Bejárati ajtókról általában

A bejárati ajtók választéka ma már hazánkban is óriási, néhány évtized alatt megtöbbszöröződött. Míg régebben az építkezõk általában csak azt a kérdést tették fel, hogy fa-, műanyag vagy fémajtót válasszanak-e, ma bonyolítja a helyzetet az is, hogy bármelyiket is választjuk, szintén több tucattal találjuk magunkat szemben. Ember legyen a talpán, aki eligazodik a sok-sok típus között, figyelembe véve a minőség és az ár hatalmas szórását.

A néhány évtizede épült lakóépületeknél a házak és lakások bejárata legtöbbször az oldalsó vagy a belső, udvari homlokzaton helyezkedett el. A mai épületeknél, legyen az családi ház vagy társasház, a gyakorlat teljesen megváltozott, a főbejárat szinte minden esetben az utcáról jól látható homlokzatra került. A bejárati ajtók elsődleges rendeltetése mellett döntő jelentõségűvé vált esztétikai megjelenésük is. A technika fejlődése az ajtókat is elérte - amit az utóbbi két évtizedben az erősödő piaci verseny is megkövetelt -, és ez magával hozta a minőség ugrásszerű javulását. Ma már a minőség szó alatt nem csak a megfelelő működést értjük, hanem az összes mechanikai, épületfizikai, szerkezeti és esztétikai jellemzők összességének optimumát. Természetesen azt a szempontot kiemelve, amit az adott beépítési hely leginkább megkövetel.

A termék minősége és a gyártók minősítése

Nem elég eldönteni, hogy fa-, műanyag vagy fémajtót válasszunk, hiszen ezen belül is több tucattal találjuk magunkat szemben. Azt mindenképpen jó tudni, hogy ha például műanyag ajtót választunk, az adott profilrendszer típusa önmagában még nem garancia a termék jó minőségére. A gyártáshoz használt profilokon kívül rendkívül fontos a gyártók szellemi és technikai felkészültsége, ami elengedhetetlen egy garantáltan jó minőségû bejárati ajtó előállításához.
Sokan esnek abba a tévedésbe, hogy ha látják a terméken az ISO 9001 vagy 9002 szabványt, úgy gondolják, az a termék minőségét garantálja. Az ISO 9001 vagy ISO 9002 szabványok szerinti gyártói minősítés a gyártási folyamat megfelelőségének igazolására szolgál, nem tévesztendõ tehát össze a termék minőségével, amit a gyártó által kiállított szállítói megfelelőségi nyilatkozat igazol (alapja az ÉMI Kht. Építőipari Mûszaki Engedélye lehet). Az ISO 9000 szerinti gyártói minősítés megléte kizárólag a gyártási folyamat helyességéről győzheti meg, illetve tájékoztathatja a vásárlót. Ennek hiányában nagyobb értékű vásárlás és ismeretlen gyártó esetén megéri meggyőzõdni személyesen a termékek minőségéről.

A választásnál irányadó főbb műszaki tulajdonságok

A bejárati ajtókra vonatkozó műszaki szabályozás hazánkban megfelelőnek tekinthető, hiszen építésügyi előírás írja elő a funkcionális szempontokból szükséges méreteket. Ezen túlmenően szabvány (MSZ 9386:1993) határozza meg azokat a műszaki paramétereket, amelyekkel egy bejárati ajtó optimálisan jellemezhető.
Sajnos az építõanyag-telepeken vagy áruházakban vásárlókat nem a későbbiekben felsorolt tulajdonságok milyensége vezérli a vásárláskor, szinte csak a funkcionális (nyitásmód, nyitásirány), esztétikai (osztások) és gazdasági (ár, tartósság) szempontok alapján választanak.
Pedig a választásnál elsődleges szempontnak azt kell tekinteni, hogy mi lesz az adott ajtó javasolt alkalmazási területe.

Alapvetően kétféle bejárati ajtó létezik:
- külső bejárati ajtó (pl. családi ház, társasház függőfolyosója)
- belső bejárati ajtó (pl. lépcsőház)

A bejárati ajtókat nagyon sok alapvető műszaki tulajdonsággal lehet jellemezni,de a külső bejárati ajtókra és a belső bejárati ajtókra vonatkozó követelmények csak a vízzárás és szélállóság tekintetében különböznek.

Milyen követelményeknek kell megfelelniük a bejárati ajtóknak?

Légzárás
- az ajtó lágy ütközésű legyen (gumitömítés),
- a vasalat legalább három ponton zárjon, és legalább három pántja legyen,
- a jó légzárás feltétele az ütköző, tömített küszöb,
- az ajtólap vagy betételemek tömítéssel illeszkedjenek a kerethez.

Vízzárás
- befelé nyíló ajtó esetén megfelelően tömített legyen a küszöb,
- szélfogó vagy előtető alkalmazása célszerű,
- nem védett helyen lévő ajtó esetén indokolt vízvető felszerelése.

Hőszigetelés
- megfelelõ szerkezeti vastagságok alkalmazása a toknál:
- fa esetén legalább 68 mm,
- mûanyag esetén legalább 70 mm ( öt kamra),
- fém esetén legalább 60 mm (hõhídmentes),
- megfelelően hőszigetelt ajtólap, betét vagy hőszigetelő üveg,
- hőhídmentes beépítés.

Hangszigetelés
- folytonos (esetleg kétszeres) gumi tömítés alkalmazása,
- többrétegű üvegezés alkalmazása.

Tűzállóság
- faprofil esetén általában közepes éghetőség,
- műanyag profil esetén általában nehezen éghetőség,
- fémprofil esetén általában nem éghetőség.

Mechanikai jellemzők
- méretek pontossága,
- az ajtólapok merevek legyenek, ne deformálódjanak normál mechanikai igénybevételek hatására,
- a kisebb ütéseket (kemény ütés, lágy ütés) maradandó sérülés nélkül viseljék el,
- a követelményként szabott minimum 50 000 nyitást és zárást (kb. 10 év használat) a vasalat (zár, pántok) és az ajtólap viselje el.

Biztonság
- az ajtó könnyen kezelhetõ legyen,
- az épületszerkezeti és épületfizikai jellemzõk teljesülése mellett az ajtó legyen "betörésálló", esetleg rendelkezzen a MABISZ minõsítésével.

Az acéltokkal és acél merevítésű ajtólappal készült ajtók felhasználása - a későbbi gondok elkerülése érdekében - kizárólag fűtött lépcsőházakban javasolt, tehát belső bejárati ajtóként. Elmondható továbbá, hogy a nem megfelelõen hőszigetelt külső bejárati ajtók beépítése - amelyek kisiparilag még ma is nagy mennyiségben készülnek - azzal a kellemetlen következménnyel járhat, hogy az ajtó belső felülete lehűl, és a belső oldalon páralecsapódás, esetleg penészedés jelentkezik.

Gyakorlati tanácsok

Végezetül még egy fontos szempont a választáshoz.
Ma már a bejárati ajtókhoz is különböző ismertető anyagok tartoznak. Legtöbbször a garanciális reklamációk során derül ki, hogy a terméknek nincs megfelelő megfelelőségi igazolása. Mindenképpen ellenőrizni kell tehát, hogy a termék különböző tulajdonságai vizsgálatokkal igazoltak-e, megvannak-e a szükséges minõsítő iratok, ezek hiánya ugyanis gyakran - de nem szükségszerűen - az alacsonyabb minőséget jelzik. Vásárláskor meg kell követelni, hogy a megfelelőségi igazoláson kívül beépítési útmutatót és kezelési, karbantartási utasítást is kapjunk, amivel egy sor későbbi bosszúságtól kímélhetjük meg magunkat.