Az MKP nem foglalkozik az autonómiaügyben írt nyílt levéllel
Dátum: 2006-10-13 05:38 Adminisztrátor: felvidek

Belpolitika, közélet Forrás: • (szép) (Hídlap)
Az MKP hétfői elnökségi ülésén úgy döntött, nem kíván reagálni arra a nyílt levélre, amelyben egy civil szervezet közös fellépést sürget az autonómia ügyében. Ha a komáromi Autonómia Mintaudvar nem talál más megoldást, akár egy új párt kialakítását sem tartja kizártnak.

Ahogy azt a múlt héten megírtuk, a komáromi Autonómia Mintaudvar nyílt levelet intézett a szlovákiai magyar párthoz, ebben leírja, hogy az önrendelkezés bizonyos elemei már az 1994-ben Komáromban megtartott magyar polgármesterek nagygyűlésén megfogalmazódtak, de „a szlovák koalíciós pártok által megzsarolt MKP 1998-ban lemondott az autonómia bármilyen formájáról, csakhogy a kormányba bekerülhessen, becsapva választóit és felrúgva a megválasztott képviselőik Komáromban kinyilvánított akaratát is”. A mintaudvar leszögezi, hogy az iroda a végcélig kitart: „Ha igyekezetünk a közös fellépés érdekében nem talál megfelelő táptalajra az MKP soraiban, magunk fogjuk saját struktúráinkat létrehozni. Ha kell Brüsszel kapuit is ostromolva, ha kell egy új felvidéki párttal, a hátunk mögött a székelyekkel, az erdélyi, és a vajdasági magyarokkal egyetemben fogunk békésen, de annál nagyobb határozottsággal törekedni a Kárpát-medencei népek Szent Korona-eszme tudása szerinti igazságosabb, nacionalizmusmentes képviseletének a felvállalására”.

Solymos Lívia, az MKP sajtószóvivője a lapunknak kijelentette: nem kívánnak reagálni a küldeményre. „Ennek több oka is van: egy MKP-s politikust sem szólítottak meg személyesen, ez egy olyan magánkezdeményezés, amely mögött nem áll releváns csoport” – nyilatkozta Solymos Lívia.

Bósza János, a komáromi iroda koordinátora a Hídlapnak elmondta: nem lepte meg a párt válasza. „Ez is egyfajta reakció, és logikus is, mert ők már régebben lemondtak az autonómiáról. Kiderült, hogy a felvidéki magyarság szemszögéből hatalmi pozícióban lévő párt nem vállalja fel az önrendelkezés gondolatát” – mondta. Az új felvidéki párt létrehozásával kapcsolatosan leszögezte, nem céljuk, hogy szétrombolják az MKP-t. „1998 tavasza előtt még négy felvidéki magyar párt volt, ezek egy új törvénykezés miatt egyesültek. A demokrácia azt jelenti, hogy van választási lehetőségünk, a jelen pillanatban azonban a magyarság szemszögéből nézve egypártrendszer van” – magyarázta Bósza János, hozzátéve, hogy ha nem lesz más megoldás, akkor egy olyan új pártot alakítanak, aki majd képviseli az érdekeiket.
Forrás: felvidek.ma

Magyar-magyar vita a Felvidéken
Dátum: 2006-10-04 05:29 Adminisztrátor: felvidek

Belpolitika, közélet Forrás: • Szép Éva (hídlap)
Az Autonómia Mintaudvar az MKP-ra kényszerítené akaratát
A komáromi Autonómia Mintaudvar nyílt levelet intézett az MKP elnökéhez, amelyben közös fellépésre szólítja fel a pártot az önrendelkezés létrehozása érdekében.


A szlovákiai magyar párt elnöksége csak jövõ hétfõn ülésezik, és reagál a nyílt levélre, Duray Miklós ügyvezetõ alelnök szerint azonban a vezetés nem kompetens ilyen ügyekben.

Az Autonómia Mintaudvar a levélben azt írja, hogy az önrendelkezés bizonyos elemei a Komáromban, 1994-ben megtartott magyar polgármesterek nagygyûlésén már megfogalmazódtak. „A közös politikai program alapja a választott képviselõk 1994. január 8-i komáromi nagygyûlésén elfogadott dokumentumok tartalmának politikai vállalása, a bennük foglalt célkitûzések elérése, azaz a belsõ önrendelkezés, a területi önkormányzat, vagy autonómia megalakítása, a helyi vagy számbeli kisebbségben élõk személyi autonómiájának a megteremtése.”

„Ennek érdekében készek élni minden törvényes eszközzel belföldön és külföldön egyaránt” – áll a szerzõdés vonatkozó cikkelyében. „Erre válaszképpen a szlovák koalíciós pártok által megzsarolt MKP 1998-ban lemondott az autonómia bármilyen formájáról, csakhogy a kormányba bekerülhessen, becsapva ezzel választóit és felrúgva a megválasztott képviselõik Komáromban kinyilvánított akaratát is” – folytatódik tovább a levél. A mintaudvar vezetõi leszögezik, hogy az iroda a végsõkig kitart: „Ha igyekezetünk a közös fellépés érdekében nem talál megfelelõ táptalajra az MKP soraiban, magunk fogjuk saját struktúráinkat létrehozni. Ha kell, Brüsszel kapuit is ostromolva, ha kell, egy új felvidéki párttal, a hátunk mögött a székelyekkel, az erdélyi, és a vajdasági magyarokkal egyetemben fogunk békésen, de annál nagyobb határozottsággal törekedni a Kárpát-medencei népek Szentkorona – eszme tudása szerinti igazságosabb, nacionalizmusmentes képviseletének a felvállalására”. A Hídlap az MKP-t is megkereste, Solymos Lívia sajtószóvivõ lapunknak elmondta, hogy a levelet megkapták, de egyelõre nem kívánnak állást foglalni az abban foglaltak ügyében. „Hétfõn ülésezik az elnökség, és csak ez után fogunk reagálni” – szögezte le a sajtóreferens. A szlovákiai magyar párt ügyvezetõ alelnöke, Duray Miklós a Hídlapnak kihangsúlyozta: a párt elnöksége nincs felhatalmazva arra, hogy döntsön, vagy véleményt foglaljon ilyen ügyekben. „Ebben a kérdésben az MKP kongresszusa, vagy tanácsa határozhat és formálhat véleményt, az elõbbi szervnek jövõ tavasszal lesz legközelebb gyûlése” – mondta Duray, akit egyébként szintén autonómiapárti politikusként tartanak számon. „Az önrendelkezéshez össznépi összefogás kell, a felvidékiek 50-60 százalékának egyet kellene értenie vele. Mindezek nélkül elõhozakodni az autonómiával olyan, mint kiereszteni a dzsinnt a palackból” – fogalmazott lapunknak az alelnök.

Kapcsolódó cikk:
Nyílt levél autonómiaügyben az MKP elnökéhez
Forrás: felvidek.ma

Felvidéki autonómiavita?
Dátum: 2006-09-29 09:30 Adminisztrátor: Csilla

Nemzet Forrás: Magyar Nemzet, Neszméri Sándor
A Magyar Koalíció Pártja (MKP) az 1998-as parlamenti választások után, a kormányalakítási tárgyalások idején kényszerült arra, hogy írásban kötelezze magát, lemond területi autonómiatrekvéseiről. A „nyilatkozat” már akkor megdöbbenést váltott ki, hiszen az MKP és elődpártjai soha nem dolgozták ki autonómiaelképzeléseiket, s nem is volt a párt programján a területi autonómia igénye, a posztkommunista Demokratikus Baloldal Pártja – Robert Fico, a jelenlegi kormányfő tolmácsolásában – azonban kötötte az ebet a karóhoz, a magyar párt csak a kinyilatkozás fejében juthatott kormányzati szerephez.


Szlovákiában az autonómia különböző formáiról és azok megvalósításáról azóta sem a Magyar Koalíció Pártja, sem a felvidéki magyar civil szervezetek nem tartottak politikai vagy szakmai vitát, amennyiben azonban felmerült az autonómia kialakításának a lehetősége, a szlovák politikai és sajtókörök döbbenetes egységben, teljes elutasítással viszonyultak a kérdéshez. Ma ott tartunk, hogy maga az autonómia kifejezés „vörös posztó”. Most mégis úgy tűnik, lesz, lehet nyilvános vita az autonómiáról, illetve annak különböző megnyilvánulási formáiról. Révkomáromban még a tavasszal megfogalmazódott ugyanis ennek az igénye, a Commora Aula (Autonómia Mintaudvar) – Felvidék Autonómiája elnevezésű polgári társulás aláírásgyűjtésbe kezdett a magyarság perszonális és területi autonómiájáért. A polgári társulás nemzetiségre való tekintet nélkül szólította fel Szlovákia polgárait, pártjait, civil szervezeteit, csatlakozzanak az aláírásgyűjtéshez. Bósza János, a polgári társulás vezetője ugyanakkor tisztában van azzal, hogy bárminemű autonómia megvalósítása – különösen most, a nemzeti-szocialista kormánykoalíció idején – többet igényel, mint egy petíciós aláírásgyűjtés. Ugyanakkor azt állítja, „érdemtelenül” hallgat a szlovákiai magyarság a kisebbségi kérdés ilyetén rendezéséről, sőt az a tapasztalatuk, hogy az „emberek félnek, a magyarok is provokációnak tartják az autonómia emlegetését, s jobban szeretnék, ha csendben maradnánk”. Azt vallja barátaival együtt, amennyiben Szlovákiában nem válik természetessé, hogy az autonómiáról, az önrendelkezés különböző formáiról beszélnek az emberek, soha nem válik elfogadottá annak emlegetése, és soha nem lehet a kérdésről emóciók nélküli szakmai vitát lefolytatni.
Aláírás-gyűjtési akciójuk elsődleges célja tehát az, hogy legyen Szlovákiában is társadalmi viták, szakmai eszmecserék témája végre a kisebbségek önrendelkezésének, autonómiájuk kialakíthatóságának a kérdése.
Forrás: felvidék.ma

A virtuális autoNÓmia

Ki gondolta volna néhány évvel ezelőtt, amikor bátortalanul felmerészkedtünk a világhálóra, s végérvényesen bele is gabalyodtunk, hogy az mi mindenre jó!? Teret ad a zászlóégetésre, indulatok gerjesztésére, de akár párbeszéd folytatására is; mégpedig olyan komoly témákról, mint az autonómia. Virtuálisan ugyanis már „ott vagyunk a szeren…”

„Az elnyomás csak gyávaságot szül, s csak a szabadság boldogító érzete képes független elhatározást ébreszteni a szabad polgárok keblében” – tették fel Deák Ferenc örök igéit a világháló www.commora.hu honlapjára talán mottóként a Commora Aula társulás tagjai, az „Új időszámítás kezdődik Felföld (Felvidék, Dél-Szlovákia) életében (Nová éra pre ľudí) – Hát jó reggelt, emberek!” kiáltvánnyal folytatva a szöveget, ami a téma komolyságát tekintve eléggé profán – de tekintsünk most el a szőrszálhasogatástól. Elégedjünk meg magával a ténnyel, hogy a honlap erről a sokat áhított és kiátkozott, időről időre előhúzott és vörös posztóként lobogtatott felvidéki autonómiáról szól, mely vagy eljövend, vagy sem… Ahhoz, hogy egy autonóm terület határait ne csak virtuálisan, hanem a valóságban is kijelölhessük, sok minden kell – például a törvényhozók politikai akarata, illetve köztársasági elnök, aki kiírja a népszavazást. Meg persze nép, amely megfelelő számban megjelenik az urnák előtt, s világosan kinyilvánítja óhaját. Megvallom, az első és második tényező dolgában szkeptikus vagyok; nem így a nevezett honlap készítői, akiknek szent meggyőződésük, hogy csak úgy érhetünk el valamit, ha végre beszélni kezdünk róla.
Igazuk lehet – a konok hallgatás maximum a western műfajban jön be, abból meg nem kérünk…

Spontán kezdeményezés
Komárom, 2006 augusztusának dereka; a Ferencesek utcájában sebtében kialakított iroda ablakában felirat hirdeti, hogy ez a Commora Aula – Autonómia Mintaudvar információs központja. Itt találkozom Bósza Jánossal, a kezdeményezés koordinátorával.
„Nem manipuláció, nem is politikai kezdeményezés, hanem spontán érdeklődés szülte az ötletet, hogy foglalkozzunk végre az autonómiával – mondja Bósza úr. – Tapasztalataim azt mutatják, hogy az emberek többsége, főképp a Szlovákiában élő magyarok, félnek ettől a kifejezéstől. Ez jön le a világhálóról is; ha szóba kerül az autonómia, mindig akad, aki elmagyarázza, hogy ez a mostani, viszonylag békés fejlődés jó nekünk, s az, hogy az ország egy részének elszakadását kezdeményezzük, egy szűk csoporton kívül senkinek sem kedvez. Nos, az autonómia nem az elszakadásért, hanem az önrendelkezésért van. Azért, hogy egy adott országon belül kisebbségben élő népcsoport maga határozza meg, milyen irányt kövessen a kultúra vagy az oktatás, esetleg a gazdaság fejlesztése terén. Európai példák sokasága bizonyítja az autonómia létjogosultságát; említhetném akár Spanyolországot, ahol nemrég tizenhét autonóm területet hoztak létre – hogy elejét vegyék az elégedetlenkedésnek. Nem azt mondom, hogy ez a követendő példa, hiszen valamennyi autonómiának megvannak a maga jellegzetességei; nekünk arra kell törekednünk, hogy a számunkra elfogadható változatot megtaláljuk.”
Ennek jegyében született meg az Autonómia Mintaudvar tervezete, mely a létrehozandó autonóm területet nagyjából Somorja és Nagykürtös között jelöli ki. Hogy elfogadható-e vagy sem egy ilyen tervezet Szlovákia magyarsága számára? Ki-ki ítélje meg maga; ha ugyanis azt az elvet akarnánk követni, hogy a terület lakosságának több mint ötven százaléka legyen magyar nemzetiségű, mindössze két járás alkotná az autonóm területet – a dunaszerdahelyi és a komáromi. A nógrádi, honti, gömöri, tornai magyarság viszont semmiképp sem nevezhető szórványnak, a keleti határszél népéről már nem is beszélve, hiszen ez utóbbi rendkívül erős közösséget alkot.
„Senkit sem akarunk diszkriminálni – tudom meg Bósza úrtól –, a mintaudvar célja az, hogy általa tegyük meg az első lépéseket, a további területek ezután csatlakozhatnának. Egyik fontos célja az volna, hogy megállítsa a szlovákiai magyarok asszimilációját, mely az utóbbi években ijesztő méreteket ölt.”
Szó mi szó: tíz év leforgása alatt ötvenezerrel lettünk kevesebben. Ilyen tempóval két-három évtized múlva aktualitását veszti minden autonóm törekvés.

A politika diszkrét bája
Bósza János mintegy mellékesen említi, hogy a júniusi parlamenti választások előtt ötlete – enyhén fogalmazva – nem váltott ki osztatlan lelkesedést politikai berkekben, ám a légkör azóta valamelyest enyhült; egy-két képviselő még drukkol is neki, bár visszajelzést nemigen kap.
Márpedig a politikai akarat ebben az esetben döntő tényező – ezen a véleményen van Miroslav Kusý professzor, politológus is, aki az autonómiáról és a szlovákiai magyarság helyzetéről számos kötetében értekezett.
„Az autonómia a problémák rendezésének teljesen legitim módja – vezeti fel a témát. – Ha egy területen a többségi nemzet mellett más etnikum is él, a társadalmi feszültségek feloldásának egyik módjaként szóba jöhet az autonómia létrehozása. Nézetem szerint erre akkor kerülhet sor, ha a többség és a kisebbség közötti viszony annyira kiéleződik, hogy az az együttélést veszélyezteti. Hangsúlyozom: a területi autonómia létrehozása a végső megoldás; Szlovákiában a helyzet egyelőre nem ennyire kiélezett. Természetesen voltak olyan időszakok – például a Mečiar-kormányzatok idejében –, amikor a kapcsolatok stagnáltak, ám ezek időlegesek és szórványosak voltak. Ha a jelenlegi kormánykoalíciót vizsgáljuk, elmondhatjuk, hogy a szlovák nacionalisták kijelentései nem használnak a szlovák–magyar kapcsolatoknak, ám ezek még mindig csak egy ember vagy az általa képviselt szűk réteg kirohanásai. Fontos tényező egyébként az ország európai uniós tagsága is, hiszen annak részeként jobb lehetőségek nyílnak közös dolgaink rendezésére, mint az elszigeteltség idején.”
A számos, valóra váltott autonómiatörekvésen túl – kezdve Finnországtól, Spanyolországgal bezárólag – az EU-nak azonban számos olyan országa van, ahol az autonómia továbbra is csak tendencia marad.
„Gazdasági és kultúrpolitikai okok sokasága játszhat közre abban, hogy egy-egy terület ezt az utat választja-e – fűzi hozzá Kusý professzor. – Ahol a kultúra és az oktatás terén kisemmiznek egy kisebbséget, vagy a területre irányuló beruházások megvonásával szegény sorban tartják, a helyzet előbb-utóbb annyira kiéleződik, hogy az adott etnikum az önállóságát fogja követelni.”
/Kiss Gábor, Somogyi Tibor, a szerző felvételei és archívum/

Lőrincz Adrián

[2006. 09. 15.]

Mi a véleménye?

B. Kovács István történész, Rimaszombat:
Időszerűnek találom, hogy ezzel az elképzeléssel előrukkoljunk. A szlovákiai magyar nemzetrész tagjaként az autonómia megannyi formáját élvezzük most is – gondolok itt a családi, felekezeti, kisközösségi, lokális és egyéb formákra. Más kérdés azonban a közösségi önrendelkezés, a természeti és társadalmi javakból való részesedés és a velük való rendelkezés lehetősége, a bennünket érintő kérdésekre vonatkozó jogkörök gyakorlása. Egy szakmailag megalapozott tervezetben kellene megfogalmazni, hogy a szlovákiai magyarság az önrendelkezésnek és önigazgatásnak milyen formáit igényli, majd ezeket politikai eszközökkel érvényesíteni. Ilyen elképzelések a ’90-es években születtek. Az autonómia voltaképp gyógymód, ám ahogy nincs két egyforma beteg, az autonómia esetében sincs két azonos helyzetben lévő nemzeti közösség. A létező autonómiaformák kellő ihletet adhatnak ugyan – de a többi rajtunk áll.

Bakonyi Pál műépítész, Zselíz:
Egy rendszer – legyen az állam vagy államok közössége – annál hatékonyabban működik, minél egyszerűbb, rugalmasabb, nyitottabb. Az autonóm terület létrehozásával tulajdonképpen újabb határokat hoznánk létre, ami bonyolultabbá tenné az állam működését. Ezenkívül az évezredes összezártság következményeképpen a magyarság és a szlovákság az anyanyelvén kívül szinte semmiben sem különbözik; azonos a történelmünk, a mentalitásunk, a keleti és nyugati civilizációk határán betöltött szerepünk, az értékrendünk, de a vallási hovatartozás, a műveltség és szociális rétegzettség tekintetében is szinte hajszálnyira egyezünk. A nyelvi, oktatási, kulturális és gazdasági autonómia meg politikai kulturáltság kérdése, s a demokratikus úton választott képviselőkön múlik, hogy szót tudnak-e érteni egymással, vagy sem…

Grendel Lajos Kossuth-díjas író, egyetemi oktató:
A kérdés az, hogy az autonómiának milyen formájáról beszélünk, mert például a kulturális és oktatási önrendelkezést teljesen természetes formációnak tartanám, csak nem tudom, hogy lehetne megvalósítani, mondjuk, Somorjától Nagykaposig. Az én véleményem az, hogy a minél nagyobb területi decentralizáció volna a legjobb, tehát az önkormányzatok hatáskörének kibővítése. Ez is lehetne az autonómia egyik formája. Az ideális minta Svájcban van, ahol minél alacsonyabb szintre megy le az ember, annál nagyobb az önrendelkezés, magyarul: ami a településen történik, arról a településen döntenek, nem pedig kormányszinten. De ehhez itt most biztosan nincs meg a politikai akarat.


Az MKP álláspontja
Solymos Lívia sajtószóvivő:
Az autonómia mindig bizonyos fokú önrendelkezést, önkormányzatiságot jelent egy népcsoport számára egy adott ország területén belül. A szlovák társadalom kollektív emlékezetében ez a kifejezés szorosan kapcsolódik az önálló államiság megteremtésére tett kísérletekhez, s ezért az autonómiát az elszakadással azonosítja. A Magyar Koalíció Pártja tudatosította, hogy az autonómia emlegetése kategorikus elutasításra készteti a szlovák közvéleményt és a politikai elit nagy részét. Éppen ezért programjában és az eddig lezajlott nyolcéves kormányzás során is a nyelvi, kulturális és oktatási önrendelkezés megerősítését tűzte ki célul, s részben meg is valósította. Ennek ékes példája, hogy az alap- és középiskolák önkormányzati hatáskörbe kerültek, hogy a kisebbségi iskolák kiemelt fejkvótával gazdálkodhatnak, hogy létrejött s reméljük, fennmarad, tovább fejlődik a Selye János Egyetem. Az MKP-nak köszönhetően ratifikálta Szlovákia a Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Chartáját, bár a végrehajtó törvénymódosítások még váratnak magukra. A kulturális intézmények állami támogatását az MKP javaslatára a duplájára emelték, bár nem született meg a finanszírozás szabályait lefektető törvény. Az MKP tehát az önálló kisebbségi intézményrendszerben látja az önrendelkezés számunkra leghatékonyabb formáját.

[2006. 09. 15.]

Békés harc a felvidéki autonómiáért
Dátum: 2006-09-09 10:20

Belpolitika, közélet Forrás: • (szép) (hídlap)
Révkomáromban a múlt héten kezdte el működését az Autonómia Mintaudvar, melyet eddig kevesen látogattak meg. A szervezet ennek ellenére nem hátrál, békés harccal szeretné megismertetni, majd elfogadtatni az önrendelkezést mind a szlovák, mind pedig a magyar ajkú lakosok körében.

Bósza Jánostól, a Commora Aula – Autonómia Mintaudvar – Felvidéki Autonómia elnevezésű iroda koordinátorától megtudtuk, hogy eddig hideg fogadtatásban részesül ténykedésük: igaz, elektromos úton sokan érdeklődnek, de szemtől szembe annál kevesebben informálódnak az önrendelkezéssel kapcsolatos dolgok iránt. Bósza elmondása szerint sokan megállnak az iroda előtt és elolvassák a kirakatban található dolgokat, ám „ez is sikernek számít, mert így lassan, de biztosan bekerül a köztudatba az autonómia és annak valós jelentése”. „Most már látom, hogy hosszabb folyamat előtt állunk, mint ahogy azt gondoltam. Szeretnénk elérni a pozitív gondolkozásmód kialakítását, amely egy olyan többgenerációs folyamat, amely alatt a többségi nemzetet is meg kell győzni az autonómia helyességéről. Az iroda elsődleges céljai közé tartozik, hogy Dél – Szlovákia túlnyomórészt magyarlakta területein élő lakossággal megismertesse a területi önrendelkezés szó valós értelmét, azt hallva ne a félelem uralkodjon el rajta, és ha e szó a szlovákok fülébe jut, zsebeikben ne a bicskák nyíljanak ki, hanem tárgyilagos kérdéseikre tartalmas, tényeken alapuló, elfogadható választ kapjanak” – magyarázta a Hídlapnak a koordinátor. Bósza az MKP ténykedését bírálva elmondta, hogy a párt visszafogott ebben a tekintetben. Véleménye szerint magasabb szinten is fel kellene vállalnia az autonómiáért folytatott harcot, hogy az nagyobb nyilvánosságot kapjon, ezzel szemben a szlovákiai magyar párt mind a Benes – dekrétumok lehetséges felülbírálásának mindenfajta jogáról, mind az önrendelkezéséről lemondott. „A fiatalság fogékonyabb, így majd a komáromi egyetemisták körében próbálunk meg toborozni olyan szimpatizánsokat, akik segítenek az irodának, például a szórólapok osztogatásában. A szervezet békésen szeretne harcolni, mert ha nem emeljük fel a szavunkat, akkor az eddig magyarlakta települések fokozatosan szlovák városokká válnak. Annak érdekében, hogy ne apadjon tovább a magyarság száma, hogy meg tudjuk óvni magyarságunkat, tennünk kell valamit. Tíz év alatt ötvenezerrel csökkent e kisebbség, és ez 20–30 éven belül oda vezethet, hogy az unokáink csak szlovákul fognak beszélni. Ha létrehozzuk az autonómiát, amit az Európai Unió is garantál, azt senki – egyetlenegy kormány – sem söpörheti le az asztalról” – hangsúlyozta a koordinátor, aki az iroda működése óta nem tapasztalt komolyabb, ellenük irányuló negatív megmozdulást, bár az indulás napján letépték a székhelyet hirdető táblát, és bizonyos mozgolódásokról is érkeztek információk.

Autonómia Mintaudvar Komáromban
Dátum: 2006-08-27 16:34 Küldte: szabadujsag

Politika, közélet
2006-34
Civilek a nemzeti ellentétek rendezéséért
Révkomáromban augusztus 14-én nyílt meg a Commora Aula – Autonómia Mintaudvar – Felvidéki autonómia elnevezésű koordinációs iroda, amelyben a Felvidék önrendelkezési törekvéseiről kaphatnak bővebb információt az érdeklődők.



Bósza János, a szervezet koordinátora a világhálón közzétett tájékoztatóban közli, hogy mindez egy olyan civil próbálkozás, amely pozitív gondolatokat szeretne ébreszteni az autonómia szó hallatán. „E fogalom kiejtését követően sokan határváltoztatásra és arra gondolnak, hogy az önrendelkezés alá tartozó területeken a szlovákok jogai sérülnének. Ez természetesen nem így van” – magyarázza Bósza. Szerinte a pozitív gondolkodásmód kialakítása olyan többgenerációs folyamat, amellyel főleg a többségi nemzetet kell meggyőzni az autonómia helyességéről. Az iroda elsődleges céljai közé tartozik, hogy a Dél-Szlovákia túlnyomórészt magyarlakta területein élő lakossággal megismertesse a területi önrendelkezés valós értelmét, hogy azt hallva ne a félelem uralkodjon el. És ha e szavak a szlovákok fülébe jutnak, zsebükben ne a bicska nyíljon ki, hanem tárgyilagos kérdéseikre tartalmas, tényeken alapuló, elfogadható magyarázatot kapjanak.

A szervezet minden faluban, városban létre szeretne hozni egy koordinációs csoportot, melynek aktivistái a helyi lakosoknak elmagyaráznák az autonómia valós értelmét. „Mindenkinek meg kellene értenie, hogy 86 éve él Szlovákiában egy nemzetrész, melynek elszakítása szörnyű hiba volt. Annak érdekében, hogy ne apadjon tovább a magyarság száma, hogy meg tudjuk óvni magyarságunkat, tennünk kell valamit. Tíz év alatt ötvenezerrel csökkent a számunk, és ez 20-30 éven belül oda vezethet, hogy az unokáink csak szlovákul fognak beszélni. Ha létrehozzuk az autonómiát, amit az Európai Unió is garantál, azt senki – egyetlenegy kormány – sem söpörheti le az asztalról” – érvel Bósza.

Mi a demokrácia?

Slota uszításaival szemben a békés autonómiaharcot ajánlja. S mondanivalóját egy, a Kusý professzortól vett idézettel egészíti ki: „A szlovák nemzetállam a szlovákokat az egész ország uralkodó etnikumává tette. Az etnikai alapú területi autonómia pedig a magyarokat tenné meg az adott régió uralkodó etnikumává. A mindkét fél számára üdvös megoldást az jelentené, ha a regionális közigazgatásban és az államigazgatás egészében is a polgári elv érvényesülne, az egészséges emberi értelemmel.”
Tehát a polgári elven alapuló kettős vagy több etnikumú autonómia, adott területen a kétfajta vagy több anyanyelvi öntudathoz tartozó lakosok, polgárok közös autonómiája, ahol az egyik etnikum sem uralkodik a másik felett. Ezt hívják demokráciának. Nincs asszimiláció, nincs nemzeti nacionalizmus, viszont van sok munka gazdasági növekedéssel.

Egy másik idézet I. Berlintől: „Azt kívánom, hogy az én életem és az én döntéseim tőlem magamtól függjenek, ne pedig a külső erőtől, bármi is legyen az. A magam eszköze kívánok lenni, nem mások akaratmegnyilvánulásainak instrumentuma. Alany kívánok lenni, nem tárgy; indokok, tudatos célkitűzések vezessenek, melyek sajátjaim, nem pedig okok, amelyek kívülről hatnak rám...” Igen, így is lehet, sőt így kell élni.

Az autonómia nem elszakadás

Az önigazgatási területi autonómia nem egy állomás az elszakadási törekvések útvonalán, hanem végállomás az emberi jogok beteljesülése terén. Tehát azt a szlovák autonómiaellenes érvelést, hogy annak megadása után jön az elszakadás, el kell felejteni, arra még reagálni sem érdemes, mert az effajta hamis nézetek provokatőröktől, a Slota-féle nacionalisták fegyvertárából származnak.
Bósza szerint a kezdeményezéssel elsősorban az EU irányába kellene elmozdulni, mert annak több olyan állam is tagja, amelyben jól működik az autonómia. Emellett természetesen a szlovák, illetve a magyar kormánnyal is megbeszéléseket kellene folytatni.

„Céljainkat több lépcsőfokon keresztül kell megvalósítanunk. Először is növelnünk kell a tagságot. Szeptemberben nyit a már említett iroda, röpcédulákat készítünk és osztogatunk, majd el szeretnénk indítani egy olyan mikrobuszt, amelynek utasai faluról falura járva magyarázzák a lakosoknak az elemi önrendelkezési jog valós értelmét” – álltja a koordinátor.

A civil szervezet egyébként az MKP részvétele nélkül működik, ugyanis ha a magyar párt is tagja lenne, a csoport könnyebben támadhatóvá válna. Persze több képviselő támogatja a kezdeményezést.
Minden hetedik ember kisebbségi

A témával kapcsolatban érdemes felidézni egy nemrégi nemzetközi konferencia egy-két gondolatát. Európában minden hetedik ember kisebbségben él. A XXI. században fontos gazdasági érdek, hogy a kisebbségek is érvényesülhessenek a gazdasági, tudományos és kulturális életben. A modern, civilizált, gazdag társadalmak sikerének egyik titka abban rejlik, hogy az e társadalmakat alkotó minden egyén és minden közösség zavartalanul élhet szabadságjogaival, és hatásosan működhet a maga, a kisebb és nagyobb közösségek, illetve az egész társadalom javára.

Demográfiai humánkatasztrófa

Nemzetünket demográfiai humánkatasztrófa fenyegeti. Az elmúlt másfél évtized alatt a Kárpát-medencei magyarság kereken egymillió fővel apadt. Ez a békeidőben és ráadásul a kommunista diktatúra bukása utáni időszakban elszenvedett, drámai mértékű veszteség azonos a magyarság II. világháborúban elszenvedett veszteségeivel. Ezen belül a romániai – erdélyi – magyarság vesztesége ugyanezen idő alatt több mint kétszázezerre rúg, mely abszolút mértékben meghaladja az 1920 és 1992 közötti létszámapadást.

Nem azért folyt a hősök és áldozatok drága vére, hogy minden maradjon a régiben. A népfelkelésben kivételes szerepet vállaló másfél-kétmilliós romániai magyarság azt remélte: hetven évvel a trianoni békediktátum után végre felszabadulhat, s kisebbségi-etnikai téren is megtörténik a rendszerváltozás. Ezzel ellentétben elvárásaikban és reményeikben – ki tudja hányadszor – újra csalódniuk kellett. Immár 85 esztendeje (1920-2005) tartó kisebbségi létük folyamán egyszer sem nyílt alkalmuk és lehetőségük saját sorsukba beleszólni meghatározó módon.

Európa szégyene

Miért félnek Keleten és Nyugaton az elszakított magyarok autonómiatörekvéseitől? Miért félnek attól, hogy a Magyarországgal hét szomszédos állam területén, de ősi lakóhelyén élő magyarság továbbra is egybetartozónak érzi magát? Ami érthető: akinek rossz a lelkiismerete, fél a másiktól. Talán azzal kapcsolatos, hogy 1920-ban megfosztottak bennünket önrendelkezési jogunktól, s ez az állapot folyamatosan érvényes.

A tények félelemről vagy fondorlatról tanúskodnak. Ezért keresik az adott országok és Európa politikai elitje minden elszakított magyar közösségben azokkal a magyar politikusokkal a kapcsolatot, akik hajlandók lehátrálni az autonómia platformjáról, vagy pedig elfogadni azt a megoldást, mely nincs köszönő viszonyban az autonómiával, azaz a belső önrendelkezéssel. Tény, hogy a magyarságnak immár 86. éve tartó helyzete a Kárpát-medencében Európa egyik szégyene.

Csak a minimumot?

A kommunizmus évtizedeiben arról igyekeztek meggyőzni a magyarságot, hogy egyes, államhatárokkal elválasztott részeinek semmi közük egymáshoz, külön-külön egy-egy szocialista nemzet részét alkotják. A rendszerváltozás után csupán a „szocialista” jelző maradt el. És szomorú, hogy az Egyesült Államok kiküldött politikai ügynökei meg diplomatái, valamint Brüsszel politikai megbízottjai igyekeztek meggyőzni először az erdélyi magyar politikai elitet, majd a felvidékit, végül a délvidékieket, hogy ne az autonómiatörekvések mellett szálljanak síkra, hanem épüljenek be az adott államok kormányzati szerkezetébe, és ott is a minimumot akarják csak. Miért? Hogy ellenőrizhetőkké és zsarolhatókká váljanak, s nem azért, hogy a hatalom demokratikus megosztásával segítsenek sorstársaikon.
Az Európai Közösség francia szakemberei arra tanították az elszakított magyarok által lakott államok szakpolitikusait, hogyan kell úgy átalakítani, illetve modernizálni a közigazgatást, hogy abban ellehetetlenítsék a magyarokat. Az Európai Unió régiós politikája is erről szól.

Alapvető emberi jog

Felmerül a kérdés: Ellentétes-e az autonómia a kelet-közép-erópai stabilitással? Nem, hacsak valamilyen titkosított dokumentumok szerint nem az ellentéte az igaz. A gyakorlat azt mutatja, mintha az autonómia tilalmára ebben a térségben valóban valamilyen titkos nemzetközi megegyezés vonatkozna. Pedig az autonómiára való jog alapvető emberi jog, mégha ezt semmilyen nemzetközi egyezmény sem tartalmazza.

Határozott lépésekre van szükség ahhoz, hogy a regionalizmus és az önkormányzatiság megfelelő alkotmányos és jogi reformok után Európa minden területén sikeressé válhasson. (SZ)