Commora Aula honlapja-Ne a tömegben kiabáld az igazadat, hanem azzal szemben
Az autonómia örök aktualitása miatt, egy effektív konfliktusmegoldó módszer, egy történelmi igazságtalanságokat kiegyenlítő legitim követelmény.

MENÜ


BELÉPÉS
Azonosító:

Jelszó:

Elfelejtett jelszó
Regisztráció


Mátyusföldön

A Felföld nyugati felén, a Csallóköztől északra találjuk a vegyes (szlovák, magyar) népességű Mátyusföldet, amely a történeti Pozsony, Komárom és Esztergom megyék Dunától északra eső területeit és a Vág folyó völgyét foglalja magában. A Pozsony, Nagyszombat, Nyitra, Érsekújvár és Komárom városok által közrefogott bortermő vidéken olyan jeles mezővárosokat találunk, mint a zsoltárfordító Szenczi Molnár Albert szülőhelye, Szenc, a táncairól nevezetes Galánta, a magyar gimnáziumáról ismert Vágsellye; csillagvizsgálójáról híres Ógyalla, viseletéről Bátorkeszi, Kéménd, hídjáról Párkány. E tájon ringott egykor bölcsője Szent Mórnak, Prohászka Ottokárnak, a nemzetnevelő papnak, Jókai Mórnak, a magyar romantika legnagyobb írójának és Kassák Lajosnak a 20. század avantgárd alkotójának. A Felvidék nyugati része a szülőföldje gróf Benyovszky Móricnak, a 18. század hírhedett kalandorának, Madagaszkár királyának, Bercsényi Miklósnak, Rákóczi hű vezérének és Baross Gábornak, a vas(útépítő)miniszternek. E táj négy zeneszerzőt adott nekünk: Bihari Jánost, Lavotta Jánost, Mosonyi Mihályt és az operett nagymesterét, Lehár Ferencet. Innen való Mednyánszky László festőművész és Stróbl Alajos szobrász. A csehszlovákiai magyarok kiemelkedő vezetője, mártírja gróf Esterházy János (1901-1957) Nyitraújlakon született.

forrás: nemzetismeret.hu


A Felföld dicsérete

Duba Gyula: Szerelmes földrajz (2)
A Felföld dícsérete

Korábban már felmerült, ogy az egykori felső-magyarországi írásbeliséget és alkotóit mai irodalmunk távoli előzményeként, mintegy a gyökérzeteként, alkotóit pedig elődeinkként tarthatnánk számon. A gondolat önkényesnek tűnhet fel, ám nem alaptalan. A Felföld történelmi szellemsisége mindenképpen hordoz a számunkra üzenetet. Ennek a genezise a táj emlékezetében lehet! Nemzedékről nemzedékre hagyományozott életérzésben, apáról fiúra öröklődő erkölcsben, mélyről induló magyar öntudatban. A történelmi múlt emlékeivel lépten-nyomon találkozunk. A szellemi üzenet minőségét városi épületek és anyanyelvőrző népélet, temetők és emlékművek őrzik. A táj szellemtörténeti földrajzát dicséret illeti, évszázadokon át a magyar kultúra létét jelentette. Voltak évszázadok, hogy itt volt Magyarország! A Felföld történelmi földrajza, ilyen fogalmat is ismerünk, mélyen a magyar múltba gyükerezik. Európa-méretű földrajzi jelentőségéről is beszélhetünk. Történelmi földrajz?! Ismerjük a múltbéli, a történelmi változásokat rögzítő színes térképeket. A földrész határai, tengerekkel körülvett földje, folyói, hegységei, erdőségei és városainak hálózata állandónak mutatkoznak. Ám az országhatárok, az államok, hercegségek, grófságok és csatolt tartományok belterülete, a vajdaságok, bánságok és hűbéri földek, a leigázott részek területe gyakran változik. A változásokat különféle színekkel jelölik a térképek, s ezek a színes foltok folyamatosan keverednek, a határok eltolódnak és a színek új csoportosulásba verődnek. Mint a kaméleon, a történelmi európa-térképek úgy változtatják színeiket. Mintha az országok képtelenek lennének huzamosabb ideig őrizni határaikat, a színes parcellák időről időre eltolódnak. A határok eltolódása mögött azonban, a színes foltok hátterében népeket kell látnunk! Nyelveket, vallásokat és eszményeket, királyokat, császárokat és hercegeket, uralkodókat és vazallusokat, humánus vezetőket és könyörtelen despotákat. Művelődési központokat és harctereket is. Nyomorult falvakat és gazdag városokat, a középkori szellem óriásait és a barbárság rablólovagjait, könyvnyomtató műhelyeket és fegyverkovácsokat, bitófákat és templomokat, máglyákat és egyetemeket, eleveneket és holtakat. A térképek metamorfózisa hűen dokumentálja, hogy Európa hatalmi erkölcse és humánus eszméi az elnyomás és ellenállás évezredes küzdelméből, a lázadás és vérbe fojtás, a felszabadítás és elnyomás dinamikájából születtek. Földrészünk szellemiségét is hasonló kettősség jellemzi.

Mohács után a Felföld lesz az ország. Központja Pozsony. Nem főváros, az államhatalom Bécsben székel, nemzeti központ, a magyar főnemesség fellegvára. A városfalakon belül épült, a Vár védelmét élvező és a királyi hatalmat megtestesítő jogszolgáltatás oltalma alatt álló, főúri paloták képviselik a megtépázott, ám megmaradt dicsőséget. Nem kevésbé fontosak a felföldi várak! A nemzeti önvédelem és katonai hatalom építményei, ahány hegycsúcs, már-már annyi vár, s ahány fontos kereskedelmi vagy hadi útvonal, katonai fennhatóság és területi tájegység, annyi végvár! A táj népében a veszélyeztetettség érzése állandósul, mély gyökereket ereszt a szüngtelen védekezés és harckészség ösztöne. A kard és a könyv tejtestvéri viszonyban élnek, az ”ország” kultúrája fegyverek oltalmában virágzik. Az eszmék harcát is a fegyverek küzdelme dönti el gyakran.

”Szerelmes földrajzunk” értelmében járjuk be a nemzeti kultúra emlékhelyeit, amelyek korukban a szellemi fejlődés egy-egy mérföldkövét jelentették! Zarándoklásunkat azonban nem Pozsonyban, hanem a másik felföldi nagyvárosban, a ”keleti metropolisban”, Kassán kezdjük. Ki lehetne más tiszteletünk tárgya és figyelmünk alakja, mint a híres lantos, Tinódi Sebestyén? Urának, Török Bálintnak a fogságba esése és Szigetvár veszte után, vándorénekesként az országot járja, s amikor meggyőződik a haza széthullásáról, Kassára telepszik. Korszerű műfajt alapít. Az elmondott vagy kántált vers ősi eredetű, felújítja eredeti küldetését, megteremto az énekelt vers műfaját. Témagyűjtő utakra indul Kassáról, tényfeltáró tanulmányutakat tesz, mindig ott van, ahol harc folyik és magyar győzelem lehet vagy inkább vereség. Maga is katona, a magyar élethalál harc elkötelezettje, korai nemzetmentő szellemiség, az első magyar haditudósító. Cronicáját ugyan 1554-ben Kolozsvárott nyomtatja ki, témái azonban országosak már amenyire van még ország. Tudósít Erdélyről, Eger vívásáról, Losonczi István haláláról és Buda bukásáról, végvárak vesztéről, Szitnya, Léva, Csábrág és Murány elfoglalásáról, a szalkai mezőn történt, híres viadalról. Munkáiban a magyar sors dominál, nyelvezete is fájdalmasan magyar, dallamaival pedig a középkori magyar zene alapozásához járul hozzá. Énekei pompája elfedi és megemeli a rögtönzött szövegeket, tartalom és dallam hitelesen kiegészítik egymást, művészi egységet alkotnak. Az erkölcsi tartalom nem kevésbé jelentős! Hitteli önbizalommal és nemes eszmei lobogással buzdít az önvédelmi harcra, a megmaradás ídeáját fogalmazva. A kisebbségi eszmeiség céljának lám, milyen mély gyökerei vannak: túlélni, lenni, megmaradni! A felföldi tájba tartósan beépül ez az eszmény, a lét alapjának a védekezést téve meg!

Következő helyszínünk is Pozsonytól távoli vidék, nevezetesen Zólyom vára s a közép-szlovákiai táj. Ahol Balassi Bálint született 1554-ben. Az egyik legtekintélyesebb felföldi főúrnak, az északi bányászvárosok főkapitányának, Balassi Jánosnak a fia. Mily pompás szellemisége korának! Katona és világfi, a szabad harcos élet és a szenvedélyes szerelem híve, européer magyar költő. Tanítómestere ki is lehetne más, mint a kor rebellis prédikátora, Bornemissza Péter, a pokoli látomások űzöttje és reformátor hitvitázó, ”ördögi” könyvek halálra ítélt szerzője. Nyomdát alapít Semptén, magyarítja Szophodlész Elektráját. Nagy európai utazást tesz a reformáció szellemében égve, tanítványába is beoltja, hogy a keleti ellenében a nyugati kultúrát igényelje.

Végvárak védik a tájat a török fennhatóság és létforma ellen. Magatartásában s ebben a szellemiségben nem a megadás, eltűrés és belenyugvás lélektana munkál, hanem a kényszerű ám vállalt küzdelem és a folyamatosan teremtő békevágy. A védekező, lét és önvédelmi harc lélektana fogékonyabb az igazság és az erkölcs iránt. Ebben a helyzetben a hazaszeretet csak igaz lehet! Az önvédelem igaza a hősiesség táőtalaja és a legtisztább erkölcs. Az ember mély átéléssel, tudatosan foglalkozik sorsával. A humánum forrásvidéke! Ám az igazi emberi szépségnek is szülőhelye! Milyen ismételhetetlen és nagyszerű kérdést fogalmaz Balassi Katonaéneke? “Vitézek mi lehet e széles föld felett / szebb dolog a végeknél?” A táj szépségét esztétikai élményként talán még a festészet sem ismeri, inkább csak realista elem és háttér a nagy mesterek képein. Balassi már a természet szépségéről és a táj örömteli hangulatáról áradozik. “Holott kikeletkor az sok szép madár szól... Mező jó illatot az ég szép harmatot ád...” bizony ez korai, szép panteizmus! (Rousseaunál nyer bölcseleti formát.) A vitézi élet, mint létforma, győzelmek és halál lehetősége, férfias, hazafias pátosz! “...mert ők fejeket szednek”, “halva sokan feküsznek”, és “Sok vad madár gyomra gyakran koporsója / vitézül holt testeknek.” Nyers kép, mégis tiszta líra, belengi az igazságos küzdelemben elnyert halál pátosza, korai példája a magyar költői nyelvnek. Hitelesen adja vissza tárgya tragikus szépségét. Balassi szerelmes versei – férfiasak! A kemény férfiasság nála korjelenségként tűnik fel. A férfi tiszteli a nőt, hálás szerelméért, nem ismeri a férfiönzést, kölcsönös gyönyörre vágyik. Ismert Balassi indulatossága is, a kor feltételezi a vadságot, költészete azonban lovagias, gyakran kesergő, de nem panaszkodó. A költő magyar öntudatához nem férhet kétség. Nyelvéhez és nemzetéhez való ragaszkodását, letisztult és tudatos hazaszeretetét Szép magyar Comoediája prologus-ából tudjuk: “Ha én is azért az magyar nyelvet ezzel akartam meggazdagítani hogy megesmerjék mindenek, hogy magyar nyelven is meglehet az, az mi egyeb nyelven meglehet, az jóakaratért nem érdemlem, hogy botránkozónak híjanak az emberek. Mert az mi a szerelmet illeti, azt Magyarországon immár régen annyira felvettékm úgy eltanulták, s úgy követték mind titkon s mind nyilván mindenek, hogy sem az Olaszok nagyobb okossággal, sem Spanyolok nagyobb buzgósággal nem követhettek.” Nyugati szelek élesztgetik a Felföld szellemiségét, a keletiek veszélyeztetik. Az érkező eszmék, esztétikai és etikai értékek – s nem csak Balassinál! – magyar gondolkodásmóddal és életérzéssel ötvöződnek.

A hegyek között úgy tűnnek fel a magyar szellem megnyilvánulásai, mint a vadvirágok. Ösztönösen, természetes szépségükben. Trencsén közelében találjuk Sztrecsény várát, ahol Petrőczi Kata Szidónia, az első magyar költőnő élte fiatal éveit. Apja, Petrőczi István báró a felvidéki protestáns hazafiak vezető embere, a Wesselényi-összeesküvés bukását követően vagyonát veszítve menekül Erdélybe. Szidónia itt megy férjhez és írja verseit, ám tanúságuk szerint szülőföldjéről magával vitte Balassi lobogó szenvedélyét és felföldi magyarságát, az élet szépségébe vetett hitét, sőt Bornemissza Péter rémlátomásait is minden bizonnyal. Költői munkáiból úgy érezzük, hogy szenvedéseinek átélése és természete, lírai habitusa fiatal kora tájainak szellemiségében gyökerezik. Innen délnek indulva, Pozsony irányában, csak Nagyszombat lehet a következő megállónk. Pázmány Péter városa! Magyari István méltó ellenfele, az éleselméjű hitvitázó, egyetem-alapító és irodalmi nyelvteremtő bár Nagyváradon született s előkelő erdélyi nemesi család fiaként Krakkóban, Bécsben és Rómában tanult, majd két évig az ausztriai Graz egyetemén tanított, végül is élete végéig Nagyszombat – és Pozsony – lakója! Mily roppant, s tegyük hozzá: életveszélyesen forrongó és termékeny az akkori szellemi pezsgés! Hadak állnak a gondolatok mögött s az eszmék igazát fegyverek erősítik. A táj nyugat felé nyitott, onnan jönnek a friss gondolatok és megütköznek az egyház és a hatalom hagyományvédő erőivel. A harc az igazságért folyik. A felföldi lét az igazságkeresés jegyében történik. Hatalmi harc, melyben a szellem erősen segédkezik és a magyar nyelv kiteljesedik. Pázmány műveltsége európai, pompás nyelvezete magyar, nagy hatású, művészi prózanyelv, költőien érzékletes és döbbenetesen meggyőző. Egyéniségét áthatja a táj többnyelvűsége, magyaros szemlélettel fordítja Kempis Tamás Jézus Krisztus követését. Mint mondja, “olyan kedvesen folynék a szó, mintha először magyar embertől magyarul iratott volna.” S amennyiben az eszmei forrongás nyomait követjük, csupán néhány faluval kell tovább mennünk, Szencre. Szenci Molnár Albert szülőhelyére, aki a kor másik szellemi óriása, bár ellenkező eszmék követője, nem kevésbé nagy magyar nyelvteremtő, mint Pázmány! Forradalmi munkája Kálvin Institutiójának magyarítása, ám a Psalterium Ungaricum címen kiadott zsoltárai az első magyar költői műfordítások. Évszázadok során inkább csak kisebb stilisztikai korszerűsítésre szorítkoztak, költőiségük ma is gyönyörű. Szenci Molnár a szülőföld fogalmát is érzékelteti, Szenc kezdetben “patria” számára, majd “az ország”!

Már eddig is többször leírtam “az első magyar” minősítést s még többször megtehetném. Az akkori téridőben élő európaiság jelenlétét kelet felé tekintve, Szepsin pillantjuk meg. Ahol is a protestáns útirajzíró, nagy európai bolyongások után kassai iskolamester, majd Varannón a Nyáry család udvari papja, Szepsi Csombor Márton született, Szülőfaluját “hazájának” nevezi, Ad patriam Szepsi címen epigrammát ír hozzá. Lám, már Szenci Molnárnál is láttuk, a szülőföld hazaként is felfogható! Nagy útirajza az Europica varietas szintén szemléleti alapozómű, a francia és cseh fejezetei különösen szemléletesek és színesek, szerzőjük rokonszenvétől átfűtöttek.
Felföldi eszmeiség?

Az eddigiekből is kitűnhet, hogy az országrész – mely ekkor maga az ország! – szellemi természetrajzát és magyar jellegének vonásait igyekszem kitapintani, amelyek hatással lehettek a nemzeti értékrendre és történelemszemléletre. Némely vonásukban talán annak éppen a lényegét jelentették. A felföldi közérzet és az egész magyar identitás kapcsolatát vázolom. Mint él és hagyományozódik a tájban a szülőföld élménye, a hazafiság és a nemzettudat? A fogalmaknak mind a racionális, mind a metafizikus összetevői nyilvánvalóak, érzelmi és tudati vonásai sajátosak. A kettősség jegyeit talán a táj is magán viseli? Mennyire jelentősek és meghatározók ezek a vonások és értékek a magyar létszemléletben? Az északi hegyek méltósággal, zordan őrzik nyugalmukat, a középhegységek rengetegeik csendjét. Váraik legendák helye – Stibor vajda Beckója, Báthory Erzsébet Csejtéje –, kényurak és rablólovagok fészkei – Csák Máté Trencsénje, a Bebekek Muránya, Krasznahorkája –, megannyi ősi nemesi család fellegvára. Különböznek a déli végváraktól. Azok kapitányok vezényelte védelmi gócok olyan időben, amikor a nemzet szinte hatalmon kívüli helyzetben, állandó és többrétű önvédelemre kényszerült. Ballagi Mór nagyszótára szerint a “végek”, “valamely ország, tartomány határa”, tehét, tapasztalatból tudjuk, az állandó mozgás és változás földje, képlékeny táj! Gyakran hadak útja, felvonulási terület, rendezetlenség, átjáróház. Itt él hat évszázad óta a felföldi magyarság. Keskeny zöld csík a térképeken, folyók kék ereivel átszőve a fölébe terpeszkedő hegyek barna tömbje alatt. Mintha irdatlan súly nyomná! Nyugatról huszita, majd zsoldos hadak özönlik el, keletről Bocskai hajdúi és Rákóczi György, majd Betlen Gábor protestáns katonái, aztán Thökölyi Imre és II. Rákóczi Ferenc kurucai, bocskoros talpasok és patkós lovak, vasalt szekerek és vasas németek tapossák földjét. A török is fel-felcsak délről, vilájeteket, közigazgatási egységeket szervez, az adófizetők névsorai akár korabeli népszámlálás ívek lehetnének. Rimaszombat hódoltsági terület, mint Érsekújvár, a városban azonban nem állomásozik török katonaság. A város mind a szultánnak, mind a magyar királynak adót fizet. Tudathasadásos állapot, mint kissé a kettős kötődés! Elnyomó hatalmak között őrlődni öntudatvesztéssel járhat. Jobbik esetben pedig azzal, amit a táj és népe máig követ: a teremtő védekezés magatartását kimunkálva, alkotói értelemben megélni és gyakorolni a dolgos önvédelmet és gerinces helytállást! A történelem állandóan feladja a leckét a magyarságnak: hűen önmagához – megmaradni! Előtérbe kerül a szülőföld, mint ragaszkodásunk tárgya és a lélek nyugalmának, biztonságérzetének alapja.

A kuruc költészetnek mind a magyar, mind a szlovák darabjai “nemes orszáunkról”, “édes hazáról”, majd keserű bujdosásról szólnak. A Csínom Palkó, Csínom Jankü... Balassi “vitézénekeinek” dacos utódja, ilyen a “Te vagy a legény Tyukodi pajtás...” is, Buga Jakab éneke – Mit búsulsz, kenyeres...? – már a csüggedés és remény dala. A Bujdosó dala pedig a reménytelen emigrációé, mily természetes magyar sosr?: “Istennek ajánlak kedves édes hazám.” A kuruckor a táj nagy – magyar és szlovák – élménye, olyan közös népi akaratra utal, amely forrásértékűen felföldi minőség. A történelmi sors a népéletben folytatódik, betyárnütákban csapódik le, későbbiek során, zenei értelemben Bartók keresi nyomát.

Mondottuk, itt volt az “ország”, a hatalmi viszonyok mégsem kedveztek az önálló “országlásnak”, a birtokló ösztönöket kevésbé ösztönözték. Még úgy sem, mint Erdélyt, önállóságai és hódoltságai idején. A nemzeti tudat azonban mindig megélt a tájon. A védekező fejlődésre, öntudatra és jogokra építő szellemiséget és nyelvi kultúrát építő és korszerűsítő munkára ösztönöz. A kiszolgáltatottság ellenében dacot gerjeszt, s az elnyomással szemben sem a megadást, haem a csendes, ám következetes ellenállást sugallja. A “szerelmes földrajz” térképén, ne feledjük, Bécs is ott található. Már Balassinál is, mint ahogy Krakkó is, majd később Bessenyei és testőrbarátai révén. Pozsony – Pressburg is inkább német, az evangélikus líceum igazgatója, Bél Mátyás azonban fontosnak tartja mind a latin, mind a magyar és német nyelv tudását és elismerően ír a szlovák nyelvről. Az első magyarországi periodikumot alapítja, amely bár latin nyelven jelenik meg, általa azonban s Bél által a város az európai pietizmus góca, “kis Hallé” lesz. A nevezetes magyar góc azonban, kuruc hagyományai bizonyára segítik ebben, Kassa! Itt telepszik meg Batsányi János, Kazinczyval és Baróti Szabó Dáviddal együtt megalapítják a Kassai Magyar Társaságot, majd annak folyóiratát a Magyar Museumot. A felföldi szellemi életben párhuzamosan haladnak a többnyelvű s kultúrájú tájékozódás s ezen belül a reformkorba torkolló magyar nemzeti építkezés. Erős német kulturális és politikai hatás és testközelben lévő, szlovák népélet befolyásolja és árnyalja a magyar törekvéseket. A nemzeti jelleg minden bizonnyal a német befolyás ellenében (is) domborodik ki, a szlovák valóság ösztönös tudomásulvételével. A táj tulajdonságának érzem ezt a népi-nyelvi kölcsönösséget, toleranciára ösztönző, európai vonásának. Ha nem beszélünk róla, akkor is jelen van, ott rejtőzik a városokban és népéletben, a polgári értékekben és emberi kapcsolatokban, az írásbeliségben, családnevekben és temetőkben. S akkor is hagyományunk, amikor látványosan talán nem is értékeljük! Olyan értékeket kínál, amelyek nem a nagyságra, hanem az emberségre, s nem a dicsőségre, de a teremtő munkára és szívós élniakarásra intenek.

Folytatva utazásunkat, hogyan is kerülhetnénk el Losoncon Kármán Józsefet, a Fanni hagyományai révén megalapítja romantikus-szentimentális szépprózánkat, míg a Nemzet csinosodása-ban Bessenyeiék törekvéseit summázza! Kazinczyról is sokat beszélhetnénk Kassa révén, ahogy Kölcseyről Pozsony okán. Képviselőként Országgyűlési Naplóját írja a városban s Emléklapra című epigrammáját, ezen kis remeke utolsó sora klasszikus axióma lesz: “A haza mindenek előtt!” Csokonait is vonzza a város, 1796 őszén Diétai Magyar Múzsát indítja meg, a 11. számra azonban már nincs pénze s a lap elenyész. Vitéz Mihály pedig szegényen Komáromba megy, halhatatlanná tett szerelmével találkozni, Vajda János tisztes komáromi polgár Julianna lányával, hogy szerelmük kilenc hónapja boldoggá tegye a költőt, majd szakítással végződjön. A magyar költészet viszont gazdagodjon A tihanyi echóhoz, A Magányossághoz és A Reményhez című, halhatatlan versekkel. A tizenkilencedik század első harmadában forradalmi tűzbe robbanó reformélet folyik Pozsonyban. A Diétán Kossúth, Széchenyi és Wesselényi szónokolnak Stúrral egyetemben, ide siet Petőfi és Jókai, utóbbi a Magyar Utczában (ma Obchodná) lakik, Jókai révén Komárom is szépprózánk történeti színhelye lesz, részben a Mire megvénülünk, s még inkább az Aranyember révén.

De ahol a katona a lét feltételeinek megteremtője és a harc mindennapos, a kaland, a szabados vakmerőség és világbatörő bátorság erőtere sem hiányozhat az életből. Már Balassi, s később a kuruc kalandozók, de olyan felföldi jelenségek is mint Benyovszky Móric – 1741-ben született Verbón –, bizonyítják. A lengyelek oldalán harcol a szabadságért, az oroszok elfogják és Kamcsatkára száműzik, de megszökik, Párizsba kerül, ahonnan gyarmatot alapítani Madagaszkárra küldik és 1776-ban a sziget királya lesz. Voltak másféle “kalandorok” is. Gondoljunk Vámbéry Árminra, Dunaszerdahelyen született 1833 március 19-én, Kőrösi Csoma Sándor mellett a másik nagy orientalistánk és utazónk, akit Bokharában talán jobban tisztelnek és többet tudnak róla, mint Budapesten. Ám maradjunk a magyar írás hűségeseinél! Emlékezzünk Rimaszombat szülöttjére, Petőfi barátjára és számos felföldi tájvers és moda költőjére, a hűséges hanvai papra, Tompa Mihályra! Ő szerzette volt a Bach-korszak magyar zsoltárát, A gólyához című versét, két zárósora lelkünkbe égetve él: “Neked két hazát adott végzeted; / Nekünk csak egy-volt! az is elveszett!” A tájon s a lelkekben úgy váltják egymást a reménykedő, majd nyomott hangulatok, mint a változékony történelmi időjárás kedve és szertelenségei. A régió évszázadaira visszatekintve úgy érezzük, mintha valamilyen módon Reviczky Gyula – született Nyitra megyében Vitkócon – fájdalmas melankóliája és reménykedő életigenlése borítaná kósza felhőként a táj egét.

Mintha korokon át vajúdna itt az elemi kérdés: Mi a magyar? De valahogy a fel nem tett kérdésre adott választ fogalmazva! Mintha a nemzeti eszme létfilozófiai tételként munkálna az életben, ahogy Petőfinél az Alföld – már-már kérkedő – vállalása, alkotói cél s egyben erkölcsi mementó! Olyan ember tudat, amelyet a táj sugall! Jókaiban munkál tovább, majd Mikszáthban: A “nagy palóc” megidézi a Jó palócok-ban, majd a Tót atyafiak-ban, megjeleníti annak létélményét és lélektanát, majd a szepességi városok emberi értékrendjét és törvényeit bogozva A fekete város-ban, az Új Zrínyiász nemes iróniájában és a Különös házasság finom gúnyában. Szklabonya fia Pesten is, az Országházban is a Felföld embere, más mint a többi, dühösen vitázó kritikus elődök plebejus és bölcs szellemi utóda. Jó, hogy a német beőtésű Szepességet említem! Hiszen Krúdy Gyulát semmiképp nem feledhetem. Honnan nála a melengető múltélmény, a felemelő és megszépítő emlékező hajlam? Honnan a familiáris kisnemes és múltbanéző polgár költői realizmusa? Bizony, hogy ide, a felföldi tájba s a szepességi városok hangulatába gyökerezik! Bár “csak” néhány gyermekévét tölti Podolinban, írói vénája innen táplálkozik Annyira megfogta a téridő varázsa, befolyásolja látomásait és álmait, életvitelét is, hogy ne találjuk véletlennek, inkább törvényszerűnek az ebből formálódó Szindbád a hajós alakját! Hogy sok év múltán, mint Krúdy is, visszatérjen a régi szép világba, lássa Podolint, Murányt és Kézsmárkot és találkozzon a bájos múlttal, Podolin kíséreteivel. Szerelmes földrajzunk vége felé járva, melyik városunk is lehetne utolsó állomása, mint Kassa, a “keleti metropolis”, Rákóczi fejedelem és a Dóm városa. Ahol Fábry Zoltán is otthonosan érezte magát, fel-feljőve a mánták földjéről Stószról, hogy irodalmi levegőt szippantson és szellemi felfrissülést lélegezzen magányához, és ahonnan Márai Sándor indult nagyszerű világirodalmi útjára?! Ahová is mindenüvé magával vitte a város bűvöletét és megálmodta a “kassai polgár” alakját és teremtő erkölcsét. Ez aeszmény már akkor is halódó hőse a történelemnek, ám annál nemesebb illúzió, kemény és gyémánttiszta művészi igazság, fejezetünk tanúságát és tanulságát példázhatná, mint a felföldi emberi és szellemi értékek (egyik) aranyfedezete!
A jelenben

Fábry Zoltán Trianon után katonaság híján fekete szalaggal gyászolta az utcán a feldarabolt országot és szétszaggatott nemzetet. Be is kísérték őt az új csehszlovák hatóság emberei, de – mint írja – “egy emberséges cseh bíró hazakergette.” A váratlan hazátlanság élménye hihetetlen és döbbenetes. Azelőtt a hazáért mindig küzdeni kellett, de nem veszhetett el. A hódoltság állapota is más természetű, a kisebbségi léthelyzet új a magyarság számára. A haza elveszett, a nosztalgia is hiába! Az idősebbek sosem nyugodtak bele, a fiatal nemzedékek súlyos törvényként számolnak vele. Már a háborúban a frontélmények, a tizenkilencedik századvég “esztétikai gyönyörökben” felnőtt ifjainak, ezen “széplelkeknek” drasztikus találkozása az oktalan öleléssel és elállatiasuls emberrel, a “gyilkos élményö (Fábry) tragikus előkészítői a huszadik századi kataklizmának. Lelkükben a múlt visszatérésének illúziójával élnek s lassan kihalnak az öregek, a fiatalok – Mécs László, Győry Dezső, Fábry Zoltán, Szalatnai és Peéry a Rezsők, a Dobossyak – apáikkal szembe fordulva új identitást keresnek, korszerűbb nemzeti tudatot fogalmaznak, mely más, mint apáikém ám nem kevésbé magyar! Az alkalmazkodó korszerűség – korparancs! A belföldi szellemi múlt és az írásbeliség hagyományainak természete minden bizonnyal segítségükre voltak ebben a folyamatban. De abban sem kételkedhetünk, hogy egyrészt a magyar kisebbségek puszta léte, huszadik századi valóságuk, másrészt ezek szellemi útkeresése, önmagukra találásuk értékei és gondolkodásuk európaiasan demokratikus vonásai az egyetemes magyar nemzettudat fejlődésére is hatottak. Kulturális és politikai értelemben! Különösen hangsúlyoznám ez alkalommal a Felvidék hozzájárulását a magyar tudat gazdagodásához, annál is inkább, mert erről általában, Erdéllyel ellentétben, kevesebb szó esik. A háború utáni nehéz években elűzött, nagyrészt Budapestre kerülő értelmiségünk jelentős részt vállalhatott a demokratikus gondolkodás és toleráns politikai szemlélet kialakításában. A Felföld özenete a magyar közgondolkodásba épült. Első köztársaságbeli irodalmunk alighanem többet hitt, mint bizonyított, lelkesebben dolgozott, mint valóban “alkotott”, sajátos helyzetéből következően kedvelte a jóhiszeműen fennkölt s ezért naiv, szépen hangzó erkölcsi fogalmakat, hittel teli jelszavakat. Abban az időben Illés Endre írt róluk súlyosan elmarasztaló ítéletet, erősen alábecsülve a szlovenszkói írás értékét, talán hitelesebb lehetett volna, ha azt mondja: megüti a pesti középkor mértékét s egyes vonásaiban eredetien felfigyeltető! Mert megütötte, mert felfigyeltető volt! (Itt most csupán Fábry Zoltán magyarság-védő munkáit említem, amelyek időtállóak és rendkívüliek!) Ezért tűnhet fel Fábry látlelete elfogadhatónak, bár talán elfogultan túlzónak: “Halott centrum. Tehát: éledő perifériák.”

Cs. Szabó László a “szerelmes földrajz” fogalmazója és Szabó Zoltán, annak általánosítója szenvedélyes utazók, amikor a világot járják, a “hazából” keltek útra és oda térnek vissza. Ahol élnek, ott van a haza, s ott él a magyar nemzet! Akik azonban elszakadtak, nem utazhatnak úgy, ha egyáltalán utaznak, tudják, hogy a haza nem ott van, ahol ők, hanem valahol máshol. Sokat megéltek s még többet gondolkodtak, hogy meghatározzák létük összetevőit és tudatosítsák sorsukat. Hogy önazonosságukra találjanak. Kijussanak a huszadik századi csapdából, a magyar süllyesztőből kiutat találjanak. Hogy új nemzeti értékeket és európai lehetőségeket leljenek. A felföldi történelem szellemi mintákat és patrióta életérzést kínált számukra, közvetlenül nyújtva a népekkel való együttélés hiteles tapasztalatait s mindez a magyar sorskérdések szélesedő és mélyülő átélését jelenthette. Amikor a második világháború után újjászülető irodalmunk megtartó és célmutató értékeket keresett, nem véletlenül lelte meg az anyanyelv és a szülőföld emberközelségét. Természetesen érezte meg a falu és a táj érzelmi és értelmi jelentését. Miközben egyre óvatosabb a haza és a nemzet fogalma iránt! Tőzsér Árpád első kötetében számos olyan négysorost, helyi képet és lírai utalást találunk, amelyek egy-egy tájelemet költőivé emelnek és metaforává nemesítenek, szinte filozófiai értékké avatva – mint Ozsvald is – köti költészetét a valósághoz.

A kezdet kezdetén a szlovákiai magyar költő önmaga szerény “pátriáját” építgeti. Törekvései gyökérzetét valóban egészen Balassinál kereshetjük. Meggyőződésem, hogy a felföldi szellemiség gondolata nem csupán nemes illúzió, hanem igaz gondolat is! Alkalmas kutatásokkal bizonyítani lehetne! Régiónak természetes és emberi vonásai örökletesek lehetnek, amennyiben a jelent a múlt is formálja, és a táj s történelem meghatározza az embert. Felemelő élményünk, hogy őseink emlékét, erényeik és hibáik üzenetét megidézhetjük! Kissé talán merészen ilyen kérdést is feltehetünk: miért ne lennének a ájnak “génjei”, amelyek, áthagyományozódva az utódokra – örökletesek?!

Mintha az idő ilyen feltételezéseknek jobban kedvezne, mint azelőtt. Mintha reményeinkre a kor alkalmasabb lenne! Első verseinkben a haza fogalma inkább eszmeként jelent meg, kevésbé érzésként, s az eszmék, tudjuk, fellángolhatnak, majd hamvukba halnak. A fizikai valóság is darabolhatónak tűnik fel, ám a szellemi lét mintha maradandóbb lenne, a kulturális közösség egysége szilárd maradhatna! Valamilyen módon és minden akadályok ellenére is közös dolgainkat, identitástudatunkat és önismeretünket láthatatlan hajszálerezet köti össze, mintha a nyelvi-szemléleti dolgok transzcendens jellegűek, metafizikai természetűek lennének. Mint minden hitteli és érzésbeli önazonosság! Hasonló ontológiai egységnek és teljességnek fogható fel az egyetemes magyar lélek! Nem is a történelem teszi talán, nem is csak a nyelv és önértékelés, hanem valamilyen mély értelmű léterő, az életfenntartó munkával rokon ösztön. Határoktól nem függ, sem hatalmi eszméktől, netán politikai jelszavaktól, csupán az emberi élniakarás benső tartalékaitól. Olyan működő és elolthatatlan atommáglya lehet, amelyet annak idején a nagy Herder is alábecsült!


Mátyus földe

Mátyusföld, Mátyus földe (szlovákul Matušova)

a történeti Pozsony és Komárom m.-ben a → Csallóköztől É-ra, a Kis-Kárpátoktól, a → Hegyalatt-tól K-re a Vágig terjedő sík vidéki terület élő népi neve, amely a → Vízközt is magában foglalja. D-i területein a lakosság magyar, É-i sávján szlovák. A Mátyusföld magyarsága honfoglalás kori megtelepedésű. Nevét Csák Máté tartományúr itt fekvő birtokairól kapta. Területén a nyelvhatár az utóbbi évszázadokban D-i irányban elmozdult. Magyarsága egy részét érintette a II. világháborút követő kitelepítés és lakosságcsere is. A Mátyusföldön nagy kiterjedésű, évszázadok óta majorsági gazdálkodást folytató nagy uradalmak alakultak ki. Ezek ugyan korlátozták a fejlődést, azonban a kedvező értékesítési lehetőségek (Pozsony és a bortermelő városok közelsége) révén paraszti árutermelése az adott viszonyok közt élénk lehetett. Aprófalvas településhálózatában jelentékeny mezővárosok alakultak ki (Szenc, Szered, Vágsellye). Paraszti műveltsége felderítetlen. Mátyusföldet a szakirodalomban némely szerző jóval szélesebben értelmezi. Hozzászámítják a történeti Komárom és Esztergom m. Dunától É-ra eső vidékeit, amelynek nevezetes községei: Naszvad, Martos, Ógyalla, Bátorkeszi, Párkány, Kéménd. – Irod. Bakos József: Mátyusföldi gyermekjátékok (UMNGy, VIII., Bp., 1953).


Csallóköz helye

A Csallóköz a Dunától északra, a mai Szlovákia délnyugati részén terül el. Nevét a valamikor a Dunába torkolló Csalló folyótól kapta. A monda szerint egykor a tündérek birodalma volt. Bővelkedett természeti kincsekben, ezért is nevezték Aranykertnek.

A Csallóköz magába foglalja a Duna menti síkság legnagyobb részét és Európa legkiterjedtebb szárazföldi szigetének számít. A folyók övezte síkság a Felvidék legtermékenyebb területei közé tartozik. Csallóköz termálvizeinek ásványianyag tartalma kedvező. Lakossága az 1940-es évek második felében történt ki- és betelepítések ellenére is döntő többségében magyar. Legnépesebb települése Dunaszerdahely.
[szerkesztés]

Története

A honfoglaláskor Lél törzse szállja meg Csallóköz területét. Mátyás királynak Nagymegyer környéke volt a kedvenc vadászó területe, Komáromban pedig kedvenc hajója állomásozott. A török megszállás alatt Csallóköz Pozsonyt és a budai pasát is kiszolgálta. A csapatok felvonulási területe is itt volt. Rengeteg portya folyt ezen a területen. A rendi felkelés bizonyítékaként felgyújtják Somorja városát.

Az 1848-as szabadságharc és forradalom eseményei csallóközi vonatkozásai közé tartozik a Somorja melletti Pipagyújtónál történt kisebb ütközet is. A magyar honvédek kiépítették állomásaikat, mikor egy kis létszámú osztrák csapat rájuk támadt. 7 magyar katona meghalt és a csárdát felgyújtották. Csiliznyáradon van egy honvédsír. Sebő Lajos ezredes a tápióbicskei csatában, párbajban megölt egy osztrák ezredest. Állítólag Jókai Mór róluk mintázta A Kőszívű ember fiaiból jól ismert Baradlay – Palwicz párbajt. Nagyobb csaták nem voltak.

1918-ban Csehszlovákiához kerül ez a színmagyar terület. Földreformot hajtanak végre, melynek következményeként ide özönlenek a csehek, morvák, szlovákok és ún. kolóniákat alkotnak. 1938-ban visszacsatolják Magyarországhoz, majd a II. világháború után ismét a megaláztatás és kegyetlenség évei következnek. A deportálások és a lakosságcsere egyezmény keretében több ezer magyar család kénytelen elhagyni szülőföldjét. Házukba idegen telepesek költöznek.

Az itt élõ népek ősfoglalkozása elsősorban a halászat volt. A legfontosabb halfajták: a viza, a harcsa, a ponty, a keszeg, a sőreg, a süllő, a csuka és egyéb kisebb fajok, például a vágódörgincs. A legértékesebb halunk a viza. Ez a Fekete-tengerből a Csallóköz csendes vizeibe ívni felvándorló halóriás. A halakat a piacokon árulták. A bécsi halpiacon például külön standjuk volt a csallóközi vizásoknak.

A Csallóközben telelnek át az északi vadlibafajok, s a terület kedvelt élőhelye a vadkacsának, fácánnak, fürjnek, túzoknak és számos védett madárfajnak. Baka község határában, a Duna ártéri erdeiben található a ritkaságszámba menő réti sas kiemelten védett fészkelőhelye.

A dunaszerdahelyi Csallóközi Múzeum néprajzi gyűjteményében láthatók a dunai aranymosók szerszámai is. A Csallóköz egyik nevezetes tevékenysége volt az aranymosás, melynek művelői féltve őrizték titkaikat. Romantikus, de fárasztó foglalkozás volt ez, s meggazdagodni nem nagyon lehetett belőle. Csallóköz népviseletében szerepet kapott a kékfestéssel készült öltözet is. Az ősi kékfestő műhelyek azonban napjainkra sajnos megszűntek.

Észak-Csallóköz kincse a szentantali ferences kolostor: ez a nagy vonzóerejű és sok lelki örömöt, boldogságot ajándékozó búcsújáróhely három évszázada áldása a vidéknek. 1715-ben a kegyképen Szűz Mária szemeiből először víz, azután vér tört elő. Még több könnyezés is történt és csodás gyógyulások történtek a buzgó imádság hatására. Szentantal zarándokhellyé vált és mind a mai napig búcsút tartanak a kolostorban.
forrás: Wikipédia


Párkány

PÁRKÁNY

Esztergommal átellenben, a Duna bal partján fekszik. A közel 12 000 lakosú város és határa a Dunamenti síkság baloldali csücskében terül el, a Garami és Ipolyi lösztábla törésvonalának mezsgyéjén.

A várostól északkeletre a Kovácspataki dombok vulkanikus sziklái találhatók, melynek legmagasabb csúcsa a 395 m magas Burda. A várost északnyugaton a Hegyfarok természetvédelmi terület, a helyiek bortermelő területe határolja.

Az éves átlaghőmérséklet +10,8 °C, mérsékelt szélviszonyok uralkodnak. A Duna, a Garam és az Ipoly kedvező hatással vannak a mikroklímára.

A hely kiváló fekvése okán már az őskorban benépesült. Ezt bizonyítja a párkányi papírgyár területén feltárt hatalmas kiterjedésű újkőkori település is. A római korban Anavum néven a Limes egyik hídfője volt e helyen. Marcus Aurelius császár ezen a tájon – a Garam mellett - írta Elmélkedések című első könyvét a kvádok ellen vívott háború idején.

A garamszentbenedeki apátság 1075-ből származó – I. Géza király által kiadott - alapítólevele az első középkori írásos emlék, amely a helyet "Kakath" néven említette. Ekkor néhány révész és halász lakta az átkelőhelyet. 1189-ben a Német-Római Birodalom császára – Barbarossa Frigyes - vert tábort Kakathon, útjában a Szentföld felé. A középkori Kakath falu területén a török 1546-ban emelt várat, a császári hadak először 1595-ben foglalták el, de a török 1605-ben visszafoglalta. 1662. augusztus 7-én határában támadta meg Forgách Ádám érsekújvári kapitány az ellene induló török előhadat, de súlyos vereséget szenvedett. 1683. október 9-én a párkányi csata során Sobieski lengyel serege szabadította fel, a várat lerombolták, nyoma sem maradt.

Helyi hagyomány szerint 1546-tól, tehát a török hódoltság kezdetétől tartanak vásárokat. Vásártartási kiváltságlevelet 1724-ben kapott a település III. Károly királytól, amely évi négy országos vásár (Szent György, Szent Bertalan, Szent Simon és Júda és Szent Luca napjain) megtartását engedélyezte Párkányban. A századok múltával ezekből csupán a híres Simon-Júda napi vásárok maradtak fenn egészen napjainkig.

1850-ben átadták rendeltetésének a Magyar Középponti Vasút Vác-pozsonyi szakaszát, amely Párkányon haladt keresztül, majd annak innen elágazó szárnyvonalait Léva és Ipolyság felé. Az 1895-ben átadott Mária Valéria-híd által Párkány igazi nagy forgalmú közlekedési csomóponttá vált. A híd változást hozott a város életébe, az Esztergommal való elemi egymásra utaltság nyitott számtalan lehetőséget mindkét város és környéke számára.
(forrás és további infók: Wikipédia






Még nincs szöveg...



HÍREK
Felvidéki magyar térkép
- 2009.05.20.





Magyar élettér autóatlasz
- 2009.05.20.





Történelmi emlékesztető
- 2009.05.19.

Felvidék
Honföldünk


Nemzeti dal
- 2009.03.14.

LINK KLIKK: Esküszünk,
hogy rabok tovább
nem leszünk


Utassy József gondolata
- 2009.03.15.

Én szemfedőlapod lerántom:
Kelj föl és járj, Petőfi Sándor!
Zúg Március, záporos fény ver,
Suhog a zászlós tűz a vérben.
Hüvelyét veszti, brong a kardlap:
Úgy kel föl, mint forradalmad!
Szedd össze csontjaid, barátom:
Lopnak a bőség kosarából,
A jognak asztalánál lopnak,
Népek nevében! S te halott vagy?!
Holnap a szellem napvilágát
Roppantják ránk a hétszer gyávák.
Talpra Petőfi! Sírodat rázom:
Szólj még egyszer a Szabadságról!


A Szent Korona Őrzője
- 2009.03.11.

A Szent Korona Őrzőjének Eskü alatt tett Nyilatkozata.



Új menü
- 2009.02.27.


- Autonómia hírek máshonnan
- Mi az autonómia?
- Az autonómia kivívásának a formái
- Decentralizált autonómia
- A kisebbségi autonómia (működő
modellek, magyar elképzelések)

- Az autonómia és az új világrend
- Felvikéki hírek
- Preambulum
- Aláírásgyűjtés az autonómiáért
- A szlovák alkotmány nem tiltja az autonómiát
- A felvidéki magyarok történelme
- Csehszlovákiai kisebbségi szerződés
- Beneš-dekrétumok
- Szlovákiai nyelvtörvény
- Polgártársaim, barátaim
- Múlt, jelen, jövő
- Szlovákok igazi történelme
- Dálesz
- Erdélyi hírek
- Erdély és Székelyföld autonómiája
- Vajdasági hírek
- Vajdasági autonómiaterv
- Kárpátaljai hírek
- Kárpátaljai autonómiatervek
- Kárpátaljai autonómia-koncepciók
- A KÁRPÁTALJAI MAGYAR AUTONÓMIA
- Horvátország, Szlovénia,
Ausztria hírek

-

- Magyarországi autonómiahírek
- Magyar címer története
- 1868-as kisebbségi törvény
- Miért a 20. század?
- Autonómiák Európában

- English news
- Observations on the Beneš Decrees
- EÚ-us hírek
- Finn autonómiamodell
- Dél-Tirol és Korzika autonómiája
- Katalán autonómia
- Baszk autonómia
- Kínai autonómia - Másfajta autonómiák
- Saját írásaink
- Rólunk írták
- Az Emberi Jogok
Egyetemes Nyilatkozata

- A modern szabadságjogok
- Kirándulások a Zsitva folyócska
mentén

- Mátyusföld és Csallóköz,
Dunamenti-síkság
- Nem igaz
- Egy város a Duna két patján
- Slovenské aktuality
- Autonómia SK
- Commora Aula články
- Okolo autonómie Text
- Slováci a maďari jedna rodina
- Štúr a autonómia
- Fantázia képek
- Komáromi képek
- Olimpia 2016 Commora Aula
- Gondolatok


Történelmi párhuzam
- 2009.03.05.

Stefan Marko Daxner: "Magyarország számunkra csak annyiban létezik, amennyiben benne elismerést nyerünk." (1861)
most mi is megfogalmazzuk ugyanezt
Bósza János: "Szlovákia számunkra csak annyiban létezik, amennyiben benne elismerést nyerünk. (2009)"


Az önrendelkezésről
- 2009.03.05.

Aki esetleg mégis úgy gondolná, mi köze mindehhez, annak ajánlanám szíves figyelmébe Martin Niemüller, a német protestáns lelkipásztor gondolatait.
"Amikor elvitték a kommunistákat, én hallgattam, mert nem voltam kommunista. Amikor elvitték a szociáldemokratákat és a szakszervezeti embereket, én hallgattam, mert sem szociáldemokrata, sem szakszervezeti ember nem voltam. Amikor eljöttek és elvitték a zsidókat, én hallgattam, mert nem voltam zsidó. És amikor eljöttek és elvittek engem, már nem maradt senki, aki szólhatott volna értem."


Vígh Károly
- 2009.03.05.

„Magyarországon és máshol is (Szlovákiában is- a szerk. megj.) láttuk és megéltük, hogy a történelmi traumák és frusztrációk önsajnálatból történõ ápolása a nemzetekbõl a legrosszabb erõket szabadítja fel, amelyek csak a katasztrófát ismerik, és csak ebbõl táplálkoznak. Miért nem vagyunk képesek valami újat, reménytelibbet kezdeni?- kérdezi Churchill…”

Az élet
- 2009.03.02.

Az élet egy nagy cirkusz, ahol tanár a bohóc és nebuló a közönség.

Cikkajánló:
- 2009.03.01.

Slota sértegethet minket, klikk a képre





Autonómia terv. klikk a Commora képre
- 2006.09.01.








Szavazás a Commora Aula honlapról
- 2006.12.08.

Szavazás!

Indult 2006.11.10-én
- 2006.11.11.

Felmérés
Kell-e nekünk az autonómia

Igen minél hamarabb
Igen, de majd később
Igen, ha a szlovákok is akarják
nem tudom
Nem, mert úgyse lehet
Nem, mert rossz az időzítés
Nem, mert nincs rá szükség


Véletlen link.



Kukac.sk link felvidéki magyar fórum
- 2007.12.15.









Rovásírás
- 2007.06.09.





Újévi mondóka
- 2008.01.01.

Adja a Teremtő, hogy -
Minden rügyed megfakadjon!
Minden magod kihajthasson!
Minden dalod szívből jöjjön!
Minden napod tündököljön!
Minden szájat etethessél!
Minden élőt szerethessél!
Minden mi él üdvözöljön!
Minden álmod teljesüljön!
Minden bánat odébbálljon!
Minden csoda megtaláljon!
Minden napod egészségben,
Minden perced békességben
Teljen, az új esztendőben!
Úgy legyen!
Varga Ibolya


Lao Ce
- 2008.01.24.

Egy bölcs hadvezér azt mondotta:
"Mint a vendég, nem mint a gazda:
nem vonulok hüvelyknyit előre,
inkább egy lábnyit vissza."
Ez a tétlen cselekvés,
az erőszak nélküli siker,
az ellenség nélküli háború,
a fegyvertelen győzelem.
Harcban az ellenség ócsárlása
megsérti az út-at;
ha két hadsereg összecsap,
a kíméletesebb győzelmet arat.


Szlovák-magyar barátság
- 2009.03.14.

LONG LIVE

Szózat
- 2009.03.14.

LINK KLIKK: Szózat
Szózat ének


Vörösmarty Mihály Szózat
- 2009.03.14.

Hazádnak rendületlenül
Légy híve, oh magyar;
Bölcsőd az s majdan sírod is,
Mely ápol s eltakar.

A nagy világon e kívül
Nincsen számodra hely;
Áldjon vagy verjen sors keze:
Itt élned, halnod kell.

Ez a föld, melyen annyiszor
Apáid vére folyt;
Ez, melyhez minden szent nevet
Egy ezredév csatolt.

Itt küzdtenek honért a hős
Árpádnak hadai;
Itt törtek össze rabigát
Hunyadnak karjai.

Szabadság! itten hordozák
Véres zászlóidat,
S elhulltanak legjobbjaink
A hosszú harc alatt.

És annyi balszerencse közt,
Oly sok viszály után,
Megfogyva bár, de törve nem,
Él nemzet e hazán.

S népek hazája, nagy világ!
Hozzád bátran kiált:
"Egy ezredévi szenvedés
Kér éltet vagy halált!"

Az nem lehet, hogy annyi szív
Hiába onta vért,
S keservben annyi hű kebel
Szakadt meg a honért.

Az nem lehet, hogy ész, erő,
És oly szent akarat
Hiába sorvadozzanak
Egy átoksúly alatt.

Még jőni kell, még jőni fog
Egy jobb kor, mely után
Buzgó imádság epedez
Százezrek ajakán.

Vagy jőni fog, ha jőni kell,
A nagyszerű halál,
Hol a temetkezés fölött
Egy ország vérben áll.

S a sírt, hol nemzet sülyed el,
Népek veszik körul,
S az emberek millióinak
Szemében gyászköny ül.

Légy híve rendületlenül
Hazádnak, oh magyar:
Ez éltetőd, s ha elbukál,
Hantjával ez takar.

A nagy világon e kívül
Nincsen számodra hely;
Áldjon vagy verjen sors keze:
Itt élned, halnod kell.


Hun imádság
- 2009.03.14.

Kr.u. 410-460-ban keletkezett. Hun ezüstveretes szíjvégen rovásírással írva, a Kijevi Nemzeti Múzeumban van. A kijevi múzeumban őrzött hun övvereten, szíjvégen levő rovásírásos ima gyönyörű.

HUN IMÁDSÁG

MIATYÁNK ISTENÜNK
BENNÜNK VAN ORSZÁGOD.
ELŐTTÜNK SZENT NEVED
TÖRVÉNY AKARATOD.

MINDENNAPUNK GONDJÁT,
MAGADON VISELED.
BŰNEINKET MINT MÁSNAK,
NEKÜNK ELENGEDED.

TE KEZED VEZET
KÍSÉRTÉSEKEN ÁT,
S LEFEJTED RÓLUNK
GONOSZ JÁRMÁT.

TIÉD A NAGYVILÁG
ÖSSZES HATALMA, ÜDVE,
MINDÖRÖKTŐL KEZDVE,
LEGYEN MINDÖRÖKRE.


Petõfi Sándor: A szájhõsök
- 2009.03.17.

Meddig tart ez őrült hangzavar még?
Meddig bőgtök még a hon nevében?
Kinek a hon mindig ajkain van,
Nincsen annak, soha sincs szivében!
Mit használtok kofanyelvetekkel?
Évrül-évre folyvást tart a zaj,
És nem ott-e, ahol volt, a nemzet?
Nincs-e még meg minden régi baj?


Tenni, tenni! a helyett, hogy szóval
Az időt így elharácsoljátok;
Várva néz rég s oly hiába néz az
Isten napja s a világ reátok.
Nyujtsátok ki tettre a kezet már
S áldozatra zsebeiteket,
Tápláljátok végre a hazát, ki
Oly sokáig táplált titeket.



Áldozat s tett, ez a két tükör, mely
A valódi honfiút mutatja,
De ti gyáva s önző szívek vagytok,
Tettre gyávák s önzők áldozatra.
Hiszem én, hogy mint a fák tavasszal,
Megifjodnak a vén nemzetek,
De ti hernyók új lombot nem adtok,
Sőt a régit is leeszitek.



S oh mi vakság! fölemelte még a
Népszerűség őket paizsára,
Az elámult sokaság, miképen
Megváltóit, karjaiba zárja.
Megváltók? ők a hon eladói,
Elveszünk ez ordítók miatt...
Rólok tudja ellenünk, hogy félünk,
Mert a félénk eb mindég ugat.



Én ugyan nem állok a sereghez,
Mely kiséri őket ujjongatva,
És ha egykor közibök vetődöm,
Nem egyébért lépek e csapatba,
Csak azért, hogy fölfordítsam majd ez
Ál nagyok győzelmi szekerét,
S haragomnak ostorával vágjam
Arcaikra a bitó jelét!

Petőfi Sándor


Soviniszta
- 2009.03.26.

Illyés Gyula szerint patrióta az, aki jogot véd, soviniszta az, aki jogot sért.

Táncsics Mihály:
- 2009.03.30.

Az egyenlő szabadság
és az egyenlő jogok teszik
a forrást, melybül
mindenki egyaránt
meríthet jólétet,
bolgogságot, áldást.


József Attila
- 2009.04.03.

«az igazat mondd, ne csak a valódit,
a fényt, amelytől világlik agyunk,
hisz egymás nélkül sötétségben vagyunk.»
(József Attila)


A harc, melynek nincs győztese
- 2009.05.18.

Miért ne-ken

Nyelvlecke
- 2009.05.18.

Gyimóthy Gábor: Nyelvlecke

2009.3.11
Gyimóthy Gábor: Nyelvlecke

Egyik olaszóra során,
Ím a kérdés felmerült:
Hogy milyen nyelv ez a magyar,
Evrópába hogy került?

Elmeséltem, ahogy tudtam,
Mire képes a magyar.
Elmondtam, hogy sok, sok rag van,
S hogy némelyik mit takar,

És a szókincsben mi rejlik,
A rengeteg árnyalat,
Példaként vegyük csak itt:
Ember, állat hogy halad?

Elmondtam, hogy mikor járunk,
Mikor mondom, hogy megyek.
Részeg, hogy dülöngél nálunk,
S milyen, ha csak lépdelek.

Miért mondom, hogybotorkál
Gyalogol, vagy kódorog,
S a sétáló szerelmes pár,
Miért éppen andalog?

A vaddisznó, hogy ha rohan,
Nem üget, de csörtet - és
Bár alakra majdnem olyan
Miért más a törtetés?

Mondtam volna még azt is hát,
Aki fut, mért nem lohol?
Miért nem vág, ki mezőn átvág,
De tán vágtat valahol.

Aki tipeg, mért nem libeg,
S ez épp úgy nem lebegés, --
Minthogy nem csak sánta biceg,
S hebegés nem rebegés!

Mit tesz a ló, ha poroszkál,
Vagy pedig, ha vágtázik?
És a kuvasz, ha somfordál,
Avagy akár bóklászik.

Lábát szedi, aki kitér,
A riadt őz elszökell.
Nem ront be az, aki betér . . .
Más nyelven, hogy mondjam el?

Jó lett volna szemléltetni,
Botladozó, mint halad,
Avagy milyen őgyelegni?
Egy szó - egy kép - egy zamat!

Aki "slattyog", mért nem "lófrál"?
Száguldó hová szalad?
Ki vánszorog, mért nem kószál?
S aki kullog, hol marad?

Bandukoló mért nem baktat?
És ha motyog, mit kotyog,
Aki koslat, avagy kaptat,
Avagy császkál és totyog?

Nem csak árnyék, aki suhan,
S nem csak a jármű robog,
Nem csak az áradat rohan,
S nem csak a kocsi kocog.

Aki cselleng, nem csatangol,
Ki "beslisszol", elinal,
Nem "battyog" az, ki bitangol,
Ha mégis: a mese csal!

Hogy a kutya lopakodik,
Sompolyog, majd meglapul,
S ha ráförmedsz, elkotródik.
Hogy mondjam ezt olaszul?

Másik, erre settenkedik,
Sündörög, majd elterül.
Ráripakodsz, elódalog,
Hogy mondjam ezt németül?

Egy csavargó itt kóborol,
Lézeng, ődöng, csavarog,
Lődörög, majd elvándorol,
S többé már nem zavarog.

Ám egy másik itt tekereg,
-- Elárulja kósza nesz -
Itt kóvályog, itt ténfereg. . .
Franciául, hogy van ez?

S hogy a tömeg mért özönlik,
Mikor tódul, vagy vonul,
Vagy hömpölyög, s mégsem ömlik,
Hogy mondjam ezt angolul?

Aki surran, miért nem oson,
Vagy miért nem lépeget?
Mindezt csak magyarul tudom,
S tán csak magyarul lehet. . .!



A magyar nyelv szépségeiről sokat lehetne beszélni, hiszen nem csak Európában számít egyedülállónak. Az angolok például már nem értik Shakespeare 1600-as évek körül íródott műveit, azok eredeti nyelvezetét "óangolnak" nevezik. Érdekes belegondolni, hogy az azóta eltelt majd' 400 évben mennyit változott a nyelvük. Velük ellentétben azonban mi, magyarok a mai napig megértjük pl. az Ómagyar Mária Siralom 1300as évekre datált hangzását.
...és, hogy mit mondanak a külföldiek a magyar nyelvről? Néhány idézet:

Grimm Jakab meseíró (XIX. század), aki egyben az első német tudományos nyelvtan megalkotója is: "a magyar nyelv logikus és tökéletes felépítése felülmúl minden más nyelvet".

N. Erbersberg bécsi tudós (XIX. század): "Olyan a magyar nyelv szerkezete, mintha nyelvészek gyülekezete alkotta volna, hogy meglegyen benne minden szabályosság, tömörség, összhang és világosság."

George Bernard Shaw drámaíró (az amerikai CBC-nek adott interjújában sokkal bővebben kifejtve) mondta: "Bátran kijelenthetem, hogy miután évekig tanulmányoztam a magyar nyelvet, meggyőződésemmé vált: ha a magyar lett volna az anyanyelvem, az életművem sokkal értékesebb lehetett volna. Egyszerűen azért, mert ezen a különös, ősi erőtől duzzadó nyelven sokszorta pontosabban lehet leírni a parányi különbségeket, az ér zelmek titkos rezdüléseit."

Grover S. Krantz amerikai kutató: "A magyar nyelv ősisége Magyarországon /.../ meglepő: úgy találom, hogy átmeneti kőkori nyelv, megelőzte az újkőkor kezdetét /.../ az összes helyben maradó nyelv közül a magyar a legrégebbi."

Ove Berglund svéd orvos és műfordító: "Ma már, hogy van fogalmam a nyelv struktúrájáról, az a véleményem: a magyar nyelv az emberi logika csúcsterméke." (Magyar Nemzet 2003. XII. 2. 5. o.)

Teller Ede atomfizikus halála előtt pár évvel ezt mondta Pakson: "...Új jeles felfedezésem, miszerint egy nyelv van, s az a magyar." (Mai Nap, Budapest, 1991. 9.)
Nem különös-e, hogy a magyar tudomány minden erőt bevetve igyekszik lefokozni a magyar nyelvet, ám a külföldi szakvélemények ennek az ellenkezőjét hangsúlyozzák: nyelvünk egyedülálló nagyszerűségét, ősiségét, mi több, van ki a magyar nyelv Kárpát-medence-i ősi volta mellett is kiáll.
A genetikai eredményekből már tudjuk: teljes joggal.)

De ne csak a nyelvünket, hanem annak teremtő erejére vonatkozó véleményekre is figyeljünk:

Isaac Asimov scifi író: "Az a szóbeszéd járja Amerikában, hogy két intelligens faj létezik a földön: emberek és magyarok."

Enrico Fermi olasz atomfizikustól mikor megkérdezték, hogy hisz-e az űrlakókban, azt válaszolta: "Már itt vannak, magyaroknak nevezik őket!"

A magyar anyanyelvű nagy matematikusok is többször vallották: hja, magyar anyanyelvvel könnyű nagy matematikusnak lenni.
/VARGA CSABA : Mire lehet büszke a magyar (részlet)/
És ami mosolyt csalhat az arcotokra: Gyimóthy Gábor (Firenze 1984. X. 12.) Nyelvlecke című írása. Figyeljétek meg, hogy a mozgást kifejező igére hányféle szinonimát használ! Már kétszer is nekiugrottam, hogy átszámoljam, de egyszer 63 jött ki, másszor meg 81 - de talán a számok annyira nem is lényegesek, mint a magyar nyelv gazdagságának ténye. Talán nincs is a földön még egy ilyen nyelv, mint a mienk! Szerintem joggal lehetünk büszkék rá.
Forrás: Transylvania, 40 évf. 2. szám.
beküldő: olvasó



Ez a honlap a Commora Aula magántulajdona