Commora Aula honlapja-Ne a tömegben kiabáld az igazadat, hanem azzal szemben
Az autonómia örök aktualitása miatt, egy effektív konfliktusmegoldó módszer, egy történelmi igazságtalanságokat kiegyenlítő legitim követelmény.

MENÜ


BELÉPÉS
Azonosító:

Jelszó:

Elfelejtett jelszó
Regisztráció



Prof. dr. Papp Lajos: MAGYAROKHOZ

Prof. dr. Papp Lajos: MAGYAROKHOZ
2006-10-15 10:44 Magyarság

Minden magyarokhoz fordulok: fő-, és közemberekhez, bármely párthoz, vallási felekezethez tartozó kétkezi-, vagy szellemi munkával kenyerét kereső jó szándékú Magyar Emberhez országhatáron innen és országhatáron túl. Könyörögve kérek mindenkit a közös gondolkodásra, közös munkálkodásra. Tizenhat éve az idegen elnyomástól fel- és megszabadultunk. Tizenhat éve belső háborút folytatunk ketté-, időnként többfelé szakított Magyar Nemzetünkben.


A negyven évig regnáló nemzetromboló hatalom és az ellenzéki csoportok egyezséget kötöttek, mely tizenhat éve a parlamenti pártok kezébe adta a néphatalom gyakorlását az Országgyűlés keretei között.
A rendszerváltozás váratlanul következett be, és felkészületlenül ért bennünket.
A jó szándékot utólag nincs jogunk kétségbe vonni, de az elmúlt tizenhat év történései bebizonyították azt, hogy a jelenlegi összetételben és jelenlegi formában az Országgyűlés képtelen ellátni népképviseleti és néphatalmi feladatát.
A Magyar Parlamentben tizenhat éve a hasznos munka mellett iszapbirkózás folyik a bal és jobboldali pártok között, különböző kormányok regnálása alatt. Nemcsak a parlament szakadt két csoportra, hanem a magyar népet is két táborba kényszerítették, sokszor kettészakítva munkahelyi közösségeket, baráti és szellemi társaságokat, és ami a legszomorúbb, még családi közösségeket is szétromboltak. Tizenhat éve energiáinkat emészti, lelkeinket nyomasztja a kettéosztottság, a megosztottság. A hosszú ideje fennálló megosztottság gazdasági, erkölcsi, politikai válságba sodorta Nemzetünket. Ezen az úton tovább nem mehetünk. A megosztottságot fel kell számolnunk közösen, mind a tízmillió magyar állampolgár és mind a tizenötmillió magyar nemzettársunk segítségével és egyetértésével.
Le kell számolnunk a mások által és a magunkban keltett illúziókkal is.

Ezer éves történelmünk bizonyította, hogy a külhonból ígért önzetlen segítségek soha nem valósultak meg sem katonai, sem anyagi-gazdasági, sem erkölcsi vonatkozásban. Minden ember és minden nemzet hozzájuthat pénzhez, anyagi javakhoz: más népek-emberek leigázásával, kifosztásával, rablással, lopással kölcsönkéréssel, uzsorakamattal és ügyeskedéssel, de maradandó nemzeti értéket, közös és egyéni vagyont csak munkával lehet teremteni. Értékteremtő munkánkhoz elsőként rendezni kell közös dolgainkat. Rendet kell teremteni. Meg kell teremteni annak lehetőségét, hogy ismét az örök erkölcsi törvények legyenek minden embernek, minden közéleti funkciót vállaló vezetőnek is a legfőbb törvénye.
A jelenlegi ideiglenes Alkotmány, amely a szovjet megszállás alatt született, idegen, elnyomó hatalom diktátumára, az 1949. évi XX. törvényre alapozott, a többszöri módosítás ellenére erre a feladatra alkalmatlan.

Nem alkalmas, mert nem az ezer éves történelmi hagyományainkra épül. Nem alkalmas, mert nem a szerves jogfejlődést követi, hanem diktátumra épül. És legfőképpen nem alkalmas azért, mert hiányos. Nem a jelenlegi alaptörvényben lefektetett törvényekkel van alapvetően baj, hanem azzal, ami nem került bele az alaptörvénybe. Tizenhat évvel ezelőtt még világosan látták ezt az Ellenzéki Kerekasztal résztvevői, ezért látták el preambulummal a jelenleg érvényes alaptörvényt:
"A többpártrendszert, a parlamenti demokráciát és a szociális piacgazdaságot megvalósító jogállamba való békés politikai átmenet elősegítése érdekében az Országgyűlés - hazánk új Alkotmányának elfogadásáig - Magyarország Alkotmányának szövegét a következők szerint állapítja meg:" Tizenhat éve a magyar parlamenti pártok, a magyar Országgyűlés nem munkálta ki és nem alkotta meg a Magyar Köztársaság Alkotmányát.
Tizenhat éve a magyar Országgyűlés nem teljesítette első és legfontosabb feladatát, pedig az önmaguk által szentesített jelenlegi alaptörvény szerint az Országgyűlés "A Magyar Köztársaság legfőbb államhatalmi és népképviseleti szerve (19.§ (1)), "mely e jogkörében megalkotja a Magyar Köztársaság Alkotmányát" (19. § (3/a).
Tizenhat éve a magyar Országgyűlés és az azt működtető politikai pártok folyamatosan alkotmányos jogsértést követnek el pontosan azért, mert nincs közös akarat, nincs legalább kétharmados egyetértés.

Ezért kérek minden felelősséggel gondolkodó, jó szándékú magyar állampolgárt, a Magyar Köztársaság Elnökét, minden politikai pártot, minden vallási felekezetet, minden etnikai csoporthoz tartozó közösséget, minden tudóst és minden művészt (Magyar Tudományos Akadémia, Művészeti Akadémiák) minden szakszervezetet, minden civil érdekképviseletet, és minden néven nem nevezett kisebb-nagyobb nemzeti közösséget, hogy figyelembe véve és tiszteletben tartva a jelenleg érvényben lévő alaptörvényt és annak 2.§ (2) bekezdésben foglaltakat:
"A Magyar Köztársaságban minden hatalom a népé, amely a népszuverenitást választott képviselői útján, valamint közvetlenül gyakorolja", munkálja ki, teremtse meg az új, a végleges Alkotmányt!
Tisztelettel kérem! Könyörgök! Fogjanak össze! Fogjunk össze, amíg nem késő, amíg emberáldozat és további nemzetrombolás nélkül ez megtehető!

"Hatalmi fölény, erőszak, önkény alkotmányt nem teremthet, mert az alkotmány csak az erkölcsnek és igazságnak engedelmeskedő hatalmat ismeri el. Alkotmány nélkül a magyarságnak az Európa közepét jelentő Kárpát-medencében nincs jövője. Nélküle nincs társadalmi igazság, nincs szolidaritás és boldogulás, nincs szabadság, nincs otthonosság és nincs egyenrangú európai részvétel."

Dr. Papp Lajos magyar állampolgár



TISZTELT DR. PAPP LAJOS ÚR!

TISZTELT DR. PAPP LAJOS ÚR!

A MAGYAROKHOZ! című kiáltványával teljes mértékben azonosulok, s csatlakozom.

Engedjen meg egyetlenegy észrevételt.

Írja a kiáltványában: "Ezer éves történelmünk bizonyította, hogy a külhonból ígért önzetlen segítségek soha nem valósultak meg sem katonai, sem anyagi-gazdasági, sem erkölcsi vonatkozásban." Ez így igaz, de e mondatból azt is kihallik, hogy ezer éves a történelmünk. Tudnia kell, az "ezeréves Magyarország" a legveszélyesebb gyilok, melyet ellenünkre valaha is létre hoztak. Az alapvető cél: a Kárpát-medencei jogfolytonosságunk megszakítása, s népünknek az emberiség partvonalára való kiszorítása, mielőbbi teljes felszámolása és egyben a távoli kőkor óta felgyülemlett szellemi kincseink teljes körű kisajátítása (lásd oly sok mellett csak apróságként pl. a szlovákok címerét). Kérdezem: ha 670-ben itt volt a magyar szó (lásd: kettős honfoglalás), vajon mit ér a 895-ös Honfoglalás? Semmit. (A Honfoglalás ünnepeltetése épp olyan aljas szándékú, mint a "finnugorizmus" fogalmának megalkotása: egyik a másik támogatója, egyazon kor szüleményei. Ám ha ez honfoglalás, akkor az utóbbi háromezer évben 29 volt belőle, Erdélyt is bele számítva 60. (Mesterházy Zsolt). Melyiket ünnepeljük? Miért a legutolsót? Pontosabb a kérdés: előzőeket miért nem? Mint ahogy nem állhatunk meg az avar kornál sem. Már elegendő anyag, bizonyíték jelent meg ahhoz (s további, még be nem jelentett, több kötetnyi (!) hun irodalmi anyag vár kiadásra, pl. Krisztus születése előtti időkből is), hogy teljes határozottsággal kijelenthessük: a hunok is azt a nyelvet beszélték, amelyet mi még mindig beszélünk: az ősnyelvet (de vigyázat, nem mi lettünk a hunokból, mert senki sem származhat az unokájától). S ez az ősnyelv a Kárpát-medence ősnyelve, mely tízezer éve biztosan itt van (Gower S. Krantz), de húszezer (László Gyula), mi több, negyvenezer év folytonosság is igazolható (Szabó István Mihály). Az etruszk is közeli leány-nyelvünk (Mario Alinei), a japán is (Kazár Lajos), az ógörög is (Czuczor Gergely, Aczél József, Varga Csaba), a szanszkrít is (Kőrösi Csoma Sándor), a tamil is (Szentkatolnai Bálint Gábor) és még sorolhatnám vég nélkül Indiától a Folyamvölgyön át Észak- és Dél-Amerikáig. Nem jöttünk mi sehonnan sem. Mentünk. S vittük műveltségünket, nyelvünket. (Magyar Adorján, Cser Ferenc-Darai Lajos, Pap Gábor, Szántai Lajos.) Itt már a feltételes fogalmazásnak sincs helye.

Hogy minderre, s kimondóira átkot szór egy nagy politikai hatalmú tudósi siserehad (oly erővel, hogy rágalomhadjárataiktól, rendszeresen megszervezett lejárató kampányaiktól mindenki tart)? Hát éppen ez az! Hadd idézzem Bakay Kornélt:

"A tudományos hatalom általában magyarellenes, általában arra törekszik, hogy a nemzetet összetartó közösség többé már ne jöhessen létre, kerítse hatalmába a fogyó magyarságot a közöny, az önfeladás, a tehetetlenséget garantáló butaság." (Bakay Kornél: "Népünk eredete és Kárpát-medencei állama".)

Ezt látni kell. S ebből következően azt is, hogy az igazságot követelendő sokkal fontosabb lenne a Magyar Tudományos Akadémia előtt tüntetni, mint bárhol máshol: a magyarellenesség legnagyobb hatású tűzfészke ott honol, ott a góc. A Magyar Tudományos Akadémia feladata a tudományosság álcáját felvéve a magyarság összes szellemi támaszának felszámolása.

Önnek szakmájából is tudnia kell: "Ha nincsen gyökér, nincsen fa" (székely közmondás).

Összegezve: ha Ön is "ezer éves Magyarország"-ban gondolkodik, ha ezt írja Ön is a zászlajára, bocsásson meg, ellenségeink legpusztítóbb fegyverét fordítja a magyarsággal szembe Ön is. S ettől pedig az Isten óvjon meg bennünket - miközben az Isten adta Önt. Az "ezer éves Magyarország" vállalása olyan, mint amikor a koncepciós perekben a vádlott a koholt vádakat elismerve igyekszik kikeveredni a bajból. Akaratlanul is a hazugok szolgájává válik, amivel - ha oly helyzetbe került -, csak gyorsítja szeretteinek, népének halálba való menetelését.

Ha tájékozódni óhajtana, netán tanácsadókra lenne szüksége, szeretettel állunk rendelkezésére.


Tisztelettel: Varga Csaba




HÍREK
Felvidéki magyar térkép
- 2009.05.20.





Magyar élettér autóatlasz
- 2009.05.20.





Történelmi emlékesztető
- 2009.05.19.

Felvidék
Honföldünk


Nemzeti dal
- 2009.03.14.

LINK KLIKK: Esküszünk,
hogy rabok tovább
nem leszünk


Utassy József gondolata
- 2009.03.15.

Én szemfedőlapod lerántom:
Kelj föl és járj, Petőfi Sándor!
Zúg Március, záporos fény ver,
Suhog a zászlós tűz a vérben.
Hüvelyét veszti, brong a kardlap:
Úgy kel föl, mint forradalmad!
Szedd össze csontjaid, barátom:
Lopnak a bőség kosarából,
A jognak asztalánál lopnak,
Népek nevében! S te halott vagy?!
Holnap a szellem napvilágát
Roppantják ránk a hétszer gyávák.
Talpra Petőfi! Sírodat rázom:
Szólj még egyszer a Szabadságról!


A Szent Korona Őrzője
- 2009.03.11.

A Szent Korona Őrzőjének Eskü alatt tett Nyilatkozata.



Új menü
- 2009.02.27.


- Autonómia hírek máshonnan
- Mi az autonómia?
- Az autonómia kivívásának a formái
- Decentralizált autonómia
- A kisebbségi autonómia (működő
modellek, magyar elképzelések)

- Az autonómia és az új világrend
- Felvikéki hírek
- Preambulum
- Aláírásgyűjtés az autonómiáért
- A szlovák alkotmány nem tiltja az autonómiát
- A felvidéki magyarok történelme
- Csehszlovákiai kisebbségi szerződés
- Beneš-dekrétumok
- Szlovákiai nyelvtörvény
- Polgártársaim, barátaim
- Múlt, jelen, jövő
- Szlovákok igazi történelme
- Dálesz
- Erdélyi hírek
- Erdély és Székelyföld autonómiája
- Vajdasági hírek
- Vajdasági autonómiaterv
- Kárpátaljai hírek
- Kárpátaljai autonómiatervek
- Kárpátaljai autonómia-koncepciók
- A KÁRPÁTALJAI MAGYAR AUTONÓMIA
- Horvátország, Szlovénia,
Ausztria hírek

-

- Magyarországi autonómiahírek
- Magyar címer története
- 1868-as kisebbségi törvény
- Miért a 20. század?
- Autonómiák Európában

- English news
- Observations on the Beneš Decrees
- EÚ-us hírek
- Finn autonómiamodell
- Dél-Tirol és Korzika autonómiája
- Katalán autonómia
- Baszk autonómia
- Kínai autonómia - Másfajta autonómiák
- Saját írásaink
- Rólunk írták
- Az Emberi Jogok
Egyetemes Nyilatkozata

- A modern szabadságjogok
- Kirándulások a Zsitva folyócska
mentén

- Mátyusföld és Csallóköz,
Dunamenti-síkság
- Nem igaz
- Egy város a Duna két patján
- Slovenské aktuality
- Autonómia SK
- Commora Aula články
- Okolo autonómie Text
- Slováci a maďari jedna rodina
- Štúr a autonómia
- Fantázia képek
- Komáromi képek
- Olimpia 2016 Commora Aula
- Gondolatok


Történelmi párhuzam
- 2009.03.05.

Stefan Marko Daxner: "Magyarország számunkra csak annyiban létezik, amennyiben benne elismerést nyerünk." (1861)
most mi is megfogalmazzuk ugyanezt
Bósza János: "Szlovákia számunkra csak annyiban létezik, amennyiben benne elismerést nyerünk. (2009)"


Az önrendelkezésről
- 2009.03.05.

Aki esetleg mégis úgy gondolná, mi köze mindehhez, annak ajánlanám szíves figyelmébe Martin Niemüller, a német protestáns lelkipásztor gondolatait.
"Amikor elvitték a kommunistákat, én hallgattam, mert nem voltam kommunista. Amikor elvitték a szociáldemokratákat és a szakszervezeti embereket, én hallgattam, mert sem szociáldemokrata, sem szakszervezeti ember nem voltam. Amikor eljöttek és elvitték a zsidókat, én hallgattam, mert nem voltam zsidó. És amikor eljöttek és elvittek engem, már nem maradt senki, aki szólhatott volna értem."


Vígh Károly
- 2009.03.05.

„Magyarországon és máshol is (Szlovákiában is- a szerk. megj.) láttuk és megéltük, hogy a történelmi traumák és frusztrációk önsajnálatból történõ ápolása a nemzetekbõl a legrosszabb erõket szabadítja fel, amelyek csak a katasztrófát ismerik, és csak ebbõl táplálkoznak. Miért nem vagyunk képesek valami újat, reménytelibbet kezdeni?- kérdezi Churchill…”

Az élet
- 2009.03.02.

Az élet egy nagy cirkusz, ahol tanár a bohóc és nebuló a közönség.

Cikkajánló:
- 2009.03.01.

Slota sértegethet minket, klikk a képre





Autonómia terv. klikk a Commora képre
- 2006.09.01.








Szavazás a Commora Aula honlapról
- 2006.12.08.

Szavazás!

Indult 2006.11.10-én
- 2006.11.11.

Felmérés
Kell-e nekünk az autonómia

Igen minél hamarabb
Igen, de majd később
Igen, ha a szlovákok is akarják
nem tudom
Nem, mert úgyse lehet
Nem, mert rossz az időzítés
Nem, mert nincs rá szükség


Véletlen link.



Kukac.sk link felvidéki magyar fórum
- 2007.12.15.









Rovásírás
- 2007.06.09.





Újévi mondóka
- 2008.01.01.

Adja a Teremtő, hogy -
Minden rügyed megfakadjon!
Minden magod kihajthasson!
Minden dalod szívből jöjjön!
Minden napod tündököljön!
Minden szájat etethessél!
Minden élőt szerethessél!
Minden mi él üdvözöljön!
Minden álmod teljesüljön!
Minden bánat odébbálljon!
Minden csoda megtaláljon!
Minden napod egészségben,
Minden perced békességben
Teljen, az új esztendőben!
Úgy legyen!
Varga Ibolya


Lao Ce
- 2008.01.24.

Egy bölcs hadvezér azt mondotta:
"Mint a vendég, nem mint a gazda:
nem vonulok hüvelyknyit előre,
inkább egy lábnyit vissza."
Ez a tétlen cselekvés,
az erőszak nélküli siker,
az ellenség nélküli háború,
a fegyvertelen győzelem.
Harcban az ellenség ócsárlása
megsérti az út-at;
ha két hadsereg összecsap,
a kíméletesebb győzelmet arat.


Szlovák-magyar barátság
- 2009.03.14.

LONG LIVE

Szózat
- 2009.03.14.

LINK KLIKK: Szózat
Szózat ének


Vörösmarty Mihály Szózat
- 2009.03.14.

Hazádnak rendületlenül
Légy híve, oh magyar;
Bölcsőd az s majdan sírod is,
Mely ápol s eltakar.

A nagy világon e kívül
Nincsen számodra hely;
Áldjon vagy verjen sors keze:
Itt élned, halnod kell.

Ez a föld, melyen annyiszor
Apáid vére folyt;
Ez, melyhez minden szent nevet
Egy ezredév csatolt.

Itt küzdtenek honért a hős
Árpádnak hadai;
Itt törtek össze rabigát
Hunyadnak karjai.

Szabadság! itten hordozák
Véres zászlóidat,
S elhulltanak legjobbjaink
A hosszú harc alatt.

És annyi balszerencse közt,
Oly sok viszály után,
Megfogyva bár, de törve nem,
Él nemzet e hazán.

S népek hazája, nagy világ!
Hozzád bátran kiált:
"Egy ezredévi szenvedés
Kér éltet vagy halált!"

Az nem lehet, hogy annyi szív
Hiába onta vért,
S keservben annyi hű kebel
Szakadt meg a honért.

Az nem lehet, hogy ész, erő,
És oly szent akarat
Hiába sorvadozzanak
Egy átoksúly alatt.

Még jőni kell, még jőni fog
Egy jobb kor, mely után
Buzgó imádság epedez
Százezrek ajakán.

Vagy jőni fog, ha jőni kell,
A nagyszerű halál,
Hol a temetkezés fölött
Egy ország vérben áll.

S a sírt, hol nemzet sülyed el,
Népek veszik körul,
S az emberek millióinak
Szemében gyászköny ül.

Légy híve rendületlenül
Hazádnak, oh magyar:
Ez éltetőd, s ha elbukál,
Hantjával ez takar.

A nagy világon e kívül
Nincsen számodra hely;
Áldjon vagy verjen sors keze:
Itt élned, halnod kell.


Hun imádság
- 2009.03.14.

Kr.u. 410-460-ban keletkezett. Hun ezüstveretes szíjvégen rovásírással írva, a Kijevi Nemzeti Múzeumban van. A kijevi múzeumban őrzött hun övvereten, szíjvégen levő rovásírásos ima gyönyörű.

HUN IMÁDSÁG

MIATYÁNK ISTENÜNK
BENNÜNK VAN ORSZÁGOD.
ELŐTTÜNK SZENT NEVED
TÖRVÉNY AKARATOD.

MINDENNAPUNK GONDJÁT,
MAGADON VISELED.
BŰNEINKET MINT MÁSNAK,
NEKÜNK ELENGEDED.

TE KEZED VEZET
KÍSÉRTÉSEKEN ÁT,
S LEFEJTED RÓLUNK
GONOSZ JÁRMÁT.

TIÉD A NAGYVILÁG
ÖSSZES HATALMA, ÜDVE,
MINDÖRÖKTŐL KEZDVE,
LEGYEN MINDÖRÖKRE.


Petõfi Sándor: A szájhõsök
- 2009.03.17.

Meddig tart ez őrült hangzavar még?
Meddig bőgtök még a hon nevében?
Kinek a hon mindig ajkain van,
Nincsen annak, soha sincs szivében!
Mit használtok kofanyelvetekkel?
Évrül-évre folyvást tart a zaj,
És nem ott-e, ahol volt, a nemzet?
Nincs-e még meg minden régi baj?


Tenni, tenni! a helyett, hogy szóval
Az időt így elharácsoljátok;
Várva néz rég s oly hiába néz az
Isten napja s a világ reátok.
Nyujtsátok ki tettre a kezet már
S áldozatra zsebeiteket,
Tápláljátok végre a hazát, ki
Oly sokáig táplált titeket.



Áldozat s tett, ez a két tükör, mely
A valódi honfiút mutatja,
De ti gyáva s önző szívek vagytok,
Tettre gyávák s önzők áldozatra.
Hiszem én, hogy mint a fák tavasszal,
Megifjodnak a vén nemzetek,
De ti hernyók új lombot nem adtok,
Sőt a régit is leeszitek.



S oh mi vakság! fölemelte még a
Népszerűség őket paizsára,
Az elámult sokaság, miképen
Megváltóit, karjaiba zárja.
Megváltók? ők a hon eladói,
Elveszünk ez ordítók miatt...
Rólok tudja ellenünk, hogy félünk,
Mert a félénk eb mindég ugat.



Én ugyan nem állok a sereghez,
Mely kiséri őket ujjongatva,
És ha egykor közibök vetődöm,
Nem egyébért lépek e csapatba,
Csak azért, hogy fölfordítsam majd ez
Ál nagyok győzelmi szekerét,
S haragomnak ostorával vágjam
Arcaikra a bitó jelét!

Petőfi Sándor


Soviniszta
- 2009.03.26.

Illyés Gyula szerint patrióta az, aki jogot véd, soviniszta az, aki jogot sért.

Táncsics Mihály:
- 2009.03.30.

Az egyenlő szabadság
és az egyenlő jogok teszik
a forrást, melybül
mindenki egyaránt
meríthet jólétet,
bolgogságot, áldást.


József Attila
- 2009.04.03.

«az igazat mondd, ne csak a valódit,
a fényt, amelytől világlik agyunk,
hisz egymás nélkül sötétségben vagyunk.»
(József Attila)


A harc, melynek nincs győztese
- 2009.05.18.

Miért ne-ken

Nyelvlecke
- 2009.05.18.

Gyimóthy Gábor: Nyelvlecke

2009.3.11
Gyimóthy Gábor: Nyelvlecke

Egyik olaszóra során,
Ím a kérdés felmerült:
Hogy milyen nyelv ez a magyar,
Evrópába hogy került?

Elmeséltem, ahogy tudtam,
Mire képes a magyar.
Elmondtam, hogy sok, sok rag van,
S hogy némelyik mit takar,

És a szókincsben mi rejlik,
A rengeteg árnyalat,
Példaként vegyük csak itt:
Ember, állat hogy halad?

Elmondtam, hogy mikor járunk,
Mikor mondom, hogy megyek.
Részeg, hogy dülöngél nálunk,
S milyen, ha csak lépdelek.

Miért mondom, hogybotorkál
Gyalogol, vagy kódorog,
S a sétáló szerelmes pár,
Miért éppen andalog?

A vaddisznó, hogy ha rohan,
Nem üget, de csörtet - és
Bár alakra majdnem olyan
Miért más a törtetés?

Mondtam volna még azt is hát,
Aki fut, mért nem lohol?
Miért nem vág, ki mezőn átvág,
De tán vágtat valahol.

Aki tipeg, mért nem libeg,
S ez épp úgy nem lebegés, --
Minthogy nem csak sánta biceg,
S hebegés nem rebegés!

Mit tesz a ló, ha poroszkál,
Vagy pedig, ha vágtázik?
És a kuvasz, ha somfordál,
Avagy akár bóklászik.

Lábát szedi, aki kitér,
A riadt őz elszökell.
Nem ront be az, aki betér . . .
Más nyelven, hogy mondjam el?

Jó lett volna szemléltetni,
Botladozó, mint halad,
Avagy milyen őgyelegni?
Egy szó - egy kép - egy zamat!

Aki "slattyog", mért nem "lófrál"?
Száguldó hová szalad?
Ki vánszorog, mért nem kószál?
S aki kullog, hol marad?

Bandukoló mért nem baktat?
És ha motyog, mit kotyog,
Aki koslat, avagy kaptat,
Avagy császkál és totyog?

Nem csak árnyék, aki suhan,
S nem csak a jármű robog,
Nem csak az áradat rohan,
S nem csak a kocsi kocog.

Aki cselleng, nem csatangol,
Ki "beslisszol", elinal,
Nem "battyog" az, ki bitangol,
Ha mégis: a mese csal!

Hogy a kutya lopakodik,
Sompolyog, majd meglapul,
S ha ráförmedsz, elkotródik.
Hogy mondjam ezt olaszul?

Másik, erre settenkedik,
Sündörög, majd elterül.
Ráripakodsz, elódalog,
Hogy mondjam ezt németül?

Egy csavargó itt kóborol,
Lézeng, ődöng, csavarog,
Lődörög, majd elvándorol,
S többé már nem zavarog.

Ám egy másik itt tekereg,
-- Elárulja kósza nesz -
Itt kóvályog, itt ténfereg. . .
Franciául, hogy van ez?

S hogy a tömeg mért özönlik,
Mikor tódul, vagy vonul,
Vagy hömpölyög, s mégsem ömlik,
Hogy mondjam ezt angolul?

Aki surran, miért nem oson,
Vagy miért nem lépeget?
Mindezt csak magyarul tudom,
S tán csak magyarul lehet. . .!



A magyar nyelv szépségeiről sokat lehetne beszélni, hiszen nem csak Európában számít egyedülállónak. Az angolok például már nem értik Shakespeare 1600-as évek körül íródott műveit, azok eredeti nyelvezetét "óangolnak" nevezik. Érdekes belegondolni, hogy az azóta eltelt majd' 400 évben mennyit változott a nyelvük. Velük ellentétben azonban mi, magyarok a mai napig megértjük pl. az Ómagyar Mária Siralom 1300as évekre datált hangzását.
...és, hogy mit mondanak a külföldiek a magyar nyelvről? Néhány idézet:

Grimm Jakab meseíró (XIX. század), aki egyben az első német tudományos nyelvtan megalkotója is: "a magyar nyelv logikus és tökéletes felépítése felülmúl minden más nyelvet".

N. Erbersberg bécsi tudós (XIX. század): "Olyan a magyar nyelv szerkezete, mintha nyelvészek gyülekezete alkotta volna, hogy meglegyen benne minden szabályosság, tömörség, összhang és világosság."

George Bernard Shaw drámaíró (az amerikai CBC-nek adott interjújában sokkal bővebben kifejtve) mondta: "Bátran kijelenthetem, hogy miután évekig tanulmányoztam a magyar nyelvet, meggyőződésemmé vált: ha a magyar lett volna az anyanyelvem, az életművem sokkal értékesebb lehetett volna. Egyszerűen azért, mert ezen a különös, ősi erőtől duzzadó nyelven sokszorta pontosabban lehet leírni a parányi különbségeket, az ér zelmek titkos rezdüléseit."

Grover S. Krantz amerikai kutató: "A magyar nyelv ősisége Magyarországon /.../ meglepő: úgy találom, hogy átmeneti kőkori nyelv, megelőzte az újkőkor kezdetét /.../ az összes helyben maradó nyelv közül a magyar a legrégebbi."

Ove Berglund svéd orvos és műfordító: "Ma már, hogy van fogalmam a nyelv struktúrájáról, az a véleményem: a magyar nyelv az emberi logika csúcsterméke." (Magyar Nemzet 2003. XII. 2. 5. o.)

Teller Ede atomfizikus halála előtt pár évvel ezt mondta Pakson: "...Új jeles felfedezésem, miszerint egy nyelv van, s az a magyar." (Mai Nap, Budapest, 1991. 9.)
Nem különös-e, hogy a magyar tudomány minden erőt bevetve igyekszik lefokozni a magyar nyelvet, ám a külföldi szakvélemények ennek az ellenkezőjét hangsúlyozzák: nyelvünk egyedülálló nagyszerűségét, ősiségét, mi több, van ki a magyar nyelv Kárpát-medence-i ősi volta mellett is kiáll.
A genetikai eredményekből már tudjuk: teljes joggal.)

De ne csak a nyelvünket, hanem annak teremtő erejére vonatkozó véleményekre is figyeljünk:

Isaac Asimov scifi író: "Az a szóbeszéd járja Amerikában, hogy két intelligens faj létezik a földön: emberek és magyarok."

Enrico Fermi olasz atomfizikustól mikor megkérdezték, hogy hisz-e az űrlakókban, azt válaszolta: "Már itt vannak, magyaroknak nevezik őket!"

A magyar anyanyelvű nagy matematikusok is többször vallották: hja, magyar anyanyelvvel könnyű nagy matematikusnak lenni.
/VARGA CSABA : Mire lehet büszke a magyar (részlet)/
És ami mosolyt csalhat az arcotokra: Gyimóthy Gábor (Firenze 1984. X. 12.) Nyelvlecke című írása. Figyeljétek meg, hogy a mozgást kifejező igére hányféle szinonimát használ! Már kétszer is nekiugrottam, hogy átszámoljam, de egyszer 63 jött ki, másszor meg 81 - de talán a számok annyira nem is lényegesek, mint a magyar nyelv gazdagságának ténye. Talán nincs is a földön még egy ilyen nyelv, mint a mienk! Szerintem joggal lehetünk büszkék rá.
Forrás: Transylvania, 40 évf. 2. szám.
beküldő: olvasó



Ez a honlap a Commora Aula magántulajdona