Redőnyök

A redőnyök az árnyékolástechnikai eszközök legfontosabb csoportjába tartozó szerkezetek, hazánkban a redőny a legelterjedtebb árnyékoló.

♦ Külső árnyékolók hiányában a lakás nyáron, felmelegedhet. A belső árnyékolók (reluxa, függöny stb.) pusztán sötétítenek, de nem látják el az a funkciót, amit a külső árnyékolók. A legtöbb energiát nyáron a hűtésre fordítjuk, a külső árnyékolókkal jelentősen csökkenthető a hűtésre fordított energia mennyisége.
♦ Télen a fűtésszámlán is jócskán spórolhatunk, hiszen a redőny alkalmazásával nem kell olyan erőteljesen fűteni, mintha ablakunk csupaszon árválkodna. A legtöbb energiát télen a fűtésre fordítjuk, a jól megválasztott redőny segítségével jelentősen csökkenthető a fűtésre fordított energia mennyisége.
♦ Magánéletünk nem tartozik idegenekre. A redőnyök kizárják a kiváncsi tekinteteket otthonunkból.
♦ A redőny alkalmazása otthonunkon biztonsági szempontból is előnyös lehet, alkalomadtán, még a betörőket is elriaszthatja.


Külső tokos redőnyök

A külsőtokos redőny szinte bármelyik nyílászáróra felszerelhető utólag.
Legismertebb fajtája a műanyag redőny, ami elsősorban kedvező árának, és viszonylag hosszú élettartamának köszönheti népszerűségét.
A műanyag redőnyhöz opcióként rendelhető tokba integrált, rolós szúnyogháló, ekkor műanyag kombi redőnyről beszélünk.
Ha a lamella nem műanyagból, hanem purhabbal kitöltött alumíniumból készül, akkor alumínium redőnyről van szó.
Természetesen az alumínium redőnyhöz is lehet opcióként rendelni tokba integrált, rolós szúnyoghálót, ekkor alumínium kombi redőnyről beszélünk.
A vakolható tokos redőny alapjait tekintve nem tér el a külsőtokos redőnytől. Különbség csak a redőnytokban található, amin kivűlről, a homlokrésznél vakolható szigetelő réteg, alulról egy lecsavarozható szervízlemez kap helyet. A vakolható tokos redőny rendelhető műanyag-, illetve alumínium lamellával, egyszerű vagy kombi kivitelben is.

A műanyag redőny jellemzői:

Külső tokos műanyag kombiredőnyAz új típusú műanyag redőny az alumínium redőnyök, egyszerűbb, műanyag másolata. Ez a redőny alumínium tokvéggel, acél tokkal készül, de rendelhető alumínium tokkal is. A benne lévő műanyag tengely zavartalan gördülését fém csapágyak biztosítják. A kefézett lefutó és a palást anyaga műanyag(PVC), míg a kezdőléc anyaga extrudált alumínium, melynek csendes leérkezését egy csillapító gumi teszi lehetővé.
A műanyag redőny alap kivitelben gurtnis automatával készül, a gurtni nyílászárón történő átvezetése a szerelési viszonyoknak megfelelő görgős szerelvényekkel történik.
- Redőnytok: Hajlított, szinterezett, nyitott lemez-, vagy alumínium tok, alumínium tokvéggel, belül csapágyakon futó műanyag tengellyel. A tok színe alapesetben fehér(RAL 9016), de felár ellenében sötétbarna(RAL8019) színben is rendelhető.
- Redőny lefutó: 53×22 mm-es műanyag vezetősín, kefés kivitelben a csendes működés érdekében, nem kopog az erős szélben sem. A lefutó színe alapesetben fehér(RAL 9016), de felár ellenében sötétbarna(RAL8019) színben is rendelhető.
- Redőny lamellák: 37 mm-es UV stabil többkamrás, üreges műanyag lécek, mely 9 színárnyalatban rendelhetőek, alumínium záróléccel, rejtett ütközőkkel. Rendelhető színek: fehér, krém, bézs, szürke, világos- és sötét faeres, mogyoró, csokibarna, kongó barna.

Műanyag redőny lamella színek

Műanyag redőnyeink integrálhatóak rolós üvegszálas szúnyoghálóval, amely optikai szempontból láthatatlan, és nyitott ablaknál is távol tartja a hívatlan és bosszantó rovarokat.
Ön határozza meg, hogy mikor használja, mivel ennek működtetése a redőnytől független.
A szúnyogháló tengelye a redőnytokban található és fogantyúval vagy akár zsinór segítségével mozgatható.
A rugós tengely és a lefutó sínben rögzített záróretesz segítségével a háló mindig feszes marad.
A redőny lefutó sínben és a zárólécbe kerülő kefék optimális szigetelést biztosítanak, így a rovaroknak esélyük sincs a bejutásra. A speciális műanyag lefutó sín 53×44 mm-es és lehetővé teszi a redőny és a szúnyogháló egymástól független vagy akár együttes működtetését.

Az alumínium redőny jellemzői:

Külső tokos alumínium kombiredőnyAz alumínium redőny kétségkívül az egyik legtartósabb és legmegbízhatóbb árnyékoló fajta. Népszerűségét esztétikus megjelenésének, széles színválasztékának és egyszerű szerelhetőségének köszönheti. Az alumínium redőny hosszútávra szóló választás. Ellenáll az időjárás viszontagságainak, esőnek, jégesőnek, fagynak, színe évek múlva sem fakul számottevően. Ez a redőny alumínium tokvéggel, zárt alumínium tokkal készül, a benne lévő acéltengely zavartalan gördülését fém csapágyak biztosítják. A kefézett lefutó és a purhabbal erősített palást anyaga alumínium, a kezdőléc anyaga extrudált alumínium, melynek csendes leérkezését egy csillapító gumi teszi lehetővé. Az alumínium redőnyök a kényelem érdekében motorizálhatóak. Árnyékolóinkat működethetjük fali kapcsolóval vagy akár távirányítóval is.
Az alumínium redőny alap kivitelben gurtnis automatával készül, a gurtni nyílászárón történő átvezetése a szerelési viszonyoknak megfelelő görgős szerelvényekkel történik.
- Redőnytok: Hajlított, szinterezett, zárt alumínium tok, alumínium tokvéggel, belül csapágyakon futó acél tengellyel. A tok színe alapesetben fehér(RAL 9016), vagy sötétbarna(RAL8019), de felár ellenében a RAL színskála bármely színében is rendelhető. Annak érdekében, hogy minél jobban hasonlítson a faerezetes ablakokhoz, fóliás kivitelben DIÓ, MAHAGÓNI vagy ARANYTÖLGY színekben is rendelhető.
- Redőny lefutó: 53×22 mm-es alumínium vezetősín, kefés kivitelben a csendes működés érdekében, nem kopog az erős szélben sem. A lefutó színe alapesetben fehér(RAL 9016), vagy sötétbarna(RAL8019), de felár ellenében a RAL színskála bármely színében is rendelhető. Annak érdekében, hogy minél jobban hasonlítson a faerezetes ablakokhoz, fóliás kivitelben DIÓ, MAHAGÓNI vagy ARANYTÖLGY színekben is rendelhető.
- Redőny lamellák: 39 mm-es kettősfalu alumínium lécből készül, poliuretán habbal van kitöltve, ami biztosítja a redőny kiváló hő és hangszigetelő tulajdonságait. A redőnyléceket egy extrudált alumínium záróléc követi, mely rejtett ütközővel van ellátva. Lamella alapszínek: fehér, ezüst, szürke, elefántcsont, bézs, sötét bézs, barna, sötétbarna, lamella extra színek: aranytölgy, dió, mahagóni, antracit szürke, bordó, zöld, illetve kérhető a RAL színskála bármelyik színére szinterezve.

Alumínium redőnyeink integrálhatóak rolós üvegszálas szúnyoghálóval, amely optikai szempontból láthatatlan, és nyitott ablaknál is távol tartja a hívatlan és bosszantó rovarokat.
Ön határozza meg, hogy mikor használja, mivel ennek működtetése a redőnytől független.
A szúnyogháló tengelye a redőnytokban található és fogantyúval vagy akár zsinór segítségével mozgatható.
A rugós tengely és a lefutó sínben rögzített záróretesz segítségével a háló mindig feszes marad.
A redőny lefutó sínben és a zárólécbe kerülő kefék optimális szigetelést biztosítanak, így a rovaroknak esélyük sincs a bejutásra. A speciális alumínium lefutó sín 53×44 mm-es és lehetővé teszi a redőny és a szúnyogháló egymástól független vagy akár együttes működtetését.

A vakolható tokos redőny jellemzői:

Vakolható tokos kombiredőny A vakolható redőny típusok nagy előnye, hogy beépítés után szinte semmi sem látszik a redőnytokból, ezáltal nem bontja meg a ház egységes homlokzatának képét. Elsősorban új építésű épületeknél alkalmazható, mivel az áthidalót lépcsőzetesen kell kihagyni. Ennek köszönhetően a redőnytokot a nyílászáró főlé toljuk, így az nem takar az üvegfelület elé.
A beépített tokrendszer utólagosan elvakolásra kerül, ezáltal az alábbi előnyöket nyújtja Önnek:
-a vakolás után a redőnytok kívülről nem látható,
-a beépített redőnytok nem takar a nyílászáró üvegfelülete elé,
-a tokszerkezet hőhídmentes és alumínium lamellával szerelve kiváló hő-, és hangszigetelő.

A vakolható tokos redőny lehet műanyag-, műanyag kombi-, alumínium-, vagy aluminium kombi redőny, melynek jellemzői megegyeznek a külső tokos redőnyöknél leírtakkal.

Fontos, hogy a beépítési rajzban megadott mélységi és magassági adatokat vegyék figyelembe az áthidalók kialakítása során, hisz a beépítés után a redőnytok külső szigetelő rétegének a vakolandó fal síkjával kell egy síkban lennie!

Kattintson ide és nézze meg a külsőtokos redőnyök árait.

A TERMÉKEK MEGRENDELÉSRE VÁSÁROLHATÓAK MEG !


Ráépíthető tokos redőnyök

Ráépíthető tokos kombiredőny A ráépíthető tokos redőnyök, a külső tokos redőnyöktől eltérően nem utólag, hanem a nyílászárókkal együtt kerülnek beszerelésre, szerelőnyílásuk a szoba irányába néz. Adapter profil segítségével minden nyílászáróhoz könnyen csatlakoztathatóak.
Ennél a megoldásnál kívülről általában semmi sem látszik a redőnytokból. Előszeretettel alkalmazzák régi, gerébtokos ablakok fölött lévő redőnyök kiváltására. A hideg és a zaj kívül tartását, a redőnydobozon belül elhelyezett hungarocell szigetelés segíti elő. Csendes, zajtalan és gördülékeny működését a minden esetben fém csapággyal ellátott acél tengelyek teszik lehetővé. Sima és szúnyoghálós kivitel is készülhet belőle. Kérhető alumínium vagy műanyag lamellákkal. A tok minden típusnál műanyag, a lefutó anyaga lehet alumínium, vagy műanyag. A ráépíthető redőnyrendszerek típustól függően külső és belső vakolóéllel is elláthatók, ezáltal a redőnytok kívül és belül szinte teljesen eltüntethető a falban.

Az EXTE Elite redőny jellemzői:
Exte Elite ráépített tokos redőnyrendszer erkélyajtók, ablakok fölé egyaránt beépíthető, függetlenül a nyílászáró anyagától-típusától. Statikailag tökéletesen illeszthetők speciális rögzítő klipszek segítségével. A redőnytok szigetelőbetéttel van ellátva a tökéletes hő és hangszigetelés érdekében.
A tok külső és belső vakoló él segítségével mindkét oldalon vakolható, így akár 38 cm-es falvastagságig bővíthető. A szerelőfedélhez a belső térben, szemből vagy alulról lehet hozzáférni.
Redőnyeink integrálhatóak rolós üvegszálas szúnyoghálóval, amely optikai szempontból láthatatlan, és nyitott ablaknál is távol tartja a hívatlan és bosszantó rovarokat.
Ön határozza meg, hogy mikor használja, mivel ennek működtetése a redőnytől független.
A szúnyogháló tengelye a redőnytokban található és fogantyúval vagy akár zsinór segítségével mozgatható.
Az integrált szúnyogháló a redőnypalást és a nyílászáró között helyezkedik el.
A rugós tengely és a lefutó sínben rögzített záróretesz segítségével a háló mindig feszes marad.
A redőny lefutó sínben és a zárólécbe kerülő kefék optimális szigetelést biztosítanak, így a rovaroknak esélyük sincs a bejutásra.
A speciális lefutó sín lehetővé teszi a redőny és a szúnyogháló egymástól független működtetését.

- Redőnytok: A többkamrás, duplafalú, extrudált üreges műanyagprofilból készült, szigeteléssel ellátott tok a kiváló hang és hőszigetelést, valamint a jó stabilitást szolgálja. Méretek: 200×220 mm, 240×255 mm. A tok színe fehér, de felár ellenében RENOLIT fóliás kivitelben is rendelhető.
- Redőny lefutó: A lefutósín anyaga tetszés szerint lehet műanyag vagy alumínium. A standard vezetősínek extrudált műanyagból készülnek, de melynek mérete: 60×51 mm, az alumínium vezetősín mérete szintén 60×51 mm. Mindkét kivitel kefés kivitelben készül a csendes működés érdekében, nem kopog az erős szélben sem. A műanyag lefutó színe alapesetben fehér, de felár ellenében RENOLIT fóliás kivitelben is rendelhető. Az alumínium lefutó rendelhető a RAL színskála bármely színében.
- Redőny lamellák: A redőny lamella anyaga tetszés szerint lehet műanyag vagy alumínium. A műanyag lécek 37 mm-es UV stabil többkamrás, extrudált üreges műanyagprofilból készülnek, az alumínium lécek 37 mm-es kettősfalu alumínium lécből készülnek, melyek poliuretán habbal vannak kitöltve. Műanyag léc színek: fehér, szürke, krém, bézs, mogyoró, világos faeres. Alumínium léc színek: fehér, szürke, ezüst, barna, krém, világos-, sötétbézs, világos-, sötét faeres, aranytölgy, dió, mahagóni, mohazöld, nárciszsárga, bíborvörös, azúrkék, antracit szürke.

Kattintson ide és nézze meg az EXTE Elite redőnyök árait.

A TERMÉKEK MEGRENDELÉSRE VÁSÁROLHATÓAK MEG !