|
Kié lesz a Vándorseleg? Kik nyertek Közönségdíjat?
A program költségeihez Pesterzsébet Önkormányzata hozzájárul.
Köszönjük egyben a Csilinek is a lehetőséget.
|
|
Évfordulós találkozások a Kondor Béla Közösségi Házban
a SZÁM-TAN c. rajzverseny 4. kiállítását 10.5-én nosztalgia klubdélután keretében rendeztük meg Pestszentlőrinc-Pestszentimre Önkormányzatának támogtásával.
20 évvel ezelőtt indult útjára az első vándorkiállítás!
A korábban át nem vett okleveleket és díjakat Karda Bea művésznő és Sasvári Annamária Zora adta át.
(A Karda Bea Énekstúdió is éppen 20 éve alkult.)
|
|
Üdítő nyári délután az Erdélyi Magyarok Egyesületével
VII. 27-én, a SZÁM-TAN c. kiállítás megnyitón megemlékeztünk Brunszvik Terézről, az első magyarországi óvodák megalapítójáról, a magyar pedagógia egyik legnagyobb hatású elindítójáról, aki 249 éve 07. 27-én született.
MajdTalgorius Grendar és az örökifjú ERMA táncpáros varázsolt el minket.
|
|
Kik nyertek? Kattints!
|
|
Családi nap a Kamaraerdőben
2024. május 26-án kellemes nyárias és szélcsendes időben rögtönzött kiállítást rendeztünk a nagytisztáson a kirándulók meglepetésére. A képekre lehetett szavazni is. A közönségdíjat a Kaiber család alkotása nyerte.
Gratulálunk!
A képre kattintva a továbbutott alkotások listája olvasható..
|
|
SZÁM - TAN
Rajzpályázati felhívás
vándorkiállításon való részvételre
Téma:
A számok átszövik az életünket. Nincs nélkülük idő, távolság, számítógép…
Rajzolj bármit, ami számhoz kapcsolódik és ráutal a kép és/vagy annak címe. Pl.: esemény, mese, tudomány, élővilág, építmény, természeti táj, jelenség. A lehetőségeknek se szeri se száma!
Nevezési feltételek: papír alapú A4-es méret, a rajzon - a képet nem zavaróan - feltüntetve a mű címe, az alkotó neve, életkora. Jelentkezési lap hiányában a rajz hátoldalán a beküldő (pl. szülő, intézmény) elérhetősége: e-mail, telefonszám. Egy pályázótól legfeljebb két képet fogadunk el.
Kategóriák:
I. kézi rajz, festés - 10 éves korig,
II. alkotások számítógépes alkalmazással - bármely korosztályban,
III. speciális kategória fogyatékkal élők és más hátrányos helyzetű csoportok részére - életkor és technika megkötés nélkül,
IV. családi kategória: egy család több tagja által készített kép(ek)
- közös rajz esetén technika megkötés nélkül (10 éves kor felett egyéni alkotás csak számítógépes programmal készülhet!),
V. baráti kategória: barátok által közösen készített alkotások - életkor és technika megkötés nélkül.
További részletek (beküldési határidő és leadási helyszínek valamint az eredményhirdetés várható ideje és a zsűri tagjai) egyeztetés alatt állnak, Kérjük, térjen vissza később, vagy keressen elérhetőségeinken.
Telefonon: +36/20-2158620, /20-2158700, /20-5341019, /70-3194932
Emailben: civilsarok@gmail.com
.
|
|
A nyertesek a kép mögött bújtak el, a fotókhoz pedig kattintsd ide >>>
(szerkesztés alatt)
|
|
Színes délután az Erdélyi Magyarok Egyesületében
|
|
40 fok árnyékban - Egerfarmosi Családi Nap
|
|
Mátraalján, faluszélén...
"Egy ember valódi jellemét abból lehet megismerni, ahogyan az állatokkal bánik." /Paul McCartney/
Rajzpályázati felhívás
vándorkiállításon való részvételre
Téma:
számtalan mese és történet szól bajba jutott állatokról, akik az emberek segítségével és gondoskodásával megmenekülnek (kiszabadulnak, meggyógyulnak, túlélnek veszélyes helyzeteket, hazatalálnak, élelemhez jutnak, biztonságba kerülnek).
Kategóriák:
I. kézi rajz, festés - 10 éves korig,
II. alkotások számítógépes alkalmazással - bármely korosztályban,
III. speciális kategória fogyatékkal élők és más hátrányos helyzetű csoportok részére - életkor és technika megkötés nélkül,
IV. családi kategória: egy család több tagja által készített kép(ek)
- közös rajz esetén technika megkötés nélkül (10 éves kor felett egyéni alkotás csak számítógépes programmal készülhet!),
V. baráti kategória: barátok által közösen készített alkotás.
A zsűri tagjai: Bubrik Zseraldina, Csapó Lajos, Portik Péter, Rómer Ilona alkotó- festőművészek. A zsűri és a közönség szavazatai alapján ünnepség keretében elismerő oklevelet, díjakat adunk át. A legsikeresebb résztvevő intézményt Vándorserleg Díjjal jutalmazzuk.
A pályázat benyújtható személyesen a Digitális Jólét Pontjainkon:
Bp., XIV. Vezér u. 53/d. VezérNet SZITU pont, (1)7044593, 70-3194932
Bp., XVIII. Havanna u. 52. Civil Sarok, (1)7209519, 70-3332830
Bp., XX. Kossuth L. u. 59. Telemosoly Teleház (1)6073455, 20 2158620 Szarvas: Hunyadi utca 22. Telemosoly DJP Pont, 30-9435841
Egerfarmos, Vasút út 40. MNVKSZ e-pont, 20-2158590
Postai úton sima levélként: H-1144 Budapest, Vezér u. 53/d. ClubNetCet
Elektronikus úton az előzsűrizéshez: civilsarok@gmail.com
További Információ: +36 20 215 8620, +36 20 5231019
BEKÜLDÉSI HATÁRIDŐ: 2023. március 31.
|
|
Vándorserleg díj 2022
Csapó Lajos, a zsűri elnöke átadja a Vándorserleget Szederkényi Barbara tanárnőnek, aki idén 12. alkalommal vette át a díjat Kiskunfélegyházi Batthyányi Lajos oktatási intézmény részre. Az iskola ezúttal is több mint 100 számítógépes alkotással, 48 kiállításra került képpel és 11 díjjal lett verhetetlen.
|
|
Kik kaptak díjat? Kattints a meghívóra!
|
|
Egerfarmoson a kiállítás
|
|
A képre kattintva megtudhatod, kik jutottak tovább!
|
|
RAJZOLJ VERSET! Rajzpályázati felhívás
100 éve született Nemes Nagy Ágnes, a gyermekirodalom neves alakja, versei még a legkisebbeket is alkotásra ösztönözhetik.
2022-23: Petőfi Sándor emlékév a nagy magyar költő születésének 200. évfordulójának alkalmából. Verseit a felnőttek, gyermekek, fiatalok is kedvvel szavalják, megzenésítik.
A rajzversenyben nem csak e két költő műveinek illusztrációját kérjük. Bármely vers, ritmikus mondóka, verses mese nyomán keletkezhetnek alkotások, megjelenhetnek életrajzi részletek, sőt a költészet másként is megmutatkozhat a műben, pl. színek-formák harmóniájában, eseményekben.
Nevezési feltételek: A4-es méret, a rajzon – de az alkotást nem zavaróan - feltüntetve az alkotó neve, a jelentkezési lap részletes kitöltése. Egy alkotótól legfeljebb 2 alkotást fogadunk el.
Kategóriák:
I. kézi rajz, festés - 10 éves korig,
II. alkotások számítógépes alkalmazással - bármely korosztályban,
III. speciális kategória fogyatékkal élők és más hátrányos helyzetű csoportok részére - életkor és technika megkötés nélkül.
IV. családi kategória: egy család több tagja által készített kép(ek) - egy közös kép esetén korosztályi és technika megkötés nélkül.
V. baráti kategória: barátok közösen készített rajzai (technika az életkor szerint)
A zsűri tagjai: Csapó Lajos, Portik Péter, Rómer Ilona, Takács Rudolf festőművészek.
Az alkotók a zsűri és a közönség szavazatai alapján díjátadó ünnepség keretében elismerő oklevélben, díjakban részesülnek, illetve a képekből naptár vagy más kiadvány készülhet. A legsikeresebb résztvevő intézményt (szervezetet) Serleg Díjjal jutalmazzuk.
A pályázat benyújtható személyesen a Digitális Jólét Pontjainkon:
Budapest, XIV. Vezér u. 53/d. VezérNet SZITU pont, (1)7044593, 70-3194932
Budapest, XVIII. Havanna u. 52. Civil Sarok, (1)7209519, 70-3332830
Budapest, XX. Kossuth L. u. 59. Telemosoly Teleház (1)6073455, 20 2158620
5540 Szarvas: Hunyadi utca 22. Telemosoly DJP Pont, 30-9435841
3379 Egerfarmos, Vasút út 40. MNVKSZ e-pont, 20-2158590
Postai úton NEM ajánlott levélként: H-1144 Budapest, Vezér u. 53/d. ClubNetCet
ELEKTRONIKUS ÚTON: rajzoljverset@gmail.com
További Információ: +36 20 215 8620, +36 20 5231019
BEKÜLDÉSI HATÁRIDŐ: 2022. április 25.
Online jelentkezési lap az emblémára kattintva elérhető.
Tevékenységünk támogatására az SZJA 1%-át nagyon-nagy örömmel elfogadjuk.
Adószámunk: 18385742-1-04 ClubNetCet Internetes Ismeretterjesztő Egyesület
|
|
Az internetes szavazás eredményeként elkészült a 2022. évi kis falinaptárunk.
A naptárban szerepló rajzok a hónapok sorrendjében:
1. Az óperenciás tengeren túl (Samu Bodza)
2. Látogatóban Afrikában a nagyszüleimnél (Uzoeshi család)
3. Varázserdő (Birinszki Erik)
4. A varázstorony (Hegedűs Sándor)
5. Nagycsoportosok ballagása (Vincze Katerina)
6. Mesés tengerpart (Vass Lili)
7. Az óperenciás tengeren túl (Szedlacsek Tünde)
8. Hangya-alagút (Hujber Tamás)
9. Mesevilág (Gulyás Panna Ilona)
10. Mancs őrjárat (Vincze Veronika és Bognár Bianka)
11. Egyiptom (Moczó-Dányádi Gergely)
12. Télapó karácsonya (Fehér Tibor)
A címlapot Vácziné B. Nikoletta tervezte. A címlap hátoldalán meglepi: a Túl az Óperencián c. első helyezést elért meséje olvasható.
|
|
Egy év kihagyás után ismét élőben tarthattunk díjátadó rendezvényt,
A kiállítást Kabai Alex előadóművész nyitotta meg, majd Jegercsik Csaba gyermekműsorát hallhattuk.
Az előadáson elhangzott az irodalmi pályázat I. helyezettjének meséje is: Túl az Óperencián.
Csaknem valamennyi fővárosi alkotó részt vett az eseményen és személyesen vehette át az oklevelét és az ajándékokat. A díjazottak névsorát a Meghívó mögött rejtettük el :)
A rendezvényen készült fotókat pedig ide kattintva láthatod hamarosan...
|
|
TÚL AZ ÓPERENCIÁN - Rajzpályázat
Kalandozások a Földön
térben és időben:
kirándulások, vágyak, álmok messzi tájakon, az ott élő emberek és más élőlények között. Az alkotásokban megjelenhetnek hírességekhez köthető országok, városok; megélt, tanult, elképzelt vagy mesékből, mondákból ismert elemek; történelmi események, legendás földrajzi helyszínek, letűnt/eltűnt világok; emlékezetes vagy tervezett látogatás
távolabb élő rokonoknál, családtagnál.
Nevezési feltételek: A4-es méret, a rajzon – de az alkotást nem zavaróan - feltüntetve az alkotó neve, a jelentkezési lap részletes kitöltése. Egy alkotótól legfeljebb 2 alkotást fogadunk el.
BEKÜLDÉSI HATÁRIDŐ: 2021. június 20.
A zsűri tagjai: Csapó Lajos, Portik Péter, Rómer Ilona, Takács Rudolf festőművészek.
További részletekhez kattints ide >>>>>>>>>
|
|
Színház az egész világ - Virtuális galéria
Köszöntünk Kedves Látogató!
Az itt látható 100 alkotás közül termenként 1-1 legtöbb szavazatot elérő képből 2021. évi kártyanaptár készül a 18. kerületi Önkormányzat támogatásával. Az összesített szavazatok alapján pedig további 6 alkotás közönségdíjban részesül.
Ebben a teremben 4-10 éves gyermekek szabadkézi alkotásai láthatók.
|
|
Szavazni a "termek" alján található SZÓLJ HOZZÁ ablakban lehet.
1 napon 1 e-mail címről legkevesebb 2 db alkotást kell megnevezni a 100 kép közül. Ha valaki csak 1 db képre adja le szavazatát naponta, az nem érvényes. (Az Adatvédelmi nyilatkozat a baloldali menüben érhető el.)
Ebben a teremben számítógéppel készített alkotások láthatók.
|
|
A rajzversenyre beérkezett 150 alkotás, melyek előzsűrizésen vettek részt.
A közönség szavazatai mellett a zsűri értékelése alapján további díjak, helyezések is kihirdetésre kerülnek az új év első napjaiban. Sőt, a Vándorserleg díj nyertese sem marad titok.
A III-as teremben a Családi kategóriában zsűrizett rajzok megtekinthetők
|
|
A rajzokra a facebook.com/clubnetcet oldalon is lehet szavazni.
Információ Mártáknál: +36 20 2158620, +36 20 5231019 vagy a kiírásban szereplő emailben kérhető.
A szavazást 27-én éjfélkor lezárjuk!!
A tárlat utolsó termében 4-6 éves jóbarátok közös rajzai láthatók.
|
|
Színház az egész világ
Rajzpályázati felhívás
VIRTUÁLIS GALÉRIÁBAN való kiállításra
Az alkotásokban megjelenhetnek színi előadások élményei (pl. bábelőadás, mesejáték), színház- és drámatörténeti elemek, épületek (pl.: Nemzeti színház, Szarvasi Vízi Színház), életünk mozzanatai a szerepjátékon át a valóságban betöltött szerepekig (pl.apa-anya szerep).
Nevezési feltételek: A4-es méret, a rajzon – de az alkotást nem zavaróan - feltüntetve az alkotó neve, a jelentkezési lap részletes kitöltése. Egy alkotótól legfeljebb 2 alkotást fogadunk el.
Kategóriák:
I. kézi rajz, festés - 10 éves korig,
II. alkotások számítógépes alkalmazással - bármely korosztályban,
III. speciális kategória fogyatékkal élők és más hátrányos helyzetű csoportok részére - életkor és technika megkötés nélkül.
IV. családi kategória: egy család több tagja által készített kép(ek) - egy közös kép esetén korosztályi és technika megkötés nélkül.
V. baráti kategória: barátok közösen készített rajzai (technika az életkor szerint)
A zsűri tagjai: Csapó Lajos, Portik Péter, Rómer Ilona, Takács Rudolf festőművészek, valamint Genetheim Richárd színész, rendező (Off-Broadway Színház). A győztes alkotások megtekinthetőek lesznek az internetes portálokon, rájuk szavazni lehet. A zsűri és a közönség szavazatai alapján a képek díjátadó ünnepség keretében elismerő oklevélben, díjakban részesülnek. A díjazott képek egy részéből naptár készül. A legsikeresebb résztvevő intézményt (szervezetet) Vándorserleg Díjjal jutalmazzuk.
A pályázat benyújtható személyesen a Digitális Jólét Pontjainkon:
Budapest, XIV. Vezér u. 53/d. VezérNet SZITU pont, (1)7044593, 70-3194932
Budapest, XVIII. Havanna u. 52. Civil Sarok, (1)7209519, 70-3332830
Budapest, XX. Kossuth L. u. 59. Telemosoly Teleház (1)6073455, 20 2158620
Szarvas: Hunyadi utca 22. Telemosoly DJP Pont, 30-9435841
Tura: Szent István út 5. MNVKSZ e-pont, 20-2158590
Postai úton NEM ajánlott levélként: H-1144 Budapest, Vezér u. 53/d. ClubNetCet
VAGY ELEKTRONIKUS ÚTON: telemosoly@gmail.hu<6b>
VALAMINT leadható a ZSŰRITAGOK festmény kiállításának rendezvényén:
2020. 09. 30. 17h – Budapest, XVIII. Üllői út 400. Városháza Galéria,
melyre minden alkotót és érdeklődőt szeretettel várunk!
További Információ:
+36 20 215 8620, +36 20 5231019, mozga@clubnetcet.hu
Beküldési határidő: 2020. október 15.
|
|
Decemberben átadtuk a Vándorserleget örökbe!
Nem a Télapó volt a legnagyobb sztár, hanem ismét a Kiskunfélegyházi Batthyány Lajos Általános Iskola is AMI tanulói és tanárnője Szederkényi Barbara, akik örökbe kapták a harmadszor is elnyert Vándorserleget.
A díj átadására az Off-Broadway Színház különleges zenés előadása után került sor.
(Fotók hamarosan)
|
|
Őszi tárlatunk a Szarvasi Szilvafesztiválon
A számítógépes alkotások nagy sikert arattak. Többen is kíváncsiak voltak rá, hogyan készül el egy ilyen szép színes alkotás.
A családi közös tablók kiállítása is újdonság volt a nézelődők számára.
A fesztivál látogatóit a "Civil udvarban" fogadtuk vendégváró falatokkal, kézműves foglalkozással és a gyermekeknek számtalan ajándékkal.
|
|
"JÖN A TAVASZ, MEGY A TÉL..." Beszédes évszakok
Rajzpályázati felhívás vándorkiállításon való részvételre
A 4 évszak megjelenítése: az emberekhez, természethez, élővilághoz kapcsolódó jellegzetességek, tevékenységek, szokások, hagyományok. Az alkotás konkrét témája lehet valós, de lehet mese, irodalmi mű vagy fantázia.
Nevezési feltételek: papír alapú A4-es méret, a rajzon (nem a hátoldalán!) olvashatóan feltüntetve az alkotó neve, a jelentkezési lap részletes kitöltése. Egy alkotótól legfeljebb 2 alkotást fogadunk el. Kiállítási költség-támogatás képenként 500 Ft, Speciális kategóriában 0 Ft. Bankszámlaszámunk: 16200223-10052747 MagNet Bank.
Kategóriák:
I. kézi rajz, festés - 10 éves korig,
II. alkotások számítógépes alkalmazással - bármely korosztályban,
III. speciális kategória fogyatékkal élők és más hátrányos helyzetű csoportok részére - életkor és technika megkötés nélkül.
IV. családi kategória: egy család több tagja által készített kép(ek) - egy közös kép esetén korosztályi és technika megkötés nélkül.
A zsűri állandó tagjai: Csapó Lajos, Portik Péter, Rómer Ilona és Takács Rudolf festőművészek. A rajzverseny győztesei alkotásaikkal vándorkiállításon vesznek részt. Díjátadó ünnepség keretében az alkotók elismerő oklevélben részesülnek. A legsikeresebb résztvevő intézményt (szervezetet) Vándorserleg Díjjal jutalmazzuk. Tárgyi és egyéb jutalom nem a rajzverseny célja, de az adományozói aktivitástól függően az alkotókat megajándékozzuk.
A pályázat benyújtható személyesen a Digitális Jólét Pontjainkban:
Budapest, XIV. Vezér u. 53/d. VezérNet SZITU pont, (1)7044593, 70-3194932
Budapest, XVIII. Havanna u. 52. Civil Sarok, (1)7209519, 70-3332830
Budapest, XX. Kossuth L. u. 59. Telemosoly, (1)6073455, 20 2158590
Szarvas: Hunyadi utca 22. Telemosoly, 30-9435841
Postai úton NEM ajánlott levélként: H-1144 Budapest, Vezér u. 53/d. ClubNetCet részére címezve.
A BEÉRKEZÉSI HATÁRIDŐ: 2019. MÁRCIUS 31. Információ: +36 20 215 8620, mozga@clubnetcet.hu.
|
|
Boldog Karácsonyt és BÚÉK!
|
|
Telt házas ünnepség a Kondorban
A „Nálatok laknak-e állatok?” című vándorkiállítás záróünnepsége 2018. október 13-án került megrendezésre a Kondor Béla Közösségi Házban.
A program kézműveskedéssel a kiállított képekre való szavazással indult, majd nagy sikert aratott a Ludas Matyi, a Globe Produkciós Egyesület előadásában.
Ezután a díjak és emléklapok átadása következett. A Budapesti Tarokk Egyesület jóvoltából több serleg is átadásra került. A Vándorserleget a Kiskunfélegyházi Battyhány Lajos Általános Iskola alkotói nyerték a közel 100 beérkezett számítógépes rajzzal, s ugyancsak díjazott lett a 18. kerületi Nyitnikék óvoda a Családi kategóriában elért eredményekért.
A zsűrit Csapó Lajos festőművész, az AMME elnöke képviselte.
A finom pogácsákat a Pellegrini Pékségnek köszönhettük. A rendezvény fő támogatója a Pestszentlőrinc-Pestszentimre Önkormányzata volt.
|
|
Nálatok laknak-e állatok? Szegeden
Vándorkiállításunk Szegedre érkezett. Megrendezésében házigazdánk volt a Bibliotéka Könyvtár és a Közéleti Kávéház Hajdrik József író-költő tagtársunk jóvoltából, aki a színvonalas műsort is összeállította.
A könyvtár rendezvénytermében naponta tartanak előadásokat. Közkívánatra így a kiálíltás még egy héten át megtekinthető volt.
Programunk szakmai kirándulás keretében a Nemzeti Együttműkdési Alap támogatásával valósult meg, Partnerünk a Dél-Alföldi Teleházak Regionális Egyesülete.
|
|
Majd én megmutatom a Zuglói Civil Házban
Még nincs szöveg...
|
|
Kiállítás az EME székhelyén
Még nincs szöveg...
|
|
A Szarvasi Szilvanapok programjában
|
|
A Művészetek Völgyében
Július 2. felében 10 napig Kapolcson volt megtekinthető a kiállításunk. A képeket többszáz ember láthatta az ország minden tájáról.
A "Boszi Udvar" központi kiálítósátrában maga a Boszi őrizte az alkotásokat éjjel-nappal.
Egyesületünk szakmai programjához a Nemzeti Együttműködési Alap is hozzájárult.
Köszönnjük tagtársainik és Koós Jánosné kiemelkedő munkáját.
Nézz körül Te is Kapolcson! A fotókhoz kattints a képre!
|
|
A 2018. évi vándorkiállítás képei
A beérkezett közel 200 alkotás közül kiválasztott rajzok listájához kérjük, kattintson a rózsaszín elefántra!
|
|
Nálatok laknak-e állatok?
Ember és állat kapcsolata
- múltban, jelenben, jövőben, mesékben, mondákban,
- gondoskodás, felelősség, állatvédelem,
- állatok az otthonunkban.
Rajzpályázati felhívás vándorkiállításon való részvételre:
I. kézi rajz, festés (10 éves korig),
II. alkotások számítógépes alkalmazással (korhatár nélkül),
III. speciális kategória fogyatékkal élők és más hátrányos helyzetű csoportok részére (életkor és technika megkötés nélkül).
IV. családi kategória: egy család több tagja által készített kép (korosztályi és technika megkötés nélkül)
Nevezési feltételek:
papír alapú A4-es méret, a rajzon (nem a hátoldalán!) olvashatóan feltüntetve az alkotó neve, a jelentkezési lap részletes kitöltése. Egy alkotótól legfeljebb kettő képet fogadunk el. Kiállítási költség-támogatás képenként 500 Ft, Speciális kategóriában 0 Ft. Bankszámlaszámunk: 16200223-10052747 MagNet Bank.
A zsűri állandó tagjai: Csapó Lajos, Portik Péter, Rómer Ilona és Takács Rudolf festőművészek. A rajzverseny győztesei alkotásaikkal vándorkiállításon vesznek részt. Díjátadó ünnepség keretében az alkotók helyezés szerint elismerő oklevélben részesülnek. A legsikeresebb résztvevő intézményt (szervezetet) Vándorserleg Díjjal jutalmazzuk, A rajzokat kérésükre személyes átvétellel visszaadjuk az alkotóknak.
Tárgyi és egyéb jutalom nem a rajzverseny célja, de az adományozói aktivitástól függően az alkotókat megajándékozzuk.
A pályázat benyújtható személyesen a Digitális Jólét Pontjainkban:
Bp., XIV. Vezér u. 53/d. VezérNet SZITU pont, (1)7044593, 70-3194932
Bp., XVIII. Havanna u. 52. Civil Sarok, (1)7209519, 70-3332830
Bp., XX. Kossuth L. u. 59. Telemosoly, (1)6073455, 20 2158590
Szarvas: Hunyadi utca 22. Telemosoly, 30-9435841
Postai úton NEM ajánlott levélként: H-1181 Budapest, Csontváry u. 46. VIII. 48., Nagy Ágnes részére címezve.
A BEÉRKEZÉSI HATÁRIDŐ: 2018. MÁRCIUS 31.
Információ: +36 20 215 8620, mozga@clubnetcet.hu.
|
|
Kellemes Ünnepeket Kívánunk!
A naptárban szereplő alkotások a hónapok sorrendjében:
Mészáros Rita (10) A családi hóember építés
Pék Kata (10): Gyűlnek a kupák
Bányai Balázs (5): Kékestetőre mentünk kirándulni
Nikula Kitti (11): UNO Part angyali módra
Lőrincz Zsófia (14): Mindig a szabadban
Vajgel Petra (6): A mézet mindig anyával vesszük a családomnak!
Urbán Eszter (12): Szeretteink a legfontosabbak
Zsigó Éva (12): Naplemente
Szappanos Kincső (4): Sétálunk, sétálunk...
Puskás Marcell (7): Erdélyben jártunk a családommal
Sikár Evelin (14): Házasság
Kisjuhász Blanka (12): Boldog Karácsonyt!
|
|
Újból a Batthyány suli nyerte a vándorserleget
November 26-án, a ClubNetCet Internetes Ismeretterjesztő Egyesület „Együtt-lét” címmel színvonalas műsoros délutánt szervezett a Pestszentlőrinc-Pestszentimre Városháza dísztermében. Egyúttal itt került sor az egyesület által hirdetett rajzverseny 2017. évi vándorserleg díjának átadására is, amelyet ismét a kiskunfélegyházi Batthyány Lajos Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola nyert el. A díjat a zsűri két tagja, Csapó Lajos és Rómer Ilona festőművészek adták át. Koordinátor-szervező: Szederkényi Barbara tanárnő.
Bense Zoltán
felegyhazikozlony.hu
|
|
Civilek "uccájában"
2017. szeptember 30-án ismét benépesült a Zuglói Civil Ház előtti tér. Pavilonunk középen kapott helyet, így a kiállítás képeit sokan megtekinthették.
|
|
Szarvasra vándoroltak az alkotások
Nagy volt az érdeklődés a pavilonunknál, ahol valamennyi képet megtekinthettek a látogatók.
2017. szeptember 9-én rendezték meg a 20. Szarvasi Szilvanapokat. A helyi és a budapesti csapatunk idén is a rajzkiállítás megtekintésére és szavazásra buzdított mindenkit. Idősek és fiatalok egyaránt sorra megcsodálták a képeket.
A vándorkiállítást a zsűri szarvasi tagja, Rómer Ilona mutatta be.
Közönségdíjat nyertek:
Kapus Eszter, Sikér Evelin és Zsigó Éva kiskunfélegyházi alkotók. Gratulálunk!
|
|
Tárlat a Belvárosban
Augusztus 13-án vasárnap Frissítő programkoktél keretében kiállításra kerültek az alkotások az Erdélyi Magyarok Egyesülete székhelyén, az V. ker. Molnár u. 5-ben.
Az Együtt – Lét c. rajzverseny és vándorkiállítás előzményeit ismertette Mozga Márta egyesületi elnök, majd értékelte, megnyitotta és saját versével köszöntötte N. Pető Szigethy Ilona, festő, író, költő.
A kiállítás szeptember 8-áig volt megtekinthető.
|
|
Díjátadó ünnepség Ecser Várában
2017. június 11-én vasárnap 12 órától kezdődő játékos rendezvényen adtuk át a vándorkiállításra kerülő képek akotói számára az okleveleket és az ajándékokat.
A vár teljes elfoglalása után mindenki töprengés nélkül belevetette magát a játékba :-) Kézműveskedés, kardvívás, buborék-eső, párnacsata is vidám kikapcsolódást nyújtott a gyermekeknek és felnőtteknek egyaránt. (Ha "belépsz" a Várba, láthatod a fotókat!)
A ZSŰRI a következő alkotásokat díjazta és ugyancsak megtekinthető, mely képek kerültek vándorkiállításra >> katt ide!
A díjakat felajánlották:
Bringóhintó Kkt., Harwaredepo, Hermányos Fotó, Landcomputer, Viadukt Alapítvány. A különleges helyszínt Megyesi Károlynak, a Vár tulajdonosának jóvoltából vehettük igénybe, s aki maga is együtt játszott a gyerekekkel.
|
|
EGYÜTT-LÉT
Rajzpályázati felhívás vándorkiállításon való részvételre
Az alábbi kategóriáknak megfelelően megjeleníthető bármely közös létállapot, együttes tevékenység az alkotó közvetlen környezetében vagy a világ bármely részén, a múltban, jelenben vagy az elképzelt jövőben, álomban, mesében.
I. kézi rajz, festés (10 éves korig),
II. alkotások számítógépes alkalmazással (korhatár nélkül),
III. speciális kategória fogyatékkal élők és más hátrányos helyzetű csoportok részére (életkor és technika megkötés nélkül).
Nevezési feltételek:
papír alapú A4-es méret, a rajzon (nem a hátoldalán!) olvashatóan feltüntetve az alkotó neve, a jelentkezési lap részletes kitöltése. Egy alkotótól legfeljebb 2 alkotást fogadunk el. Kiállítási költség-támogatás képenként 500 Ft, Speciális kategóriában 0 Ft. Bankszámlaszámunk: 16200223-10052747 MagNet Bank.
A zsűri állandó tagjai: Csapó Lajos, Portik Péter, Rómer Ilona és Takács Rudolf festőművészek. A rajzverseny győztesei alkotásaikkal vándorkiállításon vesznek részt. A nyerteseket április 30-áig e-mailben értesítjük. Díjátadó ünnepség keretében az alkotók helyezés szerint elismerő oklevélben részesülnek. A legsikeresebb résztvevő intézményt (szervezetet) Vándorserleg Díjjal jutalmazzuk, melynek átadására az őszi-téli záróünnepségen kerül sor. A rajzokat kérésükre személyes átvétellel visszaadjuk az alkotóknak.
Tárgyi és egyéb jutalom nem a rajzverseny célja, de az adományozói aktivitástól függően az alkotókat megajándékozzuk.
A pályázat benyújtható személyesen elsősorban az eMagyarország Pontjainkban időpont egyeztetéssel:
Bp., XIV. Vezér u. 53/d. SZITU pont, 70-3194932
Bp., XVIII. Havanna u. 52. Civil Sarok, 70-3332830
Szarvas: Hunyadi utca 22. Telemosoly, 30/ 9435841
Postai úton NEM ajánlott levélként: H-1181 Budapest, Csontváry u. 46. VIII. 48., Nagy Ágnes részére címezve.
A BEÉRKEZÉSI HATÁRIDŐ: 2017. MÁRCIUS 31.
Információ: +36 20 215 8620, mozga@clubnetcet.hu.
Az online jelentkezési lap az emblémára kattintva kitölthető.
|
|
Boldog Karácsonyt és BÚÉK!
|
|
Kiskunfélegyházán jártunk
|
|
Örültek a Nyitnikék ovisok
A „SOK VAN, MI CSODÁLATOS”
címmel meghirdetett 2016. évi rajzverseny és vándorkiállítás
ZÁRÓÜNNEPSÉGÉN a kimagasló részvételi arány és az alkotások színvonalának köszönhetően külön elismerő oklevélben részesült a Budapest 18. kerületi Nyitnikék Óvoda..
Az ünnepélyes díjátadásra 2016. november 8. kedd 17 órakor a
CSILI Művelődési Központ Könyvtárában került sor.
Az alkotóknak a zsűri elnöke, Csapó Lajos szigethalmi festőművész személyesen gratulált.
A gyermekeket QUILLING kézműves foglalkozással és meséléssel vártuk. Vendégünk volt Hajdrik József író-költő, a „Vaddisznó Vendel apa lett” című csodaszép papa-mesekönyv szerzője, valamint Papné Mészáros Ági mesemondó.
A programról készült fotókhoz kattints a gratulációs képre!
Támogatóink:
Pesterzsébet Önkormányzata,
Hermányos Fotó, Pellegrini Pékség, Viadukt Alapítvány
A Vándorserleget nyert intézmény neve a nyilvánosság előtt továbbra is titok marad. Annyit azért elárulunk, hogy átadására Kiskunfélegyházán kerül sor az iskolai Karácsony ünnepség keretében...
|
|
Kiállítás a Kelenvölgyi Családi napon
Szeptember 17-én a két hétig volt megtekinthető a vándorkiállítás a Kelenvölgyi Közösségi Házban.
Az Újbuda Önkormányzata által támogatott Gyógyító kreativitás családi nap "missziójához" jól illeszkedtek a szépséget, jóságot, szeretetet ábrázoló gyermekrajzok. A képek között a fogyatékkal élő felnőttek rajzaiban is lehetett gyönyörködni.
|
|
Szeptember első hetében, gyönyörű nyári időben neves eseményen vehettünk részt, a SZARVASI SZILVANAPOKON.
A duplaméretű pavilonunkat teljes egésszében körbedíszítette a 100-nál is több alkotás.
Meglepetésünkre több alkotó is ellátogatott hozzánk, köztük olyanok, akik a díjátadón nem tudtak részt venni, így itt vették át oklevelüket és ajándékaikat. (Az át nem vett oklevelek mindig nálunk vannak, ajándékokat pedig mindenhová viszünk.)
A színvonalas szervező munka és a kóstolgatható finomságok a ClubNetCet szarvasi csapatának volt köszönhető.
|
|
Majd én megmutatom!
A Zuglói Civil Házban volt látható a vándorkiállításunk július 23-án a Viadukt Alapítvány Gyógyító kreativitás c. programjának keretében.
|
|
Találkoztunk 2016. június 3-án
Ugye, sok van, mi csodálatos?! Például a naplemente, vagy az állatvilág, egy virágos rét, a szerelem...
Ha kíváncsi vagy, mi mindent tartanak csodálatosnak a kis- és nagy gyerekek, látogass el a következő kiállításunkra :)
A díjátadó rendezvényen teljesen megtelt az Unio Hotel banquett terme.
A műsorban felléptek: Zsíros Tímea (Arany Páva díjas ének-citera), Tóth Csaba (szitárművész)
A fődíjakat felajánlották a Bringóhintó Kkt., Fotoplus Kft., Pannónia Nyomda, Pcbolt.eu. A díjátadó együttműködő partnere a Hermányos Foto és a Trend Jet Nyomtatókellék Szaküzlet. Köszönjük továbbá magánszemélyek és tagjaink ajándékait, az aktív közreműködést és a fáradtságos munkát, Zsíros Tímea és Tóth Csaba színvonalas előadását, a zsűri képviseletében Rómer Ilona festőművész közreműködését, valamint az Unio Hotelnek a terem térítésmentes rendelkezésünkre bocsátását. Köszönjük továbbá mindenkinek, aki eljött és részt vett az eseményen :)
Az Alkotóknak GRATULÁLUNK! >>>>>
|
|
„Sok van, mi csodálatos…”
- a körülöttünk lévő világ, a természet és az ember, kapcsolatok, érzések, a történelem és jelenünk kis és nagy csodái. A téma tág teret biztosít a pedagógusok és gyermekek alkotói szabadságának.
Rajzpályázati felhívás vándorkiállításon való részvételre
A rajzpályázatot három kategóriában hirdetjük meg:
I. kézi rajz, festés (10 éves korig),
II. számítógépes alkotások (korhatár nélkül),
III. speciális kategória fogyatékkal élők és más hátrányos helyzetű csoportok részére (életkor és technika megkötés nélkül).
Nevezési feltételek:
papír alapú A4-es méret, a rajzon (nem a hátoldalán!) olvashatóan feltüntetve az alkotó neve, a jelentkezési lap részletes kitöltése. Egy alkotótól legfeljebb 2 alkotást fogadunk el. Kiállítási költség-támogatás képenként 500 Ft, Speciális kategóriában 0 Ft. Bankszámlaszámunk: 17000019-11227917 AXA Bank.
A műveket jeles festőművészek, grafikusok zsűrizik. A zsűri állandó tagjai: Csapó Lajos, Portik Péter, Rómer Ilona, Takács Rudolf, A rajzverseny győztesei alkotásaikkal vándorkiállításon vesznek részt.
A nyerteseket április 30-áig értesítjük, majd meghívást küldünk e-mailben a díjátadó ünnepségre. Az alkotók helyezés szerint elismerő oklevélben részesülnek. A legsikeresebb résztvevő intézményt (v. egyéb szervezetet) Vándorserleg Díjjal jutalmazzuk, melynek átadására az őszi-téli záróünnepségen kerül sor. A rajzokat kérésükre személyes átvétellel visszaadjuk az alkotóknak.
Tárgyi és egyéb jutalom nem a rajzverseny célja, de az adományozói aktivitástól függően az alkotókat megajándékozzuk.
A pályázat benyújtható személyesen Budapesten időpont egyeztetéssel:
XIV. Vezér u. 47. SZITU pont, (1)7044593
XVIII. Havanna u. 52. Civil Sarok, (1)7209519
XX. Vörösmarty u. 180. Civil Ház, (1)6075579
és Szarvason: Hunyadi utca 22. eMagyarország Pont 30/ 9435841
Postai úton NEM ajánlott levélként: H-1181 Budapest, Csontváry u. 46. VIII. 48., Nagy Ágnes részére címezve.
A BEÉRKEZÉSI HATÁRIDŐ: 2016. MÁRCIUS 18.
Információ: +36 20 215 8620 hangpostával, mozga@clubnetcet.hu, az online jelentkezési lap az emblémára kattintva kitölthető.
|
|
Mindenkinek szeretetben gazdag Új Évet kívánunk!
ClubNetCet Internetes Ismeretterjesztő Egyesület
Adószámunk: 18385742-1-04
A személyi jövedelemadó 1 %-át köszönettel fogadjuk.
|
|
Civilek utcája Zuglóban
"Szólj, gondolj, tégy jót..."
- hirdettük Zuglóban is, a Civilek utcájában. Október 3-án délután benépesült a Csertő Park.
Természetesen mi is kitelepedtünk és büszkén tettük közkinccsé a 2015. évi rajzverseny alkotásait.
|
|
Kupon vendégszerepeltünk
Szeptember 26-27-én idén is vendégszerepelt kiállításunk a Kupi Ifjúsági Napokon. Házigazdánk a Háromhatár Egyesület volt.
Míg a Kultúrházban tartott a magas színvonalú kulturális műsor, az egyesület helyiségében kézműves tevékenységek - köztük a guilling - foglalták le a gyerekeket.
A rendezvényen a helyi civil szervezetek kézműves termékeiben és a helyi lakosság történelmet idéző kiállításában is gyönyörködhettünk.
|
|
Gyomaendrődre vándoroltunk
Augusztus 22-én szombaton nyílt kreatív foglalkozással kombinált kiállításunk a Kőrös-szögi Civil fesztiválon.
Egy tanteremben kaptunk helyet, így a gyerekek otthonosan látogatták.
|
|
Kiállítás a Belvárosban
Július 5-én hangulatos "dzsembori" keretében feldíszítettük az Erdélyi Magyarok Egyesületének belvárosi helyiségét, de leginkább a kirakatát.
A járókelők és az EME kulturális progrmjainak látogatói egy hónapon át gyönyörködhetnek a sok jót, jót-tevést ábrázoló képekben.
Cím: Budapest, V. Molnár utca 5.
|
|
Majd én megmutatom!
Az alábbi alkotások kerülnek vándorkiállításra:
Magyar Máltai Szeretetszolgálat, Komárom
Nagy Gábor (41): Öreg néne őzikéje
Dózsa László (53):Öreg néne őzikéje
Kiskunfélegyházi Batthyány Lajos Általános Iskola és AMI
Csáki Dóra (11): Madáretetés
Cseri Nikolett (13): Jótékonyság
Csordás Nóra (12): Ételosztás a szegényeknek
Csőke Nóra (12): Segítsünk az időseken
Gajdán Viktória (10): A segítő gyermek!
Kapus Eszter (10): Az elesett néninek jár a segítség
Kovács Blanka (12): A tűzoltóság munkássága - A tűzoltók segítsége
Ladányi Anna (13): Pinokkió
Lőrincz Alexandra (14): Védd az erdőt
Lőrincz Zsófia (12): Segítsünk az állatokon ( Állatmenhely)
Nemes Bence (13): Segíts a mozgássérülteken!!!
Ottó Dorina (13): Szólj, gondolj, tégy jót
Patyi Fanni: (14): Idős néni átkísérése az úton!
Rádi Anna (10): Segítsünk a bajba esetteknek
Seres Márton (13): Segítsünk a vakoknak
Sikár Evelin (12): Balesetben való segítség
Terbe Ivett (10): Vízbe süllyedt ember kimentése
Urbán Eszter (10): Egy kedves fiú segítsége
Vas Bianka (13): Az állatorvos segítsége
Zsigó Éva (11): Szemétszedés - Védjük a természetet!
Nyitnikék Óvoda, Budapest XVIII.
Ablonczy Elizabet (6): Macska és az egér két jó barát
Ábrahám Hanna (6): Elza királynő és a csodaszarvas
Katula Liza Gizella (6): Hamupipőke
Petrovay Zsombor (6): Itt mindenki betartja a szabályokat
Teveli Adél (6): Jóság
Teveli Adél (6): Az állatok barátkoznak
Teveli Alíz (6): Tündérország
Teveli Alíz (6): A szegényember nagy családja
Tuikács Lajos (6): A királynő és az unikornis
Szent Erzsébet Katolikus Általános Iskola és Óvoda, Szentes
Miklós Amira (6): Árpád-házi szent Erzsébet a szegényeknek sző rokkán
Miklós Amira (6): Segítünk anyának a bevásárlásban
Nagy Míra (6): A kislány átsegíti az öreg nénit az úttesten
Orosz Adél (7): A rosszfiú jó cselekedete
Orosz Adél (7): Árpád-házi Szet Erzsébet megsegíti a szegényeket
Terbán Vanda ((7): Anyának mindenben segítek
Vajgel Léna (8): Segítek anyukámnak a főzésben
Vajgel Léna (8): Segítek a nagymamámnak átkelni a zebrán
Kassa utcai Általános Iskola, Bp. XVIII.
Talán Abigél (9): A város ahol mindenki jó
Talán Abigél (9): Jó tett az erdőben
Napsugár Óvoda, Bp. XIV.
Erős Kitti (6): A tündérkirálynő eljött hozzánk
Fábiánfy Judit (6): Segítek almát szedni az anyukámnak
Jurkó Zsófia (6): Madarakat etetünk
Kundráth Vivi (6): Ünnep a várban
Maczucza Jázmin (6): Szólj, gondolj, tégy jót
Gál Ferenc Főiskola Szarvasi Gyakorló Általános Iskola Óvoda és Bölcsőde
Bankó Csaba (9): Ingyen pite és máfin
Barta Csenge (9): Adni jó
Baráth Luca (9): Adni jó
Bencsik Bence (9): Köszönöm - Szívesen
Csekő Bernadett (9): Sok ajándékot hoztam
Csipai Lilla (9): Adj, mert adni jó
Hunya Noémi (9): Szeretet Szolgálat
Kis Ulrik János (9): Segítség a vásárlásban
Koszó Lara (9): Adakozás
Koszó Zoltán (9): Ajándékod életet menthet
Lioska Janka (9): HOSPITAL
Makai Gergő (9): Adományozok
Osztroluczki Flóra Kata (9): 1 millió Ft
Sonkoly Ákos (9): Ajándékozni szeretetből
Uhljár Andrien (9): Szerezz örömet!
Varga Erzsébet (9): Ó, mi is kapunk ? De jó, de jó!
Závoda Kata (9): Beteglátogatás
Egyéni pályázók alkotásai
Bezecky János, Szob (10): Az űrben a Föld felett
Bezeczky Márton Pál, Szob (9): Viharban
Haga Szilvia, Budaőrs (19): Bizalom
Kalányos Bence, Bp. X. (15): Segiís a hajléktalanokon
Kalányos Bence, Bp. X. (15) Óvd a természetet
Szabó Alexandra Bp. XX. (17): A szavak ereje
|
|
Rajzpályázati felhívás vándorkiállításon való részvételre
A téma az alkotók fantáziájára van bízva (lehet meserészlet, megtörtént esemény, élmény, elképzelés), amelyen belül a jót cselekvés kap hangsúlyt.
A résztvevők köre:
a.) 6 – 18 éves fiatalok (óvodások, általános és középiskolások), egyénileg vagy intézményi keretek között jelentkezhetnek
b.) A témát magukénak érző, számítógépet használó felnőttek
c.) Állami gondozottak és egyéb speciális csoportok
Nevezési kategóriák:
1.: rajzolt v. festett kép - 10 éves korig
2.: számítógépes rajz - korhatár nélkül
3.: speciális kategória (fogyatékkal élők, tanulási nehézséggel küzdők, egyéb hátrányos helyzetben lévők) – rajz, festés, vagy számítógépes rajz, korhatár nélkül.
Nevezési feltételek:
papír alapú A4-es méret, a rajzon (nem a hátoldalán!) olvashatóan feltüntetve az alkotó neve, a jelentkezési lap részletes kitöltése. Egy alkotótól legfeljebb 2 alkotást fogadunk el. Kiállítási költség-támogatás képenként 500 Ft. Bankszámlaszámunk: 17000019-11227917 AXA Bank.
A műveket jeles festőművészek, grafikusok zsűrizik. A rajzverseny győztesei alkotásaikkal vándorkiállításon vesznek részt.
A nyertesek részére április 30-áig meghívást küldünk e-mailben a díjátadó ünnepségre. Az alkotók helyezés szerint elismerő oklevélben részesülnek. A legsikeresebb résztvevő intézményt (v. egyéb szervezetet) Vándorserleg Díjjal jutalmazzuk, melynek átadására az őszi záróünnepségen kerül sor. A rajzokat kérésükre személyes átvétellel visszaadjuk az alkotóknak.
Tárgyi és egyéb jutalom nem a rajzverseny célja, de az adományozói aktivitástól függően az alkotókat megajándékozzuk.
A pályázat benyújtható személyesen Budapesten:
XIV. Vezér u. 47. SZITU pont, (1)7044593
XVIII. Havanna u. 52. Civil Sarok, (1)7209519
XX. Vörösmarty u. 180. Civil Ház, (1)6075579
és Szarvason: Hunyadi utca 22. eMagyarország Pont 30/ 9435841
Postai úton NEM ajánlott levélként: H-1181 Budapest, Csontváry u. 46. VIII. 48., Nagy Ágnes részére
A BEÉRKEZÉSI HATÁRIDŐT MEGHOSSZABBÍTOTTUK:
2015. ÁPRILIS 24.
Információ: +36 20 215 8620, mozga@clubnetcet.hu, az online jelentkezési lap az emblémára kattintva kitölthető.
|
|
Díj átvétel Budapesten Karácsonyi ünnepség keretében
|
|
KEDVES ALKOTÓ BARÁTUNK!
SZERETETTEL MEGHÍVUNK AZ ERZSÉBET NAPOK KERETÉBEN TARTANDÓ PROGRAMUNKRA, MELYEN A TE ALKOTÁSOD IS KIÁLLÍTÁSRA KERÜL.
KÖZÖNSÉGSZAVAZÁS IS LESZ!
„EGYSZER VOLT… MESÉL A TÖRTÉNELEM” KIÁLLÍTÁS-SOROZAT EZZEL LEZÁRUL. A KÉPEK FELKERÜLNEK AZ INTERNETRE: www.internetklub.info
A LEGTÖBB SZAVAZATOT KAPOTT KÉPEKBŐL KÉSZÜL AZ ÉRTÉKES NAPTÁR 2015, AMELYNEK ELKÉSZÜLÉSÉT A XVIII. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT TÁMOGATJA.
VÁRUNK SZERETETTEL!
|
|
A rajzversenysorozat és a kiállítások folytatódnak
A mesélő történelem után
pillantás a jövőbe:
MILYEN LESZ PESTERZSÉBET
90 ÉV MÚLVA?
A CSILI Művelődési Központ Könyvtára
és a ClubNetCet Internetes Ismeretterjesztő Egyesület
rajzpályázatot hirdetett.
Nevezési kategóriák:
1.: rajzolt v. festett kép - 10 éves korig
2.: számítógépes rajz - korhatár nélkül
3.: speciális kategória – rajz, festés, vagy számítógépes rajz, korhatár nélkül
A zsűrizett képeiből novemberben 13-án 17 órai kezdettel a CSILI Könyvtárban kiállítást rendeztünk, ahol értékes ajándékok kerültek kiosztásra, valamint a Közönség Díj és a Vándorserleg Díj!
A kiállítás a könyvtár nyitvatartási idejében az év végéig megtekinthető.
Információ: 283 0230/könyvtár és 06 20 215 8620, mozga@clubnetcet.hu.
A program Pesterzsébet várossá nyilvánításának 90. évfordulója alkalmából az Önkormányzat támogatásával valósult meg az Erzsébet Napok keretében.
|
|
Majd én megmutatom! Szeptember 13., Orosháza
Civil Falu került kialakításra a VIII. Extrém Sportnapon Orosházán.
Sajnos azonban az esős időjárás miatt nem tudtuk elvinni a rajzkiállítást, féltettük az alkotásokat. Nagyon szomorúak vagyunk :(
|
|
Szarvasra vándoroltunk 2014. július 19-én
Az Erzsébet ligetben került megrendezésre
a XII. Kistérségi Civil Napok elnevezésű
hagyományt-teremtő nagyszabású rendezvény.
Az idei rajzverseny nyertes alkotásait a
ClubNetCet sátránál tekinthették meg a látogatók.
|
|
Kiállítás Kupon
Június 13-án vasárnap Kupon, a Pápa melletti településen látta vendégül a "Majd én megmutatom!" 2014. évi vándorkiállítás színvonalas alkotásait a Háromhatár Kulturális és Sport Egyesület, melynek elnöke egyben a rajzverseny zsűritagja: Portik Péter festőművész. Kiállításunk "fényét" emelték a zsűri elnökének, Csapó Lajosnak festményei, valamint Kreatív Műhelyünk, Koós Emi irányításával.
A teljes programról ízelítőt a kép mögött találsz. >>>
|
|
Mesél a történelem
A 92 éves Uhrin Benedek bácsival vártunk sok szeretettel a Kondor Béla Közösségi Házban 2014. június 12-én 16 órakor a 2014. évi rajzverseny első budapesti kiállítás-megnyitó ünnepségén. A családias programot Szvoboda Péter vidám gyerekslágerekkel nyitotta meg.
A budapesti fődíjakat felajánlotta a Bringóhintó Kkt. és a Hermányos Fotó.
A finom pogácsát a Pellegrini Pékség adományozta.
A szervezésben partnerünk volt a Viadukt alapítvány.
Minden jeleblévő alkotót megajándékoztunk 1000 Ft értékben „cet pénzzel”, amit a rendezvényt követő vásárban kedvükre elkölthettek. (fotók itt >>>>)
|
|
Kik kaptak díjat? Kattints a képre!
|
|
Díjátadó ceremónia az Ecser várában
Sok-sok kíváncsi gyerek és felnőtt foglalta el a várat 2014. május 30-án. Észrevehetően senki nem unatkozott. Lépj be a várba!
A Vár jóságos Urának felajánlása nélkül ez a program nem jöhetett volna létre. Köszönet illeti az idejüket és pénzüket áldozó tagjainkat és az ajándékok sokaságát adományozó Országos Gyermekvédő Ligát, valamint a Magyar Tankönyvért Alapítványt és Hegedűs Péter pártoló tagtársunkat.
|
|
Továbbjutó, kiállításra kerülő alkotások
Dr. Mező Ferenc Általános Iskola, Bp. XIV.
Pozsár Bernadett (9): Hun vitéz
Bakó Melinda (9): Isten kardja (Népmonda)
Gutsik Lili (9): Rege a csodaszarvasról
Janda Zoé (10): Egyszer volt Budán kutyavásár
Napsugár Óvoda, Bp. XIV.
Li Yuan Hao (6): Szivárvány huszárok
Botos Nóra Virág (6): Mátyás király és családja
Végh János László (6): Huszárok a csatában
Horváth Kevin (6): Óriás huszár
Legenyei Pintér Zalán (6): Huszárgyerek – huszárgyerek szereti a táncot
Nyitnikék Óvoda Bp. XVIII.
Komlós Anna (6): Mátyás király palotájában
Letenyei Nóra (6): A király leesett a lóról
Tani Zsóka (6): Mária és Kis Jézus
Tani Réka Boglárka (5): Királyok találkozása
Nyíri Kristóf (6): Királyi vár
Teveli Alíz (4): Mátyás király palotájában
Berta Miklós (6): A juhász bárányokat visz a királyhoz
Petrovay Zsombor (5): Megvédjük a hazát
Szent Erzsébet Katolikus Általános Iskola és Óvoda, Szentes
Tomcsik Réka (9): Mihály arkangyal legyőzi a gonoszt
Tomcsik Réka (9): Attila, Isten ostora
Hájas Noémi (7): Kurca királylány legendája
Orosz Adél (6): Isten kardja
Miklós Jázmin (6): Kékkő vára
Miklós Jázmin (6): Kurca folyó legendája
Török Rebeka (7): Szent Anna tó legendája
Terbán Vanda (6): Ádám Éva és a kígyó
Tomcsik Zétény (7): Kékkő vára
Lénárt Noémi (6): A teremtés
Juhász Dorina (7): Az első emberpár: Ádám és Éva
Valkai Zsófi (7): Az istenek kardja
Magyar Máltai Szeretetszolgálat, Komárom
Nagy Gábor (20): Török templom
Dózsa László (52): Esztergomi bazilika
Pátrohai Móricz Zsigmond Általános Iskola, Pátroha
Bilecz László (10): Eger ostroma
Horváth Norbert (14): Simon Bolivár 1819-ben eltörölte a rabszolgaságot
Csire Laura (12): Tűz Gyújtás
Török Levente (12): Vadászat és halászat
Fehér Dominik (13): Amerika felfedezése
Bilecz Evelein (12): Az egri vár ostroma
Pál Levente (12): Amerika felfedezése
Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Debrecen
Király Béla (17): Mátyás király igazsága
Szalmasági Szilveszter (18): Győz az igazság
Ady Endre Elmélet Líceum, Bukarest, Románia
Dobre Kálmán Toma (8): Mátyás király - harc a törökökkel
Nastase Denisa (8): Mátyás király és a kolozsvári bíró
Vajda Karina Réka (8): Mátyás király legyőzi a török sereget
Grosu Ádám (8): Mátyás megbünteti a kolozsvári bírót
Kiskunfélegyházi Batthyány Lajos Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Kiskunfélegyháza
Győri Eszter (14): Egyiptomi mitológia
Kovács Berta (14): Ókori Egyiptom
Bársony Klaudia (14): Titanic
Major Barbara (10): A magyarok nyilaitól ments meg Uram minket!
Csordás Nóra (11): Az olimpia jelképei
Lőrincz Zsófia (11): Mátyás király 1458
Sikár Evelin (11): Barlangrajzok
Vas Bianka (12): Usain Bolt első versenye: 2002-ben
Csicsai Zsuzsanna (11): Az őskor
Gácsi Kíra (12): A tatárjárás
Kőrözsi Johanna (12): A katona
Stir Petra (14): Barlangrajzok készítése
Baricza Réka (14): Gondolatok vissza a múltba
Ladányi Anna (12): Botond
Lénárt Fanni (12): Átkelés a Vereckei szoroson
Ottó Dorina (12): Anonymus
Cseri Nikolett (12): Petőfi Sándor elszavalja a Nemzeti dalt
Nagy Renáta (14): A legismertebb regénk
Egyéni pályázók
Körmendi Szabolcs, Pécel (7): 48-as huszárok
Bednárik Brigitta, Bp. XVIII. (14): Hercegnők és királyfik
Kalányos Bence, Bp. XVIII. (14): Héra Istennő
Bodó Anna, Városnamény (41): Megváltattunk
Bodó Anna, Városnamény (41): A nagy tiszai árvíz 1948
Bezecky Enikő, Szob (10): Egyszer volt...Fudzsi Japán
Bezeczky János, Szob (9): Egyszer volt régen volt, Nílus partján csend honol
SZabó Alexandra, Bp. XX. (13): Tűz megtalálása
Puska Dominik Bp. XX. (14): Szent Erzsébet templom XX.kerület
|
|
Egyszer volt...Mesél a történelem
Rajzpályázati felhívás vándorkiállításon való részvételre
A rajzok témája lehet bármely történelmi esemény az ősidőktől napjainkig. Megjeleníthetők helytörténeti érdekességek, legendás históriák, valóságon alapuló mesés történetek, világtörténelmi alakok.
A résztvevők köre: a.) 6 – 18 éves fiatalok (óvodások, általános és középiskolások), egyénileg vagy intézményi keretek között jelentkezhetnek
b.) A témát magukénak érző, számítógépet használó felnőttek
c.) Állami gondozottak és egyéb speciális csoportok
Nevezési kategóriák:
1.: rajzolt v. festett kép - 10 éves korig
2.: számítógépes rajz - korhatár nélkül
3.: speciális kategória (fogyatékkal élők, tanulási nehézséggel küzdők, egyéb hátrányos helyzetben lévők) – rajz, festés, vagy számítógépes rajz, korhatár nélkül
Nevezési feltételek: papír alapú A4-es méret, a rajzon (nem a hátoldalán!) olvashatóan feltüntetve az alkotó neve és a mű címe, a jelentkezési lap részletes kitöltése. Egy alkotótól legfeljebb 2 alkotást fogadunk el. Kiállítási költség-támogatás képenként 500 Ft. Bankszámlaszámunk: 17000019-11227917 .
A műveket jeles festőművészek, grafikusok zsűrizik. A rajzverseny győztesei alkotásaikkal vándorkiállításon vesznek részt. Max. 100 zsűrizett, egységesen bekeretezett kép kerül vendégszereplésre változó helyszíneken. A nyertesek részére április 30-áig meghívást küldünk e-mailben a díjátadó ünnepségre. Az alkotók helyezés szerint elismerő oklevélben részesülnek. A legsikeresebb résztvevő intézményt (v. egyéb szervezetet) Vándorserleg Díjjal jutalmazzuk, melynek átadására az őszi záróünnepségen kerül sor. A rajzokat kérésükre személyes átvétellel visszaadjuk az alkotóknak.
A vándorkiállítás tervezett helyszínei: Budapest VI., XIV., XVIII., XX. kerület, Kup, Pátroha, Szarvas.
Tárgyi és egyéb jutalom nem a rajzverseny célja, de az adományozói aktivitástól függően az alkotókat megajándékozzuk.
Az alkotások beérkezési határideje: 2013. MÁRCIUS 31.
A pályázat benyújtható személyesen Budapesten:
XIV. Vezér u. 47. SZITU pont, (1)7044593
XVIII. Havanna u. 52. Civil Sarok, (1)7209519
XX. Vörösmarty u. 180. Civil Ház, (1)6075579
és Szarvason: Damjanich u.64. sz. alatti Civil Központban, 30/ 9435841
Postai úton: H-1181 Budapest, Csontváry u. 46. VIII. 48., Nagy Ágnes részére
Információ: +36 20 215 8620, partner@clubnetcet.hu
Az jelentkezési lap letölthető itt vagy online a baloldali menüből.
|
|
Díjátadás a Sportkastélyban
Zöldellő Pestszentimrénk címmel, a 18. kerületi Sportkastély
előtti betonkerítés megszépítésére meghirdetett rajzverseny
díjátadó rendezvényét 2013. szeptember 20-án pénteken 17 órakor
tartottuk a Sportkastély VIP termében.
A programban felléptek:
Zsíros Tímea,
a Kondor Béla Általános Iskola tanulója, Aranyfokozatú és Nívódíjjal kitüntetett előadó,
Genetheim Richárd,
a ClubNetCet Színház ifjú vezetője, Aranyfokozatú Kiscsillag, „aktív falfestő” és makett-építő
A program a „Pestszentimre városközpont megújítása című városrehabilitációs projekt KMOP-5.2.2/B-09-2f-2011-0001/KOZVETETT/B „Zöldellő Imre” mini-projektek” keretében valósult meg.
Fotókért kattints a képre!
|
|
Majd én megmutatom! A kiállítás Kupon vendégszerepel
|
|
Karcsi és a zsírszörnyeteg
Napsütéses díjátadónak örvendezhettünk a Rózsák terén.
Rajzkiállításunk az Országos Gyermekvédő Liga pavilonját díszítette körbe, így állandóan nagy volt körülöttünk az érdeklődés :)
A rajzversenyen a következő alkotók értek el helyezést:
I. díj:
Szabó Márton (7 éves, Berettyóújfalu)
Bezeczky János (8 éves, Szob)
Baricza Réka (13 éves, Kiskunfélegyháza)
Sajóvölgyi Renátó (17 éves Zalaszentgrót) -
II. díj:
Hársvölgyi Eszter (6 éves, Bp. XVIII.)
Kurucz Petra (10 éves, Dány)
Cseri Nikolett (11 éves, Kiskunfélegyháza)
Megyesi Péáter (15 éves, Debrecen)
Oláh József (29 éves, Pölöskefő)
III. díj:
Mesics Liliána Ramóna (7 éves, Szombathely)
Sikár Evelyn (10 éves, Kiskunfélegyháza)
Katona Csenge Eszter (7 éves, Szolnok)
Bársony Klaudia (13 éves, Kiskunfélegyháza)
Kovács Berta (13 éves, Kiskunfélegyháza)
Stír Petra (13 éves, Kiskunfélegyháza)
Vas Bianka (11 éves, Kiskunfélegyháza)
Szalmasági Szilveszter (16 éves, Debrecen)
Nemeshegyi Zsanett (26 éves, Magyarszerdahely)
Csapó Lajos, a zsűri elnöke külön megdícsérte
- a szombathelyi Váczi Mihály Iskola valamennyi alkotóját,
- az Igazgyöngy Alapítvány intézményének kis művészeit,
.- valamint a Kiskunfélegyháza KTIKI számítógépes rajz kategóriában pályázó diákokat.
Hozzátette, hogy a vándorkiállításra került alkotások mind dícséretet érdemelnek.
A helyszínen közönségdíj-szavazással győzött a fent látható kép alkotója Sajóvölgyi Renátó, a Koncz Dezső Többcélú Gyógypedagógiai Intézet növendéke.
Az alábbi támogatóknak köszönhetően minden díjazottnak és nyertesnek, továbbá a jelenlévő szurkolóknak értékes ajándékokat adhattunk át:
Bringóhintó Kkt., LifeDirector, Magyar Tankönyvért Alapítvány, Zöld Bolt, Országos Gyermekvédő Liga.
|
|
MEGHÍVÓ
Örömmel értesítjük a Pályázókat, hogy az Adj Isten egészségére! c. rajzversenyre beküldött alkotások zsűrizése megtörtént.
Az oklevelek átadására 2013. június 1-én szombaton 13 órakor kerül sor az Erzsébetvárosi Hétből Hétbe családos rendezvényén a színpadon.
A képek az Országos Gyermekvédő Liga sátrában lesznek kiállítva, közönségdíj szavazásra.
A rajzverseny fődíját, egy márkás hátizsákot a LifeDirector ajánlotta fel. További támogatók megkeresése folymatban van.
Bővebb információ: 20 2158620, partner@clubnetcet.hu
Az egésznapos program kellemes kikapcsolódást nyújt >>>>
VÁRUNK MINDENKIT SZERETETTEL!
ClubNetCet Egyesület és az
Országos Gyermekvédő Liga
|
|
Továbbjutók
Koncz Dezső Többcélú Gyógypedagógiai Intézet, Zalaszentgrót
Sajóvölgyi Renátó (14 éves): Karcsi és a zsírszörnyeteg
Magyar Máltai Szeretetszolgálat Fogyatékosok Nappali Intézménye, Komárom
Dózsa László (51 éves): Adj Isten egészségére egy jó kiadós lovaglással
Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Debrecen
Szalmasági Szilveszter (16 éves): Kettő az egyben; Ép testben ép lélek
Megyesi Péter (15 éves): Fő az egészség
Vadrózsa Német Nemzetiségi Óvoda, Kup
Szabó Krisztina (6 éves): A csillagszemű juhász
Sárközi Márk (7 éves): A csillagszemű juhász
Molnár Ábel (6 éves): Az orvosnál
Gulyás Enikő (7 éves): A csillagszemű juhász
Váci Mihály Általános Iskola és AMI, Szombathely
Schindler Olivér (13 éves): Kedvenc sportom
Schrőter Petra (11 éves): A legszebb sport
Pankó Anna (11 éves): Kedvenc sportom a tánc
Nagy Gergely (11 éves): Apa kedvenc hobbija
Fodor Ramóna Kira (10 éves): Ne tüsszents rám!
Kovács Eliza Mirella (9 éves): Bizalommal
Bertók Izabella Roberta (8 éves): Kirándulunk
Mesics Liliána Ramóna (7 éves): Nagyapa táncol
Igazgyöngy AMI, Berettyóújfalu
Szabó Alex (12 éves): A foci a legegészségesebb sport
Fülöp Nóra (10 éves): A téli sportok is egészségesek!
Erdei Fanni (7 éves): A nyugodt álom
Szabó Márton (7 éves): A lovaglás is egészséges sport
Szepesi Laura Viktória (8 éves): Fontos a lelki egészség!
ZM Fogyatékosok Rehabilitációs Intézete és Otthona, Magyarszerdahely
Nemeshegyi Zsanett (28 éves): Melyiket válasszam?
Marton Zsolt (21 éves): Adj Isten egészségére!
Fogyatékosok Otthona, Pölöskefő
Oláh József (29 éves): A répa; Sportolj!
Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola és Konstantin AMI, Szolnok
Katona Csenge Eszter (7 éves): Ép testben ép lélek
Nyitnikék Óvoda , Budapest XVIII.
Brunner Éva (6 éves): Utazó vitaminok
Cseri Botond (6 éves): A halhús egészséges
Dániel Boglárka (6 éves): Korcsolyázik a család
Demeter Antal Zsombor (6 éves): Gyógyítanak a kórházban
Hársvölgyi Eszter (6 éves): A réten piknikező gyerekek
Izzó Dominik (5 éves): "Adj Isten egészségére!"
Kasza Lilla Beatrix (6 éves): Kis zsiráf született
Király Liza (6 éves): Lenkei bácsi bogyói
Letenyei Nóra (6 éves): Egészségünkre a sok gyümölcsöt; Kertben ünnepeltünk
Máramarosi Anna (6 éves): Futóverseny
Meszlényi Blanka (5 éves): "Egészséges" virágok
TKIKI, Kiskunfélegyháza
Ádám Martin (13 éves): Egyél gyümölcsöt mindennap!
Baricza Réka (13 éves): Egészséges és egészségtelen életmód
Bársony Klaudia (13 éves): Az egészség nagyon fontos!
Csányi Dávid (13 éves): Egy tál gyümölcs
Cseri Nikolett (11 éves): A király tüsszentése
Csicsai Zsuzsanna (11 éves): A gyümölcs egészségben tart
Csitári Nóra (12 éves): Egészséges csillagok
Csordás Nóra (10 éves): A túrázás
Csőke Nóra (10 éves): A futás
Fricska Fanni (14 éves): Fontos az egészség!
Győri Eszter (13 éves): Túrázz a hegyekben, mert egészséges a hegyi levegő!
Kovács Berta (13 éves): Légy egészséges!!!
Ladányi Anna (11 éves): Sport
Lénárt Fanni (11 éves): Védjük saját és bolygóink egészségét!!!
Lőrincz Zsófia (10 éves): Szertorna
Ottó Dorina (11 éves): Adj Isten egészségére, Hüvelyk Matyi!
Papp Martin (11 éves): Élj egészégesen!
Patyi Fanni (12 éves): A természet lágy ölén
Sikár Evelin (10 éves): A mozgás - a sport
Stír Petra (13 éves): A sporttól egészégesebbek az emberek
Vas Bianka (11 éves): Korán reggel legjobb a fociedzés
Egyéni pályázók
Bereczki János (8 éves, Szob): Pihentető egészség a tengerparton; Hegyekben a tiszta levegőn egészégesen
Kurucz Petra (10 éves, Dány): Az egészséges élet
Szabó Alexandra (14 éves, Bp. XX.): Tisztaszág Drágaszággal
|
|
Kiállításunk a Tudatos életvitel Napon
A Lurdy Házban immár harmadik alkalommal került megrendezésre május 11-én szombaton a Tudatos Életvitel Nap.
A LifeDirector által szervezett konferencián nagy érdeklődés fogadta az idei rajzverseny előzsűrizett alkotásait.
Az előadások közötti szünetben lelkesen folyt a szavazás. Közönségszavazatok alapján ismét fődíjat nyert Scröter Petra "A legszebb sport" című alkotása.
|
|
ADJ ISTEN EGÉSZSÉGÉRE!
A ClubNetCet Internetes Ismeretterjesztő Egyesület rajzpályázati felhívása vándorkiállításon való részvételre
A rajzok témája lehet az ismert népmesén túl maga az EGÉSZSÉG.
Az alkotó ihletése szerint készülhet bármilyen valós vagy elképzelt életkép, hagyomány, emlék vagy vágyálom, az egészség bármely dimenziójában.
A résztvevők köre: a.) 6 – 18 éves fiatalok (óvodások, általános és középiskolások), egyénileg vagy
intézményi keretek között jelentkezhetnek
b.) A témát magukénak érző, számítógépet használó felnőttek
c.) Állami gondozottak és egyéb speciális csoportok
Nevezési kategóriák: 1.: 6–10 éves gyermekek – rajzolt v. festett kép,
2.: 6–10 éves gyermekek – számítógépes rajz,
3.: 11–14 éves gyermekek – számítógépes rajz,
4.: 15–18 éves fiatalok – számítógépes rajz,
5.: 19–119 éves felnőttek – számítógépes rajz
6.: Speciális kategória (fogyatékkal élők, tanulási nehézséggel küzdők,
egyéb hátrányos helyzetben lévők) – rajz, festés, vagy számítógépes rajz
Nevezési feltételek: papír alapú A4-es méret, a rajzon (nem a hátoldalán!) olvashatóan feltüntetve az alkotó neve és a mű címe, a jelentkezési lap részletes kitöltése. Egy alkotótól legfeljebb 2 alkotást fogadunk el. Kiállítási költség-támogatás képenként 500 Ft. Bankszámlaszámunk: 17000019-11227917 .
A műveket jeles festőművészek, grafikusok zsűrizik. A rajzverseny győztesei alkotásaikkal vándorkiállításon vesznek részt. 100 zsűrizett, egységesen bekeretezett kép kerül vendégszereplésre változó helyszíneken, partner civil szervezetekkel együttműködésben. A nyertesek részére április 30-áig meghívást küldünk e-mailben a díjátadó ünnepségre, amely a Gyermeknapon került megrendezésre a DunaKertben (Budapest, Duna Plaza). Az alkotók helyezés szerint elismerő oklevélben részesülnek. A legsikeresebb résztvevő intézményt (v. egyéb szervezetet) Vándorserleg Díjjal jutalmazzuk, melynek átadására az őszi BNV-n a Jótékonyságszigeten kerül sor. A képeket a vándorkiállítás záróünnepségén kérésükre visszaadjuk az alkotóknak. Ezt követően a rajzokat internetes szavazásra bocsátjuk. A 2002-ben elindított „Majd én megmutatom!” elnevezésű program évről-évre lelkes közreműködők önkéntes munkájával valósul meg. Tárgyi és egyéb jutalom nem a rajzverseny célja, de az adományozói aktivitástól függően az alkotókat megajándékozzuk.
Az alkotások beérkezési határideje: 2013. MÁRCIUS 21.
A pályázat benyújtható személyesen Budapesten:
XIV. Vezér u. 47. SZITU pont – telefon: (1)704 4593
XVIII. Havanna u. 52. Civil Sarok – telefon: (1)7209519
XX. Nagy Györi I. u. 4-6. CSILI Könyvtár - telefon: (1) 283 0230
és Szarvason: Damjanich u.64. sz. alatti Civil Központban - információ: 30/ 943 5841
Postai úton: H-1181 Budapest, Csontváry u. 46. VIII. 48., Nagy Ágnes részére
Információ: +36 20 215 8620, partner@clubnetcet.hu
Az jelentkezési lap letölthető itt vagy online a baloldali menüből.
A ClubNetCet Internetes Ismeretterjesztő Egyesület e program támogatására
a személyi jövedelemadó 1%-át köszönettel fogadja. Adószámunk: 18385742-1-04
|
|
Kedves Látogatók!
Köszönjük az aktivitást!
Lezárult a szavazás az alkotásokból összeállított képgalériánkban! Összesen 141 érvényes szavazat érkezett. Az első 12 kép, amely a legtöbb szavazatot kapja és bekerül
a 2013. évi ÉRTÉKES NAPTÁR-ba:
Toncsik Réka (7 éves, Szentes): A családom az a hely,ahol mindig szeretet vár és béke.
Tomcsik Réka (7éves, Szentes): A családom a mindenem
Bezeczky János (7 éves, Szob): Mindenütt jó, de legjobb otthon (Szobi látkép a Kálváriáról)
Szabó Alexandra (13 éves Budapest XX.): Izgalmas kirándulás az erdőben
Bodo Anna (39 éves, Vásárosnamény): Hazaváró falum tornya
Csépke Bernadett (15 éves, Bp. XVII.): Mindenütt jó, de legjobb a saját világomban
Gera Júlia (6 éves, Szentes): Sokszor megyünk kirándulni, de boldogan térünk haza a mi kertes házunkba, a fügefámhoz
Bársony Klaudia (12 éves, Kiskunfélegyháza): Otthonunk a vadon
Visnyai Zoltán (11 éves, Nagykanizsa): Mindenütt jó, de legjobb a levegőben
Szabó Norbert, Kovács Zoltán, Simon Zoltán (12 évesek, Debrecen): Otthonunk (négy évszakban)
Török Réka (5 éves, Szentes): A mi házunk a legszebb a világon és ezért a gombában vannak a testvéreim, mert az a jelem az óvodában.
Horváth Kata (6 éves, Szentes): A kistestvérem (aki már nincs) mindig a szívünkben van, de otthon úgy van velünk, hogy néz ránk a képről a falon
A naptárakat az alkotóknak hamarosan postázzuk.
Kattints a képre és gyönyörködj a művekben!
|
|
Zárókiállítás Félegyházán
2012. október 19-én maroknyi küldöttségünket tisztelettel és szeretettel fogadták a kiskunfélegyházi TKIKI igazgatónője és pedagógusai.
A vándorkiállítás a 3. emeleten kapott helyet. Az iskola gyermekei a megnyitóra érkezésükkor izgatott szavazásba kezdtek. Majd hamarosan tehetséges diákok sora mutatta be zenei vagy éppen táncos, sportos tudását.
A Vándorserleg ottmaradását nagy üdvrivalgás és taps fogadta.
Az eseményről készült fotókhoz Kattints ide!
|
|
Szarvason a "Mindenütt jó"
A helyi gyermekek örömére szeptember 14-étől október közepéig Szarvason vendégszerepel a kiállítás a frissen átadott Civil Fejlesztő Központban, mely a ClubNetCet új székhelye is.
A Damjanich utcai kiállítás a Kertbarátok Köre bemutatójával közösen került megrendezésre, mint a Civil Házat felavató, elsőként benépesítő sokaságot vonzó esemény. A programot Szarvas város polgármestere Babák Mihály személyesen üdvözölte, beszédében kiemelte a természet szeretetének és megbecsülésének fontosságát a ma embere számára.
A képkiállítás megtekintésekor mindjárt a szarvasi gyermekek rajzait kereste, amit persze nem talált...Reméljük a tárlattal és a helyben festéssel jövőre ők is kedvet kapnak a rajzversenyhez! (Fotók hamarosan itt a kép mögött.)
A program megszervezésében és lebonyolításában segítségünkre volt a Kőrös-szögi Civil Fórum Egyesület.
|
|
A képek vándoroltak tovább
Július 13-ától 3 héten át Budapest Belvárosában voltak láthatók az alkotások, az Erdélyi Magyarok Egyesülete V: kerület Molnár utca 5. szám alatti helyiségében.
|
|
ÉLETKÉPEK, EMLÉK-KÉPEK, VÁGYÁLMOK?
2012. június 18-án hétfőtől a helyi Önkormányzat jóvoltából 10 napon át a vándorkiállítás következő állomása:. „Városháza Galéria”, Bp. XVIII. Üllői út 400. - Polgármesteri Hivatal volt.
A kiállításon a zsűri tagjainak, Csapó Lajos, Portik Péter és Takács Rudolf festőművészeknek egy-egy alkotása is szerepelt.
A megnyitó ünnepségen az Arany Páva díjas Boglárka citerazenekar muzsikált. A rendezvényt a Hermányos Fotó és a Pellegrini Pékség támogatta.
A rendezvény fő attrakciója volt a "Melyiket tegyük keretbe? Szavazz a legszebbre!", vagyis +1 képet kiállításra méltónak szavazhatott meg a közönség. A nyertes alkotás: Brunner Éva (6 éves, Nyitnikék Óvoda) - Sétáltatom a kutyámat.
A rendezvényről készült fotókhoz kattints a képre!
|
|
Kup településen vendégszerepelt a nyertes 100 kép
|
|
Köszönjük a sok szép rajzot!
Idén is szép számmal érkeztek pályázatok. Önkénteseink jelenleg az adatok feldolgozását végzik. Hamarosan minden pályázó e-mail címére értesítést küldünk a rajz beérkezéséről.
Addig szép tavaszi napsütést kívánunk!
ClubNetCet
.
|
|
„Mindenütt jó, de legjobb…”
Rajzpályázati felhívás
nemzetközi vándorkiállításon való részvételre
A rajzok témája lehet bármilyen valós vagy elképzelt életkép, emlék vagy vágyálom, legyen az bárhol (otthon a családdal, a falumban, nagymama ölében, úton hazafelé stb.), – melynek ábrázolásában és/vagy címében kifejeződik a fenti közmondásra utaló mondat lényege.
A résztvevők köre: a.) 6 – 18 éves fiatalok (óvodások, általános és középiskolások), egyénileg vagy
intézményi keretek között jelentkezhetnek
b.) A témát magukénak érző, számítógépet használó felnőttek
c.) Állami gondozottak és egyéb speciális csoportok
Nevezési kategóriák: 1.: 6–10 éves gyermekek – rajzolt v. festett kép,
2.: 6–10 éves gyermekek – számítógépes rajz,
3.: 11–14 éves gyermekek – számítógépes rajz,
4.: 15–18 éves fiatalok – számítógépes rajz,
5.: 19–119 éves felnőttek – számítógépes rajz
6.: Speciális kategória (fogyatékkal élők, tanulási nehézséggel küzdők,
egyéb hátrányos helyzetben lévők) – rajz, festés, vagy számítógépes rajz
Nevezési feltételek: papír alapon A4-es méret, a rajzon olvashatóan feltüntetve az alkotó neve és a mű címe, a jelentkezési lap részletes kitöltése. Egy alkotótól legfeljebb 2 alkotást fogadunk el. Nevezési díj nincs. Kiállítási költség-hozzájárulás képenként 500 Ft. Számlaszámunk: 17000019-11227917 AXA Bank.
A műveket jeles festőművészek, grafikusok zsűrizik. A rajzverseny győztesei alkotásaikkal vándorkiállításon vesznek részt. 100 zsűrizett, egységesen bekeretezett kép kerül vendégszereplésre változó helyszíneken. A nyertesek részére április 30-áig meghívást küldünk e-mailben a díjátadó ünnepségre, ahol helyezés szerint elismerő oklevélben részesülnek. A legsikeresebb résztvevő intézményt (v. egyéb szervezetet) Vándorserleg Díjjal jutalmazzuk. A képeket a vándorkiállítás záróünnepségén kérésükre visszaadjuk az alkotóknak. Ezt követően a rajzokat internetes szavazásra bocsátjuk. A 2002-ben elindított „Majd én megmutatom!” elnevezésű program évről-évre a közreműködők önkéntes munkájával valósul meg. Tárgyi és egyéb jutalom nem a rajzverseny célja, de az adományozói aktivitástól függően az alkotókat megajándékozzuk.
Az alkotások beérkezési határideje: 2012. FEBRUÁR 29.
A pályázat benyújtható személyesen Budapesten:
XIV. Vezér u. 47. SZITU pont, XVIII. Havanna u. 52. Civil Sarok, XX. Nagy Győri I. u. 3. CSILI Könyvtár.
Postai úton: H-1184 Budapest, Dolgozó u. 16. (Óvoda), Nagy Ágnes részére
Információ: +36 20 215 8620, partner@clubnetcet.hu,
Online jelentkezési lap itt >>>
A ClubNetCet Internetes Ismeretterjesztő Egyesület e program támogatására
a személyi jövedelemadó 1%-át köszönettel fogadja. Adószámunk: 18385742-1-04
|
|
Boldog Karácsonyt kívánunk!
"Ahány csengő: csendüljön,
ahány gyerek: örüljön,
ahány gyertya: mind égjen,
karácsonyi szépségben."
/Csanádi Imre/
|
|
Értékes naptár 2012
Örömmel tesszük közhírré, hogy önkénteseink segítségével elkészítettük a 2012-es Értékes falinaptárt. A naptárban azok a rajzok szerepelnek, akik a legtöbb szavazatot kapták az internetes versenyben. Természetesen valamennyüiknek küldünk egy tiszteletpéldányt ajándékba. Ha a posta is derekasan dolgozik, akkor december 31-éig - az Új Év köszöntésére bizonyosan megérkezik :-)
Bővebb információt az internetklub.Info Majd én megmutatom lenyíló menüjében olvashatsz.
A 2011-es rajzverseny internetes szavazásának eredményéhez kattints a képre!
|
|
TKIKI Kiskunfélegyháza nyerte a serleget!
Mentsd meg!í - alkotó expedíciónk utolsó hivatalos állomásához érkezett. Október 17-étől a CSILI Művelődési Központ Könyvtára adott otthont a kiálításnak. November 20-án került sor a 2011-es "Majd én megmutatom!" Vándorserleg Díj átadására.
A bevezetőben rövid filmösszeállítást láthattak a vendégek a Majd én megmutatom! rajzverseny és kiállítások történetéből
AZ ünnepi műsor első részében: Kriston Adrás "Mickó" bűvész műsora szórakoztatta a gyerekeket és a felnőtteket.
Majd: Ifj. Vajda Gyula zenekarának két tagja muzsikált talpalávalót.
Rövid pogácsaszünetet követően Genetheim Richárd musical produkcióját élvezhettük (Az Operaház fantomja, József és a színes széleszvásznú álomkabát, Vámpírok bálja, +Csárdáskirálynő operett).. A fiatalember még általános iskolába jár, de már fellép többek között a Főv. Operett Színházban
is!
A program utolsó atrakciója következett, a zsűri jeles tagjának felvezetésében - Csapó Lajos festőművész saját versét mondta el az alkotóknak - a Vándorserleg átadása.
Befejezésül e kiállítás közönségdíját és más ajándékokat osztottunk ki.
A CSILI Művelődési Központban a Könyvtár látta vendégül a rendezvényt. Az ajándékokat felajánlották: Hermányos Fotó, Nemzeti Tankönyvkiadó, Grimm Kiadó, PannonColor, partner civil szervezetek és magánszemélyek. A rágcsálnivaló a Pellegrini Pékség adománya. A műsor szereplői jótékonyságból léptek fel. A program önkéntes munkával valósult meg.
Köszönjük az alkotóknak és kísérőiknek, hogy eljöttek és valamennyi a közreműködőnek a részvételt!
AZ INTERNETES SZAVAZÁS DECEMBER 1-ÉIG FOLYTATÓDIK!
|
|
A napsütötte szabadtéren, fesztiváli hangulatban, a civil szervezetek sokasága mellett, a kistelepülések apraja és nagyja között, a babgulyás és a birkapörkölt ízével és illatával eltelve mi is jól éreztük magunkat.
Programunkkal elnyertük
a Legcivilebb Civil III. helyezést,
amelyért ezt a gyönyörű serleget vihettük magunkkal a Kőrösparti kempingbe.
Fotó: Nagy Ágnes
|
|
| | | |
2010-ben is többszáz rajz érkezett szerte az országból, Romániából és Amerikából.
A zsűri tagjai:
Forgóné Bíró Ida - festőművész,
Csapó Lajos - az AMME elnöke, festőművész;
Takács Rudolf - festőművész, számítógépes grafikus;
Fenyvesiné Kolos Katalin a VIADUKT Alapítvány alapítótagja;
Vinczéné Pusztai Andrea ClubNetCet vezetőségi tag.
|
|
A rajzverseny témájának aktualitását az alábbi évfordulók adták:
- 45 éve, 1965 március 18.-án Voszkod-2 űrhajósa Alekszej Leonov elsőként 12 percet töltött az űrben.
- 40 éve, 1969 július 16- 24 közt a NASA holdprogramja keretében az Apolló-11 űrhajósa Neil Armstrong a holdra lép. „Kislépés ez egy embernek, de hatalmas ugrás az emberiségnek.”
- 30 éve, 1980 május 26 – június 3 között, magyar űrhajós is járt a Világűrben, Farkas Bertalan személyében.
- 100 éves a magyar gépi repülés: magyar pilóta (Adorján János) magyar tervezésű és kivitelezésű repülőszerkezettel (Szitakötő) 1910. január 10-én emelkedett először a magyar légtérbe.
A nyertesekről és az eseményekről, kiálíltásokról itt folyamatosan hírt adunk.
|
|
Környezetvédelmi alkotó expedíciónk a Földért
A pályázat lezárult. Jelenleg a beérkezett alkotásokhoz kapcsolódó adatok feldolgozása folyik. További információkért térj vissza később!
„Mentsd meg!”
A ClubNetCet Egyesület és partnerei környezetvédelmi alkotó expedíciót indítanak a Földért. Vegyél te is részt a ceruzáddal, ecseteddel vagy a számítógépeddel!
A rajzok témája lehet bármilyen tett, cselekmény, történés, valós vagy elképzelt, ami a napjainkban sokat emlegetett veszélyben lévő Földünk megmentésére, szűkebb vagy tágabb környezetünkről való gondoskodásra irányul. (Pl.: Fát ültetünk, Jégtündér fagyot fúj a Déli Sarkra, Apu biciklivel közlekedik)
A résztvevők köre:
a.) 6 – 18 éves fiatalok (óvodások, általános és középiskolások), egyénileg vagy intézményi keretek között jelentkezhetnek
b.) A témát magukénak érző, számítógépet használó felnőttek
c.) Állami gondozottak és egyéb speciális csoportok
Nevezési kategóriák: 1.: 6–10 éves gyermekek – rajzolt v. festett kép,
2.: 6–10 éves gyermekek – számítógépes rajz,
3.: 11–14 éves gyermekek – számítógépes rajz,
4.: 15–18 éves fiatalok – számítógépes rajz,
5.: 19–119 éves felnőttek – számítógépes rajz
6.: Speciális kategória (fogyatékkal élők, tanulási nehézséggel küzdők,
egyéb hátrányos helyzetben lévők) – rajz, festés, vagy számítógépes rajz
Nevezési feltételek:
A4-es méret, a rajzon olvashatóan feltüntetve az alkotó neve és a mű címe, a jelentkezési lap megfelelő kitöltése. Egy alkotótól legfeljebb 2 alkotást fogadunk el. Nevezési díj nincs.
A keretezési költség-hozzájárulás képenként 500 Ft. Számlaszámunk: 17000019-11227917 AXA Bank.
Vándorkiállításra 100 zsűrizett, egységesen bekeretezett kép kerül. A nyerteseket április 30-ig értesítjük, akik meghívást kapnak a kiállításokra és a díjátadó ünnepségre. A legsikeresebb résztvevő intézményt (v. egyéb szervezetet) Vándorserleg Díjjal jutalmazzuk. A keretezett képek a vándorkiállítás záróünnepségén személyesen átvehetők. A műveket jeles festőművészek, grafikusok zsűrizik. 2011-ben kiemelt partnereink: Dr. Urmánczy Nándor Egyesület (Maroshévíz), Király utca Dizájn utca Klaszter, Viadukt Alapítvány. A 2002-ben elindított program önkéntes munkával valósul meg.
Az alkotások beérkezési határideje: 2011. MÁRCIUS 31.
Információ: partner@clubnetcet.hu, drurmanczynandoregyesulet@marosheviz.info
A ClubNetCet Internetes Ismeretterjesztő Egyesület e program támogatására
a személyi jövedelemadó 1%-át köszönettel fogadja. Adószámunk: 18385742-1-04
|
|
Évadzáró kállítás
2010. november 20-án szombaton nyílt meg a 2010. évi rajzverseny utolsó kiállítása a Kelenvölgyi Közösségi Házban (Bp., XI. Kardhegy u. 2.).
A képek december 8-áig megtekinthetők.
Az ünnepélyes műsorban fellépett Kristály Kő Éva énekes (Ceglédbercel) és Fábry Pál artista.
A rendezvényt támogatta Újbuda Önkormányzata.
Fővédnök: Magyar Repüléstörténeti Társaság
Házigazdánk a Kelenvölgyi Közösségi Ház
|
|
Vándorserleget kapott a Stromfeld Iskola
Október 19-én 17 órától látogatható a Budapest XX. kerületi Csili Művelődési Központban az Irány a csillagos ég! című rajzkiállítás.
A műsoros megnyitójára szép számmal érkeztek a kerületi alkotók, szülők és tanárok. A képekben való gyönyörködést követően zsúfolásig megtelt a könyvtár olvasó terme.
A jelenlévőket köszöntötték:
Mozga Márta Anna, a ClubNetCet Egyesület nevében,
Kelemenné Farkas Zsuzsa, CSili Könyvtár vezetője,
Várhalmi András, a Művelődési központ igazgatója,
Csapó Lajos, festőművész az AMME elnöke,
Forgóné Bíró Ida kerületben élő festőművész.
Czirják Károly és felesége Maroshévízről, a Dr. Urmánczy Nándor Egyesület
Az ünnepségen felléptek: a népszerű Boglárka citerazenekar, valamint Ifj. Vajda Gyula és tanítványai.
Az ünnepi műsor után átadásra került a 2010. évi Vándorserleg Díj. Mozga Márta elnök és Csapó Lajos a zsűri véleményét tolmácsolta: ebben az évben rendhagyó módon nem számítógépes kategóriában értékelték a legtöbb legszebb képet beküldő intézményt. 2010. kiemelkedő intézményi díját a Stromfeld Aurél Általános Iskola nyerte. A serleget Lernyei Ákos igazgató úr személyesen vette át.
A programot támogatta
Pesterzsébet Önkormányzata, Viadukt Alapítvány, valamuint a szervezők:
ClubNetCet Egyesület és a CSili Könyvtár
A képes beszámolóhoz kattints a képre!
|
|
Csillagok, repülők, álmok a Mobilitás hetén
Szeptember 14-én 16.30-tól az Újpalotai Közösségi Ház ad otthont a kiállításnak szeptember 21-éig. (XV. Zsókavár u. 15.)
A XV. Kerületi Önkormányzat támogatásával rendezhettük meg a „Majd én megmutatom!” rajzkiállítást.
Az ünnepélyes megnyitó műsorban szerepelt Bolyán Lászlóné Gyöngyi – citera, és Kriston András bűvész.
Az Önkormányzat részéről Avarkeszi Béla civil referens és Tóth Imre képviselő úr vettek részt az eseményen.
Köszönjük a Vincze házaspár, a kerületi aktivisták és önkénteseink munkáját!
A kiállítás része a 2010. évi Mobilitás Hete hivatalos programsorozatának.
A további fotókat a képre kattintva megnézheted.
|
|
Maroshévízen a "csillagos ég"
Platon Stelu, Maroshévíz polgármestere elismeréssel lapozgatott az idei rajzverseny sikeres képei között. Külön örömmel nyugtázta, hogy nemcsak magyar, de román nemzetiségű diákok is szép számmal szerepelnek alkotásaikkal.
Bízunk benne, hogy látogatásunk alkalmával felkeltetük az érdeklődést és jövőre már Maroshévíz is jelentős kiállítási helyszín lesz.
Az utazást támogatta a XV: kerület Önkormányzata a testvérvárosi kapcsolatok elmélyítésére. A tervezett programot megvalósítottuk.
"Tisztelt egyesület vezetősége
2010. augusztus 30-án az önök elnökével, Mozga Mártával való találkozásunk nagy örömöt jelentett számunkra főleg, hogy egy jövőbeli közös együttműködés kialakulhat a két egyesület között. Reméljük, hogy ezen túl évente fogunk találkozni és több közös programot tudunk megvalósítani, MELYNEK A TELEPÜLÉSEINK LAKÓI ÖRVENDHETNEK.
Tisztelettel - a Dr. Urmánczy Nándor - Egyesület nevében:
Czirják Károly
elnök
Maroshévíz, 2010. Augusztus 31."
|
|
Az alábbi alkotók rajza vándorkiállításra kerül:
Antalics Tiffany
Bak Bettina
Balázs Amanda
Balogh Ilona
Balogh Levente
Baranyi Bujdosó Balázs
Baranyi Dániel
Bardi Anna
Belánszky Janka
Benczik Viktória
Boczán Patrik
Bogdán Hajnalka
Bujnyik Kinga
Cazac Manuel Julian
Chitea Flavin
Ciobanca Ilona
Csaba Emese
Csendes Mária
Dajka Csenge 2 kép
Dajka Csenge és Hanga közös kép
Damásdi András
Fekete Gellért
Fogas Roland
Fogl Vivien
Fonó Levente 2 kép
Forró Kata
Furtea Bogdan
Gál Alexandra 2 kép
Gazdag János
Gerócs Erika
Gombás András
Gombos Réka
Görcsi István
Gridán Júlia
Gurály Nikolett
Gurbai Kíra
Gyerkes Izabella
György Abigél 2 kép
György Petra
Halek Ádám
Hegedűs Nóra
Hornyák Emese
Horváth Roland
Iszak Gábor
Jobb Szidónia
Katona Zsanett
Kazeem Amina
Kiss Laura
Kiss Petra
Komjáti Dani
Köllő Tímea
Kun Gergő
Lakatos Alex
Lakatos Krisztián
Ledó László
Marton Károly
Maglóczki Medárd
May Patrik
Márta Réka
Márton Martin
Mecs Károly
Méhes Petra
Miczura Bence
Mihályi Bálint
Mőnik Stefánia
Nagy Dominika
Nagy István
Nagy Krisztián
Négyesi Bence
Pálinkás József
Pincés Dorottya
Rácz Bence Zsolt
Rebb Ágnes
Róka Lilla
Rostás Barbara
Rubint Lili
Sárándi Tilla
Sas Edina
Simon András
Simon Katalin
Smidts Réka
Stánut Radu
Szabó Alexandra
Szakos Nikolett
Szarka Benedek
Szász Gabriella
Szászvárosi Virág
Szén Júlia
Szőke Sándor 2 kép
Takács Kristóf
Tihanyi Delila
Tóth Anita
Udvari Ágota
Ursache Adrian
Vadócz Vanda
Vajda Lilla
Varga Alexandra
Várady Szonja
Végh Renáta
Vidák Panna
A fentieken kívül vannak olyan rajzok, amelyeket szintén kiállítunk, de a vándorkiálítástól függetlenül egyéb helyszíneken.
|
|
A kiállított képek alkotóinak listájához katt a plakátra!
|
|
A rendezvény támogatói, s akik az ajándékokat felajánlották:
Magyar Repüléstörténeti Társaság, HungaroControl Magyar Légiforgalmi Szolgálat Zrt., TIT Planetárium, Hermányos Fotó, Pellegrini Pékség, Bringohintó Kft., Ecser Vára, Advertikum Rt., Viadukt Alapítvány, Országos Gyermekvédő Liga, Bajai Ifjúsági Természetvédelmi Egyesület, valamint a ClubNetCet Egyesület tagjai. A vándorkiállítás fővédnöke a Magyar Repüléstörténeti Társaság.
|
|
Együtt - Lét a Zuglói Civilek Utcájában
November 30-án ismét benépesült a Civl Ház előtti tér. Pavilonunk éppen a középső részen várta az érdelődőket.
|
|
 | Képgalériánk a 2025. évi rajzversenyről a www.internetklub.info
oldalon látható.
|
|
Szólj hozzá ClubNetCet [ 2023-03-22 20:14 ]
Kedves Patrik, várjuk a művet a civilsarok@gmail.com címre vagy postán kiíráson szereplő címre.
Fekete [ 2023-03-22 12:55 ]
Szeretnék részt venni !
Mónika [ 2014-05-10 02:39 ]
Minden évben nagyon jól éreztem magam, idén is megyek!
Fegyveres Mari [ 2014-01-29 08:36 ]
Érdekes, és szép kezdeményezés
Rédei Katalin [ 2010-04-13 09:54 ]
Köszönöm szépen.
CNC [ 2010-04-09 15:11 ]
A rajzokat a Budapesti Planetáriumban lehet majd megtekinteni április 16-tól május 16-ig.
Szavazni a megnyitórendezvényen lehet majd (ápr. 16. 17h) valamint minden kiállítási helyszínen.
Az interneten sajnos egyelőre nincsen lehetőségünk erre.
Rédei Katalin [ 2010-04-09 14:40 ]
Hol lehetne megnézi a pályázók rajzait?
És hol lehet szavazni a megtekintett rajzokra?
|
| Muzsikáló képek - 2025.03.07.
A 2025. évi rajzverseny beküldési határideje március 31.!
A díjátadó rendezvény június 14-én lesz a budapesti Rózsa művelődési Házban.tovább
| Ismét színes egészségnap! - 2024.10.23.
2024. október 26-án Kelenvölgyi Közösségi Házban.tovább
| Szavazás a képgalériában! SZÁM - TAN - 2024.10.21.
A számok varázslatos világába léphet be a látogató.
Majd én megmutatom! - ha ide kattintassz.
| Rajzverseny elindult! - 2024.01.02.
Várjuk az alkotásokat 2024-ben is. tovább
| Programok özöne - 2023.10.04.
Az aktuális hírekhez kövesse figyelemmel facebook oldalainkat!
| Rajzverseny kiírás 2023 - 2023.01.01.
Ismét lehet pályázni!tovább
| Elindult a szavazás - 2022.10.21.
Majd én megmutatom! - ha ide kattintassz.
| Óvodai nemzetiségi programok - 2022.05.27.
ROMA és NÉMET napok után GÖRÖG nappal zártunk.tovább
| 
| Rajzolj verset! - 2022.01.01.
2022-ben több neves költő születésnapjának kerek évfordulóját ünnepeljük, melynek tiszteletére írtuk új rajzversenyfelhívásunkat.tovább
| Újra megjelent az Értékes naptár - 2022.01.01.
Köszönjük a Budapest Főváros XVIII. kerületi Önkormányzat támogatását.tovább
| Elindult a szavazás a kiállítás képeire! - 2021.11.16.
Majd én megmutatom! - ha ide kattintassz.
| Digitális Médiaműveltség - 2021.08.13.
Online média - gyerekvédelem
INGYENES ismeretterjesztő előadások a XI., XIV., XVIII. és a XX.kerületben.tovább
| Megnyitottuk virtuális Galériánkat - 2020.12.01.
A kiállítás 2020. december 1-étől korlátlan ideig látogatható. Az alkotásokra szavazni azonban csak dec. 27-éig lehet. Az alkotók számára ajándékokat vagy megvásárlásukhoz pénzadományokat örömmel elfogadunk.
A program támogatója a Budapest Főváros XVIII. kerület Pestszentlőrinc-Pestszentimre Önkormányzata.tovább
| 
| Informatikai továbbképzések - 2020.01.27.
Javában zajlanak a ClubNetCet által szervezett 100%-ban támogatott "A digitális munkaerő-piaci kompetenciák fejlesztése" c. tanfolyamok. A képző intézmény az Informatika Számítástechnika Tanárok Egyesülete.tovább
| "Jön a tavasz, megy a tél..." - 2019.01.01.
A 2019. évi rajzverseny kiírásunk részleteit itt megtalálod >>>>tovább
| Quilling és a Lájkvadász - 2018.12.08.
2018. december 13-án hasznos és vidám programra invitálunk a Zuglói Civil Házba a helyi Önkormányzat támogatásával.tovább
| Szavazás!!!!! - 2018.10.21.
Már javában folyik a szavazás az Értékes naptár 2019 - ben való megjelenésre.
Vajon mely alkotások kerülhetnek be a naptárba?? Válassz te is, Majd én megmutatom! - kattints ide!
| Vándorkiállítás záró ünnepség - 2018.10.12.
Október 13-án kerül sor a Vándorserleg Díj átadására. A program főszereplője Ludas Matyi :-) A mintegy öt órás rendezvény a Pestszentlőrinc-Pestszentimre Önkormányzatának támogatásával valósul meg.. tovább
| Szünidőző napok a Civil Sarokban - 2018.08.24.
A szünidő utolsó napjaiban ismét várjuk a Havanna lakótelepi gyermekeket!tovább
| A ClubNetCet a Művészetek Völgyében - 2018.07.21.
Szeretettel várjuk az érdeklődőket Kapolcson a Boszi udvarban (Petőfi u. 25.)! A tagok kézműves alkotásai mellett a "Majd én megmutatom!" vándorkiállítás 2018. évi képei is megtekinthetők. Programunkat a Nemzeti Együttműködési Alap támogatja.tovább
|

| Nálatok laknak-a állatok? - 2018.06.07.
Rajzversenyünk díjátadó rendezvényének támogatója a Fővárosi Állat- és Növénykert :)
A kiállításra kerülő alkotások listájához olvass tovább!tovább
| Civil workshop 2 napban 3 részben - 2018.02.23.
Március 3-4. Budapest, Belváros.
WEB pr, Net pr, On-line pr, Közösségi média, Google és Youtube, honlaplapkészítés nagyszerűen egyszerűen, 1%-os webes fortélyok - neves előadókkal! A Nemzeti Együttműködési Alap támogatásával.tovább
| Hurrá! Lehet ismét szavazni! - 2017.11.13.
Megnyílt a 2017-es képgalériánk. Az Értékes naptárba kerülésért december 6-án éjfélig lehet szavazni. Majd én megmutatom! - ha ide kattintassz.
| ClubNetCet hét a Havanna lakótelepen - 2017.11.07.
15 évesek vagyunk. Ebből az alkalomból november 6 és 11. között mindenből nyújtunk egy keveset: így dolgozunk mi. A programsorozat a Pestszentlőrinc-Pestszentimre Önkormányzatának támogatásával valósul meg.tovább
| Szünidei kreatív hetek - 2017.07.11.
Július 17-étől augusztus 4-éig változatos programokkal várjuk a diákokat Budapest három kerületében. tovább
| Új! Új! Új! Telemosoly! - 2017.06.22.
Örömmel értesítünk, hogy Pesterzsébet Önkorményzata jóvoltából megnyítottunk.tovább
| Megjelent a ZsebNetCet legújabb száma! - 2017.03.14.
A Nemzeti Civil Alap támogatása nélkül nem jöhetett volna létre :)
A kiadványban Barát Tamás tanuilmányából is ízelítőt kapunk: Média és társadalom - társadalmi (közösségi) média.tovább
| Ingyenes képzés Szarvason - 2017.03.14.
A GINOP -6.1.2, "Digitális szakadék csökkentése" pályázathoz kapcsolódó haladó informatikai tanfolyam indul Szarvason a ClubNetCet Szervezésében.tovább
| Együtt-Lét - 2017.01.02.
Január 1-én kiírásra került a 2017. évi rajzpályázat.tovább
| Elindult a szavazás a Képgalériában! - 2016.11.29.
Több, mint 100 képből lehet kiválasztani, melyik 12 szerepel majd a 2017. évi értékes naptárban. Majd én megmutatom! - ha ide kattintassz.
| Kié lesz a Vándorserleg? - 2016.11.07.
Ünnepélyes eredményhirdetésre várjuk az érdeklődőket a budapesti CSILI Művelődési Központ Könyvtárába! A záró kiállítás támogatója Pesterzsébet Önkormányzata.tovább
| Shaving our planet! - 2016.09.22.
_nagy_masolata.jpeg) tovább
| Gyógyító kreativitás - 2016.09.17.
Családbarát egészségnapot tartunk a Kelenvölgyi Közösségi házban szeptember 17-én 10 órától. tovább
| A ClubNetCet a Művészetek Völgyében - 2016.07.28.
2016. Július 2. felében ismét benépesültek Kapolcs és a környező települések utcái.
A DECATHLON Budaörs jóvoltából mi is kitelepedhettünk.
tovább
| Vajon a híres kékmadár merre szárnyal? - 2016.06.01.
Megjelent a Jótékonyság újság legújabb digitális száma, amely "egy kis boldogság". Lapozz bele!
Lapozz bele!
| Tojásfa Szarvason - 2016.03.25.
Egy új, civil kezdeményezés keretein belül a ClubNetCet szarvasi csapata tojásfát díszített a Kossuth szobor mellett a Fő utcán. Reméljük, a feldíszített fában sokáig gyönyörködhetnek az arra járók.tovább
| Cettints rá, Civil! Netre, Nagyi! - 2016.02.11.
Alig fejeződtek be a 2015. évi számítógépes-internetes műhelyfoglalkozásaink, máris újabb csoportok indítására van igény. A programunkat Pesterzsébet és Zugló Önkormányzata támogatta, reméljük idén is hozzájárulhatunk a hátrányos helyzetűek digitális írástudásának fejlesztéséhez.tovább
| Elindult a szavazás a Képgalériában! - 2015.11.02.
Készül a 2006. évi Értékes naptár. Hagyomány szerint mindenképpen falinaptár készül azokból az alkotásokból, amelyekre a közönség a legtöbb szavazatot adja le.
Itt lehet máris szavazni!
| KREATÍVAN ÉS TERMÉSZETESEN - 2015.08.24.
Töltsd a VAKÁCIÓ utolsó hetét velünk!
Ültessünk együtt Oxyfát!tovább
| Megjelent a tavaszi Jótékonyság Újság! - 2015.06.10.
16 oldal 40 jótékony írás benne 13 közéleti interjú és sok érdekesség.
A címlapvers kedvenc sora: "Örülj, ha jön egy zivatar, ha örülsz, akkor nem zavar."
Lapozz bele!
| Köztünk élő hősök - 2015.05.10.
A ClubNetCet Egyesület mentorálásával a Szarvason élő Szabó László bábművésszel, a TV-Maci „apukájával” készítettek riportot a Székely Mihály Szakképző Iskola tanulói. tovább
| Bankolás civil módra - 2015.03.12.
A lapos a pénztárcán segít a kölcsön? - többek között erre is választ kaphatnak az érdeklődők a "Pénzügyek az MNB-től a kisfalvakig és vissza" c. pályázati projekt videós interjúiból.
tovább
| Adni jó! - 2015.02.24.
A ClubNetCet Egyesület a szarvasi csapatának programjával, a Székely Mihály Szakképző Iskola partnereként, a civil szervezetek számára, a MOL Új Európa Alapítványa által kiírt, KÖSZ, Közösségi Szolgálatot támogató pályázatán bekerült abba a 35 egyesületbe (az ország minden tájáról), akik eredményesen pályáztak és nyertek :) !tovább
| "Szólj, gondolj, tégy jót..." - 2015.01.01.
Vörösmarty Mihály szállóigévé vált költői mondatából idézve indítjuk útjára a 2015. évi rajzversenyünket.tovább
| Elkészült az Értékes naptár - 2014.12.21.
A XVIII. kerületi alkotásokból készült falinaptár a kerületi Önkormányzat támogatásával jöhetett létre. Köszönjük gyermekek nevében is!
Az internetes szavazás eredményéhez Kattints ide!
| Együtt a digitális írástudásért - 2014.12.15.
Végéhez közeledik az eMagyarország Pontok országos előadássorozata.tovább
| Aratott a KTKIKI újra Kiskunfélegyházán - 2014.11.18.
Ki más nyerhette a Vándorserleget? A kiváló számítógépes-rajzolós csoport december 19-én veheti át a díjat az EME-ben.tovább
| Útjára indult a Mindenki Könyvespolca - 2014.09.07.
Különböző okokból havonta több tízezer kötet válik gazdátlanná, lesz a pusztulás martaléka, miközben máshol szívesen fogadnák és olvasnák.tovább
| 22 díjazott a rajzversenyben - 2014.06.04.
A neves festőművészekből álló zsűri hosszas gondolkodás után 20 alkotást értékelt helyezésre. Az egyesület két további különdíjat adott át a két legfiatalabb pályázónak.tovább
| RELAXIGET május 18-án - 2014.05.10.
Hagyományainkhoz híven a Budafoki Német Nemzetiségi Önkormányzat családos rendezvényével párhuzamosan a kamaraerdei nagytisztásra várjuk tagjainkat és a kirándulókat!tovább
| Egyszer volt... - 2014.01.01.
"Mesél a történelem" címmel kiírásra került a 2014. évi rajzverseny. A rajzokat március 31-ig beérkezőleg várjuk.tovább
| 20-an kaptak "oklevelet" - 2013.11.11.
Sikeresen vizsgáztak az őszi "Kattints rá, Nagyi!"-n a nyugdíjasok. tovább
| Carmen - néma opera - 2013.09.30.
Hatalmas sikert aratott a ClubNetCet Színház nyilvános főpróbája a Civilek éjszakáján. tovább
| Búcsú a Vándorserlegtől - 2013.09.30.
Él Kiskunfélegyházán egy tanárnő, Szederkényi Barbara. Tanítványai csaknem egy évtizede pályáznak a ClubNetCet számítógépes rajzversenyeire. Kitartásuknak meglett jutalma.tovább
| ÚJRA SZÜNIDŐŐŐŐŐŐ - 2013.06.11.
A Fővárosi Önkormányzat támogatásával sportos, játékos szünidős programok szerveződnek Budapest-szerte, SŐŐŐT Ecser Várába is invitáljuk a gyerekeket!tovább
| Elkészült a - 2013.07.03.
Kicsik és nagyok keze nyomán vidám festményekbe öltözve díszeleg Pestszentimrén a Sportkastély előtti betonkerítés.tovább
| Május 12-én RELAXIGET - 2013.05.07.
Máris itt a budapesti "Urbitális majális",, melynek keretében benépesül a Kamara erdei nagy tisztás.tovább
| Nagyik a neten - 2013.04.22.
Március 19-étól három héten át ismét a szépkorúaké volt az „iskolapad” az Ecseri Teleházban.tovább
| Lezárult a rajzverseny - 2013.04.10.
A beérkezett rajzok között gyönyörködve érdekes megállapításra jutottunk. A művek értékelése azonban még folyik, nem szaladunk a dolgok elébe...
| Tanulócsoportok a világhálón - 2013.01.29.
A Global Teenager Projekt Magyarország a tavaszi tanulókörökre 8-18 éves tanulók jelentkezését várja.tovább
| ADJ ISTEN EGÉSZSÉGÉRE! - 2013.01.01.
Megjelent a 2013. évi rajzverseny felhívás.tovább
| Hivatalos közlemény - 2012.12.31.
A ClubNetCet Egyesület hivatalosan elhatárolódik a Radiodrive szellemi utódjaként szereplő ez év december hó 17. napjától Drive FM néven működő internetes rádiótól.
Önkénteseink lelkesedésével alapított és általunk üzemeltett RadioDrive webrádió a kezdeményezésünkre jogutód nélkül a jogkezelő szervek nyilvántartásból törlése került, mivel az egyesületünk alapszabályával ellentétes szellemben folytatták tevékenységüket konszenzusra való törekvés nélkül.
„Az egyesület működése során példát és lehetőséget kíván nyújtani a helyi cselekvésre, hozzá kíván járulni a demokratikus magatartás és a tolerancia fejlődéséhez, az egyes emberek és a szervezetek közötti kapcsolatok javulásához.”
Amennyiben azonos vagy hasonló nevű és szlogenű rádió működik, az a ClubNetCet Egyesülettől függetlenül és az egyesület hozzájárulása nélkül történik.
ClubNetCet Egyesület
| A ZSŰRIÉ A FŐSZEREP! - 2012.10.22.
Először a rajzversenyünk történetében a Zsűri kiállítására invitáljuk az érdelődőlket október 25-én a CSILI Könyvtárába. A gyermekkuckóban azonban néhány jól sikerült a "Mindenütt jó, de..." gyermekalkotás is látható lesz..tovább
| Félegyházán maradt a Vándorserleg - 2012.10.22.
Az ünnepélyről a Félegyházi Közlöny tudósított. Kattints ide!
| Várunk a Jótékonyság Szigeten! - 2012.09.26.
A Civilkomp Alapítvány szervezésében idén is a BNV-n fogadhatjuk az érdeklődőket.tovább
| Dávid Viktória koncert - 2012.09.26.
Büszkén ajánljuk "szerelmetes" tagtársunk műsorát. Lapozz tovább!tovább
| Tinédzserek a a világban! - 2012.09.19.
Indul a Global Teenager Project 17. magyarországi ciklusa. A résztvevő csoportok munkája a honlapunkról a "virtuális tanterembe lépve" követhető. tovább
| Civilek éjszakája - 2012.09.11.
A ClubNetCet idén három helyszínen is várja az érdeklődőket szeptember 15-én 15 órától.. tovább
| Startol a RadioDrive! - 2012.08.30.
Augusztus 31-én délután 5 órától tartja hivatalos megnyitóbuliját a ClubNetCet webrádiója. Helyszní: Margitszigeti Atlétikai Centrum. ChaChaChaCabrio. tovább
| Szünidő, szünidő - 2012.08.13.
Augusztus 13-tól 17-ig töltsük együtt a hetet!A Budapest XVIII. Kerület Pestszentlőrinc-Pestszentimre Önkormányzatának támogatásával a Civil Sarokban szakképzett, gyermekszerető tagjaink várják a gyerekeket.
A részletekért Kattints ide!
| Távol a város zajától... - 2012.06.22.
Megkésve bár, de jókedvűen ünnepelkjük a Madarak és a Fák Napját a Nagytétényi Sportpályán. Ez a nap egyben az egészségről és a családról szól.tovább
| Civil Ház nyílt Szarvason - 2012.06.22.
A Körös-szögi települések összefogásával megvalósuló létesítmény 2012. június 21-én megnyitotta kapuit.tovább
| Gyermeknap Karda Beával - 2012.05.22.
A rajzverseny díjátadó ünnepségét május 27-én tartjuk a Duna Plázában a Gyermekmédia Egyesület jóvoltából. tovább
| Bizonyítványosztás a Nagyi majálison - 2012.04.28.
Május 5-én ünnepélyes keretek között adjuk át a Budapesti Művelődési Központ által elindított Kattints rá Nagyi! végzős hallgatóinak a kiérdemelt bizonyítványokat. A 2012. év tavaszi kurzusán 12 nyugdíjast tanítottunk meg az Internet használatára. A képzés a UPC támogatásával valósult meg.tovább
| Elfogadóhely a ClubNetCet - 2012.04.01.
Városgazda kártya, Pénzkártya, Family Business és a Telemosoly kártya felmutatói kedvezményt kapnak.
Hol és miből? Kattints ide!
| Internet Fiesta 2012 - 2012.03.27.
A CubNetCet önkéntes munkatársai három helyszínen várják a tanulni vágyókat. Március 28-án a a XX. ker. Pacsirta u-i FSZEK Tagkönyvtárában 10-12h-ig, 30-án a XX. ker. Vezér u. 53/d. VezérNet-ben 10-18h-ig és a XVIII. ker. havanna u. 52. Civil Sarokban.15-18h-ig.tovább
| Ismét Kattints rá, Nagyi! - 2012.02.04.
Kalandra fel, mindent bele!
Itt van a net, éljél vele!
Macska ölbe, kéz egérre,
tekinteted vesd a gépre!
Nagyapának az izgalom,
szörfözget a sportoldalon.
Süti recept nagymamáknak,
szerezz örömet a családnak!
Keresd meg a rokonokat,
küldj levelet pár perc alatt!
Ni, a közösségi portálon,
ír is már a barátom!
Jó programok, kedvezmények,
nem kertelek, ezek tények.
Bölcsesség a Teleháztól,
hasznát veszed, legyél bárhol.
(részletek Ancsa verséből)
tovább
| Nem csak klubdélután - 2012.01.23.
Előadás sorozat a pestszentlőrinci Civil Sarokban. www.telemosoly.hu
| Rád hangolva - 2012.01.11.
Ajánljuk mindenkinek a jövő operációs rendszerét, a jelenben.
Egy stabil, gyors, biztonságos és ingyenes operációs rendszer, mely mindenhol megállja a helyét: otthon, irodában, üzletben, szinte bárhol ahol számítógépet alkalmaznak. Mi is ezt használjuk..
tovább
| Kiírásra került a 2012. évi rajverseny! - 2012.01.01.
Kíváncsiságunk nem ismer határokat. A rajzpályázat címében rejik az igazság...tovább
| A pénztárca barátja - 2012.01.09.
A Pénzkártya a ClubNetCet Egyesület tagsági kártyája is!
Ön egy új világ kapujában áll és már megtette az első lépést, hogy felfedezze azt!tovább
| Megjelent az Értékes naptár - 2011.12.23.
> Értékes, mert 12 olyan kép szerepel benne, amelyet az internetező közönség szavazott meg.
> Értékes, mert ajándékokat is tartalmaz.
> Értékes, mert támogatás nélkül és társadalmi munkában készült.tovább
| Internetes szavazás indult - 2011.10.03.
..a Mentsd meg! rajzverseny kiállításra került képeire lehet szavazni december 1-éig. tovább
| Civilek éjszakája szeptember 10. - 2011.09.09.
A ClubNetCet Egyesület két helyszínen várja az érdeklődőket.
> A XIV. Vezér u. 52/d-ben nonstop számítógépes oktatás és SZITU szolgálat áll rendelkezésre 16 órától éjfélig.
> A Belvárosban pedig (V., Molnár u. 5.) Közösségi Vásár - játszóház - irodalmi karaoke - zenekari és táncos produkciók majd éjszakába nyúló civil piknik szórakoztatjuk a résztvevőket az Erdélyi Magyarok Egyesületével és más szervezetekkel karöltve.tovább
| Izgalmak a Liszt pályázat körül - 2011.08.16.
A zsűri fáradhatatlanul olvassa a beérkezett sok-sok írást. A versek értékelése már megtörtént. A részletek itt >>>tovább
| A "Legcivilebb Civil" - 2011.08.04.
Megtisztelő díjat vettünk át július 30-án Kondoroson.tovább
| Mentsd meg! - 2011.04.23.
A beérkezett közel 300 rajzból hosszas tanácskozás után egészen bizonyosan 101 rajzot továbbjutatott a zsűri. A rajzok kiállításra kerülnek Budapest Belvárosában. KÖZÖNSÉGSZAVAZÁS!tovább
| Startoltak a GTP-sek - 2011.02.16.
Tinicsoportjaink levelezőpartnerei között örömmel üdvözöljük idén is az egyiptomi fiatalokat, akik hálásan köszönték meg a támogató-bíztató leveleket a GTP-világ valamennyi országából.
A Virtual Campusban már a tavaszi ciklus munkáját lehet figyelemmel kísérni.tovább
| "Mentsd meg!" - 2011.01.09.
Környezetvédelmi alkotó expedíciót indítunk a Földért. Vegyél részt Te is, ceruzáddal, ecseteddel vagy számítógépeddel!tovább
|
| Levizsgáztak a "kattintós" nagyik - 2010.11.30.
Október-november hónapokban az Ecseri Teleház adott otthont a népszerű – Budapesti Művelődési Központ által kidolgozott - tanfolyamsorozatnak. A számítástechnikai-internetes tudásanyag elsajátítását 3x10 fő kezdhette meg, a képzést a ClubNetCet Egyesület szakképzett munkatársa tartotta. A tanfolyam végzősei nagy élvezettel és sikeresen oldották meg a vizsgafeladatokat. A résztvevők az Ecser várában "nagyi partit" rendeztek, ahol összebarátkoztak egymással és újabb jelentkezőket toboroztak a tanfolyamra. Támogatók: a UPC, Ecserért Községfejlesztő és Szépítő Egyesület, Ecser Vára, valamint a Rábai Miklós MH-KKH. Gratulálunk és további sikereket kívánunk minden kedves résztvevőnknek!tovább
| Átadtuk a Vándorserleget - 2010.10.31.
2010. október 19-étől november 18-ig a CSili Művelődési Központban vendégszerepel az "Irány a csillagos ég!" közel 200 alkotása. Vajon melyik intézmény nyerte a Vándorserleg Díjat??? tovább
| Maroshévízen a "csillagos ég" - 2010.09.02.
2010. augusztus 30-án felkerestük Maroshévíz Polgármesterét a rajzkiállítás képeivel.tovább
| Szünidödő a Telemosolyban - 2010.07.31.
Gyertek gyerekek, várunk,
legyen tele veletek házunk!
A programunk augusztus 9-től 13-ig tart, a részletekért kattints ide!tovább
| Civil BÖRZE indul! - 2010.05.06.
tovább
| Díjátadás a Planetáriumban - 2010.04.11.
A ClubNetCet Internetes Ismeretterjesztő Egyesület „Irány a csillagos ég!” című nemzetközi rajzpályázatára beérkezett több száz alkotásból a zsűri értékelése alapján 105 kép került kiállításra, melyek zömében számítógépes technikával készültek. Az érdekessége a rajzoknak, hogy nem csupán a Világűr és a repülés, hanem kimagasló teljesítményeket is ábrázoltak az alkotók a cím értelmezésében. Érdemes megtekinteni a kiállítást, már csak azért is, mert csodálatos rajzok érkeztek a speciális kategóriában fogyatékkal élők köréből. Nem első ízben példát mutatva a diákoknak, az oktatási intézmények pedagógusai is „számítógépes ecsetet” ragadtak, az ő alkotásaik közül is kerültek képek a mezőnybe.
A rajzverseny díjátadó rendezvénye április 16-án 17 órai kezdettel került sor. A műsorban az többszörös Arany Páva díjas Boglárka citerazenekar és „csillagbemutató” a Kupola teremben is szerepelt, majd két kis alkotó mutatta be zenei tehetségét is: Kazeem Amina és Mecs Karcsi.
Információ: 06 20 2158620, mozga@clubnetcet.hu (Mozga Márta)
tovább
| Irány a csilagos ég! - 2010.03.14.
2010. március 16-án délután 17 órakor nyíit kiállításunk a XVIII. kerületi Önkormányzat Galériájában. Különleges alkotásokat tekinthet meg a látogató március 26-áig: miként szárnyalt fantáziuk az óvodás és iskolás alkotóknak.tovább
| Ha a civilek és a sajtó összefognak... - 2009.05.16.
2009. MÁJUS 23.:
Konferencia a szakma nagymestereivel az Unió Hotelben (Bp., VII. Dob u. 73.),
Pozitív kollektív szemléletváltást célzó tudásátadás és tapasztalatcsere a civil társadalom valamint a sajtószervezetek között. Új fogalom megismertetése: ePR.
tovább
| Bálnabál! Bálnabál! - 2009.02.26.
Február 28-án Bálnabál az Unió Hotelben!
Jegyvásárlás: Vinczéné Pusztai Andrea 1-4198437 - az esti órákbantovább
| Infokommunikációs kutatás - 2008.11.05.
Kis és Közép vállalatok infokommunikációs képességei fejlesztésének kutatása
Az Általános Vállalkozási Főiskola kutatócsoportja kérdőíves megkérdezésen alapuló kutatást szervez kis-és középvállalkozók körében.tovább
| A sültgalamb nem repül a szánkba - 2008.10.23.
Barát Tamás tagtársunk, a Viadukt Alapítvány tiszteletbeli elnöke, a fenti címmel kezdte előadását a "Művelődés hete - a tanulás ünnepe" alkalmából rendezett gyomaendrődi programunkon. tovább
|
|
|
|
| tovább
|
| A Digitális Jólét Program Pontok mentorainak előadásában online a térítésmentes médiaműveltség-képzések indulnak, amelyek felkészítést nyújtanak az internethasználat kockázataival kapcsolatban és bemutatásra kerülnek olyan módszerek is, amelyekkel a szülők hatékonyabban segíthetik gyermekeiket a digitális médiakörnyezet biztonságos használatában.
| Muzsikáló képek - 2025.01.01.
Elstartolt A 2025. évi RAJZVERSENY.tovább
|
|
|