyenlítés radikális csökkentése. Hatékonyság, a bürokrácia, állami apparátus költségeinek leszorítása.


Szabadság, egyenlőség és igazságosság,

A modern szabadság, mint utaltunk rá, az egyenlőség elvén alapszik. Kérdés azonban, mit is jelent, hogyan határozható meg, illetve biztosítható az egyenlőség, milyen mértékben és formákban ismerhető el az egyenlőtlenség, vagyis mi tekinthető igazságosnak.

Elosztási egyenlőség

* az elosztás eljárására

* vagy az elosztás eredményére vonatkozhat.

Közös meggyőződések, szempontok keresése: vagyoni vagy jövedelmi különbségek nem igazolhatók faji, nemi, kaszt/rang alapon. "Az emberek közötti igazságos megkülönböztetés alapjául csak olyan tulajdonságok szolgálhatnak, amelyek megszerzésére vagy elkerülésére az embereknek méltányos lehetőségük van."

Lehetséges elvek

* a teljes egyenlőség

* a szükséglet(ek)

* az érdem és teljesítmény

* a hozzájárulás és megfelelő viszonzás

* az erőfeszítés vagy a munka elve

Az egyenlőség és az egyenlőtlenség (megkülönböztetés) mellett szóló érvek.

* Teljes egyenlőség: alapvető bizonyos pozitív és negatív jogokkal való rendelkezés, utóbbi az embert lealacsonyító, kizsákmányoló eljárásmódokkal szembeni védelmet jelenti. A teljes anyagi-gazdasági egyenlőség tézise nagyonis vitatható.

* Lehet viszont komolyan amellett érvelni, hogy mindenkinek emberi joga alapvető anyagi szükségleteinek kielégítése (vagy legalábbis ennek lehetősége): táplálék, ruházat, hajlék, gyógyszer. Ez azonban relatív: előfordulhatnak szükséghelyzetek, illetve nagy különbségek társadalmak, régiók, földrészek között. Az adott időszak és hely valóságához igazodó mérce a minimumra vonatkozóan. Ezen túl lehet úgy érvelni, hogy az egyenlőtlen elosztás nagyobb termeléshez vezet, tehát az egyenlő elosztás még a legrosszabb helyzetűek számára is veszteséggel járna. Tehát az alapvető szükségleteken túl az össztársadalmi gazdagság figyelembe vétele. Az egyenlőségtől való eltérés legitimitása csak akkor, ha az mindenki előnyét szolgálja.

Mindenesetre nem tűrhető a szélsőséges különbség a társadalom leggazdagabb és legszegényebb polgárai között. [Az új szegénység problémája. A szegénység definíciója. Elvárások, tendenciák.]

Szükségletek szerinti elosztás

alapszükséglet ? járulékos szükséglet.

Vajon az alapszükségletek köre természettől fogva adott? Vagy ez is változik? Gyakran veszünk igénybe "pusztán hasznos, de nem szükséges dolgokat", s a szokás révén függőségbe kerülünk tőlük.

A luxus problémája, amely megrontotta az emberi természetet? (Rousseau). Vagy a kultúráé, amennyiben pallérozzuk, differenciáljuk a szükségleteinket. Gazdagodás, versengés, ösztönző hatás, individualitás. Életminőség. A kultúra eleve mesterséges. De hol válik ez mégis mesterkéltté, túlhajtottá, mely káros, akár romboló a környezetre, és manipulatív az egyénre nézve?

A mesterségesen előállított, kiagyalt szükségletek, melyeket belénk nevelnek, szuggerálnak (reklám, média, tömegkultúra, konformitás). Mi az, amiről le lehet, le kellene mondani. A társadalmi standard problémája. mi az, amit egy adott társadalomban a többség (mindenki) nélkülözhetetlennek tart, s előbb-utóbb tényleges alapvető szükségletté válik.

Példák: higiéné, lakás, autó - terület, víz, energia. Probléma: környezetszennyezés, a környezet túlságos megterhelése, erőforrásainak kimerítése.

Növekszik-e az alapszükségletek köre, illetve szintje, s ez jobb életminőséget, illetve erkölcsi haladást eredményez?

Lemond, lemondhat-e az emberiség az elérhetőről? Önkorlátozás, fenntartható fejlődés


Érdemek szerinti elosztás (egyenlőtlenség)

Kiválóság és teljesítmény: mit kell az érdem alapjának tekinteni? Mit tett valaki, illetve milyen ember, milyen tulajdonságai vannak?

* velünk született képességek, örökölt adottságok: ezeket nem befolyásohatjuk, ezekről nem tehetünk (de a kultúra individualitása fejeződik ki ennek a limine elutasításában: a korábbi társadalmi hierarchia öröklésrendi megrögzítése. A csoport lényegesebb mint az egyén, az egyes generáció csak esetleges. Vagy: az individuális képességek esetlegesek, különbségük elhanyagolható: random kiválasztás.

* szerzett képességek

* erőfeszítésen alapuló teljesítmény. (de persze ennek a szempontnak a leválasztása más tényezőkről, pl. tehetség, szintén kérdéses).

Az erények és fogyatékosságok jutalmazása, illetve büntetése nem gazdasági kérdés, hanem morális vagy büntetőjogi, amennyiben átlép bizonyos határokat.


Összegzés: "a gazdasági igazságosság megállapításánál a legnagyobb fontosságot az egyenlőség elvének kell tulajdonítanunk ? mégpedig a szükségletekre épülő s nem a teljes egyenlőséget kívánó változatában ? aztán következik a hozzájárulás és az erőfeszítés elve, de csak azt követően, hogy az alapvető szükségleteit már mindenki kielégíthette, a kiválóság pedig minden formájában alkalmatlan erre" (vö. Joel Feinberg: Társadalomfilozófia, 172, illetve részletesebben 158-172).

A jogok problémája

A jogok két fajtája: a törvénykönyvekben rögzített és intézményes jogok és az olyan ún. erkölcsi jogok, amelyek a törvényes vagy intézményes szabályokat megelőzően vagy azoktól függetlenül léteznek.

Az erkölcsi jogoknak különböző formái lehetnek:

* szokásjog, konvencionális jog, elvárások

* ideális jog

* lelkiismereti jog

* a jog gyakorlásának joga.


A jogok alapja

Bizonyos, erkölcsileg mindennél fontosabb vonatkozásban minden ember egyenlő. De mik lehetnek ezek a vonások:

* esendő, fájdalomnak és szenvedésnek kitett lény? (utilitarizmus)

* ésszerűség? (felvilágosodás, modern gondolkodás, individuális atomizmus ? érdekkövetés, hasznosság)

* belső méltóság? (kereszténység, halhatatlan lélek, szabad akarat, önmeghatározás ? Kant: az ésszerűség és méltóság összekapcsolása)

Mik minősülhetnek abszolút jogoknak?

* az embertelen bánásmód, kegyetlenség, kínzás, barbár eljárások tilalma;

* a kizsákmányolás vagy lealacsonyító eljárásmód tilalma még akkor is, ha az fájdalommentes.

Kötelező szövegek:

Az Emberi és Polgári Jogok Nyilatkozata

Isaah Berlin: A szabadság két fogalma (részlet)

Benjamin Constant (1767-1830) A régiek és a modernek szabadságának összevetése (részletek)


A felkészüléshez és további tájékozódáshoz javasolt könyvek:

Politikai filozófiák enciklopédiája

Joel Feinberg: Társadalomfilozófia. Osiris Kiadó 1999 (különösen a jogokra vonatkozó 4. és az emberi jogokról szóló 6. fejezet).

forrás: mini.hu