Commora Aula honlapja-Ne a tömegben kiabáld az igazadat, hanem azzal szemben
Az autonómia örök aktualitása miatt, egy effektív konfliktusmegoldó módszer, egy történelmi igazságtalanságokat kiegyenlítő legitim követelmény.

MENÜ


BELÉPÉS
Azonosító:

Jelszó:

Elfelejtett jelszó
Regisztráció



Benes aláírja a dekrétumokat


Beneš dekrétumok problémaköre

Beneš dekrétumok problémaköre

Az ún. Beneš-dekrétumok problémaköréről

A Beneš-dekrétumoknak nevezett jogszabályok pontos elnevezése: "a Csehszlovák Köztársaság elnökének dekrétumai". A Beneš név állandó használata azt a benyomást keltheti, mintha ő lett volna e jogszabályok kizárólagos szerzője. Bár szerepe egyes fontos dekrétumok megszületésében igen jelentős volt, mégis "szerzőtársként" számba kell venni többek között az Államtanácsot (ez a testület volt hivatva részben helyettesíteni a Nemzetgyűlést a londoni emigráció éveiben), az emigráns kormányt, annak vezetőjét és tagjait, majd 1945. május 9-étől az Ideiglenes Nemzetgyűlés összehívásáig (1945. október 28.) a Csehek és Szlovákok Nemzeti Frontjának Kormányát és annak tagjait, a Szlovák Nemzeti Tanács elnökségét (ennek tagja volt pl. Gustav Husak is) és a kvázi szlovák kormányként működő megbízotti testületet.

Ez a felsorolás érzékelteti, hogy a dekrétumok kiadása mögött széles és masszív (bel)politikai-intézményi bázis volt.

Magyarországon széles körben elterjedt az a feltételezés, miszerint ezek a jogszabályok kizárólag a háború utáni megtorlással foglalkoztak volna. Ez teljesen téves berögződés. 1940 és 1945 között Beneš 141 ilyen dekrétumot írt alá, ezek szövege több vaskos kötetet tesz ki. A háború utáni megtorlásokon és "rendezéseken" kívül ezek a rendeletek számos más kérdéssel is foglalkoztak. Kiadásuk megkezdése (1940, London) nem utolsó sorban arra irányult, hogy biztosítsák és demonstrálják a csehszlovák állam jogi és politikai kontinuitását, már pusztán amiatt is, mert Beneš elnök 1938 október 5-én lemondott, majd elhagyta az országot.

Csehszlovákia jogi értelemben a lemondás, majd az azt 1939 márciusában követő annexió után sem szűnt meg. Az emigráns csehszlovák kormány 1940 július 21-én alakult meg Londonban. Ugyanezen a napon alakította meg Beneš az 1. sz. dekrétumával az Államtanácsot. Az államfő hivatalos elismerése a szövetségesek részéről még egy egész évet váratott magára. Az ezt kinyilvánító jegyzékben sem szerepel azonban a München előtti Csehszlovákia teljes területi jogfolytonosságának elismerése.

Beneš elnök a 2. sz. dekrétumában (1940. október 15.) felállítja magának a dekrétumnak az intézményét. Ennek a jogintézménynek gyakorlatilag alkotmány-törvényi, illetve törvényi ereje volt. A különbség lényege az, hogy minden olyan elnöki aktushoz, amelyhez korábban - tehát békeidőben - a Nemzetgyűlés hozzájárulásra is szükség volt, átmenetileg elegendő volt a kormány hozzájárulása. A Beneš-dekrétumok kiadásáig az ilyen módon történő törvényalkotásnak - az 1920. évi csehszlovák alkotmány szerint - nem volt alkotmányos alapja.

Az összes így kiadott jogszabályt átmenetinek tekintették, hiszen a szuverenitás helyreállítása után összeülő Nemzetgyűlés azokat érvényben hagyhatta, illetve el is törölhette.

Mint ismeretes az 57/1946. számú Alkotmánytörvény az összes dekrétum érvényességét megerősítette.

Az 1945 és 1948 között kiadott dekrétumok és a hozzájuk csatlakozó különböző diszkriminatív jogszabályok száma 89. Ezek azok a megtorló jellegű dekrétumok, amelyeknek a kollektív bűnösség elve képezi az alapját.

A dekrétumok érvényességét a körülöttük dúló, évtizedek óta tartó vitában a szlovák és a cseh fél a nemzetközi jog pilléreire felépített érvrendszerrel igyekszik alátámasztani.

A hivatkozási alapként szolgáló nemzetközi egyezmények:

- Potsdami Egyezmény;

- Párizsi Jóvátételi Szerződés (1945. december 21.);

- Szerződés a Nyugatnémet Állam Szuverenitásáról (Párizs, 1954. október 23.);

- A Magyar (Nép)Köztársaság és a Csehszlovák Köztársaság közötti 1973. és 1992. évi Alapszerződések.

A vitatott dekrétumok és azok következményei

A londoni emigrációs csehszlovák kormány és E. Beneš köztársasági elnök 1942 végén, 1943 elején egészítette ki a csehszlovák nemzeti állam megteremtésének programját a magyar lakosság kitelepítésének követelésével. 1944 tavaszán a moszkvai kommunista emigráció, majd a Szlovák Nemzeti Tanács is csatlakozott ehhez a programhoz. A különbség abban nyilvánult meg közöttük, hogy a Szlovák Nemzeti Tanács "lakosságcserével" óhajtotta összekötni a magyarok kitelepítését. A cseh és szlovák politikusok 1945 végén Moszkvában - E. Beneš részvételével - véglegesítették a csehszlovák állam jövőjéről vallott nézeteiket, amit azután 1945. április 5-én, Kassán koalíciós programként hoztak nyilvánosságra.

A Kassai Kormányprogram kidolgozásában, illetve elfogadásában a csehek és szlovákok Nemzeti Frontjának valamennyi pártja részt vett: a kommunista párt csakúgy, mint a különböző polgári demokratikus pártok. Ezt követően embertelen intézkedések sora következett:

- 1945. február 27-én a Szlovák Nemzeti Tanács elrendelte a magyar "árulók" 50 hektárnál nagyobb földbirtokainak elkobzását;

- 1945 áprilisában és májusában a Szlovák Nemzeti Tanács elbocsátotta állásukból a magyar közalkalmazottakat, majd később a magánalkalmazottakat is;

- nemzeti gondnokság alá kerültek a magyar tulajdonban lévő kis- és középüzemek, beleértve a kisiparosok műhelyeit is;

- a városokban, különösen Pozsonyban, tömeges méreteket öltött a magyarok lakásainak igénybevétele, gyakran az érintettek internálásával egybekötve;

- megszüntették a magyar iskolákat és az oktatás nyelve csak szlovák lehetett.

E. Beneš 1945. augusztus 2-án bocsátotta ki a 33/1945. sz. dekrétumot, amelynek értelmében a magyarokat (és németeket) megfosztották csehszlovák állampolgárságuktól. Ettől kezdve a magyarok lényegében elestek az egészségügyi ellátástól, a nyugdíjtól, valamint a szociális juttatásoktól.

1945. október 1-jén lépett hatályba a 88/1945. sz. elnöki dekrétum, amelynek alapján a 16-55 éves férfiakat és 18-45 éves nőket közmunkára lehetett kirendelni lakóhelyüktől távol eső vidékekre is.

Népbírósági eljárások

A Kassai Kormányprogram meghirdetését (1945. április 5.) követő hónapokban a népbíróságok mintegy 39.000 magyart - elsősorban értelmiségit - ítéltek el és utasítottak ki Szlovákiából, mint háborús bűnöst.

Az év végére az elítélt magyarok létszáma már meghaladta a 75 ezer főt. Az elítéltek között sok földműves volt, akiket megfosztottak földjüktől és más ingatlanaiktól is. Az érintettek a komáromi járás felnőtt magyar lakosságának 30,8 %-át, a párkányinak 24,2 %-át, a dunaszerdahelyinek 23,4 %-át, az ipolyságinak pedig 21 %-át tették ki.

Kényszermunka (közmunka)

A 88/1945 sz. dekrétumra való hivatkozással valósította meg a csehszlovák kormányzat azt a civilizációt és európaiságot megszégyenítő akcióját, amely valójában a magyarok deportálását jelentettet. 1946 szeptemberének végétől magyarok tízezreit, egyes adatok szerint mintegy 73.000 főt /2/ szállítottak erőszakkal Csehországba, döntően a korábban németek által lakott vidékekre. Otthonaikba azonnal szlovák lakosokat telepítettek. Épületeiket, bútoraikat, gazdasági felszereléseiket és állatállományukat az állam elkobozta, bankszámláikat befagyasztotta. A munkaképes férfiakat és nőket a szó szoros értelmében emberpiacra vitték, míg az ellátatlan betegek, valamint az öregek és a gyermekek közül többen meghaltak útközben, vagy a célállomásra érkezés után.

A katonai tervek alapján előkészített kényszer-kitelepítés -1946. november 19-én kezdődött a hajnali órákban. A hadműveletek pontos terv szerint zajlottak le. Egy vagy két falut katonai egységek zártak körül, majd az előre elkészített névjegyzékek alapján felszólították az elszállítandó családokat a csomagolásra. A száműzendőkkel közölték, hogy eddigi lakóhelyüket el kell hagyniuk, ingatlanukat, állatállományukat és mezőgazdasági felszerelésüket elkobozzák. A döntés ellen nem volt jogorvoslat. A kijelölt családokat katonai tehergépkocsik szállították a legközelebbi vasútállomásra, ahonnan szigorú őrizet mellett elindultak Csehországba. Az akció 99 napig tartott, 1947. február 25-én ért véget. /3/

Jurij Zvara szlovák történész adatai szerint a deportálás 9.610 családot, összesen 41.640 személyt érintett. Az elhurcoltakat 393 községből, 17 járásból válogatták össze, közöttük 5.128 kisparaszti család volt.

A csehországi "közmunka" hatására újabb és újabb menekült csoportok érkeztek Magyarországra, gyarapítva a már korábban érkezett menekültek sokezres táborát.

A kollektív bűnösség elvén megalkotott dekrétumok, pontosabban időzítésük kapcsolatban áll azzal, hogy a csehszlovák kormány a potsdami konferenciához fordult a magyarok kitelepítése ügyében, amihez azonban nem sikerült a nemzetközi hozzájárulást megszerezni. Ez a tény növelte a csehszlovák hatóságok türelmetlenségét a magyarokkal szemben.

Lakosságcsere

1946. február 28-án a nemzetközileg magára maradt Magyarország és Csehszlovákia aláírta a lakosságcsere-megállapodást. A megállapodás értelmében ahány magyarországi személy jelentkezett Csehszlovákiába történő önkéntes áttelepülésre, a csehszlovák hatóságoknak ugyanannyi magyart állt jogukban kitelepíteni.

Magyarországon eredetileg 95.421 szlovák jelentkezett az áttelepítésre. Ténylegesen 73.273-an költöztek át, mivel időközben 22.148 személy megmásította eredeti elhatározását.

A szlovák áttelepülők 31.308 katasztrális hold földet hagytak Magyarországon.

Szlovákiában 105.047 magyart jelöltek ki a hatóságok az áttelepülésre. Ténylegesen 68.407 személyt telepítettek át, önkéntesen távozott 6. 000 magyar.

Az áttelepített magyarok 109.295 katasztrális hold földet hagytak szülőföldjükön /4/.

Reszlovakizáció

A szlovák belügyi megbízott 1946. június 17-ei rendelete alapján megkezdődött a magyar lakosság körében az ún. reszlovakizáció, vagy más kifejezéssel visszaszlovákosítási kampány. Ennek során a magyarokat választás elé állították: ha szlováknak vallják magukat, visszakapják állampolgárságukat, ha viszont nem, akkor el kell hagyniuk otthonaikat, kiutasítják őket Csehszlovákiából. Ez az önkéntesnek hirdetett kampány a gyakorlatban az erőszak alig leplezett vagy nyílt eszközeivel igyekezett elérni, hogy a szlovákul nem is értő magyarok tömegesen vallják magukat szlováknak. A létfeltételeikben erősen megingott és már hosszú hónapok óta zaklatásnak és üldözésnek kitett emberek közül sokan - különösen azok után, hogy kézzelfogható segítséget sehonnan sem kaptak, és nem is remélhettek - eleget tettek a hatóságok "kívánságainak", de még így is több járásban a lakosság jelentékeny hányada ellenállt a nyomásnak.

Összegezve: 719 községben 423.264 magyar kérvényezte szlovák nemzetiségűnek történő elismerését. A kérvények feldolgozása után a reszlovakizációs bizottság 326.679 magyart nyilvánított szlovák nemzetiségűnek.

(1945 elejétől 1949 közepéig mintegy 200.000 magyar személy hagyta el a Felvidéket. A Beneš-dekrétumok negatív "eredményei" az 1950-es népszámlálás adataiban tükröződnek: a szlovákiai magyaság lélekszáma ekkor éri a mélypontot, 367.733 főt.)

A Beneš-dekrétumok és a csatlakozó rendeletek mai hatása

Bármennyire hangoztatja a két jogutód állam, hogy a Beneš-dekrétumok "holt" rendeletek, mégis mindkét államban - Szlovákiában és Csehországban is - a jogrend részét képezik. Ez azt jelenti, hogy a dekrétumok kibocsátása óta Szlovákiában számos olyan törvény született, amely újraszabályozta a dekrétumokban foglalt kérdéseket, anélkül azonban, hogy hatályon kívül helyezte volna a vonatkozó dekrétumokat vagy konkrétan hivatkozott volna arra, hogy módosítja azokat. Ennek következtében a dekrétumok eredeti szövegükkel ma is hatályosak, de szintén hatályos jó néhány törvény, amely a dekrétumoktól eltérően rendezi ugyanazokat a kérdéseket.

Azáltal, hogy a dekrétumokat nem helyezték kifejezetten hatályon kívül, Szlovákiában tisztázatlan jogi helyzet keletkezett: a Beneš-dekrétumok érvényesek és ma is hatályosak, a gyakorlatban azonban az újabb jogszabályok és a szlovák jogalkalmazási gyakorlat miatt nem érvényesülnek.

Kárpótlás

A háború utáni rendeletek részbeni negációját célzó törvények és törvénymódosítások végrehajtása terén a magyaroknak ismét hátrányos megkülönböztetésben van részük.

A szlovákiai magyarságot sújtó Beneš-dekrétumok közül azok, amelyek a kollektív bűnösség elve alapján "a németek, magyarok, valamint a cseh és szlovák nemzet árulói és ellenségei mezőgazdasági vagyonának elkobzásáról és sürgősségi szétosztásáról"

szóltak, a mai napig hátrányosan érintik a Szlovákiában élő magyarságot.

E rendeletek közé tartoznak mindenekelőtt az alábbiak:

- a köztársasági elnök 12. sz. dekrétuma (1945. június 21.) a németek, magyarok valamint a cseh és szlovák nemzet árulói és ellenségei mezőgazdasági vagyonának elkobzásáról és sürgősségi szétosztásáról;

- a köztársasági elnök 28. sz. dekrétuma (1945. július 20.) a németek, magyarok, és az állam más ellenségei mezőgazdasági földjének cseh, szlovák és más szláv földművesekkel való betelepítéséről;

- a köztársasági elnök 108. sz. dekrétuma (1945. október 25.) az ellenséges vagyon elkobzásáról és a nemzeti újjáépítési alapokról;

- a Szlovák Nemzeti Tanács Mezőgazdasággal és Földreformmal Foglalkozó Megbízotti Hivatalának 24. sz. rendelete (1945. március 10.) a németek, a magyarok, valamint a szlovák nemzet árulói és ellenségei mezőgazdasági vagyonának elkobzásáról és haladéktalan elosztásáról;

- a Belügyi Megbízotti Hivatal 1009. sz. rendelete (1946. április 8.) - kiegészítés a 108. sz. dekrétumhoz;

- a Pozsonyi Telepítési Hivatal Nemzeti Újjáépítési Alapjának 1401. sz. rendelete (1946. június 25.) - kiegészítés a 108. sz. dekrétumhoz.

Az e törvényerejű rendeletek alapján elkobzott földeket 1945-után azonnali hatállyal szétosztották először a szlovák bizalmi emberek, majd később a Magyarországról áttelepült szlovákok között.

Az 1990. évi első restitúciós törvény is szemléletes példája a hátrányos megkülönböztetésnek: a 229/91 sz. törvény 12 §-a ugyanis kimondja, hogy az ingatlan-vagyonra annak van elővásárlási joga, akinek annak idején kiutalták; az eredeti tulajdonos csak akkor igényelheti vissza, ha a betelepített nem tart rá igényt. Ez pedig az eredeti (magyar) tulajdonos kisemmizését jelenti.

Az 1991. évi restitúciós törvény csak az 1948 után elkobzott vagyonok visszaigénylését tette lehetővé (mint a fentiekben felsorolt rendeletekből kitűnik, a magyarok földjeit, ingatlanait és ingóságait 1945 és 1948 között kobozták el), és a magyarok esetében a visszaigénylés felső határa 50 ha volt.

Az 1994. évi restitúciós törvény már mindenki számára 250 ha-ban jelöli meg a visszaigényelhető ingatlanterület felső határát, de csak az 1948 után elkobzott földek esetében.

Ezzel összefüggésben külön is említést érdemel a Szlovákiai Református Egyház vagyon-visszaigénylésének kérdése. Mint ismeretes Szlovákiában a reformátusok 90 %-a magyar anyanyelvű, ezért "magyar egyházként" van elkönyvelve. 1945 és 1951 között az egyházat az alábbi törvények alapján minden vagyonától megfosztották:

- az SZNT 104/1945. sz. törvényerejű rendelete, amelynek alapján megfosztották tulajdonuktól azokat a tömegszervezeteket (és egyházakat), amelyek együttműködtek-kollaboráltak a fasiszta államhatalommal (ezt a törvényt mindenekelőtt a kisebbségekkel szemben érvényesítették);

- az SZNT 34/1945. sz. törvényerejű rendelete: ennek alapján vették el és államosították az egyházi iskolákat;

- az SZNT 47/1947. sz. törvényerejű rendelete: ennek alapján sajátították ki a már államosított iskolákhoz tartozó földterületeket;

- a 142/1947. sz. törvény, amely módosította az első földreformot (104/1945), s amelyet az állam a saját érdekei szerint - a tulajdonos kiértesítését mellőzve - egészen 1959-ig alkalmazott;

- a 46/1948. sz. törvény: ennek alapján hajtották végre az államosítást, esetenként indok vagy ok megjelölése nélkül;

- a 150/1951. sz. törvény: ennek alapján tulajdonítottak el véglegesen minden olyan ingatlant, amelyet a 46/1948. sz. törvény alapján elvettek, de telekkönyvi bejegyzésére még nem került sor;

- a 282/1993. sz. törvény az egyházi restitúcióról a 104/1945 sz. törvényerejű rendelet kivételével hatálytalanította az egyházak háború utáni jogfosztására vonatkozó törvényeket.

Ennek ellenére a Szlovákiai Református Egyház nem kapott vissza az összvagyonból 10.321.950 m2 földterületet, 591.692 m2 beépített földterületet, 1.206.894 m2 erdőt, 61 iskolaépületet, 18 tanítólakást, 7 lelkészlakot, 3 templomot (Gömör), s nem részesült ezt kiváltó anyagi kárpótlásban sem.

Ennek főbb okai:

- rendkívül rövid visszaigénylési határidők és a közjegyzői irodák "leterheltsége";

- több járásban hátrányosan kezelték a lelkészeket az illetékes hivatalok;

- a Beneš-dekrétumok által elvett javak visszaigénylését a hivatalok egyes régiókban visszautasították.

A Szlovákiai Református Egyház vagyoni helyzete a mai napig rendezetlen.

Amennyiben a fennmaradó vagyont az egyház nem kapja vissza, úgy a törvény szerint 2006-ban bekövetkezik a tulajdon teljes elvesztése.

A Beneš-dekrétumok és a földek elkobzásának témaköréhez tartozik az ún. nevesítetlen földek kérdése is. Ezek azok a földek, amelyeknek magyarok, illetve németek voltak a tulajdonosai, akiket:

- megsemmisítettek (Népbíróság, illetve azt megelőzően a zsidók deportálása);

- kitelepítettek Magyarországra;

- kényszermunkára hurcoltak Csehországba;

- akiknek a vagyonát elkobozták.

A földek azért nevesítetlenek, mert 1950-ben Szlovákiában megszűnt a hatósági telekkönyvi nyilvántartásbavétel. (1995-től létezik újra). A tulajdonosok második, harmadik generációja már nem is tudja, hogy szüleinek, nagyszüleinek milyen ingatlan vagyona volt és az hol található telekkönyvileg. E nevesítetlen földek 90 %-a a magyarok lakta Dél-Szlovákia és a cipszerek lakta Észak-Szlovákia területén található.

A Beneš-dekrétumok hatása érvényesült és érvényesül mind a mai napig az alábbi területeken, ahol a jogsérelmet szenvedett magyaroknak (és németeknek) semminemű kárpótlásra nincs kilátásuk:

- a kollektív bűnösség elve alapján és a Beneš-dekrétumok következtében állásukat, illetve nyugdíjukat vesztett magyar köztisztviselők, tanítók - akiket megfosztottak állampolgárságuktól is - máig sem kaptak semmilyen kárpótlást;

más nemzetiségekkel ellentétben a Szovjetunióba "malenkij robotra" hurcolt és életben maradt magyar személyek sehonnan nem kapnak kárpótlást;

- ugyanígy nem részesültek és nem részesülnek kárpótlásban a Beneš-dekrétumal megszüntetett társadalmi szervezetek, illetve azok jogutódjai. Ezeknek a szervezeteknek - ide tartozik többek között a Cserkész-Szövetség, a volt Magyar Tanítók Szövetsége, a Hanza Szövetkezet, stb. - még lehetőségük sincs arra, hogy volt ingatlanjaikat visszaigényeljék, illetve anyagi kárpótlást kérjenek.

***

1. sz. melléklet

Érvényben lévő Beneš-dekrétumok

2/1945. (1945. február 1.) A felszabadult területen a gazdasági élet normalizálására vonatkozó rendkívüli intézkedésekről.

5/1945. (1945. május 19.) A megszállás évei alatt (1938-1945) kötött vagyonjogi szerződések érvényetlenné minősítéséről és nemzeti biztosok kinevezéséről a németek, magyarok, árulók és kollaboránsok, valamint bizonyos szervezetek és egyesületek vagyonára.

6/1945. (1945. február 1.) A fasiszta bűnözők, az árulók és segítőik megbüntetéséről, valamint a rendkívüli népbíróságok létesítéséről.

11/1945. (1945. március 5.) Az ENSZ azonnali segélyéről és az újjáépítésről (United Nations Relief and Rehabilitation Administration).

12/1945. (1945. június 21.) A németek, a magyarok, valamint a szlovák nemzet árulói és ellenségei mezőgazdasági vagyonának elkobzásáról és haladéktalan elosztásáról.

16/1945. (1945. június 19.) A fasiszta bűnözők, az árulók és segítőik megbüntetéséről, valamint a rendkívüli népbíróságok létesítéséről (ez utóbbit hatályon kívül helyezte a köztársasági elnök 33/1948. sz. alkotmánydekrétuma, amely Szlovákiára vonatkozóan ugyanezt egyben hatályba helyezte).

22/1945. (1945. június 23.) Alkotmány-dekrétum a Csehszlovákia területén kívül kiadott jogszabályokról.

28/1945. (1945. május 20.) Cseh, szlovák és más szláv földművesek telepítéséről a németektől, magyaroktól és az állam ellenségeitől elkobzott tulajdonra.

101/1945. (1945. október 24.) Egyes élelmiszeripari vállalatok államosításáról.

108/1945. (1945. október 25.) Az ellenséges vagyon elkobzásáról és annak a nemzeti újjáépítési alaphoz való csatolásáról (személyes holmijuk kivételével minden magyar vagyonát elkobozták).


____________________

1/ Az SZNT Intézet Elemző és Tájékoztatási Főosztályának dokumentuma alapján

2/ Udvardy Károly adatai alapján

3/ Janics Kálmán: A hontalanság évei

4/ Cf. Jurij Zvara: Mad'arská menšina na Slovensku po roku 1945, Bratislava 1969

forrás: HTMH



Szlovákia és a Beneš-dekrétumok

Szlovákia és a Beneš-dekrétumok


A Beneš-dekrétumok több mint 58 évvel ezelőtt születtek Csehszlovákiában, amelyeket a németek magyarok ellen hoztak meg. A második világháború befejezése után a vezető csehszlovák politikusok úgy vélték, hogy az új államot a csehek és szlovákok nemzeti államaként a nem szláv kisebbségek kizárásával kell felépíteni. A történelem érdekes paradoxona, hogy azóta Csehszlovákia felbomlott, ennek ellenére az utódállamok, a Szlovák Köztársaság és a Cseh Köztársaság tovább cipeli jogrendjében a beneši dekrétumokat. A kollektív bűnösség vádjával sújtott németeket és magyarokat az elnöki dekrétumok megfosztották állásuktól, ingó és ingatlan vagyonuktól, állampolgári és emberi jogaiktól, és ezáltal a legmélyebb létbizonytalanságba és kilátástalanságba taszították emberek millióit. A győztes nagyhatalmak 1945 nyarán a potsdami konferencián csak a németek egyoldalú kitoloncolásához járultak hozzá, a magyarokéhoz nem.

A második világháború idején a Csehszlovák Köztársaság háború utáni megúju­lását előkészítő cseh és szlovák politikusok a nemzetállam megte­remtésében látták az ország megmaradásának legfőbb garanciáját. Beneš dekrétumaival próbálta meg elérni a magyar etnikum felszámolását. Ennek jegyében született az 1945. április 5-én Kassán meghirdetett kormány­program, amelynek VIII. fejezete gyakorlatilag a magyar nemzetiséget egészében tette felelőssé Csehszlovákia felbomlasztásáért. A kollektív fele­lősség jegyében a magyar nemzetiségű lakosság nagy részét honta­lanságra ítélte, s ezzel együtt a jogvédelmen kívülre helyezte. Magyar- és németellenes intézkedésekre már a kormányprogram megszületése előtt sor került. Közülük említésre méltó a Szlovák Nemzeti Tanács (SZNT) 1944. szeptember 6-án elfogadott rendelete, amely Szlovákiában megszüntetett minden magyar és német tanítási nyelvű iskolát, kivéve azokat az elemi népiskolákat, amelyeket 1938 novembere előtt létesítettek. Ugyanez a törvény megtiltotta, hogy az államilag elismert egyházak német és magyar nyelven tartsák istentiszteleteiket mindazokon a helyeken, ahol azokat az első bécsi döntés után vezették be.

A dekrétumok előkészítése már korábban megtörtént, és az első magyarellenes intézkedéseket már 1944-ben a Szlovák Nemzeti Felkelés alkalmával meghozták. A magyar kisebbség helyzete 1945 áprilisa után folyamatosan romlott. Az SZNT belügyi megbízottjának rendelete alapján el kellett bocsátani állásukból a magyar nemzetiségű közalkalmazottakat, majd a magánalkalmazottakat is. A magyar nemzetiségűek tulajdonában lévő üzemeket és a magyar kisiparosok műhelyeit is állami gondnokság alá vették. Vezetőknek szlovákokat neveztek ki. Internáló táborok jöttek létre Pozsony-Ligetújfalun, Kassán, Losoncon, Léván és más helyeken, ezekben a magyar kisebbség tagjait őrizték. Ezzel egy időben megkezdődött a csehszlovákiai magyar kisebbség menekülése Magyarországra, illegálisan több mint 40 000 magyar lépte át a határt. A városokban és a vegyes lakosságú településeken a magyar nemzetiségű lakosság saját otthonain kívül nem beszélhetett magyar nyelven, mert ezzel különböző atrocitásoknak tette ki magát. A későbbiek során a magyar lakosság elesett az egészségügyi ellátástól és a nyugdíjtól is. 1945 szeptemberétől a 88/1945. sz. elnöki dekrétum alapján több tízezer felvidéki magyart vittek közmunkára Csehországba. A németek kitoloncolása után ugyanis a cseh országrészben óriási munkaerőhiány alakult ki.

Az 1945-49 közötti korszak feltárásában az elmúlt egy évtized alatt komoly munkát végeztek a történészek, s ez idő alatt komoly szemléletváltozás is megmutatkozott. A szlovákiai történészek közül Vadkerty Katalin és Stefan Sutaj munkásságát kell megemlíteni a témával kapcsolatban. Mára a szudétanémetek kitelepítésének folyamata eléggé feltárt, noha a kitelepítettek számáról még mindig heves vita folyik. A Beneš-dekrétumok körül ismét fellángolt vita elsősorban azok jogosságáról, a mai jogrenddel összeegyeztet­hetetlen voltáról, esetleges megszüntetésük következményeiről szól. Szlovák és cseh oldalról is csak azt bizonygatják, hogy a dekrétumok már a történelem részei, és a történészek feladata azokat értékelni. A fenti állítással egyet is lehetne érteni, ha a szlovák és cseh történészek valóban objektíven írnák le a történteket.

Jozef Beňa könyvét kezdetben nagy érdeklődéssel vettem kezembe, hiszen a szerző nem történész, hanem jogász a pozsonyi Comenius Egyetem jogi karán. A könyv első fejezeteinek elolvasása után csalatkoznom kellett, korábbi optimizmusom hamar elmúlt, és az a meggyőződésem alakult ki, hogy az események elhallgatásának és elkenésének vagyunk tanúi ebben a könyvben.

Beňa könyve szakmainak álcázott propagandisztikus hozzászólás a Beneš-dekrétumok körül kialakult politikai vitákhoz. Beňa könyve négy fő fejezetre oszlik, a kötet korabeli dokumentumok közzétételével zárul.

Az első fejezetben a szerző bemutatja az elnöki dekrétumokat és a Szlovák Nemzeti Tanács rendeleteit, és ezek erkölcsi és jogi érvényességét igyekszik bizonyítani. (6–14. p.) Megismerhetjük a dekrétumok előzményeit és létreho­zásuk sajátos történelmi okait. 1939-ben Beneš Londonban megalapította a Csehszlovák Nemzeti Bizottságot, amelyet a nagyhatalmak legitim állami képviseletnek ismertek el „ideiglenes állami berendezkedés” megnevezéssel. Az ideiglenes állami berendezkedés a köztársasági elnökből, a kormányból és az államtanácsból állt. A köztársasági elnök 1940. október 15-én kiadott rendelete alapján, az 1920-as alkotmány II. fejezete szerint a törvényhozói hatalmat a kormány beleegyezésével a köztársasági elnök gyakorolja. Ennek értelmében a köztársasági elnök törvényerejű jogszabályokat, ún. dekrétumokat adott ki, melyeket a kormány vagy annak egyik tagja ellenjegyzett. A köztársasági elnök az alkotmány szerint szabadon megválasztott parlament összeüléséig gyakorolhatta ezt a jogot.

A szlovákiai magyar kisebbség II. világháború alatti és közvetlen utáni jogi státusát nemcsak a köztársasági elnök rendeletei, de az 1943-ban Szlovákia területén megalakult Szlovák Nemzeti Tanács rendeletei is szabályozták. Beňa nézete szerint e jogszabályok teljesítették küldetésüket, több mint 40 éve nem alapoznak meg új jogviszonyt, tehát nincs konstitutív jellegük, így ma nem lehet ezek alkotmányellenességét, illetve a nemzetközi joggal való ütközésüket vizsgálni.

A második fejezetben (15–71. o.) a beneši dekrétumok törvényességével, a büntetőjogi felelősség, a németek és magyarok kitelepítésének, illetve vagyonuk elkobzásának kérdéseivel foglalkozik a szerző. A második fejezet első mondatában kimondja, hogy a csehszlovák államjog folytonossága 1938–39-ben nem szűnt meg. Csak annyi történt, hogy az állam nem tudta gyakorolni tevékenységét saját országában, mivel területe a megszálló hatalmak uralma alá került. Csehszlovákia kontinuitása és megújulása a beneši dekrétumoknak köszönhetően jött létre. Beňa nem tekinti érvényesnek Beneš lemondását és a Szlovák Köztársaság létrejöttét sem. Beňa a beneši dekrétumokat úgy értékeli, hogy a fasiszták eltávolítására és Csehszlovákia szuverenitásának helyre­állításaként volt indokolt. A dekrétumok jogi normáját adták Csehszlovákia nemzeteinek, jogokat és szabadságot adtak nemzeteinek. Beňa szerint csak azok kaptak a törvények alapján büntetést, akik a háborút kirobbantó hatalmakat támogatták, és akik elfogadták a területi változásokat és nem léptek fel ellene. Beňa megnyilvánulása mellőzi a történelmi tényeket, mivel a Szlovák Nemzeti Felkelés alakulatai között sok felvidéki magyar harcolt, tehát passzivitásukról nem lehet beszélni.

A fejezet további részeiben a könyv szerzője összegyűjtötte azokat a törvényeket, amelyek a vitákat okozzák a németek, csehek, magyarok, osztrákok és szlovák politikusok, történészek és jogászok viszonyában. Ő tíz-tizenkét dekrétumot és három törvényt tart vitásnak, amelyek a problémákat képezik az érintett államok között.

A szerző Beneš dekrétumait három fő kategóriába osztja (büntetőjogi, konfiskációs, állampolgársági jogok rendezéséről és a munkakötelezettségről.) (20–69. o.)

Sajátos véleményt képvisel a magyarok és németek állampolgárságával kapcsolatban. Eszerint a csehszlovák államban élő magyar és német nemzetiségiek nem a Beneš-dekrétumok következtében veszítették el csehszlovák állampolgárságukat, hanem akkor, amikor a megszálló hatalmak: Németország és Magyarország állampolgáraivá váltak. Azok az állampolgárok, akik kérték, illetve elfogadták az idegen ország állampolgárságát, jogi kapcsolatba léptek a megszállókkal, Csehszlovákia háborús ellenségeivel. A fentiekből következik: a magyarok és németek önként mondtak le állampolgárságukról, így a 33/1945. számú dekrétum csupán jóváhagyta a korábbi döntésüket. A 12/1945. a németek, magyarok, valamint a cseh és szlovák nemzet árulói és ellenségei mezőgazdasági vagyonának elkobzásáról szóló törvény a történelmi igazságtétel miatt volt fontos. Az utóbbi törvényt az 1620-as fehérhegyi vereség jóvátételével indokolja a cseh országrészre vonatkozóan, köztudomású, hogy akkor a cseh rendek elvesztették birtokaik nagy részét, helyükbe német urak léptek, akik a Habsburgok szemében megbízhatóbbak voltak. A szerző véleménye szerint a törvénnyel a történelmi jóvátételen kívül orvosolni akarták a gazdasági és az agrárkérdés problémakörét is. Beneš elgondolása szerint, azzal, hogy a föld szlovák és cseh tulajdonba került, az ország integritását is bizonyítani tudták a közvélemény előtt.

A harmadik fejezetben (71–96. o.) a Szlovák Nemzeti Tanács rendeleteinek következményeit vizsgálja Beňa. Ebben a fejezetben a termőföldek államosításának menetét és következményeit elemzi. Kifejti, hogy azoknak a magyar nemzetiségű közalkalmazottaknak, akik 1939–48 között állandó lakhellyel rendelkeztek Szlovákia területén, és akiknek földjét elvették, véleménye szerint kárpótlási igényeit a magyar államon kellene behajtaniuk. A szerző külön részben foglakozik a szudétanémetek kitelepítésével. Egyetért a kitelepítéssel, mivel az USA, a Szovjetunió és Nagy-Britannia már 1942–43-ban elvi jóváhagyásukat adták hozzá, így az összhangban van a nemzetközi jogrenddel. A fentiek miatt bírálja Václav Havelt, aki képes volt egyéni és a nemzeti sérelmeken felülemelkedni, és bocsánatot kérni és megbocsátani. A harmadik fejezet záró részét a szlovákiai magyarok helyzetének bemutatásával, valamint a csehszlovák-magyar lakosságcsere-egyezmény, a reszlovakizáció, valamint a magyarokat sújtó népbírósági ítéletek elemzésével folytatja. Ebben a részben szívesen hivatkozik Gustav Husákra mint forrásra annak bizonyítására, hogy a csehszlovákiai magyar kisebbség tagjai jogosan vesztették el állampolgárságukat. A modern kori történetírás Husák írásait nem tudja objektívnek elfogadni ezzel a kérdéssel kapcsolatosan. A fejezet nyelvezetén érződik, hogy a korabeli politikusok szemléletét vette át a magyar kérdésben. „A történelmi Magyar­ország rabszolga­ságának sötét korszaka” kitétel például már nem tartozik a modern történetírás szóhasználatai közé. Beňa okfejtése szerint a beneši dekrétumok általánosságban nem voltak kisebbség-, illetve magyarellenesek. A csehszlovák állampolgárságot azok a csehek, szlovákok és más szlávok is elvesztették, akik a megszállás alatt kényszerhatás nélkül, szabad akaratukból kérték a magyar állampolgárságot.

A cseh területekre elvitt 41 640 magyar – Beňa kutatásai alapján – 25 százaléka nem tért vissza Szlovákia területére. Így a csehesítési akciót sikeresebbnek ítéli meg, mint a reszlovakizációt Szlovákiában.

A negyedik, záró fejezetben (99–108. o.) a dekrétumok és a jogszabályok alkalmazási feltételeivel és érvényességével foglalkozik Beňa a Cseh és a Szlovák Köztársaságban. Ebben a fejezetben kifejti, hogy ha a Cseh Köztársaság elnöke az Európai Parlament kérésének eleget téve felülvizsgálná és érvénytelenítené a beneši dekrétumokat, az azt jelentené, hogy Csehszlovákia a II. világháború után nem győztes hatalomként szerepelne, hanem vesztesként, s ennek következtében kárpótlást kellene fizetnie. Az elkobzott földeket és a magánszemélyek tulajdonát vissza kellene adni, aminek következtében az 1945 előtti tulajdonviszonyok állnának elő a Cseh Köztársaságban. Okfejtéséhez hozzáteszi, hogy ez megkérdőjelezné a jogbiztonság elvét, amely a demokratikus jogrendszerek egyik alappillérét képezi, és ellentmondana a történelmi igazságosságnak is.

A kötet pozitívuma, hogy közzéteszi a témával kapcsolatosan megjelent iratanyagot, a korábbiakat valamint a közelmúltban kiadottakat is, így az 1991-ben a szlovák kormánynak a németek kitelepítésével foglalkozó nyilatkozatát és a Cseh Köztársaság képviselőházának a dekrétumok kérdésével kapcsolatos 2002. áprilisi nyilatkozatát is. Másik pozitívuma, hogy különveszi a Szlovák Nemzeti Tanács rendeleteit és az elnöki rendeleteket, így áttekinthetőek maradtak és nem keverednek, ami az olvasó számára jelent könnyebbséget.

A könyv negatívuma, hogy nem jelzi azt: az 1945–48 között a magyar és a német kisebbségek ellen elkövetett intézkedések jelentős része teljesen jogtalan volt, ezeket nem lehet a dekrétumokkal igazolni, valamint ellentmondanak minden humánus értékrendnek. Beňa könyvének legnagyobb melléfogása abban van, hogy a csehszlovákiai magyar és német kisebbséget úgy mutatja be, mint akik elárulták a csehszlovák államot 1938-ban, és az ötödik hadoszlop szerepét töltötték be. Így büntetésük jogos, azt korábbi cselekedeteikért kapták kollektíven. Véleményem szerint ez az álláspont a XXI. századi történetírásban már nem tartható tovább.

Európa nem hunyhat szemet a beneši dekrétumok, illetve a ma is tovább élő diszkrimináció felett. A szlovák bíróságok napjainkban is ítéleteket hoznak a jogfosztó dekrétumok alapján. A törvények annulálása és az illetékesek kárpótlása nélkül Szlovákia magyar nemzetiségű állampolgárainak újabb jogfosztásáról van szó. Ami 1945 és 1949 között a szlovákiai magyarokkal történt, az a XX. század szégyeneinek egyike. Ilyen-olyan magyarázatot lehet rá adni, mentséget azonban nem. Tarthatatlan morális szempontból. Ha az egyén bűnt követ el, felelősségre kell vonni. Az igazságszolgáltatás során azonban még az egyén esetében sem lehet a bosszú a vezérmotívum. A magyarokat és németeket 1945-ben Csehszlovákiában sújtó diszkriminációnak a bosszú volt az egyik indítéka. Háborús bűnösök voltak a magyarok és a szlovákok között is. A csehszlovákiai hatóságokat vezérlő bosszú azonban nem tett különbséget bűnös és bűntelen egyén között. Az 1945 után hatalomra került csehszlovákiai politikai elit a háborús bűnösség bélyegét egy egész közösségre rásütötte, s ezzel a rendszer demokratikus és civilizációs alapjait rendítette meg.

Időszerű lenne, hogy a szlovák kormány határolja el magát a kollektív bűnösség elvét megtestesítő dekrétumoktól, valamint nyújtson anyagi kárpótlást az érintetteknek. A törvények utólagos eltörlése igazi elégtétel volna mind a Csehországból embertelen körülmények között elűzött szudétanémetek, mind a felvidéki magyarok számára. A Beneš-dekrétumok kollektív bűnösségre vonatkozó passzusainak megítélése nem jogi, hanem politikai kérdés, így ezek visszavonása a szlovák parlament által nem jogi, hanem erkölcsi gesztus lenne. Az európai uniós csatlakozás után nehéz lesz a népek együttműködését az új Európában elindítani a dekrétumok jogi rendezése nélkül, örökre tövis maradhat a népek szívében. A szlovák-magyar közös múlt újragondolásának is ez kell, hogy legyen a kiindulópontja...

Jozef Beňa: Slovensko a Benešove dekréty. (Szlovákia és a Beneš-dekrétumok) Bratislava, Belimex, 2002, 252 p.


Janek István
forrás: c3.hu

Hasznos link:
Csehek a Beneš-dekrétumokról


Bocsánatot kértek a csehek

Bocsánatot kértek a csehek

Bocsánatot kértek a Beneš-dekrétumokért a csehek
MTI
2006. január 11., szerda 11:44
Ötven év után bocsánatot kért a csehszlovákai magyaroktól a cseh kormány a Beneš-dekrétumokért. A kollektív bűnösség elve alapján negyvenezer magyart hurcoltak el kényszermunkára, és eröltetett szlovákosítási programokat indítottak.


Természetesen a magyarokra is vonatkozik a cseh kormány 2005-ös bocsánatkérése a Beneš-dekrétumokért, jelentette ki Jiří Paroubek cseh kormányfő. A cseh kormány 2005 augusztusában nyilatkozatban kért bocsánatot a csehországi német antifasisztáktól a II. világháború után őket ért sérelmekért.

A magyarokra is vonatkozik
Az augusztusi nyilatkozat megszövegezéséből nem derült ki, hogy a kormány vajon a többi hátrányosan megkülönböztetett nemzetiségtől is bocsánatot kért-e. Ezért Kocsis László Attila, a csehországi kisebbségeket képviselő Együttélés egyesület elnöke novemberben levéllel fordult Paroubek kormányfőhöz.

Paroubek szerdai válasza szerint a bocsánatkérés minden olyan volt csehszlovák állampolgárra vonatkozik, akit jogsértés ért. "A bocsánatkérés tehát nem csak a német nemzetiség tagjaira vonatkozik. Nyilvánvaló, hogy az állampolgárok megcélzott csoportjába tartoznak a magyar és lengyel nemzetiségű állampolgárok is" - írta.

Visszavonni nem fogják
A még mindig érvényben lévő Beneš-dekrétumok visszavonása azonban nem merült fel. Ezt a politikai hangulat nem is engedné, a cseh kormány gesztusát tavaly élesen bírálta a pillanatnyilag legnépszerűbb cseh párt, az ellenzéki Polgári Demokratikus Párt és Vacláv Klaus államfő is.

A második világháború után Csehszlovákia miniszterelnöke, Eduard Beneš kollektív bűnösnek mondta ki a csehszlovákiai németeket és magyarokat. A Szudéta-vidékről hárommillió németet toloncoltak ki. A szlovákiai magyarság kitelepítését a potsdami békemegállapodás nem engedélyezte, ezért a csehszlovák kormány lakosságcserével és eröltetett szlovákosítással igyekezett megszabadulni a kisebbségtől. A háború után negyvenezer szlovákiai magyart hurcoltak kényszermunkára Csehországba.


►►►►

A kassai kormányprogramot a csehszlovák kormány adta ki 1945-ben.

1945 elejére Csehszlovákia keleti területei felszabadultak, és Edvard Beneš moszkvai tárgyalások után Kassára tette át székhelyét. Londonban alakult emigráns kormánya még a hazaúton lemondott, április 5-én pedig új kormány alakult, melyben elsőként Csehszlovákia történelmében a kommunisták is helyet kaptak. A meghirdetett kormányprogram az újjáalakult köztársaság meghatározó dokumentuma, mely az állam újjászervezése és az újjáépítése mellett bevallottan a csehszlovák nemzetállam megteremtésének eszközeit fogalmazta meg.

A program VIII. pontja a csehek és a szlovákok egyenjogúságát hirdette meg, miközben deklarálta a németek és magyarok kollektív háborús bűnösségét. Kimondta, hogy azokba a járásokba, községekbe, ahol a lakosság megbízhatatlan (vagyis nem szláv) a választott vezetők helyett államhű biztosokat neveznek ki. A kassai kormányprogram alapján csak azok a német és magyar személyek kaphattak állampolgárságot, akik aktív ellenállói múltat tudtak igazolni. A többi német és magyar személytől megvonták a polgárjogokat. A X. és XI. pont alapján magyar és német tulajdonban lévő földeket államosították, a XV. fejezetben pedig elrendelték az összes csehszlovákiai német és magyar iskola azonnali bezárását.

A program megvalósítása a Szlovák Nemzeti Tanács által hozott törvények és az elnök által kiadott rendeletek, az ún. Beneš-dekrétumok révén történt meg.

forrás: Wikipédia

►►►►

A magyar kisebbséget sújtó intézkedések

Népbírósági eljárások
A kassai kormányprogram meghirdetését (1945. április 5.) követően az év végéig a népbíróságok mintegy 75000 szlovákiai magyart – elsősorban értelmiségieket – ítéltek el háborús bűnösként és utasíttotak ki az országból.

Sorozatosan perbe fogták a háború előtti magyar közélet jeles alakjait, akiket a köztársaság szétverésével vádoltak meg. A gyakran tömegessé váló perek közül méreteiben a kassai magyar per volt legnagyobb, amelyben közel 600 magyart nyilvánítottak háborús bűnössé.

Szintén perek sorát rendezték a magyarok jogvédelmét felvállaló és ellenállását megszervező csoportok tagjai ellen. Gróf Esterházy Jánost, a két háború közti csehszlovákiai magyar politika vezéralakját, aki a háború alatt zsidókat mentett, és mindvégig ellenállt a náciknak, 1945-ben kiadták a Szovjetuniónak, és 1949-ig ott volt kényszermunkán. Hazatérve a rá Pozsonyban kirótt halálbüntetést életfogytiglani fegyházra módosították. A megtört politikus 1957-ben halt meg egy morvaországi börtönben.


Kényszermunka, deportálások
A szudétanémetek teljes kitelepítését követően, 1946 tavaszán megkezdődött a „munkaerő-toborzás”. A Szlovák Telepítési Hivatal által kidolgozott elképzelések szerint, Szlovákia magyar járásaiból minden magyar nemzetiségű személy „átcsoportosítására” sor kerülhetett. A tömeges deportálások 1946 novemberétől 1947 februárjáig tartottak. Ebben az időszakban 44 ezer személyt (férfiakat, nőket, gyerekeket és öregeket) szállítottak fűtetlen marhavagonokban Csehországba. Az akció végrehajtását a hadsereg segítette. A sokszor napokig tartó utazás után a csehországi vasútállomásokon valóságos emberpiacot tartottak, ahol a cseh gazdák kiválaszthatták az igényelt munkaerőt. A deportáltak vagyonát az állam ún. bizalmiak számára utalta ki, akik kezdetben a vagyon kezelői lettek volna, idővel pedig tulajdonosai is. A bizalmiak zöme volt partizánokból és az északi járásokból „kolonistának” jelentkezőkből állt.


Lakosságcsere
A magyarok kényszermunkára való elhurcolása része volt a Magyarországra irányuló nyomásgyakorlásnak, amelynek célja a lakosságcsere-egyezmény végrehajtatása volt. A lakosságcsere terve azután vetődött fel a csehszlovák vezetésben, miután a potsdami konferencián illetve a párizsi békekötést megelőző tárgyalásokon elutasították a magyarok egyoldalú kitelepítését - ellentétben a hárommilliós német kisebbséggel. A Szovjetunió támogatásával végül sikerült rábírni a magyar kormányt, hogy 1946. február 27-én aláírja az erről szóló egyezményt. A Gyöngyösi János magyar külügyminiszter és Vladimír Clementis csehszlovák külügyi államtitkár által aláírt egyezmény értelmében, a csehszlovák hatóságok annyi szlovákiai magyart voltak jogosultak Magyarországra áttelepíteni, amennyi magyarországi szlovák önként jelentkezett a Szlovákiába való áttelepülésre. Az egyezmény megkötése után a szlovák hatóságok nagyarányú toborzási akcióba kezdtek a Magyarországon élő szlovákok körében. Érveiket elsősorban arra alapozták, hogy a többnyire szerény vagyonú szlovákok számára jól működő gazdaságokat és könnyebb életet ígértek.

A Magyarország számára rendkívül hátrányos egyezmény szerint a magyar fél vállalta, hogy a meghatározott kvótán felül átveszi a háborús bűnösöket is. Ezzel visszaélve a csehszlovák bíróságok tömegesen vonták felelősségre a háború alatt állítólag elkövetett bűneikért a felvidéki magyarokat, s végül több mint 70 ezer személyt írtak össze, akinek háborús bűnösként kellett volna elhagynia szülőföldjét. Csehszlovákia végül a deportálások elindításával bírta rá a magyar kormányt a lakosságcsere lebonyolítására, amely 1947 áprilisában kezdődött a dél-alföldi szlovákok és a mátyusföldi magyarok kicserélésével. A vasúti szerelvények naponta szállították összes ingóságukkal együtt a kijelölt családokat Magyarországra. A végleges adatok szerint a Magyarországról Szlovákiába önként áttelepült 60 257 szlovákkal szemben 76 616 magyar volt kénytelen a szülőföldjét elhagyni. Óriási különbség mutatkozott azonban a hátrahagyott vagyonban. Mivel a szlovák hatóságok általában a módosabb gazdákat jelölték ki az áttelepülésre, a szlovákok által Magyarországon hagyott 15 ezer kataszteri holddal s 4400 lakóházzal szemben a Magyarországra áttelepített magyarok 160 ezer holdat és 15 700 lakóházat hagytak maguk mögött. Az utolsó áttelepülők 1949 nyarán lépték át a csehszlovák-magyar határt.


Szlovákosítás
A reszlovakizációs folyamat, vagy „visszaszlovákosítás” azt jelentette a csehszlovák értelmezés szerint, hogy az előző századokban elmagyarosodott szlovákoknak lehetőséget adtak visszatérésükhöz az anyanemzethez. Az elvet már 1918 után megfogalmazták, de tömeges alkalmazására csak a második világháborút követően került sor. A reszlovakizáltak visszakaphatták állampolgárságukat, kihúzták őket a deportálásra és áttelepítésre kijelöltek listájáról és visszaadták elkobzott tulajdonukat. A feladat végrehajtása a „reszlovakizációs bizottságokra” hárult: propagandamunkát végeztek és elbírálták a beérkezett kérvényeket. Az agitációba gyakran a fenyegetés hangja vegyült, s szórólapok figyelmeztették a magyar lakosságot, hogy a szlovák nemzetiség vállalása az utolsó esély a szabad élet biztosítására. A felvidéki magyarok jelentős része végül beadta a derekát, hiszen felmérte, hogy az állampolgárság hiányával járó teljes kiszolgáltatottság milyen nagy veszélyt jelent. 719 településről összesen 423 264-en kérték a szlovák nemzetiség megadását, ebből összesen 326 679 személyt nyilvánítottak szlováknak.

Így is mintegy négyszázezer magyar maradt a csehszlovák állam területén, akiket a kormány eleinte ki akart toloncolni Magyarországra, majd mivel terveit végleg szétfoszlatta a párizsi békekötés 1947 elején, komplett tervezetet dolgozott ki a magyarság széttelepítésére és asszimilációjára nézve. Ez azonban a kommunisták hatalomátvétele miatt nem valósulhatott meg.


Utóhang: magyar településnevek szlovákosítása
Egy 1948 nyarán napvilágot látott rendelet alapján összesen 710 település nevét változtatták meg, amelyek nagy része a magyar nyelvterületen volt található. Az első köztársaságban csupán a magyar nevek hagyományos szlovák változatát használták (pl. Rimavská Sobota = Rimaszombat, Košice = Kassa, Rožnava = Rozsnyó, Bes = Bős). Az 1948-as rendelet értelmében viszont a magyarnak tűnő településneveket teljesen megváltoztatták. Az új név alapja gyakran a régi nyersfordítása volt (Nyárad, az I. köztársaság idején Ňárad = Topolovec, Pozsonyeperjes = Jahodná), sokszor minden logikát nélkülöző fantázianeveket találtak ki (Nagymegyer = Čalovo, Somodi = Drieňovec) és gyakori volt, hogy a magyar településeket neves szlovák személyiségekről nevezték el (Párkány = Štúrovo, Tornalja = Šafárikovo, Bős = Gabčíkovo). Ennek ellenére sok az a magyar település, amely neve megmaradt eredeti, esetleg annak szlovák helyesírással írt formájában: Bátka (Bátka), Padány (Padáň), Gyerk (Hrkovce), Százd (Sazdice) ...


A Beneš-dekrétumok utóélete
1946. március 28-án az új csehszlovák országgyűlés visszamenőleges hatállyal törvényerőre emelte az elnöki rendelkezéseket. A Klement Gottwald vezette kommunisták 1948-as hatalomátvételével a kisebbségeket sújtó intézkedéssorozat lendülete megtört - már csak moszkvai utasításra is, mivel a keleti blokkban a Szovjetunió nem akart széthúzást. Már 1948. október 25-én biztosították a magyaroknak az állampolgárság visszajuttatását hűségeskü fejében. 1949-ben megszületett a megegyezés a csehszlovák és a magyar kormány között, miszerint Prága elengedte a 30 millió dolláros jóvátétel még ki nem fizetett maradékát a már államosított szlovákiai magyar vagyon fejében. A reszlovakizációs nyilatkozatokat csak 1954-ben érvénytelenítették.

Csehszlovákia 1992. december 31-én bekövetkező felbomlása után két utódállama, Csehország és Szlovákia elutasítja a jogfosztó rendeletek hatálytalanítását, elítélését és bárminemű kárpótlás kifizetését a meghurcoltak részére. Emiatt már az Európai Unió tagjaiként is többször keverednek vitákba, nézeteltérésekbe.

forrás: Wikipédia








Jogfosztó jogszabályok Csehszlovákiában, 1944-1949

Megjelent: Szarka László (szerk.): ►►►► Jogfosztó jogszabályok Csehszlovákiában, 1944-1949. Elnöki dekrétumok, törvények, rendeletek, szerződések

MTA Etnikai-nemzeti Kisebbségkutató Intézet-Kecskés László Társaság, Komárom, 2005. 313 p. Források a Kelet-közép-európai Kisebbségek 20. századi történetéhez 2. Sorozatszerkesztő: Szarka László és Tóth Ágnes

TARTALOMJEGYZÉK

I. BEVEZETŐ

Szarka László: A kollektív bűnösség elve a szlovákiai magyar kisebbséget sújtó jogszabályokban 1944 és 1949 között

II. DOKUMENTUMOK

A. Kassai kormányprogram

1. Az új csehszlovák kormány, a csehek és szlovákok Nemzeti Frontja kormányának programja, Kassa, 1945. április 5.

B. Nemzetközi dokumentumok

2. Fegyverszüneti egyezmény a Szövetséges Szocialista Szovjetköztársaságok,az Egyesült Brit Királyság és Észak-Írország, az Amerikai Egyesült Államok, illetve Magyarország között, Moszkva, 1945. január 20.

3. A potsdami értekezlet határozatai. Jelentés a berlini hármas értekezletről (Részletek) Berlin, 1945. augusztus 2.

4. A csehszlovák–magyar lakosságcsere-egyezmény, Budapest, 1946. február 27.

5. A Magyar Köztársasággal megkötött békeszerződés (Részletek) Párizs, 1947. február 10.

6. A Magyar Köztársaság és a Csehszlovák Köztársaság Csorbatói Jegyzőkönyve egyes függőben lévő pénzügyi és gazdasági kérdések végleges rendezése tárgyában, Csorbató, 1949. július 25.

C. Edvard Beneš köztársasági elnök dekrétumai

7. A köztársasági elnök 1945. évi 5. számú dekrétuma az elnyomás idején kötött egyes vagyonjogi ügyletek érvénytelenségéről, továbbá a németek, magyarok, az árulók, a kollaboránsok, valamint egyes szervezetek és intézetek vagyonának nemzeti gondnokság alá helyezéséről, Prága, 1945. május 19.

8. A köztársasági elnök 1945. évi 12. számú dekrétuma a németek, a magyarok, valamint a cseh és a szlovák nemzet árulói és ellenségei mezőgazdasági vagyonának elkobozásáról és sürgős elosztásáról, Prága, 1945. június 21.

9. A köztársasági elnök 1945. évi 16. számú dekrétuma a náci bűnösök, árulók és segítőik megbüntetéséről, valamint a rendkívüli népbíróságokról, Prága, 1945. június 19.

10. A köztársasági elnök 1945. évi 27. számú dekrétuma a belső telepítés egységes igazgatásáról, Prága 1945. július 17.

11. A köztársasági elnök 1945. évi 28. számú dekrétuma a németek, a magyarok és az állam más ellenségei mezőgazdasági földjének cseh, szlovák, valamint más szláv földművesekkel való betelepítéséről, Prága, 1945. július 20.

12. A köztársasági elnök 1945. évi 33. számú alkotmánydekrétuma a német és a magyar nemzetiségű személyek csehszlovák állampolgárságának rendezéséről, Prága, 1945. augusztus 2.

13. A köztársasági elnök 1945. évi 60. számú dekrétuma a Csehszlovák Köztársaság és a Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetsége között Kárpátaljáról megkötött megállapodásról, Prága, 1945. augusztus 24.

14. A köztársasági elnök 1945. évi 71. számú dekrétuma a csehszlovák állampolgárságukat elveszített személyek munkakötelezettségéről, Prága, 1945. szeptember 19.

15. A köztársasági elnök 1945. évi 81. számú dekrétuma az egyesületek ügyében hozott intézkedésekről, Prága, 1945. szeptember 25.

16. A köztársasági elnök 1945. évi 88. számú dekrétuma az általános munkakötelezettségről, Prága, 1945. október 1.

17. A köztársasági elnök 1945. évi 108. számú dekrétuma az ellenséges vagyon elkobzásáról és a nemzeti újjáépítési alapokról, Prága, 1945. október 25.

18. A köztársasági elnök 1945. évi 137. számú alkotmánydekrétuma az állami szempontból megbízhatatlan személyek forradalmi időszakban történő őrizetbe vételéről, Prága, 1945. október 27.

D. Törvények

19. Az elnöki dekrétumok törvényerőre emeléséről szóló 1946. évi 57. számú alkotmánytörvény, Prága 1946. március 28.

20. A németek, a magyarok, az árulók és segítőik munkáltatói (tanulmányi) jogviszonyáról szóló 1946. évi 83. számú törvény, Prága, 1946. április 11.

21. A csehek és szlovák szabadságának helyreállítását célzó cselekmények jogszerűségéről szóló 1946. évi 115. számú törvény, Prága 1946. május 8.

22. A magyar nemzetiségű személyek állampolgárságáról szóló 1948. évi 245. számú törvény, Prága, október 25.

E. A Szlovák Nemzeti Tanács rendeletei

23. A Szlovák Nemzeti Tanács 1944. évi 6. számú rendelete a német és a magyar nemzeti kisebbség oktatásügyének és istentiszteleti nyelvének rendezéséről, Pozsony, 1944. szeptember 5.

24. A Szlovák Nemzeti Tanács Elnökségének 1945. évi 4. számú rendelete a németek, magyarok, valamint a szlovák nemzet árulói és ellenségei mezőgazdasági vagyonának elkobzásáról és haladéktalan szétosztásáról, Kassa, 1945. február 27.

25. A Szlovák Nemzeti Tanács 1945. évi 33. számú rendelete a fasiszta bűnösök, megszállók, az árulók és kollaboránsok megbüntetéséről és a népbíróság létesítéséről, Pozsony, 1945. május 15.

26. A Szlovák Nemzeti Tanács 1945. évi 44. számú rendelete az állami- és közalkalmazottak szolgálati viszonyának rendezéséről, Pozsony, 1945. május 25.

27. A Szlovák Nemzeti Tanácsnak a vagyon nemzeti gondokság alá helyezéséről szóló 1945. évi 50. számú rendelete, Pozsony, 1945. június 5.

28. A Szlovák Nemzeti Tanácsnak az egyesületek feloszlatásáról és alapításáról szóló 1945. évi 51. számú rendelete, Pozsony, 1945. május 25.

29. A Szlovák Nemzeti Tanács 1945. évi 69. számú rendelete az állami szempontból megbízhatatlan személyek magánalkalmazotti jogviszonyból való elbocsátásáról, Pozsony, 1945. július 3.

30. A Szlovák Nemzeti Tanács 1945. évi 99. számú rendelete az állami és közalkalmazottak
szolgálati viszonyának rendezéséről, Pozsony, 1945. augusztus 23.

31. A Szlovák Nemzeti Tanács 1945. évi 104. számú rendelete a németek, magyarok, árulók és a szlovák nemzet ellenségeinek vagyonelkobzásáról, mezőgazdasági vagyontárgyai gyorsított szétosztásáról, Pozsony, 1945. augusztus 23.

32. A Szlovák Nemzeti Tanács 1945. évi 105. számú rendelete a munkatáborok létrehozásáról Pozsony, 1945. augusztus 23.

33. A Szlovák Nemzeti Tanács a németek, magyarok, valamint a szlovák nemzet árulói és ellenségei mezőgazdasági vagyonának elkobzásáról és haladéktalan elosztásáról szóló rendeletet módosító 1946. évi 64. számú rendelete, Pozsony, 1946. május 14.

F. A szlovákiai megbízotti hivatalok rendeletei

34. A Szlovák Nemzeti Tanács Földművelés- és Földreformügyi Megbízotti Hivatal 1945. évi 24. számú hirdetménye az 1945. évi 4. törvényerejű rendelet végrehajtásáról,Kassa, 1945. március 10.

35. A Belügyi Megbízotti Hivatal 1945. évi 10.100/1–IV/1–1945 sz. 287. számú körözvénye a csehszlovák állampolgárságnak az 1945. évi 33. számú elnöki dekrétum értelmében történő szabályozásáról, Pozsony 1945. október 22.

36. A Belügyi Megbízotti Hivatal 7491/2–IV/4–1946. jelzet alatt megjelent 1009. számú hirdetménye a köztársasági elnök 1945. évi 108. dekrétum 1. §-a 4. bekezdésének végrehajtása érdekében 1946. február 7-én megjelentetett belügyminiszteri irányelvek közzétételéről, Pozsony, 1946. április 8.

37. A belügyi megbízott 1946. évi 20.000/I-IV/1-1946 számú hirdetménye a lakosság reszlovakizációjáról, Pozsony, 1946. június 17.

38. A belügyi megbízott 1948. évi A-311/16-II/3-1948 számú hirdetménye a szlovákiai városok, községek és települések hivatalos neveinek megváltozásáról, Pozsony, 1948. június 11.
G. Egyéb jogszabályok
39. A kormány 1948. évi 76. számú rendelete a német és a magyar nemzetiségű személyek csehszlovák állampolgárságának visszaadásáról, Prága, 1948. április 13.

40. A belügyminiszter 1948. évi 77. számú rendelete a csehszlovák állampolgárság visszaadására vonatkozó kérelem határidejéről, Pozsony, 1948. április 16.

41. A Megbízottak Testületének 1948. évi 26. számú rendelete a magyar nemzetiségű személyek mezőgazdasági vagyonának az elkobzás alóli mentesítéséről, Pozsony, 1948. november 4.

III. KRONOLÓGIA

Popély Árpád: A csehszlovákiai magyar kisebbség jogfosztottságának évei. Kronológiai áttekintés

IV. IRODALOM

V. NÉVMUTATÓ

2005. 10. 26.


forrás: mtaki.hu




Fejet hajthatunk Masaryk előtt

Romsics: Fejet hajthatunk Masaryk előtt
Népszabadság • Hovanyecz László • 2006. szeptember 14.

Romsics Ignác
Kép: Rédei Ferenc
A magyar-szlovák feszültség gyökerei a nacionalizmusban keresendők, és az 1918 előtti magyar politikát is felelősség terheli, mert elutasította a szlovákok által igényelt autonómiát - ezt Romsics Ignác akadémikus mondta lapunknak adott interjújában.

A neves történész a Csehszlovák Köztársaság első elnökéről, Tomás Garrigue Masarykról (1850-1937) is beszélt abból az alkalomból, hogy a visegrádi államfők a holnap kezdődő csehországi találkozójukon megkoszorúzzák a nemzeti beállítottságú, de nem elvakult, soviniszta politikus sírját Lányban.

- A legutóbbi ottani választások óta aggasztó hírek érkeznek Szlovákiából, és néhányan ezekre Magyarországon is aggasztó módon reagáltak. Mi lehet a mindig kiújuló feszültségek oka?

- A magyarság és a Duna-medence más népeinek konfliktusai alapvetően a nacionalizmus természetében rejlenek. Ez igaz a szlovákok és a magyarok viszonyának alakulására is. 1918 előtt mi, magyarok voltunk azok, akik a szlovákok által igényelt autonómiát a történeti magyar állam egységét féltve elutasítottuk, és a csehek által kidolgozott föderációs tervekre is nemet mondtunk. 1920-ban keservesen fizettünk tévedéseinkért. Nemcsak a Habsburg-monarchia omlott össze, hanem a történelmi Magyarország is. Több mint hárommillió magyar az új határokon kívülre került. Közülük közel egymillió élt Csehszlovákiában. Őszintén meg kell mondani, hogy a két világháború közötti Csehszlovákia jóval demokratikusabb volt mind a háború előtti helyzethez, mind a Horthy-rendszer közállapotaihoz képest. A nemzetiségi lakosság által remélt autonómiát, illetve társnemzeti státust azonban ez a demokrácia sem biztosította. A szlovákok sem érték el az önigazgatásnak azt a fokát, amire ígéretet kaptak a cseh politikusoktól. Ez is hozzájárult Csehszlovákia 1938-1939-es felbomlásához.

- Az 1918 őszén megszületett csehszlovák állam egyik alapítója és 1935-ig első elnöke Tomás Garrigue Masaryk volt. Nevét gyakran emlegetjük, de nem tudjuk, mit gondoljunk róla. Ki volt ő, nacionalista politikus vagy humanista demokrata?

- Masaryk Morvaországban született, Bécsben és Lipcsében tanult, és 1882-től a prágai egyetem filozófiaprofesszora volt. 1891-től az osztrák birodalmi tanács és a cseh tartományi gyűlés képviselője volt. Később pártot is alapított. Ebben az időben az Osztrák-Magyar Monarchia föderatív átalakításának programját képviselte (ausztroszlávizmus). Politikai felfogásának másik fontos eleme a csehek és a szlovákok közötti különbségek tagadása volt. A két népet lényegében egy nemzetnek, a szlovák nyelvet a cseh egyik nyelvjárásának tartotta: ezt nevezték csehszlovákizmusnak.

Az első világháború alatt Masaryk nézetrendszere jelentősen átalakult. A Monarchia föderalizálásának programját felváltotta nála Kelet-Közép-Európa kisállamokra bontásának koncepciója. A brit külügynek 1915-ben átadott, de az 1919-es békekonferencia által elutasított tervezetében Csehország, Morvaország és Felső-Magyarország - Szlovákia - már egy külön államként jelent meg. Ráadásul olyanként, amelyet Pozsonytól Zágrábig egy széles folyosó, az úgynevezett szláv korridor köt össze a délszláv állammal. A csehszlovák államhoz került viszont Kárpátalja.

Masaryk olyan nemzeti politikus volt, akinek államépítési elgondolásai egyáltalán nem voltak elfogulatlanok. Nyersanyagokban gazdag, erős Csehszlovákiát akart. Ennek lett következménye, hogy az új állam lakóinak a csehek csak 50,5, a szlovákok pedig 15,7 százalékát tették ki. Eközben a németek aránya meghaladta a 22, a magyaroké pedig csaknem felülmúlta az 5 százalékot.

Ugyanakkor nem volt elvakult és soviniszta. Nagy része volt abban, hogy a közállapotok demokratikus irányba fejlődtek. A nemzetiségi lakosságtól lojalitást várt el, de életlehetőségeiket nem korlátozta. Az általa inspirált alkotmány kimondta: "nem megengedett az erőszakos elnemzetietlenítés semmiféle módszere". Érzékelve a magyar lakosság elégedetlenségét, még az is felötlött benne, hogy a határ menti magyar területek egy részéről - például a Csallóközről - a Magyarországgal kiépítendő baráti viszony érdekében esetleg le kellene mondani. Elnöksége alatt többször is felröppentek ilyen hírek, és ezek hitelességét dokumentumokkal is alá tudjuk támasztani. A tervekből végül semmi sem valósult meg. Masaryk talán kész lett volna a kompromisszumra, külügyminiszterétől és az elnöki székben utódától, Eduard Benestől azonban minden ilyen gondolat távol állt. Kettejük nacionalizmusa közötti különbség már ezekben az években megmutatkozott. Ez előrevetítette azt a szomorú sorsot, amely Benes második elnöksége alatt, a háború után várt a szlovákiai magyarokra. Az 1945 áprilisában meghirdetett kassai kormányprogram alapján Szlovákiában olyan magyarüldözés kezdődött, amelyre sem akkor, sem azelőtt nem volt példa térségünkben. A magyarokat megfosztották állampolgárságuktól, s embertelen módszerekkel teljes kitelepítésükre törekedtek. A "hontalanság éveit" csak az 1940-es évek végétől kezdte felváltani egy enyhültebb időszak.

A két világháború közötti masaryki liberális demokrácia előnyei ezekből az évekből visszanézve különösen éles kontúrokkal rajzolódtak ki. A XX. századi cseh és szlovák politikusok között Masaryk olyan "fehér holló", mint a magyarok között Mocsáry Lajos, Jászi Oszkár, Bibó István. Ezért érthető, hogy - minden tévedése és elfogultsága ellenére - nemcsak a mai cseh demokraták tekintik egyik legnagyobb elődjüknek, hanem a Duna-völgyi (köztük a magyar) demokraták is fejet hajtanak emléke előtt
forrás: Népszabadság



HÍREK
Felvidéki magyar térkép
- 2009.05.20.





Magyar élettér autóatlasz
- 2009.05.20.





Történelmi emlékesztető
- 2009.05.19.

Felvidék
Honföldünk


Nemzeti dal
- 2009.03.14.

LINK KLIKK: Esküszünk,
hogy rabok tovább
nem leszünk


Utassy József gondolata
- 2009.03.15.

Én szemfedőlapod lerántom:
Kelj föl és járj, Petőfi Sándor!
Zúg Március, záporos fény ver,
Suhog a zászlós tűz a vérben.
Hüvelyét veszti, brong a kardlap:
Úgy kel föl, mint forradalmad!
Szedd össze csontjaid, barátom:
Lopnak a bőség kosarából,
A jognak asztalánál lopnak,
Népek nevében! S te halott vagy?!
Holnap a szellem napvilágát
Roppantják ránk a hétszer gyávák.
Talpra Petőfi! Sírodat rázom:
Szólj még egyszer a Szabadságról!


A Szent Korona Őrzője
- 2009.03.11.

A Szent Korona Őrzőjének Eskü alatt tett Nyilatkozata.



Új menü
- 2009.02.27.


- Autonómia hírek máshonnan
- Mi az autonómia?
- Az autonómia kivívásának a formái
- Decentralizált autonómia
- A kisebbségi autonómia (működő
modellek, magyar elképzelések)

- Az autonómia és az új világrend
- Felvikéki hírek
- Preambulum
- Aláírásgyűjtés az autonómiáért
- A szlovák alkotmány nem tiltja az autonómiát
- A felvidéki magyarok történelme
- Csehszlovákiai kisebbségi szerződés
- Beneš-dekrétumok
- Szlovákiai nyelvtörvény
- Polgártársaim, barátaim
- Múlt, jelen, jövő
- Szlovákok igazi történelme
- Dálesz
- Erdélyi hírek
- Erdély és Székelyföld autonómiája
- Vajdasági hírek
- Vajdasági autonómiaterv
- Kárpátaljai hírek
- Kárpátaljai autonómiatervek
- Kárpátaljai autonómia-koncepciók
- A KÁRPÁTALJAI MAGYAR AUTONÓMIA
- Horvátország, Szlovénia,
Ausztria hírek

-

- Magyarországi autonómiahírek
- Magyar címer története
- 1868-as kisebbségi törvény
- Miért a 20. század?
- Autonómiák Európában

- English news
- Observations on the Beneš Decrees
- EÚ-us hírek
- Finn autonómiamodell
- Dél-Tirol és Korzika autonómiája
- Katalán autonómia
- Baszk autonómia
- Kínai autonómia - Másfajta autonómiák
- Saját írásaink
- Rólunk írták
- Az Emberi Jogok
Egyetemes Nyilatkozata

- A modern szabadságjogok
- Kirándulások a Zsitva folyócska
mentén

- Mátyusföld és Csallóköz,
Dunamenti-síkság
- Nem igaz
- Egy város a Duna két patján
- Slovenské aktuality
- Autonómia SK
- Commora Aula články
- Okolo autonómie Text
- Slováci a maďari jedna rodina
- Štúr a autonómia
- Fantázia képek
- Komáromi képek
- Olimpia 2016 Commora Aula
- Gondolatok


Történelmi párhuzam
- 2009.03.05.

Stefan Marko Daxner: "Magyarország számunkra csak annyiban létezik, amennyiben benne elismerést nyerünk." (1861)
most mi is megfogalmazzuk ugyanezt
Bósza János: "Szlovákia számunkra csak annyiban létezik, amennyiben benne elismerést nyerünk. (2009)"


Az önrendelkezésről
- 2009.03.05.

Aki esetleg mégis úgy gondolná, mi köze mindehhez, annak ajánlanám szíves figyelmébe Martin Niemüller, a német protestáns lelkipásztor gondolatait.
"Amikor elvitték a kommunistákat, én hallgattam, mert nem voltam kommunista. Amikor elvitték a szociáldemokratákat és a szakszervezeti embereket, én hallgattam, mert sem szociáldemokrata, sem szakszervezeti ember nem voltam. Amikor eljöttek és elvitték a zsidókat, én hallgattam, mert nem voltam zsidó. És amikor eljöttek és elvittek engem, már nem maradt senki, aki szólhatott volna értem."


Vígh Károly
- 2009.03.05.

„Magyarországon és máshol is (Szlovákiában is- a szerk. megj.) láttuk és megéltük, hogy a történelmi traumák és frusztrációk önsajnálatból történõ ápolása a nemzetekbõl a legrosszabb erõket szabadítja fel, amelyek csak a katasztrófát ismerik, és csak ebbõl táplálkoznak. Miért nem vagyunk képesek valami újat, reménytelibbet kezdeni?- kérdezi Churchill…”

Az élet
- 2009.03.02.

Az élet egy nagy cirkusz, ahol tanár a bohóc és nebuló a közönség.

Cikkajánló:
- 2009.03.01.

Slota sértegethet minket, klikk a képre





Autonómia terv. klikk a Commora képre
- 2006.09.01.








Szavazás a Commora Aula honlapról
- 2006.12.08.

Szavazás!

Indult 2006.11.10-én
- 2006.11.11.

Felmérés
Kell-e nekünk az autonómia

Igen minél hamarabb
Igen, de majd később
Igen, ha a szlovákok is akarják
nem tudom
Nem, mert úgyse lehet
Nem, mert rossz az időzítés
Nem, mert nincs rá szükség


Véletlen link.



Kukac.sk link felvidéki magyar fórum
- 2007.12.15.









Rovásírás
- 2007.06.09.





Újévi mondóka
- 2008.01.01.

Adja a Teremtő, hogy -
Minden rügyed megfakadjon!
Minden magod kihajthasson!
Minden dalod szívből jöjjön!
Minden napod tündököljön!
Minden szájat etethessél!
Minden élőt szerethessél!
Minden mi él üdvözöljön!
Minden álmod teljesüljön!
Minden bánat odébbálljon!
Minden csoda megtaláljon!
Minden napod egészségben,
Minden perced békességben
Teljen, az új esztendőben!
Úgy legyen!
Varga Ibolya


Lao Ce
- 2008.01.24.

Egy bölcs hadvezér azt mondotta:
"Mint a vendég, nem mint a gazda:
nem vonulok hüvelyknyit előre,
inkább egy lábnyit vissza."
Ez a tétlen cselekvés,
az erőszak nélküli siker,
az ellenség nélküli háború,
a fegyvertelen győzelem.
Harcban az ellenség ócsárlása
megsérti az út-at;
ha két hadsereg összecsap,
a kíméletesebb győzelmet arat.


Szlovák-magyar barátság
- 2009.03.14.

LONG LIVE

Szózat
- 2009.03.14.

LINK KLIKK: Szózat
Szózat ének


Vörösmarty Mihály Szózat
- 2009.03.14.

Hazádnak rendületlenül
Légy híve, oh magyar;
Bölcsőd az s majdan sírod is,
Mely ápol s eltakar.

A nagy világon e kívül
Nincsen számodra hely;
Áldjon vagy verjen sors keze:
Itt élned, halnod kell.

Ez a föld, melyen annyiszor
Apáid vére folyt;
Ez, melyhez minden szent nevet
Egy ezredév csatolt.

Itt küzdtenek honért a hős
Árpádnak hadai;
Itt törtek össze rabigát
Hunyadnak karjai.

Szabadság! itten hordozák
Véres zászlóidat,
S elhulltanak legjobbjaink
A hosszú harc alatt.

És annyi balszerencse közt,
Oly sok viszály után,
Megfogyva bár, de törve nem,
Él nemzet e hazán.

S népek hazája, nagy világ!
Hozzád bátran kiált:
"Egy ezredévi szenvedés
Kér éltet vagy halált!"

Az nem lehet, hogy annyi szív
Hiába onta vért,
S keservben annyi hű kebel
Szakadt meg a honért.

Az nem lehet, hogy ész, erő,
És oly szent akarat
Hiába sorvadozzanak
Egy átoksúly alatt.

Még jőni kell, még jőni fog
Egy jobb kor, mely után
Buzgó imádság epedez
Százezrek ajakán.

Vagy jőni fog, ha jőni kell,
A nagyszerű halál,
Hol a temetkezés fölött
Egy ország vérben áll.

S a sírt, hol nemzet sülyed el,
Népek veszik körul,
S az emberek millióinak
Szemében gyászköny ül.

Légy híve rendületlenül
Hazádnak, oh magyar:
Ez éltetőd, s ha elbukál,
Hantjával ez takar.

A nagy világon e kívül
Nincsen számodra hely;
Áldjon vagy verjen sors keze:
Itt élned, halnod kell.


Hun imádság
- 2009.03.14.

Kr.u. 410-460-ban keletkezett. Hun ezüstveretes szíjvégen rovásírással írva, a Kijevi Nemzeti Múzeumban van. A kijevi múzeumban őrzött hun övvereten, szíjvégen levő rovásírásos ima gyönyörű.

HUN IMÁDSÁG

MIATYÁNK ISTENÜNK
BENNÜNK VAN ORSZÁGOD.
ELŐTTÜNK SZENT NEVED
TÖRVÉNY AKARATOD.

MINDENNAPUNK GONDJÁT,
MAGADON VISELED.
BŰNEINKET MINT MÁSNAK,
NEKÜNK ELENGEDED.

TE KEZED VEZET
KÍSÉRTÉSEKEN ÁT,
S LEFEJTED RÓLUNK
GONOSZ JÁRMÁT.

TIÉD A NAGYVILÁG
ÖSSZES HATALMA, ÜDVE,
MINDÖRÖKTŐL KEZDVE,
LEGYEN MINDÖRÖKRE.


Petõfi Sándor: A szájhõsök
- 2009.03.17.

Meddig tart ez őrült hangzavar még?
Meddig bőgtök még a hon nevében?
Kinek a hon mindig ajkain van,
Nincsen annak, soha sincs szivében!
Mit használtok kofanyelvetekkel?
Évrül-évre folyvást tart a zaj,
És nem ott-e, ahol volt, a nemzet?
Nincs-e még meg minden régi baj?


Tenni, tenni! a helyett, hogy szóval
Az időt így elharácsoljátok;
Várva néz rég s oly hiába néz az
Isten napja s a világ reátok.
Nyujtsátok ki tettre a kezet már
S áldozatra zsebeiteket,
Tápláljátok végre a hazát, ki
Oly sokáig táplált titeket.



Áldozat s tett, ez a két tükör, mely
A valódi honfiút mutatja,
De ti gyáva s önző szívek vagytok,
Tettre gyávák s önzők áldozatra.
Hiszem én, hogy mint a fák tavasszal,
Megifjodnak a vén nemzetek,
De ti hernyók új lombot nem adtok,
Sőt a régit is leeszitek.



S oh mi vakság! fölemelte még a
Népszerűség őket paizsára,
Az elámult sokaság, miképen
Megváltóit, karjaiba zárja.
Megváltók? ők a hon eladói,
Elveszünk ez ordítók miatt...
Rólok tudja ellenünk, hogy félünk,
Mert a félénk eb mindég ugat.



Én ugyan nem állok a sereghez,
Mely kiséri őket ujjongatva,
És ha egykor közibök vetődöm,
Nem egyébért lépek e csapatba,
Csak azért, hogy fölfordítsam majd ez
Ál nagyok győzelmi szekerét,
S haragomnak ostorával vágjam
Arcaikra a bitó jelét!

Petőfi Sándor


Soviniszta
- 2009.03.26.

Illyés Gyula szerint patrióta az, aki jogot véd, soviniszta az, aki jogot sért.

Táncsics Mihály:
- 2009.03.30.

Az egyenlő szabadság
és az egyenlő jogok teszik
a forrást, melybül
mindenki egyaránt
meríthet jólétet,
bolgogságot, áldást.


József Attila
- 2009.04.03.

«az igazat mondd, ne csak a valódit,
a fényt, amelytől világlik agyunk,
hisz egymás nélkül sötétségben vagyunk.»
(József Attila)


A harc, melynek nincs győztese
- 2009.05.18.

Miért ne-ken

Nyelvlecke
- 2009.05.18.

Gyimóthy Gábor: Nyelvlecke

2009.3.11
Gyimóthy Gábor: Nyelvlecke

Egyik olaszóra során,
Ím a kérdés felmerült:
Hogy milyen nyelv ez a magyar,
Evrópába hogy került?

Elmeséltem, ahogy tudtam,
Mire képes a magyar.
Elmondtam, hogy sok, sok rag van,
S hogy némelyik mit takar,

És a szókincsben mi rejlik,
A rengeteg árnyalat,
Példaként vegyük csak itt:
Ember, állat hogy halad?

Elmondtam, hogy mikor járunk,
Mikor mondom, hogy megyek.
Részeg, hogy dülöngél nálunk,
S milyen, ha csak lépdelek.

Miért mondom, hogybotorkál
Gyalogol, vagy kódorog,
S a sétáló szerelmes pár,
Miért éppen andalog?

A vaddisznó, hogy ha rohan,
Nem üget, de csörtet - és
Bár alakra majdnem olyan
Miért más a törtetés?

Mondtam volna még azt is hát,
Aki fut, mért nem lohol?
Miért nem vág, ki mezőn átvág,
De tán vágtat valahol.

Aki tipeg, mért nem libeg,
S ez épp úgy nem lebegés, --
Minthogy nem csak sánta biceg,
S hebegés nem rebegés!

Mit tesz a ló, ha poroszkál,
Vagy pedig, ha vágtázik?
És a kuvasz, ha somfordál,
Avagy akár bóklászik.

Lábát szedi, aki kitér,
A riadt őz elszökell.
Nem ront be az, aki betér . . .
Más nyelven, hogy mondjam el?

Jó lett volna szemléltetni,
Botladozó, mint halad,
Avagy milyen őgyelegni?
Egy szó - egy kép - egy zamat!

Aki "slattyog", mért nem "lófrál"?
Száguldó hová szalad?
Ki vánszorog, mért nem kószál?
S aki kullog, hol marad?

Bandukoló mért nem baktat?
És ha motyog, mit kotyog,
Aki koslat, avagy kaptat,
Avagy császkál és totyog?

Nem csak árnyék, aki suhan,
S nem csak a jármű robog,
Nem csak az áradat rohan,
S nem csak a kocsi kocog.

Aki cselleng, nem csatangol,
Ki "beslisszol", elinal,
Nem "battyog" az, ki bitangol,
Ha mégis: a mese csal!

Hogy a kutya lopakodik,
Sompolyog, majd meglapul,
S ha ráförmedsz, elkotródik.
Hogy mondjam ezt olaszul?

Másik, erre settenkedik,
Sündörög, majd elterül.
Ráripakodsz, elódalog,
Hogy mondjam ezt németül?

Egy csavargó itt kóborol,
Lézeng, ődöng, csavarog,
Lődörög, majd elvándorol,
S többé már nem zavarog.

Ám egy másik itt tekereg,
-- Elárulja kósza nesz -
Itt kóvályog, itt ténfereg. . .
Franciául, hogy van ez?

S hogy a tömeg mért özönlik,
Mikor tódul, vagy vonul,
Vagy hömpölyög, s mégsem ömlik,
Hogy mondjam ezt angolul?

Aki surran, miért nem oson,
Vagy miért nem lépeget?
Mindezt csak magyarul tudom,
S tán csak magyarul lehet. . .!



A magyar nyelv szépségeiről sokat lehetne beszélni, hiszen nem csak Európában számít egyedülállónak. Az angolok például már nem értik Shakespeare 1600-as évek körül íródott műveit, azok eredeti nyelvezetét "óangolnak" nevezik. Érdekes belegondolni, hogy az azóta eltelt majd' 400 évben mennyit változott a nyelvük. Velük ellentétben azonban mi, magyarok a mai napig megértjük pl. az Ómagyar Mária Siralom 1300as évekre datált hangzását.
...és, hogy mit mondanak a külföldiek a magyar nyelvről? Néhány idézet:

Grimm Jakab meseíró (XIX. század), aki egyben az első német tudományos nyelvtan megalkotója is: "a magyar nyelv logikus és tökéletes felépítése felülmúl minden más nyelvet".

N. Erbersberg bécsi tudós (XIX. század): "Olyan a magyar nyelv szerkezete, mintha nyelvészek gyülekezete alkotta volna, hogy meglegyen benne minden szabályosság, tömörség, összhang és világosság."

George Bernard Shaw drámaíró (az amerikai CBC-nek adott interjújában sokkal bővebben kifejtve) mondta: "Bátran kijelenthetem, hogy miután évekig tanulmányoztam a magyar nyelvet, meggyőződésemmé vált: ha a magyar lett volna az anyanyelvem, az életművem sokkal értékesebb lehetett volna. Egyszerűen azért, mert ezen a különös, ősi erőtől duzzadó nyelven sokszorta pontosabban lehet leírni a parányi különbségeket, az ér zelmek titkos rezdüléseit."

Grover S. Krantz amerikai kutató: "A magyar nyelv ősisége Magyarországon /.../ meglepő: úgy találom, hogy átmeneti kőkori nyelv, megelőzte az újkőkor kezdetét /.../ az összes helyben maradó nyelv közül a magyar a legrégebbi."

Ove Berglund svéd orvos és műfordító: "Ma már, hogy van fogalmam a nyelv struktúrájáról, az a véleményem: a magyar nyelv az emberi logika csúcsterméke." (Magyar Nemzet 2003. XII. 2. 5. o.)

Teller Ede atomfizikus halála előtt pár évvel ezt mondta Pakson: "...Új jeles felfedezésem, miszerint egy nyelv van, s az a magyar." (Mai Nap, Budapest, 1991. 9.)
Nem különös-e, hogy a magyar tudomány minden erőt bevetve igyekszik lefokozni a magyar nyelvet, ám a külföldi szakvélemények ennek az ellenkezőjét hangsúlyozzák: nyelvünk egyedülálló nagyszerűségét, ősiségét, mi több, van ki a magyar nyelv Kárpát-medence-i ősi volta mellett is kiáll.
A genetikai eredményekből már tudjuk: teljes joggal.)

De ne csak a nyelvünket, hanem annak teremtő erejére vonatkozó véleményekre is figyeljünk:

Isaac Asimov scifi író: "Az a szóbeszéd járja Amerikában, hogy két intelligens faj létezik a földön: emberek és magyarok."

Enrico Fermi olasz atomfizikustól mikor megkérdezték, hogy hisz-e az űrlakókban, azt válaszolta: "Már itt vannak, magyaroknak nevezik őket!"

A magyar anyanyelvű nagy matematikusok is többször vallották: hja, magyar anyanyelvvel könnyű nagy matematikusnak lenni.
/VARGA CSABA : Mire lehet büszke a magyar (részlet)/
És ami mosolyt csalhat az arcotokra: Gyimóthy Gábor (Firenze 1984. X. 12.) Nyelvlecke című írása. Figyeljétek meg, hogy a mozgást kifejező igére hányféle szinonimát használ! Már kétszer is nekiugrottam, hogy átszámoljam, de egyszer 63 jött ki, másszor meg 81 - de talán a számok annyira nem is lényegesek, mint a magyar nyelv gazdagságának ténye. Talán nincs is a földön még egy ilyen nyelv, mint a mienk! Szerintem joggal lehetünk büszkék rá.
Forrás: Transylvania, 40 évf. 2. szám.
beküldő: olvasó



Ez a honlap a Commora Aula magántulajdona