Commora Aula honlapja-Ne a tömegben kiabáld az igazadat, hanem azzal szemben
Az autonómia örök aktualitása miatt, egy effektív konfliktusmegoldó módszer, egy történelmi igazságtalanságokat kiegyenlítő legitim követelmény.

MENÜ


BELÉPÉS
Azonosító:

Jelszó:

Elfelejtett jelszó
Regisztráció



A Magyarok V. Világkongresszusán

Észrevételek a 2000/1 tervéhez - I.

a 38.562/1999. IM számú előterjesztésről
(a Kormány részére a Szent István-i államalapítás
emlékének megörökítéséről és a Szent Koronáról)

"Fogságban van a Szent Korona" (Nemeskürty István) - ki kell szabadítani, következik a tennivaló.
Terjedelmesebb elemzés hosszabb időt, hónapokat igényelne. Ezért szövegszerű javaslat formájában szólunk hozzá az előterjesztéshez, a teljes felülvizsgálatra törekvés nélkül, alapul véve egy rövid törvény lehetőségeit:
A (magyar állam ezeréves folytonosságának és az azt megtestesítő Szent Koronának kiemelkedő történelmi jelentőségére tekintettel.....) keresztény magyar királyság megalapításának 1000-ik évfordulója és az alkotmányos magyar államhatalom folytonosságát megtestesítő és teljességét megszemélyesítő Szent Korona kivételes történelmi jelentőségének méltó megünneplése jegyében az Országgyűlés a következő törvényt alkotja:
1.§ A Szent István-i (államalapítás) keresztény királyság megalapítása a magyar történelem meghatározó eseménye, ezért emlékét az Országgyűlés e törvényben is megörökíti.
2.§ (1) Magyarország Szent Koronáját és a hozzá tartozó jelvényeket a történelmi budai királyi vár Zsigmond kápolnájában (az Országgyűlés épületében) őrzik.
(2) A Magyarország Szent Koronájához tartozó jelvények
a) a királyi jogar
b) a koronázási palást
c) az országalma
d) a koronázási kard

3.§ Magyarország Szent Koronáját és a hozzá tartozó jelvényeket a nemzeti ünnepségeken bárki ingyenesen megtekintheti.
4.§ (1)Magyarország Szent Koronájának (a Szent Koronának) és a hozzá tartozó jelvényeknek a védelme és megóvása, valamint a velük kapcsolatos intézkedések megtétele a három (öt) tagból álló Koronaőri Testület (a továbbiakban: Testület) feladata.
(2)A Testület tagja a köztársasági elnök, a miniszterelnök és az országgyűlés elnöke, (az Alkotmánybíróság elnöke és a Magyar Tudományos Akadémia elnöke).
(3)A Testület a működésével kapcsolatos szervezeti és eljárási szabályokat maga állapítja meg.
5.§(1) A Magyarország Szent Koronáját őrző, erre a célra létrehozott fegyveres testület a Koronaőrség.
(2) A minden más fegyveres erőtől független Koronaőrség kizárólag a Koronaőri Testületnek van alárendelve.
6.§ Záró rendelkezések.

Indokolás:
ad. preambulum:
Magyarország Szent Koronája és a tőle elválaszthatatlan Szentkorona-eszme hangsúlyozottan nem az állam ezeréves folytonosságát, hanem az alkotmányos magyar államhatalom folytonosságát testesíti meg, és az alkotmányos magyar államhatalom teljességét személyesíti meg! Ezeréves évfordulót ünnepelünk, de nem az egész ezerévet köszöntjük, semmiképpen nem mosva össze az alkotmányos és az önkényuralmi időszakokat. Ellenkező esetben a legutóbbi, az országot eddig helyrehozhatatlan erkölcsi, biológiai és gazdasági romlásba juttató önkényuralmat kötnénk össze alkotmányos korszakokkal, emelnénk valamiképpen azok sorába, aminek semmilyen összefüggésben nincsen helye. Ezen túl: a Szentkorona-eszme minden önkényuralom teljes elutasítása. Tudvalévő, hogy az alkotmánytan művelőinek többsége jogpozitivista beállítottsággal az alkotmánytörténet körébe utasítja a Szentkorona-tant, míg az alkotmánytörténet képviselői a múlt eseményeihez kötve, mai értelmét nem keresve tárgyalják azt. A Szent Korona kiszabadítása rabságából a Tan mai értelmének ismeretét követeli meg, mert ellenkező esetben nagyobb eszmei kár következik be, mintha semmi sem történt volna. A Szentkorona-eszme soha nem volt közvetlenül törvényhozás tárgya, (s ez a jövőben sem szükséges), éppen ezért közvetett hatályon kívül helyezése (a Szent Korona kiemelt, történelmi értékű művészeti tárgyként kezelésével és a hozzá fűződő jogi nézetektől és tételektől való elszakításával) sem lehetséges, de a benne rejlő értékek elvetése miatt káros a társadalomra. Ezek feltárásához és értelmezéséhez a régebbi jogtudományi irodalom (Hajnik Imre, Timon Ákos, Eckhart Ferenc és mások) tanulmányozása és elemzése is szükséges.
A magyar alkotmányosságnak a Szentkorona-tanban gyökerező, arra visszavezethető tételei
(a teljesség igénye nélkül, a historizálás vádját kerülendő mellőzve a jelenkori szakkifejezéseket) különösen a következők:
a hatalomátruházás,
az ebből következő hatalommegosztás,
a korlátozott és ellenőrzött hatalomgyakorlás,
az állami szuverenitás,
a jogkiterjesztés,
a Szent Korona tagság (1848-tól a magyar állampolgárok összessége) mellérendeltsége (egyenjogúsága),
az egyenlő alkotmányos szabadság,
a népcsoportok egyenjogúsága,
az önkormányzatiság elve,
a népszuverenitást megelőző és magába olvasztó nemzeti szuverenitás, amely szerint minden hatalom forrása a magyar nemzet (az állampolgárok összessége),
a törvénysértés jogot nem alapít,
az önkényuralmi hatalomgyakorlás tilalma,
az alkotmányellenes hatalomnak való ellenállás joga (ius resistendi),
az alkotmányos hatalom jogfolytonossága,
a szerves jogfejlődés,
a közösségi értékek és érdekek védelme,.....
A Szent Korona kiszabadítása felveti a magyar történelmi közjog újraértékelésének, a nyugat európai jogi formákkal és értékekkel együttes, méltó kezelésének feladatát és kötelességét, különösen a millennium idején. Ennek legkisebb igényű követelménye a főhatalom teljességét, minden alkotmányjogi tényező felettiségét jelentő különleges államszemélyiségnek jogalanyként szerepeltetése, soha meg nem szűnt jogalanyiságának elismerése a magyar állam megtestesítőjeként.

ad.1.§
Történelmileg pontosabb a keresztény magyar királyságról beszélni, tekintettel a magyarság jóval régebbi szervezett közösségi életének ismert ill. még feltárandó tényeire, az államalapítás szerves, hosszú folyamat jellegére, az államfogalom gazdagodó árnyalataira, a száz évvel korábbi honfoglalásra, más elgondolkodtató tényeket és elméleteket nem említve.
ad.2.-5 §
Az oklevelek tanúsága és a régi magyar közjogi irodalom szerint a legszabatosabb, legértelemgazdagabb elnevezés: Sacra Corona Regni Hungariae - Magyarország Szent Koronája, ami utal a különleges államszemélyiségre, annak a hatalom legnagyobb teljességét kifejező, - az államfő és államforma felett létező - mivoltára.
A Szent Korona hatalmi ágak felettiségéből következik helyileg is szuverénhez illő elhelyezése, nem pedig együttlakásra kényszerítése a végrehajtó és államfői hatalommal, vélhetőleg állandóan kitéve a látogatók érdeklődésének, vonzást jelentve a különleges tárgyakat érintő romboló, merénylő szándéknak, pedig története során csak az utóbbi tíz évben tették ki állandó kutató pillantásoknak, mintegy kiszolgáltatottsága jeléül. A Szent Koronával való találkozás nem lehet mindennapos turisztikai látványosság, hanem kivételes ünnepi alkalom. Ha mégis az országgyűlésben helyezik el, megtekintését korlátozni kell, “gondviselését” (amint a régebbi törvény írja) a végrehajtó hatalomtól független, csak a Koronaőri Testületnek alárendelt, morálisan és lelkileg is alkalmas személyekből álló őrség láthatja el.

A koronaőrség jogállása egyrészt magának a tárgynak a védelmi, őrzési feladatiból következik, akár titkosszolgálati eszközökig, legmodernebb technikáig, a koronaőrség személyi összetételének a szokásosnál messze gondosabb kiválasztásáig terjedően, másrészt Magyarország Szent Koronájának eszmeiségéből, a szuverenitás teljességét jelentő jelképi szerepéből következően pedig meghatározó, hogy az intézményi keretek kialakításában is érvényesüljön: Magyarország Szent Koronája egyértelműen minden hatalom - a kormány, parlament, köztársasági elnök feletti státusú.
A Koronaőri Testület tagjai a nemzeti szuverenitást hordozó országgyűlésnek tisztségük alapján ténylegesen felelős ill. felelősé tehető személyek legyenek.
Az előbbieket legalább alapvonalaiban figyelembevevő ünnepi megemlékező törvényhozás eléri a kívánt célt, vagy annál esetleg némileg többet, míg ellenkező esetben megsérti a nil nocere törvényhozásra is érvényes elvét.
Kocsis István: A Szent Korona tan múltja, jelene és jövője
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Én most azt szeretném, ha országgyűlési képviselő lennék, mégpedig azért, hogy előterjeszthessek egy fontos törvényjavaslatot... Miről szólna ez? A bevezetése arról, hogy én nemcsak végighallgattam, végigszenvedtem tévénézőként, később rádióhallgatóként a már többször emlegetett és színvonaltalanságával kiemelkedő 1999. december eleji parlamenti vitát, hanem a méltó következtetést is levontam. Mi lenne a következtetésem, azaz a törvényjavaslatom? Az, hogy az országgyűlési képviselőknek, mielőtt elfoglalják helyüket az ország legjelentősebb épülete legjelentősebb ülésterme padsoraiban, kötelező legyen egy jóindulatú vizsgáztató bizottság előtt bizonyítani, hogy középfokon ismerik – de ha ez az igény túlzónak fog bizonyulni, akkor legalább alapfokon – a magyar nemzet történetét és a magyar közjogtörténetet... Mert a Szent Koronáról szóló vitán az is kiderült, hogy a hozzászólók 95 %-a nem tudja, mi a Szent Korona misztériuma és tana, és hogy többségük Szent István uralkodásának nagy kérdéseiről sem tud érdemben nyilatkozni.
Szent István Intelmeit például csak félreértelmezni voltak képesek... De mivelhogy még várat magára, hogy hangadó politikusaink rádöbbenjenek arra, hogy az országgyűlésben volna a helyem, én a törvényjavaslat előterjesztése helyett szép szerényen elkezdem előadásomat... A Szent Korona tanának jelentőségéről szólnék mindenekelőtt, mégpedig egy szomorú tényből kiindulván: A mai magyarság többsége nem is tudja már, hogy mit jelent a Szent Korona tagjának lenni, nem tudja, mi a Szent Korona tana, és felfogni sem képes már, mit jelentett a Szent Korona misztériumában élni... Mit jelentett? Mit jelentett a magyar történelemnek a Szent Korona tana által meghatározott korszakaiban? Mit jelentett például Zsigmond királynak, aki megíratja a világtörténelem legszebb oklevelét? Zsigmond király egy 1390. évi oklevélben az adományosnak a kiváló érdemeit abban látja, hogy “abban az időben, mikor felségünk méltóságának gyarapítása végett győzelmes seregével Magyarország területére jött, Péter comes az említett Magyarország java és méltósága érdekében a seregnek híven és hatalmasan ellenállva, birtokainak és javainak felgyújtásával és elpusztításával őszinte és állhatatos hűsége miatt, amelyet Magyarország szent koronája iránt tanúsított, félelem nélkül, kevéssé igazságosan igen nagy károkat szenvedett a mi követőinktől és akkori híveinktől”.
Fel tudjuk ezt mi fogni, XX. századi emberek? Igen, Zsigmond magyar király megjutalmazza Péter comest, mert az a Szent Korona iránt tanúsított állhatatos hűsége által vezéreltetve, akkor kelt fel őellene, Zsigmond magyar király ellen, amikor ő magyar király létére szembefordult a Szent Koronával. Zsigmond ez oklevelében nem kevesebbet tesz, mint azt, hogy szembeállítja a Szent Korona iránti hűséget a törvénysértő királyhoz való hűséggel, s ezzel nemcsak elválasztja a Szent Koronát önmagától mint királytól, de hitet tesz amellett, hogy a Szent Korona az a főhatalom, amelynek a király csak azzal a feltétellel részese, ha nem fordul szembe “Magyarország javával és méltóságával.” Zsigmond adománylevelében elismeri, hogy a Szent Korona a közjogban a király fölöttese. Mi a titka a Szent Korona és Zsigmond király viszonyának? Miért viselkedett így Zsigmond? Zsigmond már tudta, mi a Szent Korona misztériuma és tana. Hozzáfűzöm utóbbi mondataimhoz, hogy legkevésbé azt nem értettem a Szent Koronáról szóló parlament vitát hallgatván, hogy a Szent Korona megbecsültetéséért küzdők miért nem hivatkoztak Zsigmond király oklevelére? Mert akkor nyilvánvalóvá vált volna, hogy a Szent Koronát eleink nem jelképnek tekintették, hanem az államhatalom alanyának: jogi személyiségnek, aki a közjogban fölöttese a királynak?

Újabb példát hozok fel bizonyítani akarván, hogy a Szent Korona közjogi tana miképpen segítette hozzá a magyar nemzetet rendkívül nehéz időkben, nehéz drámai helyzetekben hatalmas közjogi győzelmekhez... Utazzunk az időben... Mohácson át egészen a törökvilág végéig... Bethlen Miklós hatalmas közjogi küzdelméig. Miképpen győzedelmeskedik Bethlen Miklós a magyar közjog, valamint a Szentkorona-tan megtörhetetlenségében bízva? Mi van az 1691. évi Diploma Leopoldinumban, mit biztosít? Erdély közjogi státusa magyar marad; az uralkodó mint magyar király (ha fejedelmet iktatnak be, akkor mint ennek hűbérura) az országgyűléssel együtt alkotja a törvényhozó hatalmat; Erdély önálló államiságát fenntartják, de mint a Szent Korona országáét. A közjog szempontjából a legfontosabb a 3. paragrafusa: Megerősítést nyernek Erdély törvénykönyvei, az Approbatae és a Compilatae Constitutiones, valamint a régi magyar királyok törvénykönyvei, Werbőczy Tripartituma, továbbá a helyhatósági törvények és a szász municipális jog. A Diploma megalkotása kinek az érdeme elsősorban? A Bethlen Miklósé, I. Lipót főhivatalnokaié, az erdélyi rendeké, I. Lipóté?
A Diploma Leopoldinum tulajdonképpen az erdélyi rendek állásfoglalását fogadja el Erdély és az uralkodóház, Erdély és az egész Habsburg Birodalom, illetve Erdély és Magyarország viszonya kérdésében. Tegyük fel azt a kérdést is, hogy az erdélyi rendek és az uralkodóház, illetve a birodalmi központi kormányzat érdekei azonosak-e 1690-ben? Nem azonosak. Az uralkodó és a központi kormányzat központosítani akarna és nagy örömmel törölné el az erdélyi alkotmányt, alakítaná át az alkotmányos monarchiát abszolút monarchiává. A császár-király bizonnyal igen terhesnek érzi, hogy Erdélyben (mint a korabeli Magyar Királyságban is) a törvényhozó hatalmat nem egyedül, hanem az országgyűléssel együtt alkotja. Maga a Diploma is csak akkor válik Erdély alaptörvényévé, amikor az országgyűlés is elfogadja... De akkor mi teszi lehetővé, hogy a Bethlen Miklós és az erdélyi rendek akarata érvényesüljön az 1691. évi Diploma Leopoldinum megalkotásakor, miért tekintette a központi kormányzat is a Bethlen Miklósék győzelmét szükségszerűnek, elkerülhetetlennek?
Miért bizonyulnak erősebbnek az erdélyi rendek, mint a törökverő, -kiűző hadseregnek parancsoló magyar király, aki egyben a Német-római Birodalom császára? A helyzetet nyilván nem az erőviszonyok határozzák meg. Akkor mik? Mi a rejtélye az 1691. évi Diploma Leopoldinumnak? A tét óriási... Ha a tárgyalásokon a Bethlen akarata érvényesül, akkor Erdély a Szent Korona országa marad, ha a német államférfiaké, akkor a Német-római Birodalom részévé válik. Az első napon még úgy tűnik, hogy Bethlennek egyáltalán nincsenek esélyei. Az utolsó napon már ő diktál. Mi történt? Hogy Bethlen Miklós viszonylag könnyen győzedelmeskedhetett az Erdély új helyzetét tárgyaló konferencián, azt sokan a kedvező időponttal magyarázzák: a török fronton a birodalmi hadsereg újabb sikereket már nem ér el, fennáll egy komoly török ellentámadás lehetősége...
Van azonban Bethlen Miklós közjogi győzelmének három másik, a szakirodalom által kellően figyelembe nem vett magyarázata is.
Első: tárgyalópartnerei, a bécsi főhivatalnokok járatlanok mind a magyarországi, mind az erdélyi magyar közjogban, a központosítottabb, így egyszerűbb közjogi státussal bíró részéből valók a Habsburg Birodalomnak, a fejlettebb (az alkotmányossághoz jobban hozzászokott) erdélyi rendi társadalom bonyolult közjogi helyzetét áttekinteni sem tudják, és ugyancsak alábecsülik az erős, kipróbált intézményeire támaszkodó közjog lehetőségeit.
Második: Nem hisznek úgy igazukban, mint Bethlen Miklós, aki hisz a Szent Korona jogainak, akaratának sérthetetlenségében.
A harmadik a legkülönösebb: a Szent Korona mindenekfelettiségében, sérthetetlenségében való hit I. Lipót magatartását is meghatározza...
Bethlen Miklós győzelmét elsősorban éppen a Szentkorona-tannal magyarázhatjuk tehát? Bethlen Miklós számára persze nem azt jelentette a Szent Korona, amit I. Lipót számára: ő szeretve tisztelte, utóbbi félve... Hogy I. Lipót a török kiűzése után milyen csábításnak volt kitéve, arról fogalmat alkothatunk, ha elolvassuk Kollonich Lipót főpap-főhivatalnoknak a Magyar Királyság magyartalanítását ajánló 1689. évi tervezetét. A király nem hallgat a magas rangú tisztségviselőre és főpapra, s így megmenti lelkét.
Miképpen változott át I. Lipót a magyar alkotmány, valamint a Szent Korona hívévé? Legfontosabbnak mindenképpen azt tarthatjuk, hogy Lipótot és Bethlen Miklóst szembefordítanák érdekeik, de akaratuk azonossá válik a Szent Korona misztériumában...

Sok közjogi győzelmet bemutathatnék még. És felhívnám a figyelmet arra, hogy középiskoláink és egyetemeink történelemtanárai oktalanul panaszkodnak, hogy a Mohács utáni magyar történelmet tanítván nincs mire hivatkozniuk a diákok nemzeti önérzetét erősítendő... Oktalanul bizony, hisz a Mohács utáni magyar történelem tele van hatalmas győzelmekkel: e győzelmek, igaz, nem csatatéri, hanem közjogi küzdelmek eredményei... E közjogi küzdelmekről persze országgyűlési képviselőink sem beszéltek az említett vitán. Miért? Válasz helyett még egy példát felhozok a magyar történelemből, egy XIX. századi példát.
Hogyan is kezdődött a reformkor? Maga az 1825–27. évi országgyűlés úgy kezdődött, hogy a király megsértette a Szent Korona tanát, megsértette az alkotmányt. Az országgyűlés figyelmezteti a királyt esküjére és hitlevelére. Széchenyi István, miután egyévi jövedelmét, azaz hatvanezer aranyforintot ajánl fel egy magyar tudományos akadémia alapítására, fontosabb dolgot is tesz. Felmegy Bécsbe tiltakozni, mégpedig Metternich főkancellárhoz...
Két memorandumot is ír, egyikben egyebek között ez áll: “Nem kívánom megvizsgálni, mennyire igaz vagy hamis, hogy a mondott rezolúcióban az abszolutizmus elvét kell látni. Csak azt akarom megkérdezni, lehetséges-e, hogy a rendek, amelyek semmilyen más értelmet nem találhatnak benne, bizalommal legyenek ezek után, és nem megbocsátható-e amaz aggodalmasságuk, amelyet nem tudnak elrejteni és amelynek folytán elsősorban ama pontok felől szeretnének megnyugodni, amelyek alkotmányunk princípiumát teszik.” Majd így ír: “Igazán nem volna nehéz őfelsége jogainak legcsekélyebb csorbítása nélkül is megnyugtatni a rendeket, és annyival, amennyi egészen rövid idő alatt is megtörténhetik, megnyerni a bizalmukat. Ennek elérése céljából legközelebbi rezolúciójában őfelségének röviden ki kellene nyilatkoztatnia őszinte alkotmányos érzületét, amiképpen koronázásakor felesküdött rá.” Majd így: “Lehet-e hűséges alattvalója királyának az, aki nem ragaszkodik foggal-körömmel országa törvényeihez? Nem hihetem, amiképpen mindig kételkedni fogok annak valódi belső értékében, aki jogát nem tudja férfiasan megvédelmezni...”
Metternich azon megjegyzései közül, amelyeket a Széchenyi ezen memorandumához fűzött, a következőket tarthatjuk legjelentősebbeknek: “A magyar alkotmány megtartását minden tekintetben olyan szigorú államhivatali kötelességnek s egyszersmind a jog és az ész olyan határozott parancsának tekintem, hogy az ellenkező egész politikai életem megsemmisítése árán találhatna akár csak meghallgatásra is.” Majd: “Okos és igazságos király sohasem fogja fenyegetni ezt az alkotmányt. Ami nyolcszáz éve dacol az idők viharaival, az bizonyítottan szilárd.” A király pedig aláírja az előbbiek szellemében megfogalmazott új leiratot, és ebben valóban megköveti az országgyűlést. És ezzel megnyílik a reformkor közjogi kapuja.

És most már talán összegezhetünk is: A Szent Korona megbecsültségével a magyar történelemben semmi sem vetekedhetett. A Szent Korona tana megőrző erejévé vált a magyar alkotmánynak, a magyar államiságnak, meghatározójává a magyar közjogfejlődésnek, de jelentősége nem akkor volt a legnagyobb, amikor a magyar nemzet jólétben és biztonságban élt, hanem akkor, amikor nehéz helyzetekbe került. Történelme legnehezebb helyzetein a Szent Korona segítségével lett úrrá a magyar nemzet... Megteremtője volt a nemzeti egységnek a magyar történelem legnehezebb, legdrámaibb helyzeteiben.
Emlékezzünk arra is, hogy a régi korokban azért volt sok a törvénytisztelő ember a Szent Korona országaiban, mert a Szentkorona-tan nem az alattvalói tudatot, hanem a Szentkorona-tagság közjogi fogalma meghatározta felelősségérzetet, valamint az egyenrangúság és a méltóságteljes magatartás kultuszát erősítette: mert az országlakosi magatartásban a mellérendelés és nem az alárendelés elvének az érvényesülését segítette elő.
A Szent Korona képes volt feloldani a katolikus–protestáns ellentétet. Ennek köszönhető, hogy hivatott protestáns államférfiaink éppolyan odaadó hívei a Szent Koronának, mint hivatott katolikus államférfiaink. Mi a titka például a katolikus és Habsburg-párti Pázmány Péter és a protestáns és Habsburg-ellenes Bethlen Gábor közeledésének, egymásra találásának? Az, hogy tudván tudják: lehet más a vallásuk, lehetnek másfélék politikai elképzeléseik, de eggyé kell válniuk a Szent Korona misztériumában és a Szent Korona tanában. És itt van a magyar nemzet megmaradásának a titka: Addig Magyarország mindig talpra állt, amíg a magyar nemzet képviselői – akármilyen pártiak – tiszteletben tartották a Szent Korona tanát, eggyé tudtak válni a Szent Korona misztériumában.
Prohászka Lajos fogalmazta meg leghitelesebben, hogy mit jelentett, mit jelent a magyar nemzet kálvinista részének a Szent Korona. “... a kálvinizmus – írja –, amely az innenső világból minden szent tényezőt alapjában száműzött, mint »magyar vallás« épp oly híven ragaszkodott a nemzettestnek ehhez a »középkori« szentséges felfogásához, mint ahogy később a liberalizmus is az eszmének csupán kereteit tágította, de misztikus alapjaihoz nem nyúlt hozzá.”
Felfoghatatlanabbnak tűnhet, miért örvendett oly nagy tiszteletnek a Szent Korona a nemzetiségek körében is. Pedig nincs ebben semmi rendkívüli. A Szentkorona-tan a történelmi Magyarország nemzetiségei számára elsősorban a megmaradásuk, nemzetiségi kibontakozásuk feltételeit biztosító jogok tiszteletben tartását garantálta. Másképpen volt ez a rendi társadalomban és másképpen a polgári társadalomban. A rendi társadalomban a régi (középkori) szerződésekbe foglalt kollektív jogok érvényesültek. 1848, illetve 1867 után a vármegyei önkormányzat léte (mely a többségben levő nemzetiség akarata szerint lehetett nemzetiségi), valamint a nemzetiségi, illetve az iskola- és egyházügyi törvények szavatolták a nemzetiségek megmaradását, érvényesülését. A Kárpát-medencében utoljára a Szent Korona tana volt képes megteremteni a feltételeit a nemzetek, nemzetiségek békés egymás mellett élésének. Joggal mondhatjuk: A Szentkorona-tan a Kárpát-medencében harmóniát teremtett, az ellene forduló nacionalizmusok diszharmóniát – Trianon után.
De annak ellenére, hogy Szent Korona a szabadságjogoknak, így a nemzetiségi szabadságjogoknak is legfőbb garanciája volt, a nemzetiségi viszály ébrentartói a Szent Korona tanára is hivatkoztak, amikor a magyar nemzet és a magyarországi nemzetiségek közötti ellentétet élezni akarták. Igen ügyesen tehették. A magyarországi nemzetiségi kérdés, a magyar nemzet és a nemzetiségek viszonya megromlásának egyik oka ugyanis a következő: A nemzetiségi mozgalmak hangadói – éppen azért, mert a magyar király a német-római birodalom császára is, és székhelye nem Magyarországon van – feltételezik (sugalmazzák is nekik a magyar államiság bécsi ellenfelei), hogy a király szabadulni akarna a magyar alkotmánytól, de még inkább a Szentkorona-tantól mint hatalmát gyöngítőtől... És e nemzetiségi vezetők különös taktikát választanak: szövetséget próbálnak kötni a német-római császárral azonos személy: a magyar király ellen...
E taktika nyilván akkor válik veszélyessé, amikor a nemzetiségi mozgalmak irredenta mozgalmakká válnak. Ez a múlt század negyvenes éveiben következik be. Ekkor még nem küzdenek a Habsburg Birodalom bomlasztásáért – és ez összefüggésben van az említett különös taktikával –, de küzdenek az önálló magyar államiság ellen, meg akarják bontani a magyar korona országai területi épségét, fel akarják számolni a magyar alkotmányt, hatálytalanítani akarják a magyar közjogot. Így nem irredenta mozgalmak még a Habsburg-házi osztrák császár szemével nézve, de irredenták ugyanazon Habsburg-házi magyar királyéval nézve. A román mozgalom például a Szent Korona országai közé tartozó Erdélynek a két román fejedelemséggel, Moldvával és Havaselvével való egyesítéséért küzd, de az így létrehozandó Nagy-Románia korabeli elképzelésük szerint az Osztrák Császárság része lett volna. 1848-ban majd e célkitűzés jegyében fog össze a szász mozgalommal.
1918-ig egyébként elképzelhetetlen volt, hogy felelős magyar politikus szembeforduljon a Szentkorona-tannal, megtagadja. Sokszor tűnt úgy nagy politikusainknak, hogy apolitikus beszélni róla. De valamirevaló magyar politikus soha nem tagadta meg, soha nem fordult szembe vele – egészen 1918-ig, amikor Károlyi Mihályék tudatlanságukban, érzéketlenségükben semmibe merték venni. Azzal, hogy megtagadták a Szentkorona-tant és az egész történelmi magyar közjogot, védekezésképtelenné tették az országot. Ha 1918-ban a Szent Korona tana sértetlen marad és így ébren képes tartani továbbra is a magyar nemzet önvédelmi ösztönét, megteremti az egységes magyar ellenállást – mint annyiszor a magyar történelem nehéz időszakaiban –, akkor a trianoni diktátumra valószínűleg nem került volna sor. De ha mégis, akkor a diktátum végrehajtását tudta volna megakadályozni a magyar nemzet. A népszavazást mindenképpen kikényszeríthette volna a magyar politika. S a nem magyar többségű vidékek népei éppen a Szent Korona tanában bízva nyilvánították volna ki akaratukat, hogy magyar állampolgárok akarnak maradni.
És most már feltehetjük az egyik legfontosabb kérdést: Miképpen alakulhatott ki a Szent Korona tana? Miképpen tudták felfogni a nagy magyar politikusok a késő-középkorban (ekkor válik kötelező erejűvé a Szent Korona tana, az alkotmányért folytatott hosszú közjogi küzdelem eredményeképpen), hogy a magyarság számára semmi sem fontosabb, mint annak elfogadtatása, hogy a magyar közjogban a király rangban és hatáskörben ne első, hanem második személy legyen, azaz annak elfogadtatása, hogy a királynak felettese legyen, a Szent Korona – jogi személyként, a magyar államhatalom alanyaként...
Könnyű megérteni eleinket, ha azt is tudjuk, hogy az ő tudatukban e kérdés miképpen jelentkezett... Leglényegesebbnek azt tarthatjuk, hogy ők azért ragaszkodtak ahhoz, hogy a régi idők szakrális királyának a jogutódja a Szent Korona legyen, mert még értették, érezték, hogy mekkora a különbség a szakrális király és a minden szakrálistól mentes király között, s hogy minden bizonnyal semmi sem volt számukra elrettentőbb, mint az, hogy a késő-középkorban beköszöntő új kor királyai már nem elégszenek meg az országlakos Isten-iránti hűségével, hisz nem tekintik, nem is tekinthetik magukat már Isten akarata közvetítőjének, "Hídnak" országuk és az "Ég" között, és ezért jobban ragaszkodnak a hatalomhoz, mint bármelyik szakrális király, s hatalmuk erősítése érdekében a hűségeseket szolgákkal helyettesítik be...
Ámde a változásokkal együtt megjelenő nagy veszélyek felismerése csak erősítette a magyar nemzet méltó képviselői elhatározását, hogy “az elrejtőzött, sehol már fel nem található” szakrális király felségjogait (teljhatalmát) az egyetlen “el nem rejtőzött, megtalálható, jelenvaló” szakrális személyre, a Szent Koronára ruházzák át...
Hogy ennek jelentőségét felfoghassuk, válaszolnunk kell a következő kérdésre is: Az a korai, szakrálisnak nevezhető társadalom, amelynek alapja a hűség és amelyben a Föld tulajdonképpen Isten tulajdona, és a hatalommal (sem a politikusi, sem a birtokosi hatalommal) gyakorlatilag nem is lehetett visszaélni, meddig tartott? Nem azonos időpontban ért végett a különböző földrészeken és egyazon földrész különböző országaiban sem... Mivelhogy a hűség (a csak Istent megillető hűség) a szakrális királyságnak az alapja, Magyarországon a késő-középkor elejéig tartott volna a szakralitás meghatározta életmód, ha a Szent Korona tana nem menti át a következő évszázadokra...
Lássuk mindezt részletesebben:
Milyen hűségről beszéltünk? Valódi hűség csak szakrális királyságban képzelhető el. Ki tehát a hűséges? Aki képtelen megtagadni Istent. Hűséges az, aki felismeri az utasításokban, törvényekben, parancsokban Isten akaratát, aki így engedelmeskedni csak Istennek engedelmeskedik... E felismerés alapja engedelmességének... A lényeges kérdés a következő: Valóban csak Istent illeti meg a hűség, vagy a királyt is? A királyt is, ha a király Isten akaratát közvetíti, azaz valódi szakrális király... Fogyott a hűség, írja IV. Béla 1265-ben, és bizonnyal arra gondolt, hogy akik tőle haszon reményében pártütő fiához átpártoltak, azok nemcsak hogy nem mint helyzetével visszaélő zsarnokot, hanem mint Isten akaratának közvetítőjét tagadták őt meg... Arra gondolt tehát Béla király, hogy akik őt mint szakrális királyt tagadták meg, azok tulajdonképpen Istent tagadták meg... IV. Béla más oklevelei pedig ki is mondják, hogy a hűség “minden politikai erénynél előbbre való”, valamint azt is, hogy a hűség az, amelyben “minden király és minden ország hatalma áll”.
Szűcs Jenő feltételezi, hogy az volt leglényegesebb, “hogy az »államhűség« megfogalmazást nyerjen”, de nyilván nem erről van szó, hanem a hagyományos hűségről, mely csak Istent illeti meg, illetve a királyt is, ha a király Isten akaratát közvetíti, azaz valódi szakrális király.

A tulajdonhoz való viszony pedig akkor változik meg, amikor a valódi hűség (az Istent megillető) hűbérúrnak (mint királynak, mint arisztokratának stb.) járó hűséggé silányul. Az átalakulást, amelyet a mából visszatekintve alig vagyunk képesek felfogni, nagyon is komolyan vette a korabeli társadalom. A királyi udvarokba beköltözik a félelem, mert az uralkodók ettől kezdve rendszerint visszaélnek hatalmukkal. A félelem aztán természetesen elüldözi a hűséget, és maga köré vonzza a szolgaságot... Hogy az európai társadalom néhány évszázad alatt hova züllik, megtudhatjuk Machiavellit olvasva. Az ő fejedelme már nem törődik Isten akaratával, s legfőbb uralkodói célja eléggé szégyenletes, mert nem más, mint a hatalom megtartása. Az újkor királyai már farizeus királyok, hazudják még, hogy Isten kegyelméből uralkodnak, Isten kegyelméből birtokolják a földet, amellyel híveiket, szolgáikat megjutalmazzák, de ők tudják legjobban, hogy uralmuknak és gazdagságuknak semmi köze Isten kegyelméhez... Leghitelesebben Dante írja meg az Isteni színjátékban, hogy mit él át az európai keresztény világ... De a magyar válasz a nagy kihívásra ez alkalommal talán a legméltóbb... A magyar válasz a Szent Korona tana...

Közeledvén most már a Szent Korona közjogi tana kifejtéséhez, hangsúlyozom, hogy a Szent Korona tana hosszú közjogi küzdelem eredménye. És e közjogi küzdelem célja az alkotmányos monarchia megteremtése. Csodálkoztam nagyon, hogy a parlamenti vitában ezt senki sem vetette fel, miképpen azt sem, hogy a Szent Korona tanának a kialakulása nem a királynak volt érdeke, hanem a nemzetnek. Igen, egyes királyok akarata és érdekei ellenére teremtik meg eleink a Szentkorona-tant, kemény és hosszú közjogi küzdelemben.
Mit tudunk meg a király megbecsültségéről: a királyban való hitről a közjogfejlődés XII–XIII. századi forrásaiból? 1222-ben megszületik a magyar közjogfejlődés kezdeti szakaszának legfontosabb oklevele, az Aranybulla. Az Aranybulla kérdésköréből mi most annak a hangsúlyozását tartjuk legfontosabbnak, hogy a XXXI. cikkely nemcsak az ellenállási jogot mondja ki, hanem kifejez valami mást is, mégpedig azt, hogy a király és az állam, a király személye és az állam személyisége, azaz a király és a korona már nem azonosak: már elválasztandók egymástól. Ez az említett cikkely a 2. §-ból is következik, hisz ellenállni és ellentmondani a királynak akkor lehet, ha az méltatlanná válik a koronájához – megszegvén fogadalmait.
Gondoljuk ehhez hozzá: valódi szakrális király nem válhat méltatlanná a koronájához. Akkor tehát az Aranybulla éppen azt kérdőjelezné meg, hogy a király szakrális személy? Másképpen fogalmazva: Az Aranybullát feltétlenül a II. Endre méltatlanságára adott méltó válasznak tekinthetjük? Valószínűnek inkább azt tartjuk, hogy II. Endre úgy viselkedik, mint később Mátyás király... Szakrális királyként tekint arra a jövendőre, amikor álkirály (minden szakralitástól mentes uralkodó, aki mindazonáltal azt hazudja, hogy Isten kegyelméből uralkodik) fog uralkodni Magyarországon...
A II. Endre századában ugyan nem alakul még ki a Szentkorona-tan, de az Aranybulla évétől kezdve mintha már éppen az lett volna a közjogi küzdelmek elsődleges célja, hogy kialakulhasson... Komoly következtetéseket vonhatunk le Kézai Simon XIII. század végi krónikája megdöbbentő: nem a múltba, hanem a jövőbe mutató eszméitől is. Ha Kézait olvassuk, bizony elámulunk azon, hogy a korabeli eszmék, törekvések milyen közjogi változások bekövetkezését sejtetik... Akármennyire hihetetlen, Kézai a Szentkorona-tan legfontosabb tételét fejti ki: a király a törvényekkel nem fordulhat szembe, mégpedig azért, mert van valami, aki a közjogban a király felett áll. Feltűnő az is, hogy Kézai nem úgy beszél a közösségről mint a nemzet tagjainak összességéről vagy mint a nemzet tagjai összességének képviselőiről, hanem mint közjogi absztrakcióról. Másfél évszázad múlva, 1440-ben fognak így beszélni a korabeli országgyűlés határozatában a Szent Koronáról...
Mi a Kézai titka? Megfogalmaz valamit, ami a törvényekben még nincs benne: aminek még nincs dekrétumba foglalt fedezete. Amit megfogalmaz, az mégis létező valami az ő korában. Talán néven nem nevezhető még, de már létező... A korabeli koronaeszmét fogalmazza meg. Egy olyan koronaeszmét, amelyben a király már nem szakrális fejedelem... Közeledünk a korszakhoz, amelyben a Szent Korona válik a szakrális király jogutódjává...
Mikor válik azzá? Az Anjou-korszak utáni királyválasztáskor (1387) az országgyűlés tagjai feltételeket szabnak a királynak, s ezt mintha már a Szent Korona közjogi tanának azon tétele alapján tennék, hogy a király személye és a közhatalom egymástól elválaszthatók. De mivel a közhatalomban már a rendek is részesülnek, kezdik felfogni, érteni, hogy a Szent Koronához nekik, a rendeknek éppen azért van közük, mert a Szent Korona jogalany, tulajdonképpen "Ő" a magyar államhatalom legmagasabb rangú alanya.
Rövidesen pedig olyan különleges helyzet alakul ki, amelyben Magyarország főemberei a hatalmat a király nélkül, de a Szent Korona nevében gyakorolják. A királyt, Luxemburgi Zsigmondot mint esküszegőt a magyar rendek letartóztatják – és a Szent Korona már ekkor (explicit) alanyává válik egy időre az államhatalomnak. S ha a Szent Korona az államhatalom egyedüli alanya, az országos tanács jogszerűnek tartja, hogy a kiállítandó okleveleken a Szent Korona pecsétje szerepeljen. Ugyanekkor az esztergomi érsek felveszi a Szent Korona kancellárjának címét. Az ország rendjeinek képviselői tehát a Szent Korona nevében kormányoznak. Amikor néhány hónap múlva Zsigmond király kiszabadul, akkor természetesen újra gyakorolhatja a királyi hatalmat.
A Szentkorona-eszme hatékonysága, közjogfejlődést meghatározó ereje 1440-ben megerősödik. Annak ellenére erősödik meg, hogy a Szent Koronát ekkor csempészik külföldre. Mi is történt ekkor, 1440-ben? A magyar rendek királyt választanak, I. Ulászlót, és nem áll rendelkezésükre a Szent Korona, "aki" által a királyi jogokat átruházhatnák a királyra, “az alkalmas királyra”, ahogyan Ulászlót az 1440. évi országgyűlés határozatai alapján megfogalmazott ünnepélyes okiratban nevezik. Ez oklevél, melyben a rendek megmagyarázzák, miért kénytelenek Ulászlót a Szent István fejereklyetartójáról levett pótkoronával megkoronázni, árnyaltan, hitelesen fejezi ki azt a Szentkorona-eszmét, amely már közjogi tanná való válása utolsó előtti pillanatában van. Mit is fejtenek ki ebben a rendek? Amikor azt kell megmagyarázniuk, hogy a Szentkorona-eszme szellemében a Szent Koronával való koronázásról le kell mondaniuk, akkor a Szent Koronát mint legszeretettebb, legféltettebb, legerősebb, sőt misztériumának tulajdoníthatóan legféltebb felfoghatatlan és megnevezhetetlen valamit vagy valakit: mint "Legnagyobbat" és "Mindenekfelettit" a legmélyebb alázattal és tisztelettel meg is tagadják, mondván, hogy “ha azt visszaszerezni nem lehet, minden hatás híján legyen és minden jelképisége, misztériuma és ereje erre az új koronára értessék...” És ezek után kifejtik azt a királyi jogkört is, amely már összhangban van a korabeli magyar koronaeszmével, azaz úgy fejtik ki, mintha az már egy érvényben lévő Szentkorona-tan része volna. Amikor ezt ezen az országgyűlésen megfogalmazzák, nem mondják még, hogy "a Szent Korona tana alapján...", pedig mondhatnák...

Még egy kérdést feltehetünk: Miképpen teljesednek ki a magyarral párhuzamosan a többi európai koronaeszmék? Az európai nemzetek koronaeszméi közül az angol volt a legfejlettebb, ezért ennek fejlődését próbáljuk meg bemutatni összehasonlításképpen: Az angol rendeknek már az 1308. évi nyilatkozata ugyanazt fejezi ki, amit Zsigmond király 1390. évi híres oklevele, mely szerint a magyar király megjutalmazza Péter comest, mert az a Szent Korona iránt tanúsított állhatatos hűsége által vezéreltetve, akkor kelt fel őellene, Zsigmond magyar király ellen, amikor ő magyar király létére szembefordult a Szent Koronával. Vagy amit a magyar rendek mondanak ki 1386. évi, Mária királynő távollétében hozott határozatukban: semmire, senkire se lesznek többé tekintettel, csak az ország és a Szent Korona érdekeit tartják szem előtt, s ha mást követelne tőlük a királyi felség, akkor szembefordulnak vele.
Az angol rendek sem mást nyilatkoznak, hanem csak azt, hogy az angol tanácsosok esküjét úgy kell értelmezni, hogy ha kell, a királlyal is szembeszegülnek a korona jogai védelmében. Igen, aligha lehet elképzelni az angolnál fejlettebb koronaeszmét. De az angol koronaeszméből nem fejlődött ki közjogi tan. Miért? Szerintünk az angol koronaeszme elsősorban azért nem alakult át közjogi tanná, mert ez átalakulást a nemzeti történelem rendkívül nehéz drámai fordulatai kényszeríthetik ki – s az angol nemzet újkori története folyamán szerencséjére nem került megoldhatatlannak tűnő drámai helyzetbe.
Persze nem állítjuk azt sem, hogy a koronaeszmék közjogi tanná válása szempontjából közömbös, hogy gátolja-e abszolutisztikus uralmi rendszer a közjogfejlődést, vagy sem. E kérdés megválaszolásakor abból indulhatunk ki, hogy minden nép koronaeszméje demokratikus, hisz abban a küzdelemben fejlődik, amelynek célja az abszolút monarchia kialakulásának a megakadályozása, illetve az alkotmányos monarchia kialakulása feltételeinek a megteremtése.

Mondottuk már, hogy a Szent Korona tana szerint a király Magyarországnak nem első, hanem rangban második személye, a Szent Korona után következő... De hogy azt is megértsük, miképpen tekinthették eleink személyiségnek, "élő személyiségnek" a Szent Koronát, fel kell villantanunk a Szent Korona misztériumának kérdésköreiből néhányat.
Foglalkozzunk először is a Szent Korona személyiségének a kérdésével: A Szent Korona közjogi tanát a magyar ember évszázadokon át megkérdőjelezhetetlennek, hatálytalaníthatatlannak tekintette, de nemcsak azért, mert tudatában volt annak, hogy mit köszönhet e tannak a magyar nemzet, hanem azért is, mert lenyűgözte magának a Szent Koronának a nagyon is bonyolult személyisége. Évszázadokon át beszélnek nemcsak magyarországiak (magyarok és nem magyarok), de külföldiek is a Szent Korona tulajdonságairól: megtéveszthetetlenségéről, nagylelkűségéről vagy éppen szigorúságáról, valamint a Szent Korona akaratáról. Trau dalmáciai város vezetői 1387-ben mint legnemesebb, de szenvedő személyről írnak a Szent Koronáról a velencei köztársaságnak írott levelükben.
Rátérve a Szent Korona misztériumának bonyolultabb kérdéseire, először is azt állapítsuk meg, hogy a Szent Koronának természetesen nem volna misztériuma, ha nem volna valóban szent. Miért szent a Szent Korona? Mert a Szent Koronát Istentől kapta – meghatározott céllal, meghatározott üzenettel – a magyar nemzet. Ez az üzenet az Igazsággal van összefüggésben. Az "Égi Élő Igazságról", a legyőzhetetlenről van szó, arról, aki Isten Önvédő megnyilatkozása, a legnagyobb Erő, a legszilárdabb Hatalom. A magyar mitológiában gyakran Hadnemtő néven szerepel az Égi Igazság, a magyar szépirodalomban pedig Ő a Magyarok Istene. A régi magyar küldetéstudatban a magyarság különleges szerepe ennek az Élő, Égi Igazságnak a méltó szolgálata. A középkor öntudatos magyarja mindezt ily röviden mondta el: "A Szent Koronát angyal hozta."
Mi járult hozzá a Szent Korona misztériumának erősödéséhez az abban való mélységes hiten kívül, hogy a Szent Koronát Istentől kapta a magyar nemzet? Elsősorban a következők: A tény, hogy hatalmat átruházni csak a Szent Koronával történő koronázással lehetett. Annak bizonyossága, hogy Magyarországot Szent István a Szűz Mária, illetve a Nagyboldogasszony (a kettő együtt: a Magyarok Nagyasszonya) oltalmába ajánlotta. Az abban való hit, hogy a Szent Korona mint személyiség nemcsak jóságos cselekedetekre képes, hanem a szigorú büntetéstől sem riad vissza. A Szent Koronáról szóló első jelentős írásmű szerzője, Révay Péter koronaőr (az 1608. és 1618. évi koronázások egyik szertartásmestere) például igen fontosnak tartja hangsúlyozni, hogy Salamon király a Szent Korona megsértésével miképpen hívta ki maga ellen a sorsot. Azt is elmeséli Révay Péter, hogy I. Ulászló király “a távollevő Koronát engesztelő áldozatként” esett el a várnai csatában.”
Mi az, ami még nehezebben érthető a mai ember számára? A Szent Korona nem csak annyi, hogy alanya a magyar államhatalomnak... Minden magyar erőfeszítés benne találja meg az értelmét: Őt erősíti, Őbenne marad meg. Benne van Szent István és Bethlen Gábor és Széchenyi István minden próbájának az értéke, de a mi próbánk értéke is: minden magyar vállalás értéke benne összegeződik... A Szent Korona az ég egy darabja... A Szent Koronára függesztvén szemünket tekinthetünk az örökkévalóságba.... Azt hisszük, szentségében, misztériumában mindaz benne van, amit szentnek, misztikusnak, titoknak tekintett a magyar nemzet eszmélése óta... Ezt az egész titokzatos világot látnunk kell, ha meg akarjuk érteni a Szent Korona titkát, ami a magyar mitológiában benne van – a kezdetektől napjainkig.
Ha a misztériuma felől közelítjük meg, akkor bizony a Szent Korona a magyar nemzet szent titka. A magyar nemzet fennmaradásának, létének szent titka... A Szent Korona Isten gondolata a magyar létről, magyarságról, magyar küldetésről... Figyelembe kell vennünk bizony mindezeket, ha meg akarjuk érteni, miért akarták annyira eleink, hogy a Szent Korona legyen a szakrális király jogutódja.

Most már hozzáfoghatunk a Szent Korona tana vázlatos kifejtéséhez:
A Szent Korona a magyar államhatalom legmagasabb rangú alanya. Ő a legfőbb személyiség a magyar közjog bonyolult világában. A Szent Koronában egyesülnek a végérvényesen megosztott törvényhozó és végrehajtó hatalom részesei: a mindenkori király és a mindenkori politikai nemzet. A Szent Koronát mint jogi személyt a hatalom teljessége illeti, tagjainak (a király és a politikai nemzet) egyike sem törhet a Szent Korona egész hatalmára, azaz teljhatalomra. Igen, a Szent Korona tana nemcsak a király, hanem a nemzet hatalmát is korlátozza. Mind a király, mind a nemzet cselekvési lehetőségeit szűkíti (és nemcsak akkor, ha a hatalom akarásáról, birtoklásáról, hanem akkor is, ha pl. alkotmányozásról van szó), hogy miképpen a király sem, a nemzet sem határozhatja meg a Szent Koronához való viszonyát. Legfőbb garanciája a Szent Korona a hatalommegosztás véglegességének (itt nyilván nem a hatalommegosztás modern elvéről van szó, hanem arról, hogy a hatalomból miképpen részesedik a király és a nemzet), az alkotmányosság megtartásának. A királyt esküje és hitlevele és a hatalommegosztást kimondó törvények kötelezik arra, hogy ne törjön abba a magasságba, ahol a Szent Korona mint közjogi absztrakció áll. Egyébként a hatalomnak a király és a nemzet között való megosztására hivatkoznak legtöbbször a régebbi korok országgyűlésein... Nyilvánvaló, hogy miért... Erre hivatkozva tulajdonképpen azt tették nyilvánvalóvá, hogy Magyarország törvényesen csak alkotmányos monarchia lehet a Szent Korona tanának kialakulása óta. Ha a király és főhivatalnokai szembefordultak az alkotmányos monarchia szellemiségével, akkor az országgyűlés méltóképpen válaszolt: ha az alkotmánysértés nem számított súlyosnak, akkor sérelemként tárgyalták, ha viszont súlyos volt, akkor megállapították a jogfolytonosság megszakadásának tényét, majd helyreállították a jogfolytonosságot. A királynak fontos törvényjavaslatokat csak a sérelmek orvoslása és a jogfolytonosság helyreállítása után vitatták meg, s annak, hogy ettől a rendek nem tágítottak, rendkívül nagy volt a jelentősége.

Folytatom a Szent Korona tanának kifejtését a Szentkorona-tagság közjogi fogalmának a bemutatásával: A Szent Korona nemcsak közjogi absztrakció (az államhatalom alanya), hanem élő organizmus, "Test", melynek részei, tagjai vannak. A történelmi Magyarországon tagjai voltak mindazok, akik részesei lehettek a törvényhozó és végrehajtó hatalomnak a történelmi magyar államban: a király és a politikai magyar nemzet: 1848-ig a nemesség, 1848, illetve 1867 után származásra és nemzetiségre való tekintet nélkül az ország minden szavazó polgára. Ma tagjai mindazok, akik leszármazottai a Szent Korona egykori tagjainak. És itt felhívom a figyelmet arra is, hogy nem mond ellent a Szent Korona tanának, hogy a választójog kérdésében is érvényesüljön a jogkiterjesztés elve. Ez elvnek ismeretében természetesnek tűnik, hogy a Szentkorona-tan szellemében is el lehet fogadni az általános választójogot. De arra is felhívjuk a figyelmet, hogy az általános választójoggal mennyire vissza lehet élni. Az írott és elektronikus média manipuláló lehetőségei egyre korlátlanabbak.
A Szentkorona-tagság közjogi fogalmának felmérhetetlen a jelentősége: legfőbb garanciája a hatalommegosztás végérvényességének, megtörhetetlenségének. A magyar állam szuverenitását, területi épségét pedig az garantálta, hogy a Szentkorona-tanban nemcsak a király és a politikai nemzet tekintettek a Szent Korona tagjainak, hanem a területek is: országok – a Magyar Királysághoz tartozók és a vazallusállamok –, tartományok, városok.
A koronázás hitelesen szemlélteti a nemzetnek és a királynak a Szentkorona-tan által meghatározott viszonyát. A nemzet mint a Szent Korona (a főhatalom alanya mint legmagasabb rangú jogi személy; így is mondhatnánk: legmagasabb közjogi méltóság) alaptényezője átruházza a királyra a Szent Korona tanába foglalt királyi felségjogokat, a hatalom egy részét, e hatalom gyakorlásának a jogát, azaz a koronázással avatja a királyt a Szent Korona másik főtényezőjévé. A király pedig a koronázáskor hitlevelet ad ki s esküt tesz arra, hogy mind a végrehajtó, mind a törvényhozó hatalmat megosztja a nemzet képviselőivel, azaz nem zárja ki a Szent Koronából a nemzetet, nem fogja megkísérelni a főhatalom megszerzését, azt meghagyja annak, aki a közjogban fölöttese: a Szent Koronának.
A Szentkorona-tagság fogalma összefüggésben van a Szent Korona tulajdonjogával, melynek alapelve: Minden birtokjog gyökere a Szent Koronában van, következésképp a birtok a Szent Koronára száll vissza. A Szent Korona tulajdonjoga egyébként azt is jelentette, hogy Magyarország területén idegen állampolgár nem bírhatott földtulajdont. (Ha nem így lett volna, Magyarországot a Habsburg-korban valószínűleg olcsón felvásárolták volna.) Ennek látszólag ellent mond az a tény, hogy külföldről betelepített családoknak a király földet adományozhatott... Sok példát fel tudunk hozni erre. Az ellentmondást annak ismeretében oldhatjuk fel, hogy a megadományozottak már csak mint a Szent Korona tagjai (tehát mint magyar állampolgárok) válhattak Magyarországon földbirtokosokká.
Hogy is volt ez? A honosítás, az ún. indigénák befogadása tulajdonképpen a Szent Korona jogaihoz tartozott, hiszen honosítást is a Szent Koronának tett szolgálatokra hivatkozva kérhetett a király az országgyűléstől, s az így jutalomképpen honosított és megadományozott tagjává is vált a Szent Koronának, miután ünnepélyes esküt tett arra, hogy “az ország törvényeinek mindenben engedelmeskedni fog, és ennek az országnak a szabadságait tehetségéhez képest meg fogja védeni, és azok ellenére semmit sem fog elkövetni, az országból annak semmi várát és semmi részét sem fogja elidegeníteni, hanem egész igyekezettel azon lesz, hogy az elidegenítetteket visszaszerezze.”
Mindeddig tulajdonképpen csak a földtulajdonjog kérdésével foglalkoztunk. Tegyük ezért nyomban hozzá a fentiekhez, hogy nemcsak a földtulajdon volt a Szent Koronáé, hanem a stratégiai fontosságú iparágak (pl. a bányaipar) vagyonával kapcsolatos jogok összessége is a Szent Koronát illette. És miképpen régen a bányák, kamarák jövedelmei is a Szent Korona tulajdonának elidegeníthetetlen részei voltak, ma a mai stratégiai fontosságú iparágak vagyonával kapcsolatos jogok összessége illeti a Szent Koronát. Folytathatnánk előadásunkat a Szent Korona tanának más fontos kérdései bemutatásával, ám erre ez alkalommal nincs terünk.

Következzék inkább előadásunk utolsó, de talán legidőszerűbb kérdése: a jogfolytonosságé...
Induljunk ki abból, hogy a törvénysértés jogot nem alapít elve alapján a magyar történelemben mindig helyreállt a jogfolytonosság, ami annyit jelentett, hogy az abszolutizmus megszűnése után a magyar nemzet hivatott képviselői országgyűlésen, illetve nemzetgyűlésen meg nem történtté nyilvánítottak mindent, ami az abszolutizmus idején a látszat-törvényhozás terén történt.
Könnyen bizonyítható, hogy a Mohács utáni nehéz évszázadokban a magyar államiság azért maradt meg, mert eleink a jogfolytonosságot sohasem mulasztották el helyreállítani. Jogfolytonosságot állított helyre a magyar nemzet I. Lipót korában, II. József után, 1791-ben, 1867-ben, 1920-ban. Az 1944 márciusában megszakadt jogfolytonosságot 1990-ben lehetett volna helyreállítani. Ám a rendszerváltoztatás hangadói a jogfolytonosság jelentőségét nem tudták felfogni.
Mit kellett volna tennie a magyar nemzetnek 1990-ben? A Szentkorona-tan szellemében, annak tantételei tiszteletben tartásával hozzá kellett volna kezdenie a jogfolytonosság helyreállításához egy jogfolytonosság-helyreállító nemzetgyűlésen és nem országgyűlésen.
Miért a Szent Korona tanának szellemében, annak tantételei tiszteletben tartásával? Mert Szent Korona (mint jogi személy) továbbra is a magyar államhatalom alanya, s így a Szentkorona-tan nem csak emléke egy dicsőbb magyar múltnak, hanem érvényben levő, kötelező erejű közjogi tan... Kezdhetnénk ennek bizonyítását a Szentkorona-tan azon tétele hangsúlyozásával, mely szerint miképpen a király sem, a nemzet sem határozhatja meg a Szent Koronához való viszonyát... De nem szorul bizonyításra, hogy a Szent Korona közjogi tana ma is kötelező erejű, hisz a magyar nemzet törvényes képviselői a Szent Koronát sosem tagadták meg, s a Szentkorona-tant sem hatálytalanította soha alkotmányosan összeült magyar nemzetgyűlés vagy országgyűlés...
Mindezeken kívül mivel kellett volna megindokolni a jogfolytonosság helyreállítását? 1944 márciusában külföldi hatalom – a német harmadik birodalom – erőszakkal vonta ki Magyarországot a Szent Korona védőboltozata alól, de az 1945. évi nemzetgyűlés bizonyára mindent megtett volna, hogy ugyanúgy határozhassa meg a jövendő Magyarországa politikai életét, mint az 1920. évi nemzetgyűlés... Ám ekkor az orosz birodalom akadályozta meg, hogy a jogfolytonosság helyreálljon... 1990-ben jogszerűen semmi mást nem lehetett volna tenni, mint helyreállítani a folytonosságot.
Nem könnyű felfogni, hogy az 1990. évi a rendszerváltozáskor a magyar nemzet képviselői miért riadtak vissza attól, hogy a jogfolytonosság helyreállításának kérdését érdemben felvessék. Annak ellenére nem, hogy a jogfolytonosság helyreállítása, tudjuk, nem oldható meg egykönnyen, de még a helyreállításnak a tervezete sem vethető papírra egyik napról a másikra...
Ami bizonyos: Egyetlen percre, de csak egyetlen percre mindent érvényesnek kellett volna tekinteni, ami a jogfolytonosság megszakadása órájában érvényes volt. De a következő percben már el kellett volna kezdeni a hatalmas munkát, melynek során megítélhették volna a magyar nemzet ezzel megbízott tagjai – az alkotmányozó nemzetgyűlés tagjai –, hogy a történelmi magyar alkotmányból mi vált korszerűtlenné, illetve mivel kell feltétlenül kiegészíteni.
Miért nem vállalták a jogfolytonosság helyreállítását azok, akiknek megadatott, hogy felelős beosztásban részt vállalhassanak a rendszerváltoztatás irányításában? Megszűnt volna a megszállás alatt létrejött államadósság, érvényét veszítette volna a bősi vízierőműről szóló szerződés... Mégsem vállalták. Miért? Nem tudom...
A jogfolytonossághoz való ragaszkodásról egyébként senki sem állíthatta volna még csak azt sem, hogy magyar sajátosság. Van angol jogfolytonosság, van spanyol jogfolytonosság stb. És ma sem neheztel a világ sem az angolokra, sem a spanyolokra, mert nem mondanak le a régi közjogukkal való folytonosságról. A jogfolytonosságot, persze, lehet tagadni. De a jogfolytonosság tagadása nem más, mint a törvények megvetése. Egy jogfolytonosságot vállaló országban a törvény gyémántból van, egy jogfolytonosságot tagadó országban üvegből.
Legsúlyosabb aggodalmunk: Nem másra, mint a magyar nemzet akaratára hivatkozva semmisítenék meg a jogfolytonosság-helyreállítás ellenzői a méltán nagy hírű történelmi magyar alkotmányt. És a magyar nemzet többsége elámítottan hallgat vagy bólogat. A népszuverenitás elvének félreértelmezésével ámították el. Igen, most felvetettem a népszuverenitás elvének a nagyon is bonyolult kérdését. Nem tehettem mást, hiszen ma nálunk sokan “alkotmányozni” akarnak, s “alkotmányozóink” abból indulnak ki, hogy a népszuverenitás nem lehet korlátozott, annak ellenére nem, hogy a mintaállamok közül háromban a közjog alappillére éppen a népszuverenitás korlátozottsága. Éppen az Amerikai Egyesült Államokban, Angliában és Franciaországban. Ki merné felvetni ezen országokban, hogy az alkotmányt cseréljék ki - mondjuk a belga alkotmányra? Miért szabadabb (a népszuverenitás elvének tökéletes érvényesítésére érettebb) “alkotmányozóink” szerint a magyar nemzet, mint a francia, angol vagy amerikai nemzet? Mert ha nem szabadabb, akkor nem tagadhatja meg a történelmi magyar alkotmányt, nem tagadhatja meg saját múltját. Nem cserélheti ki a tulajdonában levő aranyat azonos súlyú agyagra.
A történelmi magyar alkotmány megsemmisítésének hívei figyelmét a következőkre hívhatjuk fel: Fejlett közjoggal, alkotmánnyal, közjogi intézményrendszerrel bíró államokban (így az Amerikai Egyesült Államokban, Angliában, Franciaországban) a népszuverenitás nem teljes, hanem korlátozott, hiszen az alkotmányt (legyen az írott, mint az Amerikai Egyesült Államoké, vagy történelmi, mint Angliáé) ezen országokban nem lehet megsemmisíteni (hatálytalanítani, kicserélni stb.) a népfelség elvére hivatkozva – és semmiféle népszavazás eredményére és semmiféle nemzetgyűlés vagy országgyűlés határozatára hivatkozva.
Hasonlóképpen a II. világháború utáni Magyarországon sem lehetett volna a történelmi magyar alkotmányt megsemmisíteni...
Kérdezhetjük: Akik most elvárnák a magyar nemzettől, hogy népszavazáson erősítse meg, hogy nem ragaszkodik ahhoz, amit már 1946-ban elvettek tőle, talán már el is hitették önmagukkal, hogy 1946-ban a magyar nemzetnek legfőbb gondja volt, hogy múltjának legszebb alkotását: a történelmi magyar alkotmányt végre megtagadhassa?
A döntő kérdésnek tehát az tűnik, hogy mi is történt 1946-ban? Egy Dzsugasvili nevű politikus (ismertebb neve: Joszif Visszarionovics Sztálin) eldönti Moszkvában, hogy a hadserege által megszállt országok mindegyike köztársaság lesz. Miképpen hangzott el a parancs, nem tudom. Még a korabeli magyar államférfiú, a köztársaság-párti Nagy Ferenc sem tudta, hogy pontosan miképpen hangzott el... De nyomasztotta, hogy nem népakaratot, hanem parancsot teljesítenek. És feltehetjük a következő kérdést is: Miképpen válhat a jelenkori magyar közjog alapjává egy idegen ország leghírhedtebb diktátorának a parancsa? Legfontosabb kérdésünk tehát az: Mi legyen a jövendő magyar közjogának alapja? Valóban Sztálin parancsa?
Nem. A magyar nemzetnek nem kell feltétlenül éppen azt a megoldást választania, amelyik együtt jár mindannak a tagadásával, ami múltjában értékes. Ragaszkodhat a sajátosan magyar közjoghoz, a történelmi magyar alkotmányhoz, a Szent Korona tanához – semmi másra, mint önvédelmi ösztönére hallgatván, s kijelentvén, hogy ami történelme során a legveszélyesebb helyzetekben mindig megmentette, az nem megsemmisítendő, nem kicserélendő. Ez esetben a magyar jogfejlődés, jogfelfogás alapelvei alapján a jövendő magyar politika irányítói, illetve a magyar nemzet képviselői egyszer csak oktalannak és jogszerűtlennek fogják nyilvánítani az ezeréves magyar jog és az egész magyar történelem megtagadását, és – helyreállítva a közjogfolytonosságot a Szent Korona védelme alatt, a Szent Korona tana által érvényesülő törvénysértés jogot nem alapít elve alapján – megteremti a közjogi feltételeit a magyar nemzet megmaradásának, megerősödésének.
Végezetül gondolkozzunk el a következőkön: Miért ne vállalhatná a magyar nemzet a Szent Koronát, a Szent Korona tanát és misztériumát? Miképpen lenne képes megtagadni éppen azt, akinek a segítségével évezreden át úrrá tudott lenni megannyi súlyos drámai helyzeten? Bízzunk abban, hogy nem sorvadt el még teljesen a magyar önvédelmi ösztön... Hozzuk fel még Mindszenty József példáját, aki a jogfolytonosságot nemcsak a közjogban, hanem a hitéletben is helyre akarta állítani – a Regnum Marianum felvetésével... Ne másra próbáljuk ráébreszteni az összmagyarságot, mint arra, hogy minőségibb életet kell élnie, azaz vissza kell térnie Istenhez, meg kell becsülnie Isten ajándékát: a Szent Koronát... És elgondolkozhatunk azon is, mit jelent, milyen következményekkel járhat annak megtagadása, akit Isten küldött... Ha méltóképpen válaszolunk e kérdésekre, akkor nyilvánvalóvá válik, miért olyan fontos ma a Szent Korona megbecsültetéséért folytatott küzdelem. Köszönöm, hogy meghallgattak.

forrás: www.alkotmany.ngo.hu



A Szent Korona eszme a második ezredfordulón

Dr Zétényi Zsolt: A Szent Korona eszme a második ezredfordulón
Aligha van a magyar eszmetörténetnek, a történeti alkotmány és közjog kérdéskörének izgalmasabb, vitatottabb és méltatlanul mellőzöttebb értéke, mint a magyar Szent Korona tana. Aligha volt nagyobb szükség hagyományos, évszázadok alkotmányos küzdelmeit kiállott, közösségek tartós békés együttélésével megpecsételt, a kor kihívásainak próbáját álló alkotmányos elvekre, mint most, az évente, napi politikai szükségletek szerint változó alkotmánylevelek “gyakorlatias” időszakában.
Aligha van példa arra a helyét kereső Európában, még kevésbé az etnikai reneszánsz, a felfokozott nemzeti érzés állapotában lévő, a békeszerződések hozta mesterséges államkeretek feszültségei és szétrepülő darabjai okozta sebek által szenvedő Közép-Európában, hogy egy nép ne forduljon a kincstalálók örömével igazi, megtartható és megtartó eszmei örökségéhez. Ezen örökség egyik legbecsesebb darabja, felbecsülhetetlen értékű igazi gyémántja a magyar Szentkorona-tan. Különleges, egyedi érték, korunknak szóló üzenettel, amelyet meg kell fejtenünk, ki kell bányásznunk évszázadok rétegeiből, elválasztva a múló idővel értéktelenné vált salak és törmelék anyagát a maradandó kincstől.
Aligha találkozunk ellentétesebb véleményekkel – lekicsinyléssel, ódivatúság, tudományos megalapozatlanság, történelmi meghaladottság, osztályérdekű misztifikáció vádjaival, értetlenséggel egyfelől, az egekbe emelő magasztalással, lelkesedéssel, büszkeséggel, történelmünk eszmei gyümölcsének, közjogi gondjaink gyógyírjának kijáró várakozással másfelől – egy közjogi-alkotmányos-történeti jelenséggel kapcsolatban, mint amilyeneket a magyar Szentkorona-tanról olvashatunk.

A 2000. év küszöbén, amikor a magyar Országgyűlés napirendjére került a Szent Korona kiszabadításáról szóló törvény tervezete, amely “a Szent István-i államalapítás emlékének megörökítéséről és a Szent Koronáról” szól, különös fontosságot kapott az a kérdés, hogy az ezredforduló országgyűlése vajon különleges múzeumi tárgyként, ereklyeként, vagy - amint valójában helyes - , különleges államszemélyiségként és jelképként rendelkezett-e a Szent Koronához méltó elhelyezésről és gondviselésről. Más szóval: megjelent-e a soha törvénybe nem foglalt, ezért hatályon kívül nem helyezhető Szent Korona-eszme, akár csak az említés szintjén úgy, mint a Szent Koronával együtt jelenlévő , régebbi tételes törvényeinkre visszavezethető és azokból levezethető közjogi tanítás, ami, – bocsássuk előre – nem más, mint az alkotmányos hatalomgyakorlás elmélete. Tudjuk már, hogy az ezredforduló törvényhozása megtagadta ennek az eszmének még az említését is. Azt is tudjuk : ez az eszme eltörölhetetlen, mert sohasem foglalták törvénybe, s mert elvei áthatják a civilizált nemzetek gondolkodását, ha nem is ezen a néven.
Mi is az a Szent Korona-eszme vagy -tan? Így ír erről az 1995-ös, bővített és átdolgozott kiadásban megjelent Magyar Állam- és Jogtörténet egyetemi tankönyv:
“A Szent Korona tana szerint az uralkodó és a rendek együtt alkotják a szent korona testét (totum corpus Sacrae Regni Caronae), melynek a király a feje (caput Regni), s a rendek a tagok (membra Regni). A Szent Korona tanát egy ún. Szent Korona birtoktan egészetette ki, amely szerint minden földtulajdonjog gyökere Magyarországon a szent koronától ered (radix omnium possessionum). S mivel így a szent korona személyesíti meg a főhűbérúr uralmát, a szent korona lesz az örökös olyankor, amikor a családban más örökös nem marad, s a birtok visszaszáll az adományozóra. A szent korona szerzi meg a hűtlenek birtokait is.” Megjegyezzük, hogy a birtoktan az 1848-iki áprilisi törvények óta eredeti teljes értelmében nincsen hatályban, mivel megszűnt az ősiség. A tan nagyobb részét máig nem hatálytalanították.

Hogyan alakult ki ez a közjogi tanítás?

A korlátozott, közös, megosztott és ellenőrzött hatalomgyakorlás szentkoronás elve megjelenik az ősszerződésnek is nevezett vérszerződés ismeretlen történetírónk, Anonymus megjelenítette, (1200 körül íródott Gesta Hungarorom c. legrégibb ismert történelemkönyvünkben) - 884-re tett - történetében, mely a legitim hatalomról vallott honfoglalás-kori és azelőtti nézeteket - mert ezeket a krónikás jól ismerhette - akkor is jól kifejezné, ha a leírás nem volna pontos. "Az eskü harmadik szakasza így hangzott: Hogy azok a fejedelmi személyek, akik a tulajdon szabad akaratukból választották Álmost urukká, sem ők maguk, sem fiaik soha, semmi esetre ki ne essenek a vezér tanácsából és az ország tisztségeiből...Az eskü ötödik szakasza így hangzott: Hogyha valaki Álmos vezér és a többi fejedelmi személyek utódai közül az esküvel kötött megállapodásokat meg akarná szegni, örök átok sújtsa."
Szent István intelmei éppen a kor alkotmányosságát kifejező értékeket és elveket foglalják össze, - mint utolsó sorában mondja " mindez......alkotja a királyi koronát" - közöttük azt, miszerint "A tanács állít királyokat, dönti el az ország sorsát, védelmezi a hazát ..."
Elemei ott vannak 1222-ben az Aranybulla XXXI. cikkelyében, amely szerint a királynak ellentmondani, ellenállni akkor lehet, ha megszegi fogadalmát, ezzel megkülönböztetve a királyt és a koronát, mert a hitszegő királynak éppen a Szent Korona iránti hűség miatt kell ellenállni.
Kézai Simon a XIII. század második felében kifejti a tan sarkalatos tételeit: a hatalom ősforrása a nemzet, ő ruházza át a királyra, aki azért nem fordulhat szembe a törvényekkel, mert a közösség felette áll, hiszen a “közösség ... a vétkes kapitányt és bírót leteheti”. Ezt az Úr 700. esztendejébe datált történetben írja, fejedelmet értve a kapitány és bíró elnevezés mögött.
Nagy Lajos 1351-es dekrétumában megjelenik az “una et eadem libertas” (a minden nemes “egy és ugyanazon szabadsága”), amelyet nem Werbőczy csempészett be a magyar közjogba. Egy 1386. évi törvényben – Mária királynő távollétében – kijelentik a rendek: “... az állam javát és az ország, valamint a szent korona közös hasznát tartjuk szem előtt s még ha a királyi felség akarna is ellene tenni, ellenszegülünk neki...”.
Méltán nevezhetjük a magyar történelem legszebb oklevelének Zsigmond király egy 1390. évi oklevelét, mely az adományozást így indokolja: “abban az időben, mikor felségünk méltóságának gyarapítása végett győzelmes seregeivel Magyarország területére jött, Péter comes az említett Magyarország java és méltósága érdekében a seregnek híven és hatalmasan ellenállva, birtokainak és javainak felgyújtásával és elpusztításával őszinte és állhatatos hűsége miatt, amelyet Magyarország Szent Koronája iránt tanúsított, félelem nélkül, kevéssé igazságosan igen nagy károkat szenvedett a mi követőinktől és akkori híveinktől.”
A király kitüntette a Szent Korona hűségében neki ellenálló főnemest!
Amikor az esküszegő Luxemburgi Zsigmondot letartóztatják a rendek, az országtanács Magyarország Szent Koronájának pecsétje, azaz Sigillum sacre corone regni Hungariae felirattal készített pecsétet, mintegy a Szent Korona nevében kormányozva.
A XV. század közepén, az 1440-es Országgyűlésen kiadott alkotmánylevél – Bartoniek Emma szerint – szabatosabban beszél a magyar király hatásköréről és a hatalom-átruházás elméletéről, mint később Werbőczy: “... XV. századi felfogás szerint a magyar királyi hatalom forrása a magyar nép, illetőleg annak akkori képviselői: az Országgyűlés, mert a koronázás mindig az országlakók akaratától függ, és a korona hatékonysága s ereje az ő jóváhagyásukon alapul. Ez a felfogás egyfelől a magyar tradíciókból, de másfelől – s ez kétségtelenül megállapítható – az egykorú európai jogtudományból is táplálkozik.” “És a XV. század folyamán alakult ki ... régebbre visszamenő gondolattöredékekből – az a rendkívül érdekes teória is, mely a ‘Szentkorona tagjává’ teszi a magyarokat, vagy legalábbis egy részüket.” Hasonló véleményen van Hóman Bálint és Szekfű Gyula is.
Amikor Werbőczy a nemesi szabadságokkal bíró, a Szent Korona tagjaként nevezett populus Werbőczyanust megemlíti, mint a szabadságok alanyát, a közjogi-politikai magyar nemzetről, közjogi viszonyról beszél, amelynek nyelvi, kulturális tartalma nincs. Ebből – amit a XIX. században már natio hungarica néven neveznek – lesz a jogkiterjesztés révén a minden magyar állampolgárra kiterjedő nemzetfogalom, amely magában foglalja az 1848-as áprilisi törvények, majd az 1868-as nemzetiségi törvény alapján az ország különböző vagyoni állapotú, nem nemes és nem magyar nemzetiségű polgárait a magyarokkal és nemesekkel együtt. Ettől, a “natio hungarica”-tól teljesen különbözik a “gente Hungarus” elnevezés és fogalom, amely a magyar nemzetiségű embereket jelölte, a magyar nép, mint etnikai-nyelvi egység tagjait.

A Szentkorona-eszme – Werbőczytől függetlenül – létező tény, mert a Hármaskönyv 1514-es dátuma előtt évszázadokkal és utána a XX. századig számos történelmi helyzetben felismerhető az államfőtől és a politikai nemzettől megkülönböztethető és különálló eszmei szubsztanciához való igazodás, még az uralkodóval szemben is, vallási beállítódásra tekintet nélkül. Ezt – mint a magyar közjog fejlődésének irányát és jellegzetességét – felismerte, összefoglalta a kodifikátor, tudva, hogy műve alávettetik a tudós kortársak és az utókor ítéletének egy olyan országban, ahol ezrével élnek jogtudó emberek.

Igy ír 1943-ban megjelent tankönyvében Bölöny József a Werbőczy által összefoglalt és a XX. század első felében is irányadónak tartott tanról:
A szent korona közjogi elmélete Werbőczy formulázásában (Az 1914-ben elkészült Tripartitum,azaz Nemes Magyarország szokásainak Hármaskönyve. I. rész. 3. cim. 6. és 7. §, 4. c. II. rész 3. cim. 3. és 4. §.) – elhagyva a történelmi sallangokat és a részletezést – a következő:
“A birtokadományozásnak jogát és teljes hatalmát az uralkodással és országlással együtt a közösség a maga akaratából az ország szent koronájának joghatósága alá helyezte és következésképpen fejedelmünkre és királyunkra ruházta –... a fejedelmet is csak a nemesek választják és a nemeseket is csak a fejedelem teszi azokká ... És az ily nemesek az imént magyarázott kapcsolat és részesedés alapján a szent korona tagjainak tekintendők, akik a törvényesen megkoronázott fejedelmen kívül senki más hatalmának nincsenek alávetve.”
“A fejedelem mindazonáltal egyedül a maga akaratából és önkényesen, kiváltképpen az egész magyar nemzet régi szabadságának ártalmára semmit sem rendelhet; hanem össze kell hívnia és meg kell kérdeznie a népet, vajon ennek az ilyen törvények tetszenek-e vagy sem?”

Ezt írja Bölöny: “A hosszú évszázados fejlődés alapján kialakult és ugyancsak évszázadok óta fennálló szentkorona elmélet szerint a magyar birodalmat megszemélyesítő szent koronának tárgyi alkotóeleme az államterület, személyi alkotóelemei pedig a nép és az uralkodó.
Az államterület szűkebb fogalma alá tartozik az állam mindenkori tényleges területe, tágabb fogalmában azonban benne foglaltatnak mindazok a területek, melyekről a szent korona jogérvényesen le nem mondott, illetőleg amelyekre vonatkozó jogát az általa elismert jelenlegi viszonyok megváltozása esetére fenntartotta. A történelem folyamán nemcsak a hűbéres országok tartoztak ezen az alapon a szent korona területéhez, hanem a török hódoltság alatti területek, sőt az 1571 óta önálló állami életet élő Erdély is. A koronaeszme kapcsolta az erdélyi fejedelemséget állandóan Magyarországhoz. (A felkelő magyar rendek, János Zsigmond, Bocskai, Bethlen Gábor egyaránt elismerik ezt és hivatkoznak erre a kötelékre.)
A nép (nemesek, állampolgárok – nemzet –) eleinte mint a szent korona alattvalóinak, később mint tagjainak összessége képezi az államot megszemélyesítő szent korona alkotóelemét....
Az uralkodó, mint a szent korona feje, annak egyik – a néptől különböző – személyi alkotóeleme. A király ugyan államszerv is, ez a minősége azonban csak másodlagos. Elsősorban alkotóeleme az államnak, függetlenül attól, gyakorolja-e államszervi működését, s ha igen, személyesen teszi-e ezt. Benne van az államban, nem áll azon kívül vagy felül. Egyenlő jogú alkotóeleme annak a néppel (nemzettel). Bármelyikük hiányában csonka a szent korona teste; elválaszthatatlanul egybeforrasztja őket annak joghatósága.”

Jól tudjuk, hogy léteztek más középkori koronatanok is, Angliában, Csehországban, Lengyelországban és másutt. Mi volt a különleges, az eltérő a magyar koronaeszmében?

Eckhart Ferenc és Benda Kálmán nyomán adhatunk rövid választ erre a kérdésre.
Néhai Eckhart Ferenc a kitűnő jogtörténész, aki könyvet írt a magyar szentkorona-eszme történetéről (Budapest, 1941) két lényegi különbséget állapított meg. Az egyik, hogy a koronához fűződő tanok Magyarországot kivéve sehol sem kapcsolódtak valamely tényleges koronához. A király-koronázás érvényessége sem függött a koronától, annyira nem, hogy általános szokás szerint az uralkodók új, egyéni koronát csináltattak maguknak, úgy is mondhatnánk, a mindenkori divatnak megfelelőt. Ezzel szemben nálunk a koronázás csak akkor volt érvényes, ha a szent koronával történt, s a koronaeszme sem valamely elvont, csak ideálisan létező koronához kapcsolódott. Ahogy Eckhart írja: “Az ideális korona és a reális szent korona vagy jobban mondva a korona eszméje és a tényleges korona összefüggése nálunk kezdettől fogva fennállott. A korona gondolatát a magyar mindig Szent István koronájához fűzte.”
A “magyar korona-gondolat eredetiségét” bizonyítja a másik eltérő vonás – mondja Eckhart Ferenc – a korona iránti hűség gondolata. Más országokban a hűség az alattvalót a király személyéhez kapcsolta, s az Árpád-korban nálunk is így volt. A XV. században azonban a magyar alattvaló már nem az uralkodóhoz, hanem a szent koronához hű. “Ez a hűség közvetlen, szinte személyes kapcsolatot létesít a korona és az alattvalók közt.” A birtokadomány jogcíme sem a királynak, hanem a koronának tett szolgálat. “Adományrendszer és koronaeszme összefüggésbe kerülnek tehát egymással. Ezt más országokban nem találjuk meg.”

E két különbséghez a Szentkorona-eszme javára nem elfogult Benda Kálmán nem vitathatóan helyes megállapítása szerint egy harmadik is hozzáfűzhető.

“Azáltal, hogy a felségjogok egy része nem az uralkodóé, hanem a szent koronáé, a szent korona nevében a király és a rendek csak együtt intézkedhetnek. Ezzel az uralkodói abszolutizmus kifejlődése komoly nehézségekbe ütközött, hiszen a Országgyűlések végzéseit nehéz lett volna megkerülni. Távol áll tőlem azt állítani, hogy ez az uralkodói akaratot kontrolláló, sőt nem egy esetben elgáncsoló rendi erő mindig előnyös volt. A bécsi abszolutizmus elleni harcban azonban komoly és hatékony fegyvernek bizonyult.”

Hivatkozik Rudolf császár és király XVI. század végi erőszakos ellenreformációs törekvéseire. Ezek során a Habsburg Monarchia protestánssá lett országaiban a császár arra hivatkozott, hogy a jobbágyok földesuraik joghatóságának való alávetettségéhez hasonlóan a polgárság felett kizárólag az uralkodó rendelkezik, mint a városok felett joghatóságot gyakorló hűbérúr. A városokban fegyveres erőszakkal vették el a protestáns templomokat és űzték el a papokat, tanítókat, megszüntetve a protestáns vallásgyakorlatot. Az osztrák tartományokban és a Szent Korona országaiban hiába fordultak a fenyegetett városok a nemességhez segítségért. A protestáns vallású nemesség elzárkózott minden támogatás elől, mondván, hogy nincs jogi alapja a beavatkozásnak, mert “őfelsége szabad a városokkal”. A magyar nemesség azonban a magyarországi városok védelmére kelt, mondván, hogy földesuruk a Szent Korona, így ügyeikben az uralkodó csak a Szent Korona tagjaival együtt rendelkezhet. A gálszécsi gyűlésen egybegyűlt nemesség 1604-ben jelentette, hogy azok olyan törvényes joguk, melyet “fegyverrel is készek megvédeni”. Hamarosan meg is tették. Ez vezetett el Bocskai István és a Habsburg-ház képviselői által megkötött 1606-os bécsi békéhez, amely hosszú időre szavatolta a vallásszabadságot a Szent Korona országaiban. A magyar szentkorona-eszme különlegessége tehát: kizárólag Magyarország Szent Koronájához fűződik, meghatározza a korona iránti hűség gondolata, és nem utolsósorban a király és a rendek együttes törvényalkotási joga. E három elemet nem találjuk meg más népek koronatanaiban.

A magyar Szentkorona-tan egyedi, különleges és önálló életet élő, a nemzeti jogfejlődést összegző és meghatározó közjogi tan. Igaz, hogy korona eszme más nemzeteknél is volt (cseheknél, lengyeleknél, nyugat-európaiaknál, különösen Angliában), de ezekből nem – még a legfejlettebb angolból sem – lett közjogi, azaz meghatározó, kötelező erővel bíró tétel, vagy tételrendszer, nem fejlődött ki belőle az állam személyisége. Magyarországon igen. Miért? Mert a magyar nemzet, társadalom önvédelmi ösztöne és önfenntartó ereje, az önkormányzati gondolat a politikai szükségszerűség erejével kényszerítette ki a közjog alaptételeinek megjelenítését egy elvont, mégis valóságos eszmei köntösben. Hiszen az Árpád-ház kihalásával változó uralkodóházak a belső és külső viszályok közepette nem jelentették a főhatalom állandóságát, megbízhatóságát, sérthetetlenségét, megingathatatlanságát. Márpedig Magyarország megmaradásához erre, ennek hitére, követelő közjogi-politikai parancsára, eltéveszthetetlen zsinórmértékére volt szükség. Ezért született meg a Szentkorona-tan, a szakrális eredettel és erővel bíró fejedelmi család és annak uralkodó tagjai helyébe állítva a Szent Koronát. Létrejötte és alakulása összetett társadalmi-politikai folyamatokban kereshető a Szent István előtti törzsszövetségi korszaktól századunkig. Ezen folyamatok már csak nyomokban követhetők oklevelekből és törvényekből, annál nehezebben, minél régebbi korokat szólaltatunk meg. A modern történetírás ezért sem azonosítható az elmúlt korok történelmével, politikájával és közjogával.

Alkotmánytörténeti illúzió-e a magyar alkotmányfejlődés jellegzetes közjogi iránya? – teszi fel a kérdést 1931-ben megjelent tanulmányában Molnár Kálmán, a neves jogtörténész professzor, aki e szavakkal szól a szentkorona-tanának jogászi konstrukciójáról:
“A Szent Korona tana vagy elmélete nem jogtétel, nem jogszabály, amit a tudományos kritikát kiálló források valamelyik adatából lehet kiolvasni, hanem tudományos rendszer, tan, elmélet. A tudományos kritikát kiálló alkotmányjogi források sok-sok adatának összevetéséből, szellemtörténeti és jogászi értelmezéséből és értékeléséből jutunk el a sok részadat nagy szintézisére, vagyis a szent korona elméletére. És pedig nem “a tudományos kritikát kiálló források adatainak” semmibevételével vagy figyelmen kívül hagyásával, hanem azok fölé emelkedve. A tudományos kritikát kiváló források adatainak összedobált cefréjéből az adatok lelkét kivonatolva, a jogtudomány szűrőjén átszűrve és lepárolva. Ez a tiszta párlat, a konkrét adatok nagy szellemtörténeti és jogelméleti szintézise: a szent korona tana.”

Napjainkban újra erősen érzékelhető a szentkorona-eszmétől való idegenkedés, az ún. baloldali erők, libertinus szabaddemokrata, posztkommunista pártok és csoportok részéről. Az egyszerű szótöbbséget igénylő millenniumi törvényjavaslat körüli viták érzékeltették, hogy a Szent Korona valódi kiszabadításának ellenzői vallásos és revizionista eszmeként bélyegzik meg a szentkorona-tant, leválasztani igyekezve a Szent Koronáról, mint ereklyéről, melynek létezését kénytelenek elismerni.

Elsősorban vallásos eszme-e a szentkorona-tana? Nem kétséges, hogy a szentkorona tanához jelentős vallásos, transzcendens, szakrális, azaz a természetfölöttiséget, az isteni szférával való közvetlen kapcsolatot kifejező nézetek fűződnek. E nézetek legsommásabb és legegyértelműbb megjelenésében a Szent Korona isteni eredetű. Ez az isteni eredet jelenthet isteni megérintettséget, isteni hatalom-erő közvetítését. A szakrális beállítottság legszebb példája Révay Péter koronaőr 1613-as írásának következő részlete:

“Tanúnak hívom azokat, akár hazafiak, akár idegenek, akik messziről meglátták e felségjelvényt, mondják meg őszintén, nem fogta-e el őket valami páratlan tisztelet iránta. Elsősorban pedig a mieink érzik ezt, akik tudják, hogy isteni kinyilatkoztatás és angyali parancs folytán Magyarország első királya, Szent István szerezte meg ezt a Koronát, és azt vallják, hogy nemcsak a királyi homlok ékességéül és fenségére kell megőrizni, hanem sokkal inkább azért, hogy a magyarok számára örök jelképe és emlékezete legyen a megismert és felvett keresztyén igazságnak. Ezért sajátos tisztelettel övezik, szentségként imádják, és nem tudom, erősebben vonzza-e a mágnes a vasat, mint ahogy a Korona titokzatos erejével, magnetikus tulajdonságával kiváltja, vonzza a szeretetet és engedelmességet.” ...
“A Koronát mintegy a törvények törvényének tekintik, a magyarok neki szoktak fizetni büntetést és váltságdíjat, neki tesznek ünnepélyes esküt, neki hagynak és ígérnek egyházi és világi örökségeket, neki adják vissza minden vagyonukat, mint valami forrásnak, melyből minden ered, ezért számos várat és a szabad királyi városokat a Szent Korona tulajdonának nevezik, szentül és sértetlenül megtartják a törvényt, hogy ezeket sem magának a királynak, sem bárki más halandónak nem szabad más hasznára vagy javára fordítani vagy (ahogy mi mondjuk) elidegeníteni. Végül is akkora ereje van, hogy aki megsérteni szándékozik, nemcsak felségsértésben bűnös, hanem a vallás és az istenség ellen is vétkezik.”

Ez a katolikus felfogás bontakozott ki a a XVIII. században a Regnum Marianum (Mária országa) gondolatában, amelynek gyökere a Szent István legendáiban található meg, ahol olvashatunk Szent István országfelajánlásáról, melynek során az országot és képletesen a koronát a magyarok által Nagyboldogasszonyként tisztelt s ily módon az ősi hitvilággal egybekapcsolt Szűz Máriának ajánlotta fel, végleges, felbonthatatlan kapcsolatot keresve és találva Istennel.

Az igen erős szakrális megközelítés, egybekapcsolva a magyar őstörténeti előzményekkel való találkozási pontok keresésével és hirdetésével jelenik meg igen meggyőző erővel, nagy apparátussal, hivatkozási anyaggal Kocsis István utóbbi évtizedekben írt műveiben. Nemcsak a történész Kocsis István, hanem a művészettörténész Papp Gábor és az ötvös Csomor Lajos, a fizikus Ferencz Csaba és társai, a katolikus teológiai elemeket igen jól alkalmazó Molnárfi Tibor, vagy a Pázmány Péter Tudományegyetem kiadásában 1999-ben megjelent tanulmány-gyűjtemény szerzői, közöttük a közjogi részt író Tóth Zoltán József élnek erőteljesen a szakrális-transzcendes elemek hangsúlyos felhasználásának eszközével. Ennek magyarázata részben abban van, hogy évtizedekig lehetetlen volt világnézeti megalapozottsággal közelíteni a szentkorona-eszméhez, mellőzni az elfogulatlan kritikus egyrészről-másrészről jellegű szóhasználatát. E küldetéstudatos írások gyökere, a közösségi erkölcs és azonosság tudat végzetes meggyengülésében, a szerzők azon törekvésében rejlik, hogy a közösséget ki akarják emelni végzetes szellemi tespedtségéből.
André Malraux, a jeles francia író mondta : “A XXI. századi emberiség vagy vallásos lesz, vagy nem fog létezni.” Még inkább igaz ez a magyarságra.
Mégis. vallástalan, s mi több hitetlen világunkban választ kell adnunk a helyét kereső, vergődő tömegek kételyeire és kérdéseire, valamennyiünk érdekében.

Ezért nagyon fontos az, hogy van a szentkorona-eszmének egy sokkal racionálisabb, kevésbé filozófikus és teológikus megközelítése is. Ez a közjogias megközelítés Werbőczytől, majd Hajnik Imrétől Timon Ákoson át Eckhart Ferencig vagy Bölöny Józsefig jellemző a jogi irodalomra. Talán elegendő, ha e felfogás, s általában a közjogi megközelítés jellemzéséül a marxista-korszakban sokat átkozott, romantikusnak, sőt hamisítónak állított Timon Ákost idézzük, hiszen ha valakinél, nála meg kellett jelenjen a sokat bírált szakraditás és transzcendens felfogás. Mégsem azt látjuk. Timon így ír “A Szent Korona elmélete és a koronázás” című 1920-as tanulmányában: “A magyar nemzet a koronát, Szent István koronáját szentnek tartja s ezzel a felfogásával a monarchikus államformában élő nemzetek között egyedül áll, ez a felfogás a magyar nemzetben akkor vert gyökeret, akkor lépett előtérbe, amidőn egyfelől a koronázás ténye alkotmányjogi jelentőséget nyert, elvesztette tisztán egyházi jellegét, másfelől kifejlődött a korona közjogi fogalma, misztériuma.”
Tanulmánya más helyén ezt mondja: “A magyar nemzet az államot, mint az összesség érdekében szervezett társadalmat, a Szent Koronában látta megtestesítve, ehhez képest a Szent Koronát úgy fogja fel, mint egyfelől a magyar államiság szimbólumát, mely kifelé más államokkal szemben a magyar nemzet szuverenitását, nemzetközi önállóságát jelképezi; másfelől személyesítve, mint a nemzetben gyökerező, a királyt és a nemzetet együtt megillető közhatalom birtokosát. A Szent Korona mysztériummal bír, a főhatalom benne rejlőnek tekintetik. Világosan látjuk, hogy e közjogi mysztérium egyszerűen a Szent Korona különleges államszemélyiség mivoltát jelenti. A Szent Korona tannak tehát igen is van egy olyan világias, kizárólag észbeli eszközökkel megérthető felfogható értelme, amely önmagában magyarázatot ad létjogosultságára, s alapot ad annak a tévképzetnek az elutasítására, hogy itt valamely vallásos és csakis vallásos, következésképpen a tételes vallásokban nem hívőket kirekesztő nézetről lenne szó. Helyes értelmezés szerint a Szent Korona tana elfogadható világnézetre és vallásos meggyőződésre tekintet nélkül mindenki által. Ennek példáit már az 1920-as első törvénycikk vitájában láthatjuk, ahol például Rupert Rezső az ismert oktobrista párti politikus úgy szólalt fel a Szent Korona-eszme mellett, hogy nem hagyott kétséget a legitimista felfogás elutasítása iránt, mondván “Ez a javaslat deklarálja a nemzetnek azt a függetlenségét, amit 1849-ben az ő tragikus bukásával fel kellett adnia.” vagy arról szólt, hogy a nemzet “elnemzetietlenedett, keresztény erkölcsei megfogyatkoztak és ennek eredményeként következett be 1918. október 31. és 1919. március 21. is.” Hozhatnánk még példákat a világias felfogásra. Elégedjünk meg legújabb korunkból Sándor András 1997-ben kelt soraival: “... A Szent Korona – Magyarországon – nincs összekötve a születéssel öröklődő monarchia intézményével és a klasszikus monarchikus államformával: ez csak addig állt fenn, amíg az Árpád-háznak nem szakadt magva. Azóta a nemzet visszakapta államformára vonatkozó cselekvési szabadságát, de mindig Sub Specie Sacrae Coronae. Ennélfogva a Szent Korona egy sajátos köztársaság strukúráját testesíti meg. ....

Ennek a “sajátos köztársaság”-nak lényege az állandóság és a rugalmas változékonyság egységes szerkezete. A Szent Korona stabilitás-fenntartó szerepével Kossuth kormányzóelnök tisztsége, mely élethossziglan, illetve alkotmányosan körülírt bizalmatlanság nyilvánításával visszavonásig érvényes, jobban összefér, mint az akár hét évenként rendezett elnökválasztás.”
Mindezek tükrében bátran mondhatjuk, hogy a Szent Korona nemcsak hogy nem korlátozódik, nem szorítható a szakralitás területére, még akkor sem, ha tudjuk, milyen óriási jelentősége van ennek, hanem hozzátehetjük: igazi demokráciát és önkormányzatiságot kifejező eszme. A Szent Korona szuverenitása időben, térben, erőben össze nem mérhetően nagyobb, mi több: más, mint a népszuverenitás. Tudjuk ugyanakkor, mind a történelmi régmúltban, mind azóta királykoronázásról- királykoronázásra, évszázadról-évszázadra, a nemzet volt az, amely saját szuverenitását a Szent Koronának adta, erősítve egymást nemzet és Szent Korona. A magyar nemzet nem tudott volna létezni, ahogy létezett évszázadokig, Szent Korona nélkül, de a Szent Korona is elvesztette volna valódi közjogi hatalmát nemzet és ország nélkül. A Szent Korona tanában jelen lévő magasabb rendű népfelség elve a közjogi és történelmi-politikai értékek, (mint a Tripartitum I. rész 9. címében foglalt nemesi szabadságok, a nemzeti, vallási függetlenség és az önkormányzatiság elve) tiszteletén és követésén alapuló nemzeti szuverenitást jelenti.
Az ezredvégi vitákban néha fölvetődő kérdés, hogy a Szent Korona-eszme nemzetszuverenitása ellentétes-e a népszuverenitás elvével? A sommás válasz: semmiképpen. Az árnyaltabb felelet pedig úgy szól, hogy a Magyar Állam szuverenitásának hordozója az állami létre szervezett nép, vagyis a nép a maga közhatalmi szervezetében, egyszóval a nemzet. A Szent Korona-tan a nemzetszuverenitás alapján áll. Való igaz, hogy a királyság idején fontosnak tartották az államfő, azaz a király és a nemzet mellérendelődésének hangsúlyozását, tehát azt, hogy egyik se csorbíthassa a másik jogait. Ez a vélemény a köztársasági államformában meghaladottá vált anélkül, hogy a Szent Korona-tan lényegét érintené. A Szent Korona szuverenitása időben, térben, erőben össze nem mérhetően nagyobb, mi több: más, mint a népszuverenitás. Tudjuk ugyanakkor, hogy mind a történelmi régmúltban, mind azóta a királykoronázásról-királykoronázásra a nemzet volt az, amely saját szuverenitását a Szent Koronának adta, erősítve egymást nemzet és Szent Korona. A magyar nemzet nem tudott volna létezni úgy, ahogy létezett évszázadokig, Szent Korona nélkül, de a Szent Korona is elvesztette volna valódi jelentőségét, közjogi hatalmát, nemzet és ország nélkül. A Szent Korona tanában jelen van a magasrendűen értelmezett népfelség elve, a közjogi és történelmi-politikai értékek, mint a minden állampolgárra kiterjesztett eredetileg nemesi szabadságok, nemzeti-vallási függetlenség és az önkormányzatiság elve. A Szent Korona-eszme tehát nem akadálya a demokrácia különböző formái, a népszavazásban megmutatkozó közvetlen, vagy az Országgyűlés által gyakorolt közvetett demokrácia működésének, ha ez a működés a benne megtestesülő alkotmányos elvek és értékek szerint történik. Ebben a felfogásban a demokráciát eszköznek és nem célnak tekintjük egy magasabb, primátust élvező érték, a közösségi érdek szolgálatában. Az így értelmezett demokráciát érték- és szabálytudatos egyének részvételével látjuk elfogadhatónak és célravezetőnek. A Szent Korona-tagság az értékek és szabályok önkéntes követőinek közössége, a történelmileg kialakult normák és fontossági sorrendek, a jóról és rosszról érvezredek során kikristályosodott nézetek és döntések világa, maga a kulturális-történelmi-lelki minőséget kifejező magyar nemzet. A semmilyen törvényben nem szabályozott, törvényhez nem kötött Szent Korona-tan ezért nem jelent tilalmat és korlátot a közösségi döntések számára, hanem célt és irányt. A benne foglalt értékek pedig egy magasabb rendű, közösségfenntartó demokrácia alapértékei, amelyeknek tiszteletben tartását tételes alkotmány rendelkezései és a nemzetek közösségének jogelvei és tételes szerződései megkövetelik. Arra a végső aggályra pedig, hogy a népszuverenitásnak egy bizonyos liberális liberális felfogása minden hatalom végső és kizárólagos forrásának a népet tekinti, míg más felfogások dogmatikailag nyitva hagyják ezt a kérdést, elismerve a nép döntési jogát, nem tekinthetjük alkotmányos szempontból értékelhető akadálynak. Hiszen nemcsak a magyar Szent Korona-tan, hanem az újkor legfontosabb emberi jogi dokumentumai is sérthetetlen, velünk született jogokról szólnak, ezáltal áthághatatlan korlátot állítva a népszuverenitás elé. Amikor az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata 1948-ban rögzíti, hogy “Minden emberi lény szabadon születik és egyenlő méltósága és joga van.” ezzel folytatva a tizennyolcadik századi angol, amerikai és francia emberi jogi nyilatkozatok szellemiségét és szóhasználatát, nemkülönben a polgári és politikai jogok nemzetközi egyezségokmánya, vagy az Emberi Jogok Európai Egyezménye, persze akkor sem történik más, mint az államtól függetlenül létező, az állam és annak választott képviselői által is kötelezően tiszteletben tartandó elvek sérthetetlenségének megállapításáról. A természetjogi alapokon álló mai nemzetközi jogi szabályozás tehát ugyanúgy kötelezően előírja alapvető értékek tiszteletben tartását, amint ezt évszázadokkal az említett okmányok előtt a magyar Szent Korona tana is kötelezően megszabta. Amikor megtörtént a sztálinista alkotmány magyarországi 1989. évi átfogó módosítása, ez a módosítás is az elidegeníthetetlen, velünk született jogok szellemében rendelkezik. Így az Alkotmány 54. § (1) bekezdése, mely szerint “Minden embernek veleszületett joga van az élethez és az emberi méltósághoz, amelyektől senkit nem lehet önkényesen megfosztani”, vagy az Alkotmány 7. §-a, amely biztosítja a vállalt nemzetközi jogi kötelezettségek és a belső jog összhangját, elfogadja a nemzetközi jog általánosan elismert szabályait, melyek a természetjogi, azaz isteni vagy mindenképpen államtól független magasabb eredetű elvek tiszteletét jelentik. Folytathatnánk a sort a hatályos Alkotmány 2. § (3) bekezdésével, amely tiltja a hatalom erőszakos megszerzésére vagy gyakorlására, illetőleg kizárólagos birtoklására irányuló tevékenységet, feljogosítva mindenkit az ilyen törekvésekkel szemben való fellépésre. A népszuverenitást tehát igenis áthághatatlan korlátok veszik körül, pontosan annak az értékelvű, államtól függetlenül létező értékeket tisztelő szemléletnek a jegyében, amely alapját jelenti a szabadság, jogegyenlőség és az önkormányzatiság elveire épülő Szent Korona-eszmének. Ebből következőleg a Szent Korona-eszme és a népszuverenitás szembeállítása nemcsak a gyakorlatban nem jelent létező nehézséget, hanem dogmatikai kibékíthetetlenséget sem. Még mai, hitünk szerint átmeneti alkotmánylevelünk alapvető emberijogi rendelkezései is összhangban vannak a Szent Korona tanával. A korábbi esztendők alkotmánybírósági gyakorlata a láthatatlan alkotmányt építő igyekezetében többször bebizonyította, hogy el tud szakadni a tételes alkotmányszövegtől mégcsak nem is az értékek jegyében, amint ez a jogbiztonságnak az igazságossággal és igazságtétellel, vagy a diszkrimináció tilalmának a tulajdonhoz való joggal történt szembeállításakor láthattuk. Ha ez lehetséges és alkotmányos volt az értéknélküliség jegyében, akkor miért ne volna lehetséges és alkotmányos az alkotmány alapelveit hordozó Szentkorona-eszme jegyében. Ha vannak általános jogi és erkölcsi értékek, ha van jogfeletti jog - amint a német mondja: überpositives recht -, ha az angolszász eredetű joguralom eszméje magasabb értékek tiszteletén alapul, ha az amerikai társadalom a protestáns, azaz vallásos etika és jogfelfogás alapján épült fel, akkor miért éppen az évezredes jogi kultúrát megjelenítő Szentkorona eszméjét kellene elvetnünk?

A Szent Korona-eszmével szemben felhozott, napjainkban hangoztatott másik érv a revizionizmus, az irredentizmus vádja. Való igaz, hogy a tanban benne van az ország-terület képletesen, virtuálisan értendő feloszthatatlansága.

Ennek szellemében közjogi kötelességet rögzít a királyi koronázási hitlevél 3. pontja: “Magyarország és társországainak mindazon részeit és tartományait, amelyek már visszaszereztettek s azokat, amelyek Isten segedelmével ezután fognak visszaszereztetni, koronázási eskünk értelmében is, a nevezett országhoz és társországaihoz visszakapcsolandjuk.” Ez az ígéret, teszi hozzá Bölöny, akkor válik időszerűvé, ha visszafoglaltatnak olyan területek, melyek korábban a magyar szent korona fennhatósága alatt álltak.

A Szent Korona tan tehát nem az ország-visszaszerzés közvetlen parancsát, hanem annak sokkal inkább eszmei-virtuális igényét fejezi ki. Ezért nem tartozik a hatalmi politika dimenziójába!

A Szent Korona területének integritása mindig rugalmasan az országlakosok érdekeivel és lehetőségeivel együtt értelmezendő. Ennek nemcsak az erdélyi fejedelmek (Bocskai, Bethlen) megnyilatkozásai adják szép példáit, hanem a legújabb kor is. A trianoni béketárgyalásokon bátran kért népszavazást az elszakítani akart területek hovatartozásáról gróf Apponyi Albert, holott határozott nézete volt a történelmi ország integritása.
Ugyanígy járt el gróf Bethlen István az igazságos rendezést megközelítő 1938-40-es bécsi döntések előtt 1933-ban tartott cambridgei és londoni előadásain, amikor olyan dunai államszövetség körvonalait vázolta, amelyben Szlovákia, Kárpátalja és Horvátország “teljes nemzeti autonómiával és önrendelkezési joggal” rendelkezne, s szabadon dönthetne hovatartozásáról, Erdély pedig önálló államiságot kapna.
Az erdélyi kérdésnek a történelmi Magyarországon belül, de az önkormányzás legnagyobb fokával, magyar, német és két román bánság létrehozásával való rendezését javasolta Bajcsy-Zsilinszky Endre 1944-ben Genfben kormánytámogatással megjelent “Transsylvania Past and Future” című munkájában.
Mindezek a javaslatok, beleértve a Kárpát-medence-i népcsoportok és területek szövetségének gondolatát is, megfelelnek a Szent Korona integritás-eszméjének.

A Szentkorona-eszme jegyében, a hatályos nemzetközi jogrenddel összhangban ezt mondhatjuk Magyarország határairól és területi épségéről, mint virtuális épségről:
“Magyarország mostani határait az ország több mint kétharmadát, lakosságának több mint felét elszakító, igazságtalan és a térségben súlyos viszályok magvait elhintó 1920-as Párizs környéki kényszerbékék határozták meg, elutasítva a magyar nép jogát az önrendelkezésre, megtagadva a népszavazás lehetőségét. Ezeket a határokat újabb békeszerződés rögzítette 1947-ben, Párizsban, némileg súlyosbítva az előző diktátumot. Az európai status quo-t védi az 1975-ös Helsinki Záróokmány és más nemzetközi okmányok. E határok Magyarország terhére – a nemzetközi jogba ütköző jogtalan támadás vagy kényszer esetét kivéve – nem változtathatók meg.
A magyar nemzet elszakított, jelenleg idegen államok területén lévő, csaknem ezeréves magyar állami létre visszatekintő részeinek nem hagyták meg a békeszerződésekben és más okmányokban előírt szűkös jogokat sem, még kevésbé a háborítatlan közösségi-nemzeti létezéshez szükséges, az etnikai, kulturális, biológiai, gazdasági továbbéléshez, a szülőföldjükön való közösségi és egyéni megmaradáshoz nélkülözhetetlen önkormányzati jogosítványokat.
Ezért Magyarország
kifejezve eltökéltségét minden, a békeszerződéseket aláírt, azokért felelős nagyhatalmak által az említett jogokat intézményesen szavatoló nemzetközi rendezésre, ...

... jelenlegi államhatárainak bármilyen megerősítését igazságtalan történelmi megaláztatása jelképes megismétlésének tekinti,
nem kívánja a mostani határainak bármilyen szerződéses garantálását vagy vele szemben területi követelésekről való lemondást – mint lehetetlen és súlytalan kikötést –, s maga sem tesz ilyen nyilatkozatokat. ...

Az államok között igazi béke ára a népek, nemzetek és részeik nyugalma és biztonsága a jogok lehető legnagyobb teljességében.
A határok és területek védelme kizárólag elvi alapokon nyugodhat. Ez az elvi alap: az önrendelkezés joga, a népek és nemzetek egyenjogúsága és egyenlő méltósága.”

Az előbbieknek megfelelően a Szent Korona integritása mindenekelőtt a népek és népcsoportok önrendelkezését , egymásmellé rendelését, egyenjogúságát, különösen a határon túli magyar nemzetrészek önrendelkezésének kivívását és megóvását jelenti. Hallatlan mértékű szellemi, erkölcsi, gazdasági és politikai romlás közepette sem adhatjuk fel a hitet a Szent István-i gondolat valamilyen korszerű átértékelésében és megvalósításában. Látnunk kell azt is, hogy a Szent Korona-eszme értelme, így a területi integritás értelme sem a megalkotott törvényektől függ, mert a Szent Korona tana nem törvényi szöveg, ezért nem léptethető hatályba és nem helyezhető hatályon kívül. Egyes elemeit a többiekkel együtt kell értelmezni és alkalmazni, amint a területi integritást is az egyének és népek egymás mellé rendelésének, egyenlő jogainak, önrendelkezésének, testületi és területi autonómiájának jegyében, a régi natio hungarica legújabbkori értelmében, a magyar állampolgárok, a külföldön élő magyarok és a külföldön élő, a magyar Szent Koronához, azaz Magyarországhoz kötődő nem magyarok sajátos együttélési formájának jelképeként.

Amint a Szent Korona-eszme nem parancsolja hódító háborúk indtását és egyáltalán erőszak igénybevételét valaha elvesztett területekért, ugyanúgy az is elmondható, hogy minden egyebet megkíván az elszakított nemzetrészek érdekében. Ezért is szükséges egy korszerű új nemzetfogalom felvétele. a magyar alkotmányba. Milyen alkotmányerejű szöveg képzelhető el az erős, kizárólagosan nemzeti elkötelezettség és a nemzetközi politikacsinálók ízlésének megfelelő jellegtelen kisállami viselkedés határai között, mintegy középútként?
Példaképpen, vitaindítónak ilyen sorokat képzelünk el:
“... (1) bek. A Magyar Köztársaság Magyarország Szent Koronájának állama. Minden lehetséges és megengedett eszközzel képviseli, védi és oltalmazza a magyar nemzet tagjainak érdekeit.
... (2) bek. A Magyar Köztársaság a nemzetközi jog szabályait tiszteletben tartva új szabályok elfogadását kezdeményezve és támogatva, mindent elkövet a hazai és határain túlra szakított magyarság jogainak, érdekeinek és létfeltételeinek megóvása érdekében.
... (3) bek. A Magyar Köztársaság joga és kötelessége, nemzetközi tevékenységének alapvető, másnak alá nem rendelhető célja a történelmi magyar államtól elszakított területeken őshonos magyar nemzetrészek jogainak védelme és képviselete.”

A Szent Korona-tan tiszteletéből és megfelelő korszerű értelmezéséből számos következtetés és teendő állapítható meg. A nemzet főhatalmának megszemélyesítéséhez, a Szent Korona különleges államszemélyiség mivoltához való ragaszkodás mindig is védelmet nyújtott az alkotmányfejlődés önkényuralmi mintáinak alkalmazásával szemben. A tan megtestesíti, egyértelműen kifejezi a magyarság demokratikus hagyományait, a jogegyenlőség és a nemzet tagjai közötti szerves együttműködés követelményét. Alkotmányos lehetőség van arra, hogy Magyarország törvényhozása megnyissa a honosítás lehetőségét azon akár nem magyar anyanyelvűek számára is, akiknek legalább egy felmenőjük magyar állampolgár volt, módosítsa a választójogi törvényt és az Alkotmányt oly módon, hogy a magyar állampolgárok lakó- és tartózkodási helyükre való tekintet nélkül választójoggal rendelkezzenek. A Szent Korona tagságának teljeskörűségéből következik, hogy a választójog megilleti a külföldön élő magyar állampolgárokat függetlenül attól, hogy milyen érvek szólnak mellette vagy ellene, és természetesen attól is függetlenül, hogy azok a szavazatok milyen politikai irányzatot segítenek majd.
A magyar állampolgárság és a választójog ügyével azonos, bizonyos tekintetben nagyobb súlyú, stratégiai kérdés a teljes magyarság országgyűlési képviselete állampolgárságra és választójogra tekintet nélkül.
A Szent Korona tagságát legkorszerűbb felfogás szerint valamennyi magyar állampolgár, a külföldön élő nem magyar állampolgár magyar anyanyelvű személyek és azok alkothatják, akik nem magyar anyanyelvűek ugyan, de Szent Korona tagsággal bíró felmenőtől származnak és kifejezik határozott szándékukat a Szent Korona-tagságra. Ilyen módon egy állampolgárságtól nem mindenben függő közösséget lehetne létrehozni, megoldást nyújtva a nyugat-európai unióba való belépés után jelentkező utazási nehézségekre is, ebben a körben vízummentes utazást, magyarországi orvosi ellátást, bizonyos társadalombiztosítási ellátásokat, megélhetési, vállalkozási és más kedvezményeket szavatolva az ilyen csökkent állampolgársági státusszal bíró személyeknek. Ennek alapján nyerhetnének országgyűlési képviseletet a felállítandó második kamarában a határon túl élő magyar népcsoportok és egyéb olyan nem magyar népcsoportok, amelyeket történelmi szálak, így a Szent Korona-tagság kapcsolnának Magyarországhoz.

Hangsúlyosan kell hivatkozzunk a Szent Korona-eszme regionális összetartó erejére a lényegéből következő önkormányzati, más szóval autonómia-elv rá hivatkozással való képviseletére és érvényesítésére a közép-európai térségben. Gondoljunk arra, hogy a Szent Korona-tagságban vármegyék, országrészek, szabad királyi városok, egyházak, tehát mai szóval testületi és területi, személyi elvű és közigazgatási autonómiák szerves rendszere működött évszázadokon át.
Más szerzőkkel együtt mondjuk, hogy a Szent Koronában szervezett nemzeti önazonosság és a nemzetek közötti érintkezés általa meghatározott módja a mai napig tartalmaz hiteles mondanivalót. Szellemében vissza lehet utasítani a nemzeti sokféleség megtagadására felszámolására irányuló világtendenciákat anélkül, hogy a nacionalizmus eszközeit vetnénk be, hiszen e világegységesítő, globalista törekvések lényege a nacionalizmusból eredő hibák nehézségek fölnagyítása és a nacionalizmussal együtt a nemzeti önazonosság elutasítása. A Szent Korona-eszme tehát olyan antiglobalista eszme is, amely a nacionalizmus jegyeit keletkezésétől fogva nem viseli magán, mégis a sajátosság, a közös történelmi múltú népek közösségének mintája, s egyúttal a magyar nemzet önazonossága megőrzésének nagyon fontos eszköze lehet.

A Szent Korona-eszme – időben megelőzve a sokat hivatkozott nyugat-európai és amerikai deklarációkat – azonosságmegőrző, az értékellenes nemzetköziséget hitelesen elutasító, a nemzetek közötti békét és együttműködést valóságként felmutató gondolatkör, amely választási lehetőséget nyújt, ha úgy tetszik, harmadik utat jelent a nemzeti bezárkózás és a nemzetközi gazdasági és kulturális egyneműsítés jegyében történő értékvesztés állapotai között. Még rövidebben szólva. ehhez az egész világon páratlan, különleges tárgyhoz és államszemélyiséghez, a magyar Szent Koronához fűződő nézetrendszer az emberi jogok és alapvető szabadságok megóvásának hatásos fegyvere, a legújabb kor kihívásaira adható hiteles közép európai és egyben magyar válasz lehetősége és igérete.




HÍREK
Felvidéki magyar térkép
- 2009.05.20.





Magyar élettér autóatlasz
- 2009.05.20.





Történelmi emlékesztető
- 2009.05.19.

Felvidék
Honföldünk


Nemzeti dal
- 2009.03.14.

LINK KLIKK: Esküszünk,
hogy rabok tovább
nem leszünk


Utassy József gondolata
- 2009.03.15.

Én szemfedőlapod lerántom:
Kelj föl és járj, Petőfi Sándor!
Zúg Március, záporos fény ver,
Suhog a zászlós tűz a vérben.
Hüvelyét veszti, brong a kardlap:
Úgy kel föl, mint forradalmad!
Szedd össze csontjaid, barátom:
Lopnak a bőség kosarából,
A jognak asztalánál lopnak,
Népek nevében! S te halott vagy?!
Holnap a szellem napvilágát
Roppantják ránk a hétszer gyávák.
Talpra Petőfi! Sírodat rázom:
Szólj még egyszer a Szabadságról!


A Szent Korona Őrzője
- 2009.03.11.

A Szent Korona Őrzőjének Eskü alatt tett Nyilatkozata.



Új menü
- 2009.02.27.


- Autonómia hírek máshonnan
- Mi az autonómia?
- Az autonómia kivívásának a formái
- Decentralizált autonómia
- A kisebbségi autonómia (működő
modellek, magyar elképzelések)

- Az autonómia és az új világrend
- Felvikéki hírek
- Preambulum
- Aláírásgyűjtés az autonómiáért
- A szlovák alkotmány nem tiltja az autonómiát
- A felvidéki magyarok történelme
- Csehszlovákiai kisebbségi szerződés
- Beneš-dekrétumok
- Szlovákiai nyelvtörvény
- Polgártársaim, barátaim
- Múlt, jelen, jövő
- Szlovákok igazi történelme
- Dálesz
- Erdélyi hírek
- Erdély és Székelyföld autonómiája
- Vajdasági hírek
- Vajdasági autonómiaterv
- Kárpátaljai hírek
- Kárpátaljai autonómiatervek
- Kárpátaljai autonómia-koncepciók
- A KÁRPÁTALJAI MAGYAR AUTONÓMIA
- Horvátország, Szlovénia,
Ausztria hírek

-

- Magyarországi autonómiahírek
- Magyar címer története
- 1868-as kisebbségi törvény
- Miért a 20. század?
- Autonómiák Európában

- English news
- Observations on the Beneš Decrees
- EÚ-us hírek
- Finn autonómiamodell
- Dél-Tirol és Korzika autonómiája
- Katalán autonómia
- Baszk autonómia
- Kínai autonómia - Másfajta autonómiák
- Saját írásaink
- Rólunk írták
- Az Emberi Jogok
Egyetemes Nyilatkozata

- A modern szabadságjogok
- Kirándulások a Zsitva folyócska
mentén

- Mátyusföld és Csallóköz,
Dunamenti-síkság
- Nem igaz
- Egy város a Duna két patján
- Slovenské aktuality
- Autonómia SK
- Commora Aula články
- Okolo autonómie Text
- Slováci a maďari jedna rodina
- Štúr a autonómia
- Fantázia képek
- Komáromi képek
- Olimpia 2016 Commora Aula
- Gondolatok


Történelmi párhuzam
- 2009.03.05.

Stefan Marko Daxner: "Magyarország számunkra csak annyiban létezik, amennyiben benne elismerést nyerünk." (1861)
most mi is megfogalmazzuk ugyanezt
Bósza János: "Szlovákia számunkra csak annyiban létezik, amennyiben benne elismerést nyerünk. (2009)"


Az önrendelkezésről
- 2009.03.05.

Aki esetleg mégis úgy gondolná, mi köze mindehhez, annak ajánlanám szíves figyelmébe Martin Niemüller, a német protestáns lelkipásztor gondolatait.
"Amikor elvitték a kommunistákat, én hallgattam, mert nem voltam kommunista. Amikor elvitték a szociáldemokratákat és a szakszervezeti embereket, én hallgattam, mert sem szociáldemokrata, sem szakszervezeti ember nem voltam. Amikor eljöttek és elvitték a zsidókat, én hallgattam, mert nem voltam zsidó. És amikor eljöttek és elvittek engem, már nem maradt senki, aki szólhatott volna értem."


Vígh Károly
- 2009.03.05.

„Magyarországon és máshol is (Szlovákiában is- a szerk. megj.) láttuk és megéltük, hogy a történelmi traumák és frusztrációk önsajnálatból történõ ápolása a nemzetekbõl a legrosszabb erõket szabadítja fel, amelyek csak a katasztrófát ismerik, és csak ebbõl táplálkoznak. Miért nem vagyunk képesek valami újat, reménytelibbet kezdeni?- kérdezi Churchill…”

Az élet
- 2009.03.02.

Az élet egy nagy cirkusz, ahol tanár a bohóc és nebuló a közönség.

Cikkajánló:
- 2009.03.01.

Slota sértegethet minket, klikk a képre





Autonómia terv. klikk a Commora képre
- 2006.09.01.








Szavazás a Commora Aula honlapról
- 2006.12.08.

Szavazás!

Indult 2006.11.10-én
- 2006.11.11.

Felmérés
Kell-e nekünk az autonómia

Igen minél hamarabb
Igen, de majd később
Igen, ha a szlovákok is akarják
nem tudom
Nem, mert úgyse lehet
Nem, mert rossz az időzítés
Nem, mert nincs rá szükség


Véletlen link.



Kukac.sk link felvidéki magyar fórum
- 2007.12.15.









Rovásírás
- 2007.06.09.





Újévi mondóka
- 2008.01.01.

Adja a Teremtő, hogy -
Minden rügyed megfakadjon!
Minden magod kihajthasson!
Minden dalod szívből jöjjön!
Minden napod tündököljön!
Minden szájat etethessél!
Minden élőt szerethessél!
Minden mi él üdvözöljön!
Minden álmod teljesüljön!
Minden bánat odébbálljon!
Minden csoda megtaláljon!
Minden napod egészségben,
Minden perced békességben
Teljen, az új esztendőben!
Úgy legyen!
Varga Ibolya


Lao Ce
- 2008.01.24.

Egy bölcs hadvezér azt mondotta:
"Mint a vendég, nem mint a gazda:
nem vonulok hüvelyknyit előre,
inkább egy lábnyit vissza."
Ez a tétlen cselekvés,
az erőszak nélküli siker,
az ellenség nélküli háború,
a fegyvertelen győzelem.
Harcban az ellenség ócsárlása
megsérti az út-at;
ha két hadsereg összecsap,
a kíméletesebb győzelmet arat.


Szlovák-magyar barátság
- 2009.03.14.

LONG LIVE

Szózat
- 2009.03.14.

LINK KLIKK: Szózat
Szózat ének


Vörösmarty Mihály Szózat
- 2009.03.14.

Hazádnak rendületlenül
Légy híve, oh magyar;
Bölcsőd az s majdan sírod is,
Mely ápol s eltakar.

A nagy világon e kívül
Nincsen számodra hely;
Áldjon vagy verjen sors keze:
Itt élned, halnod kell.

Ez a föld, melyen annyiszor
Apáid vére folyt;
Ez, melyhez minden szent nevet
Egy ezredév csatolt.

Itt küzdtenek honért a hős
Árpádnak hadai;
Itt törtek össze rabigát
Hunyadnak karjai.

Szabadság! itten hordozák
Véres zászlóidat,
S elhulltanak legjobbjaink
A hosszú harc alatt.

És annyi balszerencse közt,
Oly sok viszály után,
Megfogyva bár, de törve nem,
Él nemzet e hazán.

S népek hazája, nagy világ!
Hozzád bátran kiált:
"Egy ezredévi szenvedés
Kér éltet vagy halált!"

Az nem lehet, hogy annyi szív
Hiába onta vért,
S keservben annyi hű kebel
Szakadt meg a honért.

Az nem lehet, hogy ész, erő,
És oly szent akarat
Hiába sorvadozzanak
Egy átoksúly alatt.

Még jőni kell, még jőni fog
Egy jobb kor, mely után
Buzgó imádság epedez
Százezrek ajakán.

Vagy jőni fog, ha jőni kell,
A nagyszerű halál,
Hol a temetkezés fölött
Egy ország vérben áll.

S a sírt, hol nemzet sülyed el,
Népek veszik körul,
S az emberek millióinak
Szemében gyászköny ül.

Légy híve rendületlenül
Hazádnak, oh magyar:
Ez éltetőd, s ha elbukál,
Hantjával ez takar.

A nagy világon e kívül
Nincsen számodra hely;
Áldjon vagy verjen sors keze:
Itt élned, halnod kell.


Hun imádság
- 2009.03.14.

Kr.u. 410-460-ban keletkezett. Hun ezüstveretes szíjvégen rovásírással írva, a Kijevi Nemzeti Múzeumban van. A kijevi múzeumban őrzött hun övvereten, szíjvégen levő rovásírásos ima gyönyörű.

HUN IMÁDSÁG

MIATYÁNK ISTENÜNK
BENNÜNK VAN ORSZÁGOD.
ELŐTTÜNK SZENT NEVED
TÖRVÉNY AKARATOD.

MINDENNAPUNK GONDJÁT,
MAGADON VISELED.
BŰNEINKET MINT MÁSNAK,
NEKÜNK ELENGEDED.

TE KEZED VEZET
KÍSÉRTÉSEKEN ÁT,
S LEFEJTED RÓLUNK
GONOSZ JÁRMÁT.

TIÉD A NAGYVILÁG
ÖSSZES HATALMA, ÜDVE,
MINDÖRÖKTŐL KEZDVE,
LEGYEN MINDÖRÖKRE.


Petõfi Sándor: A szájhõsök
- 2009.03.17.

Meddig tart ez őrült hangzavar még?
Meddig bőgtök még a hon nevében?
Kinek a hon mindig ajkain van,
Nincsen annak, soha sincs szivében!
Mit használtok kofanyelvetekkel?
Évrül-évre folyvást tart a zaj,
És nem ott-e, ahol volt, a nemzet?
Nincs-e még meg minden régi baj?


Tenni, tenni! a helyett, hogy szóval
Az időt így elharácsoljátok;
Várva néz rég s oly hiába néz az
Isten napja s a világ reátok.
Nyujtsátok ki tettre a kezet már
S áldozatra zsebeiteket,
Tápláljátok végre a hazát, ki
Oly sokáig táplált titeket.



Áldozat s tett, ez a két tükör, mely
A valódi honfiút mutatja,
De ti gyáva s önző szívek vagytok,
Tettre gyávák s önzők áldozatra.
Hiszem én, hogy mint a fák tavasszal,
Megifjodnak a vén nemzetek,
De ti hernyók új lombot nem adtok,
Sőt a régit is leeszitek.



S oh mi vakság! fölemelte még a
Népszerűség őket paizsára,
Az elámult sokaság, miképen
Megváltóit, karjaiba zárja.
Megváltók? ők a hon eladói,
Elveszünk ez ordítók miatt...
Rólok tudja ellenünk, hogy félünk,
Mert a félénk eb mindég ugat.



Én ugyan nem állok a sereghez,
Mely kiséri őket ujjongatva,
És ha egykor közibök vetődöm,
Nem egyébért lépek e csapatba,
Csak azért, hogy fölfordítsam majd ez
Ál nagyok győzelmi szekerét,
S haragomnak ostorával vágjam
Arcaikra a bitó jelét!

Petőfi Sándor


Soviniszta
- 2009.03.26.

Illyés Gyula szerint patrióta az, aki jogot véd, soviniszta az, aki jogot sért.

Táncsics Mihály:
- 2009.03.30.

Az egyenlő szabadság
és az egyenlő jogok teszik
a forrást, melybül
mindenki egyaránt
meríthet jólétet,
bolgogságot, áldást.


József Attila
- 2009.04.03.

«az igazat mondd, ne csak a valódit,
a fényt, amelytől világlik agyunk,
hisz egymás nélkül sötétségben vagyunk.»
(József Attila)


A harc, melynek nincs győztese
- 2009.05.18.

Miért ne-ken

Nyelvlecke
- 2009.05.18.

Gyimóthy Gábor: Nyelvlecke

2009.3.11
Gyimóthy Gábor: Nyelvlecke

Egyik olaszóra során,
Ím a kérdés felmerült:
Hogy milyen nyelv ez a magyar,
Evrópába hogy került?

Elmeséltem, ahogy tudtam,
Mire képes a magyar.
Elmondtam, hogy sok, sok rag van,
S hogy némelyik mit takar,

És a szókincsben mi rejlik,
A rengeteg árnyalat,
Példaként vegyük csak itt:
Ember, állat hogy halad?

Elmondtam, hogy mikor járunk,
Mikor mondom, hogy megyek.
Részeg, hogy dülöngél nálunk,
S milyen, ha csak lépdelek.

Miért mondom, hogybotorkál
Gyalogol, vagy kódorog,
S a sétáló szerelmes pár,
Miért éppen andalog?

A vaddisznó, hogy ha rohan,
Nem üget, de csörtet - és
Bár alakra majdnem olyan
Miért más a törtetés?

Mondtam volna még azt is hát,
Aki fut, mért nem lohol?
Miért nem vág, ki mezőn átvág,
De tán vágtat valahol.

Aki tipeg, mért nem libeg,
S ez épp úgy nem lebegés, --
Minthogy nem csak sánta biceg,
S hebegés nem rebegés!

Mit tesz a ló, ha poroszkál,
Vagy pedig, ha vágtázik?
És a kuvasz, ha somfordál,
Avagy akár bóklászik.

Lábát szedi, aki kitér,
A riadt őz elszökell.
Nem ront be az, aki betér . . .
Más nyelven, hogy mondjam el?

Jó lett volna szemléltetni,
Botladozó, mint halad,
Avagy milyen őgyelegni?
Egy szó - egy kép - egy zamat!

Aki "slattyog", mért nem "lófrál"?
Száguldó hová szalad?
Ki vánszorog, mért nem kószál?
S aki kullog, hol marad?

Bandukoló mért nem baktat?
És ha motyog, mit kotyog,
Aki koslat, avagy kaptat,
Avagy császkál és totyog?

Nem csak árnyék, aki suhan,
S nem csak a jármű robog,
Nem csak az áradat rohan,
S nem csak a kocsi kocog.

Aki cselleng, nem csatangol,
Ki "beslisszol", elinal,
Nem "battyog" az, ki bitangol,
Ha mégis: a mese csal!

Hogy a kutya lopakodik,
Sompolyog, majd meglapul,
S ha ráförmedsz, elkotródik.
Hogy mondjam ezt olaszul?

Másik, erre settenkedik,
Sündörög, majd elterül.
Ráripakodsz, elódalog,
Hogy mondjam ezt németül?

Egy csavargó itt kóborol,
Lézeng, ődöng, csavarog,
Lődörög, majd elvándorol,
S többé már nem zavarog.

Ám egy másik itt tekereg,
-- Elárulja kósza nesz -
Itt kóvályog, itt ténfereg. . .
Franciául, hogy van ez?

S hogy a tömeg mért özönlik,
Mikor tódul, vagy vonul,
Vagy hömpölyög, s mégsem ömlik,
Hogy mondjam ezt angolul?

Aki surran, miért nem oson,
Vagy miért nem lépeget?
Mindezt csak magyarul tudom,
S tán csak magyarul lehet. . .!



A magyar nyelv szépségeiről sokat lehetne beszélni, hiszen nem csak Európában számít egyedülállónak. Az angolok például már nem értik Shakespeare 1600-as évek körül íródott műveit, azok eredeti nyelvezetét "óangolnak" nevezik. Érdekes belegondolni, hogy az azóta eltelt majd' 400 évben mennyit változott a nyelvük. Velük ellentétben azonban mi, magyarok a mai napig megértjük pl. az Ómagyar Mária Siralom 1300as évekre datált hangzását.
...és, hogy mit mondanak a külföldiek a magyar nyelvről? Néhány idézet:

Grimm Jakab meseíró (XIX. század), aki egyben az első német tudományos nyelvtan megalkotója is: "a magyar nyelv logikus és tökéletes felépítése felülmúl minden más nyelvet".

N. Erbersberg bécsi tudós (XIX. század): "Olyan a magyar nyelv szerkezete, mintha nyelvészek gyülekezete alkotta volna, hogy meglegyen benne minden szabályosság, tömörség, összhang és világosság."

George Bernard Shaw drámaíró (az amerikai CBC-nek adott interjújában sokkal bővebben kifejtve) mondta: "Bátran kijelenthetem, hogy miután évekig tanulmányoztam a magyar nyelvet, meggyőződésemmé vált: ha a magyar lett volna az anyanyelvem, az életművem sokkal értékesebb lehetett volna. Egyszerűen azért, mert ezen a különös, ősi erőtől duzzadó nyelven sokszorta pontosabban lehet leírni a parányi különbségeket, az ér zelmek titkos rezdüléseit."

Grover S. Krantz amerikai kutató: "A magyar nyelv ősisége Magyarországon /.../ meglepő: úgy találom, hogy átmeneti kőkori nyelv, megelőzte az újkőkor kezdetét /.../ az összes helyben maradó nyelv közül a magyar a legrégebbi."

Ove Berglund svéd orvos és műfordító: "Ma már, hogy van fogalmam a nyelv struktúrájáról, az a véleményem: a magyar nyelv az emberi logika csúcsterméke." (Magyar Nemzet 2003. XII. 2. 5. o.)

Teller Ede atomfizikus halála előtt pár évvel ezt mondta Pakson: "...Új jeles felfedezésem, miszerint egy nyelv van, s az a magyar." (Mai Nap, Budapest, 1991. 9.)
Nem különös-e, hogy a magyar tudomány minden erőt bevetve igyekszik lefokozni a magyar nyelvet, ám a külföldi szakvélemények ennek az ellenkezőjét hangsúlyozzák: nyelvünk egyedülálló nagyszerűségét, ősiségét, mi több, van ki a magyar nyelv Kárpát-medence-i ősi volta mellett is kiáll.
A genetikai eredményekből már tudjuk: teljes joggal.)

De ne csak a nyelvünket, hanem annak teremtő erejére vonatkozó véleményekre is figyeljünk:

Isaac Asimov scifi író: "Az a szóbeszéd járja Amerikában, hogy két intelligens faj létezik a földön: emberek és magyarok."

Enrico Fermi olasz atomfizikustól mikor megkérdezték, hogy hisz-e az űrlakókban, azt válaszolta: "Már itt vannak, magyaroknak nevezik őket!"

A magyar anyanyelvű nagy matematikusok is többször vallották: hja, magyar anyanyelvvel könnyű nagy matematikusnak lenni.
/VARGA CSABA : Mire lehet büszke a magyar (részlet)/
És ami mosolyt csalhat az arcotokra: Gyimóthy Gábor (Firenze 1984. X. 12.) Nyelvlecke című írása. Figyeljétek meg, hogy a mozgást kifejező igére hányféle szinonimát használ! Már kétszer is nekiugrottam, hogy átszámoljam, de egyszer 63 jött ki, másszor meg 81 - de talán a számok annyira nem is lényegesek, mint a magyar nyelv gazdagságának ténye. Talán nincs is a földön még egy ilyen nyelv, mint a mienk! Szerintem joggal lehetünk büszkék rá.
Forrás: Transylvania, 40 évf. 2. szám.
beküldő: olvasó



Ez a honlap a Commora Aula magántulajdona